Az egyik lényeges kérdés, amely a Luganói és a Brüsszeli Egyezmény (ez utóbbi az 1989-es módosítás utáni értelemben) értelmezése kapcsán felmerül, a 21-23. cikkelyekben említett "elsőként megkeresett bíróság" kifejezés meghatározása [ugyanez a kifejezés található meg a Luganói Egyezmény 54. cikkely (2) pontjában is].3 A 21. cikkely (2) pontja értelmében: "Ha különböző szerződő államok bíróságai előtt ugyanazon igény érvényesítése iránt, ugyanazon felek között indítanak keresetet, akkor az a bíróság, amely előtt a keresetet később indították meg, az eljárást hivatalból felfüggeszti, amíg az elsőként megkeresett bíróság joghatósága bizonyossá válik." A 22. cikkely hasonló rendelkezéseket tartalmaz: "Ha különböző szerződő államok bíróságai előtt egymással összefüggő kereseteket indítanak, akkor a később megkeresett bíróság az eljárást felfüggesztheti, ameddig a két per elsőfokú eljárása folyamatban van." Ráadásul a 23. cikkely hozzáteszi: "Amennyiben a keresetekre több bíróságnak van kizárólagos joghatósága, akkor a később megkeresett bíróságnak meg kell állapítania joghatóságának hiányát az elsőként megkeresett bíróság javára." Mi több, a Luganói Egyezmény 54. cikkely (2) pontja értelmében a 21. és 22. cikkelyek (perfüggőség, összefüggő eljárások) alkalmazásához az Európai Unió tagállamainak nemzeti bíróságai abban az esetben is kötve vannak, amennyiben az eljárást az EFTA tagállamok bíróságai előtt indították meg.4 Ezt az Európai Bíróság jelentette ki a Gubisch Maschinenfabrik v. Palumbo5 ügy kapcsán. E szabályokat azzal a céllal alkották meg, hogy elkerüljék a párhuzamos eljárásokat a szerződő államok nemzeti bíróságai előtt, és ezáltal megelőzzék az egymásnak ellentmondó ítéletek meghozatalát, az Európai Unió és az EFTA tagállamok közötti megfelelő igazságügyi együttműködés keretein belül.
A fent említett rendelkezések értelmezése kapcsán tehát a legjelentősebb kérdés annak meghatározása, hogy mikor áll be a perfüggőség az egyes nemzeti bíróságok vonatkozásában. Mindenesetre, amikor húsz évvel ezelőtt a Zelger v. Salinitri6 ügy kapcsán felkérték az Európai Bíróságot, hogy határozza meg azt az időpontot, amikor egy nemzeti bíróság megkeresettnek tekinthető, a Bíróság döntését arra alapozta, hogy a tagállamok nemzeti eljárásjoga e kérdésben rendkívül eltérő megoldásokat tartalmaz. A Bíróság fejtegetéseit azzal kezdte, hogy egy nemzeti bíróság azon kötelezettsége, miszerint állapítsa meg joghatóságának hiányát egy másik nemzeti bíróság javára, csak abban az esetben áll fenn, ha határozottan megállapította, hogy az eljárást más nemzeti bíróság előtt már megindították; valamint a Brüsszeli Egyezmény 21. cikkelyének rendeltetése értelmében ilyenkor azt az időpontot kell figyelembe venni, amikor az eljárást "egyértelműen megindítottnak" tekinthetjük egy nemzeti bíróság vonatkozásában. Ezt az időpontot pedig a nemzeti jognak kell meghatároznia, mert az eljárás kezdő időpontját meghatározó közösségi koncepció akkor még nem került meghatározásra.
