- Magyarország Alaptörvényének tizenkettedik módosítása
- 2023. évi V. törvény a Magyarország Kormánya és a Világélelmezési Program (WFP) között a WFP Globális Üzleti Szolgáltató Központ létrehozásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről
- 2023. évi VI. törvény a Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló 2022. évi XXV. törvény módosításáról
- 2023. évi VII. törvény az egyes vagyongazdálkodást érintő törvények módosításáról
- 2023. évi VIII. törvény a Magyarország Kormánya és a Török Köztársaság Kormánya közötti katonai keretmegállapodás kihirdetéséről
- 2023. évi IX. törvény az Európai Unió Tanácsa 2024. második félévi magyar elnökségével kapcsolatos feladatok ellátására irányuló jogviszonyról, valamint egyes kapcsolódó rendelkezésekről
- 2023. évi X. törvény egyes igazságügyi tárgyú törvényeknek a magyar helyreállítási és ellenálló képességi tervhez kapcsolódó módosításáról
- 2023. évi XI. törvény a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről szóló 2022. évi XLII. törvény módosításáról
- 2023. évi XII. törvény a Magyarország Kormánya és Bosznia-Hercegovina Minisztertanácsa között minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről
- 2023. évi XIII. törvény a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Kormánya között Budapesten, 1986. évi november hó 24. napján aláírt, a magyar-csehszlovák vasúti forgalom szabályozásáról szóló Egyezmény megszüntetéséről
- 2023. évi XIV. törvény az Egyetemes Postaegyesület Alapokmánya Kilencedik, Tizedik és Tizenegyedik Pótjegyzőkönyve, az Egyetemes Postaegyesület Egyetemes Postaegyezményének a 2012. évi dohai kongresszuson aláírt módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege és Zárójegyzőkönyve, a 2016. évi isztambuli kongresszuson aláírt módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege és Zárójegyzőkönyve, a 2018. évi addisz-abebai kongresszuson aláírt Kiegészítő Jegyzőkönyve és Zárójegyzőkönyve, a 2019. évi genfi kongresszuson aláírt Második Kiegészítő Jegyzőkönyve, valamint a 2021. évi abidjani kongresszuson aláírt módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege és Zárójegyzőkönyve kihirdetéséről
- 2023. évi XV. törvény egyes állami tulajdonú vagyonelemek ingyenes tulajdonba adásáról
- 2023. évi XVI. törvény a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény módosításáról
- 2023. évi XVII. törvény a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény módosításáról
- 2023. évi XVIII. törvény az állami projektértékelői jogviszonyról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2016. évi XXXIII. törvény és a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény módosításáról
- 2023. évi XIX. törvény egyes egészségügyi, egészségbiztosítási és gyógyszerészeti tárgyú törvények módosításáról
- 95/96 -
- 2023. évi XX. törvény az elérhetőbb fogyasztóvédelem érdekében szükséges törvények módosításáról
- 2023. évi XXI. törvény egyes törvényeknek a közigazgatás fejlesztésével összefüggő módosításáról
- 2023. évi XXII. törvény egyes külügyi tárgyú törvények módosításáról
- 2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről
- 2023. évi XXIV. törvény a választási eljárási szabályoknak az elektronikus ügyintézéssel összefüggő módosításáról
- 2023. évi XXV. törvény a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról
- 2023. évi XXVI. törvény az igazgatási szünetről
- 2023. évi XXVII. törvény egyes törvényeknek a köztársasági elnök jogállásával összefüggő módosításáról
- 2023. évi XXVIII. törvény a családok ügyintézésének egyszerűsítésével összefüggő egyes törvények módosításáról
- 2023. évi XXIX. törvény a közműszolgáltatások egyszerűsítésével összefüggő egyes törvények módosításáról
- 2023. évi XXX. törvény a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról
- 2023. évi XXXI. törvény igazságügyi tárgyú törvények módosításáról
- 2023. évi XXXII. törvény a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény, valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény módosításáról
- 2023. évi XXXIII. törvény a szakképzésben lezajlott átalakítás utólagos hatásvizsgálatából adódó törvénymódosításokról
- 2023. évi XXXIV. törvény a szövetkezetekkel összefüggésben egyes törvények módosításáról
- 2023. évi XXXV. törvény a Délkelet-európai Rendőri Együttműködési Egyezmény Felei között létrejött, a DNS-adatok, a daktiloszkópiai adatok és a gépjármű-nyilvántartási adatok automatizált cseréjéről szóló Megállapodás kihirdetéséről
- 2023. évi XXXVI. törvény a Délkelet-európai Rendőri Együttműködési Egyezmény Felei között létrejött, a DNS-adatok, a daktiloszkópiai adatok és a gépjármű-nyilvántartási adatok automatizált cseréjéről szóló Megállapodás Végrehajtási Megállapodásának kihirdetéséről
- 2023. évi XXXVII. törvény a Délkelet-európai Rendőri Együttműködési Egyezmény Felei között létrejött, a DNS-adatok, a daktiloszkópiai adatok és a gépjármű-nyilvántartási adatok automatizált cseréjéről szóló Megállapodás módosításáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről
- 2023. évi XXXVIII. törvény a hivatásos szolgálati jogviszonnyal összefüggő, valamint a nyilvántartásokkal kapcsolatos egyes törvények módosításáról
- 2023. évi XXXIX. törvény a gazdaság versenyképességének növelése érdekében történő törvénymódosításokról
- 2023. évi XL. törvény egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
- 2023. évi XLI. törvény az innovációs és tudományos eredmények gazdasági hasznosításának elősegítése érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
- 2023. évi XLII. törvény Magyarország Kormánya és a Horvát Köztársaság Kormánya között a Magyar Köztársaság Kormánya és a Horvát Köztársaság Kormánya között a határokat átlépő bűnözés elleni harcban történő együttműködésről szóló Megállapodás módosításáról szóló Megállapodás kihirdetéséről
- 2023. évi XLIII. törvény az egyének védelméről a személyes adatok gépi feldolgozása során, Strasbourgban, 1981. január 28. napján kelt Egyezménynek a Strasbourgban, 2018. október 10. napján kelt módosító Jegyzőkönyve kihirdetéséről
- 2023. évi XLIV. törvény egyes törvényeknek az agrárminiszter feladatkörét érintő módosításáról
- 2023. évi XLV. törvény a körforgásos gazdasággal összefüggő törvénymódosításokról
- 2023. évi XLVI. törvény az egyes gazdasági, vagyongazdálkodási és postaügyet érintő törvények módosításáról
- 96/97 -
- 2023. évi XLVII. törvény a nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezésről szóló 1979. évi egyezményhez kapcsolódóan a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyező anyagokról szóló jegyzőkönyv és az egyezmény Végrehajtó Testülete 2009/1., 2009/2. és 2009/3. számú határozatai kihirdetéséről
- 2023. évi XLVIII. törvény a 2007. évi XXI. törvénnyel kihirdetett, a nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezésről szóló 1979. évi Genfi Egyezményhez csatolt, a nehézfémekről szóló, Aarhusban, 1998. június 24-én elfogadott Jegyzőkönyvnek az Egyezmény végrehajtó testülete által elfogadott 2012/5. számú és 2012/6. számú határozatainak kihirdetéséről
- 2023. évi XLIX. törvény a Magyar Corvin-láncról és a Magyar Corvin-lánc Testületről
- 2023. évi L. törvény a vendégmunkások magyarországi foglalkoztatásáról
- 2023. évi LI. törvény a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról
- 2023. évi LII. törvény a pedagógusok új életpályájáról
- 2023. évi LIII. törvény Magyarország 2024. évi központi költségvetésének megalapozásáról
- 2023. évi LIV. törvény a Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló 2022. évi II. törvény módosításáról
- 2023. évi LV. törvény Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről
- 2023. évi LVI. törvény a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról
- 2023. évi LVII. törvény a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény módosításáról
- 2023. évi LVIII. törvény a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosításáról
- 2023. évi LIX. törvény a légitársaságok hozzájárulásáról és egyes adótörvények módosításáról
- 2023. évi LX. törvény a szerencsejáték-szervezéssel és az elektronikus ügyintézéssel összefüggő, valamint egyes törvényeknek a jogrendszer koherenciájának erősítése érdekében történő módosításáról
- 2023. évi LXI. törvény egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításáról
- 2023. évi LXII. törvény a légijárművek fedélzetén elkövetett bűncselekményekről és egyéb cselekményekről szóló Egyezményt módosító Jegyzőkönyv kihirdetéséről
- 2023. évi LXIII. törvény Magyarország Kormánya és a Maldív Köztársaság Kormánya között a diplomata, hivatalos és szolgálati útlevéllel rendelkező állampolgáraik vízummentességéről szóló Megállapodás kihirdetéséről
- 2023. évi LXIV. törvény a Magyarország Kormánya és Románia Kormánya között a Békéscsaba - Méhkerék - államhatár (Magyarország) és a Salonta (Nagyszalonta) - államhatár (Románia) közötti gyorsforgalmi úti kapcsolat létesítéséről szóló Megállapodás kihirdetéséről
- 2023. évi LXV. törvény a Magyarország Kormánya és Türkmenisztán Kormánya között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás kihirdetéséről
- 2023. évi LXVI. törvény a Magyarország és az Ecuadori Köztársaság között az ideiglenesen munkát vállaló turisták programjáról szóló Megállapodás kihirdetéséről
- 2023. évi LXVII. törvény a Magyarország és a Szerb Köztársaság között a minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről
- 2023. évi LXVIII. törvény a Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya között a közúti, a vasúti és a vízi határforgalom ellenőrzéséről szóló, Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya közötti Megállapodás módosításáról szóló Megállapodás kihirdetéséről
- 2023. évi LXIX. törvény az állami építési beruházások rendjéről
- 2023. évi LXX. törvény az állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő rendelkezésekről
- 2023. évi LXXI. törvény a Magyarország Kormánya és a Ruandai Köztársaság Kormánya közötti Légiközlekedési Megállapodás kihirdetéséről
- 97/98 -
- 2023. évi LXXII. törvény a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről szóló 2022. évi XLII. törvény módosításáról
- 2023. évi LXXIII. törvény a Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvény végrehajtásáról
- 2023. évi LXXIV. törvény a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2022. évi egységes költségvetésének végrehajtásáról
- 2023. évi LXXV. törvény a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2024. évi egységes költségvetéséről
- 2023. évi LXXVI. törvény a pénzügyi közvetítő rendszert érintő törvények jogharmonizációs és egyéb célú módosításáról
- 2023. évi LXXVII. törvény a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény módosításáról
- 2023. évi LXXVIII. törvény az Egyesült Nemzetek kiváltságairól és mentességeiről New Yorkban, 1946. évi február hó 13. napján kelt nemzetközi egyezményben biztosított kiváltságoknak, mentességeknek és könnyítéseknek a World Aquatics Magyarországon működő intézményeire való kiterjesztéséről
- 2023. évi LXXIX. törvény Magyarország Kormánya és Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága Kormánya között a minősített adatok védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről
- 2023. évi LXXX. törvény a Magyarország Kormánya és az Üzbég Köztársaság Kormánya közötti légiközlekedési megállapodás kihirdetéséről
- 2023. évi LXXXI. törvény a felsőoktatást érintő képesítések elismeréséről szóló globális egyezmény kihirdetéséről
- 2023. évi LXXXII. törvény a konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény módosításáról
- 2023. évi LXXXIII. törvény az egyes adótörvények módosításáról
- 2023. évi LXXXIV. törvény a globális minimum-adószintet biztosító kiegészítő adókról és ezzel összefüggésben egyes adótörvények módosításáról
- 2023. évi LXXXV. törvény az egyetemek és a kutatóintézetek, valamint a gazdaság összekapcsoltságának erősítéséhez szükséges egyes törvények, továbbá egyes felnőttképzési és kulturális tárgyú törvények módosításáról
- 2023. évi LXXXVI. törvény egyes központi kormányzati igazgatási szerveket érintő törvénymódosításokról
- 2023. évi LXXXVII. törvény az egyes gazdasági és vagyongazdálkodási tárgyú törvények módosításáról
- 2023. évi LXXXVIII. törvény a nemzeti szuverenitás védelméről
- 2023. évi LXXXIX. törvény a Hungary Helps Programról
- 2023. évi XC. törvény a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról
- 2023. évi XCI. törvény a közbiztonság megerősítése és a migráció elleni küzdelem érdekében szükséges törvények módosításáról
- 2023. évi XCII. törvény a köznevelés területén alkalmazandó diszkriminációellenes intézkedésekről
- 2023. évi XCIII. törvény egyes agrártárgyú törvények deregulációs szempontú módosításáról
- 2023. évi XCIV. törvény egyes agrártárgyú törvények módosításáról
- 2023. évi XCV. törvény az igazságosabb és arányosabb önkormányzati választások érdekében egyes választási tárgyú törvények módosításáról
- 2023. évi XCVI. törvény igazságügyi tárgyú törvények módosításáról
- 2023. évi XCVII. törvény büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódóan egyéb törvények módosításáról
- 2023. évi XCVIII. törvény a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalról szóló 2013. évi XXII. törvény és az energiahatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvény módosításáról
- 2023. évi XCIX. törvény egyes energetikai tárgyú és kapcsolódó törvények módosításáról
- 2023. évi C. törvény a magyar építészetről
- 98/99 -
- 2023. évi CI. törvény a nemzeti adatvagyon hasznosításának rendszeréről és az egyes szolgáltatásokról
- 2023. évi CII. törvény a területfejlesztésről
- 2023. évi CIII. törvény a digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól
- 2023. évi CIV. törvény az internetes közvetítő szolgáltatások egyes szabályairól
- 2023. évi CV. törvény az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmusról
- 2023. évi CVI. törvény a sporttal összefüggő törvények módosításáról
- 2023. évi CVII. törvény egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
- 2023. évi CVIII. törvény a fenntartható finanszírozás és az egységes vállalati felelősségvállalás ösztönzését szolgáló környezettudatos, társadalmi és szociális szempontokat is figyelembe vevő, vállalati társadalmi felelősségvállalás szabályairól és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
- 2023. évi CIX. törvény a hazai gazdasági szereplők versenyképességének erősítésével és a közigazgatás hatékonyságának növelésével összefüggő egyes törvények módosításáról
- 2023. évi CX. törvény a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
- 2023. évi CXI. törvény a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
- 2023. évi CXII. törvény a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény, valamint a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény módosításáról
- 2023. évi CXIII. törvény a gyermek után járó pótszabadság biztosításának feltételeivel összefüggésben a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény módosításáról
- 2023. évi CXIV. törvény a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásával összefüggő törvények módosításáról
- 2023. évi CXV. törvény egyes hatósági kérdésekről
- 2023. évi CXVI. törvény egyes ingatlan-nyilvántartási, földmérési és térképészeti tárgyú törvények módosításáról
- 2023. évi CXVII. törvény az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény és a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény módosításáról
- 2023. évi CXVIII. törvény a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosításáról
- 2023. évi CXIX. törvény a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény módosításáról
- 2023. évi CXX. törvény a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény, valamint a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény módosításáról
