Prof. Dr. Dr. h. c. Heinrich Scholler 1929 augusztus 1-jén született Münchenben. Középiskolai tanulmányait Marburg/Lahnban végezte, felsőfokú jogi, politikatudományi és orientalisztikai képzését pedig Münchenben és Párizsban folytatta. 1960-1971-ig közigazgatási bíróságon és a bajor kormányzati szerveknél dolgozott különböző beosztásokban. 1966-ban habilitált és szerzett egyetemi előadási jogot államjogból, közigazgatási jogból és jogfilozófiából. 1977 és 2001 között számos külföldi (pl. USA-beli, kanadai, francia, görög, kínai, japán, dél-koreai, mongol, marokkói, etiópiai, tajvani, malajziai, szlovén, ukrán, indonéziai stb.) egyetemen tartott előadásokat vendégprofesszorként, illetve meghívott előadóként. Külön is kiemelem a Hanns-Seidel-Stiftung szervezésében Budapesten tartott szerepléseit, valamint a PTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszékével folytatott együttműködését, amelynek tartalmi összetevőit a Jura 2009. évi 2. számában publikált "Über die zwanzigjährige Zusammenarbeit zwischen deutschen und ungarischen Vertretern des öffentlichen Rechts" c. írásában méltatta. Tudományos munkássága eredményeként több mint 30 monográfiája született. Folyóirati tanulmányainak száma meghaladja a 300-at. Ezeken kívül mintegy 140 könyvismertetésnek és más tárgyú kisebb publikációnak is szerzője. Tudományos, oktatói, publikációs és tanácsadói munkásságának elismerését számos hazai és külföldi kitüntetés, kitüntető tisztség, tagság, elismerő cím jelzi. A kötet Scholler professzor utóbbi három évtizedben publikált 21 tanulmányának szerkesztett változatát négy csoportba tagolva tartalmazza. Az első rész "Alapjogok", a második "Jogi kultúra", a harmadik "Tolerancia", a negyedik "Az Európába vezető út és a globalizáció problémája" címet viseli. A következőkben ezt a tagolást követve törekszem a kitűnő tanulmányok közelebbi tárgyköreinek és főbb megállapításainak felidézésére, átfogó értékelésére és esetenként kiegészítésére.
A szociológiai, politológiai és jogtudományi szempontból egyaránt gazdagon dokumentált tanulmány rendkívül tanulságos elemzését tartalmazza korszakunk belülről vagy kívülről irányított személyiségeinek. Hogyan alakíthatjuk tudatosan életvitelünket egyéni, családi, közösségi és össztársadalmi szempontból előnyösen a műszaki fejlődés, az árukínálat, a tömegközlés, a bürokrácia, a pártok, az egyházak, az érdekvédő és civil szervezetek többnyire elfogult, célorientált hatásai közepette. A kívülről irányítottság, az egydimenzionáltság, a leszűkülés nemcsak sérti az emberi méltóságot, korlátozza az önállóságot és az alkotás örömét, de akadályozza a termékeny demokrácia érvényesülését is. A befelé fordulás, a magány, az asylum-keresés, a sodródás helyett a sokoldalúság, a tudatos mérlegelés, a holisztikus és kritikus szemlélet, az ésszerű és korrekt elhatárolódás, illetve a tudatos igazodás tűnik egyéni és közösségi szempontból is emberibbnek, tartalmasabbnak, izgalmasabbnak és előnyösebbnek.
Ez a tanulmány Szerző 2001-2006 között publikált alapjogi tárgyú írásainak összefoglalását tartalmazza. E jelentős tárgykör elemzése alapján leszűrt következtetések közül tézisszerűen a következőket emelem ki. A feudális előjogok és mentességek eltörléséhez a közigazgatás törvényhez kötöttsége kapcsolódott. Az emberi és polgári alapjogok eddigi négy generációjának - vagyis az egyéni és közösségi szabadságjogoknak, valamint az egyenjogúságnak, az egészségügyi, szociális és kulturális jogoknak, az információs és környezetvédelmi jogoknak, a biomedicinális és biogenetikai jogoknak illetve tilalmaknak - kialakulása és gazdagodása, tartalmuk és korlátaik nemzetközi jogi, szupranacionális és alkotmányi meghatározása, törvényi szabályozásuk szaporodása érvényesülésük egyre markánsabb ösztönzését és körülhatárolását eredményezi.
Látványosan bővül az állami és a nemzetközi alapjogi bíráskodás, valamint az egyéb nemzetközi és szupranacionális szervek, továbbá az ún. NGO-k,
- 229/230 -
a specializált civil jogvédő szervezetek szerepe. A polgárok hajdani status negativusának terjedelmét jelentős arányban meghaladja a status activust szolgáló demokratikus közreműködési jogosultságok, valamint a munkanélküliek, az éhezők, a hajléktalanok, a fogyatékosok, az öregek, a gyerekek, a nemzeti, etnikai, vallási kisebbségek védelmét és aktivizálását serkentő lehetőségek tartalma és szerepe. Az emberi jogok alakzatainak szaporodásával és gazdagodásával párhuzamosan merültek fel az alapjogok egymáshoz fűződő viszonyának, hierarchiájának, versengésének, korlátozásának, sérelmének, az alapjogok, az állami célok, az alkotmányi alapelvek, az alapkötelességek, az alapvető tilalmak, valamint az alapjogok gyakorlásáért viselt felelősség problémái. Ezekkel összefüggésben - részben meghaladva Scholler professzor problémafelvetéseit és következtetéseit - a magyar tapasztalatok figyelembevételével is a következőkre emlékeztetek.
Bizonyos, korábban csupán az állami beavatkozással szemben védelmet nyújtó status negativus jellegű jogosultságok így pl. a véleménynyilvánítási és a demonstrációs jog közhasznú aktivitást szolgáló alapjogi rangra emelkedtek. A véleménynyilvánítás ugyanis nemcsak egyéni célokat szolgáló szellemi megnyilvánulás lehet, hanem nélkülözhetetlen összetevője a közvélemény formálásának, a közhatalmi megnyilvánulások értékelésének és befolyásolásának. A békés gyülekezési jog gyakorlása pedig irányulhat hátrányosnak tartott állami rendelkezések elleni tiltakozásra, továbbá közösségi igények, törekvések markáns kifejezésére és közhatalmi előmozdítására.
