A magyar Alkotmánybíróság több mint tíz éves fennállása során számos, a testület működését, hatáskörét, határozathozatalát érintő kritika és változtatási igény jelentkezett. Elég, ha a gyakran elemzett és kritizált bírói aktivizmusra vagy textualizmusra, a kiterjesztő alkotmányértelmezésre, a bírák megválasztásával és függetlenségük egyéb aspektusaival összefüggő észrevételekre, vagy az utólagos normakontrollal és a popularis actioval kapcsolatos változtatási igényekre gondolunk.[1] A jelzett területek mindegyike - s valójában még további más kérdéskörök is - a szakirodalom által alaposan elemezettnek tekinthető, a hatályos és a javasolt megoldások azonban nem minden tekintetben megnyugtatóak. Az új alkotmánybírósági törvény előkészületeinek időszakában nem felesleges a problématikus területek egyikének-másikának vonatkozásában kritika és változtatási javaslat megfogalmazása. E tanulmány az utólagos absztrakt és konkrét alkotmányossági normakontroll és az előbbivel összefüggő popularis actio kérdéskörét, valamint az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban Abtv.) ezzel kapcsolatos hiányosságait és a javasolt (tervezett) változtatási megoldásokat törekszik áttekinteni.
Az utólagos normakontroll az Alkotmánybíróság alkotmányvédő tevékenységének egyik eszköze, melynek gyakorlása során a már kihirdetett jogszabály (állami irányítás egyéb jogi eszköze) alkotmányellenességének megállapítása esetén a normát - feltételektől függően vagy azoktól nem befolyásolva - megsemmisíti. Az Abtv. 1. § b) pontja szerint az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik a jogszabályok és az állami irányítás egyéb jogi eszközeinek utólagos alkotmányossági vizsgálata. E rendelkezést maga az Alkotmány is tartalmazza; a 32/A. § a testület hatáskörébe utalja a jogszabályok utólagos alkotmányossági vizsgálatát. Takács Albert véleménye szerint nincs összhangban az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdéssel az állami irányítás egyéb jogi eszközeinek utólagos normakontrollja. mivel az Alkotmány nem említi e hatáskört.[2]
Véleményem szerint ez a megállapítás azért nem helytálló, mert az Alkotmány idézett rendelkezése nem ér véget a hivatkozott résszel, hanem így folytatódik: "illetőleg ellátja a törvénnyel hatáskörébe utalt feladatokat." Az utólagos normakontrollal összefüggésben felmerülő probléma főként abban jelentkezett, hogy az Alkotmányból a mindenki számára megadott indítványozási jogosultság milyen módon vezethető le.[3] Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint "az Alkotmányból az Alkotmánybíróság egyetlen hatásköre következik, ti. az utólagos normakontroll, ez viszont kényszerítően, és - mint a történeti értelmezés keretében már utalás történt rá - teljeskörűen.[4]
Az Abtv. és az Alkotmány kodifikációs munkálataiban egyetlen adat sincs arról, hogy a törvények közül bármely fajtát - például a nemzetközi szerződést kihirdető törvényt - a normakontroll alól ki akart volna venni a tör-
- 82/83 -
vényhozó".[5] Mivel a populáris actio az Alkotmánybíróság ügyterhét jelentősen megnöveli, így az azzal kapcsolatos változtatási igények viszonylag korán megjelentek.
Az utólagos normakontrollra vonatkozó nézetek áttekintése és vélemények megfogalmazása előtt azonban érdemes kitérni az utólagos normakontrollal összefüggésben, az Alkotmánybíróság által meghatározott olyan elvekre és megoldásokra, melyek egy része a jogászi köztudatban sem nevezhető ismertnek.
A jogszabályok és az állami irányítás egyéb jogi eszközei utólagos alkotmányossági vizsgálatát áttekintve tisztázni kell, hogy az Alkotmánybíróság milyen jogszabályok tekintetében gyakorolja e hatáskörét.
a) Elsőként le kell szögezni, hogy "nem létező jogszabály alkotmányosságának elbírálására... az Abtv. nem biztosít indítványozási jogot".[6] Nem létező jogszabálynak tekintendő a már hatályon kívül helyezett jogszabály is, ebben az esetben azonban - a jogalkalmazás szemszögéből nézve - vannak kivételek. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint három esetben jár el már hatályon kívül helyezett jogszabály tekintetében. Az első, ha bírósági eljárásban kellene alkalmazni a már nem hatályos normát, s a bíró - az eljárás felfüggesztése mellett - alkotmánybírósági eljárást kezdeményez[7] Másodszor, ha alkotmányjogi panasz elbírálásakor kell a már nem hatályos jogszabály alkotmányellenességét vizsgálni. A harmadik eset az öt éven belül elvégzendő adóellenőrzési ügyekben alkalmazandó, hatályon kívül helyezett jogszabályok utólagos alkotmányossági vizsgálata,[8] e jogszabályok hatálya ugyanis tovább él.[9] Az Alkotmánybíróság összefoglalóan állapította meg, hogy "az Abtv. 38. §-án alapuló bírói kezdeményezés, a 48. §-on alapuló alkotmányjogi panasz, továbbá az öt éven belül elvégzendő adóellenőrzési ügyekben még alkalmazandó adójogszabályok esetében az alkotmányossági vizsgálatot akkor is elvégzi, ha a kérdéses jogszabályt a jogalkotó formálisan már hatályon kívül helyezte".[10] Az utóbbi kategória létét az indokolja, hogy "az adóügyi jogszabályok formális hatályon kívül helyezésük ellenére tovább élnek az öt éven belül elvégzendő adóellenőrzési ügyekben, (ezért) kivételesen az Alkotmánybíróság a már formálisan hatályon kívül helyezett adójogszabályok alkotmányossági vizsgálatát elvégzi".[11] Alkotmányjogi panasz esetében pedig "a nem hatályos jogszabály alkotmányossági vizsgálatának az alkotmánysértés megállapításán túlmenő eljárásjogi következménye a konkrét esetben való alkalmazhatóság kizárása lehetne. Ennek azonban törvényi feltétele, hogy azt az "eljárást kezdeményező különösen fontos érdeke" indokolja".[12]
b) Az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy amennyiben nem egy konkrét ügyre szorítkozóan, hanem általános érvénnyel tiltja meg a formálisan hatályon kívül helyezett, de a korábbi jogviszonyokra továbbra is irányadó rendelkezés alkalmazását, az ilyen tilalom mind a folyamatban lévő, mind a később induló ügyekben - az Abtv. 27. § (2) bekezdéséből következően - a jogalkalmazó szervekre és az ügyfelekre egyaránt kiterjed.[13] A formailag már hatályon kívül helyezett jogszabály megsemmisítésének kimondására nem kerülhet sor. az szükségtelen.[14] Ezért alkotmányellenesség megállapítása esetében az Alkotmánybíróság az érintett jogszabályoknak vagy rendelkezéseknek a konkrét ügyben történő alkalmazását, vagy általános érvénnyel a jövőbeli alkalmazását tiltja meg. Az Alkotmánybíróság elvi éllel mondta ki, hogy a már hatályon kívül helyezett, de ténylegesen tovább élő adóügyi jogszabályok alkotmányellenessége esetén az alkalmazás általános érvényű tilalmáról szóló rendelkezés - az Abtv. 40. §-ában meghatározott - megsemmisítéssel azonos hatású alkotmánybírósági döntést jelent.[15]
c) Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Abtv. "1., 37., 40. §-ára és a 42. § (1) bekezdésére figyelemmel a nem hatályos jogszabály tekintetében[16] nincs helye utólagos és elvont normakontroll eljárásnak, ha annak
- 83/84 -
egyedüli eljárásjogi következménye - az alkotmányellenesség megállapítása esetén is - a jogszabály hatály vesztésének kimondása lehetne".[17] Az Alkotmánybíróság az eljárás tekintetében több, a jövőbeli szabályozás kialakításánál is számbaveendő megoldást alakított ki. Ilyennek tekinthető, hogy ha "az alkotmányellenesség csak az egész jogszabály hatályon kívül helyezésével orvosolható, az alkotmányellenes jogszabály felhatalmazásán alapuló, annak végrehajtását szolgáló... rendelet okafogyottá..." válik, ezért az Alkotmánybíróság azt ugyancsak hatályon kívül helyezi.[18]
d) Az Alkotmánybíróság a 2/1991. (X. 29.) TÜ.-áf. alapján kialakított gyakorlata szerint a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény hatálybalépéséig (1988. január 1.) a megalkotásuk időpontjában jogforrásiam szempontból nem alkotmányellenes, ám a későbbiek során alkotmányossági szempontból elégtelenné vált jogforrási szinten megalkotott jogszabályoknak kizárólag e formai alkotmánysértés címén történő megsemmisítésétől tartózkodik ugyan, ha azonban a formai alkotmánysértés tartalmi alkotmánysértéssel párosul, a jogszabályt az utólagos normakontroll eljárás keretében megsemmisíti.[19] A megsemmisítésnek kizárólag formai okok miatti mellőzése a "régi jog" tekintetében a jogbiztonság figyelembevételével indokolható, mivel számos korábbi jogszabályt - különösen törvényerejű rendeletet - kellene csupán amiatt megsemmisíteni, mert azt a hatályos szabályozás értelmében törvényi formában kellene megalkotni. Úgy vélem azonban, hogy e jogszabályok tekintetében a demokratikus legitimáció hiánya miatt mégis indokolt lenne - most már - a formai okok miatti megsemmisítés, de kizárólag pro futuro jelleggel. A pro futuro megsemmisítés indoka az, hogy a jogbiztonság elve ne sérüljön, de e jogszabályok összhangba hozása az Alkotmánnyal - most már törvényhozási úton - mégis megtörténjen. Véleményem szerint az Alkotmánybíróságnak kb. egy éves határidőt kellene előírnia, ez alatt az Országgyűlés minden nehézség nélkül, akár változatlan szövegezéssel fogadhatná el e jogszabályokat. Megfelelő előkészítés mellett ez nem jelentene jelentős mértékű jogalkotói megterhelést, másrészt ma már nehezen indokolható a jogbiztonságra hivatkozással a legitimációs alappal nem rendelkező, törvényi formát igénylő, főként a Népköztársaság Elnöki Tanácsa (NET) által elfogadott jogforrások ilyenkénti létezése.
