"Arany János a magyar nép legnagyobb epikai költője de mint lírai költő is a legnagyobbak közé tartozik."[1]
Petri György
A jog és az irodalom korunk felfogása szerint meglehetősen távoli régiók, a két tudomány társítását nehezünkre esik magától értetődő viszonyként elfogadni; holott valójában nem is társításról van szó, hanem szétválásról. A 19. században jog és irodalom nem egymástól elkülönülten létezett, Carl Friedrich von Savigny a jogot a kultúrjavak egyikének tekintette, hasonlóan a nyelv, az alkotmány és az erkölcsök fogalmához hasonlítva, melyek sajátlagosan és egymástól elválaszthatatlanul tartoznak hozzá az egyes népekhez.[2] A Savigny nevével fémjelzett német történeti jogi iskola vizsgálódásának középpontjában a szokásjog állt, melyben a "népszellem" (Volksgeist) tükröződését látták. Ezt a jelenséget a folklór egyéb területeihez hasonlították, amely ugyanúgy alakult ki, mint a népmese vagy a népdal.[3] Elgondolásuk szerint szokásjog - csakúgy, mint a folklór elemei - a folyamatos átalakulás valamelyik szakaszában vannak, a jog élete végeredményben nem különbözik a dalok vagy a nyelv életétől.[4] A Grimm fivérek munkájában jogot a mítosz mércéjével mérték, a mítoszt pedig a nyelvvel; Jacob Grimm a két terület kapcsolódását egészen konkrétan fogalmazta meg: "jog és költészet egy tőről fakad a népben".[5] Jog és irodalom kötődésének tehát komoly indokai vannak, a 19. században még nyilvánvaló volt, hogy közös kútfőből fakadnak, mindkét tárgy a társadalmi (együttélésből fakadó) jelenségekre reflektál, két évszázaddal ezelőtt az irodalom mellett a jog is őrizte a természetes, néppel együtt élő eredetét.
- 67/68 -
A két terület egymástól való elkülönülése a reneszánsz korszakban kezdődött és a romantikus individualizmus térhódításával vált teljessé. A 19. században az irodalom nyelve a privát és a partikuláris kifejezésének eszköze lett, míg a jog nyelve mechanikus módon annak a közösségi diskurzusnak a megtestesítőjévé vált, amely az individuumok egymás közötti és az államhoz fűződő viszonyainak meghatározására irányul.[6]
A 21. századi jog(tudomány)ban a hangsúlyok - engedve a szaktudás diktátumának - a jogelméleti vagy jogbölcseleti megközelítéstől a praktikus, gyakorlati megoldások felé tolódtak, a jogászképzésben úgyszintén az alkalmazható, alkalmazandó (hatályos) joganyag képezi a tárgyak túlsúlyát.[7]
A jog és irodalom modernkori kapcsolatában a távolság egyik oka éppen ez a célszerűségi perspektíva (és másik oldalon a hiánya) lehet, hiszen a jogtudomány egyik lényeges kiindulópontja a racionalitással való összekapcsolás, az irodalom pedig - amely alatt köznyelvi értelemben a szépirodalmat értünk - éppen attól határolódik el, hogy az ésszerű, a praktikus vagy a hasznos fogalmakkal ruházzuk fel,[8] emellett pedig az irodalmárok bizonyos távolságtartással kezelik a jog és irodalom viszonyát és ennek a távolságtartásnak van is némi alapja. Rixer Ádám találó megfogalmazásában: "Ezek a megközelítések - kimondva vagy kimondatlanul - a jog primátusát hirdetik, az irodalom szerepét pedig egyfajta "béranyaságra" korlátozzák; amennyiben az csupán keretet biztosít az érdemi mondandó, a valódi jelentés kibontakozásához."[9] Az interdiszciplináris megközelítés így a jogászok részéről amolyan érdekházasságnak tűnik, az irodalmárok viszont kényszerházasságként tekintenek a jelenségre.
Esterházy Péter sorai világítanak rá szemléletesen, hogy miért lehet nehézkes az egybekelés:
"Egy izgatott, türelmetlen társadalom nem szereti az oktalan dolgokat. Márpedig az irodalom ilyen, ok nélküli. A türelmetlen társadalom a hasznosat keresi. Az irodalomban is azt keresi, ami hasznos. És hát, aki keres, talál. De az irodalom maga erre nem sandíthat. Az irodalomnak nincsen célja. Az irodalom nem olyan, mint ahogy a tévében látszik. Hogy színes, kicsit szélesvásznú és megnyugtat és fölemel. A központi fűtés és a lottó ötös, az ilyen, megnyugtat és fölemel."
Az említett attitűdbeli különbség mellett azonban a két diszciplinát több közös kérdéskör jellemzi, vizsgálódásaik középpontjában is ugyanazok a jelenségek állnak, csak azokat eltérő aspektusból közelítik meg. Az irodalom magát a társadalmi valóságot ábrázolja, melyben a társadalmi normákat és a hozzájuk kapcsolódó értékeket rendszerint valamilyen társadalmi konfliktusban látjuk viszont, a jog pedig ezekre a konfliktusokra ad megoldást.
Nyilván tévútra vinne, ha az elméleti-gyakorlati vagy elvont-konkrét dichotómiával kívánnám megvilágítani a két terület (különbségeinek) jellegzetességeit, a szándékom inkább arra irányul, hogy rámutassak arra, hogy a modernkori jog és irodalom kapcsolata komolyabb perspektívákat rejt a bánatos alanyi költők[10] és a tárgyilagos törvénytudók különös
- 68/69 -
randevújánál, viszont ezzel egyidőben azt gondolom, hogy érdemes tágabb horizontra nyitni annál, hogy mit tudnak hasznosítani a jogászok az irodalomból.