A Magyar Alkotmánybíróság is megerősítette azt a lényeges felfogást, amely szerint az emberi élethez elválaszthatatlanul kapcsolódó emberi méltóság joga olyan összetett tartalmú, kiemelkedő pozíciójú jogi alapérték, amelyből számos, az Alkotmányban konkrétan meg nem jelölt további alapjogok és más alapértékek vezethetők le, amelyek az alkotmányossági viták elbírálásában szubszidiárius, tehát helyettesítő, illetve kiegészítő szerepet tölthetnek be.
Az emberi jogok egymáshoz és más alkotmányi értékekhez - pl. alapelvekhez, alaptilalmakhoz, alapkötelességekhez, biztonsághoz, családhoz, ifjúsághoz, piacgazdasághoz, tisztességes versenyszabadsághoz stb. - fűződő viszonya lehet egymást erősítő, egymással semleges, de előfordulhat ezek egymás közötti versengése, sőt egymást korlátozó vagy kifejezetten sértő volta is. Az utóbbi problémák feloldásáról az előírt eljárási rendben az Alkotmánybíróság hivatott dönteni.
Ilyenkor az emberi jog lényeges tartalma korlátozhatatlanságának, a korlátozás szükségességének, arányosságának, alkalmasságának toposzát, a tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerűség elvárását, az önkényesség tilalmát, az újszerű jogi szabályozás megismeréséhez és alkalmazásához szükséges "kellő idő" követelményét nem lehet figyelmen kívül hagyni. A rendszerváltozás magyar Alkotmánya (8. § (2) bek.) valamennyi alapjog tekintetében írja elő a részletező törvényi szabályozás kötelességét. Ezzel szemben figyelmet érdemlő, sőt hasznosítható az a német megoldás, hogy az alaptörvény bizonyos alapjogokat törvényi szabályozás nélkül is közvetlenül jogosító, kötelező, tehát alkalmazandó jognak minősít.
A terjedelmes és sok konkrét információt tartalmazó tanulmány a felvilágosodás és a francia polgári forradalom vívmányaiból, valamint az észak-amerikai függetlenségi és alkotmányi okmányok újszerűségeiből kiindulva vázolja Franciaország, Belgium, Bajorország, Görögország és a német államalakulatok alkotmányfejlődését. A vizsgált közjogi berendezkedések fejlődésében meghatározó volt a polgári átalakulás színvonala, a monarchikus hagyományok újjáéledése és a Német Birodalom kialakulása. Amikor Franciaországban X. Károly bukásával az 1830. évi júliusi forradalom véget ért, a liberális polgárság Lajos Fülöpöt trónra emelte és megeskette az alaptörvénynek minősülő új Charta betartására. A belső politikai küzdelmek bizonyos erői 1948 februárjában Lajos Fülöpöt lemondásra késztették, majd kikiáltották a II. Köztársaságot. Az 1831. évi monarchikus belga Alkotmány rendelkezéseiben egyaránt megtalálhatók francia és angol-amerikai hatások. 1806 augusztus 6-án véget ért a Német-Római Birodalom, a német közjogi fejlődés ezt követő állomásait a Rajnai Szövetség (1806), a Német Szövetség (1815), az Északnémet Szövetség (1867), majd a Német Birodalom (1871) létrejötte jelentették. A német közjogi felfogás alakulásában kiemelkedő vívmányként szerepel az 1848-49. évi ún. Paulskirchenverfassung elfogadása, továbbá a Karl Rotteck (1775-1840), és Karl Theodor Welcker (1790-1869) által kimunkált tizenöt kötetes fejlett liberális szemléletű államlexikon, valamint Paul Labandnak, a német közjogi dogmatika megalapozójának 1876 és 1880 között megjelent "A Német Birodalom államjoga" c. háromkötetes tankönyve. Georg Jellinek (1851-1911) összehasonlító közjogi munkáiban feldolgozta és általánosította a 19. század európai alkotmányfejlődésének közös és eltérő elemeit. E század jelentős vívmányaként ismerjük a népszuverenitáson nyugvó alkotmányozó hatalom megjelenését, az írott alkotmányok megszületését, az alaptörvény preambulumának szerepét, valamint a kivívott emberi és polgári jogok rögzítését. Az alkotmányos monarchia mellett elterjedt a köz-
- 230/231 -
társasági kormányforma, valamint az államhatalmi ágak elválasztása elvének alkalmazása és a közigazgatás törvényhez kötöttsége is. Az európai eszmei és polgári fejlődés kölcsönös hatásmechanizmusában markáns példaként említhetjük a Habsburg önkény által kegyetlenül megtorolt 18. század végi magyar Jakobinus-mozgalom értékes alkotásait, valamint a feudális előjogokat eltörlő több polgári szabadságjogot törvénybe iktató és a parlamentáris monarchikus kormányformát intézményesítő 1848-49. évi magyar polgári forradalmat és szabadságharcot is.
Nagyrészt az ember és emberi közösségek jogi státusához kapcsolódó bölcseleti, szociológiai és jogi koncepciók tartalmának, vitáinak és alakulásának értékelő bemutatását ismerhetjük meg a fenti című tanulmányban. A magán- és a közösségi élet összetevőinek terjedelme, szerepe és egymáshoz fűződő kapcsolata a történelem során jelentősen változott. Ennek a sokrétű és izgalmas változásnak egyik markáns vetülete a történelem nélküli ember, a relatív személy és az abszolút személy jellemzőinek érvényesülése. Az emberi személyiség kibontakozásának, öntudatának és szerepének közhatalmi megítélése, védelme vagy korlátozása a személyiségi szférák megjelenésével és tartalmuk változásával jár. Gondoljunk az emberi személyiség intim, titkos, titokzatos, magán, családi, közösségi, társadalmi, közéleti szféráira és ezek magatartásának, tevékenységének vagy tartózkodásának megnyilvánulásaira. A közérdekű, vagyis a közszféra jelenti az emberi aktivitás többnyire közhasznú kereteit. Ezektől különböznek a magánszféra nem titkos, tehát megismerhető - pl. társasági, üzleti, jótékonysági, szórakozási - megnyilvánulásai.
