A hazai gyakorlatban - részben nemzetközi hatásra és minták alapján - felmerült és vitákat váltott ki a biztosítéki tulajdon-átruházás és az egyéb fiduciárius biztosítékok különböző formáinak alkalmazása. Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója illetve tematikája e körben az engedményezés, a tulajdonjog-fenntartás, a vételi jog és a visszavásárlási jog biztosítéki célú alkalmazására tér ki, mégpedig azzal, hogy (a tulajdonjog-fenntartás kivételével) pozitív jogalkotással segíteni kell e jogintézmények biztosítéki célú alkalmazását. E cikkben amellett érvelünk, hogy a biztosítéki jog továbbfejlesztésének helyes útja a zálogjog terén megindult reformfolyamat továbbfolytatása, nem pedig egyéb dologi jogok biztosítéki célú alkalmazásának kodifikálása.
Abból indulunk ki, hogy a zálogjogi szabályok olyan alapvető elveket és követelményeket fejeznek ki, amelyeknek általánosan érvényesülniük kell a hitelviszonyokban, a hitelezői követelések érvényesítésére irányuló szabályozásban, így a fiduciárius biztosítékokkal kapcsolatban is.
Tézisszerűen összefoglalva, véleményünk - amit a továbbiakban részletesen kifejtünk - a következő:
1. A tulajdonjog elvileg alkalmas biztosítéki célokra, ilyen jellegű alkalmazására mind a jogtörténetben, mind pedig a nemzetközi gyakorlatban vannak példák. A tulajdonjog biztosítéki célú alkalmazása azonban a következő problémákat okozza:
a) A tulajdonátruházással a hitelező ténylegesen több jogot szerez, mint ami - az adósi és a hitelezői érdekek kiegyensúlyozott figyelembevételével - a biztosítéki pozícióhoz szükséges, ezt a többletet a felek közötti jogviszonyban érvényesülő kötelmi jogi korlátok igyekeznek visszavenni. Ez a megoldás elősegíti a hitelezői pozícióval való visszaélést, egyoldalúan hátrányos az adós valamint annak biztosítékkal nem rendelkező hitelezői számára.
b) A tulajdonátruházással a hitelező annál is több jogot szerez, mint amit valójában szeretne, hiszen általában nem kívánja birtokba venni, használni, hasznosítani, működtetni a biztosítékul szolgáló dolgot (dologösszességet); nem kívánja átvenni a tulajdonjoggal együtt járó terheket és kockázatokat. Ez az adós számára sem lenne elfogadható megoldás, hiszen az esetek jelentős részében az adós gazdasági tevékenységének folytatásához elengedhetetlenül szükséges, hogy a biztosítékul szolgáló dolgok feletti rendelkezési jogát fenntartsa, a dolgokat használja, feldolgozza és értékesítse. Ezek a szempontok összeegyeztethetetlenek a tulajdonjog tartalmával és a tulajdonátruházás követelményeivel.
c) Az előzőekből következően a biztosítékul szolgáló dolog tulajdonosi pozíciója tekintetében hamis látszat érvényesül: a birtoklás az adóst mutatja tulajdonosnak, miközben nem az, az esetleges tulajdoni bejegyzés pedig a hitelezőt, miközben a tulajdonjoga - bár csupán kötelmi eszközökkel, de - jelentősen korlátozott (pl. visszaadási kötelezettség terheli). Ez a tulajdon megkettőződését, a jogi és gazdasági tulajdon elválását eredményezi.
2. A zálogjog mint korlátozott dologi jog (értékjog) - a biztosítéki tulajdonátruházás előzőekben felsorolt problémáira adott válaszként - a jogfejlődés eredménye, a jogalkotó válasza a hitelezők dologi biztosíték iránti igényére és a biztosítéki tulajdonátruházás nem kívánatos elemeinek kizárására. A zálogjogi szabályozásban a zálogjogosult, a zálogkötelezett és harmadik személy hitelezők érdekei egyaránt érvényesülnek. Erre tekintettel a zálogjogi szabályozás a zálogjog létesítése, nyilvánossága, érvényesítése és az adós elleni felszámolási eljárásban való kezelése tekintetében eltérést nem engedő szabályokat állapít meg. A fiduciárius biztosítéki konstrukciók célja olyan dologi biztosíték létesítése, amelynek esetében nem érvényesülnek a zálogjog kötelező szabályai. Ezért, a hatályos szabályok alapján vitatható a fiduciárius biztosítéki megoldások - így különösen a biztosítéki cél mint tulajdonátruházási jogcím - érvényessége, az átruházó ügylet tényleges megtörténte, és az ügyletnek a többi hitelezővel szembeni hatályossága.