- 2023. évi CXXI. törvény az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény módosításáról
- 113/2023. (IV. 5.) Korm. rendelet a Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló 2022. évi XXV. törvény módosításával összefüggésben egyes kormányrendeletek hatályon kívül helyezéséről
- 114/2023. (IV. 5.) Korm. rendelet a távhőtermelők veszélyhelyzeti átmeneti földgázellátásának biztosításáról
- 121/2023. (IV. 5.) Korm. rendelet az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény veszélyhelyzet ideje alatti eltérő alkalmazásáról
- 122/2023. (IV. 11.) Korm. rendelet a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény egyes szabályainak veszélyhelyzetben történő eltérő alkalmazásáról
- 99/100 -
- 126/2023. (IV. 17.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet ideje alatt az egyetemes szolgáltatásra jogosultak körének meghatározásáról szóló 217/2022. (VI. 17.) Korm. rendelet módosításáról
- 129/2023. (IV. 17.) Korm. rendelet a felszámolási eljárás során az adós gazdasági tevékenysége folytatása érdekében való értékesítés veszélyhelyzeti szabályairól
- 127/2023. (IV. 17.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet idején a villamos energia és földgáz egyetemes szolgáltatás változatlan feltételek szerinti nyújtását biztosító rezsivédelmi szolgáltatásról szóló 289/2022. (VIII. 5.) Korm. rendelet módosításáról
- 128/2023. (IV. 17.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet idején a villamos energia és földgáz egyetemes szolgáltatás változatlan feltételek szerinti nyújtását biztosító rezsivédelmi szolgáltatásról szóló 289/2022. (VIII. 5.) Korm. rendelet módosításáról
- 129/2023. (IV. 17.) Korm. rendelet a felszámolási eljárás során az adós gazdasági tevékenysége folytatása érdekében való értékesítés veszélyhelyzeti szabályairól
- 130/2023. (IV. 18.) Korm. rendelet az Ukrajnából származó egyes mezőgazdasági termékek fuvarozásával kapcsolatos intézkedésekről
- 138/2023. (IV. 20.) Korm. rendelet egy nemzetközi szervezet székhelyével kapcsolatos veszélyhelyzeti intézkedésekről
- 142/2023. (IV. 24.) Korm. rendelet az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról szóló 6/2022. (I. 14.) Korm. rendelet módosításáról
- 144/2023. (IV. 24.) Korm. rendelet az extraprofit adókról szóló 197/2022. (VI. 4.) Korm. rendelet módosításáról
- 145/2023. (IV. 24.) Korm. rendelet a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény hatálya alá tartozókra vonatkozó egyes veszélyhelyzeti intézkedésekről szóló 8/2023. (I. 17.) Korm. rendelet módosításáról
- 146/2023. (IV. 27.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet ideje alatt egyes szervezetek működésére vonatkozó, továbbá egyes közigazgatási eljárási szabályok megállapításáról
- 148/2023. (IV. 27.) Korm. rendelet az embercsempészés bűncselekmény miatt elítéltek reintegrációs őrizetéről
- 156/2023. (IV. 27.) Korm. rendelet egyes befektetési alapok befektetési szabályairól
- 157/2023. (IV. 27.) Korm. rendelet energetikai tárgyú veszélyhelyzeti rendeletek módosításáról
- 158/2023. (IV. 28.) Korm. rendelet a Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló 2022. évi XXV. törvény veszélyhelyzet ideje alatti eltérő szabályairól
- 159/2023. (IV. 28.) Korm. rendelet az öregségi nyugdíj és egyes más ellátások folyósításának, valamint a nyugdíjkorhatárt betöltött személyek továbbfoglalkoztatásának veszélyhelyzeti szabályairól szóló rendeletek módosításáról
- 160/2023. (IV. 28.) Korm. rendelet az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról szóló 525/2022. (XII. 16.) Korm. rendelet módosításáról
- 162/2023. (V. 5.) Korm. rendelet a háborús élelmiszerár-infláció csökkentése érdekében szükséges intézkedésekről
- 163/2023. (V. 8.) Korm. rendelet az árfigyelő rendszer létrehozásáról és működéséről
- 164/2023. (V. 8.) Korm. rendelet a Kossuth Lajos téri igazságügyi Palota és Agrárminisztérium épület rekonstrukciójával kapcsolatban az államháztartási szabályok eltérő alkalmazásáról
- 165/2023. (V. 8.) Korm. rendelet az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény, valamint az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló 2016. évi LXVI. törvény veszélyhelyzet ideje alatti eltérő alkalmazásáról
- 166/2023. (V. 8.) Korm. rendelet a gazdaság újraindítása érdekében meghozandó, az építőipari ellátásbiztonság szempontjából stratégiai jelentőségű nyersanyagok és termékek kivitelével kapcsolatos regisztrációs eljárásról és egyéb intézkedésekről szóló 402/2021. (VII. 8.) Korm. rendelet módosításáról
- 167/2023. (V. 11.) Korm. rendelet az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében veszélyhelyzet kihirdetéséről és egyes veszélyhelyzeti szabályokról szóló 424/2022. (X. 28.) Korm. rendelet módosításáról
- 174/2023. (V. 12.) Korm. rendelet egyes beruházásokat érintő veszélyhelyzeti szabályokról
- 100/101 -
- 175/2023. (V. 12.) Korm. rendelet a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény veszélyhelyzetben történő eltérő alkalmazásáról szóló 782/2021. (XII. 24.) Korm. rendelet módosításáról
- 176/2023. (V. 12.) Korm. rendelet a veszélyhelyzetre tekintettel a mikro-, kis- és középvállalkozásokat érintő negatív gazdasági hatások mérséklése érdekében szükséges intézkedésekről szóló 415/2022. (X. 26.) Korm. rendelet módosításáról
- 177/2023. (V. 12.) Korm. rendelet az Ukrajnából származó egyes mezőgazdasági termékek fuvarozásával kapcsolatos intézkedésekről szóló 130/2023. (IV. 18.) Korm. rendelet módosításáról
- 178/2023. (V. 12.) Korm. rendelet a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény egyes szabályainak veszélyhelyzetben történő eltérő alkalmazásáról
- 182/2023. (V. 17.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet ideje alatt a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatására vonatkozó különleges szabályokról szóló 320/2022. (VIII. 18.) Korm. rendelet módosításáról
- 186/2023. (V. 19.) Korm. rendelet a felszámolási eljárás során a hitelezői gyűlés, a beszámítás, a jogutódlás és a telekalakítás veszélyhelyzeti szabályairól
- 187/2023. (V. 19.) Korm. rendelet a felszámolási eljárás során az adós gazdasági tevékenysége folytatása érdekében való értékesítés veszélyhelyzeti szabályairól szóló 129/2023. (IV. 17.) Korm. rendelet módosításáról
- 188/2023. (V. 22.) Korm. rendelet a kormányzati igazgatási szervek, valamint meghatározott gazdasági társaságok egyes szerződéseinek veszélyhelyzeti szabályairól
- 201/2023. (V. 31.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet ideje alatt a szomszédos országban fennálló humanitárius katasztrófára tekintettel érkező személyek elhelyezésének támogatásáról és az azzal kapcsolatos egyéb intézkedésekről szóló 104/2022. (III. 12.) Korm. rendelet módosításáról
- 202/2023. (V. 31.) Korm. rendelet az energiahatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról szóló 671/2021. (XII. 2.) Korm. rendelet módosításáról
- 203/2023. (V. 31.) Korm. rendelet az Országos Kórházi Főigazgatóság által fenntartott kórházak egyes ingatlanüzemeltetési feladatainak átadásával kapcsolatos eltérő szabályokról
- 205/2023. (V. 31.) Korm. rendelet a szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról
- 206/2023. (V. 31.) Korm. rendelet az extraprofit adókról szóló 197/2022. (VI. 4.) Korm. rendelet módosításáról
- 207/2023. (V. 31.) Korm. rendelet az egyes közlekedési tárgyú törvények veszélyhelyzet ideje alatti eltérő alkalmazásáról szóló 574/2022. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról
- 208/2023. (V. 31.) Korm. rendelet az egyes befektetési alapok befektetési szabályairól szóló 156/2023. (IV. 27.) Korm. rendelet módosításáról
- 209/2023. (V. 31.) Korm. rendelet a lakossági ügyfelek megtakarítására vonatkozó pénzügyi edukációs figyelemfelhívásról
- 210/2023. (V. 31.) Korm. rendelet egy nemzetközi szerződés kötelező hatályának elismeréséhez és kihirdetéséhez szükséges veszélyhelyzeti intézkedésekről
- 211/2023. (VI. 1.) Korm. rendelet belügyi tárgyú veszélyhelyzeti kormányrendeletek hatályon kívül helyezéséről
- 213/2023. (VI. 1.) Korm. rendelet a behozott kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről szóló 2013. évi XXIII. törvény egy rendelkezésétől való eltérésről
- 224/2023. (VI. 6.) Korm. rendelet az Ukrajnából származó egyes mezőgazdasági termékek fuvarozásával kapcsolatos intézkedésekről szóló 130/2023. (IV. 18.) Korm. rendelet módosításáról
- 232/2023. (VI. 8.) Korm. rendelet a felszámolási eljárás során az adós gazdasági tevékenysége folytatása érdekében való értékesítés veszélyhelyzeti szabályairól szóló 129/2023. (IV. 17.) Korm. rendelet módosításáról
- 233/2023. (VI. 8.) Korm. rendelet a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet, valamint az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában történő részvételről szóló 2012. évi CCXVII. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról
- 101/102 -
- 234/2023. (VI. 16.) Korm. rendelet egyes államháztartási szabályoknak a veszélyhelyzet ideje alatt a Bethlen Gábor Alappal összefüggésben történő eltérő alkalmazásáról
- 236/2023. (VI. 16.) Korm. rendelet az állami erdészeti társaságok általi tűzifa alapanyag lakossági forgalmazásának egyes kérdéseiről szóló 355/2022. (IX. 19.) Korm. rendelet hatályon kívül helyezéséről
- 237/2023. (VI. 19.) Korm. rendelet a Széchenyi Pihenő Kártya felhasználásának veszélyhelyzetben történő eltérő alkalmazásáról
- 238/2023. (VI. 19.) Korm. rendelet a villamos energia versenypiaci árazásával kapcsolatos kérdésekről
- 239/2023. (VI. 19.) Korm. rendelet önálló szabályozó szerv gazdálkodására vonatkozó eltérő szabályok veszélyhelyzet ideje alatt történő alkalmazásáról
- 240/2023. (VI. 20.) Korm. rendelet a Magyar Honvédség veszélyhelyzeti működési rendjéről
- 244/2023. (VI. 22.) Korm. rendelet a digitális Covid-igazolvány kiadásának fenntartásához szükséges intézkedésekről
- 245/2023. (VI. 22.) Korm. rendelet a fémkereskedelemről szóló 2013. évi CXL. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról
- 251/2023. (VI. 22.) Korm. rendelet az egyes intézmények földgázfelhasználásának szabályozásáról szóló 354/2022. (IX. 19.) Korm. rendelet módosításáról
- 252/2023. (VI. 22.) Korm. rendelet az árfigyelő rendszer létrehozásáról és működéséről szóló 163/2023. (V. 8.) Korm. rendelet módosításáról
- 254/2023. (VI. 23.) Korm. rendelet a közlekedési hatósági jogalkalmazással összefüggő egyes közlekedési tárgyú jogszabályok eltérő alkalmazásáról szóló 577/2022. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról
- 255/2023. (VI. 26.) Korm. rendelet a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016. évi CLVI. törvény veszélyhelyzet ideje alatti eltérő szabályairól
- 257/2023. (VI. 26.) Korm. rendelet gazdasági, finanszírozási tárgyú intézkedésekről
- 260/2023. (VI. 28.) Korm. rendelet a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény alapján nyújtható egyes támogatások kötelezettségvállalási szabályainak veszélyhelyzet ideje alatti eltérő alkalmazásáról
- 265/2023. (VI. 28.) Korm. rendelet a felszámolási eljárás során az adós gazdasági tevékenysége továbbfolytatása, a függő követelések, a beszámítás veszélyhelyzeti szabályairól, valamint az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában történő részvételről szóló 2012. évi CCXVII. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról
- 266/2023. (VI. 28.) Korm. rendelet a felszámolási eljárás során az adós gazdasági tevékenysége folytatása érdekében való értékesítés veszélyhelyzeti szabályairól szóló 129/2023. (IV. 17.) Korm. rendelet módosításáról
- 267/2023. (VI. 29.) Korm. rendelet felszámolási eljárás során az adós gazdasági tevékenysége folytatása érdekében való értékesítés veszélyhelyzeti szabályairól szóló 129/2023. (IV. 17.) Korm. rendelet alapján zajló értékesítési eljárás részletszabályairól
- 278/2023. (VI. 29.) Korm. rendelet az Észak-Pesti Centrumkórház - Honvédkórház egyes ingatlanüzemeltetési feladatainak ellátásával kapcsolatos eltérő szabályokról
- 279/2023. (VI. 29.) Korm. rendelet az élelmiszerár-stop kivezetésével kapcsolatos intézkedésekről
- 288/2023. (VI. 30.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet ideje alatt a szomszédos országban fennálló humanitárius katasztrófára tekintettel érkező személyek elhelyezésének támogatásáról és az azzal kapcsolatos egyéb intézkedésekről szóló 104/2022. (III. 12.) Korm. rendelet módosításáról
- 289/2023. (VII. 5.) Korm. rendelet a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény és a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról
- 290/2023. (VII. 5.) Korm. rendelet a felszámolási eljárás során az adós gazdasági tevékenysége folytatása érdekében való értékesítés veszélyhelyzeti szabályairól szóló 129/2023. (IV. 17.) Korm. rendelet módosításáról
- 102/103 -
- 300/2023. (VII. 10.) Korm. rendelet a természetes személyek adósságrendezéséről szóló egyes jogszabályok veszélyhelyzetben történő eltérő alkalmazásáról szóló 23/2023. (II. 1.) Korm. rendelet hatályon kívül helyezéséről
- 308/2023. (VII. 14.) Korm. rendelet a 2023. évi települési földadó visszatérítéséről
- 311/2023. (VII. 14.) Korm. rendelet a Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya között a Magyarország Kormányának a magyarországi atomerőmű építésének finanszírozásához nyújtandó állami hitel folyósításáról szóló, 2014. március 28-án kelt megállapodás módosításáról szóló 2. számú jegyzőkönyv kihirdetéséről
- 312/2023. (VII. 14.) Korm. rendelet a Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló 2022. évi XXV. törvény veszélyhelyzet ideje alatti eltérő szabályairól szóló 158/2023. (IV. 28.) Korm. rendelet módosításáról
- 313/2023. (VII. 14.) Korm. rendelet a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény médiaszolgáltatási díjfizetési kötelezettségre vonatkozó szabályainak a veszélyhelyzet során történő eltérő alkalmazásáról szóló 544/2022. (XII. 22.) Korm. rendelet módosításáról
- 316/2023. (VII. 17.) Korm. rendelet energetikai és közlekedési tárgyú veszélyhelyzeti kormányrendeletek hatályon kívül helyezéséről
- 317/2023. (VII. 17.) Korm. rendelet extraprofit adókról szóló kormányrendeletek módosításáról
- 320/2023. (VII. 17.) Korm. rendelet a jelentős térítésmentes kibocsátásiegység-kiosztásban részesülő létesítmény üzemeltetőjét érintő egyes veszélyhelyzeti szabályokról
- 327/2023. (VII. 17.) Korm. rendelet a villamosenergetikai beruházások előkészítésével és megvalósításával összefüggő szabályok veszélyhelyzet ideje alatti eltérő alkalmazásáról szóló 22/2023. (I. 31.) Korm. rendelet módosításáról
- 329/2023. (VII. 19.) Korm. rendelet nemzetközi sportesemény előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos veszélyhelyzeti szabályokról
- 330/2023. (VII. 19.) Korm. rendelet egyes közbeszerzési szabályoknak a veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról, valamint az ezzel összefüggő rendelkezések módosításáról
- 335/2023. (VII. 20.) Korm. rendelet a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról
- 337/2023. (VII. 24.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet ideje alatt a szomszédos országban fennálló humanitárius katasztrófára tekintettel érkező személyek elhelyezésének támogatásáról és az azzal kapcsolatos egyéb intézkedésekről szóló 104/2022. (III. 12.) Korm. rendelet módosításáról
- 347/2023. (VII. 27.) Korm. rendelet veszélyhelyzeti kormányrendeletek módosításáról
- 348/2023. (VII. 27.) Korm. rendelet az egyes fogyasztók által használt gyógyászati segédeszközök villamosenergia-fogyasztásának támogatásáról szóló 295/2022. (VIII. 9.) Korm. rendelet módosításáról