Figyelmet érdemlő Szerzőnek az a megállapítása, amely szerint bizonyos alapjogok lényeges tartalma - vagyis az ún. "Wesensgehalt" - az általános személyiségi jogok sajátos, intim és titkos szférájával esik egybe. Megalapozottnak tűnik az a megállapítás is, amely szerint különbséget kell tennünk bizonyos alapjogok szabályozási köre és védelmi szférája között. A gyülekezési szabadság védelmi szférája a békés és fegyver nélküli gyülekezés, szabályozási köre pedig ezen kívül kiterjed a nem békés, sőt fegyveres gyülekezésre is. A vallásszabadság pedig nemcsak hit, felekezet, világnézet választásának lehetőségét tartalmazza, hanem a vallás gyakorlását, tanítását és terjesztését is lehetővé teszi. Sajátos a tartalma és védettségi köre a sajtószabadságnak. A demokratikus sajtó rendeltetése az egyéb alapjogok érvényesülésének előmozdítása. A jogi alapértékek között az emberi alapjogok szerepe, érvényesítési lehetőségei és védelme különleges. Az alapjogok szabályozásának, érvényesülésének, védelmének, korlátozásának és megsértéseinek feltárása előnyösen járulhat hozzá más jogi és nem jogi értékek megvalósulásához.
A szimbólum, vagyis a jelkép kétrétegű, kétarcú adottság. Az első réteget a tárgy, a jel (pl. hal, bárány, sárkány, kígyó, egyszarvú, kör stb.) eredeti tartalma alkotja, a második pedig valamely vallási, kulturális, nemzeti, nemzetközi, állami stb. közösség által tulajdonított, elfogadott jelentést, eszményt, követelményt fejez ki. Scholler professzor a görög és római ősi kultúra, a zsidó-keresztény európai és tengerentúli, a taoista-konfuciánus bázisú kínai, a sintoista jellegű japán hagyományok és jelenlegi jellemzőik, valamint néhány afrikai sajátosság alapos ismeretét hasznosítva mutatja be és értékeli bizonyos nemzetközi, szupranacionális, nemzeti, állami, vallási, erkölcsi, igazságszolgáltatási jelképek hasonló és eltérő sajátosságait. Különösen tanulságosak azok a felidézett ismeretek és elemzések, amelyek a bekötött szemű, egyik kezében kardot, a másikban mérleget tartó Justitia istenasszony, valamint a kínai és a japán igazságszolgáltatási szemléletben élő unikornis, vagyis a homlokán hosszú szarvval ábrázolt, kistermetű fehér lóhoz hasonlító, erős, magabiztos, de egyébként békés mesebeli állat jellege és szerepe között megállapítható.
A nyugati kultúra igazságszolgáltatási szimbóluma rideg, sőt halálbüntetéssel is fenyeget, az egyszarvú nem öli meg, nem is sebzi meg a vétkest, csak félrelöki, hogy az megszégyenüljön, magába szálljon, magatartását értékelje, hibáját beismerje és helyes útra térését kialakítsa. Ez a felfogás közelebb áll a jézusi irgalmassághoz és jótékony szeretethez, jobban kifejezi a konfuciuszi, menciuszi ún. haszon nélküli, de a betöltött pozíciót és a tényleges érdemeket is respektáló, ún. fokozatos szeretetet, valamint azt a japán vallási felfogást, amely nem ismeri az áteredő bűnt, az örök kárhozat büntetését, de szorgalmazza a konfliktusba kerülők önvizsgálatát, a kisiklások elismerését és önkéntes helyrehozását. Szerző kívánságát, reményét és kételyét is kifejezi tanulmányának az a kérdőjellel végződő záró mondata, amely a vázolt két igazságossági jelkép közeledésére vonatkozik.
A rendkívül kiterjedt és alapos vallási, kulturális stb. ismereteket tükröző tanulmány Szerzője azt vizsgálja, hogy a műszaki, gazdasági és életviteli globalizáció folyamatában milyen nehézségekbe ütközik az
- 231/232 -
autotochton intézmények fennmaradása és fejlődése, milyen nehézségeket, veszélyeket vált ki a fundamentalizmus, a nacionalista elzárkózás vagy a harcos terjeszkedés. Milyen rendeltetést hárít a tőkekoncentrációkra, a demokratikus közhatalmi rendszerekre a földünk lakosságának jelentős hányadát veszélyeztető ivóvíz- és élelemhiány, a homeles-ek hajléktalansága és egészségvédelmének fogyatékossága, a súlyos fertőző vagy gyógyíthatatlan betegségek terjedése, valamint az elégedetlenségből és gyűlöletből fakadó kegyetlen terrorizmus. A nagy jogi kulturális szférák illusztrálására Scholler professzor jellemzi a híres római-germánjogi jogcsaládot, valamint az angol-amerikai common law korszakunkban is terjeszkedésre törekvő jellegét és szerepét. A common law országaiban a felsőfokú jogászképzés elsődlegesen ügyvédképzésnek minősíthető. A kontinentális európai bírósági eljárás pedig tényfeltárásra és tudományos igényű bizonyításra törekszik az ítélet megalapozása érdekében. Jelentős a szerepe az iszlám, a hindu és a zsidó vallási jognak. A keresztény és azon belül a katolikus kánonjog markánsan a római-germánjog hatásának jeleit tükrözi. A kínai és japán ún. korrektségi illetve szégyenjogi szemlélet elsősorban a felek emberséges együttműködésében látja a jogsértések és a magánjogi kollíziók megelőzésének és feloldásának követendő eszközeit és eljárási rendjét. A tudományos, műszaki, gazdasági és életviteli globalizáció nem nélkülözheti a nagy jogcsaládok sajátosságainak kölcsönös ismeretét és közeledését, de bármely szélsőséges egységesítő törekvés kemény ellenállásba ütközhet és a multikulturalitás tanulságos sokszínűségét fenyegeti.
