1993. szeptember 1-je óta Ausztriában nemcsak közhasznú és jótékonysági célú, hanem önhasznú alapítványok is létrehozhatók. Ennek az lett a következménye, hogy az osztrák magánalapítványt hamarosan mint a "gazdagok pénzének dugihelyét" kezdték emlegetni. 1993-ig az alapítványokról és alapokról szóló osztrák szövetségi törvény csak olyan alapítványokat engedélyezett, amelyek tőkéjüket megőrizve, elvben megszüntethetetlenül és állami felügyelet mellett közhasznú és jótékony célok szolgálatában állnak. Ezért az adó- és illetékjog - az összes ilyen célokat követő testülethez hasonlóan - mentességekben és kedvezményekben részesítette őket.
Ezek után felmerül a kérdés, hogy az osztrák magánalapítvány valóban csupán a gazdagok szolgálatában álló adózási modell-e, hogy lehet-e az az állam feladata, hogy vagyonos bel- és külföldieknek polgári jogi és adójogi előjogokat adjon, vagy hogy az állam a magánalapítványok lehetővé tételével nem követ-e esetleg fontos gazdaságpolitikai célokat is, úgyhogy az ún. önhasznúság nem csupán az alapítványtevőre és családjára vonatkozik, hanem az állam gazdasági és állampolitikai érdekeire is.
Megkísérlem, hogy a magánalapítványok létesítésének motívumaira vonatkozó következő fejtegetéseimben választ adjak a feltett kérdésekre. Fejtegetéseim második részében aztán a magánalapítványnak nevezett jogintézménnyel kapcsolatos jogszabályi rendelkezésekkel és törvényi keretfeltételekkel fogok foglalkozni.
Az önhasznú alapítványok lehetőségének hiánya egyrészt tetemes vagyoni értékek külföldre vándorlását eredményezte, másrészt arra vezetett, hogy öröklésjogi viták során gazdasági vagyonegységeket vertek szét. Az osztrák közlöny, a BGBI. 694/1993-as számában megjelent magánalapítványi törvénynek az volt a célja, hogy e fejlemény ellen hasson, és arra ösztönözzön, hogy egyrészt külföldi vagyont osztrák alapítványokba vigyenek be, másrészt pedig megszűnjön a belföldi vagyon külföldi alapítványokba való vándorlása. A magánalapítványra vonatkozó polgári jogi és cégjogi előírásokat külön adózási előírásokkal kombinálták, amelyek a magánalapítvány vonzerejének fokozását szolgálták.
Ezzel el is érkeztünk a magánalapítvány létesítésére ösztönző döntés két leglényegesebb motívumához. Ideális esetben e kettő azonos arányban alkotja az alapítványtevő döntésének alapját: egyrészt adózáson kívüli, másrészt pedig adózási motívumok. Csak e két motívum kombinációja - mégpedig az adózáson kívüli motívumok enyhe túlsúlyával - felel meg a törvényhozó akaratának, jelesül hogy a magánalapítványok bevezetésével olyan jogi formát kínáljon, amely egyes generációkon túl is biztosítja gazdasági egységek fennmaradását. Míg a magánalapítvány új jogintézményével kapcsolatban szerzett első tapasztalatok azt mutatták, hogy a polgári jogi és az adózási szabályokat az esetek túlnyomó többségében pozitívan hasznosították, az 1994-ben és 1995-ben mutatkozó tendenciákat kifejezetten az jellemezte, hogy a magánalapítványt tisztán az adófizetési kötelezettség alakítására, ill. adóoptimalizálásra használták, mégpedig úgy, hogy egyenesen "intézményesítve" árusítottak ilyen adóalakítási modelleket.
A viszonylag nagyvonalú alapítványi adójog ilyetén kihasználásával szemben 1996-ban a szerkezetmódosítási törvénnyel lépett fel a törvényhozó; az Ausztriában jelenleg folyó adóvitában pedig a magánalapítványi adókedvezmények további erőteljes megnyirbálására irányuló törekvésnek vagyunk tanúi. Amennyiben ez megfelelően megvalósul, érzékelhetően tompítani fogja a magánalapítvány iránt épp az utóbbi időben megerősödő érdeklődést.
A magánalapítványi adókedvezmények jelenleg szóban forgó megnyirbálása azonban nem annyira a magánalapítvány nevű jogintézménnyel való visszaélés következménye, mint inkább tisztán költségvetési megfontolás vezérli. A gyakorlatban az alapítványok csupán 3-4%-a esetében vetődnek fel vitás adózási kérdések, igaz, ezek nagyságrendjük miatt többnyire meglehetősen látványos esetek.
De hát mik is voltaképpen az érintett polgári jogi motívumok egy magánalapítvány létesítése szempontjából?
