2007 őszén a PTE Állam- és Jogtudományi Kara Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszékének közössége elhatározta, hogy Ivancsics Imre egyetemi docens 70. születésnapja alkalmából "tisztelgő kötetet" jelentet meg. Csefkó Ferencet, a kötet szerkesztőjét a felkért szerzői kör kialakításakor kettős cél vezérelte. Az egyik, hogy tematikailag koherens anyag szülessen, a másik pedig, hogy a szerzők tanulmányai több szempontú elemzéseket tartalmazzanak az államszervezet alrendszereiről, intézményeiről, szervezeti és működési sajátosságairól. A felkérésnek eleget tevő neves szakemberek tanulmányait a szerkesztő hét nagyobb szerkezeti egységbe sorolta, amelyek egy rövid jogtörténeti visszatekintés után az alkotmányos jogállam, a magyar közigazgatás szervezete és működése, a területi igazgatás, az önkormányzati működés, a közszolgálat, valamint a közpénzügyek témaköreivel foglalkoznak. Csefkó Ferenc előszavában reményét fejezi ki, hogy "e kötet nem csak az ünnepelt előtti tisztelgést jelent, de beépül az egyetemi képzésbe (...) amivel a legnagyobb elismerést (...) jelenti annak az embernek, aki több mint fél évszázada lépett a pécsi jogi kar falai közé, s majd' ennyi ideje oktat Alma Materünkben."
1. Kajtár István: Joghistóriai mozaikkövek a kormányzatról és a közszolgálatról. A középkori államokban patrimoniális jelleget adott a közfeladatok ellátásának, hogy az igazgatást, a bíráskodást az uralkodók maguk is végezték és udvartartásuk előkelőivel, illetve azok embereivel intéztették. A hivatásszerű közjogi hivatalviselés a központosított államokban terjedt el. A politikai buktatók között - írja Kajtár István - a XIX. századi államapparátus egyre több szakszolgálattal gyarapodott. A dualizmusban érvényesülő, a közszolgálatra vonatkozó szabályok még távolról sem mutatták az egységesség képét, széttöredezett, törvényekben, rendeletekben és döntvényekben megjelenő normaanyag szabályozta ezt a területet, amin csupán részlegesen segített a pénzügyminisztérium 1874-ben kiadott "Pénzügyi Szolgálati Szabályok" c. gyűjtemény.
2. Kecskés László: Az állami kárfelelősség elméleti alapjainak kialakulása. A magyar szerződésen kívüli kárfelelősségi jog - mutat rá Kecskés László - és így az állami kárfelelősség témája sem nyúlik vissza az 1848 előtti időkre. A szabadságharc idején született törvényeink liberális, demokratikus, a montesquieu-i tanokat szem előtt tartó államberendezkedést hoztak létre, ami azonban nem volt képes saját joganyagot kifejleszteni az állami kárfelelősség kérdéskörére vonatkozóan. A magyar kárfelelősségi joganyag kialakulása az 1867 utáni időszakban ment végbe és kiindulópontként kétségtelenül visszanyúlt az osztrák polgári joghoz, ami nem tartalmazta "sem a közhivatalnoki, sem pedig az állami kárfelelősséget." Hazai jogunkban mind a polgári jog, mind a közigazgatási jog tárgyának tekintette az állami kárfelelősség kérdéskörét, ami azonban nem jelentette azt, hogy a két jogág művelői "egymás kezéből rángatták volna" az intézményt. A magyar jogtudományban az az álláspont kezdett kikristályosodni, hogy "az állami kárfelelősség a magánjog és a közigazgatási jog határán helyezkedik el, és tulajdonképpen mindkét jogág kapcsolatrendszerében tárgyalható, de mindkettőben egyszersmind idegen test is."
3. Ádám Antal: Az alkotmányos jogállam újszerű feladatai és működése. Korszakunk több pólusú világrendszerében - nyitja tanulmányát Ádám Antal - egyidejűleg érvényesül a nemzetgazdaságok és a gazdasági tömörülések törekvéseinek egyeztetése, korlátozása, versengése. Miután az említett - korszakunkat jellemző - tények és a várható további fejlődés elengedhetetlenné teszik a biztonság követelményének komplex biztosítását, indokolt, "hogy a humán biztonság mint átfogó jogi alapérték és annak főbb összetevői nemzetközi jogi, szupranacionális és állami alapnormákban egyaránt meghatározást nyerjenek." Az alkotmányos jogállam feladatait és működését a jövőben a kimerítően szabályozott alapjogok mellett determinálják majd - az utóbbi évtizedek jogalkotási folyamataiban elfeledett - célok, faladatok, alapelvek, tilalmak, kötelességek és felelősségi normák. A kor kihívásai - mint a határtalan fejlesztés korlátozása, a fenntartható fejlődés szolgálata, a társadalmi igazságosság stb. - elengedhetetlenné teszik a felelősség, az erkölcs, a kötelességek és a tilalmak korábbinál karakteresebb meghatározását.
4. Szigeti Péter: Az alkotmányjog - az Alkotmány, mint a jogrend érvényességi alapja és az alkotmányosság. Az alkotmányjog - fogalmaz Szigeti Péter - a "jogok
- 215/216 -
joga", amely a jogforrási rendszer érvényességi alapját adja. Ha joganyagként közelítünk az alkotmányjoghoz, az magában fogalja létezése esetén az írott alkotmányt, a materiális értelemben felfogott joganyagot és a tetemes mennyiségű alkotmánybírósági döntést. Felvetődik a kérdés, hogy mitől lesz kötelező erejű az alaptörvény, miből származik annak érvényessége és hatályossága. Szerző alaptétele szerint az érvényesség szintéziskategóriaként fogható fel, amely ötvözi magában a legalitás, a legitimitás és az államiság bizonyos attribútumait. A főhatalom gyakorlása az alkotmányos demokráciákban nem jelenthet kizárólagos és korlátlan hatalmat, korlátozzák azt külső (nemzetközi jogi) és belső (államon belüli) tényezők. Ilyen belső korlátoknak minősülnek az alkotmányossági és törvényi kontrollt megvalósító szervezeti megoldások, amelyek közül kiemelkedően jelentős szerepet tölt be az alkotmánybíráskodást végző szerv. "A negatív jogalkotó funkció miatt sokan jogalkalmazó szervnek, s nem speciális alkotmányvédő szervnek tekintik az alkotmánybíráskodást." A jogalkalmazásnál azonban - arra alapozva, hogy tartalmilag befolyásolja a jogrendszer alakulását - "több az alkotmánybíráskodás."
