Az Európai Unió Bíróságának (EuB) döntései, melyek a nemzetközi jog elveit vagy tanait tárgyalják, elsőre különösnek tűnhetnek, talán kételyeket is ébreszthetnek, egynémely ítélet azonban máris hozzájárult a nemzetközi jog fejlődéséhez. Az EuB joggyakorlata, de akár az európai intézményeknek az EuB előtti peres ügyekben tett hivatalos állásfoglalásai is könnyen felkelthetik a nemzetközi jog jeles szakértőinek figyelmét, ezzel is befolyásolva a nemzetközi jog elméletét.[1] Ezidáig ugyan sem az EuB, sem a Törvényszék (TvSz) döntéseit nem érte kritika a nemzetközi joggal foglalkozó irodalomban, azonban egyes, a nemzetközi jogot is érintő döntésekben (Racke, Odigitria, Showa Denko KK) szereplő megállapítások könnyen megkérdőjelezhetőek. Mindezekből elsősorban azt a következtetést kell levonni, hogy az EuB-nak és a TvSz-nek a jövőben nagyobb körültekintéssel kell eljárnia az ún. "nemzetközi bírósági" szerepük betöltése során.
Az autonóm jogrendszerek jogfejlesztői feladatot is ellátó nemzetközi bíróságainak megsokszorozódása a nemzetközi jog fragmentációját eredményezi. Az Európai Unió (EU) bíróságai által hozott döntések hatását a Nemzetközi Bíróság és a Nemzetközi Jogi Bizottság is egyre tisztábban érzékeli. Az általuk adott válaszokból világosan körvonalazódik az EuB és a TvSz jogfejlesztő szerepe.
Az EuB nemzetközi jogot érintő döntései között jelentős szerepe van azoknak, melyek hozzájárultak a nemzetközi jog fejlődéséhez (A). Ahhoz azonban, hogy az EuB jogfejlesztő tevékenységét a maga teljességében értékelni lehessen, nem szabad megfeledkezni azoknak az ítéleteknek a vizsgálatáról sem, melyek helytállósága tekintetében kételyek merülhetnek fel. (B).
Az Elsőfokú Bíróság (EfB) a Yusuf, Kadi és Ayadi ítéletekben[2] tette meg az első lépéseket a nemzetközi jog fejlesztésének útján.[3] Az Unió ezen döntéseiben egyértelművé tette a ius cogens-szel és a normahierarchia egyes kérdéseivel kapcsolatban képviselt álláspontját. Noha számos, az EfB nemzetközi jogi vonatkozásokkal bíró döntésében foglalt, a nemzetközi jog szempontjából igen értékes megállapítását helyezte hatályon kívül az EuB,[4] e megállapításoknak a nemzetközi jog elméletére gyakorolt hatását nem tudta megakadályozni. Mivel e döntések nemzetközi jogi szempontú elemzésére már korábban sor került, jelen tanulmány a normahierarchia körén kívül eső, egyéb nemzetközi jogi elvekkel kapcsolatban született európai döntéseket elemzi.
Az Opel Austria GmbH sebességváltókat gyártott és exportált az EU-ba. 1993. december 13-án a Tanács és a Bizottság az Európai Közösség és az Európai Szén- és Acélközösség nevében jóváhagyta az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodást, mely tiltotta többek között a vámokat és a vámmal azonos hatású díjakat. 1993. december 20-án a Tanács elfogadta a 3696/93-as (EK) rendeletet, amely - többek között - 4,5%-os importvámot vezetett be az Opel Austria által gyártott sebességváltókra. Az Opel Austria ezt követően eljárást kezdeményezett az EfB előtt arra való hivatkozással, hogy a Tanács nemzetközi szokásjogi normát sértett.[5] Ahogy azt a szerződések jogáról szóló Bécsi Egyezmény 18. cikke rögzíti, egy szerződést aláíró "állam tartózkodni köteles azoktól a cselekményektől, amelyek meghiúsítanák a szerződés tárgyát és célját" a szerződés hatálybalépése előtt.[6]
Az EfB döntésében a legmagasabb mércét - így a jogos várakozások védelmének elvét (bizalomvédelem az ítéletben) - alkalmazta,[7] hozzájárulván ezzel a nemzetközi jog elméletének fejlődéséhez.[8] Az Elsőfokú Bíróság ezzel tevékenyen közreműködött a jogos várakozások jelenleg is fejlődés alatt álló elvének[9] gyakorlati alkalmazásában. Hangsúlyozta, hogy a kérdéses ügyben az EK megsértette a nemzetközi szokásjogból eredő kötelezettségeit azzal, hogy az EGT-Szerződés aláírása után importvámot vezetett be a sebességváltókra. A döntés összekötötte a jóhiszeműség, a jogos várakozások és a szerződés tárgya vagy célja veszélyeztetése elkerülésének elvét. A jogos várakozások tiszteletben tartásának elvét az EuB olyan általános jogelvként értelmezte, mely az európai jogrendben is érvényesül. Jan Wouters és Dries Van Eeckhoutte hangsúlyozza: e liberális szemléletnek köszönhetően egy (regionális) nemzetközi szokásjog az európai jog általános jogelvévé vált, és ezáltal a Bíróság előbbit az európai jog érvényességre, valamint alkalmazásra irányadó valamennyi sajátosságával felruházta.[10]
Az EuB másik fontos döntése, amely vélhetően hozzájárult a nemzetközi közjog fejlődéséhez, a Van Duyn
1/2
ügy.[11] A brit hatóság közrendi okokra hivatkozással elutasította egy holland hölgy, bizonyos Ivonne Van Duyn tartózkodási kérelmét, aki a szcientológiai egyház tagjaként kifejezetten azzal a céllal érkezett az Egyesült Királyságba, hogy ott az egyház számára tevékenykedjen. A brit hatóságok döntésüket azzal indokolták, hogy a szcientológiai egyház tevékenysége "társadalmilag káros"-nak minősül. A brit jog értelmében azonban nem tiltotta meg az egyház működését, sőt a brit állampolgárok abban szabadon munkát vállalhattak. Az ügy minősítése ezzel felvetette az állampolgárságon alapuló diszkrimináció problémáját. Az EuB a nemzetközi jogban ismert "az ország elhagyásához és az országba való visszatéréshez való jogra" hivatkozott az ügy elbírálása során.[12] A döntést elemezve azonban Karl Matthias Meessen ezt a hivatkozást "állítólagos nemzetközi jogi elv" -vel[13] kapcsolatban megtett "nemzetközi jogra való hibás utalás"-ként[14] értékelte. Olufemi Elias pedig azért bírálta az EuB-ot, mert az "nem ment bele mélyebben az ítéletben hivatkozott nemzetközi jogi elv alapjainak szigorú számbavételébe."[15] A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 12. cikk (4) bekezdése alapján az államoknak valóban lehetőségük van rá, hogy megtiltsák állampolgáraik saját államukba való visszatérését, azonban e tilalom nem lehet "önkényes".[16]
Az EuB Van Duyn döntésére mindazonáltal a nemzetközi szakirodalom már többször hivatkozott, így többek között[17] Kathleen Lawand, aki a "palesztinok visszatérésének nemzetközi jog által elismert joga"[18] érdekében érvelt.
