A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) alapjaiban változtatta meg a munkaviszony munkáltató által történő jogellenes megszüntetésének jogkövetkezmény-rendszerét. Amíg a korábbi szabályozás szerint a jogellenes munkaviszony-megszüntetés elsődleges következménye az eredeti munkakörbe történő visszahelyezés volt, illetve a munkavállaló a munkaügyi perben hozott jogerős ítélet időpontjáig jogosult volt elmaradt munkabérére, egyéb járandóságaira, illetve esetlegesen a felmerült kára megtérítésére, továbbá - visszahelyezés hiányában - átalány-kártérítésre is,[1] addig a hatályos Mt. a szabályozást teljesen új alapokra helyezte: az elsődleges jogkövetkezmény a jogellenes munkaviszony-megszüntetéssel összefüggő (elsősorban elmaradt jövedelemként jelentkező) kár - limitált összegű - megtérítése[2] (illetve opcionálisan kompenzációs átalány iránti igény érvényesítése[3]), míg a munkaviszony helyreállítása csak kivételes esetekben lehetséges.[4]
A jelen dolgozatban az Mt. 82. § (1) és (2) bekezdésének jogalkalmazási dilemmáit vizsgálom, azaz a munkáltató jogellenes munkaviszony-megszüntetésével kapcsolatos kártérítési felelősségét. Ekképpen a jelen írás nem érinti a munkaviszony helyreállításának kérdéskörét.
1. Az Mt. új elvi alapjai jogellenes munkaviszony-megszüntetés esetén
2. A kártérítési felelősség alapvető elemei
3. A munkáltatói kártérítési felelősség időbeli terjedelme
4. Ha a munkáltatói felelősség "feléled"...
5. Kimentés vagy sem?
6. Az előreláthatóság problémája
7. A munkavállaló kárenyhítési kötelezettsége
8. Eljárásjogi fejtegetések
9. Az elévülés problematikája
10. Befejező gondolatok
Az Mt. értelmében a munkáltató köteles megtéríteni a munkaviszony jogellenes megszüntetésével összefüggésben okozott kárt. A munkaviszony körében elmaradt jövedelem címén igényelt kártérítés nem haladhatja meg a munkavállaló tizenkét havi távolléti díjának összegét.[5] Az Mt.-hez fűzött indokolás kifejti, hogy a munkáltató által történő jogellenes munkaviszony-megszüntetés jogkövetkezményeinek korábbi (az 1992. évi Mt.-n alapuló) szabályai "a gyakorlatban nehézkesen voltak alkalmazhatók, továbbá a munkaviszony megszüntetésével összefüggő munkaügyi peres eljárások indokolatlan elhúzódása a munkáltatókra aránytalan többletterhet okozott."[6] Utóbbi kapcsán Lőrincz György kiemeli, hogy ez volt a legfőbb kritika a korábbi szabályok alkalmazása kapcsán: a munkavállalót ugyanis a bírósági eljárásban hozott jogerős ítélet napjáig illette meg elmaradt munkabér, ugyanakkor a per hossza nem kizárólag a felektől, hanem jócskán a bíróságok működésétől is függött (ítélkezési szünet, a bíró betegsége, új bírói tanácsra történő átszignálás stb.), így mind a munkáltató, mind a munkavállaló szempontjából kiszámíthatatlan volt a tényleges, munkáltatót érintő szankció mértéke.[7]
A hatályos Mt. alapján a munkaviszony a jogellenes megszüntetés időpontjában megszűnik és a munkavállaló a munkáltatói jogellenes aktus miatt elsősorban kártérítést követelhet, azonban ennek mértéke limitált (legfeljebb tizenkét havi távolléti díj mértékéig terjedhet).
- 16/17 -
A hatályos munkajog tehát a jogellenes munkaviszony-megszüntetést egyfajta kárfelelősségi alakzatként definiálja, amely több következtetést is von maga után.
Első lépésként lényeges tisztázni, hogy melyek a kártérítési felelősség alapvető, a polgári jogon alapuló elemei: egyrészt a jogviszonnyal (munkaviszonnyal) való összefüggés, másrészt a kár bekövetkezése, harmadrészt pedig a káresemény és a kár közötti ok-okozati összefüggés.