5. Kiss László: Jogállam és/vagy élhető állam. Napjainkban egyre gyakrabban vetődik fel e kérdés, hogy az 1990 után kiépített demokratikus, jogállami intézményrendszer mennyire képes rendeltetésének betöltésére. A dilemma - fogalmaz a Szerző - úgy hangzik, hogy "a mai jogállam a jövő-e, avagy a múlt." Vitathatatlan, hogy valamely (jog) államban kialakított intézményrendszer csak akkor képes funkciójának megfelelően működni, ha annak kiépítése során tekintettel voltak a jogalkotók a tradíciókra, továbbá, ha az intézményrendszer működésében elvárt színvonalat eléri az adott állam politikai kultúrája. A politikai kultúra mellett azonban a jogalkotás minősége és eredményessége is jellemzi és befolyásolja is az államot. Kiss László szavaival élve "minden országnak olyan joga van, amilyet megérdemel." Ha sorra vesszük a mai magyar jogalkotás "torzóit", arra a következtetésre jutunk, hogy a legszűkebb értelemben sem tekinthető élhető államnak a jog által "kifaragott" állam. Mi a teendő - vetődik fel a kérdés. "A jogállam jogalkotása csak akkor eredményezhet élhető államot, (...) ha nem szakad el (...) a társadalomtól." A jogalkotás tehát saját - egyébként jogi normákban meghatározott - feladatának teljesítése által képes a jogállamból élhető(bb) államot "fabrikálni".
6. Kovács Tamás: Az ügyészség az igazságszolgáltatási reformban. Az ügyészség alkotmányjogi helyzete mindig fokozott érdeklődéssel kísért kérdés volt a rendszerváltás utáni Magyarországon. 1989-ben az alkotmánymódosítás - a korábban ténylegesen az állampártnak alárendelt állami szervből - önálló, független alkotmányos szervet alakított ki. Ehhez igazodóan került sor az ügyészségi törvény módosítására is. Szerző sorra veszi azokat a koncepciókat, amelyek 1990 után a különböző kormányprogramokban és azok végrehajtásában megjelentek. Összegzésként elmondható, hogy átütő változás nem érte az ügyészséget az elmúlt 18 évben, sok még a megoldandó feladat, ami a magyar jogalkotásra vár. Indokolt az ügyészségről szóló 1972. évi V. törvény újrakodifikálásának gondolata. Ezzel összefüggésben már korábban felvetődött az a koncepció, hogy a bírósági szervezetről szóló törvény szabályozási megoldásához hasonlóan az ügyészségi szervezetet is szintenként lehetne szabályozni. Ez az elgondolás nézetem szerint is támogatható, hiszen azok a hasonlóságok, amelyek egyébként az ügyészi és bírói jogállás között megjelennek, indokolhatják az ügyészi szervezetnek a bírósági szervezettel analóg módon való regulálását. Nyitott kérdés továbbá - és ez is a jogalkotóra váró feladat -, hogy az új - vagy módosított - törvény szóljon-e részletesen az ügyészség és a főbb állami szervek közötti feladatokról és hatáskörökről, továbbá azokról a részletkérdésekről, amelyeket ma - szabályozás híján - a szervezeti és működési szabályzatok tartalmaznak.
7. Kodela László-Kovács Mónika: Jogállamiság, a jogalkotási eljárás és a jogismeret összefüggései. A jogállamiság egyik alapvető követelménye és alapeleme a jogalkalmazás joghoz kötése, valamint a jogi normák kiszámíthatósága, kalkulálhatósága és átláthatósága. A jogalkalmazás akkor képes ennek az elvárásnak megfelelni, ha áttekinthető az a joganyag, ami alkalmazandó és végrehajtható, jogalkotástani kifejezéssel élve érvényes és hatályos. A jogforrási hierarchia egyik garanciális funkciója, hogy - az alaptörvényben lefektetett jogalkotói tárgykörök védelme érdekében - az azonos tárgykörre vonatkozó eltérő jogforrási szinten elhelyezkedő jogi normák kollíziója mielőbb feloldódhasson. A jogforrási hierarchia másik jelentősége, hogy érvényességi feltételként fogalmazható meg. Az a jogszabály, amely nem illeszkedik a jogforrási hierarchiába, nem csak nem alkalmazható, hanem nem is érvényes. Szerzők ebből kiindulva rámutatnak arra, hogy a hosszadalmas jogalkotási eljárás és később a jog alkalmazása nagymértékben függ a jogalkotási eljárás garanciális elemeitől - jelesül a hatásvizsgálat és az érdekegyeztetés - igénybevételétől vagy éppen annak elmulasztásától. Ezzel összefüggésben kiemelendő, hogy a jogállamiság szempontjából fontos jogintézmény a dereguláció, amely - álláspontom szerint - nem csak a joga, hanem a jogállamiság feltételei által megkövetelt kötelessége is a jogalkotónak. Nem nehéz belátni, hogy azok a rendelkezések, amelyek már elavultak, csak
- 216/217 -
arra képesek, hogy felduzzasszák és a jogalkalmazók számára átláthatatlanná tegyék az adott ügyben alkalmazandónak vélt joganyagot.
8. Chronowski Nóra: Aktuális kérdések a népszavazási eljárásban. A népszavazási eljárásokban "szűrő szerepet" tölt be az Alkotmánybíróság és az Országos Választási Bizottság. A népszavazási eljárással kapcsolatban vizsgálandó néhány olyan problematikus kérdés, amelyeket az elmúlt két év gyakorlata hozott felszínre. Az első kérdéskör a népszavazási döntés időbeli kötőerejével kapcsolatos. Az OVB szerint két helyzet olvasható ki a szabályozásból, az egyik alapján a törvényhozó akár az eredményes népszavazást követően is alkothatna a népszavazás eredményével ellentétes döntést; míg a másik szerint addig kötelezi a népszavazás a törvényhozást, amíg azzal ellentétes irányú népszavazási döntés nem születik. Ezzel összefüggésben született meg az AB az a határozata, amelyben mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapított meg a testület az ilyen tartalmú szabályozás hiánya miatt. Hasonló, gyakorlati problémának minősül az ismételt benyújtás és a "komoly", illetve "komolytalan" kérdésfeltevések határának megvonása. Utóbbival összefüggésben -általam is helyeselhető módon, de az eltérő gyakorlat miatt kissé utópisztikusan - Chronowski Nóra arra az álláspontra helyezkedik, hogy nagyban megkönnyítené a "nyilvánvalóan demagóg kérdések kiszűrését" egy "komolysági teszt" kialakítása.