A tanulmányban jog és irodalom találkozásának helyszínét egy patak partjára tettem, Ágnes asszony mossa ott a lepedőjét, amely a ballada elején véres lepel majd a befejező szakaszban tiszta lepel.[11] Mottóként Petri György: Irodalomóra hetedikeseknek című versének kezdősorait választottam, amely rendkívül szellemesen azokat a kiüresedett toposzokat gyűjti egybe, melyeket az iskolai irodalomórákon sulykolnak Arany Jánosról. Petri György szenzációs iróniával mutatja meg azt, hogy mi a probléma azzal, ha (például) semmitmondó adatokkal akarunk bemutatni valakit. A versben szereplő információk a valóságnak megfelelnek, ám ettől még nem ismerjük meg Arany Jánost, nem kerülünk hozzá közel, mindössze néhány adattal gazdagabb lett tudásunk.
Szintén Petri György egyik verséből[12] kölcsönöztem a tanulmány címét. A bevezetőmben említettem néhány különbözőséget jog és irodalom között, az eltéréseket érdemes figyelembe venni a "jog az irodalomban" típusú elemzéseknél úgyszintén. Az irodalmi művekben megjelenő jogi jelenségek lehetnek valósak, a történet alapjául szolgáló eseménynek is lehet valós alapja, sőt, az irodalmi mű szereplője is lehet létező személy, ám az nem lényegtelen momentum, hogy maguk az irodalmi művek nem a valóságot mutatják be, hanem a valóságra adott reflexiókat. A jogtudománynak vannak a tételes jogra alapított jogalkalmazási példákon túl mutató dimenziói, amelyekben a lehetséges válaszoknál izgalmasabbak maguk a kérdések. Jog és irodalom kapcsolatának holisztikusabb megközelítésű jogtörténeti, eszmetörténeti vagy akár kultúrtörténeti vonatkozásai jóval szélesebb spektrumot mutatnak a társadalomtudományi jelenségekről - amihez a jogtudományt is soroljuk - mint az a ténymegállapítás, hogy egy irodalmi szereplő ártatlan vagy bűnös. Ha az irodalmi jogeseteket csak valamilyen jogi cél érdekében használjuk fel, ugyanazt az az eredményt kapjuk, mint a mottóban idézett hetedikesek az irodalomórán.
Az irodalmi művekben megjelenített bűncselekménybe keveredett hősök vizsgálatánál a legnagyobb kihívás a tisztességes eljáráshoz való jog szem előtt tartása, különös tekintettel az ártatlanság vélelmére, hiszen a történeteket már valamilyen aspektusból elemezve megismertették velünk, gyakran a szereplők nevéhez tapasztva a meghozott ítélettel.[13]
A büntetőtudományok területén metaforáknak kívül tágasabb - a diszciplína jellegzetességéből adódóan nem is lehet másként - ugyanakkor tartsuk szemünket a prejudikáción és az érzelmeken is, mert azokat is hasznos a küszöbön kívül letenni.
Az elemzések eleve abból a feltevésből indulnak ki, hogy Ágnes bűnös, holott a balladában az ártatlanságára utaló szimbólumok minden egyes versszakban megtalálhatók. Hogyan kötődhetett össze Ágnes asszony neve a férjgyilkos címmel, amikor a bírák a férj megölésével kapcsolatban egyértelműen a szeretőt nevezik meg, Ágnesnek az életfogytiglani szabadságvesztést hozzák fel lehetőségként, majd mégis szabadon engedik. Miért valószínűbb az a verzió, hogy az igazságszolgáltatás azért engedte szabadon Ágnes, mert "megsajnálta",[14] mint az, hogy azért engedték szabadon, mert kiderült: a szörnyű bűnt
- 69/70 -
mégsem Ágnes követte el. Miért kezelik az elemzők tényként azt, hogy a lepedőn Ágnes férjének a vére van? Erre ugyanis semmilyen utalást nem találunk a balladában.
Arany János különös érzékenységét mutatja a lélektanilag motivált tragikumra, hogy ebben a balladában (is) több az elhallgatás, mint a tanúbizonyság. Ágnes asszony történetében a hézagok érdekeltek és a hozzájuk kapcsolódó hiányos érvelések indoka.
Ágnes asszony bűnössége büntetőjogilag a jogászokat motiválta nyomozásra, Ágnes asszony morálfilozófiai vagy teológiai aspektusból értelmezett vétke az irodalmárokat ihlette meg, Ágnes asszony kóros elmeállapota a lélektani tudományok[15] művelőit hozta lázba, de érdekelt-e valakit Ágnes asszony története? Az a történet, amelybe többször belekezdett, de elmondani nem tudott?
Arany János Ágnes asszony című balladáját (1853) egy olyan esemény alapján írta,[16] amelyről 1851-ben Geszten hallott, amikor a Tisza családnál volt magántanító.[17] A falu bolond parasztasszonya, - aki reggeltől estig mossa már rongyokká foszlott fehérneműjét és rögeszméje, hogy mégis szennyes marad - személyéről nem maradtak fent hiteles adatok, a háttértörténet és a büntetőeljárás leírása is Arany János leleménye; azonban ez a ballada nem pusztán egy özvegy megőrülésének leírása, hanem lényegi többlet rejlik benne. Ezt a meggyőződésemet két körülmény alapozza meg. Az egyik meghatározó dolog nem más, mint Arany János jogtudományban való igen komoly jártassága.[18] Amikor az Ágnes asszonyt írta, akkor már egy évtizedes jogismeret - és gyakorlatot tudhatott a háta mögött, melynek elég jelentős részét tették ki a büntetőügyek. Olyan világban élt, melyet egyébként is áthatott a szokásjogi gondolkodás, ez a mintázat számos munkájában megtalálható, azokban az évtizedekben a jog és a költészet egyáltalán nem számított elkülönült területnek.[19] A másik kulcsfontosságú bizonyíték pedig a címszereplő elnevezése. Az Ágnes név a görög hagios (tiszta, szűzies) és a latin agnus (bárány) szerint is ártatlanságot és az áldozatiságot jelent. Bár a latinból levezetett Agnus-Ágnes levezetés téves, csak a hasonló hangzás és a bárány jelképes jelentése miatt vélelmezett az egyezés, ennek ellenére az agnus (bárány) szó olyan régen összeolvadt az Ágnes névvel, hogy egyes egyházi szokások is ehhez kötődnek, és a keresztény szimbolikában Szent Ágnesnek a bárány az attribútuma.[20] Bizonyára az Ágneshez kapcsolódó összes jelentéssel (a téves értelmezést is beleértve) tisztában volt a szerző, a név- és címválasztás tekintetében a szándékosság teljesen egyértelmű.