3. De lege ferenda problematikus lenne a létező dologi biztosítékok mellett új biztosítéki formák létesítése, és jogpolitikai-lag helytelen lenne az ilyen irányú kodifikáció, mivel - megfelelő zálogjogi szabályozás esetén - nincs legitim, méltányolandó piaci igény az ilyen jellegű biztosítékokra. A fiduciárius biztosítékoknak csak kivételes körben, speciális jogszabályi legitimáció alapján van helyük, a jelenleg létező kivételek körének bővítése nem indokolt.
Fiduciárius biztosíték alatt az olyan jogügyleteket értjük, amelyekben a tulajdonjog, tulajdonjog megszerzésére vonatkozó jog (opció), illetve követelés vagy jog jogosulti pozíciója biztosítéki szerepet tölt be. A biztosítéki pozíció létesítése úgy történik, hogy a hitelező dologi (vagy ahhoz hasonló jellegű) jog formájában többet (tulajdonjogot, opciós jogot, engedményesi státuszt stb.) kap, mint amennyit a biztosítéki cél kívánna, és ebből a többől az adós és a hitelező közötti belső viszonyban, kötelmi korlátok, kötelezettségek beépítésével vesznek vissza. A fiduciá-rius biztosítékok tipikus esetében, a biztosítéki tulajdon-átruházásnál például egy hiteljogviszony adósa a hitelezőre átruházza valamely vagyontárgy tulajdonjogát, azonban a tulajdonátruházás célja biztosítéknyújtás, és erre tekintettel a felek megállapodása szerint a hitelező által megszerzett tulajdonjog több tekintetben korlátozott, így különösen a hitel megfizetésekor a hitelező köteles a tulajdonjogot visszaruházni az adós részére. Az ügylet bizalmi jellegű, mert a dolog (jog, követelés) megszerzője harmadik személyekkel szemben teljes körű jogosultként jelenik meg, az átruházó csupán kötelmi alapon léphet fel vele szemben, és nem léphet fel olyan jóhiszemű harmadik személyekkel szemben, akikre a dolog megszerzője azt átruházta.1
Az imént tipikusként említett biztosítéki átruházás mellett a tulajdonjoghoz kapcsolódó egyes intézmények, elsősorban a tulajdonjog-fenntartás, a visszavásárlási jog és a vételi jog szintén alkalmasak fiduciárius biztosítéki pozíció létrehozására. A pénzügyi piacokon kialakultak olyan ügylet-típusok, amelyek e polgári jogi intézményeket használják fel biztosíték létesítésére; ezek közül a legismertebbek a pénzügyi lízing, a faktoring és a repó ügylet. A fiduciárius biztosítékok egyes formáira a későbbiekben részletesebben kitérünk, itt csupán annyit említünk meg, hogy - a tulajdonjog-fenntartás kivételével - a szóban forgó jogintézményeknek eredendően nincs biztosítéki funkciójuk; a fiduciárius biztosítékok jogi megítélésével kapcsolatos problémák nagyrészt éppen abból fakadnak, hogy a szóban forgó jogintézményeket nem azok rendeltetésének megfelelően alkalmazzák.
Úgy gondoljuk, hogy nem lehetséges érdemben foglalkozni a fiduciárius biztosítéki ügyletekkel, ha csak elvontan a fiducia jogi kérdéseit vizsgáljuk, és nem nézünk szembe azzal, hogy a gyakorlatban milyen körben és milyen célból merül fel ezek alkalmazása. Tapasztalataink és az eddigi vitákban szerzett információink alapján egyértelműnek tűnik, hogy a cél minden esetben a hitelezői pozíció erősítése. Ez a cél persze közvetve az adós érdekét is szolgálja, hiszen ennek teljesülése adott esetben feltétele a hitelhez való hozzájutásnak vagy a kedvezőbb feltételekkel való hitelfelvételnek. Nem mindegy azonban, hogy az adósnak e cél eléréséért milyen árat kell fizetnie. Ebből a szempontból a piac különböző szegmensei jelentős eltéréseket mutatnak.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
