Elöljáróban célszerű talán megemlítenünk, hogy a címben jelzett probléma - általánosabban: az uniós jog és a tagállami jogok viszonyának kérdése - legalább két aspektusból merülhet fel. Egyrészt adott lehet egy olyan helyzet, amelyben a tagállamok és az Unió érdekei és céljai tökéletesen megegyeznek, szoros összefüggésben azzal a körülménnyel, hogy magának az Uniónak a létrejöttét az a tény is megalapozta, hogy az európai államok józan megfontolással belátták, hogy kooperációjuk és a közös intézmények létrehozása nagyban segíti prosperitásukat. Adott lehet azonban, és az elmúlt hónapokban adott is, egy olyan helyzet, amelyben mind nyilvánvalóbbá válik, hogy nem csupán az egyes tagállamok érdekei és céljai térhetnek el egymáséitól, de maga az Unió is hajlamos olyan sajátos szempontokat artikulálni, amelyeket a tagállamok jelentős része nem tekint a magáénak.
Amikor az uniós jog és a nemzeti jogok kapcsolatáról beszélünk, talán az utóbbi helyzet tűnik inspirálóbbnak, még akkor is, ha a harmonikus együttműködés és a közös érdekek által meghatározott helyzetek, és az ezekből következő szabályozások a hétköznapi gyakorlat számára - merőben az ügyek tömegét tekintve - meghatározóbbak. Ennek az elvi megfontolásnak a megfogalmazásakor érdemes közelebbről szemügyre vennünk Az uniós jog és a magyar jogrendszer viszonya című kiváló tanulmánykötetet[1], amely a legkülönbözőbb jogi szakterületek (közjog, magánjog, bűnügyi tudományok, illetve az eljárásjogok) jeles képviselőinek közreműködésével az Igazságügyi Minisztérium támogatásával készült, illetve jelent meg.
Az Előszót jegyző Trócsányi László igen helyesen hívja fel a figyelmet arra, hogy a kötet - tekintettel a nemzeti jogrendszerek és az európai uniós jog dinamikus kapcsolatára - nem lehet egyéb, mint "pillanatfelvétel" egy jelenségről, amelyet nem csupán a folytonos változás jellemez, de annak rendkívüli sebessége és intenzitása is. A kiadó nevében előszót író Kecskés László professzor fontos gondolatot fogalmaz meg, amikor annak jelentőségét hangsúlyozza, hogy az uniós joggal foglalkozó tanszékeken kívül az egyes jogágak képviselőinek maguknak is vizsgálniuk szükséges "kutatási témájuk uniós jogi hátterét".
A kötet első tanulmánya az uniós jog kulturális alapjaival foglalkozik.[2] Visegrády Antal az európai jogcsaládok és jogkörök alapos áttekintése után igyekszik megragadni az európai jog fő vonásait, majd áttér a magyar jogi kultúra főbb történeti jellemzőire. Bemutatja egyúttal a hazai jog rendszerváltozást követő fordulatát, később részletesen elemzi az uniós jogrendszerek és jogi kultúrák közeledésének nem csupán a lehetőségeit, de korlátait is. E körben külön kitér az Európai Bíróságra, rámutatva arra, hogy e szerv tevékenységében sajátos módon ötvöződik az angolszász és a kontinentális jogi hagyomány. Tanulmányát azzal a figyelemre méltó állítással zárja, hogy a magyar jogi kultúra is hozzá tud járulni az Európai Unió jogrendjének fejlődéséhez.[3] Ezt a fontos megjegyzést azonban érdemes általánosabban is megfogalmazni. Az Európai Unió jogrendje csak akkor képes valóban színvonalas és fejlett jogrendszerré válni, ha nem szakít a római jogi hagyományokon felépült nemzeti jogrendszerek vívmányaival, hanem éppenséggel merít a történelmi Európa azon gazdag kulturális hagyatékából, amelynek hordozói jelenleg az egyes tagállamok.