A fent említett két tényt figyelembe véve igazoltnak ítélem azt az állítást, hogy ez a történet a lélektani, erkölcsi, metafizikai és mitikus olvasatán[21] túl hordoz magában jog-
- 70/71 -
tudományi mondanivalót is, és nemcsak azt érdemes megvizsgálni, hogy Ágnes asszony miért került be a börtönbe, hanem azt is, hogy miért kerül ki onnan. A cselekmény leírása a korabeli büntetőeljárásjog szempontjából megalapozott, a bevett szokásjogi büntetőjogi kódex egyik sajátossága az volt, hogy az egyes deliktumok tárgyalásánál rendre kitért a letartóztatás, illetve a tortúra alapjául szolgáló gyanújelek (indicia) számbavételére is, ezeknek a figyelembevételével Ágnes letartóztatása és a börtönben tartása a bírósági szakaszig jogilag indokolt.[22] Ezek után váratlan fordulat lenne a szerző részéről, ha az eddig papírforma szerint működő procedúrát - hirtelen ötlettől vezérelve - a világi bíráskodás kezéből az égi igazságszolgáltatás kezébe helyezné. Ha egy ügymenet eleje és közepe racionálisan épül fel, feltehetőleg az utolsó mozzanat is beleilleszkedik a logikus szerkezetbe.
A ballada értelmezői triviális tényként kezelik Ágnes asszony bűnösségét, a vélemények mindössze abban térnek el, hogy Ágnes büntetőjogilag milyen tényállási elemet valósít meg. Milbacher Róbert írásaiban jelenik meg először az az interpretációs lehetőség, amely szerint Ágnes ártatlan.[23] A lélektani ballada egyébként is többféle értelmezési lehetőséget kínál fel, ennél a műnél pedig még erőteljesebben jelen van az enthümémikus szerkesztési mód, melynek következménye az, hogy a történetet úgy egészítjük ki, ahogy az aktuális világképünknek a legmegfelelőbb és ezáltal hajlamosak leszünk figyelmen kívül hagyni azokat a részeket, amelyek nem efelé az olvasat felé mutatnak.[24]
Ágnes asszonnyal kapcsolatban megkerülhetetlen fogalmak a "bűn", "bűnhődés", "bűnösség", azonban fontos tisztázni azt, hogy milyen megközelítésben használjuk ezeket a hangsúlyos definíciókat. A probléma kiindulópontja talán az, hogy a magyar nyelvben a "bűnös" szót teológiai és jogtudományi értelemben egyaránt alkalmazzuk, így összemosódik a két diszciplína által adott jelentés, holott ezeken a területeken nem azonos értelemben használják a kifejezést.[25] A büntetőjog tudománya nem az erkölcstani vagy a teológiai felfogás szerint foglalkozik a bűn és bűnösség fogalmával, de kétségbevonhatatlan tény, hogy a gyakorlatban is használatos bűncselekménnyel kapcsolatos definíciók a vallástudományi értelmezésből származtak át a világi tudományokba.[26]
Történetünk tragikus hőse valamiképpen vét a világ rendje ellen, ezt vitatni nem lehet, azonban egyáltalán nem mindegy, hogy házastársi hűtlenség vagy emberölés miatt törünk pálcát Ágnes asszony felett.
Ebben a tanulmányban arra teszek kísérletet, hogy Milbacher Róbert rendkívül részletes és meggyőző narratív elméletét jogtudományi szempontból is alátámasszam. A szépirodalmi szövegeknek a jogértelmezés eszközeivel való vizsgálatában nincsen semmi nóvum, az irodalom tárgyát ugyanúgy társadalmi konfliktusok képezik, ahogyan a jogtudomány is ezeknek a konfliktusoknak a leírásával, elemzésével és megoldásával foglalkozik. Ezenfelül a jognak az irodalmi művekben megjelenő képe jogtörténeti, illetve eszmetörténeti forrásként is használható, amin keresztül az irodalom tanulmányozása hozzásegíthet bennünket a jogtörténet elméleti problémáinak jobb megértéséhez is.[27]
- 71/72 -
Arany János költeményeinek, balladáinak a jog oldaláról történő elemzése gyakori témája a szakirodalomnak, ami viszont szembeötlő, hogy az Ágnes asszony című művel összefüggésben a tanulmányok csak a kóros elmeállapot büntethetőségével foglalkoznak. Erre ki fogok térni részletesebben a tévedéseknél, ugyanis az általam ismert jogi megközelítésű elemzésekben mindenki ugyanazt a hibát követte el, nevezetesen: büntethetőségi akadályként értékelték Ágnes asszony kóros elmeállapotát. Ez az állapot az elemzők szerint annak következményeként alakult ki, hogy Ágnes asszony beleőrült a férje meggyilkolásába.[28]
A bevett szokásjogi Praxis Criminalis[29] a kóros elmeállapotot[30] úgy értékelte, mint a gyermekkort,[31] azaz büntethetőséget kizáró ok volt, ez viszont jogi szempontból nem értékelhető a büntetés kiszabásánál, emiatt nem engedhették volna haza Ágnest a tisztes őszek, ugyanis a kóros elmeállapot csak akkor lehet büntethetőségi akadály, ha az az elkövetés időpontjában is fennállt.[32] Számos tanulmány foglalkozott azzal, hogy Ágnes asszony mikor őrült meg a tragédiát követően. Közvetlenül az elkövetés után vagy csak a börtönbe kerüléskor, esetleg a bírósági eljárás során? Érdekes a problémafelvetés, de nem jogtudományi szempontból, ebben a vonatkozásban ugyanis - ahogy fentebb említettem - kizárólag a büntetendő cselekmény elkövetési időpontja releváns, márpedig a bűncselekmény elkövetése előtt (és az elkövetéskor is) Ágnes asszony elmeállapota ép volt; tehát nem a kóros elmeállapot miatt mentesült a felelősségre vonás alól.[33]
A jogászi érvelések, az irodalmárok értelmezéseit követve Ágnes bűnösségéből indulnak ki, holott a bírák nem nevesítik Ágnest az emberölési tényállásban; a szerető a megnevezett vádlott: "Ő bitón fog veszni holnap,/Ő, ki férjedet megölte".