A marxista, szocialista szovjetjogi hatásoktól megszabadult Mongólia korszerű jogtudományának és jogászképzésének fejlesztésében valós érdemeket szerzett és honoris causa doktorátussal jutalmazott Scholler professzor ünnepi előadásában dokumentáltan utalt a mongol jogtörténet római-germánjogi kapcsolataira, jelenlegi európai kontinentális orientálódására, de azt is jelezte, hogy a nagy jogi kultúrák és az intenzív piaci versengések az angol-amerikai jogcsalád több elemének behatolását eredményezi Kínában, Tajvanon, Japánban és Mongóliában is. Egyetlen jogcsalád jogrendszere sem nélkülözheti azonban az önkényesség elleni küzdelmet, a szociális érzékenység alkalmazását, a természeti és műszaki környezet oltalmát és fejlesztését, valamint a komplex emberi biztonság szolgálatát.
Mit jelentett és hogyan változott a tartalma és szerepe Európa népeinek történelmében a nemzet, a kultúrnemzet, az államnemzet, a politikai nemzet, a haza, a hazafiság, az ország, a birodalom, az államtársulás, az államszövetség, a föderáció, a királyság, a császárság, a köztársaság, a tudományos, gazdasági és fegyverkezési verseny, a nacionalizmus, a fajgyűlölet, a gazdasági társulás, a társadalmi és területi kohézió, a szubszidiaritás fogalmának és tényleges érvénysülésének. A felfogások, a törekvések, a valós folyamatok változatainak felidézése és elemzése révén jut el Szerző ahhoz a helyeselhető következtetéséhez, hogy az EU a régiók közössége helyett egyre inkább a tagállamok és népeik közösségévé válik. Az EU az ésszerű összehangolás és a hasznos együttműködés keretében is veszélyt megelőző, katasztrófát elhárító, valamint gazdasági összehangoló szerepre hivatott. E fontos rendeletetése ellenére sem rendelkezik azonban a hatáskörök meghatározásának hatáskörével. A tartalmas és kellemes tudományos, gazdasági, kulturális, művészeti, sport- stb. együttműködés pedig csakis a sokszínűség megőrzésével és gazdagodásával gyakorolható eredményesen.
Gustav Radbruch (1878-1949) 1904-ben lett a büntető anyagi és eljárási jog, valamint a jogbölcselet professzora Heidelbergben. 1914-ben Königsbergben és Kielben oktatott. Mint a Német Szociáldemokrata Párt tagja 1920-1924 között tagja volt a Reichstagnak. 1921 októberétől 1922 novemberéig, majd 1923 augusztusától novemberéig igazságügyi miniszterként tevékenykedett. 1926-tól ismét a Heidelbergi Egyetemen dolgozott. A nácik hatalomra jutása után pozícióitól megfosztották, és a II. világháború végéig főleg kultúrtörténeti, jogösszehasonlító és jogbölcseleti kutatással foglalkozott. 1945 után haláláig Heidelbergben végezte professzori teendőit, emellett betöltötte a rektori tisztséget is. Tudatosan törekedett elméleti munkásságának rendszerezett összefoglalására és kiadására. Ennek a munkájának befejezését azonban 1949-ben bekövetkezett halála megakadályozta. 50 évvel később kitűnő tudós tanítványa, Arthur Kaufmann 20 kötetben gyűjtötte össze, és adta ki mestere műveit. A jogösszehasonlító tanulmányok a sorozat 15. kötetében találhatók. Ezek közül kiemelkedik a "Der Geist des Englischen Rechts" c., nem terjedelmes publikáció. Scholler professzor gazdagon dokumentált tanulmánya alapján G. Radbruch jogösszehasonlító és jogbölcseleti koncepciójából tézisszerűen a következőket említem. Radbruch összehasonlító munkásságában három szakasz követte egymást. Az I. világháború előtt főleg a büntetőjogok össze-
- 232/233 -
hasonlításával foglalkozott, azt követően pedig a politika szolgálatában közjogi összehasonlításokat végzett. 1930 után az angol-amerikai jogcsalád sajátosságainak feltárására és értékelésére törekedett. Mellőzhetetlennek tartotta a konkrét jogtörténeti és az egyetemes jogtörténeti megalapozást, a tételes jog és a jogalkalmazás együttes feldolgozását, valamint a jog szociális, humánus és más értékeket szolgáló empirikus felmérését is. Felfogása szerint a jogösszehasonlítás különbözőségek, hasonlóságok, fogyatékosságok és sikerek okainak és jellemzőinek feltárását, következtetések leszűrését szolgálja. Nem fogadta el azonban fenntartás nélkül nagytekintélyű mesterének, Franz von Lisztnek azt a praktikus nézetét, hogy a jogi szabályozás helyességének ismérve a fejlődés iránya, a fejlődés irányának pedig az tekintendő, ami a fejlett államok jogának alakulásában közös. Az újkantiánus Sein és Sollen különbözőségét az általa használt "die Natur der Sache", vagyis "a dolog természeté"-nek természetjogi jellegű kategóriájával törekedett feloldani akként, hogy a dolog természetének megfelelő Sollennek kell a gyakran kegyetlen Sein-t, tehát a valóságot alakítania. Radbruch felismerte, sőt hangsúlyozta, hogy a törvény lehet jogtalan, és az is előfordulhat, hogy a törvény feletti az igazságos. Ehhez a felismeréshez és ennek hasznosításához pedig a körülményekhez igazodó és a veszélyek elhárítását szolgáló, a mellőzhetetlen prioritásokat alkalmazó értékszemléletre van szükség - véli a recenzens.
A mongol jogtörténet-tudomány 13. századi forrásaira hivatkozva Szerző a helyi nomád nép életvitelét -amelyet rendszerint szokásjog szabályozott - akként jellemzi, hogy a nők a családi élet ellátásával, házi kézművességgel, a férfiak pedig pásztorkodással és vadászattal foglalkoztak. Dzsingisz kán nagybirodalmában a jog nem népcsoportok, hanem földrajzi területek szerint tagozódott. Ismerte és alkalmazta a "honeste vivere" követelményét, tiltotta a közös étkezésnél a mohóságot, dicsőítette a katonai fegyelmet és elítélte a gyilkosságot. Scholler professzor elismerően utal arra, hogy a hajdani NDK-ban számos mongol fiatal tanult, ők jól beszélnek németül és fogékonyak a római-germánjogi megoldások, valamint a nyugati kultúra más összetevői iránt. A tanulmányban szakszerű tájékoztatást kapunk arról is, hogy a rendszerváltozást követően hogyan alakult ki és minként érvényesül Mongóliában az államhatalmi ágak elválasztása, az önálló alkotmánybíróság működése, melyek a közigazgatási bíráskodás jellemzői, hogy épült ki a helyi és területi önkormányzatiság stb. Ezeknek a korszerű megoldásoknak elméleti megalapozásában több tekintélyes német jogtudós is közreműködött. Közöttük kiemelkedő szerepet töltött be Heinrich Scholler és Jürgen Harbich. Nem csodálható, hogy Scholler professzort az ulánbátori egyetem "honoris causa" doktorrá avatta.