Az utólagos normakontrollal összefüggésben szükséges annak meghatározása, hogy mely szerv végezheti e tevékenységet. Ehhez viszont indokolt tárgyalni azt a kérdést is, hogy mi tekinthető valójában utólagos normakontrolinak. Az Alkotmány és az Abtv. szerint az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik a jogszabályok utólagos alkotmányossági vizsgálata. A hangsúly a "vizsgálata" kifejezésen van, ugyanis azt az előkérdést kell megválaszolni, hogy a vizsgálat jelent-e egyben megsemmisítési jogot is, vagy az nem feltétlenül következik ebből. Úgy vélem, önmagában a vizsgálat nem foglalja magában a megsemmisítés lehelőségét. (Ezt a nézetet erősíti az Abtv. 40. §-a is. mely külön kiemeli, hogy "ha az Alkotmánybíróság a jogszabály, illetőleg az állami irányítás egyéb jogi eszközének alkotmányellenességét állapítja meg (ami egyben a vizsgálat következménye és végeredménye, tehát annak lezárása - T. P.), a jogszabályt vagy az állami irányítás egyéb jogi eszközét teljesen vagy részben megsemmisíti". Ebből az következik, hogy a vizsgálat nem feltétlenül foglalja magában a megsemmisítési jogot, így tehát a kél kategória elválhat, s mint látni fogjuk, el is válik egymástól.
Úgy tűnik tehát, hogy az utólagos normakontrollnak valójában két megjelenési formája határozható meg. Egyik az alkotmányossági vizsgálat, megsemmisítési jog nélkül (szűkebb értelemben vett normakontroll), valamint az alkotmányossági vizsgálat megsemmisítési joggal (tágabb értelemben vett normakontroll). Ennek alapján úgy vélem, hogy Magyarországon a tágabb értelemben vett normakontrollt az Alkotmánybíróság, míg a szűkebb értelemben vett normakontrollt minden más hatóság végezhet.
Az Alkotmány 32/A. §-a, illetve az Abtv. 1. § b) pontja alapján is az látszik egyértelműnek, hogy az Alkotmánybíróság jogosult a jogszabályok utólagos (tágabb értelemben vett) alkotmányossági vizsgálatának elvégzésére, tehát az utólagos normakontroll gyakorlására. Ezt támasztja alá az Abtv. 38. § (1) bekezdése is, amely kimondja: "A bíró - a bírósági felfüggesztése mellett - az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezi, ha az előtte folyamatban lévő ügy elbírálása során olyan jogszabályt vagy állami irányítás egyéb jogi eszközéi kell alkalmazni, amelynek alkotmányellenességét észleli." A szakirodalomban ezt a nézetet több szerző[20] is kritizálja, mondván, az Abtv. 38. §-a alkotmányellenes. Ezt azzal indokolják, hogy valamennyi alkotmányos szerv - így a bíróság is - alkotmányos hatáskörök gyakorlása során szükségképpen értelmezi az Alkotmányt. Nézetük szerint ez következik a jogalkalmazás jellegéből is. a jog alkalmazásával összefüggésben pedig az Alkotmány 77. § (2) bekezdésére utalnak. Halmai Gábor véleménye szerint "abból a körülményből..., hogy a törvény valamely szervnek hatáskört biztosít valamire, nem következik okszerűen, hogy ez kizárólagosan ezt a szervet illeti meg. Az alkotmány 32/A. § (1) bekezdésének a jogszabályok alkotmányossági felülvizsgálatára vonatkozó felhatalmazását az alkotmányellenesnek ítélt jogszabályok (2) bekezdésben szabályozott szükségszerű meg-
- 84/85 -
semmisítésével együtt kell értelmezni. Ez utóbbi hatáskör az, ami valóban csak az Alkotmánybíróságot illetheti meg, mert ellenkező esetben tényleg elkerülhetetlen a jogbizonytalanság".[21] A szerző felveti ugyan a kérdést, hogy a jogkövető állampolgár nem teheti-e meg ugyanezt, vagyis az általa alkotmányellenesnek ítélt normát nem teheti-e félre, de nyomban választ is ad: a jogkövető állampolgár és a jogalkalmazó bíróságok közötti különbségek nem hagyhatók figyelmen kívül.[22] Halmai véleménye szerint az Alkotmány és az Abtv. között ellentét áll fenn, aminek feloldása vagy az Abtv. 38. §-ának megsemmisítése, vagy olyan irányú módosítása lehetne, hogy a bíró ne legyen köteles az eljárást felfüggeszteni, hanem ő maga az Alkotmány alapján dönthesse el az ügyet, s a döntés ellen jogorvoslatot lenne szükséges biztosítani az Alkotmánybírósághoz.[23] Halmai Gábor tehát jellegében megkülönbözteti a nem-alkalmazást a megsemmisítéstől. Felfogása alapján az Alkotmány 77. §-a "feljogosítja a bíróságot arra is, hogy félretegye az alkotmányellenes jogszabályt - anélkül persze, hogy megsemmisíthetné azt -, és az ügyet az alkotmány alapján döntse el". Hasonlóan érvel Hanák András is, aki az Abtv. 38. §-át expressis verbis alkotmányellenesnek nevezi, majd rögtön finomít is a kifejezésen.[24]
A szerzők érvelésével ebben a részben nem tudok egyetérteni. Úgy vélem, a nem-alkalmazás és a megsemmisítés az eljáró jogalkalmazó számára, következményeit tekintve azonosnak tekintendő, így nem választható szét a Halmai professzor által javasolt módon. A megsemmisítéssel kapcsolatban ők maguk is elismerik, hogy azt az eljáró bíró nem teheti meg, mert az jogbizonytalanságot okozna. (Nyilván nem is tehetné meg az egyik bíróság, hogy a másik bíróságra is kötelező érvénnyel megsemmisítsen valamely jogszabályi rendelkezést.) A nem-alkalmazás azonban ugyanilyen jogbizonytalanságot okoz. Ha ugyanis a bíróságok eltérő gyakorlatot folytatnak, illetve ennek lehetősége fennáll, az jogbizonytalanságot okoz, melynek elkerülésére szükség van "orientáló", kötelező közös álláspontot kialakító szervre, amely a bírói szervezeten belül csak a Legfelsőbb Bíróság lehet. Ebben az esetben viszont megkettőződne az alkotmánybírósági funkció, s megoszlana az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság között, amit elfogadhatatlannak tartok.[25] A már említett két kategória (nem-alkalmazás és megsemmisítés) közötti különbséget - más összefüggésben - maga az Alkotmánybíróság is elutasította. A már hatályon kívül helyezett adóügyi jogszabályok utólagos vizsgálatával kapcsolatban mondta ki a testület, hogy a "jogszabályok alkotmányellenessége esetén az alkalmazás általános érvényű tilalmáról szóló rendelkezés... megsemmisítéssel azonos hatályú alkotmánybírósági döntést jelent".[26] Mivel a két kategória következményeit tekintve nem tér el egymástól, a szerzők által javasolt megoldást kivihetetlenek tartom. A nem-alkalmazás a fentebb kifejtettek szerint a tágabb értelemben vett utólagos normakontrollt jelenti, erre pedig a bíróságnak nem lehet jogosultsága. Véleményem szerint a megfelelő megoldás az lenne, ha az eljáró bírák gyakrabban élnének az Alkotmánybírósághoz fordulás lehetőségével (tehát a szűkebb normakontroll elvégzése után indítványozzák a tágabb értelemben vettet), melynek elterjedéséhez természetesen az ilyen kezdeményezések meghatározott időn belüli lezárási kötelezettségét is elő kellene írni az Alkotmánybíróság részére.[27] Úgy vélem, a szerzőknek annyiban van igazuk, hogy a jogalkalmazót (így a bírót is) meg kell illesse az a jog, hogy ha álláspontja szerint a jogszabály alkotmányellenes az Alkotmánybíróság előtt eljárást indítson, illetve e jog valójában kötelezettségként kell megjelenjen.[28] A végső döntésnek azonban - akár nem-alkalmazásról, akár megsemmisítésről legyen szó - az Alkotmánybíróság hatáskörébe kell tartoznia, mivel a tágabb értelemben vett normakontrollt - az Abtv. 40. §-a alapján is. figyelembe véve a megsemmisítés és a nemalkalmazás következményeiben való azonosságát - csak e szerv végezhet.
Az utólagos normakontroll jelenlegi szabályozásán - véleményem szerint - alapjaiban nem indokolt változtatni. Az előírások azonban kétségkívül több irányban is
- 85/86 -
bővíthetők. Feltétlenül meg kell teremteni például az "ideiglenes intézkedés" intézményét, s alkalmazásának megfelelő eljárási garanciáit is. Az Alkotmánybíróságra vonatkozó szabályozás felülvizsgálatára kialakított koncepció (továbbiakban Tervezet)[29] 31. §-a be kívánja vezetni az ideiglenes intézkedés intézményét. A rendelkezéssel kapcsolatosan érdekes gondolatok az (1) bekezdéssel összefüggésben merülhetnek fel, mely szerint, "ha az indítvánnyal támadott jogszabály (az állatni irányítás egyéb jogi eszköze) vagy annak valamely rendelkezése nagy valószínűséggel alkotmányellenesnek látszik, az Alkotmánybíróság a jogszabály (állami irányítás egyéb jogi eszköze), illetve ezek valamely rendelkezése alkalmazását határozatával ideiglenesen felfüggesztheti, ha súlyos illetőleg a későbbiekben nem orvosolható hátrányok elhárítása, vagy más különös méltánylást érdemlő ok miatt azonnali intézkedésre van szükség."