A magánalapítvány létesítése mellett szóló meghatározó motívum az az óhaj, hogy az alapítványtevő vagy az őt megelőző nemzedékek által is összegyűjtött vagyoni értékek egyben maradjanak, mivel a megosztás vagyonvesztéssel, a gazdasági és jogi befolyás csökkenésével (gondoljunk csak az olyan kisebbségi jogok elvesztésére, amilyen a befolyásoló részesedés, sőt a többségi tulajdon elvesztése), a szétveretés vagy az utódnemzedékek közötti jogviták veszélyével jár. Az utódnemzedék körében sokszor nincs is megfelelő vezetési vagy szakmai hozzáértéssel rendelkező személy, úgyhogy az alapítványtevő vagyona jobb kezekben van, ha egy hozzáértő alapítványi elnök kezeli. A vagyon azonban gyakran jogi korlátok miatt sem osztható fel, úgyhogy az utódnemzedékeknek csak az összes vállalati részesedés elidegenítésére és az értékesítésből befolyt pénz felosztására lenne lehetőségük, aminek során adott esetben szerződéses megállapodások miatt csak jóval a forgalmi érték alatt lehetne a vagyont értékesíteni.
Ha a megfelelő vagyont osztatlanul viszik be egy magánalapítványba, akkor a hozadék problémamentesen osztható fel a család több ágára.
De miért is olyan veszélyes az örökösödés a vállalkozás továbbfolytatására nézve? Az osztrák örökösödési jog "szétosztási rend", azaz a hagyatékot, tehát az elhalt vagyoni értékeit egy bizonyos kvótaszabályozás szerint felosztják az örökösök között. Az örökhagyónak végrendelet készítésével módjában áll ugyan elhárítani a törvényes öröklést, és az egész vagyont egyetlen személyre hagyni. Az igen közeli rokonok bizonyos csoportját azonban köteles rész illeti meg, ami miatt az örökös - különösen nagy értékű tárgyi vagyon és csekély összegű készpénz esetén - igencsak szorult helyzetbe kerülhet, és végső soron kénytelen lehet a kötelesrész - igények kielégítése végett idegen tőkét igénybe venni - akár bankkölcsön formájában, akár tulajdonrészesedések elidegenítése útján. Végső soron mindkettő gyengíti az örökölt vállalatot is, amelynek jövedelméből a köteles részt végeredményben ki kell fizetni, mivel az örökösnek lehetőleg nagy tőkeértékeket kell kivonnia a vállalatból, ami megint csak veszélyezteti a vállalat stabilitását. Ilyenkor segítséget jelenthet a megfelelően kialakított magánalapítvány, és adott körülmények között teljesen kizárhatja a fenyegető kötelesrész-igényeket.
Az alapítványlétesítés igen fontos motívuma az alapítványtevő család gondoskodási szándéka. Az alapítványtevőnek gyakran nem alaptalan aggályai vannak amiatt, hogy örökösei - kivált, ha még nagyon fiatalok - nem fognak tudni megfelelően bánni az örökölt vagyoni értékekkel, örökölt vagyonuk folytán rossz külső befolyásnak lesznek kitéve, vagy éppen az alapítványtevőtől teljesen idegen életvitellel eltékozolják az örökölt vagyont, és hátralévő életükben aztán - sokszor megfelelő szakképzettség hiányában - vagyontalanok lesznek. Ilyen helyzetekben az alapítványtevők inkább magánalapítványba viszik be vagyoni értékeiket, és az örökösöket csak a jövedelemből részeltetik, magából az állagból nem. Ennek az az előnye, hogy az örökös ismétlődő időszakonként egész életében kap egy bizonyos juttatást, amely elegendő életvitelének költségeire. Ez bizonyossággal és megnyugvással szolgálhat az alapítványtevőnek, hogy gyermekei egész életük folyamán megfelelően el lesznek látva.
Az előzőekben bemutattam, hogy az örökölt vagyonok milyen terheknek vannak kitéve az utódnemzedék tagjai közötti felosztás miatt. Ugyanez érvényes válás esetén is; adott esetben ez is tetemes fizetési kötelezettségeket keletkeztethet, amelyek nem maradnak hatástalanul az állagvagyonra. A magánalapítvány ilyen problémák kiküszöbölésére is alkalmas eszköz.