Dante Aleghieri (1265-1321) az "Isteni színjáték", "A monarchiáról", "A nép nyelvén való ékesszólásról" és más művek örök hírű szerzője, szemben VIII. Bonifác pápa 1302-ben kiadott "Unam Sanctam" c. bullájában meghirdetett "két kard" elméletével, amely az Egyháznak az állam feletti szupremáciáját hirdette meg, a világbéke és az egyetemes erkölcsi rend megvalósulása érdekében a földkerekség egészét irányító világcsászárság kiépítését ajánlotta, amelyen belül államok, városok és uralkodók gyakorolják a végrehajtó hatalmat, a mellérendeltségben működő egyházra pedig az isteni akarat, az örök boldogság szolgálatában a szellem, a lélek, az erkölcs ápolása hárulna. Eltért ettől a koncepciótól a kortárs Páduai Marsilius haladóbb felfogása, aki a nyelvek, az erkölcsök és az életformák különbözősége alapján a nemzetállamiság gondolatát ápolta, konszenzuselméletével pedig nemcsak az államon és az egyházon belül, hanem az államok között is a konzíliumok, tehát a tanácskozások, az egyezkedések és a megállapodások szükségességét hirdette.
A lelkiismeret az ember szellemi-lelki adottságainak és magatartásának egyik kiemelkedő regulátora. A lelkiismereti szabadság pedig a meggyőződés kialakításának, kinyilvánításának, kinyilvánítása mellőzésének és megvalósításának lehetőségeit jelenti. A meggyőződés tárgya és tartalma felsorolhatatlanul sokféle lehet. Ezek között a bölcseleti, a vallási, az erkölcsi, a tudományos, a művészeti, a gazdasági, a politikai, a jogi meggyőződések kiemelkedő jelentőségűek. Alkotmányos jogállami körülmények között a lelkiismereti meggyőződés formálása már a gondolatszabadság alapján is korlátlan. A meggyőződés kinyilvánítása illetve annak érvényesítése azonban több versengő alapérték folytán korlátozható és korlátozott is. Az Alkotmányba foglalt jogi alapértékek kapcsolatrendszerében többször előfordul, hogy az Alkotmány vagy törvény bizonyos elvárásokkal illetve kötelezettségekkel - pl. sorkatonai szolgálat, abortuszt érintő orvosi beavatkozás - szemben a
- 233/234 -
lelkiismereti meggyőződés érvényesítését előnyben részesíti. A lelkiismeretesség a jogi kötelességek teljesítésének, és az értük viselt felelősségnek is fontos serkentője lehet. Az ismeretek bővülése, a szellemi, lelki, érzelmi készségek gazdagodása erősítheti, gyarapíthatja és hatékonyabbá teheti a lelkiismeretet.
A tanulmány azokat az újszerű elemeket mutatja be, amelyek a német alaptörvényben lényegesen meghaladják a weimari alkotmánynak a vallásszabadságra vonatkozó rendelkezéseit. Az Alaptörvény mellőzi a weimari alkotmánynak azt a meghatározását, amely szerint vallásszabadság csak törvényben meghatározott keretekben érvényesülhet. Az Alaptörvény 4. cikkében megfogalmazott alapjogból fakadó következmények között szerepel a vallás, a felekezet és a felekezetnélküliség megvalósulásának, valamint a világnézet egyéb változatai megválasztásának joga. Az egyházak és a közhatalom szervezeti elválasztottsága, az állam világnézeti semlegessége, a vallások és a felekezetek állami védelme és támogatása, valamint az igényes tolerancia ennek a kapcsolatrendszernek markáns jellemzői. A közhivatali eskü vallásos vagy szekuláris jellegének megválaszthatósága, a vallás gyakorlásának, tanulásának, terjesztésének joga a vallásszabadság kiterjedt tartalmának jelentős összetevői. A vallásszabadságból fakadó pluralitás, a vallások és felekezetek egyenjogúsága, valamint a türelem alapelve, továbbá a fegyveres katonai szolgálat megtagadásának joga nem teszi lehetővé sem a vallási bázisú diszkriminációt, sem az ilyen forrású megvetést, gyűlölködést. A bona fides, a fairness, vagyis a jóhiszeműség és tisztességesség követelménye a lelkiismereti szabadság, a világnézeti szabadság, a vallásszabadság egyéni és közösségi szféráit is átható alapelve az alkotmányos demokráciának.
A lelkiismeret az egészséges szellemű ember olyan belső készsége, amely gondosságra, erőfeszítésre, mások törekvéseinek szolgálatára vagy ellenzésére készteti, és felelősséggel terheli alanyát. A lelkiismeret kiterjedtsége és mélysége személyenként és emberi közösségekként eltérő. A lelkiismeret szolgálhatja, erősítheti vagy gyengítheti, sőt meg is béníthatja bizonyos erkölcsi vagy egyéb normák érvényesülését. A tanulmány értékelő felidézését tartalmazza azoknak az elméleti vitáknak, amelyekben Kaufmann a jelzett tárgykörben a rendszerelméletétől a funkcionalizmusétól, a strukturalizmusétól, a pragmatizmusétól, különösen Hegel, Rawls, Lévi-Strauss, Foucault, Parsons kapcsolódó felfogásától eltérő véleményt képvisel. Szerinte előnyös, ha a jogi normák egybeesnek a többség lelkiismereti beállítottságával. A sokfunkciós demokratikus, szociális és veszélyelhárító jogállam normái között lehetnek közömbösek is a lelkiismeret számára, de fejleszthetik is a lelkiismeret érzékenységét, és szilárdíthatják annak irányultságait. A demokratikus alkotmányos jogállamban pedig mellőzhetetlen, hogy alaptörvény határozza meg azokat a jogi alapértékeket, amelyek keretei között, illetve amelyek szolgálatában vagy védelmében születhetnek meg a részletező jogi normák. A lelkiismereti gyötrelem, ítélet, felelősségérzet, és annak kinyilvánítása a demokratikus közvélemény formálásában, a közügyek intézésének befolyásolásában nélkülözhetetlen. Így kapcsolódik egybe Kaufmann koncepciójában a személyes lelkiismereti meggyőződés, a közösségi erkölcsi és kulturális felfogás szerepe a radbruchi törvény feletti jog és igazság, valamint a törvényes jogtalanság felismerésével és a lelkiismeret szavát követő felelős magatartás előnyeivel.