9. Horváth Csaba: Parlamenti választások 1990-2006. A rendszerváltás előestéjén az állampárt szétesési folyamatával párhuzamosan alakult ki a többpártrendszer. A pártosodás már a nyolcvanas évek végén megfigyelhető volt, ami azt eredményezte, hogy egy-egy eszmerendszerhez több párt is tartozott, sőt fordítva is állt a tétel: a pártok többségénél több ideológiai irányzat is éreztette hatását. A rendszerváltó választásoktól eljutott a magyar pártrendszer a politikai váltógazdaságot beindító 1994. évi választásokig, majd az ezt megszüntető és a teljes kiábrándultságot sugalló 2006. évi voksolásig. Az elmúlt 18 év választásainak tapasztalatát összegezve a legszembeötlőbb hozadék, hogy rohamosan zuhant a politikai kultúra színvonala. Ennek következménye a politika szereplői részéről megnyilvánuló "lódítási hullám". Ez azért aggályos, mert a kormányprogramot általában nem lehet teljesíteni, így a végrehajtás során a "nettónak nevezhető kormányprogram a ciklus végére még nettóbbá válik." 1998-tól megfigyelhető az ideológiai törésvonalak csökkenése, ami hosszabb - és a tapasztalatok szerint lehet, hogy rövidebb távon is - a kétpártrendszerhez hasonló működés felé viheti el a magyar politikai rendszert. Ez pedig bármely pluralizmuson felépülő alkotmányos demokráciában aligha lehet általánosan elfogadott és követendő irány.
10. Petrétei József: A politikai és a közigazgatási tervezésről. Napjaink változó világa egyre markánsabban igényli az állami szervek és intézmények előrelátó és előre látható tevékenységét. Kiemelkedő jelentőségű tehát a tervezés, amelynek az a megfontolás nyújtja az alapját, hogy "jövőbeni történéseket annak érdekében befolyásoljanak vagy alakítsanak, hogy az előzetesen megfogalmazott célt meghatározott eszközökkel és időkereten belül elérjék." A politikai tervezés lényege az együttműködés, a konszenzusképzés, valamint az ellentétes törekvésekkel szemben a meggyőzés. Ezzel összefüggésben megállapítható, hogy a megalapozott - és emiatt időben is elnyúló -tervezés kétélű fegyver: nem csupán arra alkalmas, hogy hitelt és jövőképet adjon a kormányzat döntési aktusainak, hanem a döntéssel szemben megfogalmazódó ellentétes törekvéseknek és ellenállásnak is egyre hosszabb időn keresztül biztosít lehetőséget a tervezett aktus gyengítésére, szélsőséges esetekben annak megakadályozására. Petrétei József rámutat arra, hogy a közigazgatásban mindig működött a tervezés, hiszen "a közigazgatási tevékenység nem is képzelhető el tervezés nélkül." Megfontolásra érdemes az a koncepció, hogy indokolt lenne törvényi szinten szabályozni a tervezés elveit, formáit, eszközeit és következményeit, amivel realizálódhatna az - a jogállamiságból folyó - alapelv, hogy a politikai és közigazgatási tervezés joghoz kötötten valósuljon meg.
11. Horváth Imre: Bürokrácia a közigazgatásban. A közigazgatási szakirodalomban méltánytalanul kevés szó esik a bürokrácia meghatározásáról, okairól, kezelésének kérdéseiről. A jogtörténeti előzmények áttekintése alapján megállapítható, hogy napjainkban - szemben a korábban tárgyaltakkal - nem igazán találni előjogokkal rendelkező hivatalnokréteget. A napi tapasztalatok azt tanúsítják, hogy az ügyintézés során jelentkeznek ugyan bürokratikus jegyek az eljárásban, de azt minden esetben jogszabályok írják elő vagy teszik kötelezővé. Ehhez hozzájárul a magyar állam paternalista felfogása, amely az állampolgárokkal szembeni stabil bizalmatlanságot sugall, ami szintén "lovat ad" a hivatali bürokratizmus alá. A közigazgatásban megnyilvánuló bürokratizmus okai között a hatalom birtoklásának vágya, a tekintély dominanciája, a felelősségtől való menekülés jelensége, valamint a megszokotthoz való önkényes ragaszkodás említhetők meg. Horváth Imre arra az álláspontra helyezkedik, hogy a közigazgatás hatékony működése érdekében minden átalakítás esetén nélkülözhetetlen lenne a bürokrácia kiváltó okainak felmérése és a "régi bürokratikus jelenségek folyamatos megszüntetése."
12. Torma András: Az állami, közigazgatási és az önkormányzati feladatokról. A helyi önkormányzatok
- 217/218 -
megítélésével kapcsolatban kettős megnyilatkozások látnak napvilágot a rendszerváltás óta. Az egyik szerint az önkormányzatok jól vizsgáztak az elmúlt 18 évben, betöltötték azt a szerepet, amit a rendszerváltó alkotmányozás keretében nekik szántak a jogállam kiépítésével kapcsolatban. Olyan hangok is "hallatszanak" azonban, amelyek rámutatnak azokra a hiányosságokra, amelyek szintén az önkormányzatokhoz kapcsolódnak, azok működése során kerülnek a felszínre. Az önkormányzatok vizsgálata azonban nem ejthető meg a feladat- és hatáskör-telepítés kérdéseinek tárgyalása nélkül. Az állami feladatokkal kapcsolatban megállapítható, hogy azok dinamikusan bővülnek, ez a bővülés azonban nem eredményezheti a meglévő állami feladatok megszűnését. Több alkalommal felvetődött már az állami feladatok alkotmányi szintű felsorolásának gondolata, amivel szemben azonban megfogalmazható az aggály, hogy miután minden állami feladat taxatív felsorolása alkotmányi szinten nem lehetséges, ez a szabályozási megoldás egyfajta rangsor kialakítását eredményezheti az állami feladatok közt, ami egyértelműen nem kívánatos eredmény volna. A közigazgatási feladatokkal kapcsolatban felvetődik a kérdés, hogy az állam és a közigazgatás milyen típusú szerveken keresztül lássa el feladatait? Torma András szerint a sajtó- és médiaigazgatás, valamint a fogyasztóvédelmi ügyekbe vonhatóak be a "közvetett közigazgatás" szervei.