Az EuB nem mindig hivatkozott megfelelő módon nemzetközi jogra. Így a "körülmények alapvető megváltozása" doktrínájának értelmezésekor a Bíróság a nemzetközi jog fejlesztésének egy kiváló lehetőségét szalasztotta el. A valódi kapcsolat és a diplomáciai mentesség fogalmait félreértette, illetve rosszul értelmezte azokat. Végül, egy másik döntésben figyelmen kívül hagyta a ne bis in idem nemzetközi jogelv létezését.
A Racke ügy[19] az Európai Közösség és Jugoszlávia között 1980-ban kötött együttműködési megállapodás alkalmazásának felfüggesztéséhez kapcsolódott. Az egyezmény alkalmazását a Tanács 91/586 (1991. november 11-i) rendelete függesztette fel a jugoszláv polgárháború kirobbanását követően. A rendelet a körülmények alapvető megváltozására hivatkozással azonnali hatállyal lépett érvénybe az Európai Közösségben. A 3300/91-es rendelet továbbá a kereskedelmi koncessziókat is felfüggesztette. Racke egy Jugoszláviából bort exportáló vállalkozás volt, amelynek az együttműködési szerződés és az ahhoz kapcsolódó megállapodások felfüggesztése miatt magasabb vámot kellett fizetnie. Racke eljárást kezdeményezett az EuB előtt, arra hivatkozással, hogy az együttműködési megállapodás felfüggesztése ellentétes a nemzetközi joggal, ennek következtében pedig semmis.
Az EuB a szerződések jogáról szóló bécsi egyezménnyel összefüggésben hivatkozott a nemzetközi szokásjogi szabályokra. Kifejtette, hogy az egyezmény a clausula rebus sic stantibus, azaz a körülmények alapvető megváltozása elv alkalmazása kapcsán két feltételt szab:
"[e]gyrészt, ezeknek a körülményeknek lényeges alapul kellett szolgálniuk ahhoz, hogy a részes felek a megállapodást magukra nézve kötelező hatályúnak ismerjék el, másrészt a változás hatására gyökeresen át kell alakulnia a szerződés alapján még teljesítendő kötelezettségek mértékének."[20]
Az EuB tehát figyelmen kívül hagyta a Nemzetközi Bíróság által a Gabčíkovo-Nagymaros ügyben[21] hivatkozott harmadik feltételt, a változások előre nem látható jellegét, annak ellenére, hogy ez a feltétel is teljesült, hiszen egy viszály kirobbanása teljességében előreláthatatlan a nemzetközi közösség számára.
Ami az első feltételt illeti, a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a "békés helyzet fenntartása Jugoszláviában"[22] nélkülözhetetlen feltétele a szerződés EK általi teljesítésének, melynek "célja a szerződő felek közötti teljes körű együttműködés továbbfejlesztése a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság gazdasági és társadalmi fejlődésének előmozdítása céljából, valamint kapcsolataik megerősítése".[23]
Ami a második feltételt illeti, az EuB igen kétes módon igazolta annak fennálltát. A Bíróság egyszerűen csak beidézte a Tanács véleményét, amely szerint az "ellenségeskedések további folytatása, és azoknak (…) gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokra gyakorolt hatása gyökeres változást jelent" azon körülményekhez képest, amelyek között a megállapodást kötötték. Megállapította, hogy mivel ezen álláspont megfogalmazása során a Tanács semmilyen nyilvánvaló hibát nem vétett, lényegében a második feltétel is teljesült. Egy ilyen homályos indokolás alkalmazásával az EuB sajnálatos módon elmulasztotta annak a lehetőségét, hogy mind történelmi, mind pedig a nemzetközi szerződési jog szempontjából kiemelkedő jelentőségű ítéletet hozzon.