A tolerancia a modern alkotmányos jogállam olyan követelménye, amely a szabadság érvényesüléséből fakadó pluralitás elfogadásán, az emberi méltóság kölcsönös tiszteletén és szolgálatán, a fair play és a méltányosság alkalmazásán, az elfogultság mellőzésén nyugszik a közösségi kapcsolatokban. A kultúrkonfliktusok legsúlyosabb megnyilvánulása a genocídium, a rabszolgaság és a kínzás alkalmazása. Más ország jogintézményeinek hasznosítása történhet átfogó recepcióval, fokozatos átültetéssel és kivételt nem tűrő kényszerrel. Különösen előnyös a kultúrák plurális együttélése. Ilyenkor a nyilvánosság, a kettős vagy többes kultúra és a jogi sokszínűség érvényesül. Kulturális haladás, illetve átalakulás nemcsak európai közreműködéssel történhet, hanem pl. Afrikában valamely ottani vezető hatalmi rendszer kényszerítő fellépése folytán is. A folytonos törzsi rendszerek leverése nem ritkán kegyetlen erőszakkal és önkényes hatalomgyakorlással történik. Szerző tanulságos etiópiai és más példákon keresztül érzékelteti, hogy az általános, a törzsi vagy a területi jogi kultúrák közeledése csak olyan szakemberek közreműködésével
- 234/235 -
történhet súlyos konfliktusok nélkül, akik ismerik az érintett autotochton, az archaikus, az iszlám és a nyugati kultúrák gyökereit, lényeges összetevőit, fejlődési változatait és korszerűsítésük lehetőségeit.
A legenda szerint az első etióp dinasztia Salamon királytól és Sába királynőtől származik. Az Aksom Birodalom a IV. században vált kereszténnyé, majd az iszlám térhódításai és a törzsi viszályok következtek. A feudális körülmények közepette Gondar ragyogó kulturális központtá épült ki. A 19. században II. Theodoros (1855-1868) szerezte meg a hatalmat a törzsek és a tartományok felett, majd királlyá koronáztatta magát. A Szuezi-csatorna megnyitásával (1869) Etiópia európai, főleg francia és olasz gazdasági és hatalmi versengés színterévé vált. 1889-ben olasz támogatással a choas törzsbeli II. Menelop került trónra, aki Addis Abebát tette az ország fővárosává, és korszerűsítette az országot. A külső hatalmak elérték, hogy 1917-ben Menelop fiú utódja mellé a Tafári törzsből származó Ras kerüljön régensi pozícióba, aki csatlakozott a Népszövetséghez és a Briand-Kellog paktumhoz, majd négussá kiáltotta ki magát, 1930-ban pedig I. Hailé Szelasszié néven trónra lépett, és nyugati típusú alkotmányt léptetett hatályba. Az olasz megszállástól felszabadulva Etiópia 1945-ben belépett az ENSZ-be. A határviszályokkal és szeparatista mozgalmakkal küszködő császárt egyre nagyobb személyi dicsfény övezte. 1974-ben azonban palotaforradalom révén megfosztották trónjától, 1975-ben pedig Dávid király 225. utódjaként meghalt. A vázoltak alapján úgy vélem megállapíthatjuk, hogy az etiópiai és német birodalmi eszme párhuzamai csak előzékeny általánosítással állapíthatók meg.
A tanulmány annak a vallásbéke-határozatnak 450. évfordulóján született, amelyet az Augsburgban 1555 február 6-ától szeptember 26-ig tartott országgyűlésen fogadtak el. E döntés értelmében a lutheránus rendek és a szabad városok elnyerték a vallásgyakorlás és reformálás jogát. Az alattvalókat ez a jog nem illette meg, hanem csak az elköltözés jogát gyakorolhatták annak érdekében, hogy mentesülhessenek a "cuius regio eius religio" érvényesülése alól. Ezek a megoldások további viszályok csíráit rejtették magukban. A vallási pluralizmushoz vezető fejlődésnek következő fontos állomása volt az 1648-ban kötött Vesztfáliai Béke, amely megkülönböztette és eltérő jogokkal ruházta fel a szerződése hatálya alá tartozó országokban az elismert, a megtűrt és a tiltott vallási közösségeket. Beható elemzést olvashatunk a tanulmányban az 1919 augusztus Weimari Alkotmány ilyen tárgyú rendelkezéseiről, amelyek az 1949 május 23-án elfogadott német Alaptörvény 140. cikke értelmében alkotóelemeivé váltak ennek az Alkotmánynak. Így maradt fenn a hagyományos egyházaknak az a megkülönböztető jogi helyzete -pl. az egyházi adóztatási jog -, amelyet a "Körperschaft des öffentlichen Rechtes" státus biztosít számukra. A vallások és egyházak helyzetét a vallásszabadság, a pluralitás, a tolerancia, az állami semlegesség, a vallási diszkrimináció tilalma, a kisebbségvédelem, valamint az egyházak és az állam kölcsönös tisztelete és együttműködése jellemzi.
E tanulmányban Szerző nagyrészt a jog Európai Unión belüli harmonizálásának, egységesülésének jellemzőit és visszásságait vizsgálja. Tanulságos megállapításai közül példálózva a következőkre utalok. Az egységesülést segítik a keresztény kánonjogi és a római-germánjogi hagyományok, valamint a görög-római és a zsidó-keresztény kulturális örökségek hatásai, a gazdaságfejlesztés magánjogi összehangolásának előnyei, az új jogi alapértékek korszerűsége, a nemzeti jogalkotás soft-law-szerű uniós befolyásolása, a luxemburgi bíráskodás egységesítő funkciója. Helyesléssel fogadja Szerző azt a változást, amely a régiók Európája helyett a föderalizálódás és a tagállamok nemzeti jellegének elismerésében, a szubszidiaritás érvényesülésében, az indigenizálódás, vagyis a nemzeti, helyi jogszokások megőrzésében nyilvánul meg. Indokoltnak tartja az Unió parlamentje súlyának növelését a jogalkotásban, valamint a merkantinizálódás, a versengés és a fejlesztés túlméretezettségének enyhítését.