"Szörnyű a bűn, terhes a vád; / Ki a tettet végrehajtá / Szeretőd ím maga vall rád." - hangzik el az ítélethozóktól, ez azonban nem konkrét tényállási elem; a balladát elemző jogi érvelések csupán feltételezéseken alapulnak, ez viszont meg sem közelíti a hézagmentes bizonyítási elvet, ami feltétele az emberöléssel kapcsolatban meghozott ítéletnek. Az nem derül ki pontosan, hogy miben vall Ágnesre a szeretője, de ami lehetséges ebben az ügyben, az a házasságtörés, a felbujtás vagy az emberölés bűncselekményének elkövetésében való (valamilyen) közreműködés. Vegyük szemügyre ezt a három lehetőséget:
A házasságtörés nem lehet ok arra, hogy Ágnest büntetőjogi felelősségre vonják, ugyanis abban a tényállásban csak a házastárs panaszára volt helye "közkereset" indításának, itt ez a házastárs halála miatt, értelemszerűen nem állt fent.[34]
- 72/73 -
A felbujtást is ki kell zárnom - bármennyire népszerű ez a tényállás a ballada elemzői körében -, ugyanis a felbujtó büntetési tétele mindig ugyanaz, mint az elkövetőé. "Az értelmi szerző vagy felbojtó rendszerint a tettessel egyenlő beszámitás alá kerül."[35] A felbujtó büntetőjogi felelősségének alapja az, hogy az ő cselekménye nélkül a tettes nem is valósította volna meg a bűncselekményt, hiszen a felbujtás elkövetési magatartása a rábírás, ami a tettesre olyan pszichikai ráhatást gyakorol, hogy ennek következtében határozza el magát a deliktum elkövetésére. Amennyiben tehát felbujtásról lenne szó, akkor Ágnesnek is bitót emlegetnének a tisztes őszek és nem a "Holtig vízen és kenyéren/Raboskodva bünhödöl te" megoldás lenne a balladában.
A harmadik lehetőség, ami miatt a szerető terhelő vallomást tett Ágnesre, az emberölésben való közreműködés. Ezzel a ténnyel nem mondtam semmi újat, tudta ezt mindenki, hiszen pont ez az alapja az egész problémakörnek; ennek a tanulmánynak viszont nem is az a fő kérdése, hogy Ágnes asszonyt a hajdúk miért vetették tömlöcbe, hanem az, hogy a bölcs törvényszék miért engedte onnan haza. Tekintettel arra, hogy itt nem az isteni igazságszolgáltatást vagy a metafizikai megközelítést vesszük alapul, hanem a jóval unalmasabb jogtudományi aspektust, ezért választ kell kapnunk arra, hogy mi az az indok, ami miatt Ágnes asszony büntetőjogi felelősségre vonás nélkül távozhatott.
A ballada akkor kezdődik, amikor a tragédia már megtörtént, mindössze annyi tennivalónk maradt, hogy feltárjuk az ehhez vezető indítékot és motivációt.
"Ágnes asszony a patakban
Fehér lepedőjét mossa;
Fehér leplét, véres leplét
A futó hab elkapdossa."
A ballada szereplői előtt, ahogy a mű értelmezői előtt is nyilvánvaló, hogy a vérfolt a férjtől származik, ám ha a lepedőhöz kapcsolódó birtokos személyjelet komolyan vesszük, akkor az arra utal, hogy Ágnes saját lepedőjéről van szó. Véleményem szerint, ha a férjének a lepedője volna, akkor a "fehér lepedőt mos" verzió lenne indokolt. Azon túl, hogy ez nem csak egy nyelvtani akadékoskodás, vizsgáljuk meg a véres lepedő kérdését kriminalisztikai szempontból, vagy ha úgy tetszik józan paraszti ésszel.
Amennyiben az a feltevés, hogy Ágnes a meggyilkolt férj véres lepedőjét mossa, akkor azt miért viszi ki a patakra, azaz a falu színe elé? Miért nem mossa ki otthon, hogy ne lássa meg senki? Ha pedig még gyakorlatiasabban gondolkodunk, akkor a további kérdés az, hogy a halott férje alól egyáltalán miért veszi ki a lepedőt? Elképzelhetjük, hogy amennyiben a halált szúrt sebek okozták, ami miatt a férj életét vesztette, akkor a gyilkossági helyszínen jelentős mennyiségű vért találunk, ott nem csupán a lepedő véres, hanem minden más is. Miért pont a lepedőt akarná az asszony kirángatni és kimosni? Azzal nem lesz tisztább a helyszín. És a helyzet sem.
