A tanulmány célja az Alaptörvény XIII. cikkben foglalt tulajdonhoz való jog Alaptörvény hatálybalépését követő alkotmányos gyakorlatának bemutatása, az Alkotmánybíróság gyakorlatában kidolgozott tesztek mentén. A kutatás kitér a köztulajdon alaptörvényi szabályozására, és a korlátozásával összefüggő gyakorlatra is. A tanulmány általános következtetése, hogy az Alkotmánybíróság tulajdonhoz való joggal összefüggő gyakorlatában megszilárdult teszteket következetesen alkalmazza, ugyanakkor az ügyek egyedi sajátosságai miatt a teszt egyes elemeinek vizsgálata eltérő súlyt kaphat, a vizsgálati szempontok köre pedig igen széles, a tulajdonhoz való jog sajátosságai, különösen a védelem konkrét ügyhöz igazodó jellege önmagában is folyamatos kihívás elé állítja az Alkotmánybíróságot a gyakorlat koherenciájának megőrzése terén.
Kulcsszavak: tulajdonhoz való jog, vagyoni értékű jog, váromány, nemzeti vagyon, kisajátítás, közérdek, termőföld, közfeladat, célvagyon, értékgarancia
Jelen tanulmány célja az Alaptörvény XIII. cikkében szabályozott tulajdonhoz való jog Alapörvény hatálybalépését követő alkotmánybírósági gyakorlatának bemutatása, tekintettel a köztulajdon védelméhez kapcsolódó gyakorlatra is. A tanulmány fókuszában az Alkotmánybíróság gyakorlatában kidolgozott tulajdonhoz való joggal összefüggésben alkalmazott speciális tesztek, illetve a tesztek egyes elemein belül az Alkotmánybíróság által kidolgozott értékelési szempontok bemutatása áll. Figyelemmel arra, hogy a tulajdonhoz való jog alkotmányos gyakorlatában meghatározó szerepe van az egyedi ügyek sajátosságainak, konkrét körülményeknek, a tanulmány számos példán keresztül ismerteti az alapjogi teszt egyes részeinek tartalmát, mindeközben az Alkotmánybíróság által figyelembe vett értékelési szempontok általánosabb jellegű meghatározására törekszik.
Az Alkotmány még az Általános rendelkezések között és nem az alapjogi fejezetben szabályozta a tulajdonhoz való jogot, ez azonban az Alkotmánybíróság gyakorlatában sosem kérdőjelezte meg a tulajdon alapjogi státusát.[1] Az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdés már az alapjogok között, alanyi jogként rögzíti: "Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez." A kisajátításra vonatkozó rendelkezés azonos megfogalmazásban került az Alaptörvénybe: "Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben meghatározott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet." [XIII. cikk (2) bekezdés]. Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény hatálybalépését követően a XIII. cikk (1) és (2) bekezdése vonatkozásában is irányadónak tekintette korábbi gyakorlatát, megállapítva, hogy az Alaptörvény hatálybalépését megelőző alkotmányos szabályozás részben lényegét tekintve, részben szó szerint azonos az Alaptörvény szabályaival. Kiemelte azonban az Alkotmánybíróság, hogy az Alaptörvény a tulajdonhoz való joggal együtt járó társadalmi kötelezettséget is kihangsúlyozza.[2] Bár az Alkotmányhoz kapcsolódó gyakorlat is hivatkozott már a tulajdon szociális kötöttségére, az Alaptörvényben önálló rendelkezésként is szerepel, hogy "[a] tulajdon társadalmi felelősséggel jár." Az Alaptörvény a nemzeti vagyon vonatkozásában önálló rendelkezéseket tartalmaz, hangsúlyozza a nemzeti vagyon közcélú rendeltetését, és átruházásának szabályait is meghatározza: "Nemzeti vagyont csak törvényben meghatározott célból lehet átruházni, törvényben meghatározott kivételekkel az értékarányosság követelményének figyelembevétele mellett." [38. cikk (3) bekezdés]
Az Alkotmánybíróság gyakorlatában rögzíti, hogy az alkotmányos tulajdonvédelem tartalma mindig konkrét, függ a tulajdon tárgyától, funkciójától, és a korlátozás jellegétől.[3] Az alkotmányos tulajdonvéde-