A Nemzetközi Jogi Bizottság, a Szerződések Jogáról szóló Tervezethez csatolt Indokolásában hangsúlyozta, hogy a bíróságok "gyakran felismerték az elv fontosságát a nemzetközi jogban, jóllehet valamilyen oknál fogva végül mindig visszautasították az alkalmazását."[24] A Racke döntés volt az első ítélet, amelyben a körülmények alapvető megváltozására való hivatkozás helytállónak bizonyult. Az EuB azonban sajnos kitért az elől, hogy ezt a nemzetközi jogi problémát a maga mélységében feltárja. Kijelentette, hogy "a szóban forgó szabályok összetettsége és bizonyos fogalmak pontatlansága folytán, amelyekre e szabályok utalnak"[25] a Bíróság-
2/3
nak csupán azt kell megállapítania, hogy a Tanács elkövetett-e valamilyen szembetűnő hibát.[26] Anthony Aust ezzel kapcsolatosan az EuB szemére vetette, hogy az "nem vizsgálta meg a nemzetközi jogi érvet kellő részletességgel (...). A Bíróság úgy ítélte meg, hogy a Tanács semmiképpen sem járt el jogszerűtlenül, ám addig nem merészkedett, hogy kimondja, a Tanács teljesen jogszerűen alkalmazta az elvet."[27]
Az Odigitria ügyben az EfB kijelentette, hogy "a Bizottság nem szegte meg a diplomáciai mentesség nyújtására vonatkozó kötelezettségét".[28] Ez az igen különös kijelentés egy olyan ügyhöz kapcsolódott, melyben a Bizottság állítólag elmulasztott megfelelő információt szolgáltatni a Szenegál és Bissau-Guinea közötti tengeri határvitát illetően Teodoros M.-nek, egy görög vízi jármű tulajdonosának. Mindkét szóban forgó afrikai állam megállapodást kötött az Európai Közösségekkel, amelyben az európai vízi járművek számára hozzáférést biztosítottak a halászati övezethez. Theodoros M. a Közösségek szenegáli képviseletén keresztül vásárolt engedélyt Szenegáltól. A bissau-guineai hatóságok a tenger egy olyan részén ellenőrizték a hajót, amely felett a két ország között területi vita volt. A kapitányt letartóztatták, a vízi járművet pedig arra hivatkozással foglalták le a hatóságok, hogy a hajó nem rendelkezett a szükséges engedélyekkel. A Bizottság képviselete komoly erőfeszítéseket tett a kapitány és a vízi jármű kiszabadítása érdekében. A tulajdonos azzal a kéréssel fordult az EfB-hez, hogy az állapítsa meg, az Európai Bizottság megszegte azon kötelezettségét, hogy diplomáciai védelmet biztosítson egy Bissau-Guineával lefolytatott sürgős párbeszéd formájában. Az EfB azonban elutasította a keresetet, és megállapította, a Bizottság képviseletének aziránt tett erőfeszítései, hogy a vízi járművet, illetve a kapitányt kiszabadítsa, megfelelően kimerítették a diplomáciai védelem nyújtására vonatkozó - egyébként létező - kötelezettséget.
A nemzetközi jog azonban jelenleg csakis az állam által gyakorolt diplomáciai védelmet ismeri el.[29] A Nemzetközi Jogi Bizottság diplomáciai védelemről szóló Tervezetéhez csatolt Indokolás megállapítja, hogy létezik az ún. "funkcionális védelem" is, amely valamely nemzetközi szervezet ügynökének a szervezet általi védelmét jelenti.[30] Az indokolás kifejti továbbá, hogy a diplomáciai védelmen kívüli egyéb jogorvoslat nyújtásához való jogosultság megilleti bizonyos körülmények között a kormányközi szervezeteket, mint például a nemzeti felszabadító mozgalmakat, az áldozatok laza formájú egyesületeit, vagy a nem kormányzati szervezeteket (NGO-k). A nemzetközi jog hatályos szabályai alapján tehát nem világos, hogy az Európai Bizottság, pontosabban az EU vajon milyen alapon formálhat magának jogot arra, hogy diplomáciai védelmet nyújtson. A szakirodalom e tekintetben hangsúlyozza,[31] hogy kizárólag államok gyakorolhatnak diplomáciai védelmet, és csakis állampolgáraik tekintetében.
Ezzel szemben az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés 23. cikkének szövegéből egyértelműen kitűnik, hogy a tagállamok által valamely más tagállam állampolgára tekintetében gyakorolt diplomáciai védelem az európai polgárnak éppen születő félben lévő joga.[32] Úgy tűnik, hogy az EU ezen a téren a jövőben jogformáló szerepet tölt majd be a nemzetközi jog vonatkozásában.[33]
A Zhu és Chen ügy[34] egyik peres fele egy kínai állampolgárságú nő volt, aki kizárólag azzal a céllal utazott Belfastba, Észak-Írország területére, hogy ott adhasson életet gyermekének, aki ezzel elnyerte az ír állampolgárságot, és vele együtt az uniós polgárságot.[35] Ezt követően az anya Wales-be utazott a gyermekével, élve a közösségi jog által a gyermek javára biztosított szabad mozgási jogosítványokkal. A brit fórum az ügy kapcsán előzetes döntést kért az EuB-tól. Az ügyben Tizziano főtanácsnok utalt a Nottebohm ügyre;[36] a főtanácsnok indítványában hangsúlyozta, hogy "egyetlen állam sem köteles elismerni az egyén számára valamely másik állam által nyújtott állampolgárságot, amennyiben nincs valós és tényleges kötelék az egyén és a nemzeti állam között".[37] Az ügyben azonban nem került kifejtésre a valódi kapcsolat fogalma.
Az EuB Micheletti[38] és Kaur[39] ügyekben tett megállapításai egyenesen arra engednek következtetni, hogy - Tizziano főtanácsnok érvelésével ellentétben - a valódi kapcsolat követelménye az EU esetében már túlhaladott. A Micheletti ügyben az EuB megállapította, hogy "a nemzetközi jog szabályai alapján, a tagállam feladata - az európai jog megfelelő figyelembevételével - az állampolgárság megszerzésével és elvesztésével járó jogkövetkezmények meghatározása".[40] Az EuB ebben az ügyben a diplomáciai védelem nemzetközi jogi fogalmából indult ki, amikor hangsúlyozta, hogy "nem engedhető meg, hogy valamely tagállam törvényhozása korlátozza egy másik tagállam által biztosított állampolgárság hatásait azzal, hogy az állampolgárság elismeréséhez egy további feltételt követel meg."[41]
Mindebből az következik, hogy a jövőben az uniós államok kénytelenek lesznek kölcsönösen elismerni az állampolgárságot, és nagy valószínűség szerint nem lesz joguk arra, hogy vizsgálják a valódi kapcsolatot. A nemzetközi jognak tehát fel kell ismernie, hogy az állam és állampolgára közötti valódi kapcsolat fogalma az EU-ban már túlhaladott. Nem más ez, mint desuetudo, az uniós jog által a regionális nemzetközi szokásjogban eredményezett változás.