Ha mindezt közelebbről vizsgáljuk, akkor a Zelger-ügy kapcsán azt mondhatjuk, hogy tulajdonképpen a nemzeti bíróságoktól azt várják el, hogy megállapítsák az elsőbbségi sorrendet számos eljárási időpontot figyelembe véve, a Brüsszeli Egyezmény 21., 22. és 23. cikkelyek által megállapított feltételeket alkalmazva, méghozzá úgy, hogy saját maguk vonatkozásában saját nemzeti jogukat vegyék figyelembe, a többi bíróság tekintetében pedig azok saját nemzeti jogát alkalmazzák. Ily módon a Luganói7 és a Brüsszeli Egyezmény alkalmazási körén belül (a Brüsszeli Egyezmény még mindig hatályban van Dánia tekintetében)8 az a kérdés, hogy valamennyi nemzeti jogot figyelembe véve mikor áll be a perfüggőség, még mindig aktuális kérdés az Egyezmények értelmezésével és megfelelő alkalmazásával kapcsolatban.9
Az Európai Bíróságnak a Zelger10 ügyben hozott döntését, valamint azt, hogy visszautasította annak egységes meghatározását, hogy egy nemzeti bíróság mikor tekinthető megkeresettnek - mindezt a Brüsszeli Egyezmény célkitűzéseire hivatkozva -, igen gyakran kritizálják.11 Többek között az a kérdés, hogy mi akadályozza meg a Bíróságot abban, hogy a perfüggőség beállásával kapcsolatban egy egységes időpontot határozzon meg, más szavakkal miért nem képes kialakítani egy olyan megoldást, amellyel adott ügyben elkerülhető lenne a versengő eljárások közötti divergencia.
A 44/2001. Tanács Rendelet Preambuluma12 szerint "Világosan és hatékonyan kell szabályoznia perfüggőség és az összefüggő eljárások kérdését, valamint a perfüggőség kezdő időpontja tekintetében fennálló nemzeti eltérésekből adódó problémákat. E rendelet alkalmazásában az említett időpontot önállóan kell meghatározni." A megoldást, hogy az eljárás kezdő időpontja autonóm módon kerüljön meghatározásra, sokan támogatták,13 így végül megszülethetett a 44/2001. Tanács Rendelet 30. cikkelye, amellyel csökkentették az egyes nemzeti jogrendszerek közötti versengést.14
A 30. cikkely értelmében: "E szakasz alkalmazásában (9. szakasz: perfüggőség és összefüggő eljárások) a bíróság megkeresettnek tekinthető: 1. az eljárást megindító irat, illetve azzal egyenértékű irat bírósághoz történő benyújtásának időpontjában, feltéve, hogy a felperes ezt követően nem mulasztja el az alperes részére történő kézbesítés érdekében számára előírt intézkedések megtételét; vagy 2. ha az iratot a bírósághoz történő benyújtást megelőzően kell kézbesíteni, abban az időpontban, amikor azt a kézbesítésért felelős intézmény megkapja, feltéve, hogy a felperes ezt követően nem mulasztja el az iratnak a bírósághoz történő benyújtása érdekében számára előírt intézkedések megtételét."
Az a megoldás, amelyet a Tanács Rendelet 30. cikkelye adaptál, tulajdonképpen egy arany középút15, amely elismeri a különböző nemzeti megoldások közötti eltérést, ennek ellenére biztosítja a felek egyenlő védelmét.
Mindezek ellenére a Tanács Rendelet 30. cikkelyének értelmezésével kapcsolatban továbbra is jelentőséggel bírnak a perfüggőség kezdő időpontját meghatározó egyes nemzeti előírások. Az első kérdés, amelyet egy nemzeti bíróságnak meg kell vizsgálnia a 30. cikkelyben foglalt rendelkezések alkalmazása során: azon másik tagállam nemzeti bírósága vonatkozásában, amely előtt már korábban megindították ugyanazon eljárást vagy az összefüggő eljárást, melyik az az időpont, amikor az a bíróság már megkeresettnek tekinthető; és legfőképpen azt kell megállapítani, hogy a 30. cikkely 1. vagy 2. pontját kell-e alkalmazni. A második kérdés, amelyet meg kell vizsgálni: szoros értelemben melyek azok a lépések, amelyeket a felperesnek meg kell tennie saját nemzeti joga értelmében az alperes részére történő kézbesítés érdekében; és ezáltal eleget tesz-e a 30. cikkely 1. pontjában támasztott követelményeknek (természetesen akkor, ha az adott jogrendszer a 30. cikkely 1. pontjában megfogalmazott előírásokat követi); vagy a felperesnek saját nemzeti joga értelmében milyen intézkedéseket kell megtennie az iratoknak a bírósághoz történő benyújtása érdekében (amennyiben a 30. cikkely 2. pontját kell alkalmazni). Továbbá azon szerződő államokban, ahol a külföldre történő kézbesítés a francia "remise au parquet" rendszer alapján történik, alapvető jelentőségű az a kérdés, hogy az eljárás megindítása szempontjából teljesítettnek tekinthető-e a kézbesítés a hazai államügyészi hivatalnak történő továbbítás által.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