- 353/2023. (VII. 27.) Korm. rendelet az öregségi nyugdíj és egyes más ellátások folyósításának, valamint a nyugdíjkorhatárt betöltött személyek továbbfoglalkoztatásának veszélyhelyzeti szabályairól szóló 268/2022. (VII. 29.) Korm. rendelet, továbbá az öregségi nyugdíj és egyes más ellátások folyósításának, valamint a nyugdíjkorhatárt betöltött személyek továbbfoglalkoztatásának veszélyhelyzeti szabályairól szóló 268/2022. (VII. 29.) Korm. rendelet alkalmazása alóli kivételekről szóló 269/2022. (VII. 29.) Korm. rendelet hatályon kívül helyezéséről
- 359/2023. (VII. 31.) Korm. rendelet egyes államháztartási szabályoknak a Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság által kezelt költségvetési támogatásokra vonatkozó, veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról
- 360/2023. (VII. 31.) Korm. rendelet a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény és a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 273/2007. (X. 19.) Korm. rendelet veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról
- 361/2023. (VII. 31.) Korm. rendelet a villamos energia versenypiaci árazásával kapcsolatos kérdésekről szóló 238/2023. (VI. 19.) Korm. rendelet végrehajtására vonatkozó szabályokról
- 362/2023. (VII. 31.) Korm. rendelet a kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény eltérő alkalmazásáról
- 367/2023. (VIII. 3.) Korm. rendelet egyes köznevelési intézmények veszélyhelyzeti működési rendjéről
- 103/104 -
- 370/2023. (VIII. 7.) Korm. rendelet az önkormányzati tulajdonú víziközmű-szolgáltató társaságok további működésének biztosításával kapcsolatban a veszélyhelyzet időszakában alkalmazandó egyes szabályokról
- 381/2023. (VIII. 10.) Korm. rendelet a honvédelmi és katonai célú építményekre vonatkozó előírások veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról
- 382/2023. (VIII. 14.) Korm. rendelet a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény veszélyhelyzet idején történő eltérő alkalmazásáról
- 400/2023. (VIII. 24.) Korm. rendelet Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról
- 404/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet a Honvédelem tantárgy bevezetésével kapcsolatos, a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2021. évi CXL. törvénytől eltérő veszélyhelyzeti rendelkezésekről
- 413/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet ideje alatt a szomszédos országban fennálló humanitárius katasztrófára tekintettel érkező személyek elhelyezésének támogatásáról és az azzal kapcsolatos egyéb intézkedésekről szóló 104/2022. (III. 12.) Korm. rendelet módosításáról
- 424/2023. (IX. 5.) Korm. rendelet a földek vonatkozásában gyakorolható elővásárlási jognak a veszélyhelyzet ideje alatti különös szabályairól
- 426/2023. (IX. 13.) Korm. rendelet a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról szóló 526/2022. (XII. 16.) Korm. rendelet módosításáról
- 430/2023. (IX. 15.) Korm. rendelet az Ukrajnából származó egyes mezőgazdasági termékek fuvarozásával kapcsolatos intézkedésekről szóló 130/2023. (IV. 18.) Korm. rendelet módosításáról
- 432/2023. (IX. 21.) Korm. rendelet a környezetvédelmi hatósági szerződésről
- 436/2023. (IX. 21.) Korm. rendelet a felszámolási eljárás során az adós gazdasági tevékenységének folytatására alapított gazdasági társaság szerződései felmondásának és vitatásának veszélyhelyzeti szabályairól
- 437/2023. (IX. 21.) Korm. rendelet a felszámolási eljárás során a telekalakítás veszélyhelyzeti szabályairól
- 438/2023. (IX. 21.) Korm. rendelet a felszámolási eljárás során az adós gazdasági tevékenysége továbbfolytatása, a függő követelések, a beszámítás veszélyhelyzeti szabályairól, valamint az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában történő részvételről szóló 2012. évi CCXVII. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról szóló 265/2023. (VI. 28.) Korm. rendelet módosításáról
- 440/2023. (IX. 25.) Korm. rendelet gazdasági tárgyú veszélyhelyzeti kormányrendeletek módosításáról
- 441/2023. (IX. 27.) Korm. rendelet a népegészségügyi termékadóról szóló 2011. évi CIII. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról
- 446/2023. (X. 3.) Korm. rendelet veszélyhelyzeti kormányrendeletek módosításáról, illetve hatályon kívül helyezéséről
- 448/2023. (X. 3.) Korm. rendelet a pilótanélküli légijármű-védelem veszélyhelyzeti intézkedéseiről
- 449/2023. (X. 3.) Korm. rendelet az ingatlanalapok befektetési jegyeinek visszaváltásáról
- 451/2023. (X. 4.) Korm. rendelet egyes juttatások adózásának veszélyhelyzetben alkalmazandó szabályairól
- 452/2023. (X. 4.) Korm. rendelet a jelentős térítésmentes kibocsátásiegység-kiosztásban részesülő létesítmény üzemeltetőjét érintő egyes veszélyhelyzeti szabályokról szóló 320/2023. (VII. 17.) Korm. rendelet módosításáról
- 459/2023. (X. 5.) Korm. rendelet a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény veszélyhelyzet ideje alatt alkalmazott eltérő rendelkezéseiről
- 461/2023. (X. 5.) Korm. rendelet a háztartási méretű kiserőművek közcélú hálózatba történő betáplálásának lehetősége ideiglenes felfüggesztésének megszüntetéséről és a veszélyhelyzet idején a háztartási méretű kiserőművek közcélú hálózatba történő feltáplálásának kérdéseiről szóló 413/2022. (X. 26.) Korm. rendelet végrehajtásának szabályairól szóló 112/2023. (III. 31.) Korm. rendelet módosításáról
- 462/2023. (X. 5.) Korm. rendelet Magyarország munkaerőpiacának és lakosságának védelmét szolgáló veszélyhelyzeti intézkedésekről
- 104/105 -
- 464/2023. (X. 9.) Korm. rendelet az Ukrajnából származó egyes mezőgazdasági termékek fuvarozásával kapcsolatos intézkedésekről szóló 130/2023. (IV. 18.) Korm. rendelet módosításáról
- 468/2023. (X. 13.) Korm. rendelet egyes földügyi szabályokról
- 469/2023. (X. 16.) Korm. rendelet a gazdaság újraindítása érdekében meghozandó, az építőipari ellátásbiztonság szempontjából stratégiai jelentőségű nyersanyagok és termékek kivitelével kapcsolatos regisztrációs eljárásról és egyéb intézkedésekről szóló 402/2021. (VII. 8.) Korm. rendelet módosításáról
- 470/2023. (X. 25.) Korm. rendelet a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2021. évi CXL. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról
- 471/2023. (X. 25.) Korm. rendelet a köznevelési és szakképző intézményben ideiglenes védelemre jogosult tanulók fejlesztésének, nevelésének-oktatásának megvalósítása érdekében szükséges finanszírozásról szóló 299/2022. (VIII. 9.) Korm. rendelet és az egyes önkormányzati támogatásokkal kapcsolatos államháztartási szabályok veszélyhelyzet ideje alatti eltérő alkalmazásáról szóló 478/2022. (XI. 24.) Korm. rendelet módosításáról
- 472/2023. (X. 25.) Korm. rendelet a felszámolási eljárás során az adós gazdasági tevékenysége folytatása érdekében való értékesítés veszélyhelyzeti szabályairól szóló 129/2023. (IV. 17.) Korm. rendelet, valamint a felszámolási eljárás során az adós gazdasági tevékenységének folytatására alapított gazdasági társaság szerződései felmondásának és vitatásának veszélyhelyzeti szabályairól szóló 436/2023. (IX. 21.) Korm. rendelet módosításáról
- 477/2023. (X. 26.) Korm. rendelet veszélyhelyzettel összefüggő intézkedésről
- 485/2023. (X. 31.) Korm. rendelet a víziközmű-szolgáltató társaságok működésének biztosításával kapcsolatban a veszélyhelyzet időszakában alkalmazandó egyes szabályokról
- 488/2023. (XI. 2.) Korm. rendelet a Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló 2022. évi XXV. törvény veszélyhelyzet ideje alatti eltérő szabályairól szóló 158/2023. (IV. 28.) Korm. rendelet módosításáról
- 489/2023. (XI. 2.) Korm. rendelet a Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény veszélyhelyzet ideje alatti eltérő szabályairól
- 491/2023. (XI. 2.) Korm. rendelet a Modern Városok Programot érintő egyes veszélyhelyzeti szabályokról
- 492/2023. (XI. 2.) Korm. rendelet az extraprofit adókról szóló 197/2022. (VI. 4.) Korm. rendelet módosításáról
- 493/2023. (XI. 2.) Korm. rendelet a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye, Hajdú-Bihar Vármegye, Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye, Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye, illetve Zala Vármegye területén 2023. november 3. napja és 2023. november 19. napja között megrendezésre kerülő "Adaptive Hussars 23" gyakorlatra vonatkozó eltérő szabályokról
- 499/2023. (XI. 9.) Korm. rendelet az egyes fogyasztók által használt gyógyászati segédeszközök villamosenergia-fogyasztásának támogatásáról szóló 295/2022. (VIII. 9.) Korm. rendelet módosításáról
- 500/2023. (XI. 9.) Korm. rendelet a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról
- 503/2023. (XI. 15.) Korm. rendelet a déli határnál található elhagyatott járművekkel kapcsolatos intézkedésekről
- 504/2023. (XI. 15.) Korm. rendelet az egyes beruházási szabályok veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról szóló 541/2022. (XII. 22.) Korm. rendelet módosításáról
- 515/2023. (XI. 22.) Korm. rendelet az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében veszélyhelyzet kihirdetéséről és egyes veszélyhelyzeti szabályokról szóló 424/2022. (X. 28.) Korm. rendelet módosításáról
- 516/2023. (XI. 22.) Korm. rendelet a háborús élelmiszerár-infláció csökkentése érdekében szükséges intézkedésekről szóló 162/2023. (V. 5.) Korm. rendelet módosításáról
- 519/2023. (XI. 30.) Korm. rendelet a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról
- 105/106 -
- 520/2023. (XI. 30.) Korm. rendelet az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról szóló 30/2023. (II. 3.) Korm. rendelet hatályon kívül helyezéséről
- 521/2023. (XI. 30.) Korm. rendelet a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2021. évi CXL. törvénynek a veszélyhelyzet ideje alatt a személyvédelemmel összefüggő eltérő alkalmazásáról
- 522/2023. (XI. 30.) Korm. rendelet egyes hitelezési és befektetési tárgyú veszélyhelyzeti kormányrendeletek módosításáról
- 523/2023. (XI. 30.) Korm. rendelet egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokra vonatkozó szabályoknak a veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról
- 525/2023. (XII. 1.) Korm. rendelet a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő további eltérő alkalmazásáról és a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról szóló 450/2022. (XI. 9.) Korm. rendelet módosításáról szóló 484/2022. (XI. 29.) Korm. rendelet módosításáról
- 543/2023. (XII. 12.) Korm. rendelet veszélyhelyzeti rendeletek módosításáról, illetve hatályon kívül helyezéséről
- 566/2023. (XII. 14.) Korm. rendelet a magyarországi gazdasági társaságok gazdasági célú védelméhez szükséges egyes rendelkezések veszélyhelyzet ideje alatti eltérő alkalmazásáról szóló 561/2022. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról
- 567/2023. (XII. 14.) Korm. rendelet egyes veszélyhelyzeti kormányrendeletek módosításáról, illetve hatályon kívül helyezéséről
- 568/2023. (XII. 14.) Korm. rendelet államháztartási tárgyú veszélyhelyzeti kormányrendeletek hatályon kívül helyezéséről
- 594/2023. (XII. 20.) Korm. rendelet egyes veszélyhelyzeti kormányrendeletek módosításáról
- 600/2023. (XII. 22.) Korm. rendelet a Kormány tagjainak feladat- és hatáskörét érintő egyes veszélyhelyzeti kormányrendeletek módosításáról
- 603/2023. (XII. 22.) Korm. rendelet az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény rendelkezéseinek az egykori Rozmaring Mezőgazdasági Termelőszövetkezet működési területén kárpótlásra váró személyek helyzetének rendezéséről szóló 2021. évi CXLV. törvény szerinti földterület-juttatás vonatkozásában történő eltérő alkalmazásáról
- 626/2023. (XII. 22.) Korm. rendelet az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról szóló 525/2022. (XII. 16.) Korm. rendelet, valamint az egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokra vonatkozó szabályoknak a veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról szóló 523/2023. (XI. 30.) Korm. rendelet módosításáról
- 629/2023. (XII. 23.) Korm. rendelet veszélyhelyzettel összefüggő intézkedésről
- 635/2023. (XII. 23.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet idején a villamosenergia-ellátás folyamatos biztosítása érdekében szükséges villamosenergia-termelő kijelöléséről szóló 754/2021. (XII. 22.) Korm. rendelet módosításáról
- 636/2023. (XII. 23.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet alatt az ukrán állampolgárok egyes társadalombiztosítási ellátásainak egyszerűsítéséről szóló 246/2022. (VII. 8.) Korm. rendelet módosításáról
- 637/2023. (XII. 23.) Korm. rendelet a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény és az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról
- 641/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet a Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény veszélyhelyzet ideje alatti eltérő szabályairól szóló 489/2023. (XI. 2.) Korm. rendelet eltérő szöveggel történő hatálybalépéséről
- 656/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet a közlekedési hatósági jogalkalmazással összefüggő egyes közlekedési tárgyú jogszabályok eltérő alkalmazásáról szóló 577/2022. (XII. 23.) Korm. rendelet hatályon kívül helyezéséről
- 662/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet a tanárbéremeléshez szükséges központi költségvetési támogatás veszélyhelyzeti szabályairól
- 106/107 -
- 115/2023. (IV. 5.) Korm. rendelet a Magyarország Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között az Övezet és Út Kormányközi Együttműködési Bizottság létrehozásáról szóló megállapodás kihirdetéséről
- 116/2023. (IV. 5.) Korm. rendelet a légiközlekedéshez kapcsolódó és jogharmonizációs célú egyes kormányrendeletek módosításáról
- 117/2023. (IV. 5.) Korm. rendelet az Országos Építésügyi Nyilvántartás működtetésével és finanszírozásával összefüggő kormányrendeletek módosításáról
- 118/2023. (IV. 5.) Korm. rendelet az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról
- 119/2023. (IV. 5.) Korm. rendelet a Debrecen megyei jogú város külterületén, az Észak-Nyugati Gazdasági Övezetben ipari telephely kialakításával és a területen megvalósuló munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 58/2018. (III. 26.) Korm. rendelet módosításáról
- 120/2023. (IV. 5.) Korm. rendelet a közfeladatok és közszolgáltatások biztosításával összefüggő jogviszonyok egyes szabályainak veszélyhelyzetben történő alkalmazásáról
- 123/2023. (IV. 12.) Korm. rendelet egyes fejlesztéspolitikai tárgyú kormányrendeleteknek a Belső Ellenőrzési és integritási igazgatóság feladatkörét érintő módosításáról
- 124/2023. (IV. 14.) Korm. rendelet a teljes hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és közzétételéről szóló 83/2010. (III. 25.) Korm. rendelet módosításáról
- 125/2023. (IV. 14.) Korm. rendelet a HUNGARORING Sport Zártkörűen Működő Részvénytársaság Stratégiai Fejlesztési Programjának keretében megvalósuló beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 255/2017. (IX. 5.) Korm. rendelet módosításáról
- 131/2023. (IV. 18.) Korm. rendelet családtámogatásokra vonatkozó kormányrendeletek módosításáról
- 132/2023. (IV. 18.) Korm. rendelet egyes kormányrendeleteknek az államháztartási belső kontrollokkal összefüggő módosításáról
- 133/2023. (IV. 18.) Korm. rendelet a Karitatív Tanács megalakításáról és működésének részletes szabályairól szóló 65/2000. (V. 9.) Korm. rendelet módosításáról
- 134/2023. (IV. 18.) Korm. rendelet a piacfelügyeleti tevékenység részletes szabályairól szóló 6/2013. (I. 18.) Korm. rendelet módosításáról
- 135/2023. (IV. 18.) Korm. rendelet az egyes víziközmű beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 323/2020. (VII. 1.) Korm. rendelet módosításáról
- 136/2023. (IV. 20.) Korm. rendelet az elektronikus hírközlés védelmi és biztonsági célú felkészítésének rendszeréről, az államigazgatási szervek ezzel összefüggő feladatairól, működésük feltételeinek biztosításáról