Úgy vélem, az intézkedés alkalmazása attól a ponttól képzelhető el, amikor az előadó alkotmánybíró beterjeszti a tervezetet a teljes ülés vagy a három tagú tanács elé, mivel legkorábban ekkortól látszhat a testület számára alkotmányellenesnek a jogszabályi rendelkezés. A döntéshez viszont szükséges, hogy a testület megvitassa a tervezetet, mivel nyilvánvalóan csak az eljáró testület dönthet arról, hogy alkotmányellenesnek látszik-e a rendelkezés. Ez pedig a jelenlegi szignálási rend és ügyteher mellett annyit jelent, hogy az indítvány beérkezésétől számítva évek telhetnek el, míg az utolsó pillanatban ideiglenes intézkedést rendelnek el. Így a szabályozási elképzelés - a maximum 90 napos határidő miatt - csak a közvetlen befejezés előtt álló ügyekre lenne alkalmazható. A testület tehát valószínűleg csak a nagy jelentőségű ügyeknél alkalmazná e megoldást, erre vonatkozóan viszont indokolt lenne előírni a soron kívüli eljárási kötelezettséget. Másik problémát annak eldöntése okozza, hogy mi számít súlyos hátránynak, illetve különös méltánylást érdemlő oknak, valamint hogyan lehetséges a "nagy valószínűséggel alkotmányellenes" jogszabályok körülhatárolása. Ezt csak az Alkotmánybíróság tudja esetről esetre eldönteni. Azt pedig már csak zárójelben teszem hozzá, hogy a soron kívüli eljárás sem jelent minden esetben gyors döntést, már csak az ügyek eltérő jellegéből adódóan sem.
a) Az utólagos normakontroll az Alkotmány védelmét - főként a törvényhozó testülettel szemben[30] - szolgáló, egyik legfontosabb és leghangsúlyosabb alkotmánybírósági hatáskör, amely éppen a leggyakoribb alkalmazásának köszönhetően tekinthető a leghangsúlyosabb hatáskörnek.[31] E hatáskör gyakorlása révén az Alkotmánybíróság megállapíthatja a támadott jogszabály alkotmányellenességét, s ezt követően - saját hatáskörében eljárva[32] - megsemmisíti azt. Ádám Antal szerint az "alaptörvényben... a magasabbrendű népakarat fejeződik ki, szemben a népképviselők többségének akaratát tükröző törvénnyel." Ennek folytán "amikor az alkotmánybíróság az alaptörvény rendelkezése alapján a törvény alkotmányosságáról dönt, az alkotmányban megtestesülő legmagasabb rendű népakarat folytonos érvényesülését segíti elő a független népképviselők alkotmánysértő elhatározásával szemben".[33] Ennek megvalósulásában a vizsgált hatáskörnek jelentős szerepe lehet.[34] Az utólagos normakontroll intézménye Magyarországon az egyik legvitatottabb hatáskör,[35] egyben ez adja a magyar Alkotmánybíróság elé kerülő ügyek döntő hányadát. A probléma abban jelentkezett, hogy az Abtv. 1. § b) pont-
- 86/87 -
ja szerint bárki[36] kezdeményezheti jogszabály és állami irányítás egyéb jogi eszköze utólagos alkotmányossági vizsgálatát (popularis actio). Röviden, de érdemes megemlíteni, hogy a szakirodalomban is vita tárgya a Legfelsőbb Bíróság normatív jellegű aktusainak alkotmánybírósági felülvizsgálatának lehetősége.[37] Ádám Antal ezzel kapcsolatban egyenesen úgy fogalmaz, hogy szükség lenne a szabály akként történő átalakítására, miszerint, ha bírósági döntés címzettje vagy a legfőbb ügyész úgy ítéli meg, hogy alapjogi tárgyú bírósági ítélet alkotmánnyal vagy alkotmánybírósági határozatban rögzített alkotmányértelmezéssel[38] ellentétes alkotmányértelmezésen nyugszik, kezdeményezhesse az Alkotmánybíróság állásfoglalását (alkotmányértelmezését). Ez következik egyébként az Alkotmány 32/A. §-a alapján is, ahogy a 4/1997. (I. 22.) AB határozatban ez kifejtésre került; az indítványozói kör szűkítése e hatáskör tekintetében tehát csak alkotmánymódosítással oldható meg. Az indítványozók széles köre főként a rendszerváltás idején volt problematikus,[39] mivel az Alkotmánybíróságra a korábbi, jórészt elavult és alkotmányellenes joganyag átalakításában jelentős szerep[40] várt. Ez annak ellenére történt így, hogy a meghatározó közjogászok - köztük neves alkotmánybírák is - úgy érveltek, hogy "az Alkotmánybíróság nem vállalhatja magára a jogrendszer átalakításának feladatát",[41] valamint az Alkotmánybíróság nem végezheti el a komplex joganyag revízióját, így a tágabb összefüggések bánják az esetleges megsemmisítéseket.[42] Az Alkotmánybíróság tehát az alkotmányvédelem ellátása mellett, versenyt futva az Igazságügyi Minisztériummal, quasi deregulációra kényszerült, holott nem ebből a célból hozták létre.[43] Az Alkotmánybíróság - a hatáskör gyakorlását korlátok közé szorítva - belső állásfoglalásában kifejtette, hogy a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény hatálybalépésének időpontja (1988. január 1.) előtt keletkezett jogszabályok formai[44] alkotmányellenességét csak akkor vizsgálja, ha az tartalmi alkotmányellenességgel is párosul.[45] Másrészt az Alkotmánybíróság e hatásköre gyakorlása során - az alkotmányértelmezés mellett - "jelentős alkotmányfejlesztő szerepet tölt be. Alkotmány fejlesztő szerepéi különösen felértékeli az, hogy az Alkotmánybíróság feladata nem egyszerűen a jogszabályok alkotmányosságának biztosítása, hanem a békés rendszerváltozás alkotmányosságának megteremtése."[46] Ennek során összeütközésbe kerülhet a parlament tevékenységével. Takács Imre szerint "az Alkotmánybíróság felülvizsgálatra korlátozott hatásköre - a törvények alkotmányosságának ellenőrzése - tartalmilag nem ütközik a törvényhozó hatáskörével, nem irányul hatáskörelvonásra, korlátozásra, nem ösztönöz szerepcserére... az alkotmánybíráskodás a törvényhozó hatalom sajátos önkorlátozása".[47] Véleménye szerint "ez a felhatalmazás nem jelenti a törvényhozó hatalom olyan korlátozását, amellyel valamely külső akarat kényszerítő
- 87/88 -
erővel megszabhatná a népszuverenitást megtestesítő legfelső képviselet döntéseinek a tartalmát, de biztosítja, hogy azok az alkotmánnyal összhangban legyenek."[48]
b) A populáris akció-jelleg következménye egyrészt az ügyteher növekedését eredményezi,[49] másrészt - a laikus indítványozók[50] miatt - az indítványok színvonalának csökkenését, sőt helyenként érthetetlenségét okozza. A problémát többen abban vélik felfedezni, hogy a mindenki által kezdeményezhetőség indítványok özönét zúdítja a testületre, amely így működésképtelenné válik.[51] Lábady Tamás további problémaként említi, hogy a bárki által kezdeményezhető normakontroll következtében a jogrendszer "holdbéli tájjá"[52] alakul át, mivel a teljesen véletlenszerű indítványozás, s ezáltal a teljesen véletlenszerű megsemmisítések a részeiben alkotmányellenes, ám koherens jogrendszert eklektikussá teszik. Az indítványozás popularis akció jellegével kapcsolatosan számos kritika fogalmazódott meg - maga az Alkotmánybíróság is dolgozott ki törvénytervezetet e kérdésben,[53] s az - egyesek szerint - áldatlan állapot felszámolását célozva több megoldási javaslat született, melyek közül jómagam egyet sem tartok alkotmányjogilag megfelelően átgondoltnak, illetve feltétel nélkül megvalósíthatónak. A szerzők többsége a kezdeményezési jogot érdekeltséghez kötné,[54] ügyvédkényszert írna elő, vagy illetékkötelessé tenné a jogintézményt. (Hasonló megoldást alkalmaz a belga Abtv., mely szerint utólagos normakontrollt indítványozhat "bárki, akinek ehhez érdeke fűződik", az osztrák szabályozás szerint pedig az, "akit jogában az alkotmányellenesség közvetlenül sért".)[55] A populáris akció korlátozására vonatkozó javaslatait Lábady Tamás foglalta össze legjobban rendszerezve.[56] Lábady egyrészt tárgyi, másrészt személyi alapon véli korlátozhatónak az indítványozási jogot. Tárgyi alapon a következő követelményeket fogalmazta meg:
- régi (rendszerváltás előtti) jogszabály új alkotmánnyal ne legyen ütköztethető (esetleg csak törvény alatti szinten);
- időkorlát bevezetése (a belga megoldás mintájára);
- a kizárólag hierarchikus ellentmondás kizárása a vizsgálatból, tartalmi alkotmányellenesség megkövetelése.
