A tényközlések és vélemények elhatárolásának több jogi területen jelentősége van: például a büntetőjogban (pl. rágalmazás és becsületsértés, vagy rémhírterjesztés), a polgári jogban (a jóhírnév és a becsület védelme), a médiajogban [pl. Mttv. 12. § (3) és (4) bek.] vagy az alkotmányos és nemzetközi alapjogvédelemnél (véleménynyilvánítás szabadsága).
Az elhatárolásnál jelentős bizonytalanság van a gyakorlatban.[1] Ez a tanulmány az elhatárolási problémákat írja le és elemzi. A joggyakorlatból kiemelt két általános megállapítás jelzi a gondokat. Először is, az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) az ATV-ügyben rámutatott, a médiaszolgáltatás szabályozásánál a tényállítások (hírek) és vélemények elhatárolása annyira bizonytalan a gyakorlatban, hogy az elkülönítés megsértésére nem lehet bírságot alapozni, mert az aránytalan beavatkozást jelent a véleménynyilvánítás szabadságába.[2] Másodszor, az Alkotmánybíróság szerint a tényközlés is kifejezhet személyes véleményt.[3] Ezzel végletesen relativizálta - legalábbis az egyik irányból - az elhatárolást.
A témánk szempontjából a joggyakorlatban minden kijelentés vélemény, ami nem tényközlés. A vonatkoztatási pont a tényközlés, így a tényközlések elhatárolására vonatkozó, a gyakorlatban alkalmazott kritériumok áttekintésével érdemes kezdeni.
A tényközlés tényt ír le (állít). Akkor tudhatjuk, mi a tényközlés, ha tudjuk, mi a tény. Így a vonatkoztatási pont a tény mibenléte. A legegyszerűbb (és legsemmitmondóbb) megközelítésben a tény az, ahogy a dolgok állnak vagy álltak.[4] Egy személy, mint szubjektum szemszögéből nézve, a valóság (külvilág) egy vonatkozásáról van szó.[5]
Ha a tény a valóság egy vonatkozása (objektív fogalom), akkor ehhez nem illeszkedik az a megállapítás, hogy a tény a valóság "tudati visszatükröződése".[6] Valakinek a tudatállapota elképzelhető tényként (tudati tény),[7] de a valóság részeként, és nem a valóság visszatükröződéseként.
Probléma van azzal is, amikor "valótlan tény" kerül szóba. Sok jogszabály utal valótlan tényre.[8] Mivel a tény a valóság egy vonatkozása, így nem lehet valótlan. Ami valótlan (hamis) lehet, az a tényre vonatkozó állítás.
Egy tényről valaki kétféleképpen szerezhet tudomást: vagy közvetlen észleléssel, vagy közvetetten, más valaki, valami közvetítésével. Erre építve, érdemes megkülönböztetni egyszerű és komplex tényeket. Az egyszerű tényt (pl. egy ceruza színe) a tényközlő egyedileg észleli vagy észlelte, és úgy ad számot róla.[9] A komplex tényeket (pl. "Európában a Mont Blanc a legmagasabb hegycsúcs") valaki pusztán egyedi észleléssel nem ismerheti meg. A komplex tények már közvetettebben kapcsolódnak az érzékelhető valósághoz.
Egy komplex tényre vonatkozó közlés a valóság számos elemét foghatja egybe és jelölheti, tehát - ha közvetítéssel is - de sok szállal kötődhet a valósághoz. Egy komplex tényig általánosítások, összegzések, elhatárolások, hasonlóságok felállítása, következtetések, nyelvi minősítések, nyelvi adatok értelmezése segítségével juthatunk el. Mögöttük történések, adatok, észlelések tömege állhat, melyek összegzésével eljutunk egy azonosított és megnevezett számhoz, mennyiséghez (kvantitatív tény) vagy összegző nyelvi kifejezéshez (kvalitatív tény).[10] A tényközlésekben megjelenő tényekre irányuló megismerési folyamatok bonyolultsági foka különböző lehet.
