https://doi.org/10.59851/jk.81.11.3
A közigazgatási perekben az ügy (egyszerű vagy bonyolult) megítélése azon túl, hogy kihat a bíróság összetételére, adott értelmezés mentén az ítéletek indokolására is befolyással lehet, azok terjedelmét érintően. A kérdéskör alapvető jogok sérelmét is eredményezheti, illetve, a bírósági szervezetet igazgatási szempontból is kihívás elé állíthatja. A közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvénynek (a továbbiakban: Kp.) az egyes ügyek megítélésére vonatkozó rendelkezései szükségképpen befolyásolják azt, hogy az adott ügyben egyesbíró vagy a bíróság három hivatásos bíróból álló tanácsa jár-e el és azt is eredményezhetik, hogy a bíróság ítélete csupán rövidített indokolást tartalmaz.
Tárgyszavak: közigazgatási per, egyszerű megítélés, bírói tanács, indokolási kötelezettség, hatékony jogvédelem
In administrative litigation, classifying a case as simple or complex affects not only the court's composition but also the reasoning and length of judgments, depending on the interpretation applied. This issue can also lead to violations of fundamental rights and pose challenges to the judicial system from an administrative perspective. The provisions of Act I of 2017 on Administrative Procedure regarding the adjudication of individual cases necessarily determine whether a single judge or a panel of three professional judges will hear a given case, and may also result in the court's judgment containing only a brief statement of reasons.
Keywords: administrative litigation, summary judgment, judicial panel, duty to state reasons, effective legal protection
A Kp. visszaállította a társasbíráskodás főszabályát az elsőfokú per során, ez a változtatás továbbra is számos kérdést vet fel. A bíróság összetételének szabályozása[1] az igazságszolgáltatás minőségére elvitathatatlan befolyással bír az, hogy milyen összetételű testületek járnak el jogvitás ügyekben. Az eljárásjogi szabályozás okvetlenül hatást gyakorol az anyagi jogi dogmatika fejlődésére és a jogalkalmazási gyakorlatra, így a bíróság összetétele nem csak az egyes eljárások kimenetelére, de a jogrendszer egészére kihat.[2]
A tanulmány célja, hogy a közigazgatási bíróságok összetételét vizsgáló kutatások felvetéseit azzal egészítse ki, hogy vizsgálja azt, hogy nem csupán a Kp. normatív előírásai rögzítik azt, hogy a perben egyesbíró jár el vagy a bíróság három hivatásos bíróból álló tanácsban ítélkezik, hanem ezt az is befolyásolja, hogy az ügy egyszerű vagy bonyolult megítélésűnek tekinthető-e. Az ügy egyszerű megítéléséből fakadó egyesbíróra szignálás és a hasonló okból bekövetkező rövidített indokolás kérdését kívánja górcső alá venni. A Kp. két helyen, a bíróság összetételére vonatkozó rendelkezései között, valamint az ítélet indokolására vonatkozó szabályok kapcsán emeli be az ügy
- 475/476 -
megítélésének kérdéskörét, mármint, hogy az egyszerű vagy bonyolult-e. Az elsőfokú bíróság összetételének és az indokolási kötelezettségének kérdése külön-külön is vizsgálható, azonban felmerül annak kérdése, hogy adott esetben összefüggnek-e, avagy vannak -e egymásra valamilyen kölcsönhatással. Vagyis az előbbi kihathat-e az utóbbira. Mint kézenfekvő felvetés, vizsgálódás tárgya lehet az is, hogy az ügy egyszerűsített megítélésből fakadó Kp. 8. § (2) bekezdésen alapuló egyesbírói eljárás szükségszerűen vonja-e maga után a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 347. § (1) bekezdés b) pontja szerinti rövidített indokolás alkalmazását. Felvetődik, hogy tanácsos elbírálás alatt kizárt-e ezen okból a rövidített indokolás alkalmazása, mert nem "szignálta" a bíróság az ügyet egyesbíróra. Megfogalmazható az is, hogy az ügy nehéz megítélése miként hat ki a határozat indokolási struktúrájára, terjedelmére, továbbá, hogy megjelenik-e különbség a Kp. 8. § (4) bekezdésénél "beutalt" ügyben hozott és az egyesbírónál maradt határozat indokolásában. Fontos kiemelni, hogy a bíróság összetétele és az indokolás terjedelme a tanulmányban részletezettek alapján elkerülhetetlenül kapcsolódik a törvényes bíróhoz való joghoz, a bírói függetlenséghez, az indokolt bírói döntéshez és a hatékony jogorvoslathoz való joghoz is.