- 137/2023. (IV. 20.) Korm. rendelet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és innovációs Hivatalról, valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és innovációs Alap kezelő szervének kijelöléséről szóló 344/2019. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról
- 139/2023. (IV. 24.) Korm. rendelet a Közös Agrárpolitika végrehajtásának szervezetéről és intézményeiről szóló kormányrendeletek módosításáról
- 140/2023. (IV. 24.) Korm. rendelet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által folytatott közszolgálati továbbképzés finanszírozásával kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról
- 141/2023. (IV. 24.) Korm. rendelet a közlekedési hatósági jogalkalmazással összefüggő, közlekedési tárgyú kormányrendeletek módosításáról
- 107/108 -
- 143/2023. (IV. 24.) Korm. rendelet a Demokrácia Központ Közalapítvány Külügyi és Külgazdasági Intézet szervezeti egysége feladatainak a Magyar Külügyi Intézet Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság részére történő átadásáról, valamint a külgazdasági és külügyi stratégiai kutatási és elemzési feladatokról szóló 366/2016. (XI. 29.) Korm. rendelet módosításáról
- 147/2023. (IV. 27.) Korm. rendelet a kiemelt esemény megtartásával kapcsolatos rendelkezésekről és szervezőjének kijelöléséről
- 149/2023. (IV. 27.) Korm. rendelet a villamosenergia-ipari építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokról szóló 382/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról
- 150/2023. (IV. 27.) Korm. rendelet a megfelelőségértékelő szervezetek kijelöléséről, valamint a kijelölt szervezetek tevékenységének részletes szabályairól szóló 315/2009. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról
- 151/2023. (IV. 27.) Korm. rendelet a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről és a bejelentés szabályairól szóló 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet módosításáról
- 152/2023. (IV. 27.) Korm. rendelet a Nemzeti Akkreditáló Hatóságról és az akkreditálási eljárásról szóló 424/2015. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról
- 153/2023. (IV. 27.) Korm. rendelet a nyomástartó berendezések, rendszerek és létesítmények műszaki-biztonsági hatósági felügyeletéről szóló 213/2019. (VIII. 27.) Korm. rendelet módosításáról
- 154/2023. (IV. 27.) Korm. rendelet a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve végrehajtásának alapvető szabályairól és felelős intézményeiről szóló 373/2022. (IX. 30.) Korm. rendelet módosításáról
- 155/2023. (IV. 27.) Korm. rendelet a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság kijelöléséről és egyes feladatainak meghatározásáról szóló 591/2022. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról
- 161/2023. (IV. 28.) Korm. rendelet a tudományos és innovációs, a technológiai, az ipari és a logisztikai parkokról
- 168/2023. (V. 11.) Korm. rendelet a fogyasztóvédelmi hatóság eljárása során felmerülő egyes eljárási költségekről szóló 212/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet módosításáról
- 169/2023. (V. 12.) Korm. rendelet a lakáscélú állami támogatásokról szóló kormányrendeletek módosításáról
- 170/2023. (V. 12.) Korm. rendelet földügyi tárgyú rendeletek módosításáról
- 171/2023. (V. 12.) Korm. rendelet az állami projektértékelői jogviszonyról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2016. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 110/2016. (V. 25.) Korm. rendelet módosításáról
- 172/2023. (V. 12.) Korm. rendelet a bevett egyház és annak belső egyházi jogi személye által fenntartott köznevelési és szakképző intézményeket érintő 2023. évi egyszeri kiegészítő költségvetési támogatásáról
- 173/2023. (V. 12.) Korm. rendelet az egyházi és nem állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok állami támogatásáról szóló 489/2013. (XII. 18.) Korm. rendelet módosításáról
- 179/2023. (V. 15.) Korm. rendelet az ingatlan-nyilvántartásról szóló 2021. évi C. törvény végrehajtásáról
- 180/2023. (V. 15.) Korm. rendelet a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvényben meghatározottól eltérő illetménysávok megállapításáról
- 181/2023. (V. 16.) Korm. rendelet az egyes egészségügyi dolgozók és egészségügyben dolgozók illetmény- vagy bérnövelésének, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelet módosításáról
- 183/2023. (V. 17.) Korm. rendelet a rozsdaövezeti akcióterületek kijelöléséről és egyes akcióterületeken megvalósuló beruházásokra irányadó sajátos követelményekről szóló 619/2021. (XI. 8.) Korm. rendelet módosításáról
- 184/2023. (V. 17.) Korm. rendelet az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról
- 108/109 -
- 185/2023. (V. 19.) Korm. rendelet a látvány-csapatsportok támogatására nyújtható támogatási keretösszeg megállapításáról szóló 39/2019. (III. 7.) Korm. rendelet módosításáról
- 189/2023. (V. 22.) Korm. rendelet vízgazdálkodási tárgyú projektekkel összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról
- 190/2023. (V. 22.) Korm. rendelet a talajjavító mederanyag és a kezelt mederiszap termőföldön történő felhasználásának szabályairól
- 191/2023. (V. 22.) Korm. rendelet az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Korm. rendelet módosításáról
- 192/2023. (V. 22.) Korm. rendelet a kollektív befektetési formák befektetési és hitelfelvételi szabályairól szóló 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet módosításáról
- 193/2023. (V. 22.) Korm. rendelet a mezőgazdasági vízszolgáltatás díjképzési rendjéről szóló 115/2014. (IV. 3.) Korm. rendelet módosításáról
- 194/2023. (V. 22.) Korm. rendelet az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról
- 195/2023. (V. 22.) Korm. rendelet egyes fejlesztéspolitikai tárgyú kormányrendeletek, továbbá a Nemzeti Hírközlési és informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet módosításáról
- 196/2023. (V. 22.) Korm. rendelet a Záhony közúti határátkelőhely fejlesztését célzó beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint a beruházás kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánításáról szóló 130/2021. (III. 17.) Korm. rendelet módosításáról
- 197/2023. (V. 22.) Korm. rendelet az Európai Unió brexit miatti kiigazításokra képzett Brexit Alkalmazkodási Tartalékból a magyar vállalkozások részére nyújtott támogatások igénylésének és a források felhasználásának részletes szabályairól szóló 733/2021. (XII. 20.) Korm. rendelet módosításáról
- 198/2023. (V. 22.) Korm. rendelet egyes kormányrendeleteknek a Mohács 500 program keretében megvalósuló fejlesztésekkel összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításával összefüggő módosításáról
- 199/2023. (V. 22.) Korm. rendelet egyes légiközlekedési tárgyú kormányrendeleteknek a pilóta nélküli légijármű-rendszerek teszteléséhez, tanúsításához kapcsolódó légtér kialakítása érdekében történő módosításáról
- 200/2023. (V. 25.) Korm. rendelet egyes építésügyi tárgyú kormányrendeleteknek az épületenergetikai követelményekkel összefüggő módosításáról
- 204/2023. (V. 31.) Korm. rendelet a haditechnikai tevékenység engedélyezésének és a vállalkozások tanúsításának részletes szabályairól szóló 156/2017. (VI. 16.) Korm. rendelet módosításáról
- 212/2023. (VI. 1.) Korm. rendelet a családok ügyintézésének egyszerűsítésével összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról
- 214/2023. (VI. 1.) Korm. rendelet a "Felzárkózó települések" program keretében tervezett energetikai projektek megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról
- 215/2023. (VI. 1.) Korm. rendelet egyes kormányrendeletek módosításáról
- 216/2023. (VI. 1.) Korm. rendelet a közműszolgáltatások egyszerűsítésével összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról
- 217/2023. (VI. 1.) Korm. rendelet az egyes vasúti beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 75/2008. (IV. 3.) Korm. rendelet, valamint a vasúti építmények építésügyi hatósági engedélyezési eljárásainak részletes szabályairól szóló 289/2012. (X. 11.) Korm. rendelet módosításáról
- 109/110 -
- 218/2023. (VI. 1.) Korm. rendelet az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról
- 219/2023. (VI. 1.) Korm. rendelet a földművelésügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 383/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet és az Állatorvostudományi Egyetem kampuszának komplex infrastrukturális fejlesztése projekt keretében megvalósuló egyes beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 239/2020. (V. 26.) Korm. rendelet módosításáról
- 220/2023. (VI. 1.) Korm. rendelet az egyes beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokkal összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 83/2021. (II. 23.) Korm. rendelet módosításáról
- 221/2023. (VI. 2.) Korm. rendelet a járóbeteg-ellátás keretében rendelt gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök és gyógyfürdőellátások árához nyújtott támogatások elszámolásáról és folyósításáról szóló 134/1999. (VIII. 31.) Korm. rendelet módosításáról
- 222/2023. (VI. 2.) Korm. rendelet a vizsgálóállomás engedélyezésének részletes eljárási szabályairól szóló 181/2017. (VII. 5.) Korm. rendelet módosításáról
- 223/2023. (VI. 6.) Korm. rendelet vasúti közlekedési tárgyú kormányrendeletek jogharmonizációs célú módosításáról
- 225/2023. (VI. 8.) Korm. rendelet elkülönített visszaélés-bejelentési rendszer létrehozására köteles kormányzati szervek kijelöléséről
- 226/2023. (VI. 8.) Korm. rendelet az önellátásra korlátozottan képes emberek biztonságát és életvédelmét szolgáló digitalizációs programról
- 227/2023. (VI. 8.) Korm. rendelet a minősített elektronikus aláírást és minősített elektronikus bélyegzőt létrehozó eszközök megfelelőségértékelési tevékenységére irányuló kijelöléséről, valamint a kijelölt szervezetek tevékenységének különös szabályairól
- 228/2023. (VI. 8.) Korm. rendelet a Nemzeti Hauszmann Program keretében megvalósuló, valamint a Citadella erőd és környezete megújításához szükséges beruházásokkal összefüggő kormányrendeletek módosításáról
- 229/2023. (VI. 8.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet módosításáról
- 230/2023. (VI. 8.) Korm. rendelet az egyes sajátos ipari építményekre vonatkozó építésügyi hatósági eljárások szabályairól szóló 31/2014. (II. 12.) Korm. rendelet módosításáról
- 231/2023. (VI. 8.) Korm. rendelet a védelmi és biztonsági igazgatási képzések szabályairól szóló 404/2022. (X. 24.) Korm. rendelet módosításáról
- 235/2023. (VI. 16.) Korm. rendelet az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátásához kapcsolódó tevékenységek számviteli szétválasztására vonatkozó részletes szabályokról
- 241/2023. (VI. 20.) Korm. rendelet a 2021-2027 programozási időszakban megvalósuló határon átnyúló Interreg programok végrehajtásáról
- 242/2023. (VI. 20.) Korm. rendelet a Neumann János Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság által ellátott közfeladatokról
- 243/2023. (VI. 20.) Korm. rendelet a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet módosításáról
- 246/2023. (VI. 22.) Korm. rendelet az innovációs és tudományos eredmények gazdasági hasznosításának elősegítése érdekében szükséges egyes kormányrendeletek módosításáról
- 247/2023. (VI. 22.) Korm. rendelet a dohánytermékek kiskereskedelmére és a dohánytermékekre vonatkozó egyes feladatokkal kapcsolatos kormányrendeletek módosításáról
- 248/2023. (VI. 22.) Korm. rendelet a történelmi emlékhelyekről szóló 303/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról
- 110/111 -
- 249/2023. (VI. 22.) Korm. rendelet az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet módosításáról
- 250/2023. (VI. 22.) Korm. rendelet a hallgatói hitelrendszerről szóló 1/2012. (I. 20.) Korm. rendelet módosításáról
- 253/2023. (VI. 23.) Korm. rendelet egyes jogszabályok településrendezéssel összefüggő módosításáról
- 256/2023. (VI. 26.) Korm. rendelet egyes hatósági nyilvántartásokból történő adatszolgáltatásokkal, valamint közfoglalkoztatással kapcsolatos kormányrendeletek módosításáról
- 258/2023. (VI. 28.) Korm. rendelet egyes kormányrendeleteknek a köztársasági elnök jogállásával összefüggő módosításáról
- 259/2023. (VI. 28.) Korm. rendelet az iskolaszövetkezet oktatási, képzési és rekreációs célt szolgáló közösségi alapja felhasználásának általános szabályairól
- 261/2023. (VI. 28.) Korm. rendelet az egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikus berendezésekben való alkalmazásának korlátozásáról szóló 374/2012. (XII. 18.) Korm. rendelet módosításáról
- 262/2023. (VI. 28.) Korm. rendelet a helyi közszolgáltatás információs rendszerről szóló 73/2018. (IV. 20.) Korm. rendelet módosításáról
- 263/2023. (VI. 28.) Korm. rendelet az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról
- 264/2023. (VI. 28.) Korm. rendelet a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet, valamint az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló 5/2023. (I. 12.) Korm. rendelet módosításáról
- 268/2023. (VI. 29.) Korm. rendelet a savasodás, az eutrofizáció és a talajközeli ózon csökkentéséről szóló 1999. évi jegyzőkönyvhöz kapcsolódó jegyzőkönyv-módosítások kihirdetéséről
- 269/2023. (VI. 29.) Korm. rendelet a hulladékgazdálkodási koncesszor kártalanításáról
- 270/2023. (VI. 29.) Korm. rendelet a koncessziós társaság és a Koordináló szerv együttműködésére vonatkozó részletes szabályokról
- 271/2023. (VI. 29.) Korm. rendelet a pénzügyi biztosíték, a céltartalék képzésére kötelezettek köréről, a pénzügyi biztosíték, a céltartalék formájáról és mértékéről, felhasználásának feltételeiről, elszámolásának és nyilvántartásának szabályairól, valamint a környezetvédelmi biztosítás részletes szabályairól
- 272/2023. (VI. 29.) Korm. rendelet a gazdálkodó szervezeteknél képződő, a hulladékgazdálkodási intézményi résztevékenység körébe tartozó, elkülönítetten gyűjtött hulladék képződésének megelőzésével, valamint e hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységek részletes szabályairól
- 273/2023. (VI. 29.) Korm. rendelet a használt sütőolajjal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységek részletes szabályairól
- 274/2023. (VI. 29.) Korm. rendelet a gumiabroncs-hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységek részletes szabályairól
- 275/2023. (VI. 29.) Korm. rendelet a textiltermék hulladékával kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységek részletes szabályairól
- 276/2023. (VI. 29.) Korm. rendelet a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerrel összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról
- 277/2023. (VI. 29.) Korm. rendelet az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátására létrehozott szervezet kijelöléséről, feladatköréről, az adatkezelés módjáról, valamint az adatszolgáltatási kötelezettségek részletes szabályairól szóló 69/2016. (III. 31.) Korm. rendelet módosításáról
- 280/2023. (VI. 29.) Korm. rendelet belügyi tárgyú és kapcsolódó kormányrendeletek jogharmonizációs célú módosításáról
- 111/112 -
- 281/2023. (VI. 29.) Korm. rendelet az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő elnevezésének változásával összefüggő kormányrendelet-módosításokról
- 282/2023. (VI. 30.) Korm. rendelet a Veszélyes Áruk Nemzetközi Belvízi Szállításáról szóló Európai Megállapodáshoz (ADN) csatolt Szabályzat kihirdetéséről, valamint a belföldi alkalmazásának egyes kérdéseiről
- 283/2023. (VI. 30.) Korm. rendelet a Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (COTIF) módosításáról Vilniusban elfogadott, 1999. június 3-án kelt Jegyzőkönyv C Függeléke Mellékletének kihirdetéséről, valamint a belföldi alkalmazásának egyes kérdéseiről