Az EuB-nak több határozata kapcsán is alkalma nyílt kifejtenie véleményét a nemzetközi jognak abban a kér-
3/4
désében, hogy szükséges-e bármilyen kapcsolat megléte a hajó honossága, és annak legénysége, illetve tulajdonosa állampolgársága között. A legismertebb ezek közül a Factortame ügy,[42] amelyben a brit hatóságok jogvitába keveredtek spanyol hajótulajdonosokkal, akik az Egyesült Királyságban jegyeztették be hajóikat, "lerabolván" ezzel a brit halászati kvótát.[43]
Az Egyesült Királyság értelemszerűen azzal érvelt, hogy valódi kapcsolatot követel meg a hajó legénysége, a kapitányok és a tulajdonosok állampolgárságára vonatkozó szabályok lefektetésével. Az európai jog ezzel szemben mindig is a tagállamok állampolgárai közötti diszkrimináció tilalmának elvét részesítette előnyben, és azt az álláspontot támogatta, miszerint a valódi kapcsolat elve nem követeli meg az állampolgárságon alapuló kapcsolatot a tulajdonosok, vagy a legénység részéről. Így, mivel az a nemzetközi jogi álláspontot részesítette előnyben, a Factortame ügyben úgy ítélte meg a Bíróság, hogy az Egyesült Királyság képes eleget tenni nemzetközi jogi kötelezettségeinek olyan módon, amely nem ellentétes az uniós jog által lefektetett követelményekkel.
Az EuB a Poulsen és Diva Navigation ügyben[44] tovább merészkedett, és kijelentette: a vízi jármű regisztrációja önmagában elégséges ahhoz, hogy valódi kapcsolatot keletkeztessen a hajó és az állam között, amelyeknek létrejöttéhez - a nyílt tengerről szóló Genfi Egyezmény 5. cikkével ellentétben - még tényleges bírósági kontroll sem szükséges.[45]
Az EK tevékenyen közreműködött az 1982-es tengeri jogi egyezmény előkészítésében. Noha a "valódi kapcsolat" koncepciója tovább élt, az EuB döntései kellő jelentőséggel bírtak ahhoz, hogy hatást gyakorolhassanak a nemzetközi tengerjogra. A Nemzetközi Tengerjogi Bíróság az M/V Saiga ügyben hozott először ítéletet a valódi kapcsolat koncepciójáról.[46] A bíróság úgy határozott, hogy a vízi járművek a regisztráló állam honossága alapján kerülnek lajstromozásra. A valódi kapcsolatra úgy tekintett a bíróság, mint jóhiszeműségi követelményre, amely a lajstromozás szabályai tekintetében kötelezettségeket nem keletkeztet. A hamburgi bíróság kérdéses döntésének jogtudományi visszhangjában megjelentek olyan nézetek is, melyek szerint ez a döntés egy "post mortem" helyzetet idézett elő a valódi kapcsolat nemzetközi jogi elvének vonatkozásában.[47] Ezt az utat egyértelműen az EuB készítette elő, ezzel is demonstrálva, hogy igenis képes hatást gyakorolni a nemzetközi jog fejlődésére.
Az EuB részéről bizonyos esetekben azonban nagyobb fokú óvatosság is elvárható volna egyes, a nemzetközi jog vonatkozásában tett kijelentése kapcsán. A Showa Denko KK ügyben[48] a bíróság azt állította, hogy
"[n]incs olyan nemzetközi jogi elv, amely megtiltaná a különböző államokban hatáskörrel rendelkező hatóságok számára, hogy valamely természetes vagy jogi személy ellen ugyanazon tények alapján eljárást folytassanak, amelyek alapján egy harmadik államban már eljárást folytattak."[49]
Való igaz, hogy egészen a közelmúltig nem alkalmaztak a nemzetközi jogban ehhez hasonló szabályt, a Nemzetközi Büntetőbíróság Statútuma szerint azonban, amely az ENSZ Alapokmányát követően a legfontosabb nemzetközi jogi dokumentumok közé sorolható - bizonyos feltételek teljesülése esetén - a kérdéses fórumnak a ne bis in idem elvére figyelemmel kell meghoznia a döntést.[50] A Statútum ezáltal hozzájárulhat egy új, a jogirodalom képviselői által már hivatkozott nemzetközi jogelv kialakulásához. Példaként említhető, Liu Daqun, aki arra a Ruandai Nemzetközi Törvényszék előtt folyó egyik üggyel kapcsolatban hivatkozott.[51] Az EuB idézett döntése azonban késleltetheti e nemzetközi jogelv kialakulását, így annak talán nagyobb elővigyázatosságot kellene tanúsítania, amikor egy kialakulófélben lévő nemzetközi szokásjoggal kapcsolatosan nyilvánít véleményt. Ahogy Mendelson hangsúlyozta, "[m]ég azután is, hogy a szabály kialakult, minden annak megfelelő döntés erősíti, azonban minden ellentétes aktus, amelybe belenyugszanak, a gyengülése irányába hat."[52]
A nemzetközi jogban, és annak alrendszereiben bekövetkező változás még a legkiemelkedőbb nemzetközi jogászokat is némi aggodalommal töltötte el. Gilbert Guillaume, a Nemzetközi Bíróság korábbi elnöke az ENSZ Közgyűlésén arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemzetközi bíróságok elburjánzása a nemzetközi jog fragmentációjának komoly veszélyével járhat.[53] E tekintetben kifejezetten hivatkozott az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) által tárgyalt Loizidou kontra Törökország ügyre,[54] valamint a déli kékúszójú tonhal választottbírósági ítéletre,[55] végül pedig a Hágai Nemzetközi Törvényszék által hozott Tadic döntésre. Guillaume szerint az EJEB döntése nem állt összhangban a Nemzetközi Bíróság Népirtás ügyben hozott döntésével.[56] A déli kékúszójú tonhal ügyben pedig a déli kékúszójú tonhal védelméről szóló egyezmény valamint az ENSZ 1982-es tengerjogi egyezménye közötti egymást részben átfedő kötelezettségek és vitarendezési eljárások olyan helyzetet eredményeztek, amelyben egy választottbíróság, annak ellenére, hogy úgy vélte, nem rendelkezik joghatósággal arra, hogy az ügy érdemében eljárjon, visszavonta a Nemzetközi Tengerjogi Bíróság által hozott ideiglenes intézkedéseket. Rosaline Higgins, a Nemzetközi Bíróság következő elnöke ugyan "nem látta a különbséget ennyire egyértelműnek" a Loizidou kontra Törökország ügyben hozott döntés, valamint a déli kékúszójú tonhal válasz-
4/5
tottbírósági ítélet tekintetében,[57] mindamellett ő is elismerte, hogy a Tadic ügy[58] valóban tartalmaz megkérdőjelezhető megállapításokat.