A tanulmány több rendes bírósági és alkotmánybírósági esetet is segítségül hív az elemzéshez, ez adja az alapvetően doktrinális jellegű kutatás egyik "mankóját", a másikat pedig a releváns jogszabályok és azok indokolása feldolgozása. Mindez kiegészül a bírósági igazgatás gyakorlati és jogi szervezési kérdéseivel is, reményeim szerint olyanokkal, amelyek még az eddigi kutatásokban, szakirodalomban nem jelentek meg.
Elöljáróban megjegyzendő, hogy a bíróság összetétele alatt nem csak az értendő, hogy egyesbíróként vagy tanácsban jár-e el a bíróság, és amennyiben társasbíráskodás valósul meg, akkor az milyen formában történik (csak hivatásos, vagy laikus bírókat is alkalmazó rendszerben, illetve hány főből álló tanácsban), ez ugyanis mindössze absztrakt módon szabályozza az összetételt. Fényes Marcell szerint a konkrét összetétel alatt az értendő, hogy személy szerint mely bírák fognak közreműködni egy-egy adott ügy eldöntésében és ennek mikénti kialakítása, azaz az ügyelosztás milyen szempontok és törvényi keretrendszer alapján zajlik; ezeken keresztül realizálódnak az absztrakt összetételi szabályok.[3]
A(z elsőfokú) bíróság összetételét érintően - most nem tárgyalva a perorvoslati fórumként eljáró bíróságok összetételét és azt, hogy például választási ügyekben a Kúria is elsőfokú bíróságként jár el - a Kp. 8. § (1) bekezdésében megfogalmazott főszabály alapján e törvény eltérő rendelkezése hiányában a bíróság három hivatásos bíróból álló tanácsban jár el. A Kp. 8. § (2) bekezdése értelében a bíróság tanácsa az előkészítő tanácsülésen elrendelheti, hogy a tanács tagja egyesbíróként járjon el, ha az ügy mind ténybeli, mind jogi szempontból egyszerű megítélésű. A Kp. 8. § (4) bekezdése pedig az egyesbírói eljárás elrendelésének inverzét szabályozza úgy, hogy kimondja, ha az ügy különös bonyolultsága indokolja, az egyesbíró a (3) bekezdés szerinti perben a tárgyalás megkezdése előtt elrendelheti, hogy az ügyben három hivatásos bíróból álló tanács járjon el. A tanács elé utalt ügyben utóbb egyesbíró nem járhat el.
Közigazgatási perekben tehát főszabályként az eljáró bíróság három hivatásos bíróból álló tanácsban jár el. Ez azért is fontos, mert különös figyelmet érdemel az a tény, hogy a közigazgatási bíráskodás főszabály szerint egyfokú, vagyis a vertikális szakmai kontroll (azaz a perorvoslat) kis mértékben képes érvényre jutni, emiatt a horizontális kontroll erősítése indokolt, ez jelenleg reálisan a társasbíráskodás kötelező eseteinek meghatározásán, illetve bővítésén keresztül lehetséges.[4] Kijelenthető ugyanakkor az is, hogy a közigazgatási ügyek nehézsége és jelentősége igen változatos képet mutat. Ennek okán amellett, hogy az eljárási kódex maga meghatározza azon ügyek körét, ahol egyesbíró jár el első fokon, tehát nem érvényesül a társasbíráskodás főszabálya és nem tanácsban ítélkezik a bíróság, lehetőséget ad a bíróságnak a bíróság összetételének a törvény által kijelölttől eltérő meghatározására is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