13. Balázs István: Az államigazgatási feladatellátás helyi rendszerének továbbfejlesztési alternatívái. Az államigazgatás helyi rendszere komplex, gyakran átláthatatlan szisztémává vált, ami nehézségeket okoz az államszervezet és az ügyfelek részére egyaránt. Balázs István tanulmánya sorra veszi az átlátható helyi államigazgatás kialakítására irányuló jogalkotói lépéseket, a kistérségekkel kapcsolatban pedig arra az álláspontra helyezkedik, hogy egységesebbé kell tenni az államigazgatási körzethatárokat és a kistérségek határait oly módon, hogy a kistérségek határait ne metsszék az államigazgatási körzethatárok. Az államigazgatási ügyek helyi intézésével összefüggésben megfogalmazható két megoldás a kistérségi igazgatás kiépítésére. Az egyik szerint hosszabb távon a jegyzők helyett a kistérségi szinten szervezett közigazgatási hivatalok látnák el az államigazgatási ügyeket. A másik megoldás szerint pedig ezeket a feladatokat a kistérség székhelye szerinti jegyzőnek kellene ellátnia. Nézetem szerint mindkét megoldás továbbgondolásra érdemes, a második elképzeléssel szembeni ellenérvként hozható fel azonban, hogy ezáltal az ügyek jelentős része távol kerülhet az ügyfelektől, nem is beszélve arról, hogy a hatásköri koncentráció megbonthatja a már létező, városokra épülő körzeti igazgatási kapcsolatokat.
14. Fazekas Marianna: Új határok a köztestületek köz-és magánjogi szabályozásában. A köztestületeket több évtized után a Ptk. 1993-ban történt módosítása hozta vissza jogrendszerünkbe. A magyar szabályozási megoldás arra az elvre épül, hogy a köztestületek polgári jogi jogalanyiságának megalapozása alapvető jelleggel a Ptk.-ban történjen, az egyes köztestületekre vonatkozó részletszabályokat viszont más törvények tartalmazzák. Ez a kettősség azonban azt az ellentmondásos helyzetet eredményezte, hogy a magánjogi alapozás által létrejött köztestületek részletszabályait megállapító törvények sokkal inkább közjogi karaktert viselnek, mint a Ptk. vonatkozó szabályai. A helyzet azonban nem is annyira paradox, hiszen a köztestületek fogalmi ismérvei közé (is) tartozik, hogy vegyülnek bennük a közjogi és a magánjogi elemek. E jelleg megszűnésével a köztestületektől is elbúcsúzhatna a magyar közigazgatási szervezetrendszer, hiszen vagy tisztán magánjogi szerveződéssé válna, vagy pedig beolvadna az államszervezetbe. Fazekas Marianna rövid (intézmény)történeti eszmefuttatás után leszögezi, hogy a köztestületek újraszabályozási koncepcióját az uniós döntéshozatali és végrehajtási rendszerbe integráltan célszerű megoldani, ehhez kell az új szabályozásban "alakítani a közjog és a magánjog arányait."
15. Pálné Kovács Ilona: Európaizáció és a magyar területi közigazgatás. Az európai nemzeti közigazgatások formálódása az integráció hatása alatt zajlik. Ezalatt azt a folyamatot kell érteni - amit európaizációnak vagy harmonizációnak is hívnak - hogy a tagállamok politikai, gazdasági, jogi (közigazgatási) rendje közeledik egymáshoz a több tekintetben egységes Európai Unió megteremtése érdekében. A rendszerváltás idején a polgárközeliség uralta az önkormányzatok kialakítását, ami azonban lassan aláásta a professzionalizmus és a hatékonyság elveinek érvényesülését. A magyar közigazgatás térbeli szerkezetének gondjait kívánta a megyék megerősítésével 1994-ben az új kormány megoldani, de - többek között a lobbi és a koalíciós partner eltérő álláspontja miatt - nem hozott átütő eredményt a megalkotott törvény. A területfejlesztési törvény előkészítésekor már domináns szerepet szánt a jogalkotó a regiona-lizmusnak, de a törvény hatályba lépése után ez a tárgykör lett a "leggyengébb láncszem." Az átfogó reformok elmaradásának okai között említhető a mindenkori kormányzat ilyen típusú reformokra való csekély hajlandósága, amivel összefüggésben Pálné Kovács Ilona kiemelkedően fontosnak tartja a decentralizáció és a szubszidiaritás államszervezési elvként való elfogadását, valamint annak belátását, hogy a magyar állam - mivel decentralizált jelleget mutat - nem képzelhető el erős középszint nélkül. Ez mind az önkormányzatiság, mind a hatékony
- 218/219 -
államszervezet szempontjából kiemelkedő fontosságú szervezési elv.
16. Bércesi Ferenc: A területi államigazgatás reformja. 2006-ban az újonnan megválasztott kormány programjának zászlajára tűzte az átfogó államreformot, aminek fő irányát az átláthatóbb és költséghatékonyabb szervezeti struktúra kialakítása jelentette. A területi szervekre vonatkozó szabályozás változásaival kapcsolatban egyértelműen megállapítható, hogy a központi szervek a reformelképzeléseket egymástól függetlenül dolgozták ki, és ezért nem alakulhatott ki egységes koncepció ebben a vonatkozásban. Szükséges lett volna olyan egységes kormányzati stratégia kidolgozása, amely a regionalizációnak és az integrációnak egyaránt iránytűül szolgálhatott volna. A reform utáni - nem kevésbé - kaotikus helyzet okai között említhető a közigazgatási szervezeti törvény hiánya, továbbá a területi államigazgatási szervek fogalmi és szabályozási egységének a hiánya. Az már jelenleg is látszik, hogy "a regionális szervezet hatékonyságbeli többletet rejt magában", a közigazgatási szolgáltatások szervezése azonban jelentős igényt mutat az állampolgárokkal való szorosabb kapcsolat irányába. Ennek a színtere a kistérség vagy a megye lehet, a megyei szintet meghaladó koncentráció -ahogy Bércesi Ferenc írja tanulmánya végén - ma még nehezen képzelhető el.
