Az 1998. február 19-én elhunyt örökhagyó testvére a felperes, végrendeleti örököse az I. r. alperes.
Az örökhagyónak halálakor egy gyermeke volt, felesége korábban elhunyt, szülei már nem éltek, a felperesen kívül más testvére nincsen.
Az örökhagyó 1996. december 20-án írásbeli magánvégrendeletet alkotott, amelyben gyermekét kitagadta és általános örökösévé az I. r. alperest nevezte. Az örökhagyó 1998. január 21-én kelt írásbeli nyilatkozatában kijelentette, hogy a m.-i 370. hrsz. alatti ingatlan kizárólagos tulajdonát képezi, erről már végrendelkezett, amelyet ebben a nyilatkozatban is megerősített.
Az örökhagyó halála utáni hagyatéki eljárásban a közjegyző a hagyatékot (a m.-i ingatlant) ideiglenes hatállyal az I. r. alperes részére adta át. Az örökhagyó gyermeke kötelesrésze kiadása iránt az I. r. alperessel szemben pert indított, amely szünetelés folytán megszűnt. Ezt követően a közjegyző a végzését teljes hatályúvá nyilvánította és ezt a másodfokú bíróság helybenhagyta.
Az I. r. alperes 1999. szeptember 23-án a II-III. r. alperesekkel adásvételi előszerződést, majd az I. r. alperes tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási bejegyzése után adásvételi szerződést kötött, amelynek alapján a II-III. r. alperesek tulajdonjoga 2000. március 3-án az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzést nyert.
A felperes a perben törvényes örökösi minőségére hivatkozással az I. r. alperes javára szóló juttatás érvénytelensége folytán annak tűrésére kérte kötelezni az I. r. alperest, hogy tulajdonjoga az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre kerüljön, a II-III. r. alperesekkel szemben előterjesztett keresete bejegyzett tulajdonjoguk törlésére irányult.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték, a II-III. r. alperesek az ingatlan-nyilvántartásba bízva jóhiszemű és ellenérték fejében való tulajdonszerzésükre hivatkoztak.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alpereseket, hogy tűrjék, hogy a m.-i 370. hrsz. alatt felvett ingatlanról a II-III. r. alperesek tulajdonjoga törlésre és a felperes tulajdonjoga öröklés jogcímén bejegyzésre kerüljön. Megkereste a körzeti földhivatalt a II-III. r. alperes tulajdonjogának törlése és a felperes tulajdonjogának bejegyzése végett.
Az elsőfokú bíróság ítéletében tényként állapította meg, hogy az örökhagyó gépírással készült végrendeletének tanúi: az I. r. alperes leánya és az I. r. alperes testvérének házastársa volt, akik a Ptk. 685. §-ának b) pontja szerint az I. r. alperes hozzátartozói, ezért a végrendeletnek az I. r. alperes javára szóló juttatása a Ptk. 632. § (1) bekezdése alapján érvénytelen. Ez a Ptk. 652. §-a értelmében az örökhagyó gyermekére vonatkozó kitagadás érvényességét nem érinti, ő az öröklésből kiesett. Az örökhagyó után házastárs és szülők hiányában törvényes öröklésre a felperes jogosult. A felperes az örökhagyó halálával az ingatlan tulajdonjogát megszerezte. Az I. r. alperes mivel nem tulajdonos, az ingatlanról a Ptk. 112. § (1) bekezdése alapján érvényesen nem rendelkezhetett. Az I. r. alperes a II-III. r. alperesekkel megkötött adásvételi szerződéssel lehetetlen szolgáltatásra vállalt kötelezettséget, ezért az alperesek közötti adásvételi szerződés a Ptk. 227. § (2) bekezdése alapján semmis, a II-III. r. alperesek sem szerezhettek a Ptk. 117. § (1) bekezdése alapján tulajdonjogot. Az ingatlan-nyilvántartási törvény 62. §-ának (1) bekezdés a) pontja szerint a felperes alappal kérhette a bejegyzés törlését. Az eredeti állapot visszaállítása nem lehetséges, mert az örökhagyó halálával jogképessége megszűnt, a felperes pedig a Ptk. 116. § (1) bekezdése alapján jogosult volt tulajdonjogának bejegyzését kérni. Az elsőfokú bíróság utalt arra is, hogy a felperessel szemben a II-III. r. alperesek nem hivatkozhatnak sikerrel arra, hogy ők az ingatlan-nyilvántartásba bízva ellenérték fejében jóhiszeműen szereztek tulajdonjogot, mert az ingatlan-nyilvántartási törvény 5. § (5) bekezdése értelmében ok csak a tulajdonjog bejegyzése iránti kérelem beérkeztét követő három év elteltével részesülnek olyan védelemben, amelynek alapján tulajdonjoguk nem törölhető.
