Az Alaptörvény elfogadása után az alkotmányos rendszer változásait elemző szakirodalmi diskurzusban általánosan elfogadott tétellé vált, hogy a sarkalatos törvények normatani szempontból többé-kevésbé azonosíthatóak a kétharmados törvényekkel - eltekintve az egyébiránt erősen vitatható[1] historizáló átkereszteléstől. Az Alkotmánybíróság megfogalmazása szerint, "a korábbi kétharmados törvények és a jelenlegi sarkalatos törvények jellegükben (elnevezésüket leszámítva) semmiben nem különböznek".[2] Jakab András pedig úgy fogalmaz az Alaptörvény T) cikk (4) bekezdése[3] kapcsán, hogy az "historizáló jelleggel átnevezi a kétharmados törvényeket sarkalatos törvényekké".[4]
Mindemellett a szakirodalomi elemzések rámutatnak a korábbi kétharmados törvények és a jelenlegi sarkalatos törvények között fennálló legalapvetőbb tartalmi különbségekre is. Ezek közül a leglényegesebb, hogy a sarkalatos törvények között több policy-tárgykörűt[5] is találhatunk. A tárgykörök ilyen kiterjesztésének miértjéről részletes indokolás nem áll rendelkezésre, az alkotmányozó többséget maga mögött tudó kormány azonban úgy érvelt, hogy ennek a lépésnek a nevezett policy-tárgykörök fontossága az indoka.[6] Mindemellett megjegyezhető, hogy a korábbi kétharmados törvényi körben is fellelhetőek voltak ilyenek.[7] A másik érdemi változás a kétharmados törvényekhez képest, hogy immár nem csupán teljes törvények lehetnek sarkalatos rangban, hanem egyszerű törvények egyes rendelkezései is; illetve sarkalatos törvények bizonyos rendelkezései az Alaptörvény felhatalmazása alapján egyszerű többséggel is módosíthatók.[8]
A sarkalatos törvényekről szóló jogtudományi írások középpontjában többnyire vagy a minősített többséget igénylő tárgykörök policy-kérdésekkel való bővítésének problémája és indokoltsága,[9] vagy magának a jogforrási kategóriának az igazolhatósága, létjogosultsága áll.[10]
Jelen írásnak azonban nem az a célja, hogy a sarkalatos törvényi kategória szükségességét vagy épp meghaladottságát illetően újabb pro vagy kontra érveket vonultasson fel - bár bizonyos szempontból nem kerülheti el az ilyen jellegű megfontolások figyelembevételét -, hanem a sarkalatosság követelményén alapuló legfontosabb alkotmánybírósági határozatokat tekinti át. A szöveg ugyanis arra törekszik, hogy feltárja, az Alkotmánybíróság újabb esetjogában milyen jelentéstartalmat tulajdonít a sarkalatosság követelményének.
Az egyik első döntés, amelynek keretein belül az Alkotmánybíróság bővebben foglalkozott a sarkalatos törvények jellegével, a családok védelméről szóló 2011. évi CCXI. törvény (a továbbiakban: Csvt.) egyes rendelkezéseinek tárgyában az alapvető jogok biztosa által előterjesztett indítványra válaszul született meg.