Bizonyos fogalmi megkülönböztetéseket érdemes tisztázni. A tény egyszerűen a dolgok állását - a valóság bi-
- 283/284 -
zonyos vonatkozását - jelenti, tehát nem nyelvi jellegű jelenség. A tényközlés (tényállítás) beszámoló a dolgok állásáról, tehát jellemzően, de nem kizárólag nyelvi jelenség.[11] A tényközlés nem csak tényekről számolhat be (a tényállítás lehet hamis is), de a tényközlő olyan igénnyel lép fel, hogy az állítás tartalmát ténynek tekintse az, akinek címezték. A joggyakorlatban (és a tudományban) fontos valaminek a tényként történő elfogadása. A bíróságok, hatóságok az egyedi ügyek érdemi kezelésénél jellemzően nem tényekkel dolgoznak, hanem például az eljárásban elhangzott tényközlések azon tartalmi elemeivel, melyeket tényként fogadnak el. A tényként történő elfogadás jellemzően - de nem kizárólag - nyelvi eszközökkel jelezhető a külvilágnak (egy ítélet indokolása).
Minden közölt ténynél kérdés, hogy a közlés mennyiben tükrözi a valóságot és milyen mértékű a megismerési folyamatba beépülő szellemi tartalom, feldolgozottság. Minden tényközlés szükségszerűen értelmezett, feldolgozott számadást jelent a valóság bizonyos vonatkozásáról. Már a legegyszerűbb, észlelt tényről (pl. "az előttem fekvő ceruza kék") szóló tényközlés is legalább hármas értelmezés eredménye, ami a bizonytalanságnak legalább három típusát rejti. Egyrészt, miért a valóság e vonatkozását emeltem ki; másodszor, hogy helyesen észleltem-e a valóságnak ezt a vonatkozását; harmadszor, hogy nyelvileg megfelelően minősítettem-e a jelenséget (azaz a tárgyat ceruzának, míg a színét kéknek). A komplex tényeknél a bizonytalanság sokszorozódik.
Egy közlés tartalma minél közvetettebben kapcsolódik a valósághoz, minél bonyolultabb a megismerésük a maga bizonytalanságaival, annál inkább hajlamosak vagyunk egyszerűen véleménynek tekinteni. A tényközlés és a vélemény között a valósághoz való kapcsolódás közvetettsége szempontjából nincs éles határ, ilyet általánosságban nem lehet meghúzni. A Kúria nagy erőfeszítéseket tett - elsősorban büntetőperekben -, hogy leírja a vélemények (értékítéletek) elválását, elszakadását a valóság megragadható mozzanataitól, amikor a kapcsolat már egyre közvetettebb. Így a vélemény (a tényközléssel szemben) egy hosszú következtetési láncolat eredménye,[12] vagy az alapja nem egyedileg körülhatárolt esemény.[13] A vélemény (értékítélet) viszonyítást foglal magában; általánosító tendenciája van; a kifejezési mód egyszerűsítésén alapul; a tényállítás sommásítását jelenti; a tényállításhoz képest absztraktabb; jellemző a sűrítés, tipizálás, a lényeg megragadása; olyan leegyszerűsítést tartalmaz, ami mögött semmi tényre való vonatkozás, vonatkoztathatóság nincs; a véleményben feloldódott a konkrétság, nincs mód azt konkrét eseményre visszavezetni.[14]
Egy olyan kijelentés, hogy "ő egy megbízhatatlan ember" lehet egy komplex tény,[15] de lehet vélemény is. A közlő felsorolhat tíz esetet (akár közvetlen tapasztalatból, akár mások által elmondottak alapján), melyből lehet következtetni a végső megállapításra, hogy az illető valóban megbízhatatlan. Ekkor a kijelentés tartalma (a magatartásbeli diszpozíció) tényszerűvé válhat, mert jobban kapcsolható a valósághoz. Ha a nyilatkozó a kijelentést nem támasztja alá adatokkal, tapasztalatokkal, esetekkel (melyek önmagukban is bizonyíthatóak vagy megkérdőjelezhetőek), akkor a közlés csak általános, nem megalapozott benyomást közvetít, és véleménynek, értékítéletnek tekinthető.
A tényszerűség kritériuma tehát egyszerűen azt jelenti, hogy a közlés valamilyen tényt állítson. Ha az állítás hamis, akkor az állítás tartalma nem felel meg a valóság egy vonatkozásának sem. Ennek ellenére, a hamis tényállítás is tényállítás, olyan értelemben, hogy amennyiben igaz lenne, akkor alkalmas lenne a valóság egy vonatkozását megragadni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