Az ítélet megváltoztatása, a kereset elutasítása iránt az alperesek fellebbeztek.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság az ítélet indokolásában - egyebek mellett - kiemelte, hogy az 1997. évi CXLI. törvény (ingatlan-nyilvántartási törvény) közhitelességre vonatkozó szabályai védelemben részesítik az ingatlan-nyilvántartásban bízva jóhiszeműen jogot szerzőket. Ugyanakkor az elsőfokú bíróság ítéletében helyesen felhívott 62. § (1) bekezdés a) pontja és a 63. §-a az ott meghatározott határidőn belül lehetőséget biztosít a téves bejegyzés folytán sérelmet szenvedő részére az érvénytelen bejegyzés törlésére irányuló kereset megindítására.
A jogerős ítélet ellen a II-III. r. alperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet a jogerős ítélet részbeni hatályon kívül helyezése, az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatásával a felperes törlés iránti keresetének elutasítása és a felperes perköltségben marasztalása iránt. Arra hivatkoztak, hogy az ingatlan-nyilvántartásba bízva jóhiszeműen és ellenérték fejében szerezték meg az ingatlan tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonostól, az Inytv. 5. § (1) bekezdése szerint az ingatlan-nyilvántartás hitelesen tanúsítja a bejegyzett tényeket és jogokat, tulajdonosnak ingatlan esetében az tekinthető, aki tulajdonosként van feltüntetve. Esetükben a Ptk. 365. §-a szerinti adásvételi szerződés minden feltétele megvalósult, ha a közhitelesség másodlagos szerepet kap az ilyen esetek elbírálásánál, akkor a tulajdonszerzés teljesen bizonytalanná válik.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság alaposnak találta, az alábbi indokok szerint:
I. Téves a perben eljárt bíróságok jogi álláspontja abban, hogy a felperes a II-III. r. alperessel szemben ingatlan-nyilvántartási törlési pert sikerrel indíthatott. Az ítéletekben helyesen felhívott ingatlan-nyilvántartási törvény 62. § (1) bekezdés a) pontja értelmében keresettel kérheti a bejegyzés törlését és az eredeti állapot helyreállítását érvénytelenség címén az, akinek nyilvántartott jogát a bejegyzés sérti. E rendelkezésből következik, hogy a törlési per célja az, hogy a bíróság a sérelmes ingatlan-nyilvántartási bejegyzés törlését és az előző ingatlan-nyilvántartási állapot visszaállítását rendelje el. A per alapja az, hogy a bejegyzés érvénytelen és ilyen per indítására kizárólag az ingatlan-nyilvántartási érdekelt jogosult az, akinek az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogát sérti az érvénytelen bejegyzés. A perben nem vitásan a felperesnek az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett joga a II-III. r. alperesek tulajdonjogának bejegyzését megelőzően nem volt, így nyilvántartott joga sérelmére hivatkozással érvénytelenség címén az alperesek tulajdonjoga törlésére irányuló ingatlan-nyilvántartási per indítására sem jogosult.
II. A felperes perbeli keresete tartalmánál fogva az örökhagyó érvénytelenné vált végrendelete folytán törvényes öröklés jogcímén megszerzett tulajdonjoga ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésére irányult. A felperes ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonszerzését állította és a Ptk. 116. § (1) bekezdése alapján tartott igényt arra, hogy tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartás feltüntesse. Azaz, a jelen per tulajdoni pernek minősül, tehát arra nem az ingatlan-nyilvántartási perek szabályai az irányadók, de az ingatlan-nyilvántartás szabályainak is jelentősége van.
A felperesnek a tulajdoni igényét a végrendelet érvénytelensége folytán álörökössé vált I. r. alperessel, továbbá az I. r. alperesnek a II-III. r. alperesekkel kötött adásvételi szerződése folytán a II-III. r. alperesekkel szemben is érvényesítenie kellett.