A Nemzetközi Bíróság a Nicaragua ügyben tisztázta a tényleges kontroll elméletének alkalmazhatóságát,[59] mely szerint az állam felel a magánszemélyek mindazon aktusaiért, melyeket maga az állam finanszíroz, vagy egyéb módon történik a finanszírozás, de azt, az állam koordinálja és felügyeli, így például, ha kifejezett útmutatást ad törvénytelen cselekmények elkövetésére.[60] A Hágai Nemzetközi Törvényszék nemcsak mellőzte a tényleges kontroll teszt alkalmazását, de egyúttal kijelentette, "nem tartja meggyőzőnek a Nicaragua ügyben alkalmazott tényleges kontroll tesztet".[61] Következésképpen a bíróság egy gyengébb tesztet alkalmazott annak érdekében, hogy megállapítsa Jugoszlávia felelősségét a boszniai Szerb Köztársaság fegyveres erőinek cselekményeiért. Ez lehetővé tette, hogy a bíróság a fegyveres konfliktust következménynek minősítse, mely alapvető volt a bíróság joghatóságának megállapításához és végül Dusko Tadic elítélését eredményezte.
A Nemzetközi Jogi Bizottság a nemzetközi jog fokozatos fragmentációjával és terjeszkedésével kapcsolatos következmények vizsgálatára egy külön munkacsoportot állított fel. Ahogy az a munkacsoport által nagyon helyesen megállapítást nyert, az autonóm, önmagukba zárt rendszerek[62] valamint a földrajzilag vagy működési körben behatárolt szerződési rendszerek problémát jelenthetnek a nemzetközi jog jövőbeni egységessége szempontjából,[63] ugyanis ezen autonóm rendszerek mindegyike saját elvekkel és intézményekkel rendelkezik, a közöttük lévő kapcsolat pedig igen bizonytalan. A jelentés a fenti helyzetet a Marhahormon vitával[64] illusztrálta, melyben az Unió az elővigyázatosság alapelvének érvényesülése mellett tette le voksát nemzetközi környezetvédelmi jogban. Ezzel szemben a WTO fellebbviteli testülete kijelentette: jóllehet előbbi elv a környezetvédelmi szokásjog általános elvévé vált, egyáltalán nem biztos, hogy egyben az a nemzetközi szokásjognak is részét képezi. E döntés épp arról tanúskodik, hogy az EU több mint egy autonóm jogrendszer. Elérkezett tehát az ideje annak, hogy azt a nemzetközi jogban a nemzetközi jog teljesen új típusú alanyaként ismerjék el.[65]
Az egyes alrendszerek közötti bizonytalan kapcsolatot a munkacsoport által a Max Plant ügyben készített jelentés is kiemelte. Nemzetközi jogi szempontból az ügy három vitarendező testület - az ENSZ Tengerjogi egyezményének VII. Melléklete által felállított Választottbíróság, az Atlanti-óceán észak-keleti körzete tengeri környezetének védelméről szóló egyezmény által felállított vitarendezési eljárás, valamint az EK Szerződés alapján eljáró EuB - egymást részben fedő hatásköreit érintette. Nemzetközi jogi szempontból, annak ellenére, hogy az EuB ragaszkodott hatásköréhez, "az UNCLOS, az OSPAR Egyezmény, valamint az uniós jog közötti lehetséges átfedéseket és ellentéteket nem lehet azonnal feloldani".[66]
A nemzetközi jog fragmentációja miatti aggodalmakon túl egy új irányzat is felütötte a fejét azon nemzetközi jogászok körében, akik a nemzetközi jog fejlődését az európai jog - egy szerződés alapú vámuniótól egy új nemzetközi jogrend felé tartó - fejlődésével párhuzamosan szeretnék előmozdítani. Yitzai Blank, az irányzat egyik legkiemelkedőbb képviselője, a nemzetközi jog ezen új irányzatát "új globális jogrend"-ként aposztrofálta.[67]
Mark Leonard, a 'Why Europe will run the 21st century' című könyvében kifejtette: Európa fegyvereként szolgál a jog, és az uniós acquis 80 000 oldalának tényleges transzformatív hatása van a tagjelölt országokra, sőt, az EU - a különleges megállapodás rendszerének segítségével - képes tovább szélesíteni befolyási körét a Mediterráneum és Afrika felé. Ezt a modellt, mint egy sikeres kísérletet igen sok szerző elemezte, melyet a nemzetközi jognak magának is követnie kell. Aleen Denza az európai jog specifikus vonásainak vizsgálatára hív fel, annak megállapítása céljából, hogy azok mennyiben járulhatnak hozzá a nemzetközi jog fejlődéséhez. Így, érdekes szempontnak tekinthető, hogy az EU jogalkotása egy teljesen átlátható és kiszámítható menetrend alapján beleépül a nemzeti jogrendszerekbe, továbbá tényleges bírósági kontrollal rendelkezik, amely az egyének számára hatékony jogvédelem biztosít.[68]
Anne-Marie Slaughter és William Burke-White[69] továbbá rámutattak, hogy a nemzetközi jog fejlődésének kulcsa lényegében abban áll, hogy az valóban képes legyen az államok belső jogalkotásának és társadalmi politikájának befolyásolására, valamint rászorítani a nemzeti intézményekben a globális célok követésére. Az új globális jogrend lényegi vonása, hogy az a "helyi kormányokat világméretű politika előmozdítására" ösztönözhetné.[70] A nemzetközi közjog új irányának legmeghatározóbb lépése lenne, ha az egy teljesen államközi nemzetközi jogból egy - akár részben - államon belül érvényesülő jogrenddé alakulna át, ezzel együtt pedig egy olyan rendszert hozna létre, amelyben az egyének a diplomáciai védelem keretein kívül is elérhetik a nemzetközi színteret. Jelenleg is tapasztalhatóak a nemzetközi jogban olyan változások, amelyek az előbbi irányba mutatnak. Az ENSZ Biztonsági Tanács által a nemzetközi békét és biztonságot veszélyeztető terrorista cselekmények ellen elfogadott 1373-as határozat[71] végrehajtása sok tekintetben egy uniós irányelv végrehajtásához hasonlít. A határozat által létrehozott Terror-ellenes bizottság őrködik a határozat megfelelő végrehajtása felett, ahogy azt az Európai Bizottság teszi az irányelvek vonatkozásában. Az államok kötelesek jelentést tenni a Terror-ellenes bizottságnak. Az Biztonsági Tanács 1540-es határozata, melynek célja megakadályozni a tömegpusztító fegyverek elterjedését,[72] szintén arra kötelezi az államokat, hogy azok bizonyos nemzeti rendelkezéseket újraszabályozzanak, ill., hogy meg-
5/6
tiltsák bizonyos nem kormányzati szervek részére tömegpusztító fegyverek előállítását vagy birtoklását.