17. Horváth Gyula: Régiók és régióközpontok. A magyarországi regionalizmus vizsgálatakor megállapítható, hogy annak folyamán a politikai érvek mellett a gazdasági megfontolások is szerepet kaptak. Szerző - a regionalizmus kialakulása, története vizsgálata után - egyértelműen állást foglal a régiók kialakításának szükségessége mellett: a régió gazdasági kapacitásai és strukturális adottságai folytán - többek között - a gazdaságfejlesztési orientációjú regionális fejlesztési politika érvényesítésének optimális térbeli kerete, (.) a területi-társadalmi érdekérvényesítés fontos színtere (...) és az EU regionális és kohéziós politikai döntési rendszerének meghatározó eleme. Leszögezhető, hogy nem közigazgatási szempontok és nem is az uniós tagság miatt van Magyarországon regionalizálási szükséghelyzet, sokkal inkább a területi különbségek mérséklődésének és a gazdasági fejlődésnek a jövője a tét, amelyek biztosítékát a hazai szakirodalomban többen a regionalizmusban látják. "Az elmúlt tíz évben minden intézkedés az állami regionális politika (.) kiépítését szolgálta. A következő évtizedben a régiók saját politikájának garanciáit kell törvényi szabályozással megteremteni és a működés finanszírozását megoldani."
18. Tóth József: Az agglomerálódás differenciáló hatása a kistelepülésekre. A kistelepülések másképp viselkednek a népesség kérdésében, mint a nagyobb községek vagy a városok. Amíg a második világháborúig lassan de folyamatosan növekedett a népességszám a legkisebb településeken, addig a kilencvenes években megfigyelhető tendencia szerint évről évre csökkenni kezdett ez az adat, aminek oka feltehetően a vizsgált települések intézményeinek ellehetetlenülésében és az ebből folyó népvándorlásban ragadható meg. A legutóbbi időkben azonban jelentős differenciálódás figyelhető meg: már inkább meghatározó a települések elhelyezkedése mint mérete. A fent leírt változást előidéző tényezők között mindenekelőtt az agglomerálódás és a szuburbanizáció említendő meg. Tóth József a vizsgált időszakokból citált statisztikai adatokkal is alátámasztja alaptételét, prognózisként pedig megfogalmazza, hogy a jövőben egyre inkább nem a települések nagysága fogja befolyásolni a települések népesedési tendenciáit, hanem "a települések elhelyezkedése."
19. Kéki Zoltán: A kistérségi és a körzeti igazgatás. A kistérségi igazgatás egyes önkormányzati közszolgáltatások közös szervezésének terepe, a körzetközponti pedig az államigazgatási hatósági ügyek több településre kiterjedő illetékességgel történő intézésének rendszere. A többcélú kistérségi társulásokkal kapcsolatban két kedvező változás említhető meg: az egyik, hogy a "fajlagosan irreálisan gazdaságtalan mutatókkal és szakmailag is gyenge mutatókkal" teljesítő kisiskolákat bezártak, a másik pedig, hogy kialakult a rivalizáló kistelepülések között a párbeszéd rendszere. A körzetközponti igazgatással kapcsolatban megjegyzendő a "rendszer" azon gyengesége, hogy az illetékességi határok nem fedik egymást. A továbbfejlesztési lehetőségekkel kapcsolatban arra utal Kéki Zoltán, hogy a helyzet tökéletesítése érdekében - ismét - az ellátandó feladatok meghatározásával kell kezdeni. Miután pedig ezeket a jogalkotó meghatározta, el lehet gondolkodni azon, vajon ezt hol érdemes megvalósítani. Itt léphet majd be a területszervezés "kistérségestül, körzetestül."
20. Sükösd Ferenc: Önkormányzatok a hatalomgyakorlás rendszerében. Az önkormányzatok államszervezetben elfoglalt helye és a hatalommegosztás rendszerében való elhelyezkedésének kérdése "ihlette" Sükösd Ferenc tanulmányát. Alaptétele, hogy alkotmányos szabályozást igényel a központi és a helyi közhatalmat megillető hatáskörök pontos körülhatárolása, a központi hatalom ellensúlyának stabil kijelölése. A hatalmi ágak kérdéskörével kapcsolatban két elmélet feszül egymásnak: az egyik - az egységes közigazgatás elvét követve - a végrehajtó hatalom részének tekinti az önkormányzatokat, a másik pedig - az államhatalom és az önkormányzatok elválasztása kapcsán - önálló hatalmi ágként fogja fel ezeket. A hazai szakirodalom többségét tekintve az első álláspontot tartja a magyar államszervezet szempontjából akceptálhatónak, amit
- 219/220 -
alátámasztanak az Alkotmánybíróság kapcsolódó döntései is. Rövid nemzetközi kitekintés alapján a Szerző leszögezi, hogy bizonyos feladat- és hatáskörök - így a hulladékgazdálkodás kérdése, a sport, a parkok stb. - szükségképpen a helyi kormányzatok kezében összpontosulnak, indokolt lenne tehát megvonni a helyi és a központi feladat- és hatáskörök egyértelmű határait. Magam úgy gondolom, hogy ez jogalkotási szempontból problematikus, szinte kivitelezhetetlen volna, célravezetőbb talán a hatályos megoldás, amely a helyi közügyek szabályozását utalja az önkormányzatok hatáskörébe. A helyi közügyek fogalmi körülhatárolása pedig az Alkotmánybíróság vonatkozó ítélkezési gyakorlata alapján megoldható.
21. Bozsó Péter: A középszintű közigazgatás múltja, jelene, jövője. Nem vitatható, hogy a közigazgatási rendszer reformja időszerű kérdés. Az Európai Unióhoz való csatlakozás után több mint indokolt újragondolni az országos, középszintű és a települési feladat- és hatásköröket. A területfejlesztésnek dinamikusan változásra képesnek, míg a közigazgatási rendszernek állandónak kell lennie, hogy megfeleljen a stabilitás és a hatékony működés követelményeinek. Bozsó Péter tanulmányában végigkíséri a megye és a régió "kis magyar" fejlődéstörténetét, majd ezt követően igyekszik a "hogyan tovább?" kérdésre választ adni, mintegy prognózist adva a középszint elkövetkező reformelképzelései számára. Az általánosnak tekinthető álláspont szerint az önkormányzati középszint a megyei önkormányzat megerősítése által képzelhető el hosszú távon, a területfejlesztés pedig a kistérségekből építkező régiókban valósítható meg. Fel kell hívni azonban a figyelmet azokra a tényleges problémákra - így a feladat- és hatáskörtelepítés nem kielégítő rendszerére és a finanszírozás nehézségeire -, amelyek - sajnos - jellemzik a mai magyar közigazgatási rendszert.