Az ingatlan-nyilvántartási törvény 5. § (1) és (2) bekezdése szerint az ingatlan-nyilvántartás - ha a törvény kivételt nem tesz - a bejegyzett jogok fennállását hitelesen tanúsítja. Az ellenkező bizonyításáig az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogról vélelmezni kell, hogy az fennáll és az ingatlan-nyilvántartás szerinti tulajdonost illeti meg. Tehát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jog fennállása mellett vélelem szól (közhitelesség vélelme), ez a vélelem azonban megdönthető és ez az alapja a felperes által indított tulajdoni pernek is. A közhitelesség védelmet nyújt mindazoknak, akiknek joga korábban bejegyzésre került és azoknak is, akik jóhiszemű szerzők (ingatlan-nyilvántartásban bízva) ellenérték fejében szerzők, akikkel szemben az ún. ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonos sem érvényesítheti jogát (legalábbis az ingatlan-nyilvántartási eljárásban). Az ingatlan-nyilvántartási törvény 5. § (3) bekezdése szerint a jóhiszemű szerző javára az ingatlan-nyilvántartást az ellenkező bizonyításáig az oda bejegyzett jogok, tények tekintetében akkor is helyesnek kell tekinteni, ha az a valóságos bejegyzéstől eltér. Az ingatlan-nyilvántartásban jóhiszemű jogszerzőnek minősül az, aki az ingatlan-nyilvántartásban bízva ellenérték fejében szerez tulajdonjogot. A (4) bekezdés értelmében az ingatlan-nyilvántartáson kívül jogot szerző személy nem érvényesítheti megszerzett jogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett, illetőleg őt rangsorban megelőző jóhiszemű jogszerzővel szemben.
A felperesnek tehát a jelen polgári perben azt kellett bizonyítania, hogy az ingatlan-nyilvántartáson kívül tulajdonjogot szerzett, ezért a "nemo plus iuris" elve alapján a primus és a sekundus közötti szerződés érvénytelen, továbbá - és ez már az ingatlan-nyilvántartási szabályoktól következik -, hogy a későbbi jogszerző, rosszhiszemű vagy ingyenes szerző volt, aminek következtében a felperes tulajdonjoga bejegyezhető.
A végrendelet érvénytelensége folytán az I. r. alperes álörökössé vált, mert a törvényes örökös felperes a Ptk. 673. §-a értelmében az örökhagyó halálának időpontjában tulajdont szerzett a hagyatéki vagyontárgyakon, így a Ptk. 115. §-a alapján tulajdonosi minőségében jogosult volt fellépni, az álörökös felelősségére pedig a Ptk. 193., 195. §-ai szerint a jogalap nélküli birtoklásra vonatkozó szabályok az irányadók. Annyiban helyes a jogerős ítélet jogi álláspontja, hogy az álörökössé vált I. r. alperes a "nemo plus iuris" elve alapján az ingatlant nem adhatta volna el. A felperes azonban a perben azt meg sem kísérelte bizonyítani, hogy a II-III. r. alperesek rosszhiszemű, vagy a szerződés tartalmával szemben ingyenes szerzők lennének, aminek következtében a felperes tulajdonjoga velük szemben bejegyezhető lenne. A vélelem ezért nem dőlt meg, a II-III. r. alperes jóhiszemű és visszterhes szerző volt, őket a közhitelesség védi, tulajdonjoguk megtámadhatatlanná vált. Más kérdés az, hogy az ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonos az álörökössel szemben kötelmi jellegű - elévülő - kártérítést követelhetne, ilyen jellegű igényt azonban a felperes a perben nem érvényesített.
A kifejtettekre tekintettel a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezése jogszabályt sért, ezért a Legfelsőbb Bíróság azt hatályon kívül helyezte és a II-III. r. alperesek tulajdonjogának törlésére és a felperes tulajdonjoga bejegyzésére irá- nyuló keresetet elutasította. (Pfv. II. 20. 028/2002. szám.)
A felperes 1997. szeptember 2-án kelt szerződéssel megvásárolta a perbeli ingatlan M. A. nevén álló 2/3 tulajdoni illetőségét, 300 000 forint vételárért. A felperes a vételárat az eladó részére megfizette, egyidejűleg az ingatlant birtokba vette. Az elővásárlásra jogosult tulajdonostárs a szerződést nem írta alá, elővásárlási jogáról lemondó nyilatkozatot nem tett. A szerződés földhivatalhoz történő benyújtására csak 1998. augusztus 17-én került sor.