Reálisabb az a lehetőség, hogy Ágnes asszony a saját lepedőjét mossa, a saját vérével. A kérdés itt viszont az, hogy miért van Ágnes vére a lepedőn. Az egyik lehetséges megközelítés szerint ez menstruációs vér és valószínű, hogy az elfojtás révén bekövetkező bűntudat sajátos áthelyeződésével állunk szemben. A gyilkosságból eredő vér és a menstruáció mint a gyermektelenség, terméketlenség vérjele eggyé válik Ágnes tudatában. Kállay Géza értelmezésében a "csibém vére / Keveré el a gyolcs leplet"
- 73/74 -
magyarázatot Ágnes az odagyűlő "utcagyermek"-nek adja, és éppen a gyermekek látványa hozza felszínre azt a fájdalmat Ágnes elméjében, amit a foganás-képtelenség, az elvesztegetés miatt érez.[36]
Ez a verzió logikus, de azért nem értek vele egyet, mert ebben a korszakban a menstruáció témaköre olyan mélyen gyökerező társadalmi tabutéma volt, hogy teljességgel elképzelhetetlen, hogy valaki a falu színe előtt a patakban mossa az ilyen típusú szennyes ruhadarabot. A nők ilyenkor mindig a férfiaktól elkülönülve mosakodtak, és az ekkor használt kimosott ruhadarabokat is eldugva kellett szárítani. Erre minden társadalmi osztály leányait megtanították. Még a cselédet alkalmazó polgári családokban is az úriasszonyok maguk mosták az erre a célra szolgáló ún. felkötő rongyot és fehérneműt.[37]
A másik verzió szerint a "csibém vére / Keveré el a gyolcs leplet" sorban van a megoldás, ami szerint a "csibém" a női nemi szerv eufémisztikus megnevezése. Ugyanakkor lehet még a meg nem fogant vagy elvetélt gyermek becéző megszólítása.[38] Milbacher Róbert elmélete egy olyan többszörös tabuval körülvett témát érint, amely első olvasásra meglehetősen meredek, de mind jogilag, mind lélektanilag lehetőséget ad arra, hogy megoldás legyen. Milbacher elmélete szerint a gyilkosság közvetett kiváltó okaként a szeretőtartás hátterében a férj férfiatlansága vagy még inkább terméketlensége lehet. Milbacher is elismeri, hogy ez nyilván nem lehet hivatkozási alap az emberöléssel kapcsolatban, azonban kényszerítő erőként determinálhatja a cselekvést.[39] Elemezzünk egy olyan lehetőséget, ami szerint Ágnes asszonynak azért volt szeretője, mert a házasságában nem fogant gyermek. A hagyományos felfogás szerint a gyermekáldás az élet szükségszerű velejárója, s elítélték a meddő házasságokat. Amennyiben a férj alkalmatlan volt a gyereknemzésre, nem találták annyira idegen megoldásnak, hogy másik férfit találnak biológiai apának. Létezett a nemzőtárs, vagy vendégapaság gyakorlata is.[40] Az ilyen típusú, kívülről jött segítséget elfogadott dolognak tekintették, a férj magáénak ismerte el a gyermeket, azonban nyilván adódtak helyzetek, amikor emiatt konfliktus keletkezett.
Ebben a történetben is egy helyen tartózkodott a férj, a szerető és az asszony, amikor a tragédia megtörtént. Ekkor már ismeretes volt, hogy Ágnes gyermeket vár. Lehet az kiindulópont, hogy a férj és a szerető összeszólalkozott, amit tettlegesség követett. Tegyük fel, hogy a férj látva tehetetlenségének élő bizonyságát, a nemzőt, valami kezében lévő tárggyal lesújt az asszonyra, és ezt folytatni szándékozik, hogy világossá tegye, noha nemzésképtelen, azt tesz, amit akar törvényes házastársával. A természetes apa védi gyermeke és ezzel együtt a gyermek anyjának életét. Ágnes a férj bántalmazásának következtében rosszul lesz, hasára szorított kézzel az ágyra dől, meglátja, hogy a lepedő véres lett. Ezután az asszony menekül, a nemző marad, hogy tartóztassa a bőszült férjet. Ágnesnek nyilván tudnia kellett, hogy gyermekének nemzője verbálisan és tettleg is meg fogja torolni az őt ért bántalmazást, de azzal természetesen (helyzetükből adódóan) nem számolt, hogy
- 74/75 -
a szeretője az emberölés megvalósításig jut, hiszen a paktum úgy szólt, az egyik nemzi, a másik nevére veszi a gyermeket.[41]
Az elkövetéshez szükséges tárgyat, azaz a szúró eszközt az elkövető kérhette Ágnestől, aki ezzel máris bűnsegéddé lépett elő. Azonban, ha rekonstruálunk egy ilyen történetet, akkor felmerülhet lehetőségként az, hogy Ágnes nem is tudta, hogy mihez nyújt segítséget. Időrendben ugyanis úgy történik a cselekmény, hogy:
1. a férj bántalmazza Ágnest,
2. Ágnes rosszul lesz, az ágyra dől és látja, hogy véres lesz a lepedő,
3. az apa/szerető elhatározza, hogy ezért a bántalmazónak lakolni kell,
4. megkérdezi Ágnest, hogy merre van a fiók (ahol a késeket tartják nyilván),
5. Ágnes megmondja és elindul a patakra mosni,
6. a szerető megöli a férjet.