Ezzel azonban már el is jutottunk az államnak a magánalapítványokkal kapcsolatos előnyeihez. A törvényhozó mindenekelőtt a magánalapítványokba bevitt nagy vagyonokat tartotta szem előtt. E tekintetben olyan vállalatokban lévő tulajdonrészekről van szó, amelyeknek nagy jelentőségük van az osztrák gazdaságban, nagyszámú dolgozót foglalkoztatnak, és emellett jelentős összegű adót is fizetnek az államnak. Az ilyen vállalatok örökösödési és válási jogviták vagy vagyon-elkülönítés miatti minden gyengülése csökkenti a vállalat termelékenységét, és ezzel adókieséseket eredményez. A magánalapítványok által élvezett adókedvezmények aránytalanul kisebbek, mint az állam bevételkiesése, ill. a munkanélküliek miatti többletráfordítása olyan esetekben, amikor a vállalatnak gazdasági problémái támadnak annak során, hogy átszállt az utódnemzedékekre, vagy amiatt, hogy a házastárs tulajdonosok elváltak. Láthatják tehát, hogy az államnak igenis számottevő érdeke fűződik a magánalapítvány létrehozatalához, és érthető, ha a törvényhozó a magánalapítvány "jogi öltözékében" lehetőséget teremtett a tulajdonos nélküli vagyon önállósodásához. A törvényhozó ugyanis azt feltételezi, hogy ezzel egy bizonyos cél jobban, célirányosabban és tartósabban valósítható meg, mintha a vagyon továbbra is az alapítványtevő és jogutódjai sorsához kötődne, vagy ha egy olyan társaságba vinnék be, amelyet tagjai befolyásolhatnak. A vállalat teljesítőképessége és jó tőkeellátottsága megmarad, ha biztosítva van, hogy a cégalapító vagy cégtulajdonos elhalálozása vagy az állagtulajdonos családtagok válása nem vezethet jogvitákra és a tőke távozására, ráadásul pedig a magánalapítvány létrehozatalával még a cégtulajdonos életében előkészítik a vezetési illetékesség átszállását a cégtulajdonosról az igazgatóságra. Láthatják tehát, hogy az állam nem a gazdagoknak adott ajándékot a magánalapítványi törvénnyel, hanem saját nyomós érdekei vezérelték.
Térjünk rá most már az adózási motívumokra! Ott van először is az örökösödési illeték elmaradása, amelyet fizetni kell, amikor a vagyon átszáll az egyik generációról a másikra, és amely a legjobb adósávban nagy vagyoni értékek esetén akár 15% is lehet. Mivel a magánalapítvány jogi személy, amely meghatározott időre jött ugyan létre, fennállása azonban újra meg újra meghosszabbítható, vagyoni értékei után nem kell örökösödési illetéket fizetni, amikor a kedvezményezettek személye változik. A kedvezményezetti helyzet megszerzése is mentes az örökösödési, ill. ajándékozási illeték fizetésétől - ellentétben a tőkeegyesítő társaságok tulajdonrészeinek megszerzésével, mivel ez utóbbiaknál a magánalapítványtól eltérően valódi állag megszerzéséről van szó, amelyet el is lehet idegeníteni. A magánalapítvány létesítésekor csupán az alapítványra ruházott vagyon 2,5%-ának megfelelő belépési díjat kell illetékként leróni (ezt az összeget a tervek szerint 5%-ra emelik); ha ingatlanokat is bevisznek, akkor beszednek még egy ingatlan-átruházási illetéket pótló 4%-os egyenértéket is, de nagyon alacsony egységértékre vetítve. Ezzel a magánalapítvány ajándékozási illeték tekintetében nagyvonalú kedvezményben részesül, hiszen nem rokon kedvezményezettek esetében - márpedig a magánalapítvány az örökösödési és ajándékozási illetékről szóló osztrák törvény szerint az 5. adóosztályba tartozik - a legkisebb adótétel egymillió schilling esetén 26%, 60 millió schillinget meghaladó vagyon esetén pedig 60% a legmagasabb adótétel.
További és jelentős külön szabályozás a tőkehozadék adómentessége mindaddig, amíg azt az alapítványban "tezaurálják", azaz a tőkehozadék teljesen adómentesen folyik be a magánalapítványba, és csak akkor kell leadózni, amikor kifizetik a kedvezményezetteknek. Ez különösen nagy összegek esetében számottevő kamatoskamat-hatást eredményez. Az osztrák törvényhozó e tekintetben is szigorítást tervez.
További adójogi sajátosság az elidegenítési nyereség adómentessége; épp e területen alakítottak ki nagy számban olyan modelleket, amelyekben mindenekelőtt vagy csakis azért hozták létre a magánalapítványt, hogy adómentesen lehessen idegeníteni tulajdonrészeket.
Hadd utaljak azonban ezzel kapcsolatban a magánalapítvány adózási hátrányaira is! Ezek először is abban állnak, hogy a magánalapítvány ,mint minden tőkeegyesítő társaság korlátlanul vállalkozásiadó-köteles, úgyhogy a bevételei után 34%-os vállalkozási adót kell fizetnie (bizonyos tőkebevételekre és a részesedés-elidegenítésekre mint kivételekre már rámutattam); azzal a 25%-os adótétellel, amely mint adóköteles tőkejövedelmet a kedvezményezettnél terheli a juttatásokat, az alapítványi árbevételek teljes terhe már meghaladja a személyi jövedelemadó legmagasabb sávjában fizetendő adót. A kifizetett tőkejövedelmek esetében az adó ugyanakkora, mint a magánszemélyeknél, mivel a kifizetett összeg csak a kedvezményezetteknél tartozik a 25%-os adótétel hatálya alá, és mint mondottam, magánál az alapítványnál a bevétel adómentességet élvez.