Az alperes jogelődje végrehajtási eljárást indított M. A. adóssal szemben és megkeresése alapján az adós ingatlan illetőségére a földhivatal - 1998. augusztus 3. napján - 1 140 318 forint és járulékai erejéig a végrehajtási jogot bejegyezte.
A felperes keresetében az ingatlanilletőségnek a foglalás alól való feloldását kérte.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a perbeli ingatlanilletőséget a foglalás alól feloldotta. Határozatának indokolása szerint a felperes az adásvételi szerződés megkötésével érvényes kötelmi jogcímet szerzett arra, hogy az ingatlan-nyilvántartás a tulajdonjogát feltüntesse, illetve a törvény szerint a tulajdonoséhoz hasonló védelemben részesüljön.
Az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy a felperes a végrehajtási jog bejegyzése időpontjában nem rendelkezett az ingatlan tulajdonjogával, annak ingatlan-nyilvántartási bejegyzése hiányában, de rendelkezett minden olyan jogosítvánnyal - birtoklás, használat, rendelkezés joga -, amely az ingatlan tulajdonosát megilleti. A felperes érvényes adásvételi szerződés alapján joggal tarthat igényt tulajdonjogának bejegyzésére, ez a joga az értékesítés akadályát képezi a végrehajtási eljárás során.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.
Határozatát azzal indokolta, hogy az adásvételi szerződés megkötése önmagában nem eredményez tulajdonjogot az adásvétel tárgyát képező ingatlanon. Mivel a végrehajtási jog bejegyzéséig a felperes tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartási bejegyzése nem történt meg, a felperes a végrehajtás alá vont ingatlanhányadnak a foglalás alóli feloldását tulajdonjogára alapítottan nem kérheti.
A jogerős ítélet ellen, annak "megváltoztatása" és az elsőfokú ítélet helybenhagyása iránt a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság ítélete sérti a Ptk. 116. § (1) bekezdésben foglalt jogosultságot. A Legfelsőbb Bíróság két eseti határozata felhívásával kívánta alátámasztani álláspontja helytállóságát.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság alaptalannak találta. Álláspontját a következőkkel indokolta.
Az 1997. szeptember 2-án kelt vételi szerződés megkötésekor a tulajdoni állapot szerint a perbeli ingatlan 2/3 részben M. A. tulajdonában volt. Az adásvételi szerződés megkötésétől az 1998. augusztus 3-ai földhivatali határozattal való végrehajtási jog bejegyzéséig a tulajdonjog tekintetében változás nem történt, a felperes a szerződést csak ezt követően, 1998. augusztus 17. napján nyújtotta be a földhivatalhoz.
A felperes felülvizsgálati kérelmének jogszabályi alapját a Ptk. 116. §-a (1) bekezdésében foglaltak megsértésében jelölte meg, amely szerint az a tulajdonos, aki tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartáson kívül szerezte meg, igényt tarthat arra, hogy tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartás feltüntesse.
Az ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonszerzés eseteit jogszabály, külön szabályozza. Ilyen ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonszerzés - egyebek mellett - a Ptk.-ban szabályzott elbirtoklással és a ráépítéssel való tulajdonszerzés. Az említett esetekben a tulajdonszerzés bekövetkeztének nem feltétele az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzés.
Az adásvételi szerződéssel való tulajdon átruházásnak - amely nem eredeti szerzés - feltétele a konstitutív hatályú ingatlan-nyilvántartási bejegyzés [Ptk. 117. § (3) bekezdés]. Enélkül az ingatlan vevője tulajdonjogra nem hivatkozhat azzal szemben, akinek javára a bejegyzett tulajdonos ellen indított végrehajtási eljárásban követelése kielégítése végett a végrehajtási jogot az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték.
Mivel a szerződés megkötése önmagában nem engedményezi a tulajdonjog megszerzését, a Ptk. 116. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés pedig csak az ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonszerzésre vonatkozik, így az adott esetre irányadónak nem tekinthető, mint ahogy a felhívott eseti döntések is más jogviszonyra vonatkoznak.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. I. 20. 220/2000/4. szám.)
A perbeli ingatlan 1937-től az O. R. T. Egyesület tulajdonát képezte. A telekkönyvi hatóság 1963-ban az ingatlanra jogutódlás címén felperes szakszervezet tulajdonjogát jegyezte be.