Személyi alapon a következő igényeket jelölte meg:
- ügyvédkényszer bevezetése;
- érdekeltség megkívánása az eljáráshoz;
- egyéni jogsérelem léte;
- folyamatban levő eljárás legyen;
- az Alkotmánybíróság válogathasson.
E javaslatok többsége számomra nehezen fogadható el. Az érdekeltséggel kapcsolatban megjegyezhető, hogy a jogrendszer alkotmányossága, annak biztosítása (Sólyom László szerint ad absurdum) végső soron mindenki érdeke, akár amiatt is, mert a későbbiekben esetleg az ő esetében is az alkotmányellenes norma kerülne alkalmazásra, s így akkor kellene fellépnie ellene. Az ügyvédkényszer bevezetése[57] ellen felvethető érv, hogy - mivel a jogászképzésnek nem része az alkotmánybírósági gyakorlat oktatása,[58] és az alkotmányossági kérdések rendkívül sokféle összefüggésben vetődnek fel, az ügyvédek csak a beadvány formai kritériumainak teljesítésében tudnának tevékenyen részt vállalni. A "holdbéli táj" kritika valóban elfogadható, ám véleményem szerint a jogrendszer átalakításával, illetve átalakulásával a probléma magától megszűnik. Az állandó alkotmánybírósági kontroll mellett kialakuló új jogrendszerben ugyanis nem jelenthet problémát a jogszabály egyes elemeinek megsemmisítése, részint, mivel már nem a megsemmisített norma helyébe lépő új, alkotmányos szabályhoz kell igazítani a fennmaradójavarészt alkotmányellenes jogot, hanem fordítva (s ez jóval kisebb törvényhozói munkát jelent),[59] másrészt az
- 88/89 -
Alkotmánybíróság által ilyen esetekben alkalmazott pro futuro hatályú megsemmisítés miatt. (A pro futuro megsemmisítésre - általában a jogbiztonság, ezáltal pedig a jogállamiság védelme érdekében - akkor kerül sor, ha a szabály alkotmányellenessége a jogbiztonságot kisebb mértékben veszélyeztetné, mint az ex nunc hatályú, joghézagot keletkeztető megsemmisítés). Az illetékfizetési kötelezettséget - a testület viszonylag alacsony működési költségét is figyelembe véve - nem tartom sem célszerű, sem jogállami eszköznek. Az illetékfizetési kötelezettség irányulhat a költségek csökkentésére, ám - legalábbis véleményem szerint - semmiképpen nem lehet elsődleges célja az indítványozók elriasztása, s ezáltal az indítványmennyiség csökkentése. Ennek megvalósítása a popularis akció megszüntetésével közvetlenül is elérhető. Az illetékfizetés bevezetése azért sem indokolható, mivel az esetek szinte 100 %-ában nem "saját ügyről" van szó, tehát nem beszélhetünk közvetlen érdekeltségről. A szakirodalomban felmerült az a nézet is, hogy az utólagos norma-kontrolira a jogszabály hatálybalépése után bizonyos idő elteltével (ezt a szerzők általában 2. illetve 3 évben határozzák meg)[60] ne kerülhessen sor, tehát az elévülés intézményének bevezetését javasolják.[61] Ez a nézet véleményem szerint fenntartásokkal kezelendő. Számomra ugyanis képtelenség belátni, hogy az alkotmányellenes norma alkotmányellenessége mennyivel másabb három év elteltével, mint az előtt.[62] Az ilyen norma ugyanúgy sértheti a jogalanyok érdekét, mint a három éves cikluson még belül levő, a koherens, illetve erre törekvő jogrend szempontjából pedig nem kívánatos az alkotmányellenes, de támadhatatlan és (ilyen szempontból) érinthetetlen norma.[63] Az ilyen jogszabályi rendelkezések csak a jogalkotó által "emelhetők ki" a jogrendszerből, ám ezzel kapcsolatban is felmerülnek problémák. Az egyik, hogy ki, illetve mely szerv jelzi a jogalkotónak az alkotmányellenességet, ha az Alkotmánybíróság nem járhat el. A jogalkotónak ugyanis gyakran "nem érdeke" észlelni az alkotmányellenességet, másrészt presztízsből sem hajlamos megsemmisíteni az általa alkotott normát. A másik felvetődő kérdés az, hogy mi módon lehetne biztosítani az alkotmányellenesség megállapítását - ha a jogalkotó szervnek ez nem áll érdekében[64]-, másrészt miképp lenne megoldható a hatályon kívül helyezésre kötelezés. Nyilvánvalóan nem lehet a jogalkotó szerv belátására bízni, hogy hatályon kívül helyezi-e a normát, amelyet ő maga alkotott, s azt mikor, milyen feltételek mellett teszi. E gondok feloldása csak külső szervtől várható el, ezért helyesebb a döntés jogát az Alkotmánybíróságra ruházni,[65] vagy pedig Alkotmányban előírni az ilyen esetekben a hatályon kívül helyezés feltételeit. Ez utóbbi megoldás azonban nem oldja meg az elsőként jelzett problémát. Helyesebb tehát, ha az Alkotmánybíróság továbbra is időkorlátozás nélkül járhat el az utólagos normakontroll iránti indítványok tekintetében.
E megoldás azonban szintén felvet problémákat. Több szerző is azt a véleményt képviseli, hogy az Alkotmánybíróságnak "válogatási jogot" kellene biztosítani a beérkező indítványok között, mégpedig aszerint, hogy az elbírálástól alkotmányossági kérdés eldöntése várható-e, vagy sem.[66] Ezzel a nézettel szemben - jóllehet az ún. "igazi" alkotmányjogi panaszra vonatkoztatva - Kilényi Géza fogalmazott meg kritikát. Véleménye szerint "...az ügyfelet, aki hozzánk fordul, mélységesen hidegen hagyják az alkotmányjogi elvi kérdések, ő azért fordul hozzánk, hogy a jogerős ítéletet semmisítsük meg, mert azt ő sérelmesnek tartja alapjogai szempontjából. Tehát őt nem az elvi kérdések izgatják..."[67] Schmidt Péter pedig úgy véli, hogy "egy ilyen 'szabad választás' nem kívánatos diszkréciót szülhet."[68] Véleményem szerint ennél is nagyobb gondot jelenthet az, hogy a "válogatás" esetleges bevezetésével a legfőbb alkotmányvédő szerv működése a kívülállók számára kiszámíthatatlanná válik. Senki nem láthatná előre ugyanis, hogy indítványa elbírálásra kerül-e. vagy nem. Ennek következtében pedig az Alkotmánybíróság működésének ez a része a kívülállók számára átláthatatlan és kiszámíthatatlan lenne, ami a jogbiztonság sérelmét eredményezné. A jogbiztonság ugyanis az állam szervei működésének átláthatósága követelményét is magában foglalja. Így aztán az - ügyhátralék nem csökkenne számottevően, kivéve, ha valamennyi beadványt - kvázi "sommás eljárás" keretében - megvizsgálnák, s amelyiktől a testület többsége szerint nem lenne várható "alkotmányjogi elvi kérdés eldöntése", visszautasítaná az Alkotmánybíróság. Ezzel kapcsolatban érdekes kérdésként jelenhet meg, hogy a váloga-
- 89/90 -
tási jog megléte esetén mi történne, ha a testület nem foglalkozna az üggyel, ám néhány - vagy akár csak egy - alkotmánybíró különvéleményt írna. Ők gyakorlatilag a különvéleményben megoldanák az ügyet, s mivel a különvéleményt joguk van a határozathoz csatolni, a többségnek be kellene várni őket. A különvélemény természetesen senkit nem kötne, ám az indítványozó ezen túl bárhol hivatkozhatna rá jogi érvelésként, sőt - horribile dictu - az Alkotmánybíróság esetleg lehetséges későbbi állásfoglalásaként. Ha viszont valamely jogalkalmazó hatóság eljárása során ez utóbbit komolyan venné, s az érveléssel azonosulna,[69] már neki kellene indítványt beadnia, amit valószínűleg csak hatáskör hiányának fennállása esetén utasíthatna el a testület, ám semmiképpen nem "válogatási jogát" gyakorolva.
Az esetleges "válogatás" tehát, mivel gyakorlatilag ellenőrizhetetlen szempontok szerint folyna, az önkényesség árnyékát is a testületre vetíthetné. Nyilván nem lehetne indokolni, hogy miért nem foglalkozott a testület egy-egy beadvánnyal, mivel ha nem foglalkozik vele, nem is vizsgálja azt, vizsgálat híján pedig nem tudja hitelt érdemlően felsorakoztatni a mellőzés okait. Amennyiben valamivel nem foglalkozik, minden valószínűség szerint nem is tudja azt megítélni. A részletekbe menő vizsgálat, s így a válogatás lehetőségének megteremtéséhez is szükség lenne valamiféle előzetes vizsgálatra a beadványok szempontjából, ekkor azonban már foglalkozott az üggyel a testület, csak egy ponton azt "abbahagyta", arra hivatkozva, hogy annak elbírálásától lényeges alkotmányjogi kérdés eldöntése nem várható. A válogatás következtében bekövetkező kiszámíthatatlan működés véleményem szerint csorbítaná a jogbiztonságot, amely az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság legfontosabb alkotóeleme. A kiszámíthatatlanságot tovább fokozza, hogy az indítványok többségénél nem látható előre, hogy alkotmányossági kérdés eldöntése függhet-e tőle, vagy sem. Jó példa erre a 32/1990. (XII. 22.) és az 57/1991. (XI. 8.) AB határozat, melyeknél jelentéktelennek mondható indítványok kapcsán máig ható alkotmányossági kérdések merültek fel. A hasonló határozatok további sorolása hosszan folytatható lenne.