A munkaviszony jogellenes megszüntetése kapcsán az első elem, vagyis a munkaviszonnyal való összefüggés igazolása nem jelent különösebben problémát, hiszen ha nincsen munkaviszony, akkor azt sem jogszerűen, sem jogellenesen nem lehet megszüntetni.
Érdekesebb kérdés viszont a kár megléte. Tegyük fel, hogy a munkáltató ugyan súlyosan jogsértően szünteti meg a munkaviszonyt (például nem indokolja a felmondást), azonban a munkavállaló a munkaviszony megszűnését követő nappal azonnal el tud helyezkedni, akár a korábbinál magasabb munkabérért. Ilyen esetben nincsen olyan elmaradt jövedelem, amely a munkavállaló szempontjából kárként érvényesíthető lenne. Ez tehát arra vezetne, hogy a munkáltató "büntetlenül megúszta" a jogellenes magatartást, amely nyilvánvalóan ellene megy azon elvnek, miszerint "[a] jogellenes munkajogviszony-megszüntetés jogkövetkezményeinek egyszerre kell biztosítaniuk a munkavállaló egzisztenciális védelmét, az önkényes megszüntetés tilalmának érvényre juttatását, valamint alkalmasnak kell lenniük arra, hogy kifejezzék a társadalmi rosszallást, és visszatartsák a munkáltatókat a jogellenes megszüntetésektől."[8]
Ezt a jogalkotó azzal oldotta fel, hogy lehetővé tette egyfajta kompenzációs átalány alkalmazását: a munkavállaló - kártérítés helyett - követelheti a munkáltatói felmondás esetén irányadó felmondási időre járó távolléti díjnak megfelelő összeget.[9]
A kár mértéke kapcsán külön gondolatmenetet érdemes szentelni annak, hogy - eltérően az munkáltatói kártérítés felelősség általános szabályaitól[10] - jogellenes munkaviszony-megszüntetés esetén a munkavállaló legfeljebb tizenkét havi távolléti díját érvényesítheti elmaradt jövedelem miatt keletkezett kára jogcímén. A gyakorlatban uralkodó kezdeti bizonytalanságot követően a bírói jogalkalmazás viszonylag korán kimunkálta azt az elvet, amely szerint az elmaradt jövedelem felső korlátjaként meghatározott tizenkét havi távolléti díj önálló jogcímű igényként nem érvényesíthető.[11] A praktikumra lefordítva ez azt jelenti, hogy a munkavállaló nem fogalmazhatja meg akként a keresetlevelét (amelyet a jogellenesnek vélt felmondás vagy azonnali hatályú felmondás kézhezvételétől számított harminc napon belül terjeszthet elő),[12] hogy "tizenkét havi távolléti díját" kéri a perben megítélni.
Itt szükséges megjegyezni, hogy az Mt.-t sokszor éri az a kritika, miszerint indokolatlan, hogy a bár a munkáltató kártérítési felelőssége alapvetően és hagyományosan teljes körű (például egy munkabaleset miatt felmerülő egészségkárosodás tekintetében), addig a jogellenes munkaviszony-megszüntetés esetében maga a jogszabály húz egy határt, amelynek mértékéig a munkáltató felel.
Lőrincz György ezzel kapcsolatban a következőkre mutat rá (és gondolatait a jelen tanulmány szerzője is osztja): "a jogi szabályozás nem indulhat ki abból, hogy a munkavállaló a jogellenes megszüntetés következtében akár élete végéig tétlenül reagáljon a kialakult helyzetre, azzal számolva, hogy kártérítés címén a korábbi jövedelmét [...] időkorlát nélkül megkapja. A jogellenes megszüntetés kártérítésre alapított jogkövetkezményének egyik előnye, hogy az általános jogelvek szerinti kárenyhítési kötelezettség a kár megelőzését, csökkentését motiválja. A jogalkotó tehát - elsősorban az adott munkaerőpiaci helyzetre és foglalkoztatáspolitikai eszközökre figyelemmel - azt feltételezi, hogy meghatározott idő eltelte után a munkavállaló jövedelemszerzését már nem a korábbi munkaviszonyának jogellenes megszüntetése gátolja, ezért korlátozza az elmaradt jövedelem iránti igényt lényegében egy évre (vagy ennél ténylegesen hosszabb időre) eső munkabér erejéig."[13]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