Ágnes tehát segítséget nyújtott az emberöléshez, de anélkül, hogy tudta volna. Nem voltak előzetes ismeretei arról, hogy az elkövető azért keresi a fiókot (vagyis a kést), mert ölni akar. Ez pedig a ténykörülmények nem tudása, vagyis a jogi terminus szerint tévedés, azaz büntethetőséget kizáró ok.[42]
A terhes asszony, - aki olyan régóta vágyott gyermekre - azt látja, hogy a lepedője véres. A vérzés jelentheti azt, hogy elvetélt, de nem minden esetben, mert van ilyenkor valamilyen halvány esély arra, hogy mégis életben marad a magzat. Ha nincs vér, nincs baj, gondolhatta Ágnes, amikor kivitte a lepedőjét mosni. Gondolkodhatott úgy, ebben a beszűkült tudatállapotban, hogy ha eltünteti a vért a lepedőről, akkor visszaáll a rend és mintha meg sem történt volna az előbbi eset, a várandóssága megmarad, nemsokára anya lesz.
Ez az az időszak a történetben, amikor Ágnes talán azt sem tudta, hogy ameddig Ő kint lepedőt mos a pataknál - ki tudja mióta - a szeretője megölte a férjét. Ezután jön a hajdú és az asszony tömlöcbe kerül.[43]
A ballada bővelkedik ártatlanságra utaló szimbólumokkal, melyeket ha nem csupán lírai képeknek fogunk fel, és nem kizárólag egyféleképpen kódoluk, hanem a többi jelentésüket is megvizsgáljuk, akkor eljuthatunk ahhoz a megoldáshoz, ami bezárja a történetet. A legtöbb ártatlansági szimbólum ebben a szakaszban találhatók meg:
"Nosza sírni, kezd zokogni,
Sűrü záporkönnye folyván:
Liliomról pergő harmat,
Hulló vizgyöngy hattyu tollán."
A liliom alapjelentése a bibliai Énekek énekéből, még inkább a későbbi keresztény hagyományból ismert, és a tisztaság, a tiszta élet jelentéséhez kötődik. Különösen az itt található "harmatos" állapotban. A hattyú ugyancsak minden mitológiában megtalálható, mindenütt a tisztaság jelképeként.[44]
- 75/76 -
A liliom, a harmat és a hattyú azonban nemcsak az ártatlanság, hanem a termékenység szimbólumai is egyben és abban bizonyosak lehetünk, hogy Arany János nem véletlenül alkalmazott olyan utalásokat, amelyeknek ilyen kettős értelmük van.[45] A víz és a hozzá kapcsolódó mosás a megtisztulás, új élet szimbóluma. Ha így nézzük, akkor a börtönben megjelenő kis sugár-szál, sugárka értelmezhető annak a reménynek, hogy megmarad a gyermeke, kiváltképp annak a fényében, ha tudjuk: a sugár szimbólum a fogantatás, új élet jelképe is egyben.[46]
"Ha ez a kis fény nem volna/Úgy gondolja: megőrülne."
Ágnesben csak a születendő gyermeke tartja a lelket. Azért esik kétségbe, amikor azt hallja, hogy börtönben kell maradni, mert akkor nem tudja kimosni a lepedőből a vért, és ha az ott marad, akkor a terhessége veszélyben van, márpedig, ha nem lesz gyereke, akkor nem lesz jövője. ("Hová kéne akkor lennem!") A félelem és az ezzel összefüggő elhárítási mechanizmus tehát a lepedő kényszeres mosásában mutatkozik meg, a továbbiakban már nem is érdekli más, csak az, hogy ne legyen vér a lepedőn.
"Jaj, ha e szenny ottmaradna,/Hová kéne akkor lennem!"
A bölcs törvényszék előtt nyilvánvalóvá válik, hogy Ágnestől azontúl, hogy haza akar menni kimosni a lepedőjét, mást nem fognak hallani. Az asszony az eljárás alatt nem védekezett és nem tagadott semmit. Nem is tudott volna, miután Ágnes itt tudja meg, hogy a férjét megölték, rá pedig a szeretője, - akit másnap felakasztanak - terhelő vallomást tett.
Ekkorra már tényleg az őrület határára kerül, és bár számos tragikus tény birtokában van - amelyek egyenként is alkalmasak lennének arra, hogy valaki elveszítse a józan eszét -, még mindig az a legfőbb problémája Ágnesnek, hogy a terhessége megmaradt-e.
A férj halott, a szerető bitón fog veszni holnap.[47] A bölcs törvényszék Ágnes ügyében a fizikai bűnsegély vádját a tévedés indokolásával ejtette, hazamehet szegény asszony. Hazamehet és fehérre moshatja mocskos leplét. Az Isten adjon ahhoz erőt és kegyelmet, hogy a vetéléssel járó elviselhetetlen terhet elbírja.
"Óh! Irgalom atyja ne hagyj el." hangzik el újra és újra minden egyes versszak végén. A bibliai textus Pál apostolnak a korinthusiakhoz írt második levelében található. Pál apostol az Istent jellemzi úgy: az irgalom Atyja és minden vigasztalásnak Istene", mert a benne bízónak a megpróbáltatások mellé megadja a szükséges vigasztalást is. Itt Isten a porig sújtottak vigasztalója, aki előszeretettel emeli fel azokat, akiket az emberi rosszindulat vagy a sorsuk forgandósága maga alá gyűrt.[48] Ez a kommentár szintén Ágnes bűnössége ellen ítél. Arany János okkal zárta le a szakaszokat ezzel a fordulattal.
