"A legfontosabb számomra a jogállamiság, a jog uralma, amibe az is beletartozik, hogy minden tagállamot azonos mérvcével mérjünk... Ahogy az embereket, úgy az országokat is megilleti a méltóság."
A rendszerváltás utáni időszak történetében Ön az az igazságügyi miniszter, aki a leghosszabb ideje van hivatalban, 2014. június 6-tól. Új eljárási kódexek és összesen 99, az Igazságügyi Minisztérium által beterjesztett és az Országgyűlés által elfogadott törvény előkészítése, számtalan hazai és nemzetközi jogász konferencia megszervezése, igazságügyi együttműködési megállapodások megkötése Szerbiától Vietnámig, díszdoktori cím Miskolcon és Ungváron, magas rangú állami kitüntetések, a Lengyel Köztársaság Érdemrend Parancsnoki Keresztje, a Libanoni Köztársaság Nemzeti Cédrus Rend parancsnoki fokozat mind-mind miniszteri munkája elismerése, és a sort még hosszan folytathatnánk. Mi az, amire a legbüszkébb, és mi az, ami kimaradt az elmúlt öt évből?
Azzal kezdeném, ami kimaradt. A Kincstári Jogügyi Igazgatóságot fel kellett volna állítani, mostoha sorsú intézmény, hiszen már a rendszerváltáskor létre akarták hozni, akárcsak a közigazgatási bíráskodást is, ahol több éves munka előzte meg a szervezeti keretek felállítását, de politikai okokból ez most zátonyra futott. Ez nem tragédia, hiszen az első közigazgatási perrend legalább elkészült, amivel új fejezetet nyitottunk a közigazgatási bíráskodás történetében, és úgy gondolom, hogy ez a kérdés újra napirendre fog kerülni, de l ehet, hogy majd más szervezeti keretek között. Mindenesetre a közigazgatási bíráskodás ügyét sikerült kibillenteni a holtpontról, elindítani egy folyamatot, és már ez is eredmény. Hogy milyen szervezeti keretek között valósul majd meg, az technikai részletkérdés.
A nagy eljárási kódexek, a polgári, a büntető és a közigazgatási perrendtartás előkészítése, az ügyvédi törvény, a választottbírósági törvény, a gyülekezési törvény, a devizahitelesek megmentésével kapcsolatos törvénycsomagok mind-mind komoly jogalkotási munkát igényeltek a minisztériumban, és mindegyikre joggal lehetek büszke, a munkatársaimmal együtt. Mindazonáltal voltak olyan kérdések, amelyek rávilágítottak arra, hogy a jogalkotással foglalkozni kell, egyrészt általánosságban a jogalkotás színvonalával, másrészt konkrétabban a sarkalatos törvények átvilágításával. Át kell tekinteni a törvények és a rendeletek egymáshoz való viszonyát is az Alaptörvény megfelelő értelmezésével és az Alkotmánybíróság
- 4/5 -
vonatkozó döntéseinek figyelembevételével, esetlegesen az Alaptörvény módosítására is szükség lehet. A hátramaradt munkák tekintetében ezt látom a legégetőbbnek.
Mi az, amit Budapesten igazságügyi miniszterként nem lehetett megcsinálni, de az uniós biztosi poszt várományosaként úgy látja, hogy Brüsszelben, egy új pozícióban lehetséges és érdemes?
Az Igazságügyi Minisztériumot ez annyiban érinti, hogy az Európai Parlament tagjaként vagy európai uniós biztosként, amelyik funkciót majd betöltöm, nagyobb ráhatásom lesz az európai jogalkotásra. Vitathatatlan tény, hogy nagyon erős kapcsolat van a tagállami és az uniós intézmények között, tehát ebben az új funkcióban a jogalkotás terén lehet eredményeket elérni, másrészt a kötelezettségszegési eljárásokkal - a másik oldalon ülve - fog az ember találkozni.
Igazságügyi miniszterként azt a mandátumot kapta, hogy őrködjön Magyarország alkotmányos identitása felett, és erősítse az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat. Most milyen mottóval indul útnak?
Ahogy azt az elmúlt öt évben is hangsúlyoztam, a legfontosabb kérdés számomra mint igazságügyi miniszter számára, a jogállamiság, a jog uralma, és ebbe az is beletartozik, hogy egyenlő mércével mérjünk minden egyes országot. A semlegességet emelném ki elsősorban, tehát ha az ember európai színtéren van, akkor európai sapkát is kell hordania, nem elegendő csak a tagállami aspektus. Ugyanakkor európai uniós szempontból, a tagállamok egyenjogúsága alapján azt gondolom, hogy nagyon fontos, hogy minden országot azonos mércével mérjünk. Nagyon fontosnak tartom, hogy a régi és az új demokráciák közötti különbségtétel - szándékosan fogalmazok így -, az szűnjön meg. A tagállamok egyenjogúságában nincs olyan, hogy nagy és kicsi, nyugati és keleti, északi és déli, újonnan csatlakozott és régen csatlakozott, mindegyik ország azonos méltósággal rendelkezik. Ahogy az embereket megilleti az emberi méltóság, úgy a tagállamoknak is azonos pozíciót kell adni.