Javaslatként fogalmazódott meg továbbá, hogy a testületnek - bizonyos esetekben - biztosítani kellene az utólagos normakontrollal kapcsolatban a hivatalbóli eljárás lehetőségét. Ennek oka az alábbiakban jelölhető meg: ha a támadott jogi norma valóban ellentétes a magasabb szintű normával, azonban ez a magasabb szintű norma viszont egy nálánál is magasabb szintű normával - esetleg magával az Alkotmánnyal - ütközik, s az említett magasabb szintű norma vizsgálatára nincs indítvány az Alkotmánybíróság előtt, akkor a formális jogalkalmazást követve az Alkotmánybíróságnak a nyilvánvalóan alkotmányellenes norma alapján kellene határozatot hoznia. Az Alkotmánybíróság előtt ilyenkor két út áll. Az egyik, hogy az alkotmányossági vizsgálatot hivatalból kiterjeszti az alkotmányellenes normára.[70] A másik, nem túl szerencsés megoldás az, hogy az alkotmánybírák "sugalmazására" ad be valaki indítványt. Kilényi alkotmánybíró ír arról, hogy a hivatalból való eljárás hiánya ilyen, megalázó módszerek alkalmazására kényszeríti a testület tagjait.[71] Ádám Antal megjegyezte: az Alkotmánybíróság részére az utólagos normakontroll tekintetében biztosítani kellene az ex officio eljárásindítás lehetőségét. Ezzel biztosítani lehetne, hogy a testület "ne kényszerüljön a rendszerváltás előtt született, formailag mindenképpen alkotmányellenes minisztertanácsi és miniszteri rendeletekbe ütköző korszerű önkormányzati rendeletek megsemmisítésére."[72] A bevezetéstől tartózkodók megnyugtatására nem felesleges megjegyezni, hogy a jelentős ügyteherrel birkózó testület megfelelő elbírálási probléma hiányában, "önmaga szórakoztatására" valószínűleg nem kezdeményezne ex officio jelentős mennyiségű utólagos normakontrollt. Ezen kívül nem lehet azt sem figyelmen kívül hagyni, hogy a rendszerváltás óta már tíz év eltelt, s ez alatt a jogrendszer átalakítása, alkotmányossá tétele is jórészt megtörtént.
Az "alkotmányos követelmények" meghatározása az Alkotmánybíróság szerint az "alkotmánykonform értelmezésnek" a világ alkotmánybíróságain általánosan gyakorolt - de törvényi alapon csak ritkán nyugvó - megoldását ültette át a magyar jogba és a testület ezt alkalmazta a normaértelmezési hatáskörökről korábban kifejtett álláspontjához.[73] A bevezetés közvetlen előzménye az ún. "élő jog" elmélet alkalmazása volt,[74] mely szerint az Alkotmánybíróság élő jognak a jog jogalkalmazási gyakorlat által egységesen használt értelmezési változatát tekinti, s ezt az értelmezést veszi alapul az esetleges alkotmányos-
- 90/91 -
sági vizsgálat során. Eszerint, ha valamely jogszabálynak egyaránt van alkotmányos és alkotmányellenes értelmezése, s a jogszabály lehetséges több értelme közül a jogszabály az állandó és egységes bírósági jogalkalmazási gyakorlatban alkotmányellenes tartalommal él és realizálódik, az alkotmánybírósági eljárásban annak alkotmányellenességét meg kell állapítani.[75] A doktrína ellen emelt különvéleményében Kilényi alkotmánybíró a megoldás helytelenségére mutatott rá,[76] kiemelve, hogy ekkor az Alkotmánybíróságnak arra van jogköre, hogy a határozat indokolásában kifejtse, melyik az adott jogszabálynak az az értelme, amelynek alapulvételével nem tekinti a rendelkezést alkotmányellenesnek.[77] A testület e kérdésben a későbbiekben finomított álláspontján, s az alkotmánykonform értelmezéssel operált tovább. Ennek lényege, hogy az Alkotmánybíróság, ha a normának van alkotmányos és alkotmányellenes értelmezése is, önmagában ezért nem semmisíti meg a jogszabályt, de határozatában megállapítja a norma alkalmazásánál irányadó alkotmányos követelményeket. Az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy amennyiben a jogalkalmazó szervek a kifejtettek ellenére továbbra is az alkotmányellenes normaértelmezés szerint járnak el, az Alkotmánybíróság erre a norma megsemmisítésével reagál.[78] Sólyom László, az Alkotmánybíróság volt elnöke kifejtette, hogy a norma alkotmányos értelmezési tartományának meghatározása nem az "élő jog javított kiadása". Véleménye szerint ugyanis "az élő jog koncepciója... az alkotmányossági vizsgálat tárgyára vonatkozik, az alkotmánykonform értelmezés viszont a vizsgálat eredménye, sőt, a megállapított alkotmányellenesség szankciója, s mint ilyen, mindenkire kötelező norma".[79] Sólyom ezért úgy véli, mivel "kettős különbség" áll fenn -"az alkotmánykonform értelmezés másra vonatkozik és normatív kijelentés" -, nem lehet Kilényi Géza alkotmánybírónak az 57/1991. (XI. 8.) AB határozathoz fűzött különvéleményét az alkotmánykonform értelmezés előképének tekinteni, mivel az - véleménye szerint - éppen azt tartja lehetetlennek, hogy az Alkotmánybíróság kötelezően értelmezzen valamely normát.[80] Kérdés, mennyiben választható szét a vizsgált tárgy és a vizsgálat eredménye, s figyelmen kívül hagyható-e a közöttük lévő szoros összefüggés. Másrészt, Sólyom László azzal érvel, hogy csak az alkotmánykonform értelmezés normatív, s szerinte Kilényi Géza is lehetetlennek tartotta, hogy az Alkotmánybíróság kötelezően értelmezzen valamely normát. Szerinte Kilényi arra utalt, hogy a határozat indokolásában lehet az alkotmányos értelmezési formát rögzíteni. Úgy vélem, bár az indokolás formailag valóban nem kötelező, jellegénél fogva mégis a kötelezőség jegyeit viseli, mivel az Alkotmánybíróság a későbbiekben az ügy érdemi eldöntésénél is érvényesíti az indokolásban kifejtetteket. A Kilényi-féle kifejtés éppen a kötelezőség igényével lépett fel: jelzés a jogalkotónak (az indokolásban), hogy a következő alkalommal mihez fog kötelezően igazodni a testület, a ehhez igazítja - kötelezően - a jogalkotó által alkotott jogszabályt is.[81] Másrészt érdemes utalni arra, hogy Kilényi Géza különvéleményében foglalt érvelés - más formában ugyan - már korábban is megjelent. Négy alkotmánybíró - közöttük Kilényi Géza is - "alkotmányos határok" kijelölését tartotta volna célszerűnek egyik korábbi különvéleményükben, "amelyek között az új jogalkotás mozoghat".[82] E "kijelölés" pedig véleményem szerint csak úgy képzelhető el, ha kötelező ereje van. Az indokolásban foglaltak is nyilvánvalóan a kötelezőség igényével fogalmazódnak meg, ám a félreértés elkerülése végett célszerűbb a követelményeket a rendelkező részben elhelyezni. Ez az érvelés nem áll ellentétben Kilényi Géza álláspontjával, mivel csak a követelmény elhelyezésének kérdésében tér el attól, de nem a kötelező erő tekintetében. A Kilényi-féle különvéleményben nyilvánvalóan utólagos normakontroll keretében végzett alkotmányértelmezésről van szó, a jogszabály alkalmazása során figyelembe veendő, kötelező erejű követelmények megfogalmazásának igényével. Igaz, hogy e vélemény a jogalkotásra és nem a jogalkalmazásra vonatkozott, a Sólyom László általi érvelést mégis cáfolni képes. Az alkotmányos követelmény intézményének megjelenése azonban mindenképpen figyelmet érdemel, főként, mivel az alkotmánykonform értelmezésben is jelentős szerepet kapott a későbbiekben.
Ennek az intézménynek a törvényi szabályozása is igényként fogalmazódott meg. Az Alkotmánybíróságra vonatkozó szabályozás felülvizsgálatával összefüggésben készített, alkotmánymódosításra vonatkozó törvényjavaslat[83] alapján az Alkotmány 32/G. §-a így
- 91/92 -
rendelkezne: "Az Alkotmánybíróság az alkotmányellenes jogszabályt, illetve jogszabályi rendelkezést részben vagy egészben megsemmisíti, illetőleg megállapítja a jogszabály (jogszabályi rendelkezés) alkalmazásánál irányadó alkotmányos követelményeket, a jogszabály egyes rendelkezéseinek tartalmát azonban nem változtathatja meg". A jogszabály egyes rendelkezései tartalmi megváltoztatásának tilalma, illetőleg ennek előírása - a gyakorlat normatív keretek közé foglalása mellett - azért is figyelemre méltó, mert a jogszabályi rendelkezés megsemmisítésének automatikus következménye a normatartalom megváltozása, ennél fogva a rendelkezés előírása ebben az értelemben felesleges, mivel az betarthatatlan. Más értelmezésben az előírás azokra az esetekre is utalhat, amikor a testület részleges normaszövegmegsemmisítés alkalmával a nyelvtani szövegmódosítást végzi el, ekkor azonban a rendelkezés kifejezetten célszerűtlen. Nyelvtani pontatlanság vagy értelmezhetetlenség elkerülése végett az Alkotmánybíróság a részleges megsemmisítés helyett - ilyen értelmezést alapul véve - csak átfogóbb megsemmisítést alkalmazhatna, mely - a célszerűt lenség mellett - nagyobb veszélyt jelent a normatartalomra (illetve annak megváltozására) nézve, mint a nyelvtani pontosítások és hozzáigazítások elvégzése. Mindamellett örvendetes, hogy a jogalkotó törekszik az Alkotmánybíróság által kialakított elvek jogszabályalkotás során történő figyelembevételére. Az alkotmányvédelem kiteljesedése és tökéletesítése érdekében e törekvésnek az új Abtv. megalkotásakor is jelen kell lennie. ■
JEGYZETEK
[1] A rendkívül gazdag szakirodalomból lásd különösen: Ádám Antal: Alkotmányi értékek és alkotmánybíráskodás. Osiris 1998., Sajó András: A "láthatatlan alkotmány" apróbetűi: A magyar Alkotmánybíróság első ezerkétszáz napja. Állam- és Jogtudomány. XXXV., Halmai Gábor: Az aktivizmus vége? A Sólyom-bíróság kilenc éve. Fundamentum 1999/2., Pokol Béla: Alapjogok és alkotmánybíráskodás - jogelméleti nézőpontból. Jogtudományi Közlöny 1990/5., Uő.: Aktivista alapjogász vagy parlamenti törvénybarát? A magyar alkotmánybíráskodásról. Társadalmi Szemle 1992/5. stb.