Az 1971 decemberében kiadott telekkönyvi szemléből megállapíthatóan ezt követően - határozatra való utalás nélkül - a felperes helyett a Magyar Állam került az ingatlan tulajdonosaként - 1. sorszám alatt, a felperes neve fölé gépelve - bejegyzésre. Szerzési jogcímként állami tulajdonba vétel került feltüntetésre. A felperes a továbbiakban 2. sorszám alatt kezelőként szerepelt az ingatlan-nyilvántartásban.
Az ingatlan 524/1426 tulajdoni hányadára (6 lakás) vonatkozó kezelői jogát a felperes a d.-i ingatlankezelő vállalatnak átadta. Az erről szóló földhivatali határozat száma: 844/1982.
A fennmaradt 902/1426-od tulajdoni hányad kezelői jogát a felperes a K. F. Művelődési Központnak 1982. január 1. napjával átadta, amely a 8130/1983. számú határozattal bejegyzésre került az ingatlan-nyilvántartásba.
Az I. r. alperes jogszabályon alapuló jogutódlással lett tulajdonosa az ingatlan 902/1426-od tulajdoni hányadának, a II. r. alperes pedig vagyonátadás címén szerezte meg az ingatlan 524/1426-od tulajdoni hányadát.
A felperes a 2002. október 11-én előterjesztett keresetében az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés kiigazítását kérte, akként, hogy az ingatlan I. r. alperes tulajdonaként nyilvántartott 902/1426-od tulajdoni hányadára a felperes tulajdonjoga kerüljön visszajegyzésre. Ennek tűrésére kérte kötelezni a II. r. alperest. Hivatkozott arra, hogy a Magyar Állam tulajdonjogának bejegyzését semmilyen okirat, határozat nem alapozza meg. Másrészt nem létezik olyan okirat sem, amellyel az ingatlan 902/1426-od tulajdoni hányadának kezelői jogát a K. F. Művelődési Központnak átadta volna.
Az I. r. alperes a kereset elutasítását kérte. Érdemi ellenkérelmében rámutatott arra, hogy az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetett adatokkal szemben a bizonyítás azt terheli, aki az adatok helyességét, valósággal való egyezését vitatja. Becsatolta azt az "állami ingatlanok kezelői jogának átadás-átvételéről" elnevezésű megállapodást, amely szerint 1982. január 1-jétől az ingatlan 902/1426-od tulajdoni hányadának kezelői jogát a felperes átadta a K. F. Művelődési Központnak.
Az elsőfokú bíróság a 2003. június 2-án meghozott 3. sorszámú ítéletében a felperes keresetét elutasította. Az ítéletet azzal indokolta, hogy az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (Inytv.) 5. § (1)-(2) bekezdései szerint az ingatlan-nyilvántartás - ha a törvény kivételt nem tesz - a bejegyzett jogok és a feljegyzett tények fennállását hitelesen tanúsítja, az ellenkező bizonyításáig a bejegyzett jogról és a feljegyzett tényről vélelmezni kell, hogy az fennáll. Az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetett adatokkal szemben a bizonyítás azt terheli, aki az adatok helyességét, valósággal való egyezését vitatja. E szabály értelmében a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy az ingatlan 902/1426-od tulajdoni hányada valójában az ő tulajdonában áll. Az elsőfokú bíróság megállapítása szerint a felperes e kötelezettségének nem tudott eleget tenni, mert álláspontja szerint önmagában az a tény, hogy a telekkönyvi betétben nem utaltak a változás alapjául szolgáló határozatra, nem jelenti azt, hogy ilyen határozat nem is létezett. Az állami tulajdont az egyéb peradatok alátámasztották. Ezért a felperes keresetét, mint bizonyítatlant és ezáltal alaptalant, elutasította.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezett, az ítélet megváltozatását és a keresetének megfelelő határozat meghozatalát kérte. Hivatkozott arra, hogy az Inytv. 8. §-a szerint az ingatlan-nyilvántartásba bármiféle változást kizárólag határozat alapján lehet átvezetni, amely feltétel a Magyar Állam tulajdonjoga bejegyzésekor nem valósult meg.
