1. Éppen egy évszázaddal ezelőtt, 1902. október 17-én hunyt el a világhírű olasz jogtudós, Contardo Ferrini. Ebből az alkalomból illő megemlékeznünk a kiváló romanistáról, akinek kiemelkedő tudományos munkássága mellett példa értékű emberi magatartása, szellemisége, erkölcsi alakja is máig ható.
Ferrini 1859. április 4-én született Milánóban.[1] Apja, Rinaldo Ferrini, elismert fizikusként a milánói műszaki egyetemen tanított. Anyját Luigia Buccellatinak hívták. Gyermekkorát szülővárosában illetve a család sunai nyaralójában töltötte. Középiskolai tanulmányait a milánói Beccaria Gimnáziumban (Liceo Beccaria) végezte, ahol 1876-ban érettségizett. Már gimnazista korában kitűnt kivételes nyelvtehetsége: a Szentírás iránti tiszteletből előbb héberül kezdett tanulni, majd msgr. Cerianinak, a Biblioteca Ambrosiana vezetőjének irányításával szírül, koptul és szanszkritül tanult.
Az érettségi után a páviai egyetem jogi karán folytatta tanulmányait; pályaválasztását nagyban befolyásolta egyik anyai nagybátyja, aki az egyetem neves büntetőjogász professzora volt. Egyetemista évei alatt a Borromeo Kollégiumban (Collegio Borromeo) lakott Páviában. Tehetségén és szorgalmán kívül buzgó vallásossága és lelkiismeretessége is kiemelte társai közül.
Jogi diplomáját 1880. június 23-án, huszonegy évesen szerezte meg. Diplomamunkájában azt vizsgálta, hogy milyen haszonnal járhat Homérosz és Hésziodosz költészetének tanulmányozása a büntetőjog történetére nézve: a "Quid conferat ad iuris criminalis historiam Homericorum Hesiodeorumque poematum studium" című - előbb görögül megfogalmazott, majd tanárai kérésére latinra fordított - dolgozatát 1881-ben nyomtatásban is kiadták Berlinben, ahol az egyetem elvégzése után két évig tanult tovább állami ösztöndíjasként.
A berlini egyetemen Alfredo Pernice, Theodor Mommsen és Carlo Eduardo Zachariae von Lingenthal mellett mélyíthette tovább római jogi tudását. Világhírű professzorainak biztatására elkészítette a Iustinianus császár nevéhez fűződő kodifikációs munkálatokban résztvett Theophilus konstantinápolyi jogtudós "Paraphrasis Institutionum" című munkájának görög és latin nyelvű kritikai kiadását.[2]
2. Németországból való hazatérése után előbb a páviai egyetemen oktatott római jogtörténetet, majd 1887-ben Messinába került, ahol kinevezték a római jog professzorává. 1890-től a modenai egyetemen tanított, majd 1894-ben visszakerült a páviai egyetemre. Jó pedagógiai érzékkel rendelkezett, így előadásai rendkívül látogatottak voltak.
Folyamatosan publikált: korai haláláig mintegy kétszáz tudományos írása jelent meg.[3] Olasz és német nyelvű publikációi átölelték a római jog minden főbb területét: közjogi és magánjogi problémákkal egyaránt foglalkozott. Munkái közül kiemelkedik a római jogforrások és a római jogtudomány történetéről írott könyve.[4] Óriási jelentőségűek voltak a forráskutatás terén elért eredményei: a bizánci római jog legnagyobb tudósai között tartották számon.[5] Elévülhetetlen az az érdeme, amit a Szír-római jogkönyv (Liber Syro-Romanus) szír nyelvű szövegének latinra való lefordításával szerzett.[6] Mindenképpen említést érdemel a Iustinianus parancsára készített római jogi tankönyv (Institutiones seu Elementa) forrásait elemző munkája.[7] A vagyonjog különböző problémáit taglaló művei
- 460/461 -
közül elsősorban a hagyomány (legatum) és hitbizomány (fideicom-missum) intézményét elemző monográfiája emelhető ki.[8] A római büntetőjog általános szabályait és az egyes bűncselekményeket egyaránt bemutató könyvének[9] jelentőségét, frissességét és időtálló voltát jelzi, hogy a művet 1976-ban újból kiadták Rómában. Az ugyancsak több kiadást megélt római jogi kézikönyve szintén haszonnal forgatható.[10] A primer források fáradhatatlan vizsgálata mellett állandó figyelemmel kísérte kortársai új tudományos eredményeit is: számos recenziót írt A. Longo, P. Bonfante, E. Costa, P. F. Girard, P. Kruger, E. Pais, M. Voigt és más kiválóságok munkáiról.
Kollégáira és tanítványaira óriási hatást gyakorolt; neves kutatókból álló iskola jött létre körülötte. Mommsen szerint Olaszország egyértelműen Ferrini munkássága által vált - Németországot megelőzve - a római jog kutatásának központjává.
3. Vallási buzgalma, mely kora ifjúságától legfontosabb jellemvonásai közé tartozott, mindvégig megmaradt: világhírű professzorként is szentmisével kezdte minden napját. Még 1881-ben, huszonkét évesen tisztasági fogadalmat tett. Ha bárki előhozta számára a házasság gondolatát, mindig azt felelte: "Io ho sposato la scienza!", vagyis "Én a tudományt vettem feleségül!" 1886-ban belépett a ferences harmadrendbe.
Közéleti tevékenysége során szintén igyekezett támogatni a vallás és az egyház érdekeit. Amikor 1895-ben négy évre a milánói városi tanács tagjává választották, védelmébe vette a hitoktatást, s mindent elkövetett azért, hogy hazájában létrejöhessen egy katolikus egyetem. Mindez azért bírt különös jelentőséggel, mert ebben az időben Olaszországban rendkívül éles egyházellenes szellem uralkodott.
Ferrini a szabad idejét leginkább természetjárással töltötte; főleg a hegyek vonzották. Egy hegyi túra során ivott egy fertőzött vizű patakból, s tífuszba esett. A betegség rövidesen végzett vele: 1902. október 17-én, negyvenhárom éves korában halt meg Sunában, a Lago Maggiore mellett.
Egyházpolitikai tevékenysége jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy 1921-ben létrejöhetett Milánóban a Szent Szív Katolikus Egyetem (Universita Cattolica del Sacro Cuore). Az egyetem indítványára lefolytatott hivatalos eljárás után, 1947. április 13-án XII. Pius pápa a keresztény erényeket hősies fokon gyakorló jogtudóst boldoggá avatta.[11] Ferrini földi maradványait a milánói egyetem kápolnájának kriptájában helyezték el.[12] Tudomásom szerint ő az egyetlen jogtudós, akit a boldogok soraiban tisztelhetünk.[13] ■
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