- 284/2023. (VI. 30.) Korm. rendelet a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Megállapodás "A" és "B" Melléklete kihirdetéséről, valamint a belföldi alkalmazásának egyes kérdéseiről
- 285/2023. (VI. 30.) Korm. rendelet az egészségügyi intézmények irányításának egyes szabályairól
- 286/2023. (VI. 30.) Korm. rendelet egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú kormányrendeletek módosításáról
- 287/2023. (VI. 30.) Korm. rendelet az Eximbank által folyósítható kötött segélyhitelek feltételeiről és a segélyhitelnyújtás részletes szabályairól szóló 232/2003. (XII. 16.) Korm. rendelet módosításáról
- 291/2023. (VII. 6.) Korm. rendelet a kormányzati célú hálózatokkal és informatikai beszerzésekkel összefüggő kormányrendeletek módosításáról
- 292/2023. (VII. 6.) Korm. rendelet a szakképzésben lezajlott átalakítás utólagos hatásvizsgálatából adódó kormányrendelet-módosításokról
- 293/2023. (VII. 6.) Korm. rendelet a Magyar Honvédség által védendő létesítmények kijelöléséről, valamint a magyar állam folytonosságát és függetlenségét megtestesítő ereklyék köréről és az őrzésükre vonatkozó szabályokról szóló 78/2011. (V. 12.) Korm. rendelet módosításáról
- 294/2023. (VII. 6.) Korm. rendelet a határon túli költségvetési támogatások sajátos szabályairól szóló 98/2012. (V. 15.) Korm. rendelet módosításáról
- 295/2023. (VII. 6.) Korm. rendelet a dohánytermékek előállításáról, forgalomba hozataláról és ellenőrzéséről, a kombinált figyelmeztetésekről, valamint az egészségvédelmi bírság alkalmazásának részletes szabályairól szóló 39/2013. (II. 14.) Korm. rendelet jogharmonizációs célú módosításáról
- 296/2023. (VII. 6.) Korm. rendelet az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról
- 297/2023. (VII. 6.) Korm. rendelet az egyes víziközmű-beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 323/2020. (VII. 1.) Korm. rendelet módosításáról
- 298/2023. (VII. 6.) Korm. rendelet az egyes közérdeken alapuló kényszerítő indok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről szóló 531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet, valamint a hulladékgazdálkodási hatóság kijelöléséről szóló 124/2021. (III. 12.) Korm. rendelet módosításáról
- 299/2023. (VII. 10.) Korm. rendelet a természetes személyek adósságrendezési eljárásának részletes szabályairól
- 301/2023. (VII. 11.) Korm. rendelet a Magyarország Kormánya, valamint az Azerbajdzsáni Köztársaság, Georgia és Románia kormányai közötti, a zöld energia fejlesztése és szállítása terén való stratégiai partnerségről szóló megállapodás kihirdetéséről
- 302/2023. (VII. 11.) Korm. rendelet a kistelepüléseken nyújtható otthonteremtési támogatásokról
- 303/2023. (VII. 11.) Korm. rendelet a babaváró támogatásról szóló 44/2019. (III. 12.) Korm. rendelet módosításáról
- 304/2023. (VII. 11.) Korm. rendelet a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok eljárásait, valamint az anyakönyvi eljárásokat érintő egyes kormányrendeletek módosításáról
- 305/2023. (VII. 11.) Korm. rendelet a kiberbiztonsági bírságok mértékéről, a bírság kiszabásának és befizetésének részletes eljárási szabályairól
- 112/113 -
- 306/2023. (VII. 11.) Korm. rendelet a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet módosításáról
- 307/2023. (VII. 11.) Korm. rendelet a közlekedési igazgatási feladatokkal összefüggő hatósági feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 382/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet jogharmonizációs célú módosításáról
- 309/2023. (VII. 14.) Korm. rendelet a fémkereskedelmi tevékenységről szóló 443/2013. (XI. 27.) Korm. rendelet módosításáról
- 310/2023. (VII. 14.) Korm. rendelet informatikai tárgyú, valamint elektronikus ügyintézéshez kapcsolódó kormányrendeletek módosításáról
- 314/2023. (VII. 17.) Korm. rendelet egyes kormányrendeleteknek a Kormány tagjainak feladat- és hatáskörével összefüggő módosításáról
- 315/2023. (VII. 17.) Korm. rendelet az Európai Unió Tanácsa 2024. második félévi magyar elnökségével kapcsolatos feladatok ellátására irányuló jogviszonnyal összefüggő egyes rendelkezésekről
- 318/2023. (VII. 17.) Korm. rendelet az orvosokkal, fogorvosokkal, továbbá az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzésben egészségügyi szakképesítést szerzett egészségügyi dolgozókkal szembeni etikai eljárás szabályairól
- 319/2023. (VII. 17.) Korm. rendelet a vízkészletvédelmi országtérkép és a kockázati besorolás elkészítéséről és felülvizsgálatáról
- 321/2023. (VII. 17.) Korm. rendelet a Vasúti Pályakapacitás-elosztó Szervezet és a vasúti pályahálózat-működtető társaságok közötti jogviszonyról
- 322/2023. (VII. 17.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról
- 323/2023. (VII. 17.) Korm. rendelet a villamosenergia-ipari építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokról szóló 382/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról
- 324/2023. (VII. 17.) Korm. rendelet a pénzügyi intézmények, a biztosítók és a viszontbiztosítók, továbbá a befektetési vállalkozások és az árutőzsdei szolgáltatók informatikai rendszerének védelméről szóló 42/2015. (III. 12.) Korm. rendelet módosításáról
- 325/2023. (VII. 17.) Korm. rendelet a rozsdaövezeti akcióterületek kijelöléséről és egyes akcióterületeken megvalósuló beruházásokra irányadó sajátos követelményekről szóló 619/2021. (XI. 8.) Korm. rendelet módosításáról
- 326/2023. (VII. 17.) Korm. rendelet a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer működésének részletes szabályairól szóló 80/2023. (III. 14.) Korm. rendelet módosításáról
- 328/2023. (VII. 17.) Korm. rendelet villamosenergetikai beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé és a beruházások kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánításáról
- 331/2023. (VII. 19.) Korm. rendelet egyes felsőoktatási, köznevelési és innovációs tárgyú kormányrendeletek módosításáról
- 332/2023. (VII. 19.) Korm. rendelet gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő kormányrendeletek módosításáról
- 333/2023. (VII. 20.) Korm. rendelet a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központról
- 334/2023. (VII. 20.) Korm. rendelet egyes kormányrendeleteknek a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ működésével kapcsolatos módosításáról
- 336/2023. (VII. 24.) Korm. rendelet az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvény végrehajtásáról szóló 209/2013. (VI. 18.) Korm. rendelet jogharmonizációs célú módosításáról
- 338/2023. (VII. 25.) Korm. rendelet egyes kormányrendeleteknek a KOPINT-DATORG Informatikai és Vagyonkezelő Kft. IdomSoft Zrt.-be történő beolvadásával összefüggő módosításáról
- 339/2023. (VII. 25.) Korm. rendelet egyes fejlesztéspolitikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról
- 113/114 -
- 340/2023. (VII. 25.) Korm. rendelet a nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartások adatfeldolgozásának biztosításáról szóló 38/2011. (III. 22.) Korm. rendelet módosításáról
- 341/2023. (VII. 25.) Korm. rendelet a digitális oktatás-innovációs és képzési központ létrehozásáról és feladatairól, továbbá a Digitális Jólét Program végrehajtásával összefüggő egyes feladatokról, valamint a Kormányzati informatikai Fejlesztési Ügynökségről szóló 268/2010. (XII. 3.) Korm. rendelet módosításáról szóló 127/2017. (VI. 8.) Korm. rendelet módosításáról
- 342/2023. (VII. 25.) Korm. rendelet a Debrecen megyei jogú város külterületén, az Észak-Nyugati Gazdasági Övezetben ipari telephely kialakításával és a területen megvalósuló munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 58/2018. (III. 26.) Korm. rendelet módosításáról
- 343/2023. (VII. 25.) Korm. rendelet az Iváncsa község külterületén megvalósuló ipari park fejlesztéssel összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 359/2020. (VII. 23.) Korm. rendelet módosításáról
- 344/2023. (VII. 25.) Korm. rendelet a természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 625/2022. (XII. 30.) Korm. rendelet módosításáról
- 345/2023. (VII. 27.) Korm. rendelet a Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya között a védelem terén folytatott stratégiai szintű megerősített együttműködésről szóló Megállapodás kihirdetéséről
- 346/2023. (VII. 27.) Korm. rendelet a Svájci-Magyar Együttműködési Program II. időszak végrehajtási rendjéről szóló 563/2022. (XII. 23.) Korm. rendelet, valamint az Uniós fejlesztések fejezetbe tartozó fejezeti és központi kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről szóló 590/2022. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról
- 349/2023. (VII. 27.) Korm. rendelet szociális és gyermekvédelmi tárgyú kormányrendeletek módosításáról
- 350/2023. (VII. 27.) Korm. rendelet igazságügyi tárgyú kormányrendeletek jogszabályváltozásokkal összefüggő módosításáról
- 351/2023. (VII. 27.) Korm. rendelet egyes építésügyi tárgyú kormányrendeleteknek a Lechner Tudásközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság feladataiban bekövetkezett változások miatti módosításáról
- 352/2023. (VII. 27.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet, továbbá a korhatár előtti ellátás, a szolgálati járandóság, a balettművészeti életjáradék és az átmeneti bányászjáradék eljárási szabályairól, valamint egyes kapcsolódó kormányrendeletek módosításáról szóló 333/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet módosításáról
- 354/2023. (VII. 27.) Korm. rendelet az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Korm. rendelet módosításáról
- 355/2023. (VII. 27.) Korm. rendelet az államtudományi képzési területen szerezhető képesítések jegyzékéről és a képzések képzési és kimeneti követelményeiről szóló 222/2019. (IX. 25.) Korm. rendelet módosításáról
- 356/2023. (VII. 27.) Korm. rendelet az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról
- 357/2023. (VII. 31.) Korm. rendelet az Egyetemes Postaegyesület Általános Szabályzatának a 2012. évi dohai kongresszuson aláírt módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt, valamint az Egyetemes Postaegyesület Általános Szabályzata 2016. évi isztambuli kongresszuson aláírt Első Pótjegyzőkönyvének, a 2018. évi addisz-abebai kongresszuson aláírt Második Pótjegyzőkönyvének és a 2021. évi abidjani kongresszuson aláírt Harmadik Pótjegyzőkönyvének kihirdetéséről
- 358/2023. (VII. 31.) Korm. rendelet az egyházi és nem állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok állami támogatásáról szóló 489/2013. (XII. 18.) Korm. rendelet módosításáról
- 363/2023. (VIII. 3.) Korm. rendelet a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet létrehozásáról szóló, 2001. április 3-i Megállapodás székhelyváltozást érintő módosításáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről
- 364/2023. (VIII. 3.) Korm. rendelet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet módosításáról
- 114/115 -
- 365/2023. (VIII. 3.) Korm. rendelet az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet módosításáról
- 366/2023. (VIII. 3.) Korm. rendelet a beruházás ösztönzési célelőirányzat felhasználásáról szóló 210/2014. (VIII. 27.) Korm. rendelet módosításáról
- 368/2023. (VIII. 7.) Korm. rendelet az Európai Védelmi Alap végrehajtásához kapcsolódó nemzeti feladat ellátásáról
- 369/2023. (VIII. 7.) Korm. rendelet a FEAK Független Energetikai Adatközpont Zártkörűen Működő Részvénytársaság által ellátott közfeladatokról
- 371/2023. (VIII. 7.) Korm. rendelet a díj ellenében végzett közúti árutovábbítási, a saját számlás áruszállítási, valamint az autóbusszal díj ellenében végzett személyszállítási és a saját számlás személyszállítási tevékenységről, továbbá az ezekkel összefüggő jogszabályok módosításáról szóló 261/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet módosításáról
- 372/2023. (VIII. 7.) Korm. rendelet a központosított informatikai és elektronikus hírközlési szolgáltatásokról szóló 309/2011. (XII. 23.) Korm. rendeletnek az orosz-ukrán háború elől Magyarországra menekülő személyek tájékoztatását támogató portálra vonatkozó módosításáról
- 373/2023. (VIII. 7.) Korm. rendelet az egyes beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokkal összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 83/2021. (II. 23.) Korm. rendelet módosításáról
- 374/2023. (VIII. 7.) Korm. rendelet az Országos Beruházás Monitoring Rendszer eljárásrendjéről és működtetéséről szóló 575/2021. (X. 12.) Korm. rendelet módosításáról
- 375/2023. (VIII. 10.) Korm. rendelet az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságon regionális igazgatóság létrehozásáról
- 376/2023. (VIII. 10.) Korm. rendelet a "BOGNÁR-VIN" Borászati és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság "felszámolás alatt" és a MIRACLE NEXT Korlátolt Felelősségű Társaság "csődeljárás alatt" egységesített eljárásrend szerinti megszüntetéséhez szükséges kormányzati intézkedésekről
- 377/2023. (VIII. 10.) Korm. rendelet a halottvizsgálattal összefüggő kormányrendeletek módosításáról
- 378/2023. (VIII. 10.) Korm. rendelet az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet módosításáról
- 379/2023. (VIII. 10.) Korm. rendelet az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról
- 380/2023. (VIII. 10.) Korm. rendelet az egyes beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokkal összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 83/2021. (II. 23.) Korm. rendelet módosításáról
- 383/2023. (VIII. 14.) Korm. rendelet az állam közvetlen vagy közvetett többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok bérleti szerződéseinek miniszteri jóváhagyásáról
- 384/2023. (VIII. 14.) Korm. rendelet a bevett egyház és annak belső egyházi jogi személye által fenntartott köznevelési és szakképző intézményeket érintő 2023. évi további egyszeri kiegészítő költségvetési támogatásról
- 385/2023. (VIII. 14.) Korm. rendelet a hatékonyabb jogérvényesítéssel összefüggő intézkedésekkel kapcsolatos kormányrendeletek módosításáról
- 386/2023. (VIII. 14.) Korm. rendelet vagyongazdálkodással összefüggő kormányrendeletek módosításáról
- 387/2023. (VIII. 14.) Korm. rendelet a tokaji TV-torony és libegő fejlesztésével kapcsolatos intézkedésekről
- 388/2023. (VIII. 14.) Korm. rendelet a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságról szóló 258/2010. (XI. 12.) Korm. rendelet és a kiemelt nemzeti emlékhely és településkép-védelmi környezetének településkép védelméről és egyes kapcsolódó kormányrendeletek módosításáról szóló 19/2018. (II. 14.) Korm. rendelet módosításáról
- 389/2023. (VIII. 14.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet módosításáról
- 115/116 -
- 390/2023. (VIII. 14.) Korm. rendelet az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról
- 391/2023. (VIII. 14.) Korm. rendelet a szakképzésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 12/2020. (II. 7.) Korm. rendelet módosításáról
- 392/2023. (VIII. 14.) Korm. rendelet a szőlő-bor ágazatban folytatott hatósági eljárásokról és teljesítendő adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló 435/2021. (VII. 16.) Korm. rendelet módosításáról
- 393/2023. (VIII. 14.) Korm. rendelet közlekedési közigazgatási bírságokkal összefüggő kormányrendeletek módosításáról
- 394/2023. (VIII. 24.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról
- 395/2023. (VIII. 24.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról
- 396/2023. (VIII. 24.) Korm. rendelet a kormányzati képzési és oktatási beszerzésekről
- 397/2023. (VIII. 24.) Korm. rendelet az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet módosításáról
- 398/2023. (VIII. 24.) Korm. rendelet gazdaságfejlesztési célú beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló kormányrendeletek módosításáról
- 399/2023. (VIII. 24.) Korm. rendelet a földgázellátás biztonságának megőrzését szolgáló intézkedésekről
