A KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó gondozásában, ez évben jelent meg Dr. Sándor István: A társasági jog története Nyugat-Európában című munkája.
A szerző e (tan)könyv keretei között részint maga a modern társasági jog, részint az egyes, napjainkban létező társasági formák gazdaság- és jogtörténeti előzményeinek bemutatására vállalkozott. Célul tűzte ki továbbá, hogy megismertesse az olvasót a társasági jog egyes történeti korszakainak tudományos életét leginkább foglalkoztató "szakmai" problémákkal, valamint az ezekre született különféle - mára részben jogtörténeti reminiszcenciává vált - megoldásokkal. Végül sort kerít egyes nyugat-európai országok modern társasági jogi megoldásainak összehasonlító jogi elemzésére is.
A választott téma rendkívül szerteágazó volta és a mű terjedelmi korlátai között érzékelhető ellentmondás[2] - a munka a hozzáfűzött angol és német nyelvű rezümével együtt sem lépi túl a háromszáz oldalt - a szerző részéről rendkívüli önfegyelmet és lényeglátó képességet igényelt. Ennek ellenére a könyv szerkezete világosan tagolt és megfelelően tömörített. Az említett terjedelmi szűkösség miatt ott, ahol a szerző által érintett egyes kérdések kellő kifejtésére másként nem nyílna mód, szembeszökő igényességgel szerkesztett lábjegyzetek szolgálnak további részletekkel, illetve megfelelően ismertetik a tárgykörrel foglalkozó magyar és idegen nyelvű szakirodalomban fellelhető, az adott kérdéskörre vonatkozó fontosabb álláspontokat is.
A könyv szerkezeti felépítése "olvasóbarát" is egyben, mert a témában még kevéssé járatos olvasók helyzetét megkönnyítő megoldással szolgál. A szerző ugyanis a mű első fejezetében egy olyan általános dogmatikai alapvetést helyezett el,[3] amelynek ismeretében - feltételezve, hogy az olvasó egyetemi képzése során, vagy egyebütt már találkozott a társasági jog ma hatályos anyagával - a könyv voltaképpeni tárgyát taglaló későbbi fejezetek fogalomrendszerében már biztonsággal el lehet igazodni. A mű szóban forgó - a másodiktól a hatodikig tartó - fejezetei a könnyebb áttekinthetőség kedvéért korszakokra[4] bontva tárgyalják a társasági jog külső és belső történetét.[5]
Az egyes korszakok elemzésekor a szerző elsősorban az adott periódust leginkább jellemző retrospektív kérdéskörök bemutatására törekedett. Ezen elemzések során, túl az egyes napjainkig továbbélő, vagy idővel elvetett jogi konstrukciók felvázolásán, mindig figyelemmel van az ezek alapját képező társadalmi, gazdasági, politikai környezet fő sajátosságainak kiemelésére is. Ezzel egyrészt lehetővé teszi az olvasó számára az egyes formációk raison d'étre-jének megértését, másrészt azzal, hogy általános történelmi kontextusba helyezi, enyhít a jogtörténeti téma helyenként óhatatlanul megjelenő "szárazságán".[6] Az elemzések továbbá annak feltárására is törekszenek, hogy "a jogösszehasonlításban klasszikussá vált angolszász, germán, francia jogcsaládok a társasági jogban milyen intenzitással érvényesülnek, illetve milyen más elhatároló, koncepcionális különbségeket fedezhetünk fel Nyugat-Európa területén."
A könyv végén a szerző összegzi az előző hat fejezetből leszűrhető legfontosabb megállapításokat, egyúttal azt is hangsúlyozza, hogy a hatályos társasági jog intézményeinek mélyebb megértése csak a jogterület történeti és összehasonlító jogi szempontú tanulmányozásával egybekötve lehetséges. A mű összefoglaló elemzése az olvasó rendelkezésére áll angol és német nyelven is.
Összefoglalóan elmondható, hogy az olvasó sokoldalú tudásról tanúskodó, érdekes és igényesen szerkesztett munkát tart a kezében, amely alkalmas arra, hogy átfogó képet adjon a társasági jog fejlődéstörténetének fő irányvonalairól, jelezve egyúttal a fejlődés várható tendenciáit is. Sándor István (tan)könyve joggal tarthat számot nemcsak az állam- és jogtudományok elméleti művelői, hanem a gyakorlati jogásznak készülő, de emellett jogi alapműveltségük horizontját tágítani szándékozó egyetemi hallgatók érdeklődésére is. ■
Lábjegyzetek:
[1] Kanczler Péter joghallgató, PPKE Egyetemistaként tudományos igénnyel született művet recenzeálni - maga a kifejezés, túl a recenzió tárgyának szigorúan vett ismertetésén, annak valamiféle szakmai bírálatát is implikálja - első pillantásra abszurd gondolatnak tűnhet. Az egyetemi hallgatók többsége - eltekintve a mindenkor előforduló kivételektől, akik közé önmagamat nem sorolhatom - nem sajátította még el olyan mélységben az adott tárgykörben fellelhető ismereteket, amely lehetővé tenné, hogy alappal fogalmazhasson meg a műismertetés tárgyát illető, ahhoz hasonlóan tudományos értékkel bíró kritikai észrevételeket. Ugyanakkor Sándor István "társaságijog-történeti" munkájának bemutatásakor - éppen azért, mert az a szóban forgó tudományterület művelése iránt elkötelezettek körén túl a téma iránt érdeklődő egyetemi hallgatóknak is szól - talán hasznos lehet a könyvről joghallgatóként szerzett benyomásaimról is számot adni.
[2] A szerző a problémát - amellyel a könyv által érintett témakörök teljes körű összefoglalásának eddigi hiányát is magyarázza - "az átfogó irányvonalak - részletesség dichotómiájában" látja.
[3] A könyv első fejezete a társasági jog fő intézményeinek felvázolásán túl többek között a jogterület önállóságának, elhatárolási ismérveinek, illetőleg (pozitív megközelítésben) tartalma mibenlétének kérdéseivel foglalkozik. A dogmatikai kérdések taglalása során - a torzításokhoz vezető fogalmi visszavetítések elkerülése végett - a szerző ismerteti az adott kérdéskör kapcsán jelentkezett jogtörténeti paradigmaváltásokat is.
[4] A társasági jog történetének e korszakai - Sándor István megítélése szerint - a következőképpen alakulnak: - egyes társasági jogintézmények előzményei az ókori jogokban; - az egyes - elsősorban személyegyesítő - társasági formák kialakulása a középkorban; - a tőkeegyesítő társaságok megjelenése a 16-17. században; - a kodifikált társasági jog megszületése a kereskedelmi jogon belül; - a modern, önálló jogterületként megjelenő társasági jog kialakulása a 19. században; -végül az egységesülő európai szabályozás korszaka.
[5] Ettől a megoldástól a szerző az antik jogok esetében, tekintettel a részletszabályok és a jogforrások szoros kapcsolatára, eltér, és a társasági jog ókori előzményeit egyetlen fejezetben ismerteti. Ebben a részben Sándor István különös súlyt helyezett arra, hogy a hivatkozott forrásokból, amennyire csak terjedelmük megengedi, bőséges, lábjegyzetekben elhelyezett - magyar, illetve idegen nyelvű - szemelvény-anyaggal egészítse ki az adott jogforrás lényegi tartalmát összefoglalóan ismertető törzsszöveget.
[6] E megállapításom természetesen merőben szubjektív, a fentiekben jelzett "joghallgatói szemléletmód" következménye.
Visszaugrás