[2] Takács Albert: Az Alkotmánybíróság Magyarországon - tegnap és holnap között. In.: Alkotmányfejlődés és jogállami gyakorlat. Hanns Seidel Alapítvány Budapest 1994. (Szerk.: Ádám Antal) 129.
[3] A 4/1997. (I. 22.) AB határozat megállapítása szerint az Alkotmány 32/A. §-ának történeti értelmezésével megállapítható, hogy az alkotmányozó hatalom a populáris akciót az utólagos absztrakt normakontrollal kapcsolatos alkotmánybírósági hatáskörhöz kívánta kapcsolni. ABH 1997, 41, 45.
[4] ABH 1997, 41, 49.
[5] ABH 1997, 41, 49.
[6] 1581/H/1992. AB határozat. ABH 1994. 751. 753.
[7] Abtv. 38. §. Egyes szerzők ezt a rendelkezést alkotmányellenesnek vélik, mivel szerintük az Alkotmány 70/K. §-ából az következik, hogy az eljáró bíró is jogosult az Alkotmány értelmezésére (ami véleményem szerint is igaz), így az alkotmányellenesnek vélt norma félretételére, nem alkalmazására is (amit jómagam már nem tudok elfogadni). Halmai Gábor: Az Alkotmány mint norma a bírói jogalkalmazásban. In.: Sajtószabadság és személyiségi jogok. (Alapjogi bíráskodás I.) Aduprit-Indok 1998. 18.-tól, valamint Hanák András: Madison unokája vagyok én. In.: uo. 28.-tól. A probléma taglalására a későbbiekben még részletesebben kitérek.
[8] Az erre vonatkozó állásfoglalást a 2/1993. (XII. 14.) Teljes Ülési Állásfoglalás (a továbbiakban Tü.-áf.) tartalmazza.
[9] 12/1994. (III. 2.) AB határozat. ABH 1994. 402, 403.
[10] 912/B/1994. AB végzés. ABH 1995, 976, 977.
[11] 7/1994. (II. 18.) AB határozat. ABH 1994, 68, 69.
[12] 1352/D/1992. AB határozat. ABH 1995, 648, 649.
[13] 7/1994. (II. 18.) AB határozat. ABH 1994, 68. A kifejtett rész fontosságát hangsúlyozandó, érdemes megemlíteni, hogy az idézett rész a tenorban található.
[14] Megemlíthető, hogy nem szükségtelenségről, hanem lehetetlenségről van szó. A már hatályon kívül helyezett jogszabályt ugyanis nem lehet megsemmisíteni, az már semmi(s). Más kérdés persze, hogy a belőle fakadó jogkövetkezmények tovább hat(hat)nak. Az érvénytelenségre és a semmisségre vonatkozó alkotmánybírósági gyakorlatot illetően lásd.: Petrétei József: A jogszabályok érvényessége és hatályossága a magyar Alkotmánybíróság gyakorlatában. In.: Emlékkönyv Ádám Antal egyetemi tanár születésének 70. évfordulójára. Pécs 2000. (Szerk. Petrétei József). 161.-tól.
[15] 7/1994. (II. 18.) AB határozat. ABH 1994, 68. 70.
[16] A határozatot a kiemelt résszel az 1449/B/1992. AB végzés egészítette ki. ABH 1994. 859.
[17] 1449/B/1992. AB határozat. ABH 1994, 561. 564.
[18] Vö. a 16/1995. (III. 13.) AB határozattal. ABH 1995. 464. 466.
[19] 58/1991 (XI. 8.) AB határozat. ABH 1991, 289, 290., valamint 61/1995. (X. 6.) AB határozat. ABH 1995. 317, 318.
[20] Így például Halmai Gábor és Hanák András.
[21] Halmai Gábor: Az Alkotmány mint norma a bírói jogalkalmazásban. In.: Sajtószabadság és személyiségi jogok. (Alapjogi bíráskodás I.) Aduprint-Indok 1998. 19.
[22] Halmai: i.m. 20.
[23] Uo. A szerző azonnal hozzáteszi, hogy az ilyen jellegű jogorvoslat biztosítása a valódi alkotmányjogi panasz megjelenését eredményezné.
[24] Hanák András: Madison unokája vagyok én. In.: Sajtószabadság és személyiségi jogok. (Alapjogi bíráskodás I.) Aduprint-Indok 1998. 33.
[25] Az alkotmánybírósági funkciót nem tartom az alapjogvédő funkció szinonimájának. Így véleményem szerint ez utóbbi funkció megoszolhat (és meg is oszlik) a két fórum között. A két testület tevékenységének viszonyát jellemzi Lomnici Zoltán: Mire alkalmas a bíró? Az alapjogi bíráskodás elméleti és gyakorlati kérdései c. írásában. In.: Sajtószabadság és személyiségi jogok. (Alapjogi bíráskodás 1.) Aduprint-Indok 1998. 35.-tól.
[26] 7/1994. (II. 18.) AB határozat. ABH 1994, 68, 70.
[27] Bár az Abtv. ilyen esetekre nem rendelkezik a soron kívüli eljárásról, az Alkotmánybíróság a 1/1997. (XII. 2.) sz. Tü. áf.-ban kifejtette, hogy "az Alkotmánybíróságról szóló törvény 38. § (1) bekezdése alapján a bíró által a bírósági eljárás felfüggesztése mellett kezdeményezett alkotmánybírósági eljárásban a perbeli feleknek különösen fontos érdekük fűződik ahhoz, hogy az alkotmányossági eljárás ne vezessen az alapügyben a per időtartamának elhúzódásához. Ezért az Alkotmánybíróság a 38. § (1) bekezdése alapján érkezeti indítványokat soron kívül bírálja el". Mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a soron kívüliség nem azonos a fent említett, meghatározott időn belüli befejezési kötelezettséggel. Míg ez utóbbi értelemszerűen magában foglalja a soron kívüliséget, ez az állítás fordítva már nem igaz.
[28] Az Abtv. 38. §-a szerint a bíró jelenleg is köteles alkotmánybírósági eljárást kezdeményezni, ha szakmai megítélése szerint valamely jogszabály az Alkotmánnyal, illetve annak rendelkezésével ellentétes.
[29] Az Igazságügyi Minisztérium által 2000. február 10-i keltezéssel kiadott tervezet.
[30] "... a parlament nem diszponálhat tetszése szerint az alkotmánnyal: az alaptörvény olyan stabil értékek hordozója, amelyeket nem lehet kiszolgáltatni a változó összetételű parlament változó többsége - esetenként napi politikai érdekek által befolyásolt - kénye - kedvének." Kilényi Géza: Az alkotmánybíróságról. Magyar Közigazgatás 1991/1. 2.
[31] "Az Alkotmánybíróság fő hatásköre az utólagos jogszabály ellenőrzés." Magyarország Alkotmányának szabályozási elvei. Igazságügyi Minisztérium. Budapest 1989. jan. 30. In.: Egy alkotmány-előkészítés dokumentumai. (Kísérlet Magyarország új Alkotmányának megalkotására, 1988-1990.) Szerk.: Kilényi Géza. 233. Az alkotmányellenesség megállapítása esetén - az akkori tervezet szerint - eltérő következmények érvényesültek a törvények és más jogszabályok alkotmányossági vizsgálatakor. A tervezett szabályozásra vonatkozó elképzelés szerint az Alkotmánybíróság "az alkotmányellenesség megállapítása esetén a törvény végrehajtását felfüggeszti, az alacsonyabb szintű jogszabályt érvénytelennek nyilvánítja. Előbbi esetben az Országgyűlés a soron következő ülésen minősített többséggel dönt a törvény alkotmányosságáról." 233.
