A globalizálódó piacon szinte közhelynek számít, hogy az elmúlt időkben a dinamikus, nemzetközi piaci folyamatokat egyfajta "szervezeti innováció" kíséri. A globális piacokon a hagyományos nagyvállalati formák felett úgy tűnik, eljárt az idő, az "egy vállalat egy gazdálkodási egység" modellje mára inkább a kis- és középvállalati szférát jellemzi. A szervezeti innovációs folyamatok a vállalakozások tevékenységének összehangolására több megoldást is kiérleltek, a konszern-, illetve a vállalatcsoportként való működés annak csak egyik változata (a vállalatcsoportosulások mellett virágkorukat élik a franchise kapcsolatok, az ügynöki hálózatok is). A fejlett gazdaságokban mindenesetre tény, hogy az egységes nagyvállalatot a hálózatok, vállaltcsoportok váltják fel, az eseti vállalati kapcsolatok helyébe a vállalatok összefonódásán alapuló tartós csoportosulás lép.
A vállaltcsoportosulások természetüknél fogva többfélék. A "konszernelméletek" alapvetően két összekapcsolódási módozatot különböztetnek meg, amelyek közül a tőkekapcsolatokon alapuló vállalatcsoportokat nevezi a német jogirodalom "konszern"-nek, az angolszász területeken ezeket "holding company"-nak (vagy controlling, illetve parent company-nak) nevezik. A tulajdonosi tőkekapcsolatokon alapuló cégcsoportok esetében az a jellemző, hogy az anyavállalatnak tulajdonosi részesedése van a leányvállalatnál, azaz afölött teljes, vagy részleges tulajdonosi befolyással rendelkezik. A befolyásszerzésnek azonban a hagyományos, irányító befolyást biztosító részesedésszerzésen kívül több technikája is létezik, így az irányítási jogok megszerzésére társasági jogi eszközökön kívül kötelmi jogi lehetőség is van (a konszern kialakulásának szindikátusi szerződés is lehet az alapja).
Konszern kifejezés alatt lényegében tehát olyan vállalati csoportosulást értünk, amelynek tagjai jogi értelemben különálló szervezeti jogalanyok, de tagjainak tevékenységét egységes üzletpolitika határozza meg, egységes piaci fellépésüket a fejlesztési források racionalizálása, optimális tőkeallokáció, és mindezek biztosítására az irányítási struktúra összekapcsolása jellemzi. A konszernkapcsolatok különböző szervezeti modelljeiben a meghatározó tag, az anyavállalat befolyásától, a konszernirányítás centralizációjától, illetve decentralizációjától függően a leányvállalatok önállósága igen eltérő lehet. A szervezetelmélet szerint a vállalatcsoporton belüli kooperációra változatos formai megoldások léteznek. Abban az esetben, ha az anyavállalat a vállalatcsoporton belüli uralkodó tulajdonosi, és irányító tevékenysége mellett önmaga is végez termelő-szolgáltató tevékenységet, akkor úgynevezett "törzsházi konszern"-ről beszélünk. Ha az anyavállalat kizárólag irányít, azaz fő tevékenysége a leányvállalatok tevékenységének koordinálása és irányítása, úgy "holding konszern"-ről van szó, amely a vállalatirányításnak már fejlettebb munkamegosztást feltételező változata. Léteznek egylépcsős, vagy többlépcsős konszernek, attól függően, hogy az anya közvetlenül, vagy köztes vállalatok - konszernszint - beiktatásával irányít (in.: Befolyásszerzés, elismert vállalatcsoport, Cégvezetés 2007. évi 1. szám).
A vállalatcsoportosulások speciális szabályozásának igénye azonban nem új keletű, és nem csupán a társasági jogban, hanem több érintkező jogi határterületen is felvetődött. A konszern tényállás jogi lényege, hogy piaci különállásuk csak látszólagos, hiszen az anyavállalat befolyása alatt a leányvállalatok gazdasági tevékenysége a közös üzletpolitika által meghatározott.
