A környezetvédelem az elmúlt három évtized alatt, elsősorban az ENSZ első környezetvédelmi világkonferenciája (1972 - Stockholm) óta világszerte az érdeklődés homlokterébe került. Az ökológiai problémák súlyossága és összetettsége, valamint a határokon átterjedő környezeti hatások elleni nemzetközi fellépés szükségessége miatt a környezet védelme napjainkra alapvető állami feladattá vált. A környezetvédelem nem csak az állami feladatok egyike, hanem az államnak egy önállósult funkciója, amely a klasszikus, a gazdasági, kulturális, szociális funkció mellé felzárkózik.[1] A hatékony környezetpolitika célorientált és integrált megközelítést igényel, hatékony egyeztetést, programozást és megvalósítást a különböző területi szintek és ágazatok között.
A hatékony állami szerepvállalás megfelelő intézményrendszer kialakítását feltételezi, az ún. "külső integráció"[2] pedig megköveteli, hogy a gazdasági-társadalmi élet más területein belül is minél nagyobb mértékben megjelenjenek a környezeti szempontok. Magyarországon a környezetvédelmi feladatokat ellátó intézmények tradicionálisan szektor-orientáltán alakultak ki, ami egyebek mellett annak is köszönhető, hogy a környezetvédelmi jogszabályok keletkezésük idejében a környezeti elemek elkülönült védelmét erősítették. Az integrált és preventív környezetvédelem előtérbe kerülése azonban maga után vonta az állami irányítás, valamint a hatósági szervezetrendszer átalakításának az igényét is. Emiatt Magyarországon a környezeti igazgatás az elmúlt évtizedekben folyamatos változásokon ment keresztül, szinte minden kormány jelentős átalakításokat hajtott végre az ágazat struktúrájában, számos "kényszerházasságot" kötve a különböző szintű szervek feladat- és hatásköreinek állandó változtatása során. Jelen tanulmány célja ennek a folyamatnak az áttekintése, amely két szempontból is különösen fontos. Egyrészt közismert a környezetvédelmi szabályozás szerteágazó jellege, a végrehajtás nehézségei, a jogszabályi előírások teljesítésének alacsony szintje, másrészt a környezet- és természetvédelem mind fontosabbá válik az egyre növekvő közösségi pénzeszközök felhasználásának időszakában, hiszen épp ez az a terület, amely egyre hangsúlyosabb szerepet kap az Európai Unióban, és amelynek érdekei gyakran látványosan is szembekerülnek a különböző gazdaságfejlesztési elképzelésekkel. Az intézményrendszer hiányosságai pedig akadályozhatják a pénzügyi források megszerzését és hatékony felhasználását is.
Fontos hangsúlyozni, hogy a versenyképesség javítása, a foglalkoztatás szintjének emelése hosszabb távon csak a környezet minőségének javításával, a környezeti értékek megőrzésével, a természeti erőforrások fenntartható használatával, és nem utolsó sorban a lakosság életminőségének javulásával képzelhető el.[3] A
- 205/206 -
gazdaság, a társadalom és a környezet egymással kölcsönösen összefüggő, komplex rendszert alkot, amelyben bármelyik komponens megváltozása az egész rendszerre kiható, lényegi változásokat indukálhat. A fenntarthatóság felé történő átmenet hatékony levezetéséhez határozott, sőt talán keménynek is nevezhető végrehajtó hatalom szükségeltetik.[4] A fenntarthatóság követelményének érvényesítése során a környezeti szempontok megjelenítése elsődlegesen a környezetvédelmi tárca és a mögötte álló apparátus feladata a kormányzati döntések (főleg a különböző ágazati és fejlesztési programok) meghozatala során.
