Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog-és Államtudományi Kar-Szent István Társulat, Budapest, 2000, 347 p.
Új tankönyvvel gazdagodott a magyar jogi oktatás, illetve a magyar magánjogtudomány. Jobbágyi Gábor igényes kiállítású munkája jelent meg azzal a céllal, hogy a "személyek" és "családi jog" részek összefoglalásaként az egyetemi oktatásban felhasználható rendszeres áttekintést adjon. Újdonsága különösen abban rejlik, hogy az eddigi tankönyvekhez képest eltérő szemlélettel, újfajta rendszerezéssel, azokat terjedelmében, feldolgozott anyagában jóval felülmúlva ismerteti az adott témát. A szerző célja nem valami merőben új személyi jogi rendszer bemutatása, sokkal inkább a jogalkotás hiányosságaiból fakadó jogelméleti és joggyakorlati hézagokra való rámutatás. A mű mivel alapvetően egyetemi hallgatóknak íródott, a témakört rendkívül érthetően, világosan ismerteti, és ezzel tanulhatóságát megkönnyíti. Logikai menete igazodik a vonatkozó törvények (Ptk., Csjt.) szerkezetéhez.
A magánautonómiát szem előtt tartó polgári jog egyre inkább túlmegy a tiszta vagyoni viszonyok szabályozásán. A hatályos Ptk. ezzel szemben, bevezető rendelkezései között épp ellenkező állásfoglalást tartalmaz. "Ez a törvény az állampolgárok, valamint az állami, önkormányzati továbbá más személyek vagyoni és egyes személyi viszonyait szabályozza." Ebből a megfogalmazásból úgy tűnhet mintha a vagyoni viszonyok elsőbbségének hangsúlyozása mellett, a törvény csupán az azokhoz kötődő, szinte annak maradványainak tekinthető személyi viszonyokat védené és szabályozná. Ennek ellenére az európai jogfejlődésben több mint ötven éve világossá vált, hogy a polgári jog által adott védelem függetlenedik a vagyoni viszonyoktól, mindamellett, hogy a vagyoni viszonyokat érintő szabályok
- 327/328 -
túltengők, így a különbség kvantitatív, sem mint kvalitatív kettőjük között. Látnunk kell, hogy a vagyoni és személyi viszonyok egyenlőségben állnak egymással. A matematikát segítségül hívva a jelen megállapítást összegezhetnénk úgy, akár egy törtet, amelynek számlálójában egymás mellett állnának a vagyoni, illetve személyi (és családi) viszonyok, nevezőjét pedig az ezen viszonyokat egyaránt jellemző autonómia képezné. Annak ellenére tehát, hogy bizonyos különbség van közöttük, nem okoz problémát közös nevezőre hozni őket, ahogy a matematika is elfogadja a számlálóban lévő számok eltérő voltát (páros-páratlan, pozitív-negatív, prím-nem prím stb.). Visszatérve a jog területére valóban találunk alapvető különbségeket a két eltérő jellegű jogviszony csoport között, ennek ellenére egymásnak mellérendeltek, illetve egymást kiegészítők (nincs egyik előtt vagy után sem zárójel, amely egyiket vagy másikat fölérendelt helyzetbe hozná). Emiatt szükséges és jelentős vállalkozás a személyek, illetve a családi jog anyagának átfogó, összegző jellegű, egységes megközelítésű összefoglalása.
Az ismét jogállami keretekhez igazított kötelmi, illetve dologi jog témakörében az elmúlt évtizedben számos átfogó jellegű tanulmány és tankönyv született, a családi és személyi jog területén a magyar jogtudomány eddig e szempontból adós maradt. Ez annak ellenére így van, hogy a vagyoni viszonyokhoz hasonlóan ezen a területen is alapvető (attitűdbeli és jogdogmatikai) szemléletváltásra volt az 1990-es évek elejétől szükség. Noha a vonatkozó jogszabályok számos helyen módosultak, a jogterület jogállami rekodifikációja elmaradt, így a jogalkalmazás és a jogtudomány hivatott a "ránk maradt" rendelkezéseket megfelelő módon adaptálni. E munka nélkülözhetetlen eszköze a jogelmélet és a jogtudomány. Értelemszerűen a jogi oktatásnak - a meglevő jogszabályi rendelkezések talaján állva - a jogállami alapelveket visszatükröző, ezen eszközök felhasználásával "felújított", korszerűsített személyi és családi jogot célszerű közvetítenie. A könyv legfontosabb jellemvonása, hogy a családi jogot ismételten a polgári jog (személyi jog) viszonylagos önállósággal rendelkező szerves részének tekinti. E felfogásmód jogtörténeti gyökerekből táplálkozik és szinte valamennyi nyugat-európai hatályos jogrendszer dogmatikájával összhangban áll (BGB, Viertes Buch: 1297-1921. §§; Code Civil, Livre Premier- des Personnes, Titre V-XI. stb.), hazánkban ugyanakkor még mindig vitatottnak minősül. E felfogásmódból következik, hogy a szerző megpróbálja a polgári jog alapvető intézményeit és szemléletmódját kiterjeszteni a családjogi viszonyokra és számos kapcsolódási pontra rávilágítani. Ennek következménye például az, hogy a könyv a házasságot férfi és nő szerződésének tekinti.
- 328/329 -
A családi jog jogintézményeire (házasság, család) más jogintézményeknél erősebben jellemző, hogy ezek elsődlegesen nem jogi normákkal rendezettek, illetve az erkölcsi normák követésének szüksége és alapvető volta fokozott jelentőséggel bír. Emiatt igyekezett a szerző a sokat hivatkozott erkölcsi alapok mellett azok konkrét tartalmát is ismertetni.
Tekintet nélkül arra, hogy az olvasó a tankönyv egyes részleteinek kidolgozása során megfogalmazottakkal azonosulni tud-e, azzal feltehetően mindenki egyet ért, hogy a szerző által megvalósítani kívánt cél, tehát a személyi és családi viszonyok kérdéseinek egységes, jogállami és korszerű feldolgozása időszerű és szükséges vállalkozás.
Ezzel a gondolattal ajánlom a könyvet minden hallgató és a szakma érdeklődő oktatói és kutatói figyelmébe.■
- 329 -
Visszaugrás