További, mégpedig egészen tetemes hátrány jelentkezik a magánalapítvány megszüntetésekor, mivel ebben az esetben a végső kedvezményezettnek 25%-os adót kell fizetnie a teljes alapítványi vagyonra vetítve. Magánvagyon alapítványra való átruházásakor adókötelezettség keletkezik az után a vagyon után is, amely már régóta nem volt adóköteles; ez különösen ingatlanvagyon esetén drágíthatja meg a dolgot.
Láthatják, hogy mindenekelőtt adózáson kívüli érvek szólnak az alapítvány létrehozatala mellett, úgyhogy teljesen elhibázott lenne az alapítványt a "gazdagok pénzének dugihelyeként" minősíteni.
Most pedig azt szeretném megkísérelni, hogy nagy vonalakban áttekintést adjak az osztrák magánalapítvány jogi konstrukciójáról. Mivel az osztrák magánalapítvány jogi személy, úgy próbálom ábrázolni, mintha ember lenne.
Először is van a képződménynek feje; ez kétségkívül maga az alapítványtevő; a törzset az alapítványra ruházott vagyon alkotja, amelynek köszönhetően az lehet degeszre tömött vagy éppen megfelelően karcsú, remélhetőleg azonban nem kifejezetten sovány. A munkát végző kéz és láb alkotja az alapítvány szerveit, végül pedig ott a képződmény lelke, az alapítvány célja.
Kezdjük az alapítvány céljával: ez csak megengedett cél lehet. Ezen túlmenően a törvény semmilyen korlátot nem szab. A magánalapítvány "tevékenységi köre" annyiban mindenesetre korlátozva van, hogy nem folytathat olyan vállalkozási tevékenységet, amely meghaladja a pusztán melléktevékenység mértékét. Ezt az indokolja, hogy a magánalapítvány, mint tulajdonos nélküli vagyontömeg mögött nincsenek olyan tulajdonosok, akik a vállalkozási tevékenység kockázatát viselhetnék. Magánalapítvány nem vállalhatja gazdasági társaság ügyvezetését, és nem lehet sem cégjogi értelemben vett személyegyesítő társaság, sem bejegyzett közkereseti társaság korlátlan felelősségű tagja. Ezek a korlátozások persze nem akadályozzák a magánalapítványt abban, hogy afféle "vagyonkezelő (holding) társaságként" ne fektethesse az alapítványtevő által rá ruházott vagyont vállalkozási alapon vezetett üzemekbe. Megengedett melléktevékenységként elfogadják, hogy egy magánalapítványnak pl. múzeum-shopja legyen, amely festményeket tesz hozzáférhetővé a nagy nyilvánosság számára, vagy fűrészüzemet tartson fenn, amely az alapítványra vagyonként átruházott erdővel áll kapcsolatban. A célt az alapítványtevő határozza meg. Ennél elegendő, ha a cél általánosságban van körülírva, az is elég, ha van egy általános vagy konkrét kedvezményezett-meghatározás, amelyből az alapítványi cél levezethető. Nincs tehát szükség részletes célközlésre, a célhoz vezető út megadására sem, sőt ez gyakran akadályozó tényező lehet, mivel megfoszthatja az alapítvány igazgatóságát a szükséges mozgási szabadságtól, amikor megváltozott körülményekre kell tekintettel lennie. Az alapítványi célt a vagyon hasznosításával, kezelésével és értékesítésével kell megvalósítani
Most pedig lássuk a magánalapítvány fejét, az alapítványtevőt! Magánalapítványtevő lehet egy vagy több természetes vagy jogi személy. Végrendeletileg létrehozott magánalapítványnak csak egy alapítványtevője lehet. Személyegyesítő társaságok és közkereseti társaságok is tehetnek alapítványt. Az alapítványtevő tevékenysége az alapítási aktus lebonyolításával és a vagyon átruházásával véget ér. A továbbiakban az alapítvány igazgatósága intézi az alapítványi vagyon kezelését. Az alapítványtevő mindenesetre fenntarthat magának bizonyos jogokat az alapítványtevő nyilatkozatban; ha több alapítványtevő van, akkor ezeket az alapítványtevőt megillető és neki fenntartott jogokat csak az összes alapítványtevő együttesen gyakorolhatja, hacsak az alapító okirat mást nem ír elő. Így különösen a "rangidős alapítványtevő", akitől az alapítványi vagyon legnagyobb része vagy az egésze származik, valószínűleg élete végéig kizárólag magának tartja fenn legalábbis a legfontosabb alapítványtevői jogokat. Az alapítványtevő a következő jogokat tarthatja fenn magának:
- az alapító okirat módosítását.
- az alapítványi igazgatóság tagjainak kinevezését és visszahívását,
- ügyvezetési ügyekben az utasítás lehetőségét,
- javaslattételt az alapítványi könyvvizsgáló kinevezésére és visszahívására, valamint az esetleges felügyelő bizottság tagjainak személyére,
- az alapítványi szervek díjazásának szabályozását,
- a magánalapítvány visszavonását a cégnyilvántartásba való bejegyzés után is.
Vegyük most szemügyre magánalapítványunk törzsét, az alapítványi vagyont!