A vállalatcsoportok kérdése a társasági jogon kívül hangsúlyosan vetődik fel például a versenyjogban, hiszen a vállalkozások piactorzító hatású összehangolt magatartása kartelltilalomba ütközik, a vállalkozások fúziós küszöbérték feletti összefonódását pedig a vállalkozások összefonódásának ellenőrzésére alkotott versenykorlátozási jog szerint is engedélyeztetni kell.
A vállalatcsoportok a számviteli szabályozásban is külön területet képeznek, a "konszolidációs számvitel" módszertanát az hívta életre, hogy a vállalatcsoportok tagjainak egyedi beszámolói a vállalatcsoport tényleges vagyoni (pénzügyi, jövedelmi) helyzetének, folyamatainak megítélését nehezíti, hiszen adott esetben belső halmozódással létrejött, valós vagyonelemként, eredményként nem értékelhető adatokat mutatnak. A konszolidációs számvitel módszertana képes annak kimutatására, hogy a vállalatcsoport tagjainak összefonódása milyen hatással van az anyavállalat, illetve a leányvállalatok vagyoni, pénzügyi helyzetére. A gazdasági recesszió tovább erősíti a számviteli szabályozáson is átvezetett azt a szabályozói törekvést, hogy a vállalatok éves beszámolói a valós, torzításmentes gazdasági adatokat közvetítsék. A közgazdaságtudományi szakirodalom képviselői közül többen is azon a határozott véleményen vannak, hogy a konszolidációs számvitel nem csupán a piacnak, de magának a vállalatvezetésnek is segít a pontos és releváns tájékozódásban (lásd pl. Simon Szilvia) -, azaz a vállalatértékelés belső szempontjai is erősítik a konszolidációs módszertan jelentőségét.
A szabályozott piacokon, mint a pénzpiac is, a befolyásszerzés további szabályozási érdekekkel egészül ki, a tőzsdei részvénytársaságok befolyásszerzésének esetében a hagyományos társasági konszernjogot a takeover szabályok váltják fel.
A felelősségi szabályok elemzése és összefüggései mentén szoros a kapcsolat a fizetésképtelenségi joggal, hiszen a konszernfelelősség szabályozása, valamint a vállalatcsoport uralkodó tagjának speciális felelősségi alakzata is a felszámolás következtében való jogutód nélküli megszűnéshez kapcsolódnak.
Érdemes megjegyezni, hogy a külföldi jogirodalomban a konszernszabályozás elemzése során a közbeszerzési jog kapcsolódó összefüggései igen jelentős helyet kapnak, lévén a közbeszerzésben részt vevő vállalkozásoknak a szervezeti kooperáció a természetes "közege" és ennek különböző felelősségi, státuszjogi kérdései igen élesen és érdekesen vetődnek fel a közbeszerzési jogban (lásd pl. Jürgen Aschow: Vergaberechtliche Kooperation und Konkurrenz im Konzern 2010., pp. 50-54.).
A vállalatcsoport önálló szabályozásának indoka a 2006-os Gt. megalkotásakor is az volt, hogy a vállalatcsoport számára előírt törvényi feltételeket teljesítő konszerneket a társasági jog leválassza a hagyományos felelősségátviteli, illetőleg a minősített befolyásszerzéshez kapcsolódó konszernszabályozásról. Ennek az az ésszerű jogalkotói indoka, hogy abban az esetben, ha a konszern ilyenként való működése, egységes fellépése a piacon transzparens, és a vállalatcsoport belső viszonyai közt az előnyök-hátrányok kiegyenlítése megvalósul, akkor más jellegű felelősségi és biztosítéki szabályokra van szükség, mint a klasszikus konszernjogban, ahol a befolyásszerzés transzparenciáját nyilvánossági előírással, a társaságon belüli erőviszonyok kiegyensúlyozását kisebbségvédelmi eszközökkel, a hitelezők védelmét felelősségáttörési szabállyal biztosítja a jog.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
