A 2013. július 1-jén hatályba lépett negyedik kodifikált Büntető Törvénykönyvünk (2012. évi C. törvény) nóvumokat hozott a pénzhamisítás törvényi tényállásának szabályozásában is.
Az egyik ilyen változás, hogy a jogalkotó létrehozott egy új önálló fejezetet "Pénz- és bélyegforgalom biztonsága elleni bűncselekmények" címmel, ahová elhelyezte a pénzhamisítás, a pénzhamisítás elősegítése, a bélyeghamisítás és a készpénz-helyettesítő fizetési eszközökkel kapcsolatos deliktumokat, melyek az 1978-as Btk.-ban még a "Gazdasági bűncselekmények" között kerültek szabályozásra.
Másik érdemi változás, hogy megszűnt a hamis pénz kiadásának önálló tényállása, valamint szigorodott az előkészület, illetve a minősített eset büntetési tétele is. Megállapítható tehát, hogy bár relatíve időtállónak bizonyul a pénzhamisítás deliktumának törvényi szabályozása, mégis a jogalkotói finomhangolások kedvezően hatnának a jogtárgy védelem fokozása tekintetében.
A tanulmányom célja egyrészt a pénzhamisítás törvényi tényállásának a dogmatikai elemzése, másrészt hatályos szabályok fejlesztésére irányuló javaslatok megfogalmazása a jogalkotó számára a jövőre nézve.
A pénzhamisítás joghistóriai előzményeivel kapcsolatosan azt a sommás megállapítást tehetjük, hogy évszázadokon át hűtlenségi deliktumként értelmezték, mivel a pénzhamisító cselekményével magát az uralkodót sértette meg, s többnyire súlyos szankciót helyezett kilátásba a tett elkövetővel szemben a jogalkotó (pl. a Tripartitumban fej- és jószágvesztést). [1]
Az új Büntető Törvénykönyv indokolása szerint a bűncselekmény jogi tárgya nem változott a korábbi jogi szabályozáshoz, továbbra is a pénz- és az értékpapír-forgalom, valamint a kibocsátott pénzbe vetett bizalom és a pénzgazdálkodás törvényes rendjéhez fűződő érdek. Mindez egybecseng a jogirodalomban képviselt álláspontokkal. [2]
Kondorosi András tanulmányában[3] a fenti egységes állásponttal szemben felhívja a figyelmet a bűncselekmény kettős jogtárgysérelmére. Rámutat arra, hogy a bűncselekménynek egyrészt van egy közösségi jogi tárgya, másrészt egy individuális jogi tárgya (például abban az esetben ha a sértett elfogad hamis pénzt, őt vagyoni kár éri). A bírósági gyakorlat is egységes abban, hogy ilyen esetekben nem állapít meg pénzhamisítást csalással halmazatban, mivel valamennyi jogvédte érdek védelmére alkalmas a pénzhamisítás törvényi tényállása. Ezért véleményem szerint a pénzhamisítás jellegzetes, de nem kizárólagos jogi tárgya a pénzforgalom rendje (közösségi jogi tárgy), míg másodlagos jogi tárgya a sértettek vagyoni jogai (individuális jogi tárgy).
A fenti gondolatmenet a német közvetítő iskola atyjának, Franz von Lisztnek a munkásságában már megjelent, aki a pénzhamisítást olyan vegyes természetű bűncselekménynek tekintette, amely több jogtárgy ellen irányul: egyrészt a magánszemélyek vagyoni érdekeit, másrészt a közösségi oldalról a forgalom biztonságát támadja.[4]
Földvári József szerint az elkövetési tárgy fogalmilag "az a fizikai léttel bíró dolog, amelyen a védelmet igénylő érték megjelenik.[5] Abban az esetben, ha az elkövetési magatartás:
- a pénz meghamisítása, illetve
- 545/546 -
- a meghamisított pénz megszerzése, forgalomba hozatala, vagy azzal tranzit jellegű cselekmények,
akkor elkövetési tárgynak tekintendő a már forgalomban lévő, vagy a jövőben meghatározott időponttól törvényes fizetőeszköz (bankjegy és érme egyaránt). Nem beszélhetünk elkövetési tárgyról, ha az elkövetési magatartás:
- a pénz utánzása, illetve
- hamis pénz megszerzése, forgalomba hozatala, vagy azzal tranzit jellegű cselekmények esetén. A hamis pénz a bűncselekmény produktumának minősül.[6]
A pénzkibocsátás egy állami monopólium, amelyet az államok rendszerint a jegybankokon keresztül gyakorolnak. Hazánkban a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 4. § (2) bekezdése szerint az MNB jogosult Magyarország hivatalos pénznemében bankjegy- és érmekibocsátásra. Az MNB által Magyarország hivatalos pénznemében kibocsátott bankjegy és érme - ideértve az emlékbankjegyet és emlékérmét is - Magyarország törvényes fizetőeszköze. Valamennyi állam törvényes fizetőeszköze a pénzhamisítás elkövetési tárgya lehet. A pénzhamisítás elnyomásáról szóló 1929-ben elfogadott Genfi Egyezmény[7] előírásainak megfelelően a külföldi pénz és értékpapír azonos büntetőjogi védelemben részesül a hazaival.