- 401/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet a pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi LII. törvény végrehajtásáról
- 402/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény szerinti felzárkózó és kedvezményezett települések listájáról, valamint egyes közneveléssel összefüggő kormányrendeletek módosításáról
- 403/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet egyes közneveléssel összefüggő kormányrendeletek módosításáról
- 405/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet a honvédelem tantárgy bevezetésével kapcsolatos kormányrendeletek módosításáról
- 406/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet egyes családtámogatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról
- 407/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet a 2023. évi téli igazgatási szünet elrendeléséről
- 408/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződésekkel összefüggő kártalanításról
- 409/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet a közlekedési tárgyú törvények módosításával összefüggő közlekedési tárgyú kormányrendeletek módosításáról
- 410/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet a közlekedési hatósági jogalkalmazással, valamint a közlekedési vizsgáztatással összefüggő egyes közlekedési tárgyú kormányrendeletek módosításáról
- 411/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet közbeszerzési tárgyú kormányrendeletek módosításáról
- 412/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet egyes köznevelési és más állami épületek alternatív fűtési módokra való áttérésével kapcsolatos egyes beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé és a beruházások kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánításáról, továbbá az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet módosításáról
- 414/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet a Budapest Főváros Kormányhivatalának egyes ipari és kereskedelmi ügyekben eljáró hatóságként történő kijelöléséről, valamint a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságokról szóló 365/2016. (XI. 29.) Korm. rendelet módosításáról
- 415/2023. (VIII. 31.) Korm. rendelet beruházásokkal összefüggő kormányrendeletek módosításáról
- 416/2023. (VIII. 31.) Korm. rendelet egyes fejlesztéspolitikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról
- 116/117 -
- 417/2023. (VIII. 31.) Korm. rendelet a szakdiplomata-álláshely létesítésére, valamint a szakdiplomata felkészítésére és szakmai irányítására vonatkozó részletes szabályokról szóló 239/2017. (VIII. 18.) Korm. rendelet módosításáról
- 418/2023. (VIII. 31.) Korm. rendelet az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról
- 419/2023. (VIII. 31.) Korm. rendelet a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet módosításáról
- 420/2023. (VIII. 31.) Korm. rendelet az elektronikus ügyintézés részletszabályairól szóló 451/2016. (XII. 19.) Korm. rendelet, valamint az egyes kormányrendeleteknek a hatósági eljárások korszerűsítését célzó módosításáról szóló 717/2021. (XII. 20.) Korm. rendelet módosításáról
- 421/2023. (VIII. 31.) Korm. rendelet a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer működésének részletes szabályairól szóló 80/2023. (III. 14.) Korm. rendelet módosításáról
- 422/2023. (IX. 5.) Korm. rendelet egyes fejlesztésekről szóló kormányrendeletek hatályon kívül helyezéséről
- 423/2023. (IX. 5.) Korm. rendelet az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról
- 425/2023. (IX. 5.) Korm. rendelet a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet Magyarország egész területére történő elrendeléséről, valamint a válsághelyzet elrendelésével, fennállásával és megszüntetésével összefüggő szabályokról szóló 41/2016. (III. 9.) Korm. rendelet módosításáról
- 427/2023. (IX. 13.) Korm. rendelet a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 273/2007. (X. 19.) Korm. rendelet módosításáról
- 428/2023. (IX. 14.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet és a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet módosításáról
- 429/2023. (IX. 14.) Korm. rendelet egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról
- 431/2023. (IX. 21.) Korm. rendelet a Cotonouban, 2000. június 23-án, egyrészről az afrikai, karibi és csendes-óceáni államok, másrészről az Európai Közösség és tagállamai között aláírt Partnerségi Megállapodás, annak módosítása, valamint az ehhez kapcsolódó Belső Megállapodások kihirdetéséről szóló 204/2007. (VIII. 2.) Korm. rendelet módosításáról
- 433/2023. (IX. 21.) Korm. rendelet a területfejlesztési koncepció, a területfejlesztési program és a területrendezési terv tartalmi követelményeiről, valamint illeszkedésük, kidolgozásuk, egyeztetésük, elfogadásuk és közzétételük részletes szabályairól szóló 218/2009. (X. 6.) Korm. rendelet, valamint a Teljesítésigazolási Szakértői Szervvel kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 236/2013. (VI. 30.) Korm. rendelet módosításáról
- 434/2023. (IX. 21.) Korm. rendelet az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról
- 435/2023. (IX. 21.) Korm. rendelet a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer működésének részletes szabályairól szóló 80/2023. (III. 14.) Korm. rendelet, továbbá a gazdálkodó szervezeteknél képződő, a hulladékgazdálkodási intézményi résztevékenység körébe tartozó, elkülönítetten gyűjtött hulladék képződésének megelőzésével, valamint e hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységek részletes szabályairól szóló 272/2023. (VI. 29.) Korm. rendelet módosításáról
- 439/2023. (IX. 21.) Korm. rendelet az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában való részvételről szóló 2012. évi CCXVII. törvény végrehajtásának egyes szabályairól szóló 410/2012. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról
- 117/118 -
- 442/2023. (IX. 27.) Korm. rendelet az egyes ivóvízminőség-javítási, szennyvíz-elvezetési és -tisztítási, valamint hulladékgazdálkodási beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 272/2017. (IX. 14.) Korm. rendelet módosításáról
- 443/2023. (IX. 28.) Korm. rendelet a nemzetpolitikai tevékenységgel kapcsolatos közigazgatási ösztöndíjakról szóló 234/2019. (X. 15.) Korm. rendelet módosításáról
- 444/2023. (IX. 28.) Korm. rendelet a rozsdaövezeti akcióterületek kijelöléséről és egyes akcióterületeken megvalósuló beruházásokra irányadó sajátos követelményekről szóló 619/2021. (XI. 8.) Korm. rendelet módosításáról
- 445/2023. (IX. 28.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény végrehajtásáról szóló 528/2020. (XI. 28.) Korm. rendelet, valamint az állami fenntartású egészségügyi intézmények irányításának egyes szabályairól és ezzel összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 653/2021. (XI. 30.) Korm. rendelet módosításáról
- 447/2023. (X. 3.) Korm. rendelet egyes kormányrendeletek módosításáról
- 450/2023. (X. 4.) Korm. rendelet a visszaváltási díj megállapításának és alkalmazásának, valamint a visszaváltási díjas termék forgalmazásának részletes szabályairól
- 453/2023. (X. 5.) Korm. rendelet a minimálbér és garantált bérminimum, valamint a pedagógusok bérének 2023. január 1-jétől történő emeléséhez a települési önkormányzatok számára biztosítandó támogatásról szóló 68/2023. (III. 10.) Korm. rendelet módosításáról
- 454/2023. (X. 5.) Korm. rendelet az egyházi és nem állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok állami támogatásáról szóló 489/2013. (XII. 18.) Korm. rendelet módosításáról
- 455/2023. (X. 5.) Korm. rendelet az egyházi jogi személyek, a nemzetiségi önkormányzatok és a magán fenntartók által fenntartott köznevelési és szakképző intézményben foglalkoztatott, a nemzetiségi nevelési-oktatási feladatokat ellátó pedagógusok bérfejlesztéséhez nyújtott 2023. évi kiegészítő költségvetési támogatásáról szóló 70/2023. (III. 10.) Korm. rendelet módosításáról
- 456/2023. (X. 5.) Korm. rendelet a kutatási és fejlesztési megállapodások egyes csoportjainak a versenykorlátozás tilalma alóli mentesítéséről
- 457/2023. (X. 5.) Korm. rendelet a honvédelmi szervezetek működésének az államháztartás működési rendjétől eltérő szabályairól szóló 346/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet módosításáról
- 458/2023. (X. 5.) Korm. rendelet az Európai Unió vagy más nemzetközi szervezet felé vállalt kötelezettséggel összefüggő, a 2007-2013 programozási időszakban a Kormány által a nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörébe utalt beruházások, valamint a 2014-2020 programozási időszakban a szennyvízelvezetési és -tisztítási, a hulladékgazdálkodási és az ivóvízminőség-javító beruházások megvalósításáról szóló 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet módosításáról
- 460/2023. (X. 5.) Korm. rendelet a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 273/2007. (X. 19.) Korm. rendelet módosításáról
- 463/2023. (X. 6.) Korm. rendelet a nyugellátások és egyes más ellátások 2023. november havi kiegészítő emeléséről
- 465/2023. (X. 9.) Korm. rendelet a Kormányzati Személyügyi Döntéstámogató Rendszerről szóló 2020. évi CLXII. törvény végrehajtásáról szóló 673/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról
- 466/2023. (X. 12.) Korm. rendelet a Nemzetközi Napenergia Szövetség megalakításáról szóló Keretmegállapodás kihirdetéséről
- 467/2023. (X. 12.) Korm. rendelet a szakosítási megállapodások egyes csoportjainak a versenykorlátozás tilalma alóli mentesítéséről
- 473/2023. (X. 26.) Korm. rendelet az állam által vállalt kezesség előkészítésének és a kezesség beváltásának eljárási rendjéről szóló 110/2006. (V. 5.) Korm. rendelet módosításáról
- 474/2023. (X. 26.) Korm. rendelet a honvédelmi létfontosságú rendszerelemek azonosításáról, kijelöléséről és védelméről szóló 359/2015. (XII. 2.) Korm. rendelet módosításáról
- 475/2023. (X. 26.) Korm. rendelet a nyergesújfalui ipari park bővítésével összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 65/2018. (IV. 4.) Korm. rendelet módosításáról
- 118/119 -
- 476/2023. (X. 26.) Korm. rendelet az egyes beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokkal összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 83/2021. (II. 23.) Korm. rendelet módosításáról, valamint kormányzati igazgatási tárgyú intézkedésről
- 478/2023. (X. 31.) Korm. rendelet az állami közbeszerzési szaktanácsadói tevékenységről
- 479/2023. (X. 31.) Korm. rendelet az állami közbeszerzési szaktanácsadók kötelező közbeszerzési szakmai képzéséről
- 480/2023. (X. 31.) Korm. rendelet a diaszpóra-magyarsággal történő kapcsolattartás támogatásáról
- 481/2023. (X. 31.) Korm. rendelet a Közös Agrárpolitika pénzügyi alapjaiból és a nemzeti költségvetésből biztosított agrártámogatások pénzügyi, számviteli, lebonyolítási rendjéről
- 482/2023. (X. 31.) Korm. rendelet az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról
- 483/2023. (X. 31.) Korm. rendelet az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról
- 484/2023. (X. 31.) Korm. rendelet a visszaváltási díj megállapításának és alkalmazásának, valamint a visszaváltási díjas termék forgalmazásának részletes szabályairól szóló 450/2023. (X. 4.) Korm. rendelet módosításáról
- 486/2023. (X. 31.) Korm. rendelet a fegyverekről és lőszerekről szóló 253/2004. (VIII. 31.) Korm. rendeletnek a hangtompítóra vonatkozó szabályozást érintő módosításáról
- 487/2023. (X. 31.) Korm. rendelet az adatváltozás-kezelési szolgáltatás részletszabályairól szóló 672/2021. (XII. 2.) Korm. rendelet módosításáról
- 490/2023. (XI. 2.) Korm. rendelet egyes használatidíj-fizetéssel és útdíjfizetéssel összefüggő kormányrendeletek módosításáról
- 494/2023. (XI. 2.) Korm. rendelet az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközből származó források felhasználásáról szóló 75/2016. (IV. 5.) Korm. rendelet módosításáról
- 495/2023. (XI. 2.) Korm. rendelet az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról
- 496/2023. (XI. 2.) Korm. rendelet a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény végrehajtásáról szóló 231/2019. (X. 4.) Korm. rendelet módosításáról
- 497/2023. (XI. 2.) Korm. rendelet a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve végrehajtásának alapvető szabályairól és felelős intézményeiről szóló 373/2022. (IX. 30.) Korm. rendelet módosításáról
- 498/2023. (XI. 9.) Korm. rendelet a Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya között a közúti infrastruktúra-fejlesztési kapcsolatok területén való együttműködésről szóló Megállapodás kihirdetéséről
- 501/2023. (XI. 13.) Korm. rendelet a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet módosításáról
- 502/2023. (XI. 13.) Korm. rendelet az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról
- 505/2023. (XI. 16.) Korm. rendelet a Szeged-Csanádi Egyházmegye beruházásaival összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 90/2018. (IV. 25.) Korm. rendelet módosításáról
- 119/120 -
- 506/2023. (XI. 17.) Korm. rendelet a Magyarország Kormánya és a Marokkói Királyság Kormánya közötti filmkoprodukciós megállapodás kihirdetéséről
- 507/2023. (XI. 17.) Korm. rendelet az egészségügyi fekvőbeteg-szakellátást nyújtó közfinanszírozott szolgáltatók gazdálkodását segítő intézkedésekről
- 508/2023. (XI. 20.) Korm. rendelet a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról
- 509/2023. (XI. 20.) Korm. rendelet a természetes gyógytényezőkről
- 510/2023. (XI. 20.) Korm. rendelet a közhasználatú fürdők létesítéséről és üzemeltetéséről
- 511/2023. (XI. 20.) Korm. rendelet az egyes közérdeken alapuló kényszerítő indok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről szóló 531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet módosításáról
- 512/2023. (XI. 22.) Korm. rendelet a transzeurópai energiaipari infrastruktúrára vonatkozó, uniós listán szereplő projektek és azok engedélyezési eljárásának megkönnyítéséről és koordinálásáról
- 513/2023. (XI. 22.) Korm. rendelet a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet módosításáról
- 514/2023. (XI. 22.) Korm. rendelet az elektromobilitás szolgáltatás egyes kérdéseiről szóló 243/2019. (X. 22.) Korm. rendelet módosításáról
- 517/2023. (XI. 22.) Korm. rendelet a Debrecenben megvalósuló ipari telephely kialakításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 75/2015. (III. 30.) Korm. rendelet módosításáról
- 518/2023. (XI. 30.) Korm. rendelet a családok otthonteremtését támogató kedvezményes CSOK Plusz hitelprogramról
- 524/2023. (XII. 1.) Korm. rendelet a nyugellátások és egyes más ellátások 2024. január havi emeléséről
- 526/2023. (XII. 1.) Korm. rendelet az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról
- 527/2023. (XII. 1.) Korm. rendelet a HUNGARORING SFP Korlátolt Felelősségű Társaságnak a Hungaroring Versenypálya és az ahhoz kapcsolódó létesítmények Stratégiai Fejlesztési Program keretében történő fejlesztésével összefüggő beruházás lebonyolítói, műszaki ellenőrzési, valamint az ahhoz kapcsolódó egyéb szolgáltatási feladatok elvégzésére vonatkozó kijelöléséről
- 528/2023. (XII. 1.) Korm. rendelet az Egységes Digitális Kapu rendelet végrehajtásához kapcsolódó egyes jogszabályok módosításáról
- 529/2023. (XII. 1.) Korm. rendelet az Országos Statisztikai Adatfelvételi Program kötelező adatszolgáltatásairól szóló 388/2017. (XII. 13.) Korm. rendelet módosításáról
- 530/2023. (XII. 1.) Korm. rendelet a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság szabályozott és központi elektronikus ügyintézési szolgáltatásokkal kapcsolatos feladatainak és tevékenységének az IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság részére történő átadásához kapcsolódóan egyes kormányrendeletek módosításáról
- 531/2023. (XII. 5.) Korm. rendelet a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet módosításáról
