A média egyre hangsúlyosabb szerepet tölt be életünkben. Minél fenyegetőbbé válik az egyes ember életébe való beavatkozásának veszélye, annál inkább szükség van korszerű törvények meghozatalára. Magyarországon a törvényi szabályozás és a bírói gyakorlat még korántsem kiforrott. Ezért hasznos véleményem szerint a kitekintés, annak vizsgálata, hogyan korlátozza a törvény a média hatalmát egy minden szempontból fejlett nyugat-európai országban, Nagy-Britanniában.
A sajtóval kapcsolatos egyik leghangsúlyosabban felmerülő és feloldásra váró konfliktus a sajtószabadság és a személyiségvédelem összeütközésének kérdése, amely három fő témakör köré csoportosítható: a jóhírnév védelme (Nagy-Britanniában a rágalmazás szabályozása), a tárgyalásokról való tudósítások és a magánszféra védelmének kérdései.
A rágalmazással kapcsolatos törvények eredete Nagy Alfréd (871-899) király idejéig nyúlik vissza, aki a IX. században elrendelte, hogy mindenkinek, aki rágalmazást követ el, ki kell vágni a nyelvét.[1] Jóllehet az eltelt néhány évszázad alatt a büntetés inkább anyagi, mintsem fizikai jellegű lett, az alapelvek változatlanok maradtak.
P. Stewart bíró megfogalmazása szerint: "Mindenkinek jogában áll megvédeni jóhírnevét, ez minden szabadságra épülő jogrendszer egyik alapja."[2]
A rágalmazásnak több fajtája is van. Először is meg kell különböztetni azokat a forma szerint:
a) Libel-írásbeli, vagy más "maradandó formájú" rágalmazás, így például kép- vagy hangfelvétel (tv, rádióadás).
b) Slander-szóbeli, azaz "mulandó formájú" rágalmazás.
A Defamation Act (1952) tisztázta a félreértéseket, mely cselekmény melyik kategóriába sorolható. A Theatres Act (1968) 4. szakasza szerint a színpadi előadás közben elhangzott sértő állítás is lehet libel. A libel esetében a törvény feltételezi a sérelmet, a bizonyítási teher az alperesre hárul, a felperes nem kell, hogy bizonyítsa annak meglétét. A slander esetében ez fordítva működik, kivéve a bűncselekmény elkövetésére, betegségre, házasságtörésre, vagy szemérmetlen-ségre, illetve üzleti, vagy szakmai ügyekre vonatkozó rágalmazások esetében. Itt a felperesnek nem kell bizonyítania az anyagi veszteséget.
Szintén el kell választani egymástól a
a) rágalmazás (libel, slander)
b) rosszhiszemű rágalmazás (malicious falsehood) kategóriáit.
Ha nem sérül a jóhírnév, akkor a cselekmény se libel, se slander nem lehet, de lehet rosszhiszemű rágalmazás. Ez esetben bizonyítani kell az állítás valótlanságát, a rosszhiszeműség meglétét és az anyagi veszteség bekövetkeztét. A másik kettővel ellentétben ezeket az ügyeket a bíró egyedül tárgyalja, esküdtszék nélkül.[3]
A rágalmazás fennálltának három feltétele van (a törvény feltételezi, hogy az állítás hamis)
a) sérelem bekövetkezte,
b) a sértett egyértelmű azonosítása,
c) nyilvánosság előtti elkövetés.
A sérelem egymondatos definícióját az elmúlt 150 évben egyetlen kísérlet sem tudta tökéletesen felállítani. Egyes elemeit sikerült csak meghatározni: sértő az, ami az ésszerűen gondolkodó átlagember szemében az állítás tárgyának megítélését negatívan befolyásolja. A világgal együtt a sértő állítások megítélése is változik. Ami a múlt században sértő volt, ma már nem feltétlenül az.
Figyelembe kell venni a sértett személyes körülményeit is, hiszen minden állítás "személyre szabott", és nem mindenki számára sértő.
A rágalmazást elhallgatással is el lehet követni, ha valakiről valós tényeket közölnek, de ezzel összefüggésben lévő tényeket elhallgatnak, melyek ismerete szükséges a valóság megismeréséhez. Pl. ha valakiről megírják, hogy az illetőt bűncselekmény elkövetésével vádolták, miközben elhallgatják, hogy az eljárást már megszüntették.
- 238/239 -
A rágalmazás vizsgálatánál el kell választani egymástól a szó szótári jelentését és a célzásokat, utalásokat. Hiszen ezen utóbbival is el lehet rágalmazást követni, még akkor is, ha az állítás jelentése az átlagember számára nem hordoz jelentést, vagy éppen más jelentést hordoz.
A rágalmazás második feltétele az azonosítható sértett megléte. A felperesnek bizonyítania kell, hogy a sérelmes állítás rá vonatkozik. Más szóval: a szövegből egyértelműen felismerhetőnek kell lennie a felperes személyének. Legtöbbször mindez nem jelenthet nehézséget azon egyszerű oknál fogva, hogy általában mindenhol megnevezik, illetve megmutatják az illetőt, akire a kijelentés vonatkozik. De némely esetben az azonosítás korántsem egyszerű. Ilyenkor azt kell vizsgálni: az átlagos, sokszor emlegetett "ésszerűen gondolkodó ember" vajon a felperesre vonatkozónak értékelné-e az adott állítást.[4] Az újságíró bár elhagyja például egy bűncselekmény publikálásánál az elkövető nevét, de olyan részleteket írhat le, melyekből felismerhető az illető. Ha ez az eset előfordul, az megfelelő alapot szolgáltathat a rágalmazás megállapítására.
Teljes véletlen ugyan, mégis minősülhet rágalmazásnak az az eset, amikor az újságban rossz fénykép kerül az írás mellé, vagy a fotós mást fényképez le, mint akit szándékában volt. Az így "hírbehozott" személy alappal indíthat rágalmazási pert.
Bizonyos körülmények között személyek meghatározott csoportja is indíthat pert, ennek egyedüli feltétele a csoport viszonylag kis létszáma (általában max. 12 fő kezdeményezhet így sikerrel pert).
A rágalmazás fennállásához szükséges három összetevőből ez az utolsó. A sérelmezett állítás csak akkor válik rágalmazássá, ha az más, harmadik személy számára is hozzáférhetővé válik (tehát nem elég például a sértő állítás tárgyának elküldeni). Ha ugyanis csak a sértő állítás tárgyához jut el (például lezárt borítékban), akkor az nem gyakorolhat semmilyen hatást a jóhírnévre.
Más a helyzet például a távirat vagy levelezőlap esetében. Ezeknél más is hozzáférhet az információhoz és ezáltal ezeken keresztül már el lehet követni rágalmazást. Az a körülmény, hogy a rágalmazó személynek nem állt szándékában az állítás közzététele, nem releváns. A rágalmazás legkézenfekvőbb eszközei azonban az újságok, televízió, rádió, könyvek. Minden egyes megjelentetés külön rágalmazásnak számít.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