Oliver Gerstenberg és Grainne de Búrca a nemzetközi közjog fent jelzett, lehetséges új irányát jogi szempontból elemezve, a nemzetközi közjog alkotmányosodásaként értelmezték.[73] Az európai jogi útnak a WTO-hoz kapcsolódó jogtudományra is hatása volt. Deborah Z Cass szerint, a WTO is alkotmányosodik, egy új alapnorma létrehozása felé halad.[74] Ernst-Ulrich Petersmann a WTO-t egy olyan rendszernek írta le, melynek alapja az egyén kereskedelemhez való joga.[75] Ezt a szemléletet egyértelműen az EU és polgárai közötti viszony ihlette, jelentősége pedig abban áll, hogy közvetlen kapcsolatba hozza az egyént a nemzetközi szervezettel.
Az EU jogrendszere gyermekbetegségeiből kinőve egyre inkább követendő példává válik a nemzetközi közjog számára, amikor is olyan új lehetőségeket igyekszik feltárni, melyekkel képes megerősíteni a világban betöltött szerepét. Egy olyan folyamatról van szó, melynek következtében nemcsak az európai jog működését, hanem az EU értékeit; a szabadságot, demokráciát, emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletét, a jogállami értékeket, is egyre inkább elismerik nemzetközi jogi színtéren. Az EU a fentiek alapján pedig tudatában lehetne annak, hogy képes olyan modellt állítani a nemzetközi közjog fejlődése számára, amely magában foglalja a nemzetközi bíróságok hatáskörének kötelező voltát, a megtorlás elvének fokozatos felszámolását, valamint a jogállamiság, a demokrácia és az emberi jogok előmozdítását.
Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy az európai jog és a nemzetközi jog kölcsönösen hatást gyakorolhatnak egymásra, ill., hogy mindkét rendszer meríthet a másik által alkalmazott megoldásokból. A nemzetközi jogra való kellő odafigyeléssel az európai jog hatóköre is kiterjeszthető, mint például a nyílt tengerek feletti joghatóság tekintetében. [76]
Az európai jogelméletben szükség lenne a lehetőségek rendszeres feltérképezésére, és az elérhető célok, valamint az ehhez szükséges módszerek tanulmányozására annak érdekében, hogy az EU sikeresen hozzájárulhasson a nemzetközi jog fejlődéséhez. Szintén a jogelmélet területére vár, hogy az az európai és a nemzetközi jog közötti kapcsolatot teljes komplexitásában bemutassa, kiaknázva az európai valamint a nemzetközi jog autonóm alrendszerei közötti sokrétű kölcsönhatást. Mivel úgy tűnik, hogy az EuB a legmegfelelőbb jogi fórum arra, hogy meghatározza a regionális nemzetközi szokásjogi normák európai kontinensre érvényes természetét és tartalmát, az egész nemzetközi közösség hasznára válhat, ha az EuB a nemzetközi jog értelmezése során az európai hagyományok legértékesebb elemeit jeleníti meg.
Következésképpen az EuB-nak több figyelmet kell szentelnie nemzetközi bírósági mivoltára, mérlegelve a nemzetközi közösség felé fennálló felelősségét. És akkor - ahogyan azt Mark Leonard megjósolta - valóban Európa fogja meghatározni századunk fejlődését. ■
JEGYZETEK
1 Ian Brownlie például hivatkozott a Wood Pulp ügy meghallgatásán az Európai Unió Bizottsága által tett kijelentésre. (C-89, 114, 116-117 és 125-129/85. sz. egyesített ügyek, A. Ahlström Osakeyhtiö és társai kontra az Európai Közösségek Bizottsága, 1988. szeptember 27-i döntés). Az idézett rész a következő: "a joghatóságnak kizárólag két jogalapja lehetséges a nemzetközi jogban: az állampolgárság és a területi elv." Ian Brownlie ezt az idézetet a joghatóságról szóló részben használta könyvében: I Brownlie, Principles of Public International Law 6th edn (Oxford, Oxford University Press, 1998) 301.
2 T-306/01. sz., T-315/01. sz., valamint T-253/02. sz. ügyek.
3 A Kadi ügy az Európai Unió Bíróságának egyik meghatározó jelentőségű döntése. Az ügy kapcsán a Bíróság kimondta, hogy az európai jog és a nemzetközi jog egy és ugyanazon jogrend alkotórészei. Amennyiben ez utóbbi megállapítást a Bíróság korábbi ítéleteinek összefüggésében értelmezzük, az európai jog a nemzetközi jog autonóm alrendszereként jelenik meg. Az ügy részletes elemzését ld. Szabó Marcel: Az európai jog és a nemzetközi jogrend - hierarchia és összefonódás. Állam- és Jogtudomány, Vol. LIII (2012) No. 2-3, 191-211.
4 C-402/05. P. és C-415/05. P. sz. egyesített ügyek.
5 T-115/94. (92) sz. ügy, Opel Austria GmbH kontra az Európai Unió Tanácsa [1997] EBHT II-2739.
6 A Bécsi Egyezmény szövegezése során elfogadott végső változat "nem nyújt nagy segítséget" e kötelezettség pontos mibenlétének megállapításához. J Klabbers, ‘Re-inventing the Law of Treaties: Contribution of the EC Courts’ (1999) 30 Netherlands Yearbook of International Law 45.
7 J. Klabbers, ‘How to Defeat a Treaty’s Object and Purpose Prior to its Entry into Force: Toward Manifest Intent’ (2001) 34 Vanderbilt Journal of Transnational Law 283.
8 Opel Austria GmbH kontra az Európai Unió Tanácsa, ld. 4. lj., para 10.
9 M. Byers, Custom, Power and the Power of Rules: International Relations and Customary International Law (Cambridge, Cambridge University Press, 1999) 120.