Egyetemi tanárként, alkotmánybíróként, diplomataként és igazságügyi miniszterként olyan uniós jogi kérdésekkel is foglalkozott, és olyan tapasztalatokra tett szert, amelyeket kiválóan tud hasznosítani európai színtéren, Magyarországot képviselve.
Bármilyen pozícióban is legyek Európában, magyar vagyok, az én megjelenésem Magyarország megjelenése is egyben, tehát a nemzeti és az európai szempontokat egyszerre kell figyelembe venni, és így kell egységesen, szakemberként fellépni. Az európai közös érdekek a tagállami érdekek összességéből áll össze, aminek kialakítása művészet. A mottóm tehát, ha szabad így mondanom, ahogy eddig is, a dialógusra fog épülni, arra a szakmai párbeszédre, amely politikai előítéletektől mentes. Ettől függetlenül természetesen a politikai vitákat is le kell folytatni. Ha azonban politikusok csak politikai színek alapján mondanak véleményt, az veszélyes lehet, negatív hatással lehet a szakmai együttműködésre, ezáltal még nagyobb szakadék alakulhat ki Nyugat- és Kelet-Európa között.
Észszerű tárgyalásra van szükség ahhoz, hogy a rendszerváltáskor sok munkával betömött, Nyugat és Kelet közötti hasadékok továbbrepedését megakadályozzuk.
Helyre kell állítani a bizalmat Magyarország és Európa között. A legnagyobb probléma ma Európában a bizalom hiánya, mert emiatt a kontinensen szakítások jönnek létre, és a szakítás nemcsak a politikusok, hanem a szakemberek szintjén is megjelenik, tehát például amikor egy nyugat-európai jogász egy magyar jogásszal találkozik, rögtön egy olyan érzés alakul ki, hogy az emberi és a szakmai kapcsolatok is meggyengültek. Nem lehet hagyni, hogy szakmai vagy akár baráti kapcsolatok menjenek tönkre politikai döntések miatt. A legfontosabb a kontaktusok megőrzése és a dialógusra törekvés.
Mi a véleménye arról az évek óta megfigyelhető tendenciáról, hogy az uniós intézmények tekintetében egyfajta erőeltolódás látszik?
A legfontosabb az lenne, hogy mindenki a szerződések szerint járjon el, a probléma abból adódik, amikor nem megfelelően értelmezik a Szerződést, vagy egyes intézmények nem tudják betölteni a rájuk vonatkozó szerepkört. Ha az Európai Tanács gyenge, nincs megfelelő vezetése, akkor nem tud politikai iránymutatást adni, pedig a Szerződés értelmében ez l enne a legfontosabb feladata. Az Európai Bizottságnak az Európai Tanács által meghatározott politikai orientációk figyelembevételével kell kialakítania politikáját. A szerződések egyértelműen megmondják, hogy a politikai iránymutatás keretében van a Bizottságnak kezdeményezési joga a Szerződés őreként. Ami számomra nagyon fontos, hogy a kettős standardet kerüljük el. Ne fordulhasson elő, hogy ugyanazért a jogszabályért az egyik országgal szemben fellép a Bizottság, a másikkal szemben pedig nem, noha jól tudom, hogy a Bizottságnak jogában áll eldönteni, hogy mikor indít és mikor nem indít egy országgal szemben eljárást. Azt gondolom, hogy a tagállamok egyenjogúságának elve alapján egyenlő mércével kell, hogy mérjék az egyes országokat. Az Európai Parlament hatásköre pedig egyértelműen rögzítve van. Arra kell tehát törekedni, hogy ne politikai alapon történjék az értékítélet, amely alapján aztán egyes országokat a vádlottak padjára lehet ültetni, hanem a tagállamok tekintetében azonos mérce érvényesüljön.
Milyen érzésekkel távozik a Kossuth térről, mit hagy hátra az utódjának?
Egy nagyon jó szellemiségű Igazságügyi Minisztériumot tudok itthagyni az utódomnak, ahol szakmailag felkészült emberek dolgoznak, akik a nemzeti és a közösségi jogot kitűnően ismerik, és az Alaptörvény értékeit szem előtt tartva végzik a munkájukat. Azt állíthatom, hogy kialakult egy magas szakmai színvonalat képviselő törzsgárda, amelyre lehet építeni, tehát sikerült egyfajta stabilitást teremteni, amire büszke is vagyok. Bízom benne, hogy az utódom tud támaszkodni ezekre az emberekre és ezekre az értékekre, akik és amik nekem is fontosak voltak és lesznek.
Budapest, 2019. június 3. ■
Visszaugrás