A jogi értelmezés szempontjából tehát kerek a történet, azonban a büntetőeljárási szakasz végével még nem lett vége a dalban elbeszélt drámának. Az elbeszélő még hét versszakon keresztül ismerteti Ágnes sorsát. Bár büntetőjogilag az asszony ártatlan, lelkileg
- 76/77 -
mégsem nyert feloldozást. Az "ártatlan" kifejezés éppolyan problémákat vet fel, mint a bevezetésben tárgyalt "bűnös"; egyiknél sem lehet pontosan tudni, hogy miről van szó. Ha valaki jogilag feddhetetlen, attól erkölcsi szempontból még nem biztos, hogy sértetlen. A büntetőtudományoknak nemhiába kedvelt témája a bűnösség kérdése, amely annyira komplikált, hogy a válaszokhoz a filozófiát és lélektani tudományokat is segítségül kell hívni, de a témában mindig maradnak dilemmák. Annyi bizonyos, hogy a ballada sorai közül egy sem felesleges és egy sem véletlen.
Ágnes asszony erkölcsi bűne, a házastársi hűtlenség és az azzal járó következmények nem maradtak szankció nélkül, lepedőjét élete végéig mossa, "És ez így megy évrül-évre, / Télen-nyáron, szünet nélkül; / Harmat-arca hő napon ég, / Gyönge térde fagyban kékül."
Az elemzésemben leírt felvetések nem feltétlenül vágnak egybe Arany János elképzelésével és könnyen lehet, hogy ennek a tanulmánynak a széljegyére is idekerülne, hogy "gondolta a fene", de ha mégis megfejtettem a rejtvényt, és megoldottam a bűnügyet, akkor Ágnes asszonyt rehabilitáltam és ezentúl talán kevesebbszer hangzik el vele kapcsolatban a méltatlanul nevéhez ragadt "bűnös asszony" megnevezés.
The relationship between law and literature in János Arany's Mistress Agnes.
In this paper, an attempt is made to illuminate one aspect of the relationship between law and literature in the ballad Mistress Agnes by János Arany. The focus of my analysis will be placed upon the relationship between law and literature and the 21[st] century dilemma inherent therein. I will point out that there are aspects of academic legal literature beyond the piecemeal examples and legal precedent where the questions themselves are far more fascinating than the potential answers. A more holistic approach to the relationship between law and literature from the perspective of legal history, history of ideas, or even cultural history, reveals a much broader spectrum of social scientific phenomena, including legal scholarship, far beyond the determination of whether a literary character is guilty or not guilty.
The greatest challenge in analysing literary heroes implicated in crime is to keep in mind everyone's right to a fair trial, especially the presumption of innocence until proven guilty, since the character is already known through some analysis, and the conviction is often synonymous with the character itself. There is no place for metaphors in the field of criminal law scholarship, and the nature of the discipline is such that it cannot be any different. But let us give Mistress Agnes a fair trial and presume her innocence until her guilt has been proven. ■
JEGYZETEK
[1] Petri György: Irodalomóra hetedikeseknek (Talált vers) című versének kezdősorai.
[2] Takáts József: Arany János szokásjogi gondolkodása. Irodalomtörténeti Közlemények 2002/3-4.
[3] Savigny Friedrich Carl von: Vom Beruf unserer Zeit für Gesetzgebung und Rechtswissenschaft. J. C. B. Mohr. Freiburg, 1814.
[4] Cocchiara, Giuseppe: Az európai folklór története. Gondolat. Budapest, 1962. 216. p.
[5] Cocchiara 1962, 231. p.
[6] Nagy Tamás: Jog és irodalom az antebellum korszak Amerikájában I. Jogelméleti Szemle 2005/4. https://jesz.ajk.elte.hu/nagy24.html
[7] Nagy Zsolt: A magyar jogi oktatás történeti vázlata. Jogelméleti Szemle 2003/3.
[8] Esterházy Péter: Az elefántcsonttoronyból. Magvető. Budapest, 1991. 68. p.
[9] Rixer Ádám: Jog és szépirodalom. Iustum Aequum Salutare 2012/2.
[10] Nagy Tamás szófordulata, több írásában is megjelenik "Feltéve, hogy el tudjuk fogadni: az irodalom több, mint "bánatos alanyi költők locsogása" a holdvilágról vagy hideg szívű kedvesükről, aki épp otthagyta őket [vagy fordítva]."
[11] Bittner Mónika: Miért engedték ki Ágnes asszonyt a tömlöcből. Egy 168 éves irodalmi rejtély lehetséges jogtudományi megoldása című elemzésem alapján. Tanulmányok/Studies 2021/1. 77-88. pp.
[12] Petri György: Március 15-ikére című verse.
[13] Ágnes asszony a férjgyilkos, bűnös asszonyként van a köztudatban.
[14] A "megsajnálták" és az "Isteni igazságszolgáltatás" fordulat a jogi elemzésekben is gyakori lezárása az ügynek, ami meglehetősen furcsa megközelítés a modernkori büntetőjog szempontjából.
[15] Az obszesszív-kompulzív zavar egyik fajtáját nevezték el Ágnes asszony szindrómának, melynek lényege, hogy a beteg az elviselhetetlen tartalmú gondolatokat transzformálja át egy hasonló, de elviselhetőbb cselekedetté.
[16] Ez a történet az egyik feltételezés, de Milbacher Róbert szerint valószínűleg ismerte a Sára asszony című szalontai balladát is.
[17] "Domokossal tegnap a kastélyon kívül, a határban csörgedező patak partján sétálgattunk, hová az itteni parasztasszonyok mosni, sulykolni viszik ruhájukat. Megint köztük volt a falu öreg, bolond parasztasszonya; reggeltől estig mossa már rongyokká foszlott fehérneműjét és rögeszméje, hogy mégis szennyes marad. Időnként eszelős tekintettel rámered a foszlányokra, majd új buzgalommal mosáshoz lát. Szörnyű e megháborodott asszony üres, révedező tekintete."