A tanulmány sokoldalúan elemzi azokat a történelmileg kialakult és többnyire napjainkban is hatást gyakorló adottságokat, amelyek lehetővé teszik az Európai Uniónak a tagállamoktól elnyert és vállalt
- 235/236 -
szerepe hatékony gyakorlását. Súlyosabb feszültség nélkül ez csak akkor lehetséges, ha az Uniót alkotó államok megőrzik hagyományos pozitív jellegzetességeiket, és képesek azokat az új körülményekhez és igényekhez igazítva gazdagítani és érvényesíteni. E két folyamatra hatást gyakorló előzmények és jelenlegi adottságok között vizsgálja Szerző a haza, a hazafiság, a nemzet és a haza, az állam, az államszervezet, az államszerkezet, a német, az osztrák és a svájci kultúrnemzet, az államnemzet jellemzőit és jelenlegi megnyilvánulásait. Ma is ható adottságok Szerző szerint a francia fölénytudattal szembeni érzékenység, az Egyesült Királyság speciális megoldásai és igényei, Németország első világháború utáni szerepének rossz emléke, az új tagállamok gazdasági és politikai nehézségei. A tanulmány lényeges következtetése szerint a kultúrának az európai államokban mindig plurálisnak kell lennie, a tagállami identitás feltétlenül fenntartandó. Ezek a követelmények egyaránt alkalmazandók a német föderációra és tagállamaira, sőt a nem föderatív államokon belüli autonómiákra, sajátos régiókra, valamint a nemzeti-etnikai kisebbségi viszonyokra is vonatkoznak.
Korszakunk számos folyamatáról, izgalmas problémáiról - pl. gazdaság, tervgazdaság, piacgazdaság, szociális piacgazdaság, liberális jogállam, szociális jogállam, alkotmányos jogállam, műszaki, gazdasági, életviteli globalizálódás, vallási és kulturális sokszínűség, bürokratizmus, e-kormányzás, szociális ellátás, egészségvédelem, munkanélküliség, szegényedés, környezetvédelem, államadósság -olvashatunk e terjedelmes tanulmányban. Melyek a tervgazdaság, a tőkés piacgazdaság és a szociális piacgazdaság változatainak jellemzői és kapcsolódó lehetőségei? Mit jelent a tulajdonnak a német alaptörvényben megfogalmazott szociális rendeltetése, melyek a határai a közigazgatási hatóság és az ügyfél közötti szabad egyezkedést lehetővé tevő és annak eredményét rögzítő közigazgatási szerződések igénybevételének? Milyen feltételek mellett, milyen indokolással módosíthatók, illetve csökkenthetők a szociális jogállam szociális juttatásai. Mit jelent ebben a tárgykörben a szükségesség, az arányosság és a korrekt indokolás követelménye. Milyen hatást gyakorolhat az alaptörvényben védett értékek érvényesülése az EU tagállamai költségvetési, adóssági anomáliái enyhítésére, a súlyos és tömeges természeti, műszaki katasztrófák, a pandémiák és a terrorizmus megelőzésére, valamint az elszenvedett károk pótlására.
A tanulmány bevezetőjében Szerző felidézi az EU állam- és kormányfői által 2000 december 7-én Nizzában elfogadott Charta kezdeményezésének és kidolgozásának főbb állomásait, bemutatja annak szerkezetét, vázolja koncepciójának újszerűségeit és értékeli a benne foglalt rendelkezések főbb tartalmi elemeit. A tanulmány tehát még a Chartának francia és dán megerősítés elmaradása miatt hatályba nem lépett Alkotmányba foglalása előtt született. Az uniós alkotmányozás kudarca után nyert kidolgozást a 2007 decemberében aláírt és 2009 december 1-jén hatályba lépett Lisszaboni Szerződés. Ehhez az eseménysorozathoz kapcsolódik a Charta szövegének helyesbítése és a hozzá fűzött értelmező magyarázatok kidolgozása után az okmány 2007 december 12-én Strasbourgban történő újbóli aláírása. A Charta jogi természete és hatálya szempontjából kiemelkedő a jelentősége annak, hogy a Lisszaboni Szerződés 6. cikke szerint "Az Unió elismeri az Európai Unió Alapjogi Chartájának Strasbourgban 2007. december 12-én kiigazított szövegében foglalt jogokat, szabadságokat és elveket; e Charta ugyanolyan jogi kötőerővel bír, mint a Szerződések. A Charta rendelkezései semmilyen módon nem terjesztik ki az Uniónak a Szerződésekben meghatározott hatásköreit. A Chartában foglalt jogokat, szabadságokat és elveket a Charta VII. címében foglalt, az értelmezést és alkalmazást szabályozó általános rendelkezéseknek megfelelően kell értelmezni, kellően figyelembe véve a Chartában említett azon magyarázatokat, amelyek meghatározzák az egyes rendelkezések eredetét. Az Unió csatlakozik az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményhez. Ez a csatlakozás nem érinti az Uniónak a Szerződésekben meghatározott hatásköreit. Az alapvető jogok, ahogyan azokat az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény biztosítja, továbbá ahogyan azok a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból következnek, az uniós jogrend részét képezik mint annak általános elvei."