A másodfokú bíróság a 2004. január 30-án meghozott 7. sorszámú ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és kötelezte az I. r. alperest annak tűrésére, hogy a felperes tulajdonjogát az Ingatlan 902/1426-od részére eredeti állapot visszaállítása és jogutódlás címén visszajegyezzék, ennek érdekében megkeresni rendelte a földhivatalt. A másodfokú bíróság a fellebbezési eljárásban beszerzett földmérésügyi szakértői vélemény alapján az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást kiegészítette.
A kiegészített tényállás alapján megállapította, hogy az "állami tulajdonba vétel" bejegyzés érkezett irat iktatószámára nem utal, és a földhivatali irattárban, valamint a levéltárban végzett kutatások, így az államosítási listák áttekintése alapján sem volt fellelhető olyan határozat, vagy okirat, amely a bejegyzés alapjául, vagy a korábbi bejegyzés kiigazításául szolgált volna. Az ítélet indokolásában kifejtette, hogy az Inytv. 5. § (2) bekezdésében megfogalmazott az ingatlan-nyilvántartás közhitelességével szemben valóban azt terheli a bizonyítás, aki az adatok helyességét, valósággal való egyezését vitatja. Helyes értelmezés szerint azonban ez a törvényi vélelem kizárólag az alakilag kifogástalan bejegyzéshez fűződhet. A vitatott bejegyzés feltételezett időpontjában még hatályban volt 1972. évi 31. tvr., valamint a végrehajtására kiadott 27/1972. (XII. 31.) MÉM rendelet, a jelenleg hatályos Inytv.-hez hasonlóan szabályozta az "okirat elvét", amely szerint az ingatlan-nyilvántartásba jog vagy tény bejegyzésére, adatok átvezetésére csak a jogszabályban meghatározott okirat, vagy hatósági határozat alapján kerülhetett sor. A bejegyzéseknek, illetőleg az adatváltozásra vonatkozó átvezetéseknek minden esetben a korábbi bejegyzést követően kellett sorszámot kapniuk és utalni kellett a bejegyzés alapjául szolgáló beadvány iktatószámára, valamint érkezésének idejére. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a jogszabályi előírásoknak nem megfelelő bejegyzéshez nem tapadhat a közhitelesség vélelme, minthogy kizárólag a szabályszerű bejegyzés teszi lehetővé az annak alapjául szolgáló irat felkutatásának a lehetőségét. Az ezzel ellentétes következtetés a nem létező okiraton alapuló bejegyzéssel szemben fogalmilag kizárná a bizonyítás lehetőségét. A nem megfelelő bejegyzés esetében a közhitelesség törvényi vélelméhez kapcsolódó bizonyítási teher megfordul, azaz szabálytalan bejegyzés esetében a bejegyzéssel érintett jogosultnak kell bizonyítania, hogy a bejegyzett joga fennáll. A másodfokú bíróság megállapította, hogy a perbeli ingatlan vonatkozásban a Magyar Állam tulajdonjogának bejegyzésekor a bejegyzés szabályszerűsége teljes egészében hiányzott. Az I. r. alperes nem tudta bizonyítani, hogy a Magyar Állam tulajdonjogának bejegyzésére okirat alapján került volna sor, így az erre vonatkozó bejegyzés nyilvánvalóan téves. Ebből a másodfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a felperes keresetében alappal kérte a téves bejegyzés törlését, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetének megfelelő határozatot hozott.
A jogerős ítélet ellen az I. r. alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, az ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte. Állította, hogy a másodfokú ítélet az ügy érdemi elbírálására kihatóan jogszabálysértő és felülvizsgálata a joggyakorlat egysége, továbbfejlesztése érdekében szükséges. Kifejtette, hogy az ítélet ellentétes az Inytv. 5. § (6) bekezdésével. Elvi jelentőségű jogkérdésként jelölte meg, hogy pusztán azzal, hogy egy bejegyzés nem szabályszerű - minden további bizonyíték nélkül - megdőlhet-e a közhitelesség vélelme és törölhető-e a bejegyzett tulajdonos tulajdonjoga. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság a tulajdoni igény elévülhetetlenségére hivatkozva a közhitelesség elvét, mint a jogbiztonság egyik elemét önkényes értelmezéssel csorbította. A felperesnek bizonyítania kellett volna a Magyar Állam tulajdonjoga bejegyzésének érvénytelenségét. Kifejtette azt az álláspontját is, hogy a törlési perben a Magyar Állam perben állása nem lett volna mellőzhető. Hivatkozott arra, hogy a kezelői jog átadására vonatkozó megállapodással valószínűsítette a Magyar Állam tulajdonszerzését, mivel a megállapodás aláírói állami tulajdonban álló ingatlan kezelői jogáról rendelkeztek.