[18] Arany János Debrecenben tanult jogot és ugyan nem végezte el az egyetemet, jelentős elméleti és gyakorlati ismeretekkel bír a jogtudományokban. Voinovich Géza írja a monográfiájában, hogy miután Arany Jánost 1840 tavaszán másodjegyzővé választották, Kövy Sándor Elementa jurisprudentiae hungaricae című könyvéből tanulta meg a magánjogot.
[19] Takáts 2002.
[20] Hász-Fehér Katalin: A szemlélődő elbeszélői szerepkör Arany balladáiban. Tiszatáj 1996/10.
[21] Szörényi László: "Multaddal valamit kezdeni". Tanulmányok. Magvető. Budapest, 1989. 164-207. p.
[22] Béli Gábor: Magyar jogtörténet. A tradicionális jog. Dialóg Campus. Budapest - Pécs, 2000.
[23] Az ártatlanság nem a Szörényi László szerinti metafizikai (kálvinista) értelmezés szerinti ártatlanság, hanem a köznapi értelemben vett nem bűnös értelmezésben, amit jogtudományi érvekkel is alá lehet támasztani.
[24] Milbacher Róbert: Arany János és az emlékezet balzsama. Az Arany-hagyomány a magyar kulturális emlékezetben. Ráció Kiadó. Budapest, 2009. 214. p.
[25] A német nyelvben például egyértelmű a Sünde, Verbrechen vagy a Schuld közötti különbség.
[26] Finkey Ferenc: A bűnösség fogalom a világi büntetőjogban. Franklin. Budapest, 1941. 468-475. pp.
[27] H. Szilágyi István: Jog és irodalom (habilitációs előadás). Iustum Aequum Salutare 2010/1. 10. p.
[28] Kiss Anna: Bűnbe esett irodalmi hősök. Publicitas Art Média Kft. Kiadó. Budapest, 2008. 45. p. Horváth Attila: Arany János jogi esetei. In: Fekete Balázs - H. Szilágyi István (szerk.): Iustitia modellt áll. Tanulmányok a "jog és irodalom" köréből. Szent István Társulat. Budapest, 2011. 25-38. pp.
[29] Arany János a történetről 1851-ben hallott, tehát az eset ez előtt történt, így az elemzésnél az akkor hatályos Praxis Criminalist veszem alapul Béli Gábor Magyar jogtörténet - a tradicionális jog című könyvével és Pauler Tivadar Büntetőjogtan (1864-1865) kiegészítésével. Pauler az 1848 utáni korszak praxisának, illetve a régi szerzők munkájának felhasználásával írta meg kézikönyvét.
[30] Pauler Tivadar: Büntetőjogtan. Pfeifer. Pest, 1864-1865. A 244. § tárgyalja az örültségek és egyéb elmebetegségek meghatározását.
[31] Praxis Criminalis 62. fejezet az emberölésről, sebzésről és egyebekről 8. § "Az őrültek vagy a tíz esztendő alatti gyermekek, kivéve, ha nem különös gonoszsággal történt." Béli Gábor fordítása.
[32] A kóros elmeállapot büntethetőségi akadálya esetén a feltétel az, hogy a bűncselekmény elkövetésének időpontjában is fent kell állnia és azzal összefüggésben kell lennie.
[33] A később bekövetkezett elmezavart, a büntetőeljárás felfüggesztését a vádlott meggyógyulásáig illetve a kényszergyógykezelést a Praxis Criminalis nem ismerte, így ezt a lehetőséget nem vizsgálom.
[34] Pauler 1864-1865, 383. §
[35] Pauler 1864-1865, 264. §
[36] Kállay Géza: Semmi vérjel. Szövegbe helyező kísérletek. Liget Műhely Alapítvány. Budapest, 2008. https://ligetmuhely.com/liget/semmi-verjel/
[37] Deáky Zita: A női tisztaság és tisztátalanság. A menstruáció különböző aspektusai Magyarországon. In: Keszeg Vilmos - Tötszegi Tekla (szerk.): Tanulmányok Gazda Klára 60. születésnapjára. Kriza János Néprajzi Társaság. Kolozsvár, 2005. 93. p.
[38] Milbacher 2009, 222. p.
[39] Milbacher 2009, 223. p.
[40] Deáky Zita - Krász Lilla: Minden dolgok kezdete. Századvég. Budapest, 2005. 210. p.
[41] A történet rekonstruálásához Milbacher Róbert Ágnes asszony (Arany-átiratok 1.) című munkáját illetve Béli Gábor a témával kapcsolatos diskurzusunkon megfogalmazott gondolatait használtam fel a saját ötletemmel kiegészítve.
[42] Pauler 1864-1865, 264. § tárgyalja A beszámítás általános szabályai fejezet alatt.
[43] Gyanújelek a letartóztatáshoz: "...ha valakit azon a helyen fognak el, ahol a bűntett történt..." Praxis Criminalis 62. Fejezet: az emberölésről, sebzésről és egyebekről. 4. §
[44] Hász-Fehér 2009, 1996. 10. p.
[45] Pál József - Újvári Edit: Szimbólumtár. Balassi. Debrecen, 2001.
[46] Pál - Újvári 2001.
[47] "Aki mást gonosz szándékból megöl, és ezzel embervért ont, ontsák annak is a vérét." Ezzel a mondattal kezdődik a Praxis Criminalis 62. cikke, de rögtön utána különbséget tesz a gonosz szándékból és az ex improviso történt emberölés között, sajnos azonban a hirtelen felindulás mint fogalom elég kiforratlan ebben az időben, így nem is foglalkoztak ezzel érdemben enyhítő körülményként.
[48] Cserháti Sándor: Pál apostolnak a korinthusiakhoz írt második levele. Fordítás és magyarázat. Luther Kiadó. Budapest, 2009. 246. p.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző könyvtáros (Pécsi Egyházmegyei Könyvtár); PTE BTK, Irodalom- és Kultúratudomány MA.
Visszaugrás