Az alapítványtevőnek legalább 1 000 000 schillinges vagyont kell az alapítványra ruháznia. Ha a minimális vagyont nem készpénzben viszik be az alapítványba, akkor a törvény kötelező erővel előírja, hogy egy hites könyvvizsgáló és adótanácsadó vagy egy megfelelő gazdasági társaság alapításvizsgálatot végezzen. Az alapítványtevő a magánalapítványra annak megalapítása után is ún. utóalapítványként több lépésben vagy akár végrendeletileg is átruházhat további vagyont. Ezzel az alapítványtevőnek módjában áll a magánalapítvány fejlődését nyomon követni, és ettől függően további vagyont bocsátani a rendelkezésére. Harmadik személyek is ruházhatnak vagyont a magánalapítványra; ilyenkor ún. alapítványi hozzájárulásról beszélünk, amivel a hozzájáruló persze nem szerez magának alapítványtevői pozíciót, és juttatása után nem részesül adókedvezményben sem. Ilyenformán az alapítványi hozzájárulás valószínűleg csak kivételesen fordul elő.
Magánalapítványunk igen fontos területét jelenti a kéz és a láb, azaz a magánalapítvány nevében eljáró személyek.
A magánalapítványokról szóló törvény két szervet ír elő kötelezően minden magánalapítványnak: az alapítványi igazgatóságot és az alapítványi könyvvizsgálót. Az utóbbinak mindenekelőtt azért nagy a jelentősége, mert a magánalapítványnak nincsenek tulajdonosai, akik ellenőrizhetnék az alapítványi igazgatóság tevékenységét. Emiatt határozott úgy a törvényhozó, hogy a kötelezően kinevezendő könyvvizsgálót is szervnek kell minősíteni. Bizonyos esetekben felügyelő bizottság kinevezése is kötelező, ilyenkor azonban a kötelező felügyelő bizottság elsősorban a munkavállalók érdekeinek képviseletét szolgálja. Az alapítványtevőnek jogában áll további szerveket is létrehozni az alapítvány céljának szolgálatában.
Az alapítványi igazgatóságnak legalább háromtagúnak kell lennie, kettőnek közülük állandó belföldi lakhellyel kell rendelkeznie. Ennek az a célja, hogy az alapítványnak lehetőleg hatékony, professzionális és egyszersmind önmagát ellenőrző végrehajtó szerve legyen. A működési idő nincs határidőhöz kötve, hacsak az alapítványtevő nyilatkozat másképp nem rendelkezik. Amennyiben az alapítványtevő nyilatkozat nem ír elő további szerveket, az alapítványi igazgatóságnak kiterjedt ügyvezetési és képviseleti hatásköre van, eljárását az alapítványtevő akaratának kell irányítania. Az alapítvány igazgatóságának csak természetes személyek lehetnek a tagjai. Érdekütközések elkerülése végett sem kedvezményezettek, sem azok közeli hozzátartozói nem lehetnek az alapítvány igazgatóságának tagjai, itt az ún. összeférhetetlenségről van szó. Maga az alapítványtevő akkor nincs kizárva az alapítványigazgatói tisztségből, ha ő maga nem kedvezményezett és nem is közeli hozzátartozója valamelyik kedvezményezettnek. Az alapítványi igazgatóság első tagját az alapítványtevő nevezi ki. Az alapítványtevő élete végéig magának tarthatja fenn azt a jogot, hogy kinevezze és visszahívja az alapítvány igazgatóságának tagjait. A kinevezési és visszahívási jogot más szerveknek is át lehet adni, ez esetben azonban vitatott, hogy megadható-e a megfelelő illetékesség olyan alapítványi szervnek is, amelyben kedvezményezettek alkotnak többséget. A Legfelsőbb Bíróság azzal az indokolással utasította el a magánalapítvány bejegyzését egy olyan esetben, amikor az alapítványigazgatósági tagok kinevezésének és visszahívásának a jogát egy kizárólag kedvezményezettekből álló tanács hatáskörébe utalták, hogy ez az összeférhetetlenségi előírások megkerülését jelentené. Annak érdekében, hogy e tekintetben lehetőleg sokáig fennmaradjon az alapítványtevő törvény szerint megengedett befolyása, ajánlatos a gyermekeket is alapítványtevőként szerepeltetni, és alapítvány-befolyásolási jogukat a "rangidős alapítványtevő" elhunytáig kizárni. Az alapítványtevő nyilatkozatban azt is elő lehet írni, hogy maga az alapítványi igazgatóság pótolja a kilépett igazgatósági tagokat, vagy fel lehet jogosítani az egyes igazgatósági tagokat, hogy mindig maguk válaszszák meg az utódaikat. Szubszidiárius kinevezési és visszahívási jog illeti meg a bíróságot is; ha az alapítványi szervnek nincs meg a törvényben előírt létszáma, akkor kérelemre vagy hivatalból a bíróságnak kell a hiányzó tagokat kineveznie. Durva kötelességszegés, a feladatok rendes végzésére való képesség hiánya vagy az adott igazgatósági tag fizetésképtelensége esetén ugyancsak a bíróság feladata az alapítványi igazgatóság tagjának visszahívása.
