Hazánkban a pénzügyi szolgáltatások terén a piacgazdaság irányába való első lépés - még 1997-ben a bankrendszer kétszintűvé való átalakítása volt. Ezt követte a pénzintézetekről és a pénzintézeti tevékenységről szóló 1991. évi LXIX. törvény (Pit.) megalkotása, amely már az üzleti alapon folytatott hitelezés szabályozására irányult. Ez a törvény még szétválasztotta a hitelezési és a befektetési piacon lezajló folyamatokat: a hitelezés a pénzintézetek (mint afféle kereskedelmi bankok) tevékenységi körébe tartozott, a tőkepiaci üzleti tevékenységre pedig a különféle befektetési szolgáltatók voltak jogosultak.
Az évtized közepén azonban erős igény jelentkezett a pénzintézetek részéről a tőkepiacon való részvételre. Ez vezetett - több törvényhozási aktuson keresztül - a jelenlegi állapot kialakítására, amelyet - dióhéjban - a következők szerint mutathatunk be.
1997. január 1-jén hatályba lépett a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.), amely átfogóan szabályozza a pénzügyi szolgáltatások teljes körét, köztük a hitel és pénzkölcsön nyújtását, a pénzügyi lízinget, valamint a devizával folytatott kereskedelmi tevékenységet. Pénzügyi szolgáltatások nyújtására a pénzügyi intézmény jogosult, melynek két fajtája van: az egyik a hitelintézet (a bank, szakosított hitelintézet és szövetkezteti hitelintézet), a másik a pénzügyi vállalkozás.
A pénzügyi intézmény mindkét fajtája jogosult (illetve jogosult lehet) hitel és pénzkölcsön nyújtására.[1]
A tőkepiacra való behatolás előtt az 1997. évi CLVIII. törvény nyitotta meg a kaput. A hitelintézetek (a gyakorlatban leginkább a bankok) fokozatosan haladva, 1991. év elejéig a tőkepiac legfontosabb szereplőivé váltak. Az így kialakult helyzetet konzerválta a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (Hpt.), amely a befektetési vállalkozásokkal egy sorban jogosította fel a hitelintézeteket a befektetési tevékenység teljes körű folytatására.[2]
Azzal egy időben, hogy a hitelintézetek gazdasági túlsúlya mind a hitel-, mind a tőkepiacon kiteljesedett, erőfölényük szükségessé tette az ügyfélvédelem szabályainak kialakítását. A következőkben a szabályozás menetét igyekszünk nyomon követni és áttekinteni, hogy az ügyfélvédelem miként érvényesül, illetve érvényesülhet általában és különösen a deviza alapú hitelezés körében. Vizsgálódásunkat a Hpt. hatálybalépésével kezdjük és a 2011. évi fejleményekkel fejezzük be.
A hiteljogviszonyok szabályozása kettős jellegű. Elsőként a Ptk.-nak a pénztartozásról és a kamatról szóló általános szabályai, illetőleg a bankkölcsönre vonatkozó szerződéstípus különös szabályai között kell keresnünk az ügyfélvédelem nyomait, majd pedig a Hpt. szabályait kell sorra vennünk: tulajdonképpen ezeknek kellene kiegyensúlyozniuk a felek erőviszonyából eredő aránytalanságokat.
A Ptk. szabályai a szerződéskötés szabadságának és a szerződő felek egyenjogúságának elvén alapulnak, ezért az ügyfélvédelem csak áttételesen jelenik meg közöttük. Ennek jeleit a következő vonatkozásokban ismerhetjük fel.
A kamatról való megállapodás a Ptk. 523. §-ának (2) bekezdéséből következően a bankkölcsönszerződés egyik lényeges eleme [Ptk. 205. § (2) bekezdés].