A kötet közjogi blokkjának első tanulmánya Cseporán Zsolt írása a művészet szabadságának uniós és hazai szabályozásáról. Az Alapjogi Charta rendelkezéseinek és a strasbourgi emberi jogi bíróság gyakorlatának bemutatását követően kitér a kérdés hazai rendezésének kérdésére, utalva a Magyar Művészeti Akadémia alkotmányos pozíciójának megteremtésére, és az ezzel kapcsolatos alaptörvényi szabályozás előremutató, illetve problematikus vonatkozásaira is.[4] Drinóczi Tímea nem csupán egy mostanában divatossá vált, de egyúttal alapvető fontosságú témát, az alkotmányos identitás problémáját elemzi figyelemreméltó alapossággal.[5] Mértéktartó írásában azon túl, hogy az egyes tagállamok alkotmánybíróságainak a kérdéssel kapcsolatos gyakorlatát bemutatja, kitér a magyar Alkotmánybíróság előtt a tanulmány megírásakor még nyitva álló, az úgynevezett migránskvótával összefüggő alkotmányértelmezési dilemma problematikájára is. Ezen a helyen megjegyzendő, hogy a kötet írásai közül Drinóczi tanulmánya az egyik, mely lehatolt az uniós jog és a tagállami jogrendszerek kapcsolatának azon aspektusáig, amelyet bevezetőnkben az eltérő érdekrendszerek ütközésével jellemeztünk.
Még mindig a közjogi blokkhoz tartozóan kell megemlékeznünk Fábián Adrián közigazgatási eljárásjogi tanulmányáról. Az írás a bevezetőben utal az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés (EUMSz.) 291. cikk (1) bekezdésére, mely kimondja " A tagállamok nemzeti jogukban elfogadják a kötelező erejű uniós jogi aktusok
- 36/37 -
végrehajtásához szükséges intézkedéseket". A tanulmány hangsúlyozza "Míg korábban a tagállami közigazgatás kialakítását, és különösen az arra vonatkozó tételes jog meghatározását általában a tagállami jogalkotók kompetenciájának tekintették, mára ezt a nézetet mindenképpen felül kell vizsgálni. Világosan látszik ugyanis, hogy az uniós jog bármilyen nemzeti jogterületre "betör", amennyiben uniós célok eléréséhez éppen arra van szükség."[6] Az írás egyes uniós rendelkezésekkel (támogatást korlátozó, illetve borlepárlást kötelezően előíró rendelettel) összefüggő kérdésekben elemzi azt a helyzetet, amikor valamely vállalkozás arra hivatkozással igyekszik kötelezettségétől szabadulni, hogy a nemzeti jogrendszer közigazgatási eljárási szabályai alapján vele szemben a jogkövetkezmény alkalmazása akadályba (visszakövetelési határidők eltelte, azonnali végrehajtás elrendelésének elmulasztása) ütközik. A tanulmány ismerteti az EU Bíróságának álláspontját is, mely szerint "a tagállamok kötelezettségük elmulasztása esetén nem hivatkozhatnak saját jogrendszerükre vagy más belső körülményre."[7] Az igen kiváló tanulmány olvasása kapcsán felmerül azonban az a dilemma is, hogy ez az elvi jelentőségű állásfoglalás mennyiben érvényesülhet azon kérdésekkel összefüggésben, amelyek nem tartoznak az Unió kizárólagos hatáskörébe, hanem kizárólag a megosztott hatásköröket érintik. További kérdés lehet az is, milyen következményei lehetnek, illetve kell, hogy legyenek azon esetleges mulasztásoknak, amelyeket esetleg az Unió szervei követnek el. Az uniós és a nemzeti jogok kapcsolatát érintő e fundamentális kérdések tisztázásának azonban aligha lehetett a tárgya ennek a jogági kérdéseket színvonalasan elemző tanulmánynak, mely a szolgáltatási irányelv egyes kérdéseire éppúgy kitér, mint de lege ferenda az uniós szervezeti és személyzeti jogra.
Horváth Zsuzsanna, Komanovics Adrienne és Pánovics Attila az Európai Unió környezeti jogának hazai végrehajtásáról közölt igen gondolatébresztő tanulmányt.[8] Külön kiemelték a kérdés abból eredő nehézségeit, hogy a környezetvédelmi feladatok megosztott hatáskörben helyezkednek el. Ezzel összefüggésben kiemelten került előtérbe a hatékonyság problémája, jelentős figyelmet szentelve a hazai szennyezések jogkövetkezményeinek kérdésére, és utalva arra is, hogy az Unió mind nagyobb szerepet vállal a környezetvédelmi feladatok ellátásában. E tanulmányt követően ismét a kultúra jogi szabályozása kapott teret a kötetben. Kocsis Miklós a művészeti igazgatás tagállami és hazai trendjeit vette számba.[9] Az írás bemutatja a központi közigazgatás elsősorban financiális, szervezési és szabályozási oldalról jelentkező felelősségét, kitérve azonban a köztestületi autonómia kérdéseire is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