Az alapítványtevő vagy más alapítványi szervek irányelvei és utasításai útján az igazgatóságot korlátozni lehet az ügyvezetésben. Nem vonhatók el azonban az igazgatóságtól az ügyvezetési tevékenység fő területei. Az alapítványi igazgatóság tagjai maguk közül elnököt és legalább egy elnökhelyettest választanak. Ellenkező előírás hiányában az igazgatóság tagjai közösen döntenek, és az alapítványt rendszerint két igazgatósági tag együttesen jegyzi.
Az alapítvány könyvvizsgálóját, mégpedig már az elsőt is, kötelezően a bíróság nevezi ki, az alapítványtevő azonban javaslattételi jogot köthet ki magának. Alapítványi könyvvizsgálónak csak hites könyvvizsgálók és adószakértők, ill. megfelelő gazdasági társaságok nevezhetők ki. Természetesen az alapítványi könyvvizsgáló sem lehet kedvezményezett vagy egy másik alapítványi szerv tagja, és nem lehet más módon, pl. munkavállalóként sem kitéve a magánalapítvány befolyásának. Az alapítványi könyvvizsgáló működési ideje sincs korlátozva, hacsak az alapítványtevő nyilatkozat másképp nem rendelkezik. Az alapítványi könyvvizsgáló feladata elsősorban a magánalapítvány éves beszámolójának vizsgálata. Mivel a helyzetjelentést is vizsgálnia kell, feladatkörébe tartozik annak vizsgálata is, hogy megtartja-e az alapítványi igazgatóság az alapítványtevő nyilatkozat rendelkezéseit. De még további hatásköre és kötelezettségei is vannak, így pl. joga van külön vizsgálat végzését és fontos ok fennállása esetén valamelyik alapítványi szerv visszahívását is kérelmezni. Ezek a további jogok abból következnek, hogy a könyvvizsgáló is szervnek számít, és eszközt kap a kezébe, hogy hatékony ellenőrzést gyakorolhasson.
Felügyelő bizottság kinevezését akkor írja elő kötelezően a törvény, ha a magánalapítvány munkavállalóinak száma meghalad egy bizonyos határt. A kötelező felügyelő bizottságot tehát nem anynyira az alapítványtevő nyilatkozat betartásának ellenőrző szerveként, mint inkább a munkavállalói beleszólási illetékesség erősítése végett vezették be, ennél fogva nem alapítvány-specifikus. A felügyelő bizottság tagjait kötelezően a bíróság nevezi ki és hívja viszsza, de az első felügyelő bizottság kinevezése az alapítványtevő feladata. A felügyelő bizottságnak a magánalapítvány ügyvezetését és működését kell ellenőriznie; a fakultatív felügyelő bizottságnak is ez a dolga. Az alapítványtevő nyilatkozatban a felügyelő bizottság feladatkörét bővíteni is lehet. A felügyelő bizottság legalább háromtagú.
A további szervek feladatkörének az alapítványi cél követésére kell irányulnia, és nem terjeszthető ki az alapítványi cél közvetlen megvalósítására. Ezeknek a szerveknek tehát nem adható képviseleti jogosultság, csak ellenőrző és tanácsadó szervek lehetnek. A gyakorlatban az alapítványtevő családja és ezzel a kedvezményezettek jogainak és befolyásolási lehetőségének erősítésére többnyire egy családtagokból álló tanácsadó szervet szoktak létrehozni. Egy ilyen tanács megalakítását gyakran csak akkorra irányozzák elő, amikor az alapítványtevő vagy több alapítványtevő közül a "rangidős alapítványtevő" elhalálozik. E tanács jogainak rögzítésekor borotvaélen kell egyensúlyoznia a jogásznak, mert az az óhaj, hogy a tanács lehetőleg széles körű befolyást gyakorolhasson az igazgatóságra és ezzel közvetve az alapítványba vitt családi vagyonra, gyakran ellentétben áll a törvény összeférhetetlenségi rendelkezéseivel, úgyhogy óvatos középutat kell találni.
"Emberünknek", az alapítványnak most már úgyszólván mindene megvan, ami az élethez szükséges, már csak meg kell születnie. Ez a megszületési aktus a területileg illetékes megyei bíróságon vezetett cégnyilvántartásban zajlik le, mégpedig a magánalapítvány bejegyzésével. A magánalapítvány a cégnyilvántartásba való bejegyzéssel kap jogi személyiséget.