Komoly kihívást jelent, hogy a környezeti elemek (föld, levegő, víz, élővilág, mesterséges környezet) egységes védelme, illetve a környezeti elemeket veszélyeztető tényezők szabályozása a környezetvédelem tág értelmezését kívánja, de ennek megjelenítése az igazgatásban a mai napig számos tekintetben megoldatlan. Szintén megoldandó probléma, hogy a természetvédelem és a vízügy létesítményeket is kezelő, területi egységekkel is rendelkező, beruházásokat megvalósító szervezet. A környezetvédelem ezzel szemben szabályozási, törvény előkészítési, végrehajtás ellenőrzési feladatokat lát el.[5]
Magyarországon a természetvédelmi és a vízügyi szabályozás egyaránt hosszú múltra tekint vissza. Az első természetvédelmi előírások az erdők és a madarak védelmével, valamint a vadászattal kapcsolatban születtek. A magyar természetvédelmi jogalkotás első lépése az 1879. évi erdőtörvény volt (1879. évi XXXI. tc), amely gátat szabott a néhol már túlzott mértékű erdőirtásoknak, korlátozta a mértéktelen fakitermelést, kiépítette az erdőrendészet hatósági szervezetét és biztosította a védelmi rendeltetésű erdők fenntartását. Az erdő- és természetvédelemről szóló 1935. évi IV. törvénycikk sok szempontból mai szemmel nézve is korszerű rendelkezéseket tartalmazott. A második világháború után a természetvédelem újjászervezését a Földművelésügyi Minisztérium és tanácsadó testülete, a 9 tagú Országos Természetvédelmi Tanács irányította, amely 1949-től önálló jogkört kapott a természeti ritkaságok védetté nyilvánítására.[6] 1961-ben megjelent a természetvédelemről szóló törvényerejű rendelet,[7] ennek köszönhetően 1962-ben felállt országos hatáskörű szervként az Országos Természetvédelmi Hivatal (OTvH), amely közvetlenül a Minisztertanács felügyelete alá tartozott (Európában ez volt az első ilyen magas szintű szerv; az Országos Természetvédelmi Tanács a Hivatal tanácsadó szerveként működött tovább). A természetvédelem helyi feladatait első fokon a megyei (fővárosi, megyei jogú városi) tanácsok végrehajtó bizottságainak mezőgazdasági osztályai látták el.
1971-ben a feladatok jelentős részét decentralizálták. A Hivatal közvetlenül csak az országos jelentőségű természeti értékek védelmével foglakozott, a helyi jelentőségű értékek védelmét a megyei tanácsok végrehajtó bizottságaira bízták. A természetvédelmi tevékenység ellenőrzésére, valamint a tanácsok természetvédelmi munkájának felügyeletére 1973-ban körzeti természetvédelmi felügyelőségek létesültek, melyek a Hivatal kihelyezett szervei voltak.[8] Ugyanebben az évben alapították hazánk első nemzeti parkját a Hortobágyon.[9]
Vízjogi szabályaink egészen a XVIII. század végéig az árvizek elhárításával, a vizek lecsapolásával, az így nyert területek mezőgazdasági hasznosításával, az öntözéssel és a hajózhatóság biztosításával kapcsolatban születtek. Annak ellenére, hogy egészen 1885-ig kellett várni az első, valamennyi vízzel kapcsolatos kérdésre kiterjedő jogszabály megszületéséig, nem véletlen, hogy a nagyobb múlttal rendelkező, részletesebben szabályozott vízügyi szektor sokáig háttérbe szorította a többi szabályozási területet. A vízjogi szabályozás további fejlődése szempontjából meghatározó jelentőségű volt a Sajó Elemér által meghirdetett vízügyi politika, mely már akkoriban magában foglalta az árvízvédelem, a vízrendezés, a mezőgazdasággal kapcsolatos vízügyi feladatok a vízerő-hasznosítás, a vízellátás és a csatornázás feladatát.[10] A vízügyi szervezet számos átalakításon ment keresztül, kettéosztottságát a Horthy-korszakban sem sikerült teljesen megszüntetni. 1929-ben alakult meg a Vízrajzi Intézet, 1937. május 1-jén pedig megkezdte működését a M. Kir. Országos Öntözésügyi Hivatal, amelyet a második világháború után, 1948-ban szüntettek meg, mikor felállt az Országos Vízgazdálkodási Hivatal (OVgH) és létrejöttek a területi szervei. Feloszlatták a vízitársulatokat, vagyonukat kártérítés nélkül államosították.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