Az indítványozó alapjogi biztos elsősorban a Csvt.-nek a családi jogállás keletkezésére vonatkozó 7. §-át, illetve a törvényes öröklést szabályozó 8. §-át támadta. Előbbi esetében azt kifogásolta, hogy a Csvt. által
- 92/93 -
megszabott családfogalom[11] ellentétes az emberi méltósághoz való joggal, illetve a diszkrimináció tilalmával. Ugyanis érvelése szerint a rendelkezés azzal, hogy kizárja a bejegyzett élettársi közösséget a családokat megillető védelem köréből, szexuális irányultság alapján különböztet a különféle társkapcsolati formákat választó személyek között.[12] Másrészt az indítvány arra is rámutatott, hogy - az akkor még hatályban lévő - a Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) és a Csvt. öröklésre vonatkozó rendelkezései között ellentmondás áll fenn, ugyanis a törvényes öröklés rendje a két különböző jogi szabályozásból eredően nem egyértelmű.[13] Az ombudsman felhívta a figyelmet arra, érthetetlen, hogy a Csvt. miért tartalmaz a Ptk.-val párhuzamosan a törvényes öröklés tekintetében rendelkezéseket. A párhuzamos szabályozásnál azonban még aggályosabbnak tartotta, hogy a szóban forgó normák egymással ellentétesek, és az öröklés tekintetében bizonyos - elsősorban a bejegyzett élettársi kapcsolatot is érintő esetekben - eltérő eredményre vezethetnek.[14]
Az Alkotmánybíróság - ugyan az indítványban foglaltaktól eltérő érvek mentén[15] - megállapította a vitatott családfogalom alaptörvény-ellenességét.[16] Az öröklési szabályok tekintetében a két jogszabály, azaz a polgári jogi kódex és a Csvt. közötti párhuzamosság, illetve a kollízió fennállásának kimutatása után azt vizsgálta meg a testület, hogy a rendelkezések közötti ellentmondás "feloldható-e akkor, ha a jogértelmezés rendben később szempontrendszerét kibővítjük azzal, hogy az idő elfogadott Csvt. sarkalatos törvény, míg a nála korábban született Ptk. és Békmtv. [17] nem az."[18]
Tekintettel arra, hogy a testület értelmezése szerint a kétharmados és a sarkalatos törvények jellegükben nem különbözőek, az Alkotmánybíróság nagy mértékben támaszkodott a korábban a sarkalatos törvényekkel összefüggésben kidolgozott elvi kijelentéseire. Így kiemelte, hogy annak alapján, hogy mely alapjogokat rendel az alkotmány kétharmados törvényben szabályozni nem állapítható meg az alapvető jogok közötti hierarchia, az csupán a politikai fontosságukat jelöli.[19] Megerősítették a bírák azt a korábban is gyakran hangoztatott tételüket, amely szerint a kétharmados törvények és az egyszerű többséggel elfogadott törvények a jogforrási rendszerben egyenrangúak, közöttük alá-fölé rendeltségi viszony nem állapítható meg.[20] Fontos annak a korábbi elvi megállapításnak a fenntartása is, amely szerint ugyan a kétharmados többség szabad belátására van bízva, hogy az alkotmányi felhatalmazás alapján megalkotott kétharmados törvény tartalmát miként alakítja ki, azonban a későbbiekben a törvényhozás ennek eredményeként a korábbi döntéséhez kötve lesz.[21] Az Alkotmánybíróság ebben a határozatában fenntartotta tehát azt a már többször kritizált álláspontját, amely szerint ha "a törvényhozó részletesebben szabályoz, mint amennyire szükség lenne, akkor azon túl a részletek is csak kétharmaddal módosíthatók, mert a kétharmados törvény bármely szakasza csak kétharmaddal módosítható." Ez pedig Jakab és Cserne elemzése szerint "egyirányú utca", ugyanis a jogalkotó tulajdonképpen bármit beemelhet a sarkalatos törvénybe - csupán annyi történik, hogy ehhez később kötve lesz -, azonban ha túl kevés került bele, akkor a kimaradókat még mindig minősített többséggel kellene szabályoznia.[22]
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy a Csvt. vitatott rendelkezései, valamint a Ptk. és Békmtv. vonatkozó normái közötti kollízió a jogbiztonság sérelme nélkül nem oldható fel arra való hivatkozással, hogy a Csvt. sarkalatos törvény, míg a másik két jogszabály nem az. Ezért a testület az alaptörvény-ellenesség megállapítása mellett a Csvt.-nek a család fogalmának lehető legszűkebb törvényi fogalmát kijelölő rendelkezését megsemmisítette.[23]
A döntéshez csatolt különvélemények és párhuzamos indokolások közül jelen írás központi témája
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