Anélkül, hogy a preambulumot követően hét címre és összesen ötvennégy cikkre tagozódó Charta tárgyköreire és főbb tartalmi elemeire utalnék, Scholler professzor kapcsolódó fejtegetéseiből a következőket emelem ki. A Német Szövetségi Alkotmánybíróság híressé vált ún. első "Solange..." döntése szerint "a német alkotmánybíráskodás teljes hatásköre mindaddig fennmarad, ameddig az EU alkotmányos szintjén adekvát alapjogrendszer megalkotására nem kerül sor". (BverfGE 37, 271 ff.) A Charta alapján alig vonható kétségbe, hogy a "solange" időtartama lejárt. Szerző részletesen ecseteli a
- 236/237 -
Charta létének és remélt érvényesülésének előnyeit. Ezek közé tartozik az, hogy ez a dokumentum meghatározza az Unió jogi személyiségének, valamint a tagállamok demokratikus jogállamiságának lényeges tartalmi feltételeit. A Charta meghaladja a korábbi hasonló tárgyú nemzetközi és tagállami normatív okmányokat. Több korábban nem rögzített alapjogot - így különösen a gyermekek, az idősek, a fogyatékosok, a fogyasztók, a szociális támogatásra szorulók, a munkavállalók stb. jogait - tartalmazza, számos alapjogot pedig a korábbinál gazdagabb tartalommal határoz meg. Az okmány lényeges újszerűsége, hogy nemcsak jogokról, hanem alapelvekről, kötelességekről, tilalmakról, korlátokról, biztosítékokról és felelősségekről is rendelkezik. Már preambulumában kinyilvánítja, hogy a benne foglalt jogok gyakorlása együtt jár más személyek, emberi közösségek és a jövő nemzedékek iránt viselt felelősséggel és kötelességekkel. Az emberi méltóság sérthetetlensége mellett azt is előírja, hogy azt tiszteletben kell tartani és védelmezni kell. Az ember testi és szellemi sérthetetlenségéről rendelkezve rögzíti az eugenikai, különösen az egyedkiválasztást célzó gyakorlat tilalmát, az emberi test és részei haszonszerzési célú felhasználásának tilalmát, valamint az emberi lények szaporítási célú klónozásának tilalmát. A diszkrimináció tilalmának hagyományos kritériumait kiegészíti a nemzeti kisebbségekhez tartozás, a szexuális irányultság, az állampolgárság stb. ismérveivel. A megelőző egészségügyi ellátáshoz és orvosi kezeléshez való joghoz kapcsolva kötelességként rögzíti, hogy valamennyi uniós politika és tevékenység meghatározásában és végrehajtásában biztosítani kell az emberi egészségvédelem magas szintjét. A magas színvonalú környezetvédelmet, illetve a környezet minőségének javítását pedig be kell építeni az uniós politikákba és a fenntartható fejlődés elvével összhangban kell biztosítani megvalósulásukat. Hasonlóan kell biztosítani a fogyasztók védelmének magas színvonalát is az uniós politikákban. (35-38. c.)
A tagállami alkotmányokban is hasznosítandó jogként rögzíti a Charta a megfelelő ügyintézéshez való jogot, amely magában foglalja annak igényét, hogy bárkit az őt hátrányosan érintő egyedi intézkedések meghozatala előtt meghallgassanak, a személyére vonatkozó iratokba pedig a bizalmas adatkezeléshez, illetve a szakmai és üzleti titokhoz fűződő jogos érdekek tiszteletben tartása mellett az érintett betekinthessen, végül pedig az igazgatási szerveknek azt a kötelességét, hogy döntéseiket indokolják. Újszerű jogosítványként ismeri el a Charta az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokhoz való hozzáférést az Unió társadalmi és területi kohéziójának előmozdítása érdekében.
A Charta záró rendelkezései között nyilvánítja ki, hogy e dokumentum egyetlen rendelkezése sem értékelhető akként, hogy az jogot biztosítana a benne foglalt jogok és szabadságok megsértésére vagy a megengedettnél nagyobb mértékű korlátozásra. Nem értelmezhetők a Charta rendelkezései más uniós illetve nemzetközi jogi okmányban, vagy tagállami alkotmányban biztosított jogok szűkítésére sem.
A Jura 2004. évi 2. számában német nyelven megjelent tanulmányában Szerző szakszerű értékelését végezte el azoknak a jogoknak és követelményeknek, amelyeket a bírósághoz fordulás alapjogával és a tisztességes bírósági eljárással összefüggésben rögzít az emberi jogok védelméről szóló, 1950. november 4-én kelt Európai Egyezmény, valamint a Charta. Színes és hasznos elemzést olvashatunk a tanulmányban az esélyegyenlőségről, a bírósági eljárás részeseinek "fegyveregyenlőségéről", a rászoruló felek költségtámogatásáról stb. E tárgykörökben lényegesen továbbfejlesztett, kiemelkedően értékes rendelkezéseket tartalmaznak a Charta "Igazságszolgáltatás" c. VI. fejezetének 47-50. cikkei. Ezek közül ehelyütt is utalok a következőkre. Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által megelőzően létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja. Mindenkinek biztosítani kell a lehetőséget tanácsadás, védelem és képviselet igénybevételéhez. Azoknak, akik nem rendelkeznek elégséges pénzeszközökkel, költségmentességet kell biztosítani, amennyiben az igazságszolgáltatás hatékony igénybevételéhez erre szükség van.
Minden gyanúsított személyt mindaddig ártatlannak kell vélelmezni, amíg bűnösségét a törvénynek megfelelően meg nem állapították. Minden gyanúsított személy számára biztosítani kell a védelemhez való jogának tiszteletben tartását. Senkit sem szabad elítélni olyan cselekményért vagy mulasztásért, amely az elkövetése idején a hazai vagy a nemzetközi jog alapján nem volt bűncselekmény. Ugyancsak nem lehet a bűncselekmény elkövetése idején alkalmazható büntetésnél súlyosabb büntetést kiszabni. Ha valamely bűncselekmény elkövetése után a törvény enyhébb büntetés kiszabását rendeli, az enyhébb büntetést kell alkalmazni. Ez a rendelkezés nem zárja ki valamely személy bíróság elé állítását és megbüntetését olyan cselekményért vagy mulasztásért, amely elkövetése idején a nemzetek közössége által elismert általános elvek szerint bűncselekmény volt. A büntetések súlyossága nem lehet aránytalan a bűncselekményhez mérten. Senki sem vonható büntetőeljárás alá és nem büntethető olyan bűncselekményért, amely miatt az Unióban a törvénynek megfelelően már jogerősen felmentették vagy elítélték. ■
JEGYZETEK
* Beiträge zur Politischen Wissenschaft, Band 160, Duncker & Humblot, Berlin 2010. 294 o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző professor emeritus.
Visszaugrás