[32] Az Alkotmánybíróság kialakításakor felmerüli, hogy indirekt megsemmisítés kerüljön a törvénybe, azaz az alkotmányellenes jogszabályt ne közvetlenül az Alkotmánybíróság semmisítse meg. Ezzel kapcsolatban fejtette ki Kilényi Géza, hogy "az indirekt hatályon kívül helyezés nem annyira a dolog érdemét tekintve, mint inkább eljárási rendjében különbözik a direkt hatályon kívül helyezéstől. A döntés ez esetben is az Alkotmánybíróság kezében van, ám a testület ostyába csomagolja a keserű pirulát, amelyet azonban a törvényhozó szervnek - akár tetszik neki, akár nem - le kell nyelnie.... Az indirekt hatályon kívül helyezés a direkt hatályon kívül helyezésnél udvariasabb - bár kétség kívül hosszadalmasabb - válfaja." Kilényi Géza: Az alkotmányosság védelmének szervezeti garanciái a különböző országokban. Magyar Jog 1989/7-8. 608. Úgy gondolom, hogy udvariassági kérdés az intézménnyel kapcsolatban fel sem merülhet, az indirekt hatályon kívül helyezés esetében felesleges és időpocsékoló megoldásról van szó. Ilyen megoldás érvényesült pl. a volt Jugoszlávia jogában, ahol ha a törvény alkotmánnyal, vagy tagállam törvénye szövetségi törvénybe ütközött, az Alkotmánybíróság megállapította az alkotmányellenességet. Ennek alapján a törvényhozó köteles volt összhangba hozni a jogszabályokat, ha nem tette, az alkotmánysértő jogszabály az alkotmánynál fogva hatályát vesztette. Vö.: Alkotmánybíráskodás I. MTA Államtudományi Kutatások Programirodája 1987. Felelős kiadó: Kilényi Géza, a Programiroda vezetője.
[33] Ádám Antal: A jogrendszer alkotmányosodása és erkölcsiesedése. Jogtudományi Közlöny 1998/10. 356.-357.
[34] Majtényi László (akkor alkotmánybírósági tanácsadó) írja, hogy "utólagos normakontroll nélkül gyakorlatilag nincs is alkolmánybíráskodás, hiszen egyetlen kivételtől eltekintve - ezt az egy kivételt az adott jogrend nem is nevezi Alkotmánybíróságnak - minden európai Alkotmánybíróságnak a kihirdetett jogszabályok alkotmányosságának vizsgálata a legfontosabb feladata." Majtényi László: Megszüntetendő-e az Alkotmánybíróság utólagos normakontrollja, avagy a közeg bosszúja. Magyar Jog 1991/7. 423. Kivételként említhetjük a német alkotmánybíróságot, ahol az alkotmányjogi panasz (Verfassungsbeschwerde) adja az ügyek több, mint 98 %-át, valamint a - Majtényi által is említett - francia Alkotmánytanácsot, melynek fő tevékenységi területe az előzetes normakontroll.
[35] Van olyan szerző - ebből a szempontból kisebbséget alkot - aki az absztrakt utólagos normakontroll megszüntetése mellett érvel, mivel az nem bírósági jellegű hatáskör, másrészt - véleménye szerint - ütközik a jogbiztonság követelményével is, mert bárki, nem érdekelt indítványára megsemmisítheti az Alkotmánybíróság az adott jogszabályt. Vö.: Bragyova András: Az új alkotmány egy koncepciója. (Alkotmányelőkészítő tanulmányok I.) MTA ÁJI. KJK. 1995. 201.
[36] A "bárki" kifejezés azért is problémás, mivel jogi személyt, sőt külföldit is takar. Ebből következően elméletileg az Alkotmánybíróság is indítványozóként léphetne fel. A törvény azonban külön nevesíti azokat a hatásköröket, melyek esetében a testület hivatalból is (ex officio) eljárhat, s ezek között az utólagos normakontroll nem szerepel.
[37] Lábady Tamás szerint "a hatáskörcsökkentéssel kapcsolatban azonban vitás kérdés lehet, hogy a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága által kiadott Irányelvek és Elvi döntések (ma jogegységi határozatok) - amelyek az alsóbb fokú bíróságok számára kötelezőek - alkotmánybírósági kontroll alatt álljanak-e." Lábady Tamás: A magyar Alkotmánybíróságról szóló törvény. Jogtudományi Közlöny 1992/6. 287. A szerző igényli, hogy ezeknek az aktusoknak az alkotmányossági kontroll alá vonása az Alkotmánybíróság hatásköre legyen. Vö.: Lábady Tamás: A helyét kereső alkotmánybíráskodás. Világosság 1993/1. 38. A testület jelenlegi helyettes elnöke. Holló András pedig jelezte, hogy egy esetleges szavazásnál ennek lehetőségét elméletileg nem zárná ki. In.: Alkotmánybírósági szerepvita. Előttünk a múlt? HVG 2000. január 22. 95. Ádám Antal szerint "nem mellőzhető, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak a kétes jogalkalmazói gyakorlatot alkotmányellenes törvényértelmezéssel kiváltó irányelvét vagy elvi döntését (ma jogegységi határozat) az Alkotmánybíróság elbírálja és megsemmisítse..., (mivel) abból, hogy az Alkotmánybíróság elbírálhatja bármely törvény alkotmányosságát, az következik, hogy jogosult elbírálni a törvény hiteles értelmezését is." Ádám Antal: A jogszabályok alkotmánybírósági ellenőrzéséről. Jogtudományi Közlöny 1992/12. 528.
[38] Mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a felvetés az Alkotmánybíróság határozatának - az elképzelés szerint - igen erős jogforrási jelleget tulajdonít.
[39] Mások szerint a "több szem többet lát" elv miatt kellett az utólagos normakontroll popularis actio jellege. A régi jog és az új alkotmány összehangolásával a rendszer áttérhet a "cases and contraversies" normakontrollra. Halmai Gábor: Az alkotmányjogi panasz - jelen és jövendő? Bírák Lapja 1994/3-4. 50.
[40] Ifj. Trócsányi László is erre utal. Érdekességként jegyzi meg, hogy a román Alkotmány 150. §-a "közvetett formában általános szabályként hatályon kívül helyezte az új alkotmánnyal ellentétes korábbi jogszabályokat." Alkotmányozás és rendszerváltás Közép és Kelet Európában. Jogtudományi Közlöny 1995/8. 385. A már hatályon kívül helyezett jogszabályok hatályon kívül helyezett voltának megállapítását azonban az arra hivatott szerv, tehát az alkotmánybíróság végzi el.
[41] Kilényi Géza: Az Alkotmánybíróság és a közigazgatási bíráskodás. In.: Elvek és intézmények az alkotmányos jogállamban. Budapest 1991. (Szerk.: Ádám Antal - Kiss László) 138.
[42] Sólyom László: Ellenőrzött rendszerváltás. Világosság 1991/5. 369.
[43] Erre a feladatra a Deregulációs Tanács alkalmasabb lenne, mivel más szempontok alapján végzi a jogtisztítást, másrészt fő tevékenységként látná azt el, nem pedig más hatásköre gyakorlása szükségképpeni következményeként.
[44] Pikier Kornél véleménye szerint a jogszabályok alkotmányosságának formai felülvizsgálatára rendes bíróságok is alkalmasak. Pikier Kornél: A végrehajtó hatalom és a parlament. In.: A közigazgatás fejlődése. Az államigazgatás központi egységei. MTA ÁJI. 1978. 37. Más kérdés, hogy a formai követelmények megsértése gyakran tartalmi alkotmánysértéssel párosul, melynek megítélése csak az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozhat.
[45] Vö. az I. 2. d) ponttal.
[46] Sári János: A jogalkotás és jogforrási rendszer az alkotmánybírósági határozatokban: az Alkotmány "láthatóvá tétele". Magyar Közigazgatás 1994/8. 457.
[47] Takács Imre: A magyar alkotmánybíráskodás időszerű problémái és továbbfejlesztésének lehetőségei. In.: Alkotmányfejlődés és jogállami gyakorlat. Hanns Seidel Alapítvány Budapest 1994. (Szerk.: Ádám Antal) 100. Úgy gondolom, ez a nézet csak fenntartásokkal fogadható el. Nem a törvényhozó hatalom önkorlátozásáról van szó ugyanis, hanem a törvényhozó hatalom alkotmányozó hatalom általi korlátozásáról. Más kérdés, hogy a Magyar Köztársaságban a kél halaimat azonos testület - az Országgyűlés - testesíti meg, azonban ekkor sem önkorlátozásról van szó. (Nyilván a későbbi törvényhozót is köti a korábbi alkotmányozó hatalom akarata, pedig nyilvánvalóan nem beszélhetünk azonos összetételű testületről.)
[48] Takács Imre: A magyar alkotmánybíráskodás időszerű problémái és továbbfejlesztésének lehetősegei. In.: Alkotmányfejlődés és jogállami gyakorlat. Hanns Seidel Alapítvány Budapest 1994. (Szerk.: Ádám Antal) 100. Véleményem szerint ez az álláspont részben támadható. Nem találom ugyanis annak indokát, hogy az Alkotmánybíróság normakontrollja miért ne szabná meg kötelező erővel a parlament döntéseinek tartalmát, mivel a megsemmisítés során az alkotmányos követelmények megfogalmazásával, valamint az indokolásban kifejtettekkel eleve korlátok között tartja. A döntés tartalmának megszabása nem azonosítható a meghatározott normaszöveg parlamentre kényszerítésével.
[49] Mivel a modern állam "törvényhozó-állam" is, az alkotmánybíróságok szerepe is megnövekszik. Vö.: Roman Herzog: Az Alkotmánybíróság szerepe a parlamentáris demokráciában. Jogtudományi Közlöny 1992/6. 268.
[50] Laikus alatt az alkotmányjogot, illetve az Alkotmánybíróság gyakorlatát nem kielégítően ismerőket érteni, akik - ennek megfelelően - akár jogvégzett emberek is lehetnek.
[51] Mások az akció popularis megszüntetését nem tartanák helyesnek. Vö. Takács Imre: A magyar alkotmánybíráskodás időszerű problémái és továbbfejlesztésének lehetőségei. In.: Alkotmányfejlődés és jogállami gyakorlat. Hanns Seidel Alapítvány Budapest 1994. (Szerk.: Ádám Antal) 101.