22. Balogh László: Gondolatok a középszintről. Megállapítható, hogy a rendszerváltás hajnalán az autonóm és demokratikus szervezetek kialakítása volt az elsődleges cél, ami maga alá temette a hatékonyság igényét. A "gyenge" megye oka az volt, hogy a rendszerváltók nem akartak a központi hatalomnak - központi államigazgatásnak - erős ellenpontot kialakítani. Az eredmény ismert: "éppen a magukat demokratikusnak mondó pártok kezdtek hozzá centralizálni az államot." A mai helyzet és a szakirodalom álláspontja szerint három szereplő képzelhető el a jövőbeli középszinten: a tényleges hatáskörökkel rendelkező megyei önkormányzat, a dekoncentrált szervek és a gazdaságszervezés és - fejlesztés területén hatáskörökkel rendelkező régió.
23. Kóbor Gyula: Az autonómiától a koncentrációig - a kisközségi önkormányzatok jövője. Az Ötv. megalkotói felismerték a történelmi lehetőséget a magyar településszerkezet rehabilitációjára. Nem csak a közös tanácsokat szüntették meg, de lehetőséget adtak a korábbi kényszeregyesítések megszüntetésére és új község alakítására is. Kóbor Gyula az aprófalvak önkormányzatiságának fenntartása mellett érvel annak kapcsán, hogy napjainkban "az ország gazdasági helyzetének romlása miatt felerősödtek a koncentrációs törekvések." Bármely ország településszerkezetét jelentős mértékben befolyásolják a földrajzi tényezők és az aprófalvak - amelyek különösen hegyvidékeken jöttek létre hazánkban - éppen ezekhez a tényezőkhöz kapcsolódnak. A kisközségi önkormányzatok leépítésének gazdasági megalapozatlansága nyilvánul abban, hogy az önkormányzati forrásoknak csupán töredéke kerül a kistelepülési költségvetésekbe. Ami e kiadásokból megtakarítható lenne - például társulásokkal -, az önkormányzatiság fenntartása mellett is megtakarítható, amit pedig néhányan előnyként remélnek a kötelező feladatok "valaki általi ellátásával", az a jövőben is kiadásként jelentkezne.
24. Lászlóné Kovács Ilona: A helyi népszavazás szabályozása, gyakorlati tapasztalatai. A demokrácia tartalma tekintetében többfajta értelmezés létezik. Az általánosnak tekinthető felfogást tükrözi a hatályos Alkotmány is, amely szerint a nép hatalmát választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja. Kétségtelen - főleg az elmúlt évek népszavazási gyakorlatának vonatkozásában -, hogy meghatározó jelentősége van a közvetlen demokráciának mind országos, mind helyi szinten. A népszavazás intézményének szabályozásával összefüggésben érdemes utalni arra a nem kevés akadállyal nehezített jogalkotási folyamatra, amelynek eredményeként csupán a kilencvenes évek végére született meg a helyi népszavazás komplex szabályozása. A jogintézmény tárgya, érvényessége, eredményessége után Szerző a jogszabályok szakaszaira reflektálva részletesen bemutatja a népszavazási eljárást, majd tanulmánya záró gondolataként a választási iroda és a jegyző felkészültségének fontosságára utal. A jegyző feladata - a gyakorlatban - többek között a képviselő-testület és a kezdeményezők között a konfliktusoktól sem mentes közvetítés, miközben azt is szem előtt kell tartania, hogy egy elhúzódó ügy tartós bizonytalanságot eredményezhet, ami pedig távolról sem szolgálja a helyi közösség érdekeit. "A választási szerveknek (...) nagy felelősségük van abban, hogy jogszabályi keretek között hozott népszavazási döntés legitimációját minél szélesebb körben elfogadják."
25. Csefkó Ferenc: Az önkormányzati feladat- és hatáskör-telepítési rendszer paradigmaváltása. A közigazgatási rendszer reformja már sokszor megkezdett, de
- 220/221 -
be nem fejezett folyamat. Az elmúlt években (évtizedekben) napvilágra került reformjavaslatok között sokkal több a különböző felfogás mint a hasonlóság, egyvalamiben azonban kétségtelenül közösek: ez pedig az a gondolat, hogy a feladat- és hatáskörök kérdése képezze a reformok alapját. A paradigmaváltás alapjaként jelölhető meg a különböző feladat- és hatáskörök differenciált szintekre - így települési, területi, településrészi, társulási, kistérségi, kisebbségi önkormányzati és polgármesteri szintre - történő telepítése. Csefkó Ferenc rámutat, hogy az Ötv. lehetőséget ad a jogalkotónak a differenciált feladat- és hatáskör-telepítésre, ami azonban nem jelentheti a minden települést megillető önkormányzáshoz való jog korlátozását. Ennek előfeltételének kell tekinteni az egyes önkormányzati településtípusok közös ismérvekre épülő normatív szabályozását. Indokolt lehet a településközösségek önkormányzati egység-kénti kialakítása abból a célból, hogy az egymással "minden tekintetben egyenrangú települések közösségi kormányzási modellje" érvényesülhessen.
26. Kiss György: Az elveszejtett közszolgálat. A jogalkotó 1992-ben - a munka világa szabályozása kapcsán - két törvényben kívánta szabályozni a közszolgálatnak nevezett szférát. A köztisztviselők jogállásáról szóló törvény szóhasználatán kívül azonban sehol nem jelent meg a közszolgálat kifejezés, a közalkalmazott fogalmával pedig mindmáig adós maradt a jogalkotó. A helyzetet csak tovább nehezítette a tradicionálisan közszférának tekintett területeken a magánosok megjelenése, az államháztartási törvény - költségvetési szervre vonatkozó - túl általános definíciója, valamint a közszférán belül megfigyelhető átjárhatóság problematikája. Kiss György erre a bizonytalanságra kihegyezve igyekszik a témát vizsgálat tárgyává tenni és - főként az egységesítési törekvések részletes elemzésével - a rendszer vérző pontjaira rámutatni: így az egységes szabályozási módra, a "szolgálati törvények" integrációja, valamint a közszolgálat személyi hatálya körüli vitákra, amelyek végül is a koncepció bukását eredményezték. A szakirodalomnak fel kell hívnia a jogalkotó figyelmét a rendszer tarthatatlanságára és arra, hogy nem kell "új konstrukciót kitalálni, néhány modell a magyar közigazgatásból is megéri a tanulmányozást."