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Rámutatott, hogy a közhitelesség elve áttörésére, illetve a bizonyítási teher megfordulására éppen a jogbiztonság megőrzése érdekében van szükség.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság alaposnak találta, az alábbi indokok miatt:
A felperes keresetében az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés kiigazítását kérte, hivatkozva az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (Inytv.) 62. § (1) bekezdés c) pontjára.
Az elsőfokú bíróság a kiigazítási keresetet bírálta el. A másodfokú bíróság által lefolytatott szakértői bizonyítás eredménye azt erősítette meg, hogy az ügyintéző tévedett a Magyar Állam tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási bejegyzésekor. A bizonyítékokat azonban a maguk összességében kell értékelni [Pp. 206. § (1) bekezdés]).
A perben feltárt egyéb adatokra tekintettel tévedett a másodfokú bíróság, amikor ügyintézői tévedésnek minősítette az állam tulajdonjogának bejegyzését. 1981-ben, majd 1983-ban, amikor a felperes és az I. r. alperes jogelődje rendelkeztek a kezelői jog megosztásáról, majd a kezelői jog átadás-átvételéről, a kezelői jogra vonatkozó, az állami tulajdonban álló ingatlanok kezeléséről szóló 6/1970. (VI. 8.) ÉVM- MÉM-PM együttes rendelet 3. §-a értelmében a kezelői jog csak állami tulajdonban álló ingatlanon állhatott fenn. A földhivatal azért fogadta be a kezelői jog megosztására, majd átruházására vonatkozó okiratokat, mert a felek megállapodásukban mindketten az állami tulajdont állították. Az akkor hatályos, az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1972. évi 31. számú törvény végrehajtása tárgyában kiadott 27/1972. (XII. 31.) MÉM rendelet (Vhr.) 11. § (2) bekezdés értelmében kezelői jogot csak állami tulajdonban lévő egész ingatlanra, vagy állami tulajdont képező egész illetőségre lehetett bejegyezni. A kezelői jogokra vonatkozó határozatok meghozatalakor alkalmazandó 9/1969. (II. 9.) Korm. számú rendelet 9. § (1) bekezdése és 6/1970. (VI. 8.) ÉVM-MÉM-PM együttes rendelet 34. §-ának (1) bekezdése értelmében a kezelői jog bejegyzésének esetleges jogszabálysértő volta elbírálására a bíróságnak nem volt hatásköre, az ezzel kapcsolatos viták rendezése kizárólag államigazgatási hatáskörbe tartozott. Az érintett felek azonban a kezelői jog bejegyzésével, módosításával, átruházásával kapcsolatban jogorvoslattal nem éltek.
Ilyen peradatok mellett nem lehet azt tényként elfogadni, hogy a földhivatal részéről ügyintézői tévedés történt az állam tulajdonjogának bejegyzésekor, hiszen az akkor hatályos rendelkezések szerint a kezelői jog alapítása, illetve átruházása szükségszerűvé tette az adott ingatlan állami tulajdonban létét.
A másodfokú bíróság a bizonyítási teher szabályát tévesen alkalmazta.
Az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy az Inytv. 5. §-ának (6) bekezdése alapján az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetett adatokkal szemben a bizonyítás azt terheli, aki az adatok helyességét, valósággal egyezőségét vitatja, s ez a felperes volt. Helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a felperesnek a Magyar Állam tulajdonjoga téves bejegyzését kétséget kizáróan nem sikerült bizonyítania. Az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés helytállóságát támasztja alá, hogy egyrészt a felperes az általa 1971. évben kiváltott telekkönyvi szemle ellenére - amely szerzési jogcímként már az állami tulajdonba vételt tüntette fel - nem kezdeményezte a téves bejegyzés kiigazítását, másrészt utóbb általa a kezelői jog átadása tárgyában megkötött megállapodásban már állami tulajdonú ingatlanról rendelkezett.
A kifejtettekre tekintettel a jogszabálysértő másodfokú ítéletet a felülvizsgálati bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (Legf. Bír. Gfv. VI. 30.165/2004/8. szám.) ■
Visszaugrás