[52] Lábady Tamás: A populáris akció és az egyéni jogvédelem biztosítása az alkotmánybírósági eljárásban. Magyar Jog 1991/7. 388., valamint Uő.: A magyar Alkotmánybíróságról szóló törvény. Jogtudományi Közlöny 1992/6. 288.
[53] "Az Alkotmánybíróság plénuma tételesen kidolgozott törvénytervezetbe foglalta ajánlásait az utólagos normakontroll érintettség nélkül bárki által igénybe vehető, tehát actio popularis jellegű kezdeményezésére vonatkozó jogosultság szűkítésére és konkrét alapjogi sérelem miatt jogszabály vagy egyedi hatósági döntés alkotmánybírósági elbírálásának kezdeményezésére alkalmas, tehát valóságos alkotmányjogi panasz intézményesítésére." Ádám Antal: Az emberi és állampolgári alapjogok jellegéről és korlátairól. In.: Válogatott fejezetek a rendszeres alkotmánytan köréből. Pécs 1996. (Szerk.: Kiss László) 421.
[54] Vö.: Maczó Ágnes - G. Nagy Után: Új Magyar Alkotmány. Inter Leones 1995. Az általuk javasolt Alkotmány 114. § (2) bekezdése szerint törvény és jogszabály (sic!) alkotmányellenességének megállapítását csak az kezdeményezhetné, akit ez alapján érdeksérelem ért.
[55] Lábady Tamás: A populáris akció és az egyéni jogvédelem biztosítása az alkotmánybírósági eljárásban. Magyar Jog 1991/7. 386.
[56] Lábady Tamás: A populáris akció és az egyéni jogvédelem biztosítása az alkotmánybírósági eljárásban. Magyar Jog 1991/7. 390.
[57] Kilényi Géza is úgy vélekedik, hogy "csak az fordulhasson hozzánk, akit jogsérelem ért az adott jogszabály alkalmazása folytán, és csak ügyvéden keresztül." Kilényi Géza: Az Alkotmánybíróság helye és szerepe az alkotmányvédelem garanciarendszerében. In.: Jogi beszélgetések. Kaposvár 1993-1996. (1994.)
[58] E probléma jelentőségét mutatja, hogy a híres Yale egyetem jogi karán oktatják a magyar Alkotmánybíróság gyakorlatát. Vö.: Paczolay Péter: Az alkotmánybíráskodás modelljei és az Európai Unió. Politikatudományi Szemle 1998/1. 134.
[59] Ennek az - általam logikusnak tartott - következtetésnek némileg ellentmond, hogy az Alkotmánybíróság a támadott normák kb. 30 %-át semmisíti meg, s ez az arány az első évtől kezdve változatlan. Vö. Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás tizedik évfordulójára. Kézirat. A "Tíz éves az Alkotmánybíróság" e. konferencián elhangzott előadás írott változata.
[60] Vö. például Ádám Antal: A jogszabályok alkotmánybírósági ellenőrzéséről. Jogtudományi Közlöny 1992/12. 528.
[61] Takács Imre: A magyar alkotmánybíráskodás időszerű problémái és továbbfejlesztésének lehetőségei. In.: Alkotmányfejlődés és jogállami gyakorlat. Hanns Seidel Alapítvány Budapest 1994. (Szerk.: Ádám Antal) 101.
[62] Érdemes itt utalni Kiss László alkotmánybíró véleményére, aki kifejti - Szamel Lajos törvénysértésre vonatkozó megállapításait követve - hogy "alkotmányossági vizsgálat esetén nem lehet differenciálni kis és nagy, elhanyagolható és figyelembeveendő alkotmánysértések, illetőleg azok potenciális veszélyei között". Vö. 1196/B/1997. AB határozat. Kiss László alkotmánybíró különvéleménye. ABH 1998, 806, 812.
[63] Nem is említve azt az esetet, amikor a már több, mint három éve hatályban lévő norma a későbbi alkotmánymódosítás következtében válik alkotmányellenessé.
[64] Ennek igazolására elég az alkotmánybírói megkeresésekre adott igazságügyminiszteri válaszokra utalni, amelyek az eddigi gyakorlat szerint szinte kivétel nélkül az indítványozó által támadott norma alkotmányossága mellett foglalnak állást.
[65] Ez a gondolat Charles Eisenmann-nál merül fel elsőként. In.: Charles Eisenmann: La justice constitutionnelle et la Haute Cour constitutionnelle d'Autriche. D'Aix-Marseille, 1986. Economica Presses Universitaires. 295. Idézi: Ádám Antal: Alkotmányi értékek és alkotmánvbíráskodás. Osiris 1998. 179.
[66] Pl. Lábady Tamás: A helyét kereső alkotmánybíráskodás. Világosság 1993/1. 39.
[67] Kilényi Géza: Az Alkotmánybíróság helye és szerepe az alkotmányvédelem garanciarendszerében. In.: Jogi beszélgetések. Kaposvár 1993-1996, 49.
[68] Schmidt Péter: Az Alkotmánybíróság és a központi államszervezet. In.: Alkotmánybíráskodás. Unió 1993. (Szerk.: Kilényi Géza) 183.
[69] Az azonosulás nem feltétlenül lenne kizárt, ugyanis nem az ügy tartalmi kérdésében, hanem annak kérdésében születne a különvélemény, hogy az indítványtól várható-e elvi kérdés eldöntése. Nem kizárt tehát, hogy tartalmi kérdésben a többség is egyetértene a leírtakkal.
[70] Jó példa erre a 44/1992. (VII. 23.) AB határozat (ABH 1992. 378., 380.), az 53/1993. (X. 13.) AB határozat (ABH 1993. 323. 326.), a 29/1995. (V. 25.) AB határozat (ABH 1995, 145.) valamint a 4/1997. (I. 22.) AB határozat (ABH 1997. 41).
[71] "Ha mi észleljük, hogy egy jogszabály, amit alkalmaznunk kellene alkotmányellenes, de nincs indítvány rá, akkor mi nem fordulhatunk senkihez, hanem tulajdonképpen egy alkotmányellenes jogszabály alapján kellene határozatot hoznunk. Hát ez egy nonszensz." Kilényi Géza: Az Alkotmánybíróság helye és szerepe az alkotmányvédelem garanciarendszerében. In.: Jogi beszélgetések. Kaposvár 1993-1996. (1994) 50. Ugyancsak a szerző utal rá, hogy hasonló probléma esetén "úgy egészen véletlenül befutott egy indítvány". 51.
[72] Ádám Antal: A jogszabályok alkotmánybírósági ellenőrzéséről. Jogtudományi Közlöny 1992/12. 530.
[73] 4/1997. (I. 22.) AB határozat. ABH 1997, 41, 49-50.
[74] Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint "élő jog" alatt a jogszabályt értelmezett és alkalmazott tartalmával együttesen kell érteni. ABH 1991, 272, 277. Kifejtése az 57/1991. (XI. 8.) AB határozatban található. ABH 1991, 272.-tól. Az elv a 23/1998. (VI. 9.) AB határozatban is felbukkan. ABH 1998, 182.-tól
[75] 57/1991. (XI. 8.) AB határozat. ABH 1991, 272. 277.
[76] Mindenképpen megjegyzendő, hogy Kilényi bíró sem a bírósági ítéletek hatályon kívül helyezése, hanem az ellen emelt szót, hogy alkotmányellenes bírói jogszabályértelmezés miatt az egyébként alkotmányos értelemmel is rendelkező jogszabályt a testület megsemmisítse.
[77] ABH 1991, 272, 286.
[78] 1/1993. (IX. 13.) TÜ. Áf. a bírói jogalkalmazás alkotmányossági felülvizsgálatánál követendő alkotmánybírósági gyakorlatról. Eszerint "a bírói jogalkalmazással kapcsolatos alkotmányossági kifogás (alkotmányjogi panasz) kétlépcsős alkotmánybírósági eljárást eredményezhet. Ha a bírói gyakorlat a vizsgált jogszabályt alkotmánysértő módon alkalmazza, az Alkotmánybíróság határozatban mondja ki a jogszabály alkotmányos tartalmát. (Lásd a 38/1993. (VI. 11.) AB határozatot). Amennyiben a bírói gyakorlat figyelmen kívül hagyja az Alkotmánybíróság határozatát, s emiatt a jogszabály változatlanul alkotmánysértő jogalkalmazás eredményeként hatályosul, az Alkotmánybíróság az "élő jog" (már alkalmazott - lásd az 57/1991. (XI. 8.) AB határozatot) elve alapján megsemmisíti a vizsgált jogszabályt".
[79] Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás tizedik évfordulójára. Kézirat. A "Tíz éves az Alkotmánybíróság" e. konferencián elhangzott előadás írott változata.
[80] Eszerint "az Alkotmánybíróság határozatának indokolásában (kiemelés Sólyom László által) kifejtheti, hogy melyik a támadott jogszabályi rendelkezésnek az az értelme, amelynek alapulvételével a támadott rendelkezést nem tekinti alkotmányellenesnek". ABH 1991, 272, 286.
[81] Az indokolás kötelező ereje a szakirodalomban is vitatott. Eltérő értelmezésre ad lehetőséget az Abtv. 27. § (2) bekezdése is, mely szerint az Alkotmánybíróság határozata mindenkire nézve kötelező. A határozat pedig rendelkező részből és indokolásból áll, tehát ebből következően az indokolásban foglaltak is kötelezőként foghatóak fel.
[82] 24/1991. (V. 18.) AB végzés. ABH 1991. 363, 367. Kilényi Géza, Szabó András, Vörös Imre, Zlinszky János alkotmánybírák különvéleménye.
[83] Az Igazságügyminisztérium február 10-i tervezete.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD. hallgató, Pécsi Tudományegyetem (Pécs).
Visszaugrás