A polgári jog hagyományos ügyfélvédelmi rendelkezése volt a kamatmaximum meghatározása; a szerződéses kamat kikötése a maximumot meghaladó részében semmisnek minősült. A kamatmaximálás azonban 1995. év végéig eltűnt mind a Ptk.-ból, mind a bankkölcsönökre vonatkozó egyéb jogszabályokból. A kamat mértékének meghatározása azóta egyedül a felek megállapodásától függ, beleértve a kamatláb megváltoztatását, sőt a hitelintézeteknek a kamat egyoldalú felemelésére (vagy leszállítására) irányuló jogát is. Szabad utat kapott a kamatos kamat kikötése, valamint a hitelintézetek különféle költségeinek az adósra való áthárítása is. A felek megállapodása kiterjedhet a késedelmi kamat mértékére is, a Ptk. 301. §-ában meghatározott mértékek csak a felek megállapodásának hiányában irányadók.
A jelenlegi szabályozás a kamatfizetési kötelezettség tekintetében csak egy olyan rendelkezést tartalmaz, amelynek ügyfélvédelmi jellege felismerhető: a felek által túlzott mértékben megállapított ügyleti kamatot a Ptk. 232. §-ának (3) bekezdése alapján a bíróság mérsékelheti. Azonos rendelkezést tartalmaz a felek által túlzott mértékben megállapított késedelmi kamat mérséklésére a Ptk. 301. §-ának (3) bekezdése is. Ez a rendelkezés a hitelintézet által gazdálkodó szervezetnek nem minősülő adóssal megkötött, továbbá a gazdálkodó szervezettel 2006. március 1-je előtt megkötött bankkölcsönszerződésekre alkalmazandó.
Azt a kérdést azonban, hogy az ügyleti vagy a késedelmi kamat mértéke túlzott-e, csak esetenként, az adott ügy körülményeinek mérlegelésével lehet megítélni. A bírósági gyakorlat egyértelmű abban, hogy kivételes jellegű szabályról van szó, melynek alkalmazása csak különösen indokolt esetben lehetséges. Mindebből lát-
-282/283-
ható, hogy a bírósági mérlegelés lehetősége az ügyfélvédelemnek csak igen halvány jeleit viseli magán.
Hazai jogunkban az ügyfélvédelem itt tárgyalt szabályai (az EU-ba való belépés előkészítése, majd a jogharmonizálás során) a 93/13/EKG irányelv adaptálásával épültek be. Első nekifutásban e feladat teljesülését az 1997. évi CXLIX. törvény célozta meg, majd az ennek nyomán bevezetett szabályozást a 2006. évi III. törvény igyekezett kijavítani és kiegészíteni.
Az EKG-irányelv tulajdonképpen csak a fogyasztási szerződésekben alkalmazott tisztességtelen kikötésekre vonatkozik, törvényhozásunk azonban a feladatot túlteljesítette. A szabályozás lényege - dióhéjban - az alábbiak szerint foglalható össze.
Kiindulási alap: tisztességtelen az olyan kikötés, amely a feleknek a szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit a jóhiszeműség és a tisztesség követelményének megsértésével, egyoldalúan és indokolatlanul a másik fél hátrányára állapítja meg. Nem terjed azonban ki ez a definíció a szerződésnek a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás arányát meghatározó részére. Ezzel a kivétellel a tisztességtelen feltételekkel szemben a törvény két relációban ad védelmet:
- minden olyan esetben, amikor a tisztességtelen kikötés általános szerződési feltételben szerepel, illetve
- a fogyasztói szerződésbe a tisztességtelennek minősülő kikötést a felek a szerződéskötéskor egyedileg nem tárgyalták meg [Ptk. 209. § (1) és (2) bek.]. Azt, hogy kicsoda minősül fogyasztónak ebben a vonatkozásban, a Ptk. 688. §-ának d) pontja határozza meg: a gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül szerződést kötő személy.
A tisztességtelen kikötés jogkövetkezményeit a Ptk. 209/A. §-ának (1), illetve (2) bekezdése a következőképpen határozza meg:
- ha az általános szerződési feltételekben szereplő kikötés a szerződés részévé válik, azt a sérelmet szenvedő fél megtámadhatja, illetve
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