- 53/54 -
lem körének meghatározásához három alapvető kérdés megválaszolása szükséges. Egyrészt, hogy milyen esetekre vonatkozóan terjed ki a tulajdonjog alkotmányos védelme, másrészt, hogy mi tekinthető az alkotmányos tulajdonvédelem szempontjából releváns beavatkozásnak, és végül, hogy mikor áll fenn kártalanítási kötelezettség, és mely esetekben kell a beavatkozást a tulajdonosnak ellentételezés nélkül eltűrnie.[4]
Az Alkotmánybíróság, eddigi gyakorlata értelmében, az alábbi vizsgálat mentén dönt a tulajdonhoz való jog sérelméről. Amennyiben a tulajdonhoz való jog sérelmére hivatkozó indítvány(rész) megfelel az érdemi elbírálás feltételeinek, az Alkotmánybíróság megvizsgálja, hogy az indítványozó sérülni vélt joga szerzett tulajdonnak vagy - kivételesen - védett közjogi vagy egyéb az Alaptörvényből levezethető védett tulajdoni várománynak tekinthető-e.[5] Amennyiben az indítványozó által állított jogsérelem nem tartozik a tulajdonhoz való jog védelmi körébe, akkor az Alkotmánybíróság - alkotmányos összefüggés hiánya miatt - érdemben elutasítja az indítványt. Amennyiben a tulajdonhoz való alapjog körébe tartozó jogosultságról van szó, az Alkotmánybíróság ezt követően arról dönt, hogy történt-e beavatkozás a tulajdonhoz való jogba. Amennyiben a tulajdonhoz való jogba történő beavatkozás megállapítható, az Alkotmánybíróság dönt arról, hogy a beavatkozás kisajátításnak, vagy kisajátítás szintjét el nem érő tulajdonjogkorlátozásnak tekinthető-e. Kisajátítás esetén az Alkotmánybíróság a kivételesség, közérdekűség, és az azonnali, teljes és feltétlen kártalanítás garanciáinak érvényesülését vizsgálja. A kisajátítás szintjét el nem érő tulajdonkorlátozás alkotmányosságát az Alkotmánybíróság a közérdekűség-arányossági teszt alapján ítéli meg. A köztulajdon korlátozására törvényben meghatározott okból az értékgarancia biztosítása mellett, vagy kivételes célból, megfelelő közérdek fennállása esetén a feltétlenül szükséges mértékben van lehetőség.
Az alkotmányjogi értelemben vett tulajdonvédelem köre nem azonosítható az absztrakt polgári jogi tulajdon védelmével, a tulajdonjog egyes részjogosítványai sem azonosíthatók a tulajdonhoz való alapjog lényeges tartalmával.[6] Az Alkotmánybíróság a polgári jog szerinti tulajdonjogtól elvált alkotmányjogi értelemben vett tulajdonhoz való jog tárgyi hatályának meghatározásával összefüggésben két szempontot tekint irányadónak.[7] Az egyik a tulajdon funkciója, azaz a tulajdonnak az egyén cselekvési autonómiáját biztosító szerepe. A tulajdonvédelem feladata "az egyének részére a vagyonjog területén olyan szabadság biztosítása, amely lehetővé teszi számukra az élet saját felelősségen való alakítását."[8] A másik irányadó szempont pedig, hogy a tulajdonvédelem a saját vagyonnal, illetve értékteremtő munkával álljon összefüggésben,[9] mely a biztosítási alapú szolgáltatások védelmét alapozza meg. A tulajdonhoz való jogot meghatározott időpontban létező, törvényben meghatározott tartalommal elismert, konkrét jogosultságok képzik,[10] másfelől azonban a tulajdon biztosítása olyan (közjogi) jogosítványokra is kiterjed, amelyeket a törvényhozó addig "nem tulajdonként ismert el."[11] Az Alkotmánybíróság a fenti alapelvek mentén kialakított gyakorlata értelmében az alapjogként védett tulajdon körébe tartoznak a polgári jogi értelemben vett tulajdonon túl egyes "tulajdonszerű" vagyoni értékű jogok (szerzett tulajdon)[12], és a jogszabályon (kivételesen szerződésen[13]) alapuló védett tulajdoni váromány (jövőbeni tulajdon).[14]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