Az értelmező rendelkezés [Btk. 389. § (5) bekezdés a) pontja] kimondja, hogy pénz: törvényes fizetőeszköznek minősülő, vagy jogszabály, az európai uniós jogi aktus vagy a pénzkibocsátásra jogosult intézmény hivatalos közleménye alapján a jövőben, meghatározott időponttól annak minősülő bankjegy és érme.
A forgalomból kivont fizetőeszköz akkor minősülhet büntetőjogi értelemben pénznek, ha annak törvényes fizetőeszközre történő beváltására jogszabály, vagy az Európai Unió jogi aktusa alapján a kivont bankjegyet, illetve érmét kibocsátó állam nemzeti bankja köteles, vagy arra kötelezettséget vállalt. Erre jó példa a német márka, amely esetén a német jegybank euróra történő beváltását korlátlan ideig vállalta.[8]
A Btk. 389. § (5) bekezdés c) pontja szerint pénz utánzásának kell tekinteni a forgalomból kivont pénz olyan megváltoztatását is, hogy az forgalomban levő pénz látszatát kelti. Véleményem szerint, az utánzás helyett pontosabb lett volna a "pénz meghamisításának kell tekinteni" szövegformula alkalmazása, mivel az eredeti pénz megváltoztatása definíció szerint meghamisításnak minősül, nem pedig utánzásnak.
Ha a beváltási kötelezettség, illetve a forgalomba levő pénz látszatát keltő pénz feltétele hiányzik, akkor a forgalomból kivont pénz hamisítása, megtévesztő jellegű forgalomba hozatal esetén csalásként lesz minősíthető.[9]
Egyetértek Kondorosi álláspontjával, amely szerint nem szükséges külön nevesíteni "az európai uniós jogi aktust", mert ezzel a jogalkotó azt a látszatot kelti, hogy a magyar jogban közvetlen hatállyal rendelkező normák nem tekinthetőek jogszabálynak. Kedvezőnek tekinthető változás a korábbi szabályozáshoz képest, hogy kikerült az a felesleges kitétel, miszerint a külföldi pénz alatt az eurót is érteni kell [Btké. 24. § (3) bekezdés 2. pont]. Jogbiztonsági szempontból üdvözölendő változás továbbá, hogy a pénzre vonatkozó büntetőjogi értelmező rendelkezés már nem törvényerejű rendeletben, hanem a Btk.-ban került szabályozásra.[10]
A törvény kimondja, hogy a bankjeggyel azonos megítélés alá esik a sorozatban kibocsátott, nyomdai úton előállított értékpapír, feltéve, hogy az átruházását jogszabály vagy az értékpapírra rávezetett nyilatkozat nem korlátozza vagy zárja ki. Az értékpapír a Polgári Törvénykönyv 6:565. § (1) bekezdése szerint olyan egyoldalú jognyilatkozat, amely papíralapú okiratként vagy jogszabályban megjelölt más módon létrehozott, rögzített, nyilvántartott és továbbított adatösszességként (dematerializált értékpapírként) a benne foglalt jogot úgy testesíti meg, hogy azt a jogot gyakorolni, arról rendelkezni csak az értékpapír által, annak birtokában lehet. Az előbbiekből következik, hogy dematerializált értékpapír nem lehet a pénzhamisítás elkövetési tárgya. Arra vonatkozó feltétel nincs, hogy kitől származzon az értékpapír, lehet az államtól vagy egyéb szervezettől is, a lényeg, hogy sorozatban legyen kibocsátva, nyomdai úton legyen előállítva, illetve a bankjeggyel azonos megítélés alá, ha forgalmuk teljesen szabad, azaz átruházásukat sem jogszabály, sem az értékpapíron feltüntetett nyilatkozat nem zárja ki, vagy nem korlátozza.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