10 J. Wouters and D. Eeckhoutte, ‘Giving Effect to Customary International Law through European Law’, Institute for International Law, Working paper No 25, June 2002, 28, <http://www.law.kuleuven.ac.be/iir/nl/wp/WP/WP109e.pdf>.
11 41/74. sz. ügy, Yvonne van Duyn kontra Home Office [1974] EBHT 1337.
12 Ibid, para 22.
13 K. M. Meessen, ‘The application of rules of public international law within community law’ (1976) 13 CML Rev 485.
14 Ibid.
15 O. Elias, ‘General International Law in the European Court of Justice: from hypothesis to reality?’ (2000) 31 Netherlands Yearbook of International Law 3, 9.
16 "Senkit nem lehet önkényesen megfosztani attól a jogától, hogy saját országába beléphessen" (kiemelés: a szerző).
17 S. Sen, ‘Stateless Refugees and the Right to Return: The Bihari Refugees of South Asia’ (2000) 12 International Journal of Refugee Law 41; A. C. Helton and J. Münker, ‘Religion and persecution: should the United States provide refuge to German Scientologists?’ (1999) 11 International Journal of Refugee Law 310; és C. A. Groenendijk, ‘The Competence of the EC Court of Justice with respect to inter-governmental Treaties on Immigration and Asylum’ (1992) 4 International Journal of Refugee Law 531.
18 K. Lawand, ‘The Right to Return of Palestinians in International Law’ (1996) 8(4) International Journal of Refugee Law 532.
19 C-162/96. sz. ügy, Racke GmbH and Co kontra Hauptzollamt Mainz [1998] EBHT I-3655
20 Ibid, para 53.
21 Gabčíkovo-Nagymaros Project (Hungary/Slovakia) (ítélet) [1997] ICJ Rep 7.
22 Ibid, para 55.
23 Ibid, para 54.
24 Tervezet a Szerződések Jogáról és Indokolás, a Nemzetközi Jogi Bizottság által 1966-ban elfogadott és a Közgyűlésnek előterjesztett szöveg: Yearbook of the International Law Commission, 1966, vol II.
25 Racke, ld. 18. lj., para 52.
26 Franciaország egy másik ügyben azonban hiába hivatkozott egy irányelv rendelkezéseinek pontatlanságára. Ld. C-327/98 sz. ügy, Európai Közösségek Bizottsága kontra Francia Köztársaság [2000] EBHT I-1851.
27 A. Aust, Modern Treaty Law and Practice 2nd edn (Cambridge, Cambridge University Press, 2007) 299.
28 T-572/93 sz. ügy, Odigitria AAE kontra az Európai Unió Tanácsa és az Európai Közösségek Bizottsága [1995] EBHT II-2025.
29 A diplomáciai védelemről szóló Tervezet, a Nemzetközi Jogi Bizottság által az 58. ülésszakon, 2006-ban elfogadott, és a Bizottság szóban forgó ülésszakáról készített Jelentés részeként a Közgyűlésnek előterjesztett szöveg (A/61/10).
30 Ibid, 23.
31 I. Brownlie, Principles of Public International Law 6th edn (Oxford, Oxford University Press, 1998) 391., MN Shaw, International Law 5th edn (Cambridge, Cambridge University Press, 1991) 722.
32 A 23. cikk kimondja, hogy "[o]lyan harmadik ország területén, ahol az állampolgársága szerinti tagállam nem rendelkezik képviselettel, bármely uniós polgár jogosult bármely tagállam diplomáciai vagy konzuli hatóságainak védelmét igénybe venni ugyanolyan feltételekkel, mint az adott tagállam állampolgárai. A tagállamok kialakítják egymás között a szükséges szabályokat, és megkezdik az ilyen védelem biztosításához szükséges nemzetközi tárgyalásokat."
33 Jelenleg a Nemzetközi Jogi Bizottság által a Diplomáciai Védelemről szóló Tervezet 16. cikkéhez csatolt Indokolás szerint "egy állam a sértett egyén állampolgársága szerinti állam ellen folyó eljárásokban védelmet biztosíthat olyan egyén számára, aki nem a saját állampolgára, különböző nemzetközi szerződések, mint például a Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmánya, az Emberi jogok európai egyezménye, a faji megkülönböztetés minden formáját tiltó nemzetközi egyezmény, a Kínzás és más kegyetlen, embertelen, vagy megalázó bánásmód vagy büntetés elleni egyezmény, alapján. Ez a típusú jogi eljárás azonban nem minősül diplomáciai védelemnek."
34 C-200/02 sz. ügy, Kunqian Catherine Zhu és Man Lavette Chen kontra Secretary of State for the Home Department [2004] EBHT I-9925.
35 Nottebohm ügy (második szakasz) (Liechtenstein kontra Guatemala) [1955] ICJ Rep 4, 24.
36 Tizzano főtanácsnok indítványa a C-200/02 sz. ügyben, az ismertetés napja: 2004. május 18., 37. pont, 8. jegyzet.
37 Tizzano főtanácsnok indítványa a C-200/02. sz. ügyben, Man Lavette Chen és Kunqian Catherine Zhu kontra Secretary of State for Home Department.
38 C-369/90 sz. ügy, Mario Vicente Micheletti és társai kontra Delegación del Gobierno en Cantabria [1992] EBHT I-4239.
39 C-192/99 sz. ügy, The Queen kontra Secretary of State for the Home Department, ex p Manjit Kaur [2001] EBHT I-1237.
40 Michelettei, ld. 37. lj., para 10.
41 Ibid.
42 C-221/89 sz. ügy, Factortame II [1991] EBHT I-3905.
43 Az esetet nemzetközi jogi szempontból Brandtner és Folz dolgozták fel. B. Brandtner, H. P. Folz ‘A Survey of Principal Decisions of the European Court of Justice Pertaining to International Law in 1991-92’ (1993) 4 EJIL 430.
44 C-286/90 sz. ügy, Anklagemyndigheden kontra Peter Michael Poulsen és Diva Navigation Corp [1992] EBHT 1-6019, DR Verwey, The European Community, the European Union and the International Law of Treaties - A comparative legal Analysis of the community and the Union’s external treatymaking Practice (The Hague, TMC Asser Press, 2004) 233.
