1.1. A vagyon elkobzását kimondó büntetés tilalmának alkotmányban történő megfogalmazása több európai ország alaptörvényében megtalálható. Így pl.: a belga alkotmány 17. cikke azt rögzíti, hogy "Vagyon elkobzását kimondó büntetést nem lehet kiszabni." A norvég alkotmány 104. §-a szerint "A földek és javak elkobzása eltöröltetik."[1]
A román alkotmány 41. cikk (7) bekezdése értelmében a törvényes úton szerzett vagyont nem lehet elkobozni. A megszerzés törvényes jellege feltételezett. Ugyanezen cikk (8) bekezdése azt rögzíti, hogy a bűncselekmény elkövetésére szánt vagy használt, illetve az ezek elkövetéséből eredő javak csakis a törvény feltételei között kobozhatók el.[2]
Ez az alkotmányi tilalom néhány államban csak a teljes vagyon elkobzására vonatkozik [pl. görög: 7. cikk (3) bek., török: 38. cikk]. Több nyugat-európai országban pedig, ha alkotmányi szinten nem is tiltják a teljes vagy a részleges vagyonelkobzás büntetés alkalmazását, de a büntető kódexek nem szabályozzák, így nem teszik lehetővé az ilyen szankció kiszabását.
1.2. A vagyonelkobzástól, mint büntetéstől azonban megkülönböztetendő a bűncselekménnyel szerzett vagyoni előny elvonását lehetővé tevő büntetőjogi jogkövetkezmény, amelynek kriminálpolitikai jelentősége egyre nő a nyugati országok többségében. Ilyen szankciót főként azoknál a bűncselekmény-kategóriáknál írnak elő, illetve alkalmaznak, amelyeknél nagy nyereség érhető el (pl.: szervezett kábítószer-kereskedelem, illegális fegyverkereskedelem, továbbá környezetkárosítás, gazdasági bűnelkövetés területén, de olyan klasszikus deliktumoknál is, mint az orgazdaság vagy a kitartottság). Ezen büntetőjogi jogkövetkezmények jogi természete vitatott és gyakorlati alkalmazásuk általában nem számottevő ugyan, de a szervezett bűnözéssel szembeni intenzívebb és hatékonyabb fellépés érdekében a büntetőjog eszköztárából nem hiányozhatnak.[3]
1.3. Így pl. a németeknél a szervezett bűnözés elleni küzdelmet szolgáló 1992. július 15-i törvény - számos más rendelkezése mellett - két új szankciót vezetett be a Btk.-ba, amivel a törvényhozó a szervezett bűnelkövetéseket a legérzékenyebb pontján, a financiális oldalán igyekszik megragadni: a vagyoni büntetést (Vermögensstrafe) és az ún. bővített (kiterjesztett) elvonást (Erweiterter Verfall). A Btk. 43a §-ába illesztett vagyoni büntetés értelmében a bíróság az életfogytig tartó, vagy a két évnél hosszabb határozott tartamú szabadságvesztés-büntetés mellett pénzösszeg fizetését rendelheti el, amelynek felső határát az elkövető vagyonának az értéke (nagysága) határolja be, amennyiben a törvény erre kifejezetten lehetőséget ad (főként a szervezett bűnözés szempontjából tipikus bűncselekmények esetében, mint pl. a kábítószertörvény szerinti egyes bűntetteknél). Az, hogy az elkövető a vagyont legálisan vagy illegálisan szerezte, a büntetés elrendelésénél nem játszik szerepet, viszont az általános büntetéskiszabási elvek figyelembe vételével kell e szankciót alkalmazni.
