Az ELTE Jogi Továbbképző Intézetének családjogi szakjogászképzésén oktató neves szakemberek írásait és a képzésen végzett hallgatóknak a képzést lezáró dolgozataiból válogatott, átdolgozott munkáit tartalmazó közös, ilyen formán egyedülálló tanulmánykötet "Család - Gyermek - Vagyon • A joggyakorlat kihívásai" címmel 2012. végén jelent meg a HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. kiadásában. A kötetet Dr. Szeibert Orsolya, a képzés szakmai vezetője szerkesztette.
A tanulmányok szerzői egyrészt egyetemi oktatók, nemzetközi szaktekintélyek, másrészt a jogászi hivatás különböző területein dolgozó gyakorló jogászok. Így a kötet elolvasásával betekintést nyerhetünk járásbíróságok, törvényszékek, a Kúria, valamint gyámhivatalok joggyakorlatába. Megismerkedhetünk a családjoghoz kapcsolódó kérdésekkel az ügyészi és a közjegyzői hivatás szemszögéből is, de képet kaphatunk az igazságügyi szakértőként tevékenykedő klinikai szakpszichológus munkájáról is.
A tanulmányok, ahogy azt a cím is mutatja, a tágabb értelemben vett családjog változóban lévő, gyakorlati kérdéseket felvető témái köré rendeződnek. A szerzők egyike sem elégszik meg a vizsgált területre vonatkozó jogszabályok értelmezésével, hanem gyakorlati problémafelvetéseiket valamennyien az életből vett példákon keresztül vizsgálják, konkrét kérdésekre konkrét válaszokat keresve.
A kötet aktualitását mi sem bizonyítja jobban, mint az a társadalmi, demográfiai környezet, amelyben élünk, mely a gyakorló jogászt, a családokkal foglalkozó szakembert mindennapi munkája során egyre több - ahogy arra a kötet alcíme is utal - "kihívás" elé állítja.
Bár társadalmunk a mai napig alapvetően hagyománytisztelő, házasság- és családpárti, és az Alaptörvény is ezeket az értékeket védi, a gyakorlat azonban mást mutat. A 2011. évi népszámlálás adatait vizsgálva azt a megdöbbentő eredményt látjuk, hogy 2001-ben a 25-29 éves korosztály körében 51,1%-ról 78,2%-ra, a 30-34 éves korosztályban 24,8%-ról 51,2%-ra, de valamennyi korosztályt is tekintve nőtt a nőtlenek, hajadonok száma.[1] Köztudott, hogy hazánkban évről évre csökken a házasságkötési kedv és a gyermekszületések száma, növekszik az élettársi és egyéb párkapcsolatok, a válások, valamint az egyszülős családok száma. A népszámlálás adatai szerint az élettársi kapcsolatok száma 271 641-ről 404 799-re nőtt 2001-óta, a gyermeket egyedül vállaló, nevelő szülők aránya pedig 3,3%-kal emelkedett.[2]
Azt, hogy az életviszonyok változása, egy család széthullása milyen hatással lehet egy gyermek személyiségfejlődésére, mutatja be Kovátsné Honthy Kinga, aki egy igazságügyi szakértői vizsgálat teljes anyagát tárja elénk a háromgyermekes szülők és az öngyilkosságot megkísérelt kiskorú gyermek explorációján és a pszichológiai vizsgálaton készült rajzain keresztül. Lipka Erika a szingli jelenséget és a különböző párkapcsolati formákat vizsgálja. Egy városi gyámhivatal eseteiből szemezgetve mutatja be, milyen hatása van a családtagok, elsősorban a gyermekek életére a párkapcsolati formák fellazulása és az egyedül élő nők önálló gyermekvállalása.