45 Ibid, para 15: ‘[A]z egyedüli kapcsolat valamely vízi jármű és azon állam között, amelynek az állampolgárságával a vízi jármű rendelkezik, a nyilvántartásba vétel adminisztrációs eljárása."
46 Az M/V ‘Saiga’ (No 2) (Saint Vincent és Grenadines kontra Guinea), 1999. július 1-jei ítélet, hozzáférhető a http://www.itlos.org/case_documents/2001/document_en_68.doc. oldalon
47 Ld. 37. lj.
48 C-289/04 sz. ügy, P, Showa Denko KK kontra az Európai Közösségek Bizottsága [2006] EBHT I-5859.
49 Ibid, para 58.
50 A Nemzetközi Büntetőbíróság Rómában, 1998. július 17-én elfogadott Statútumának 20. cikke.
51 D. Liu, ‘Should the Principle of Ne Bis in Idem also Be Taken into Consideration? A Response to Yarwood and Dodd’ (2007) 6 Chinese Journal of International Law 789.
52 M. H. Mendelson, ‘The Formation of Customary International Law’ (1998) 272 Recueil des Cours (Collected Courses of The Hague Academy of International Law) 155, 175.
53 H. E. Gilbert Guillaume-nak, a Nemzetközi Bíróság elnökének, az ENSZ Közgyűlésén 2000. október 26-án elhangzott beszéde, A/55/PV 41.
54 Loizidou kontra Törökország (App no 15318/89) (1995) 20 EHRR 99.
55 Déli kékúszójú tonhal ügy (Ausztrália és Új-Zéland kontra Japán) (Joghatóság és Befogadhatóság), 2000. augusztus 4-i választottbírósági döntés, <http://www.worldbank.org/icsid/ bluefi ntuna/award080400.pdf>.
56 A népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló Egyezményhez fűzött fenntartások. (Tanácsadó vélemény) [1951] ICJ Rep 15.
57 R. Higgins, ‘The ICJ, the ECJ and the Integrity of International Law’ (2003) 52 ICLQ 1, 18.
58 IT-94-1-A sz. ügy, Ügyész kontra Dusko Tadic, ICTY Fellebbviteli Tanács 1999. augusztus 27-i döntése, para 3a, http://www.un.org/icty/Supplement/supp6-e/tadic.htm.
59 A nicaraguai és az ellene irányuló katonai és félkatonai tevékenységek ügye (Nicaragua kontra Amerikai Egyesült Államok) (Ítélet) [1986] ICJ Rep 14.
60 "Az Egyesült Államok ezzel kapcsolatos jogi felelősségének a megállapításához azt kellene bizonyítani, hogy Washington effektív ellenőrzést gyakorolt azon katonai és félkatonai műveletek felett, amelyek során a Nicaragua által említett jogsértéseket elkövették." Lamm Vanda: A Nemzetközi Bíróság ítéletei és tanácsadó véleményei: 1945-1993 (Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1995), 295. o.
61 Tadic ügy, ld. 57. lj., para 3a.
62 A munkacsoport jelentése szerint ilyennek minősül a kereskedelmi jog, emberi jogok, környezetvédelmi jog, tengerjog, menekültjog, befektetési jog, valamint az uniós jog. Ld. A/CN4/L682, ILC, 58 ülésszak, Genf, 2006, "A nemzetközi jog felaprózódása: a nemzetközi jog fokozatos szétválásából és terjeszkedéséből eredő nehézségek", a Nemzetközi Jogi Bizottság Munkacsoportjának jelentése, szerk.: Martti Koskenniemi, különösen 8, 15. pontok
63 "Adalék, függelék, a munkacsoport végkövetkeztetéseinek tervezete" 14. pont
64 Európai Közösségek - Marhahúsra és marhahús-készítményekre vonatkozó előírások (Hormonok), 1998. február 13., WT/DS26/AB/R, WT/DS48/AB/R, paras 123-5.
65 A szerző külön köszönetet szeretne mondani Professor Alan Dashwood-nak, aki erre a jelenségre felhívta a figyelmét.
66 "A nemzetközi jog felaprózódása…" munkacsoport-jelentés,17. pont, ld. 62. lj.
67 Y. Blank, ‘Localism in the New Global Legal Order’ (2006) 47 Harvard International Law Journal 1, 263.
68 E. Denza, ‘Two Legal Orders: Divergent or Convergent?’ (1999) 48 ICLQ 257, 284.
69 Slaughter és Burke-White,’The Future of International Law is Domestic (or, The European Way of Law)’ c. tanulmányára utalnak G De Búrca and O Gerstenberg, in: ‘The Denationalization of Constitutional Law’ 47 Harvard International Law Journal 1, 243.
70 Blank, ld. 6767 lj., 263.
71 Az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1373 (2001) számú határozata a nemzetközi békét és biztonságot veszélyeztető terrorista cselekmények ellen, melyet a BT 4385. gyűlésén fogadtak el 2001. szeptember 28-án.
72 Az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1540 (2004) számú határozata tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozásáról, melyet a BT 4956-ik gyűlésén fogadtak el 2004. április 28-án.
73 De Búrca és Gerstenberg, ld. 69. lj., 262.
74 D. Z. Cass, The Constitutionalization of the World Trade Organization. Legitimacy, Democracy and Community in the International Trade System (Oxford/New York, Oxford University Press, 2005) 18.
75 E.-U. Petersmann, ‘The ‘Human Rights Approach’ and WTO Law and Policy’ (2004) 7 Journal of International Economic Law 605.
76 Ld. például a Mondiet ügyet, ahogy az EuB kimondta, hogy az EU-nak joga van a nyílt tengeri halászat szabályozására. C-405/92 sz. ügy, Etablissements Armand Mondiet SA kontra Armament Islais SARL [1993] EBHT I-6133. Ezzel ellentétben a Spanyol eper ügyben az európai jog csak korlátozottan használta ki a nemzetközi közjog által nyújtott lehetőségeket. C-265/95 sz. ügy, Európai Unió Bizottsága kontra Franciaország [1997] EBHT I-6959.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Szabó Marcel, tanszékvezető egyetemi docens, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar
Visszaugrás