- 532/2023. (XII. 5.) Korm. rendelet egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú kormányrendeletek humánreprodukciós eljárásokkal összefüggő módosításáról
- 533/2023. (XII. 5.) Korm. rendelet az állami fenntartású egészségügyi intézmények irányításának egyes szabályairól és ezzel összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 653/2021. (XI. 30.) Korm. rendelet módosításáról
- 534/2023. (XII. 5.) Korm. rendelet az államtudományi képzési terület képzéseiről
- 120/121 -
- 535/2023. (XII. 5.) Korm. rendelet a tartós külszolgálathoz kapcsolódó felkészítésről szóló 238/2017. (VIII. 18.) Korm. rendelet módosításáról
- 536/2023. (XII. 5.) Korm. rendelet a külképviseletek gazdálkodásáról szóló 626/2022. (XII. 30.) Korm. rendelet módosításáról
- 537/2023. (XII. 6.) Korm. rendelet a 2024. évi igazgatási szünet elrendeléséről
- 538/2023. (XII. 6.) Korm. rendelet a Magyar Export-import Bank Zrt. által az állam készfizető kezessége mellett vállalható garanciák, valamint a deviza- és kamatcsere ügyletek pótlási- és kamatköltségei feltételeiről és részletes szabályairól szóló 435/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet módosításáról
- 539/2023. (XII. 6.) Korm. rendelet a központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről szóló 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet és a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságról szóló 250/2014. (X. 2.) Korm. rendelet módosításáról
- 540/2023. (XII. 6.) Korm. rendelet a Budapest-Kelebia határátkelő közti 150. számú vasútvonal fejlesztésével összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok, valamint a beruházás helyszínével, közvetlen környezetével érintett ingatlanok kijelöléséről szóló 102/2021. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról
- 541/2023. (XII. 6.) Korm. rendelet a részvénytársasági részvénykönyv vezetésével összefüggő egyes kérdésekről szóló 67/2014. (III. 13.) Korm. rendelet módosításáról
- 542/2023. (XII. 12.) Korm. rendelet a Közép-európai Felsőoktatási Csereprogram (CEEPUS IV.) multilaterális oktatási megállapodás kihirdetéséről
- 544/2023. (XII. 12.) Korm. rendelet a költségvetési szervek és a bevett egyházak és belső egyházi jogi személyek foglalkoztatottjainak 2024. évi kompenzációjáról
- 545/2023. (XII. 12.) Korm. rendelet a hallgatói hitelrendszerről szóló 1/2012. (I. 20.) Korm. rendelet módosításáról
- 546/2023. (XII. 12.) Korm. rendelet az energiahatékonyságról szóló törvény végrehajtásáról szóló 122/2015. (V. 26.) Korm. rendelet módosításáról
- 547/2023. (XII. 12.) Korm. rendelet Magyarország nemzeti meteorológiai szolgáltatójáról és a meteorológiai tevékenységről
- 548/2023. (XII. 12.) Korm. rendelet a Stipendium Hungaricumról szóló 285/2013. (VII. 26.) Korm. rendelet módosításáról
- 549/2023. (XII. 12.) Korm. rendelet a Stipendium Hungaricum Sport Ösztöndíjprogramról, valamint a Stipendium Hungaricum Sport Ösztöndíjprogram működésével összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 690/2021. (XII. 8.) Korm. rendelet módosításáról
- 550/2023. (XII. 12.) Korm. rendelet a fővárosi és megyei kormányhivatal, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatal népegészségügyi feladatai ellátásáról, továbbá az egészségügyi államigazgatási szerv kijelöléséről szóló 385/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet módosításáról
- 551/2023. (XII. 12.) Korm. rendelet a haditechnikai tevékenység engedélyezésének és a vállalkozások tanúsításának részletes szabályairól szóló 156/2017. (VI. 16.) Korm. rendelet módosításáról
- 552/2023. (XII. 12.) Korm. rendelet a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet, valamint az egyes vízgazdálkodási és kármentesítési célú beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 309/2017. (X. 27.) Korm. rendelet módosításáról
- 553/2023. (XII. 12.) Korm. rendelet a vendégoktatói ösztöndíjprogram részletes szabályairól, valamint egyes külügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 333/2017. (XI. 9.) Korm. rendelet módosításáról
- 554/2023. (XII. 12.) Korm. rendelet az egységes külképviseleti rendszer adminisztratív-technikai működésével és fenntartásával kapcsolatos feladatokról, valamint egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 17/2019. (II. 14.) Korm. rendelet módosításáról
- 121/122 -
- 555/2023. (XII. 12.) Korm. rendelet az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról
- 556/2023. (XII. 12.) Korm. rendelet a Budavári Palota területén, valamint a De la Motte-palotát érintően a Nemzeti Hauszmann-terv keretében megvalósuló beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 210/2016. (VII. 21.) Korm. rendelet, valamint a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet módosításáról
- 557/2023. (XII. 13.) Korm. rendelet a hallgatói hitelrendszerről szóló 1/2012. (I. 20.) Korm. rendelet módosításáról
- 558/2023. (XII. 13.) Korm. rendelet a vízügyi igazgatási szerveknél foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyának különös szabályairól szóló 391/2017. (XII. 13.) Korm. rendeletnek a foglalkoztatottak fizetési fokozatait és illetményét érintő módosításáról
- 559/2023. (XII. 14.) Korm. rendelet a biológiailag lebomló hulladék képződésének megelőzésére vonatkozó tevékenységekről, a biológiailag lebomló hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységek részletes szabályairól és a biohulladékból előállított komposzt osztályozásának szabályairól
- 560/2023. (XII. 14.) Korm. rendelet egyes kormányrendeleteknek a Magyarország 2024. évi központi költségvetésének megalapozásával összefüggő módosításáról
- 561/2023. (XII. 14.) Korm. rendelet az állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról
- 562/2023. (XII. 14.) Korm. rendelet az építési és közlekedési miniszter tulajdonosi joggyakorlása alatt álló gazdasági társaságokhoz kapcsolódó szolgáltatási feladatok ellátásáról
- 563/2023. (XII. 14.) Korm. rendelet a biztonsági okmányok védelmének rendjéről szóló 86/1996. (VI. 14.) Korm. rendelet módosításáról
- 564/2023. (XII. 14.) Korm. rendelet a felvonókról, mozgólépcsőkről és mozgójárdákról szóló 146/2014. (V. 5.) Korm. rendelet módosításáról
- 565/2023. (XII. 14.) Korm. rendelet a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet, valamint a 2021-2027 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet módosításáról
- 569/2023. (XII. 18.) Korm. rendelet a sportbeli dopping elleni nemzetközi egyezmény I. melléklete módosításának kihirdetéséről
- 570/2023. (XII. 18.) Korm. rendelet kiberbiztonsággal összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról
- 571/2023. (XII. 18.) Korm. rendelet a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet módosításáról
- 572/2023. (XII. 18.) Korm. rendelet a személygépkocsival díj ellenében végzett közúti személyszállításról szóló 176/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet módosításáról
- 573/2023. (XII. 18.) Korm. rendelet a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet módosításáról
- 574/2023. (XII. 18.) Korm. rendelet a közúti árufuvarozáshoz, személyszállításhoz és a közúti közlekedéshez kapcsolódó egyes rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, valamint a bírságolással összefüggő hatósági feladatokról szóló 156/2009. (VII. 29.) Korm. rendelet módosításáról
- 575/2023. (XII. 18.) Korm. rendelet az anyakönyvezési feladatok ellátásának részletes szabályairól szóló 429/2017. (XII. 20.) Korm. rendelet módosításáról
- 576/2023. (XII. 18.) Korm. rendelet a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság kijelöléséről és egyes feladatainak meghatározásáról szóló 591/2022. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról
- 122/123 -
- 577/2023. (XII. 18.) Korm. rendelet a Károli Gáspár Református Egyetem beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról
- 578/2023. (XII. 19.) Korm. rendelet a honvédelmi célú elektronikus információs rendszerek korai figyelmeztető rendszeréről
- 579/2023. (XII. 19.) Korm. rendelet a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény végrehajtásáról szóló 223/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet módosításáról
- 580/2023. (XII. 19.) Korm. rendelet a Budapest V. kerület Kossuth Lajos téri beruházási programmal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 100/2012. (V. 16.) Korm. rendelet módosításáról
- 581/2023. (XII. 19.) Korm. rendelet az egyes sajátos ipari építményekre vonatkozó építésügyi hatósági eljárások szabályairól szóló 31/2014. (II. 12.) Korm. rendelet módosításáról
- 582/2023. (XII. 19.) Korm. rendelet az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzési rendszerről, a Rezidens Támogatási Program ösztöndíjairól, valamint a fiatal szakorvosok támogatásáról szóló 162/2015. (VI. 30.) Korm. rendelet módosításáról
- 583/2023. (XII. 19.) Korm. rendelet az egyes közérdeken alapuló kényszerítő indok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről szóló 531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet módosításáról
- 584/2023. (XII. 19.) Korm. rendelet a fővárosi és vármegyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 568/2022. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról
- 585/2023. (XII. 19.) Korm. rendelet egyes kormányrendeletek hatályon kívül helyezéséről
- 586/2023. (XII. 20.) Korm. rendelet a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény végrehajtásáról szóló 125/1993. (IX. 22.) Korm. rendelet módosításáról
- 587/2023. (XII. 20.) Korm. rendelet a Szerzői Jogi Szakértő Testület szervezetéről és működéséről szóló 156/1999. (XI. 3.) Korm. rendelet módosításáról
- 588/2023. (XII. 20.) Korm. rendelet az Iparjogvédelmi Szakértői Testület szervezetéről és működéséről szóló 270/2002. (XII. 20.) Korm. rendelet módosításáról
- 589/2023. (XII. 20.) Korm. rendelet a 2025. évi Oszakai Világkiállítással kapcsolatos egyes rendelkezésekről szóló 490/2022. (XII. 1.) Korm. rendelet módosításáról
- 590/2023. (XII. 20.) Korm. rendelet egyes energetikai tárgyú kormányrendeletek deregulációs célú módosításáról
- 591/2023. (XII. 20.) Korm. rendelet egyes kormányrendeletek állami feladatok átadásával összefüggő módosításáról
- 592/2023. (XII. 20.) Korm. rendelet kormányrendeleteknek a Honvéd Vezérkar létrehozásával összefüggő módosításáról
- 593/2023. (XII. 20.) Korm. rendelet az állami tulajdonban levő ÉMI Nonprofit Kft. állami építési beruházásokkal kapcsolatos egyes műszaki szolgáltatási feladatok elvégzésére vonatkozó kijelöléséről szóló 51/2016. (III. 17.) Korm. rendelet módosításáról
- 595/2023. (XII. 20.) Korm. rendelet a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól szóló 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet, valamint az egyes közérdeken alapuló kényszerítő indok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről szóló 531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet módosításáról
- 596/2023. (XII. 21.) Korm. rendelet egyes agrártárgyú kormányrendeletek deregulációs szempontú módosításáról
- 597/2023. (XII. 21.) Korm. rendelet a közbiztonság megerősítése érdekében szükséges kormányrendeletek módosításáról
- 598/2023. (XII. 21.) Korm. rendelet a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet módosításáról
- 599/2023. (XII. 22.) Korm. rendelet a Kormány tagjainak feladat- és hatáskörét érintő egyes rendelkezésekről
- 601/2023. (XII. 22.) Korm. rendelet a Magyarország Kormánya és a Bangladesi Népi Köztársaság Kormánya közötti gazdasági együttműködési megállapodás kihirdetéséről
- 602/2023. (XII. 22.) Korm. rendelet az importáruk karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmusról szóló 2023. évi CV. törvény végrehajtásának egyes szabályairól
- 123/124 -
- 604/2023. (XII. 22.) Korm. rendelet a digitális Covid-igazolvány kiadásának fenntartásához szükséges részletszabályokról
- 605/2023. (XII. 22.) Korm. rendelet a Nemzeti Orvoslaboratóriumi Diagnosztikai Nonprofit Kft. 100%-os állami tulajdonban lévő gazdasági társaság által ellátott feladatok központi költségvetési szerv általi átvételéről
- 606/2023. (XII. 22.) Korm. rendelet a Balassi Bálint-ösztöndíjprogramról
- 607/2023. (XII. 22.) Korm. rendelet a mérlegképes könyvelői, az adótanácsadói és az okleveles adószakértői szabályozott szakmák hatósági képzéséről és vizsgáztatásáról
- 608/2023. (XII. 22.) Korm. rendelet a hadiipari kutatással, fejlesztéssel, gyártással és kereskedelemmel összefüggő kiberbiztonsági tanúsításról
- 609/2023. (XII. 22.) Korm. rendelet a Törökbálinti Tüdőgyógyintézet fenntartóváltásával kapcsolatos intézkedésekről
- 610/2023. (XII. 22.) Korm. rendelet a nemzetközi kiválósági vendégoktatói ösztöndíj létrehozásáról és a felsőoktatást érintő egyes kormányrendeletek módosításáról
- 611/2023. (XII. 22.) Korm. rendelet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tevékenységével, valamint egyes adózással összefüggő kormányrendeletek módosításáról
- 612/2023. (XII. 22.) Korm. rendelet a közlekedési igazgatással összefüggő egyes közlekedési tárgyú kormányrendeletek módosításáról
- 613/2023. (XII. 22.) Korm. rendelet a járművek műszaki alkalmasságával összefüggő kormányrendeletek módosításáról
- 614/2023. (XII. 22.) Korm. rendelet a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény végrehajtásáról szóló 30/1988. (IV. 21.) MT rendelet módosításáról
- 615/2023. (XII. 22.) Korm. rendelet a Cotonouban, 2000. június 23-án, egyrészről az afrikai, karibi és csendes-óceáni államok, másrészről az Európai Közösség és tagállamai között aláírt Partnerségi Megállapodás, annak módosítása, valamint az ehhez kapcsolódó Belső Megállapodások kihirdetéséről szóló 204/2007. (VIII. 2.) Korm. rendelet módosításáról
- 616/2023. (XII. 22.) Korm. rendelet a súlyos fogyatékosság minősítésének és felülvizsgálatának, valamint a fogyatékossági támogatás folyósításának szabályairól szóló 141/2000. (VIII. 9.) Korm. rendelet, továbbá a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet módosításáról
- 617/2023. (XII. 22.) Korm. rendelet a közfoglalkoztatási bér és a közfoglalkoztatási garantált bér megállapításáról szóló 170/2011. (VIII. 24.) Korm. rendeletnek az állásidőre megillető díjazás összegének emelésével összefüggő módosításáról
- 618/2023. (XII. 22.) Korm. rendelet a díj ellenében végzett közúti árutovábbítási, a saját számlás áruszállítási, valamint az autóbusszal díj ellenében végzett személyszállítási és a saját számlás személyszállítási tevékenységről, továbbá az ezekkel összefüggő jogszabályok módosításáról szóló 261/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet módosításáról
- 619/2023. (XII. 22.) Korm. rendelet a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról
- 620/2023. (XII. 22.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet módosításáról
- 621/2023. (XII. 22.) Korm. rendelet a Klebelsberg Képzési Ösztöndíjról szóló 52/2013. (II. 25.) Korm. rendelet módosításáról
- 622/2023. (XII. 22.) Korm. rendelet a fejlesztési adókedvezményről szóló 165/2014. (VII. 17.) Korm. rendeletnek és az energiahatékonysági célokat szolgáló beruházás adókedvezményének végrehajtási szabályairól szóló 176/2017. (VII. 4.) Korm. rendeletnek az állami támogatásokra vonatkozó uniós rendelkezések változásához kapcsolódó módosításáról
- 623/2023. (XII. 22.) Korm. rendelet a látvány-csapatsportok támogatására nyújtható támogatási keretösszeg megállapításáról szóló 39/2019. (III. 7.) Korm. rendelet módosításáról
- 624/2023. (XII. 22.) Korm. rendelet a központi kórházi integrált gazdálkodási rendszerrel kapcsolatos egyes szabályokról szóló 588/2020. (XII. 17.) Korm. rendelet módosításáról
- 625/2023. (XII. 22.) Korm. rendelet az egyes beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokkal összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 83/2021. (II. 23.) Korm. rendelet módosításáról