A gyakorlat során számtalan esetben találkozunk az ügyfelek megdöbbenésével, amikor azzal szembesülnek, hogy esetleg több évtizede fennálló élettársinak hitt, de jogilag annak nem tekinthető kapcsolatukat a jog nem védi. Hogy egy párkapcsolat mikor tekinthető a jog által védett, ténylegesen létrejött élettársi kapcsolatnak és nem csupán társadalmi értelemben vett együttélésnek, ennek milyen vagyonjogi következményei lehetnek, létezik-e élettársi vagyonközösség, azt Szeibert Orsolya a legfrissebb bírói gyakorlat tükrében vizsgálja. Szintén aktuális és sokakat érintő témát dolgoz fel Csűri Évának az egyéni cég és az egyéni vállalkozó házassági vagyonjoggal kapcsolatos kérdéskörét vizsgáló tanulmánya. Fügedi Orsolya 150 fő bevonásával készített, nem reprezentatív kutatását olvasva választ kereshetünk arra a kérdésre, hogy az elhúzódó, bonyolult házassági vagyonjogi perek ellenére miért nem jön létre hazánkban több házassági vagyonjogi szerződés, miért vagyunk szemérmesek és gyanakvóak, ha ez a kérdés akár a házasság megkötése előtt, akár annak fennállása alatt felmerül. A szerző részletesen mutat-
45/46
ja be a kutatási folyamatot, az általa összeállított, felmérésben használt kérdőívet, saját hipotéziseit és az ezekhez képest született vizsgálati eredményeket.
Az életviszonyok átalakulásával a családokat érintő bírósági ügyek és eljárások újabb és újabb kihívásokat tartogatnak a bírák számára is. Kőrös András a Legfelsőbb Bíróság joggyakorlatából merítve hívja fel a figyelmet azokra a Ptk.-ban szabályozott alapelvekre, jogintézményekre, amelyek családjogi perekben is előtérbe kerülhetnek. Ezeken keresztül igazolja a két jogterület összetartozását, de meghatározza azokat a különbségeket, melyeket a családjoggal foglalkozó jogalkalmazónak szem előtt kell tartania. Választ kaphatunk arra a kérdésre, hogy a megcsalt házastárs hivatkozhat-e személyiségi jogainak sérelmére és ezen az alapon jogos-e nem vagyoni kártérítési igénye; sért-e személyiségi jogot a kapcsolattartást akadályozó szülő; visszakövetelhető-e gyermektartásdíj jogalap nélküli gazdagodás címén az apaság vélelmének megdőlte esetén; ki minősül megajándékozottnak és milyen feltételek mellett kerülhet sor az ajándék visszakövetelésére családi viszonyokban.
Demeter Kinga az egyre bonyolultabbá váló gyermektartásdíj iránti perek közül válogatott jogeseteken keresztül azt vizsgálja, hogy egy olyan gazdasági környezetben, ahol a jövedelem eltitkolása mindennapi jelenség, ahol a tartásra kötelezettek egyre nagyobb számban ténylegesen képtelenek kötelezettségük teljesítésére, illetve ahol egyre több a külföldön élő és dolgozó kötelezett, milyen elvek mentén tud a bíróság eljárni. Lovas Margit a növekvő számú, elhúzódó, a feleknek és a közös gyermeknek érzelmileg és pszichikailag hatalmas terhet jelentő gyermekelhelyezési perekben vizsgálja az ideiglenes intézkedés jelentőségét és annak feltételeit. Bucsi Ágnes az eljárásjogi kérdésekről már átevez a gyermekjogok területére is, amikor a Gyermekek Jogairól szóló New York-i Egyezmény 12. cikkének, nevezetesen az ítélőképes korú gyermek őt érintő kérdésekben történő szabad véleménynyilvánítási jogának megvalósulását vizsgálja a bírósági eljárásban. A szerző bemutatja, hogy más európai uniós országokban milyen körülmények között (speciális, külön erre a célra kialakított gyerekbarát szobák) és milyen személyi feltételekkel (külön, a feladatra felkészített bírók) történik a gyermekek meghallgatása, a családjogi perekben is. A hazai szabályozás jogeseteken keresztül történő elemzése után megismerhetjük azokat a nemzetközileg elfogadott és alkalmazott alapvető szabályokat és kommunikációs technikákat,[3] amelyeket célszerű figyelembe vennünk egy gyermek meghallgatása során.
Az igazságügyi kormányzat a 2012. évet a gyermekbarát igazságszolgáltatás évének tekintette. Az ezen a területen elért eredményekről, jogszabályi háttérről, számos új meghallgató szoba létrejöttéről rendszeresen értesülhetünk.[4] Arra a kérdésre, hogy Magyarországon a mindennapi joggyakorlatban ezek ellenére miért nem beszélhetünk mégsem gyermekbarát igazságszolgáltatásról, Gyurkó Szilvia ad meglehetősen frappáns választ és paradigmaváltást sürget azokon a területeken, ahol a gyakorló jogászok kiskorú gyermeket érintő ügyekben járnak el.[5]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