27. Fábián Adrián: A vezető felelőssége a közigazgatásban. A vezető a közigazgatási szerv meghatározó alakja, döntései alapjaiban határozzák meg a szerv működését, struktúráját és helyzetét. A jogosultságok szinte katalógusszerű felsorolásával ellentétben a jogi szabályozás csak igen szórványosan tartalmaz regulákat a vezető kötelezettségeire vonatkozólag. A közigazgatás - közelebbről a közszolgálat - felelősségi rendszerében megtalálhatóak az alkotmányjogi, a büntetőjogi, a kártérítési, a fegyelmi és az erkölcsi felelősség szabályai, amelyek azonban nem tartalmaznak speciális előírásokat a vezetőkre nézve, így rájuk is az általános rendelkezések vonatkoznak. Egy többletjogokkal körülbástyázott pozícióban munkálkodó vezető tehát - legalábbis a jogi szabályozás puszta olvasatában - nem tartozik többletfelelősséggel a beosztottakhoz képest. Csupán néhány helyen találhatók olyan speciális törvényhelyek - így a Ket. közigazgatás hallgatására vonatkozó vagy polgármesternek a gazdálkodással összefüggő felelősségét hangsúlyozó szakasza - amelyek adnak némi különlegességet a vezetői felelősségnek. Fábián Adrián egyértelműen az önálló jogi szabályozást tartja célravezetőnek, a vezető felelősségének kérdésében pedig az objektív alapú felelősség általános, de nem kizárólagos érvényesítésére tesz javaslatot.
28. Kaltenbach Jenő: Egy különleges törvényességi garanciáról, a nyelvhasználatról. A közigazgatással szemben megfogalmazott követelmények között a modern államok kihívásainak való megfelelés mellett a másik sokat hangoztatott elvárás a törvényesség betartása. Ezzel kapcsolatban azonban megjegyzendő, hogy figyelmen kívül maradnak azok, akiknek a közigazgatás törvényességének biztosítása egy külön aspektusból is nehézséget okoz, ez pedig a nyelv. A kisebbségeket megillető nyelvhasználati jog szabályozásával kapcsolatban Szerző utal a Magyar Köztársaság Alkotmányának, illetve A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvénynek a rendelkezéseire, majd e szabályokat elemezve említést tesz - többek között - arról a problematikus kérdésről, hogy a kisebbségi önkormányzatok közigazgatási hivatal általi törvényességi ellenőrzésekor mi tekinthető hivatalos nyelvnek. A Ket. által biztosított nyelvhasználatnak a jogalkotó nem teremtette meg a jogszabályi feltételeit, így az esetek nagy többségében - például a kisebbségi nyelveket ismerő ügyintézők híján - azok a gyakorlatban egyelőre nemigen alkalmazhatók.
29. Cserép Attila: A társadalom működésének közbiztonsági követelményei. A közbiztonság olyan közállapot, ami akkor jön létre, ha a társadalom életét nem vagy csekély mértékben zavarják sértő, veszélyeztető események, ha pedig előfordulnak ilyenek, azokat megfelelően kezelik. A biztonságkezelés és a közbiztonság szerveinek vizsgálatakor Szerző arra az álláspontra helyezkedik, hogy a "közbiztonság követelményei eklektikusak." A közbiztonság megítélése sok szemponttól függ és sok szempontból történhet, ideje, hogy megfogalmazódjanak tehát a stabil helyzetet teremtő szempontrendszerek.
30. Rózsás Eszter: A gyermekek jogainak védelme. A gyermekek jogainak védelme sok kézben lévő, de mégis erős kézbe eddig nem helyezett jogérvényesítési probléma. A gyermeki jogvédelemmel
- 221/222 -
összefüggésben utalni kell azokra az alkotmánybírósági határozatokra - így többek között a gyermekek alapjogi jogalanyiságát kimondó - döntésre, amelyek megalapozták a gyermekek jogvédelmét. A gyermeki jogok védelmével összefüggésben Szerző utal az állampolgári jogok országgyűlési biztosának tevékenységére, az oktatási jogok miniszteri biztosára és a gyermekjogi képviselő - jogalkotó által hatékonynak gondolt - szerepére a gyermeki jogvédelem területén. A gyermekjogi biztos intézményének kialakítása már 2002-ben felvetődött a Gyermek-, Ifjúsági- és Sportminisztériumban, valamint a Szociális és Családügyi Minisztériumban, de a tervezetekből nem lett jogszabály. A 2007 végén elfogadott törvény által életre hívott "Jövő nemzedékek ombudsmana" nem a gyerekek jogainak biztosa, hiszen - mint az a biztos feladataiból is kitűnik - a biztos tevékenységének középpontjában az ökopolitika áll. Mindezekre tekintettel Rózsás Eszter arra az álláspontra helyezkedik, hogy szükség lenne Magyarországon egy független gyermekjogi ombudsmanra, amely szervezeti önállósága és az állampolgári jogok országgyűlési biztosának tehermentesítése által is biztosíthatná a hatékonyságot a gyermekjogok érvényesítésében.
31. Drinóczi Tímea: Törekvések a pénzügyi alkotmány kialakítására; költségvetés és törvényhozás. A közpénzügyekkel kapcsolatban a szakirodalomban, a korábbi alkotmánymódosítási tervezetekben és a politikai színtéren is megjelent az alkotmányi szabályozás igénye. Ezalatt azt kell érteni, hogy a költségvetéssel kapcsolatban mind a tartalmi, mind az eljárási kérdéseket alkotmányi szinten szükséges rögzíteni. Tanulmányában Drinóczi Tímea részletesen bemutatja és értékeli azt az alkotmánymódosításról szóló tervezetet, amely beemelte volna a pénzügyi alkotmányra vonatkozó szakaszokat az alaptörvénybe, továbbá a felelős költségvetési politikáról (is) szóló törvényjavaslatot. A fent említett dokumentumok részletszabályainak értékelésével összefüggésben leszögezhető, hogy külön kellene választani a költségvetési fegyelemre és az egyensúly megteremtésére vonatkozó alkotmányi és törvényi szabályokat; külön kellene viszont ettől kezelni a minőségi jogalkotás (egyik) összetevőjét jelentő költségvetési hatásvizsgálatra vonatkozó szabályozási igényt.