E bejegyzésnek azonban feltétele még egy ún. alapítványtevő nyilatkozat. Ami a tőkeegyesítő társaságok esetében a társasági szerződés, ill. az alapszabály, az a magánalapítványnál tehát az alapítványtevő nyilatkozat. Míg azonban a tőkeegyesítő társaságok esetében a társasági szerződést, ill. az alapszabályt a tagok ilyen igénye esetén dinamikusan hozzá lehet igazítani a megváltozott viszonyokhoz, az alapítványtevő nyilatkozat több nemzedéket átfogó irányvonalnak van szánva, amelyet az alapítványtevők csak bizonyos megszorításokkal, a kedvezményezettek pedig már egyáltalán nem módosíthatnak. Ezért központi jelentősége van, mivel az alapítványtevő akaratát rögzíti, és ezzel a magánalapítványnak nemcsak a jelenlegi, hanem a jövőbeli életét is megszabja. Az alapítványtevő nyilatkozat ad alapot ahhoz, hogy hogyan használják fel az alapítványba vitt vagyont az alapítványtevő által meghatározott célokra.
A törvény az alapítványi okirat mellett alapítványi kiegészítő okiratot is megenged, de a cégbíróságon csak az alapítványi okiratot kell letétbe helyezni. Az alapítványi okirat minimális tartalmát a törvény írja elő; emellett helye van fakultatív rendelkezéseknek is, amelyek az alapítványi igazgatóságra, az alapítványi könyvvizsgálóra, a felügyelő bizottságra és hasonlókra vonatkoznak. Az alapítványi szervek díjazására és a kedvezményezettre, vagy további kedvezményezettekre vagy a végső kedvezményezettre vonatkozó rendelkezések, valamint a kollegiális alapítványi szervekre vonatkozó részletesebb rendelkezések alapítványi kiegészítő okiratba foglalhatók, amelyet nem kell bemutatni a cégbíróságnak. Csak azt kell bejelenteni, hogy készült egy alapítványi kiegészítő okirat is. Az adóhatóságnak viszont minden okiratot be kell mutatni, tehát az alapítványi kiegészítő okiratot is, ha igénybe kívánják venni az alapítványt megillető adózási kedvezményeket.
Most pedig szóljunk még egy igen lényeges pontról: a magánalapítvány születésekor közreműködő bába, ill. szülész kötelező érvénnyel egy közjegyző, mert az alapító okiratnak közjegyzői okiratnak kell lennie. Ugyancsak közjegyzői okiratba foglalást igényel az alapítványtevő nyilatkozat, valamint az alapítványtevő olyan nyilatkozatai, amelyeknek kihatásuk van az alapítvány fennállására. Közjegyzőnek kell jegyzőkönyvet készítenie az alapítványi szervek mindazon határozatairól is, amelyek a cégnyilvántartásba tett bejegyzéseket eredményeznek; ha módosítják az alapítványtevő nyilatkozatot, akkor a cégnyilvántartásba való bejelentéshez a módosított alapítványtevő nyilatkozat teljes érvényes szövegét közjegyzői okirat formájában kell bemutatni. A törvényhozó a közjegyzői okirat alakiságának előírásával kívánja igazoltnak látni a nyilatkozat komolyságát, elkerülni az olyan értelmezési problémákat, amelyek a rendszerint hosszú távra létrehozott magánalapítványoknál jelentkezhetnek, és megteremteni a magánalapítvány jogi alapjaira vonatkozó jogbiztonságot.
A magánalapítványt az alapítvány első igazgatósága jelenti be a cégnyilvántartásnak.
Az alapítvány maga élvez jogokat, és visel kötelezettségeket; független mind az alapítványtevő, mind pedig a kedvezményezettek jogi szférájáról. A szféráknak ez a különválasztása azt is jelenti, hogy az alapítvány külön adóalany, mégpedig alapításának pillanatában a dologi jogi aktussal ráruházott vagyonnal. Az alapítványtevő megválik tulajdonjogától, ezt az alapítvány kizárólagos illetékességébe adja át.
Újszülött magánalapítványunknak van neve és otthona, mégpedig olyan székhelye, amelynek kötelezően belföldön kell lennie. A magánalapítvány élete lehet határozott vagy határozatlan időtartamú, és mint a valóságos élet is, függhet egyáltalán nem vagy alig befolyásolható tényezőktől, amilyenek pl. a fizetésképtelenség vagy a körülmények olyan változása, amely lehetetlenné teszi az alapítványi cél elérését. Mint említettem, maga az alapítványtevő is fenntarthatja magának a magánalapítvány visszavonásának jogát, feltéve hogy az illető nem jogi személy. Ha egy nem közhasznú alapítvány túlnyomórészt természetes személyek ellátását szolgálja, 100 éves fennállás után az alapítványi igazgatóságnak meg kell szüntetnie, hacsak a végső kedvezményezettek egyhangúlag úgy nem határoznak, hogy továbbra is, legfeljebb azonban még egyszer 100 évig folytatják az alapítvány működtetését.