- 124/125 -
- 627/2023. (XII. 23.) Korm. rendelet egyes kormányrendeletek deregulációs célú hatályon kívül helyezéséről
- 628/2023. (XII. 23.) Korm. rendelet család- és gyermekpolitikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról
- 630/2023. (XII. 23.) Korm. rendelet a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaság által a központi költségvetés terhére, a Kormány készfizető kezessége mellett vállalható nem piacképes kockázatú biztosítások feltételeiről szóló 312/2001. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról
- 631/2023. (XII. 23.) Korm. rendelet a látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállításáról, felhasználásáról, a támogatás elszámolásának és ellenőrzésének, valamint visszafizetésének szabályairól szóló 107/2011. (VI. 30.) Korm. rendelet módosításáról
- 632/2023. (XII. 23.) Korm. rendelet a beruházás ösztönzési célelőirányzat felhasználásáról szóló 210/2014. (VIII. 27.) Korm. rendelet módosításáról
- 633/2023. (XII. 23.) Korm. rendelet az egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikus berendezésekben való alkalmazásának korlátozásáról szóló 374/2012. (XII. 18.) Korm. rendelet, valamint a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyező anyagokról szóló, 2019. június 20-i (EU) 2019/1021 európai parlamenti és a tanácsi rendelet végrehajtásával kapcsolatos egyes rendelkezésekről szóló 376/2020. (VII. 30.) Korm. rendelet módosításáról
- 634/2023. (XII. 23.) Korm. rendelet a központi beszerző szerv kijelöléséről, a védelmi és biztonsági feladatokkal összefüggő beszerzések körének meghatározásáról és a védelmi és biztonsági feladatokkal összefüggő beszerzések központosított rendszeréről szóló 329/2019. (XII. 20.) Korm. rendelet módosításáról, valamint egyes kormányrendeletek módosításáról
- 638/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet a 2021-2027 programozási időszakra rendelt források felhasználására vonatkozó uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokról
- 639/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról
- 640/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet egyes fejlesztéspolitikai tárgyú kormányrendeleteknek a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium létrehozásával összefüggő módosításáról
- 642/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet a számviteli törvényhez kapcsolódó, sajátos számviteli szabályokat tartalmazó kormányrendeletek módosításáról
- 643/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet a kis- és középvállalkozásokkal összefüggő egyes intézkedésekről
- 644/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet egyes kormányrendeletek többségi állami befolyás alatt álló gazdasági társaságokat érintő módosításáról
- 645/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet a Magyar Export-Import Bank Részvénytársaság kamatkiegyenlítési rendszeréről szóló 85/1998. (V. 6.) Korm. rendelet módosításáról
- 646/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet a szakképzésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 12/2020. (II. 7.) Korm. rendelet módosításáról
- 647/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet a felnőttképzést érintő kormányrendeletek módosításáról
- 648/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet módosításáról
- 649/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet a kistelepüléseken nyújtható otthonteremtési támogatásokról szóló 302/2023. (VII. 11.) Korm. rendelet, valamint a babaváró támogatásról szóló 44/2019. (III. 12.) Korm. rendelet módosításáról szóló 303/2023. (VII. 11.) Korm. rendelet eltérő szöveggel történő hatálybaléptetéséről, továbbá egyes kapcsolódó kormányrendeletek módosításáról
- 650/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet a szélerőművek engedélyezésével összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról
- 651/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény végrehajtásáról szóló 203/1998. (XII. 19.) Korm. rendelet módosításáról, valamint az ásványi nyersanyagok és a geotermikus energia fajlagos értékének, valamint az értékszámítás módjának meghatározásáról szóló 54/2008. (III. 20.) Korm. rendelet módosításáról
- 652/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet módosításáról
- 125/126 -
- 653/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítésmegosztási határozat végrehajtásában való részvételről szóló 2012. évi CCXVII. törvény végrehajtásának egyes szabályairól szóló 410/2012. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról
- 654/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet a bioüzemanyagok, folyékony bio-energiahordozók és biomasszából előállított tüzelőanyagok fenntarthatósági követelményeiről és igazolásáról szóló 821/2021. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról
- 655/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény végrehajtásáról szóló 141/1995. (XI. 30.) Korm. rendelet, valamint a környezeti hatásvizsgálat és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet módosításáról
- 657/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet a vizsgálóállomás engedélyezésének részletes eljárási szabályairól szóló 181/2017. (VII. 5.) Korm. rendelet módosításáról
- 658/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet az állami sport célú támogatások felhasználásáról és elosztásáról szóló 474/2016. (XII. 27.) Korm. rendelet módosításáról
- 659/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet az egyes közegészségügyi és járványügyi, valamint egészségbiztosítási tárgyú kormányrendeletek módosításáról
- 660/2023. (XII. 28.) Korm. rendelet a rozsdaövezeti akcióterületek kijelöléséről és egyes akcióterületeken megvalósuló beruházásokra irányadó sajátos követelményekről szóló 619/2021. (XI. 8.) Korm. rendelet módosításáról
- 661/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet az egyes fenntartók által kifizetendő esélyteremtési illetményrészhez kapcsolódó támogatásról, valamint a 2024. évi kiegészítő költségvetési támogatásról, továbbá a pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi LII. törvény végrehajtásáról szóló 401/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet módosításáról
- 663/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet az egészségügyi szakdolgozók és egészségügyben dolgozók, valamint az alapellátásban foglalkoztatott egészségügyi szakdolgozók 2024. évi bérfejlesztéséhez kapcsolódó egyes kormányrendeletek módosításáról
- 664/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról
- 665/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság feladatainak meghatározásáról, valamint a Digitális Jólét Program végrehajtásával összefüggő egyes feladatokról, valamint a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökségről szóló 268/2010. (XII. 3.) Korm. rendelet módosításáról szóló 127/2017. (VI. 8.) Korm. rendelet módosításáról szóló 163/2018. (IX. 10.) Korm. rendelet módosításáról
- 666/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet a Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogramról, valamint a Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogram működéséhez szükséges egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 203/2020. (V. 14.) Korm. rendelet módosításáról
- 667/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet az Európai Unió brexit miatti kiigazításokra képzett Brexit Alkalmazkodási Tartalékból a magyar vállalkozások részére nyújtott támogatások igénylésének és a források felhasználásának részletes szabályairól szóló 733/2021. (XII. 20.) Korm. rendelet módosításáról
- 668/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet a Közös Agrárpolitika és a nemzeti költségvetésből biztosított agrártámogatások végrehajtásának szervezetéről és intézményeiről szóló 601/2022. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról
- 669/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról
- 670/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet a Budafoki Munkás Testedző Egyesület sporttelepének felújításával-fejlesztésével összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében megvalósítandó tanuszoda, tornaterem, tanterem beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 141/2014. (IV. 30.) Korm. rendelet módosításáról szóló 356/2016. (XI. 18.) Korm. rendelet módosításáról
- 126/127 -
- 671/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet az Üllői Lövész Központ megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról
- 672/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet a sportakadémiákról szóló 303/2019. (XII. 12.) Korm. rendelet módosításáról
- 673/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet az egyetemek és a kutatóintézetek, valamint a gazdaság összekapcsoltságának erősítéséhez szükséges egyes kormányrendeletek módosításáról
- 674/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerrel, valamint a kötelező visszaváltási díjas rendszerrel összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról
- 675/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet egyes hulladékgazdálkodási tárgyú kormányrendeletek módosításáról
- 676/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet a központi fűtésről és melegvíz-szolgáltatásról
- 677/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény végrehajtásáról szóló 157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet módosításáról
- 678/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet a távhűtési szolgáltatásról szóló 201/2016. (VII. 21.) Korm. rendelet módosításáról
- 679/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet a földgázellátás biztonságának megőrzését szolgáló intézkedésekről szóló 399/2023. (VIII. 24.) Korm. rendelet eltérő szöveggel történő hatálybaléptetéséről
- 680/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 273/2007. (X. 19.) Korm. rendelet, valamint az elektromobilitás szolgáltatás egyes kérdéseiről szóló 243/2019. (X. 22.) Korm. rendelet módosításáról
- 681/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet a pénzügyi biztosíték, a céltartalék, valamint a környezetvédelmi biztosítás hulladékgazdálkodással összefüggő részletes szabályairól
- 682/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet az építési beruházások megvalósítására kötött szerződések módosításának kezdeményezéséről szóló 13/2023. (I. 24.) Korm. rendelet módosításáról
- 683/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet az önkéntes kölcsönös egészség- és önsegélyező pénztárak egyes gazdálkodási szabályairól szóló 268/1997. (XII. 22.) Korm. rendelet módosításáról
- 684/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárak befektetési és gazdálkodási szabályairól szóló 281/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet módosításáról
- 685/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet a postai szolgáltatások nyújtásának és a hivatalos iratokkal kapcsolatos postai szolgáltatás részletes szabályairól, valamint a postai szolgáltatók általános szerződési feltételeiről és a postai szolgáltatásból kizárt vagy feltételesen szállítható küldeményekről szóló 335/2012. (XII. 4.) Korm. rendelet módosításáról
- 686/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet a közúti árutovábbítási szerződésekről szóló 120/2016. (VI. 7.) Korm. rendelet módosításáról
- 687/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról szóló 100/2021. (II. 27.) Korm. rendelet módosításáról
- 688/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet egyes foglalkoztatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról
- 1/2023. (I. 12.) IM rendelet egyes büntetőjogi tárgyú igazságügyi miniszteri rendeletek módosításáról
- 2/2023. (II. 10.) IM rendelet a szabadalmi bejelentés, az európai szabadalmi bejelentésekkel és az európai szabadalmakkal, illetve a nemzetközi szabadalmi bejelentésekkel összefüggő beadványok, valamint a növényfajta-oltalmi bejelentés részletes alaki szabályairól szóló 20/2002. (XII. 12.) IM rendelet és a használati mintaoltalmi bejelentés részletes alaki szabályairól szóló 18/2004. (IV. 28.) IM rendelet módosításáról
- 3/2023. (V. 22.) IM rendelet a fejezeti kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 10/2015. (V. 29.) IM rendelet módosításáról
- 127/128 -
- 4/2023. (V. 31.) IM rendelet a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szóló 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet, valamint a dohánytermékek nyilvántartásba vételére és vizsgálatára, valamint a cigaretta kátrány-, nikotin- és szén-monoxid-kibocsátásának mérésére vonatkozó igazgatási szolgáltatási díjakról szóló 29/2017. (VII. 25.) NFM rendelet módosításáról
- 5/2023. (VI. 19.) IM rendelet a békéltető testületi elnöki és tagsági feladat ellátására vonatkozó kiválasztási eljárás szabályairól és a békéltető testületi elnökök és tagok díjazásáról, képzéséről és a békéltető testületi alapvizsga szabályairól, valamint az online adásvételi vagy online szolgáltatási szerződéssel összefüggő határon átnyúló fogyasztói jogvita esetén eljáró békéltető testületek kijelöléséről
- 6/2023. (VI. 28.) IM rendelet a jogi szakvizsgáról szóló 5/1991. (IV. 4.) IM rendelet módosításáról
- 7/2023. (VI. 28.) IM rendelet az ügyvédi tevékenység gyakorlására jogosultak arcképes igazolványáról szóló 15/2017. (XI. 30.) IM rendelet módosításáról
- 8/2023. (VII. 4.) IM rendelet a jogszabályszerkesztésről szóló 61/2009. (XII. 14.) IRM rendelet módosításáról
- 9/2023. (VII. 20.) IM rendelet a pártfogó felügyelői, jogi segítségnyújtó és áldozatsegítő szolgálatként, valamint kárpótlási hatóságként kijelölt szervnél működő pártfogó felügyelők és kormánytisztviselők ügyviteli vizsgájáról
- 10/2023. (VII. 20.) IM rendelet igazságügyi tárgyú miniszteri rendeletek jogszabályváltozásokkal összefüggő módosításáról
- 11/2023. (VII. 20.) IM rendelet cégjogi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról
- 12/2023. (VII. 31.) IM rendelet a közjegyzői díjszabásról szóló 22/2018. (VIII. 23.) IM rendelet és a közjegyzői ügyvitel szabályairól szóló 29/2019. (XII. 20.) IM rendelet módosításáról
- 13/2023. (IX. 21.) IM rendelet a közjegyzői tevékenységet érintő igazságügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról
- 14/2023. (X. 3.) IM rendelet az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges jogi oktatásról és vizsgáról szóló 10/2006. (III. 7.) IM rendelet, valamint a bírósági végrehajtói és a bírósági végrehajtási ügyintézői szakvizsgáról szóló 13/2021. (XI. 16.) IM rendelet módosításáról
- 15/2023. (X. 24.) IM rendelet egyes büntetőjogi tárgyú, valamint az elővezetés és az előállítás végrehajtásával összefüggő miniszteri rendeletek módosításáról
- 16/2023. (X. 30.) IM rendelet iparjogvédelmi tárgyú miniszteri rendeletek jogszabályváltozásokkal összefüggő módosításáról
- 17/2023. (XI. 30.) IM rendelet a központi névjegyzék, valamint egyéb választási nyilvántartások vezetéséről szóló 17/2013. (VII. 17.) KIM rendelet módosításáról
- 18/2023. (XII. 7.) IM rendelet a bírósági ügyvitel szabályairól szóló 14/2002. (VIII. 1.) IM rendelet módosításáról
- 19/2023. (XII. 12.) IM rendelet a cégbejegyzési eljárás és a cégnyilvántartás egyes kérdéseiről szóló 21/2006. (V. 18.) IM rendelet módosításáról
- 20/2023. (XII. 18.) IM rendelet az elektronikus cégbejegyzési eljárás és cégnyilvántartás egyes kérdéseiről szóló 24/2006. (V. 18.) IM rendelet és az iparjogvédelmi tárgyú miniszteri rendeletek jogszabályváltozásokkal összefüggő módosításáról szóló 16/2023. (X. 30.) IM rendelet módosításáról
- 21/2023. (XII. 28.) IM rendelet a közjegyzői díjszabásról szóló 22/2018. (VIII. 23.) IM rendelet módosításáról
* * * A rovat zárása: 2023. december 31. * * * ■
Visszaugrás