32. Tilk Péter: A feladatarányos saját bevételhez és az állami támogatáshoz való önkormányzati jog. Az Alkotmány 44/ A. § (1) bekezdés c) pontja szerint a képviselő-testület "az önkormányzat törvényben meghatározott feladatainak ellátásához megfelelő saját bevételre jogosult, továbbá e feladatokkal arányban álló állami támogatásban részesül." Tilk Péter tanulmányában ezen önkormányzati alapjog részletes elemzésére vállalkozik, amellyel összefüggésben az alkotmányi szabályozás áttekintése után rögzíti, hogy ez az alapjog nem a képviselő-testületet, hanem az önkormányzatot mint autonóm szerveződést illeti meg. Az Alkotmánybíróság fent említett alkotmányi szakaszt értelmező tevékenységének fényében megállapítható, hogy a testület azzal igyekezett igazolást keresni az arányosság érvényesülésének a fenti ösz-szefüggésben, hogy a feladatokhoz igazodó fedezetet az állam komplex rendszerének kell biztosítania, ami nem korlátozódik az összegszerű állami támogatásra. E problematikus szabályozással kapcsolatban nyilvánvaló, hogy az eladósodó községek szempontjából a megfelelő források egyenletes biztosítását szolgáló határozott állami akaratra és az Alkotmánybíróság részéről hangsúlyosabb "önkormányzatbarát" hozzáállásra volna szükség.
33. Horváth Sándor: A helyi adóztatás, különös tekintettel a helyi iparűzési adóra. Korszakunk jellemző vonása a közigazgatás(i feladatok) differenciálódása, amely az állam oldalán egyértelműen többletkiadásokat eredményez. A fejlődés azonban nem eredményezheti a közigazgatás csődjét, így új bevételi forrásokra van szükség. E tendencia miatt és az önkormányzati autonómiának megfelelően a helyi adóztatás terén vannak még kiaknázatlan források. A helyi adók előnyeit vizsgálva megállapítható, hogy ezek az adónemek képesek a leggyorsabban igazodni a lakosság teljesítőképességének és a közösség kiadásainak a változásaihoz. A magyar helyi adóztatási rendszer nem kívánatos jellegzetességei közé tartozik a központi adók magas aránya és a mentesíthetők körének túl széles meghatározása.
34. Szilovics Csaba: Az ingatlanadóztatás aktuális kérdései. Az Országgyűlés 2007 végén jelentős mértékben átalakította az ingatlanadóztatás rendszerét. Az állandóan visszatérő gazdasági nehézségek mellett az EU-csatlakozás okozta vámbevétel-kieséssel magyarázható az a tendencia, amelyet az jellemez, hogy a magyar költségvetés "minden közbevételre ki van éhezve." A külföldi példák vizsgálata alapján megállapítható, hogy a helyi adóztatás nem egységes a különböző államokban, bármilyen megoldásra találni példát és ellenpéldát is. Az ingatlanadóztatás hatályos rendszerének bemutatása után Szerző igyekszik az új módosításokat értékelni, amelyek vonatkozásában leszögezi, hogy nem új adónem jött létre, csupán a korábbi adónemek - ingatlan- és építményadó - alapjának új számítási rendszere. A módosítással kapcsolatban felmerülő elméleti és gyakorlati problémák vizsgálatának kvintesszenciája úgy foglalható össze, hogy az új módosítás sem tűnik hatékonyabbnak, mint a korábban bevezetett luxus-
- 222/223 -
adó, a tervezett bevételek nem folynak majd be, mert a helyi adók befizetési hajlandósága semmivel nem jobb, mint a központi adóké.
35. Varga Katalin: Ökoadók - egy kiaknázatlan lehetőség. Napjainkban az általánosan pazarló állami és társadalmi hozzáállás eredményeként a környezetvédelem kérdésköre aktuálisabb mint valaha. A környezetvédelem kérdése lényegében a költségviselő kijelölése körüli problémaként ragadható meg. Felmerül a kérdés: milyen eszközök vehetők igénybe a költségmegosztás megvalósítása érdekében? A gyakran hivatkozott eszközök közül rendre kimaradnak a piaci mechanizmuson alapuló instrumentumok, így az ökoadók és a kvótakereskedelem. A kvótakereskedelem lényege, hogy egységes határérték kerül meghatározásra, amely alapján a piaci alapon kerülnek felosztásra az emissziócsökkentés költségei. Ezzel szemben az ökoadók nyilvánvaló előnye, hogy képesek arra, hogy a cél elérésére kényszerítsék a piaci szereplőket, kétségtelen előny lehet továbbá a "mindenki nyer kimenetel", amely lehetővé teszi a gazdasági fejlődés és a környezetvédelem párhuzamos megvalósítását. Varga Katalin tanulmánya végén - tekintettel arra, hogy mindkét megoldásnak vannak előnyei és gyenge pontjai - az említett módszerek kombinált alkalmazása mellett foglal állást.
36. Zeller Judit: Nemek közötti egyenlőség a pénzügyi tervezésben. A költségvetés alapvetően semleges eszköznek (gender) minősíthető, ami azt jelenti, hogy nem tartalmaz külön rendelkezéseket nőkről és férfiakról. Az viszont kétségtelen, hogy a költségvetés bizonyos tételei eltérő hatással lehetnek a nőkre és a férfiakra. Zeller Judit a pénzügyi tervezés eme érdekes vonulatát járja végig tanulmányában. A helyi önkormányzatok pénzügyi helyzetével összefüggésben megállapítható, hogy a központi előirányzatok között, a feladatok szempontjából pedig a szabadon vállalt feladatok között találhatók olyan tárgykörök - így az oktatás, gyermekvédelem, kultúra -, amelyek témánk szempontjából érzékenyek lehetnek. Kilenc település empirikus vizsgálata nyomán Szerző leszögezi, hogy a nők aránya kevéssel nagyobb a férfiakénál, a helyi döntéshozatalban való részvételük pedig lényegesen alacsonyabbnak mondható a férfiak reprezentáltságánál. A kutatás rámutat arra, hogy több önkormányzat rendelkezik ugyan esélyegyenlőségi tervvel, de ezek - az esetek többségében - a fogyatékosokkal és a kisebbségekkel foglalkozó anyagok. Összegzésképpen leszögezhető, hogy valószínűleg akkor várhatók majd az önkormányzatoktól a nők esélyegyenlőségét szolgáló kezdeményezések, ha "megküzdöttek általános feladataikkal és anyagi nehézségeikkel."
A tanulmánykötet méltó főhajtás Ivancsics Imre szerteágazó munkássága előtt, a benne szereplő tanulmányok magas színvonalúak, igazodnak az ünnepelt gazdag szakmai életútjához. ■
JEGYZETEK
* Csefkó Ferenc (szerk.): Ünnepi kötet Ivancsics Imre egyetemi docens, decan emeritus 70. születésnapjára. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs 2008. 440 o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD-hallgató.
Visszaugrás