A Btk. 73d §-a olyan tárgyak elvonásáról rendelkezik, amelyeket az elkövető jogellenes büntetendő cselekmények elkövetéséért vagy belőlük szerzett. Az elvonás mindkét formája [a 73. § szerinti elvonás és a 73d § szerinti bővített (kiterjesztett) elvonás] a tulajdon ellen irányul és - szemben az elkobzással - nem vonatkozik a bűncselekmény elkövetésének eszközére, valamint a bűncselekmény produktumára, hanem a büntetendő cselekményből származó bruttó bevételre.[4]
A vagyoni büntetés németországi bevezetését mindenekelőtt a rendőri vonal szorgalmazta, míg a tudomány, az ügyvédi és más gyakorlati jogi szakemberek is erőteljes alkotmányjogi aggályaikat juttatták kifejezésre.[5] Úgy tűnik, ez az aggály megalapozott volt. Mivel a német szövetségi alkotmánybíróság 2002. március 20-i ítélete a vagyoni büntetés alkotmányellenességét állapította meg és semmisnek nyilvánította az erre vonatkozó szabályozást.[6] Az alkotmánybírósági döntés értelmében a vagyoni büntetésnek a Btk. 43a §-ában történt megfogalmazása a német alaptörvény 103. cikk (2) bekezdésével nem egyeztethető össze.[7] Vagyis a vagyoni büntetés szabályozásában nem valósul meg a büntetőjogi jogkövetkezmények pontos törvényi meghatározottsága. A vagyonbüntetés legmagasabb összegét - a német rendelkezés szerint - az elkövető vagyona határolja be. Amennyiben pedig az elkövető vagyonának értéke (nagysága) csupán a behatároló tényező, az a meghatározottság alkotmányos követelményével nem egyeztethető össze. A német szövetségi alkotmánybíróság indokolása szerint így a törvényhozó a jogalkalmazónak a kiindulási pontot és mozgásteret lehetővé tevő büntetési tételkeretet nem határozta meg az alkotmányjogi minimumnak megfelelően.[8]
1.4. A svájci Btk. 59. cikke - "más intézkedések" (andere Massnahmen) megjelölés alatt - rendelkezik a vagyonelkobzásról. E szerint a bíró olyan vagyoni értékek elkobzását rendeli el, amelyek bűncselekményből származnak vagy bűncselekmény elkövetéséhez kívánták felhasználni vagy azt díjazni, ha azt nem adták át a sértettnek a jogszerű állapot helyreállítása érdekében.
Az elkobzás nem alkalmazható, ha a vagyoni értékeket harmadik személy szerezte meg úgy, hogy nem tudott az elkobzás okáról és azonos ellenértéket adott érte, vagy ha az elkobzás számára más módon aránytalanul súlyos terhet jelentene.
Az elkobzás öt évig rendelhető el, de ha a cselekmény elévülési ideje ennél hosszabb, az elkobzásra is ez a határidő az irányadó.
Az elkobzást hivatalosan közzé kell tenni. A sértett vagy harmadik személyek igényei a hivatalos közzétételtől számított öt éven belül elévülnek.
Az 59. cikk (2) bekezdése a vagyonelkobzást pótló egyenérték megfizetéséről rendelkezik, míg a (3) bekezdés a bűnöző szervezet rendelkezése (hatalma) alatt álló valamennyi vagyontárgy elkobzását mondja ki. Ezen (3) bekezdés arról is rendelkezik, hogy a bűnöző szervezetben részt vevő személy vagy támogatója (260 cikk) vagyoni értékei tekintetében - ellenkező bizonyításáig - a szervezet rendelkezési hatalmát vélelmezik, vagyis az ilyen vélelmezett vagyoni értékekre is alkalmazható a vagyonelkobzás.
Az említett svájci szabályozás utolsó (4) bekezdése lehetővé teszi azt, hogy "ha az elkobzandó vagyoni értékek mennyiségét nem, vagy csak aránytalan ráfordítással lehetne megállapítani, a bíró becsléssel állapíthatja meg az értékét".[9]
Svájcban a Btk. Általános Részének 1998. évi revíziója szintén fenntartja a vagyonelkobzást, amelyet változatlanul "más intézkedések" címszó alatt helyez el. A jelenleg hatályos svájci szabályozás és az 1998. évi revízió vagyonelkobzásra vonatkozó rendelkezései lényegében ugyanazok, vagyis a koncepció nem változott, csupán kisebb eltérések figyelhetők meg, így pl. a vagyonelkobzás a revízió értelmében nem öt, hanem hét év után évülne el.[10]
1.5. Az osztrák Btk. 20. §-a rendelkezik a gazdagodás elvonása jogintézményről. E szerint a büntetéssel fenyegetett cselekmény elkövetése révén vagyoni előnyhöz jutott, vagy ilyen cselekmény elkövetéséért vagyoni előnyben részesülő elkövetőt a bekövetkezett jogtalan gazdagodásával egybeeső pénzösszeg megfizetésére kell kötelezni. Amennyiben a gazdagodás mértéke nem állapítható meg vagy csak aránytalan ráfordítással, úgy a bíróság az elvonandó összeget saját meggyőződése szerint állapítja meg. Ha a tettes folytatólagos vagy ismétlődő bűntetteket követ el és ezáltal vagyoni előnyhöz jut vagy ezért vagyoni előnyt kapott, és amennyiben az elkövetőhöz az elkövetett bűntettekkel időbeli összefüggésben - feltehetően bűncselekményből származó - további vagyoni előnyök jutottak és azok jogszerű eredete nem valószínűsíthető, úgy ezen vagyoni előnyök is figyelembe veendők a gazdagodás elvonása mértékének a meghatározásakor.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