Túljutottunk a szülés sokkján, erős karunk és lábunk van, amelyek okos fej irányítása mellett végzett munkája segítségével tisztességesen megtömhettük a bendőnket. Ilyenkor már felvetődik az élet értelmének kérdése is, jó szívünk emlékeztet létünk okára, egy konkrét cél megvalósítására, tehát szétnézünk, merre is vannak magánalapítványunk kedvezményezettjei. A kedvezményezett meghatározása rendszerint szoros kapcsolatban áll az alapítvány céljával. Az alapítványtevő megnevezheti ugyan a kedvezményezettet vagy kedvezményezetteket, ezt azonban nem kell feltétlenül megtennie, még csak úgy sem, hogy konkrét ismertetőjegyek alapján egyedileg azonosíthatók legyenek; publicitási okokból sokszor nem is tanácsos vagy kívánatos, hogy a kedvezményezettek ismertté váljanak a nyilvánosság előtt; elegendő az általános körülírás, még csak nem is tárgyiasítható értékelésekkel. Ilyen esetben azonban az alapítványtevőnek szabályt kell adnia a kedvezményezett konkretizálására, és meg kell jelölnie egy olyan helyet, amelynek kötelessége a kedvezményezett meghatározása. Ez lehet az igazgatóság, de egy külön, kifejezetten erre a célra létrehozott alapítványi szerv vagy bármilyen más hely is. A kedvezményezett személyek köre sokszor önmagából az alapítvány célmeghatározásából is levezethető. Hogy mennyi ideig tart a kedvezményezetti helyzet, az magától az alapítvány céljától függ. A kedvezményezettnek csak akkor van peresíthető követelése a magánalapítvánnyal szemben, ha ezt az alapítványtevő nyilatkozat biztosítja neki.
A törvény nem tartalmaz előírásokat a kedvezmény érvényesítésének mikéntjére, mint ahogy a kedvezményezés mértékére nézve sem. A kedvezményezetteknek adott juttatások módja és mértéke lényegében az alapítvány céljától, az alapítványtevő esetleges irányelveitől és a magánalapítvány anyagi helyzetétől, ill. teljesítőképességétől függ. A kedvezményezés rendszerint készpénzjuttatások formájában történik, amelyeket vagy bizonyos eseményekkor (pl. házasságkötés, gyermekszületés, rendelőnyitás vagy egy bizonyos életkor elérése alkalmából) esedékes egyszeri nagyobb összegű, vagy azonos időközökben ismétlődő fizetésekkel teljesítenek. A juttatások azonban köthetők feltételek teljesítéséhez vagy meghagyásokhoz is, pl. egy bizonyos tanulmányi eredmény bizonyításához vagy családtagok gondozásának vállalásához. Az alapítványi cél teljesíthető dologi juttatásokkal is, pl. az alapítványi vagyon, mondjuk egy ház vagy egy erdő díjmentes használatának jogával. A törvény kifejezetten úgy rendelkezik, hogy a kedvezményezetteknek csak akkor adhatók juttatások, ha ezzel nem veszélyeztetik a hitelezőknek a magánalapítvánnyal szemben fennálló követeléseit. Egyéb megkötést a törvény nem tartalmaz.
Semmi sem tart örökké, úgyhogy a magánalapítványnak is üthet az utolsó órája. A megmaradó vagyon ez esetben az ún. végső kedvezményezettet illeti, és ő viseli az adózás okozta megrázkódtatást is: a maradék vagyon 25 %-át kell amolyan "végadóként" lepengetnie az államnak.
A törvényhozó jól végezte a feladatát, és tág mozgásteret biztosított a gyakorlatnak a magánalapítvány feltételeinek alakítására. A jogalkotó a magánalapítványról szóló törvény megalkotása utáni első 10 évben 1000 magánalapítvány létrehozatalára számított. Idén októberben, tehát mindössze kb. 7 évvel később már 1530 magánalapítvány volt bejegyezve a cégnyilvántartásba, ami látványos igazolása annak, hogy szükség volt a magánalapítvány jogintézményére.
Azt remélem, hogy az osztrák törvényhozó lehetőséget ad nekünk, hogy még sok magánalapítvány születését megérjük, és nemcsak a közjegyzők kötelező bekapcsolása folytán várható közjegyzői tiszteletdíjak miatt, hanem azért is, mert meggyőződésem szerint a magánalapítványok nagyobb hasznot hajtanak országunk gazdaságának és tőkeerejének, mint amekkorát az állam a magánalapítványoknak az adókedvezményekkel. Az adókedvezmények mindig azzal a veszéllyel járnak, hogy visszaélnek velük, és ezzel tévútra vezetik, vagy éppenséggel ellenkezőjére fordítják a jogalkotói szándékot. Ebben az összefüggésben az osztrák szövetségi pénzügyminisztérium tanácsosának, dr. Werner Wiesnernek kijelentésével szeretném befejezni előadásomat, aki mindazoknak, akik alapítványi ügyekkel kapcsolatos tanácsadással foglalkoznak, nyomatékosan a figyelmébe ajánlotta, hogy óvatosan és ne túlzott mértékben hasznosítsák a magánalapítvány jogintézményét annak érdekében, hogy ezzel a jogfolytonosság kiépítését támogassák az alapítványi területen, és ne vitákat provokáljanak a törvényhozás beavatkozásának szükségességéről.■
JEGYZETEK
Előadás a 12. Közép-európai Közjegyzői Kollokviumon
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Claus Spruzina közjegyző, Ausztria
Visszaugrás
