Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

Kálóczi Beáta: Ezer év kultúrája Veszprém megyében (Jegyző, 2011/3., 30-32. o.)

Várak, kastélyok és múzeumok, egyházi és történelmi emlékek, tradicionális valamint folyamatosan megújuló rendezvények és programkínálat, színházak, hungarikumok. Az ezer éves Veszprém megye örökségei Önt is várják!

A megyét járva királyok, főúri nemesek és várkapitányok nyomát követheti a látogató. Történelmi értékeink felújítására, megóvására nagy gondot fordítanak a megyében: a Sümegi vár valamint a várpalotai Thury-vár rekonstrukciójára jelentős európai uniós támogatást nyertek, szintén sikeres pályázatnak köszönhetően újul meg teljes egészében a pápai Esterházy-kastély. A "hétpecsétes" vártúrák keretében érdemes meghódítani a cseszneki, a nagyvázsonyi Kinizsi vár vagy Csobánc várának legmagasabb tornyait is.

A történelmi egyházak és a vallás kultúrája Veszprém megye ezer éves történetének mindvégig szerves részét képezték. Az egyháztörténeti emlékek között említhetjük a bakonybéli kápolnát, az István király által építtetett sólyi kápolnát vagy Pápán a zsinagógát, a barokk nagytemplomot és a református gyűjteményt. Európai uniós támogatással kezdődhetett meg a Bakony fővárosában a Zirci Ciszterci Apátság valamint a sümegi Püspöki Palota felújítása, a Tihanyi Bencés Apátságnál pedig nemrég látogatóközpont épült szintén egy sikeres uniós pályázatnak köszönhetően.

Igazi kulturális kalandokat kínálnak a megyénkben található kiállítóhelyek, ezért érdemes ellátogatni Zircen a Bakonyi Természettudományi Múzeumba, a pápai Kékfestő Múzeumba, a tapolcai Iskolamúzeumba, az ajkai Bányászati Múzeumba, a balácapusztai római villagazdaságba vagy a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság kiállítóhelyeire.

A kiváló minőségű Veszprém megyei hungarikumok - a Herendi porcelán, az Ajka kristály, a pápai sonka - a világ minden táján jól ismert márkanevek. Az elegáns porcelán- és üvegcsodákat valamint azok gyártási folyamatait magunk is megtekinthetjük a Herendi Porcelánmúzeumban és Minimanufaktúrában valamint az Ajka Kristály Üvegipari Kiállításon.

Az ország 22 történelmi borvidékéből 4 Veszprém megyében található, a szőlészetnek évszázados hagyományai vannak a térségben. Ezért borvidékeink településein (pl. Badacsony, Somló, Csopak) rendszeresen szerveznek bornapokat, szüreti mulatságokat, pincenyitogató fesztiválokat.

Veszprém megye olyan rendezvényekkel is büszkélkedhet, melynek évtizedes, sőt évszázados hagyományai is vannak. Nemcsak betyárokat várnak a zirci Betyár Napokra és Országos Betyártalálkozóra, évről-évre ezreket vonz a tihanyi Levendula Fesztivál, az alsóörsi Harley Davidson találkozó, a Művészetek Völgye rendezvénysorozata.

A magyarpolányi Kálvária szolgál helyszínéül az országosan is egyedülálló Polányi Passiónak, amit a falu lakóinak közreműködésével adnak elő minden pünkösdkor. Az Europa Nostra díjjal kitüntetett településen található hazánk legnagyobb népi műemlékegyüttese, amely a Nemzeti Örökség része.

186 évvel ezelőtt rendezték meg Balatonfüreden az első Anna-bált, amely mára az egyik legrangosabb társadalmi eseménnyé nőtte ki magát hazánkban. Balatonfüred nemcsak hazánk első gyógyüdülő városa, hanem a balatoni hajózás bölcsője és itt épült a Dunántúl első kőszínháza is. Füredről rajtol a híres, régi hagyományokkal rendelkező Kék-szalag vitorlásverseny, de tavasztól őszig számos nívós futamot rendeznek itt a vitorlástársadalom több korosztálya számára.

A Balaton-parti város új reformkorát éli, a település szinte teljes egészében megújul.

- 30/31 -

A több milliárdos fejlesztéseknek, nyertes európai uniós pályázatok sorának köszönhetően újjászületett a reformkori belváros, felújításra került a Jókai Emlékmúzeum, valamint a Vaszary Villa, amely állandó és időszakos kiállításoknak, különféle művészeti programoknak ad helyet. A felújított Anna Grand Hotelben rendszeresen tartanak színházi előadásokat, valamint évről-évre egyre több vendéget vonzanak a városba a Füred Fest zenés és színházi előadásai. Balatonfüred a "Szőlő és a bor nemzetközi városa", a városközpontban létrehozott Balatoni Borok Házában ismerhetik és kóstolhatják meg a látogatók a környéken készült isteni nedűket.

Veszprém megye pezsgő kulturális életében fontos szerepet játszanak a színházak. A veszprémi Petőfi Színház mellett a Pannon Várszínház állandó társulatának tagjai lépnek a világot jelentő deszkákra saját kőszínházukban, illetve vidéki helyszíneken. A megyeszékhelyen található a Kabóca Bábszínház, amely a legkisebbeket várja mesés meglepetésekkel; valamint Pápán állandó társulattal működik a Pegazus Színház. Fontos megemlíteni azt is, hogy a megye kulturális kincseit, értékeit számos minősített és díjazott, ifjúsági és felnőtt néptánc csoport, kórus, zenei együttes valamint kamarazenekar közvetíti határokon innen és túl.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére