A 8-6. századokban a görög lángész[1] szelleme által hódította meg a földközi-tengeri világ népeit, átvéve eredményeiket, amelyeket azután már úgy adott vissza nekik, úgy osztott meg velük, mint görög tudományt. Ennek a történelemnek apoteózisa, fénykora Szolón (640-559) törvényeitől (594) a makedón II. Philipposz (359-336) Khairóneia (338) melletti győzelméig tart.
Ennek a - par excellence - szellemi Sturm und Drang korszaknak e vereséggel történt lezárulta után két és negyed évezredig nincs görög függetlenség. A görög lángész világraszóló nagyságát éppen az mutatja, hogy elég volt hazájában a honfoglalástól számított alig félezer év az alkotásra, s olyan művet hozott létre amely - még így is - párját ritkítja a világtörténelemben Ugyanakkor a teljesen hellenizálódott Arisztotelész tanítványnak, a makedón Nagy Sándornak a görögökön győztes II. Philipposz 20 éves fiának (356-323) elég volt alig több mint egy évtized csaknem az egész akkor ismert világ fegyveres meghódítására. Hogy ez milyen nagy tett volt, azt negyed évezred múlva egy nagy történelmi személyiségnek Róma legnagyobb hadvezérének, Iulius Caesarnak Nagy Sándor szobra előtti sírástól fuldokló felkiáltása mutatja: "Semmit sem értem el!"
Ez a másfél évtized nemhogy nem negligálta a megelőző fél évezred görög eredményeit, hanem - miután birodalmába került a megelőző évezredek négy nagy civilizációjából három (Egyiptom, Mezopotámia, India) - magasabb szintre is emelte. Olyan ázsafrópai birodalmat hozott létre, amilyent előtte - az első ilyen jellegű birodalmat hosszú évtizedek harcával - a nagy perzsa királyoknak sem sikerült Ezek nélkül a hódítások nélkül nem jöhetett volna létre az a hellenisztikus kultúra, amelynek korokon átsugárzó eredményét a legtisztábban a Nagy Sándor alapította város, Alexandria és egyeteme, Nagy Sándor barátja és egyik legjobb hadvezére, a Ptolemaiosz Szotér létrehozta Muszeion mutatja.
A Muszeionnak olyan világraszóló felfedezései voltak (egyebek közt), mint a heliocentrikus, majd (400 év múlva) a geocentrikus világkép. Olyan módszereket fejlesztettek ki például az orvostudományban, amelyet nemcsak addig nem gyakoroltak, hanem amelyet még az elkövetkező másfél évezredben sem fogadtak el: az ember(i tetem) boncolása[2] (sőt az emberi viviszekció). Ugyanakkor a klasszikus ókor alkotásaitól semmivel el nem maradó olyan művészi csodák születtek, mint például a Muszeion-ban is tanult rhodoszi szobrászok, Hagészandrosz, Polüdórosz, Athénadórosz műve, a Laokoón szoborcsoport, amelyet a római flotta főparancsnoka, a pompeji áldozatok mentése közben hősi halált halt nagy természettudós (a monumentális Naturalis Historia szerzője) és történész, Plinius (23-79) a valaha volt legnagyobb művészi teljesítménynek nevezett, olyan alkotásnak, amely "minden festményt és szobrot felülmúló[3] műremek" (s talán egyáltalán nem mellékesen: az ókori világ 7 csodája egyikének).
Mindezek olyan városban születtek, amely lakosságának lélekszáma, összetétele és gazdagsága vonatkozásában felülmúlt minden korábbi települést.
"A Nílus Aithiopia határaitól egyenes vonalban folyik észak felé, az ún. Delta vidékéig; azután, mint Platón mondja, a fejénél szétszakadozva háromszög alakúvá teszi ezt a vidéket: a háromszög oldalai a mindkét oldalon elszakadó és a tengerig nyúló ágak, mégpedig a jobb oldali Péluszionnál, a bal oldali Kanobosznál s a mellette levő ún. Hérakleionnál, alapvonala pedig a Péluszion és Hérakleion között levő tengerpart. A Nílusnak tehát két torkolata van, az egyiket péluszioninak, a másikat kanóboszinak és hérakleioninak nevezik: ezek között van még öt más tekintélyes torkolat és még több kisebb... Az egész sziget kb. 3000 sztadion kerületű.[5] A Delta szemben levő partvidékeivel együtt ezt Alföldnek is nevezik. A Nílus áradásai alkalmával az egészet elborítja a víz, s tengerré válik a lakóhelyek kivételével. Ezek vagy természetes, vagy mesterséges dombokon épültek, mind a tekintélyes városok, mind a falvak, s távolról nézve szigeteknek látszanak.
Minthogy ennek a munkának legnagyobb és legfontosabb része Alexandreia s annak környéke, tehát ezzel kell kezdenünk. A partvidék, ha Pélusziontól nyugat felé hajózunk, a kanóboszi torkolatig kb. 1300 sztadion, s ezt mondottuk a Delta alapvonalának; innen Pharosz szigetéig további 150 sztadion. Pharosz egy hosszúkás kis sziget, nagyon közel a szárazföldhöz, két bejáratú kikötővel. Partja ugyanis, mely két földnyelvet bocsát előre a tengerbe, öblöt alkot, a földnyelvek között azonban van egy sziget, amely az öblöt elzárja, minthogy hosszában fekszik előtte.
- 157/158 -
Pharosz földnyelvei közül a keleti közelebb van a szárazföldhöz és annak a földnyelvéhez (ennek Lokhiasz a neve), és a kikötő bejáratát összeszűkíti" - kezdi a város alapítása után harmad évezreddel leírását Sztrabón (2000 évvel ezelőtt!). Majd így folytatja: "Minthogy a régi egyiptomi királyok megelégedtek azzal, amijük volt, s nem voltak ráutalva a behozatalra, ellenségei voltak minden odahajózónak, különösen pedig a helléneknek (mert fosztogatók voltak, s földjük szegénysége miatt a máséra vágyakoztak), ezért őrséget állítottak erre a helyre azzal a paranccsal, hogy az odaérkezőket távolítsák el. Ezeknek az ún. Rhakótist adták lakóhelyül, mely most Alexandreia városának a hajógyáron túl fekvő része: akkor csak egy falu volt. A falu környékét átadták a marhapásztoroknak, akik szintén távol tarthatták a kívülről odaérkezőket. Amikor azonban odajött Alexandrosz és látta a hely kedvező fekvését, elhatározta, hogy a kikötőnél megerősített várost épít.[6]
A város fekvése sokféle szempontból kedvező. Ezt a helyet ugyanis két tenger mossa: az egyik az ún. Egyiptomi-tenger északról, délről pedig a Mareia-tó, amelyet Mareótisznak is neveznek. Ezt sok csatornán át a Nílus tölti meg felülről is, meg oldalról is, s ezeken a behozatal sokkal nagyobb, mint a tenger felől, úgyhogy a tavi kikötő gazdagabb lett, mint a tengeri. Itt ugyanis az Alexandreiából való kivitel nagyobb a behozatalnál.
A város területének az alakja köpenyforma, amelynek hosszúsági oldalait mintegy 30 stadionnyi átmérővel a tenger hullámai mossák, szélességi oldalai pedig a földszorosok, mindegyik 7 vagy 8 stadion, s ezeket egyik részről a tenger, másik részről a tó zárja be. Az egész várost lovakkal és szekerekkel járható utak szelik át, a két legszélesebb több mint egy plethron szélességű s egymást derékszögben vágja kétfelé. A városnak nagyon szép nyilvános terei és királyi palotái vannak, s ezek egész kerületének a negyed- vagy harmadrészét foglalják el. Mert egyrészt pompaszeretetből mindegyik király hozzátett valami ékességet a nyilvános épülethez, másrészt a meglévő épületekhez a maga számára még külön is építtetett egyet.. .De mindegyik összefügg egymással is, meg a kikötővel is, és mindazzal, ami azon kívül van. A királyi épületeknek egyik része a Muszeion, sétakerttel, az exedrával és egy nagy lakóhelyiséggel: ebben van a Muszeionban elhelyezett tudósok étterme. Ennek az intézménynek vannak közös jövedelmei, s van papja, akit akkor a királyok állítottak a Muszeion élére, most pedig Caesar. A királyi épületek egy másik része az ún. Séma, amely körül volt kerítve s ebben voltak a királyok sírjai, köztük Alexandroszé is. Ptolemaiosz ugyanis, a Lagosz fia, az utóbbinak a holttestét elvette Perdikkasztól, aki azt elhozta Babylónból s kapzsiságból és Egyiptom megszerzése céljából ide vonult. Itt pusztult el hát katonái kezétől, amikor Ptolemaiosz megtámadta és egy magányos szigeten körülzárta. Perdikkasz tehát meghalt, át- meg átszúrva a reá támadó katonáknak a lándzsáitól. A vele levő. királyok, Aridaiosz, Alexandrosz gyermekei és felesége, Róxané, azonban elhajóztak Makedoniába. Alexandrosz holttestét Ptolemaiosz Alexandriába vitette, s ott temettette el, ahol most is fekszik...
A nagy kikötőben a behajózástól jobbra Pharosz szigete és tornya, a másik oldalon pedig a szirtek vannak és a Lokhiasz földnyelv a királyi várral. Amint befelé hajózunk, bal kéz felől vannak a Lokhiasszal összefüggő, beljebb fekvő királyi épületek, sok és nagyszerű teremmel és ligettel. Ezek alatt fekszik a királyok tulajdonában lévő ásott és zárt kikötő, s az ásott kikötő előtt fekvő Antirhodosz szigetecske királyi várral és kikötővel; így nevezték el, mint Rhodosz versenytársát. Ezen túl fekszik a Theatron, azután a Poszeidion, az ún. Emporiontól előrenyúló kanyarulat Poszeidón templomával, amelyhez Antonius a kikötő közepébe még jobban benyúló töltést csatolt, s annak a végén egy királyi lakot építtetett, amelyet Timónionnak nevezett el. Ez volt az utolsó műve, amikor az aktioni vereség után barátaitól elhagyatva Alexandreiába hajózott. Azután a Kaiszareion következik, majd az Emporion és a raktárak s ezek után a Heptasztadion után Eunosztosz kikötője következik, s ezen túl az ásott kikötő, amelyet Kibótosznak is neveznek; itt is van egy hajókészítő üzem. Ennek a belső részéből egy hajózható csatorna húzódik egészen a Mareótisz-tóig. A csatornán kívül fekszik még a városnak egy kis része, azután a Nekropolisz nevű előváros következik, amelyben sok kert, sírhalom és a halottak bebalzsamozására szolgáló épület van. A csatornán belül van a Szarapeion, s még több más régi szenthely, amelyek azonban a Nikopoliszban épült új szent helyek miatt majdnem elhagyatottak; ott van ugyanis az amphiteatron, a sztadion, s ott szokták tartani az ötéves versenyjátékokat is; a régieket már nemigen becsülik. Röviden szólva a város tele van emlékművekkel és templomokkal: a legszebb a gymnaszion, több mint egy sztadion hosszúságú csarnokával. A középen fekszik a törvényszék és a liget. Itt van a Paneion is, egy emberi kézzel készített kúp alakú magaslat, hasonló egy sziklás dombhoz, s erre csigalépcsőn lehet fölmenni, a csúcsáról pedig minden oldalról lehet látni az alatta elterülő várost. A hosszúsági főút a Nekropolisztól a gymnaszion mellett a Kanóboszi-kapuig húzódik. Azután az ún. hippodromosz következik és a mellette lévő többi út a kanóboszi csatornáig. Ha keresztülmegyünk a hippodromoszon, ott van Nikopolisz, egy város nagyságú lakóhellyel a tengerparton; Alexandreiától való távolsága 30 sztadion. Ezt a helyet Augustus
- 158/159 -
Caesar is tiszteletben tartotta, mert itt győzte le egy csatában az Antoniusszal ellene támadókat, s miután a várost rohammal elfoglalta, Antoniust öngyilkosságra kényszerítette, Kleopátrát pedig arra, hogy élve adja meg magát. Nem sokkal később azonban a fogságban észrevétlenül Kleopátra is öngyilkos lett, kígyómarással vagy rákent méreggel (mert mind a kettőt mondják), s így történt, hogy a Lagidák uralma sokévi fennállása után megsemmisült." Így írt a több mint 2000 évvel ezelőtti földrajztudós.[7]
A Muszeion úgy jött létre, mint a Zeusz fejéből teljes fegyverzetében kipattant Pallasz Athéné: nincs a történelemben még egy ilyen egyetem, amely (talán a XX. századi brasiliait kivéve) a város - ahol létesült - alapítása (332) után alig negyed századdal gondolatból valóság (308) lett. Nem lehet véletlen, hogy mindhárman - a városalapító Nagy Sándor, az egyetemalapító Ptolemaiosz és a Muszeion létrehozásának iniciátora, Démétriosz Phaléreosz - Arisztotelész tanítványai voltak.[8] Azt biztosan állíthatjuk, hogy egy tudományos intézmény - alapítása után olyan rövid idő alatt, mint a Muszeion - ilyen világraszóló eredményeket a történelemben soha felmutatni nem tudott, arról nem is szólva, hogy tudósainak neve két és negyed évezreddel később is töretlenül ragyog. Bár véleményünk szerint is az egyetemet nem néma fala, hanem tanárai szelleme alapítja meg, itt "a falakra" is gondolni kell, hiszen ilyen tudományos, kulturális és sportcentrum, valóságos "tudós város" milliós nagyvárosban még soha sehol nem jött létre.
Mielőtt az egyetem, a Muszeion tudományos eredményeire rátérnénk, az egyiptomi Ptolemaioszoknak kultúra iránti elkötelezettségéről szólok. A tíz Lagida 300 éves uralma alatt (323-30) szinte töretlen volt a kultúra és a tudomány támogatása. De ezen belül is kiemelkedő volt az első három Ptolemaida tevékenysége. Különösen I. Ptolemaiosz tevékenységéről kell szólni: nem volt véletlen az alacsony származású fiú fantasztikus karrierje. A világhódító Nagy Sándor egyik legkiválóbb katonája (személyesen tette ártalmatlanná a III. Dareiosz perzsa király által Nagy Sándor ellen felbérelt gyilkost 329-ben), hadvezére. Nagy Sándor halála után tisztában volt azzal, hogy a diadokhoszok közül senki nem képes a nagy király helyébe lépni, ezért ő javasolta a babiloni tanácskozáson a birodalom felosztását. Kivételes diplomáciai és stratégiai képességgel rendelkező politikus volt a három évszázadot megért királyi dinasztiát alapító Ptolemaiosz (aki 367-ben született, és 323 és 283 között uralkodott).[9] Kilenc utódának többségével együtt a kor legkiválóbb uralkodói közé tartozott, különösen kiemelkedő a tudományok és a művészetek támogatása területén megvalósított munkája. 308 táján hozta létre Démétriosz Phalériosz[10] iniciálása alapján a Muszeiont. Ő alapította a híres alexandriai könyvtárat. Ahogyan azonban az új intézmény tudósait Ptolemaiosz Szotér összegyűjtötte, az is a király zsenialitását dicséri: Indiától és Perzsiától Mezopotámián, Kis-Ázsián, Magna Graecián és Hellászon át Líbüáig és Felső-Egyiptomig gyűjtötte és hívta a legjobbakat intézményébe (olyan fizetéssel, amilyenről eredeti hazáikban nem is álmodhattak).[11 ]Életében az egyiptomiak többször is istennek nyilvánították. Nemcsak Egyiptom gazdasági felvirágoztatásáért, hanem - emellett - a tudományok támogatásáért is mindent megtett: ő maga is híres író volt (életének utolsó éveiben megírta Nagy Sándor hadjáratainak hiteles történetét).[12] Olyan tudósok, költők éltek udvarában, mint Philétasz, Zénodotosz, Sztratón, Hékataiosz, Eukleidész és sokan-sokan mások (az első három, fiának, a későbbi II. Ptolemaiosznak volt a nevelője).
I. Ptolemaioszt a trónon követő fia a Muszeion alapítása táján[13] született. Ő, II. Ptolemeiosz Philadelphosz (283-246) tette igazán naggyá az egyetemet, s lett a Muszeion a tudományok és a művészetek kiemelkedő központja. Nagylelkű támogatóként már életében nagy elismertségnek örvendett (a verselő király maga is jeles tudós volt): olyan udvari költők voltak a barátai, és sereglettek köréje, mint a tudós kürénéi Kallimakhosz (310-240)[14] és Theokritosz (310-240).[15] Kallimakhosz - Philétász mellett - a hellenisztikus elégia megteremtője. Költészetének és esztétikai programjának hatása alól a klasszikus ókorban az elégiát és epigrammát művelő kortárs költők és utódok közül szinte senki sem tudta kivonni magát. A király gyarapította a könyvtárat (egy Alexandrosz nevű költőt például azzal bízott meg II. Ptolemaiosz, hogy rendezze a könyvtárban lévő tragédiákat),[16] támogatta a múzeumot, óriási pénzeket biztosított a kutatóközpont tudósainak. Von Wilamowitz szerint ez az időszak volt a hellenisztikus civilizáció csúcspontja. III. Ptolemaiosz (mint mellékneve, Euergétész = jótevő is mutatja) folytatta apja és nagyapja politikáját. A sors neki ugyan csak negyed századot adott (246-221), de eredményei nem kisebbek, mint elődeié, akikhez hasonlóan hatalmas új épületekkel gazdagította a "tudósok városát". Elődeihez hasonlóan mindent megtett Egyiptom anyagi és tudományos felvirágoztatásáért: folytatta a Fajjum-oázis termővé tételét és betelepítését,[17] megreformálta a naptárat (az év hosszát 365 és negyed napban határozta meg, elrendelte a negyed-
- 159/160 -
évenkénti szökőnap naptárba illesztését), a 311-es évet tette meg a Ptolemaiosz Kor első évének. Ugyanakkor nagy segítséget adott a földrengés pusztította Rhodosznak. Egyiptomot ereje teljében, stabil és virágzó gazdasággal adta át fiának, Philopatornak, aki 16 évesen került a trónra (221-től 205-ig uralkodott). Az eddigi elődeit tisztelő, sőt dédapját istennek nyilvánító egyiptomiak fellázadtak ellene (Polübiosz gerillaháborúnak írja le az egyiptomi nép ellene folytatott harcát!). Halála után 5 éves fia került a trónra. Uralkodásának talán egyetlen pozitívuma: 196-os rendelete kőbe vésve maradt ránk - a 3 nyelvű (görögül és egyiptomi nyelven kétféle írással: hieroglif és démotikus jelekkel) ún. rosettei kövön -, ennek segítségével Champollion (1790-1832) megfejtette (2000 év múlva) az egyiptomi írást.
Kik voltak azok a költők, akiknek műveit Ovidiustól Jusztinianoszon át Vörösmartyig szívesen olvasták? Vagy azok a tudósok, akiknek tételeit ma is minden iskolában tanítják-tanulják?
Az írók, tudósok doyenje, a királyi udvar legidősebb művésze, akinek azonban a legrövidebb élet adatott: Philétász (340-290), a költő és filológus - a Muszeion első vezetőjének, Zénodotosznak a mestere és vele együtt II. Ptolemaiosz nevelője -, akinek költészetét a világirodalmi rangú Theokritosz (305-240)[18] utolérhetetlen példaképnek tekinti (csakúgy, mint Kallimakhosz). Partheniosz elégiái és Euphorión kiseposzai, Theokritosz, Bión és Moszkhosz[19] (ez utóbbinak - a szakértők szerint - az Europé történetét feldolgozó verse a hellenisztikus költészet egyik legszebb darabja) idilljei egyaránt sokat köszönhetnek Kallimakhosz újításainak.[20]
A természettudományokban, elsősorban is a medicina területén olyan Muszeion-beli orvostudósokról kell megemlékezni, mint Hérophilosz (320-240) és Eraszisztratosz (304-240). A kis-ázsiai Khalkedónban született, Kósz és Knidosz orvosi iskoláiban tanult Hérophilosz I. Ptolemaiosz udvari orvosa volt a Muszeion első orvostudósa, a híres alexandriai orvosi iskola megalapítója. A hippokratészi nedvkórtan (humorálpatológia)[21] helyett négy életfenntartó erőt (dünamisz) tételezett. Boncolásai és az ezekből levont következtetései tették halhatatlanná. Viviszekciót is végzett halálraítélteken.[22] Különösen az aggyal kapcsolatos kutatásai jelentettek mérföldkövet. Elkülönítette az erektől és az inaktól az idegeket, megkülönböztetve az érző- és a mozgatóidegeket. Felsorolhatatlan az, amiben újat adott (pl. a pulzus számolására vízi órát használt, s a pulzusnak négy jellegzetességét írta le: erősség, hosszúság, sebesség, ritmus). Több elnevezés tőle származik. Eraszisztratosz is tanult a híres kószi orvosi iskolában, a filozófiát Arisztotelész vejénél, a botanikát pedig Theophrasztosznál. Azt vallotta, hogy a medicina alapja az élettan és a kórbonctan ("halott-tan": közvetlenül a halál beállta után végzett boncolást). A gyógyításnál többre becsülte a megelőzést (csakúgy, mint a védakori indiai orvosok évezreddel korábban), amit mértékletes és egészséges életmóddal próbált elérni. Az értelem fejlettségét az agyvelő barázdáltságával hozta kapcsolatba (következtetéseit az ember és az állatok agya összehasonlításából vonta le), s az agyat tartotta a gondolkodás székhelyének, mint Hérophilosz is (vagy korábban Alkmaion, Hippokratész és Platón).[23] A Muszeion két nagy orvostudósa élettani rendszerének közvetlen folytatója nem volt (majd csak 400 év múlva Galénosz). Tanítványaik terméketlen vitái termelték ki az ún. empirikus orvosi iskolát a Muszeionban. Megalapítója az alexandriai Szerapion (210-130). Ő és kollégái az elméleti tudást elvetették, csak saját tapasztalataikat fogadták el. Az a mondás járta körükben: nem ékesszólással kell gyógyítani, hanem gyógyszerekkel, nem azzal kell törődni, mi okozza a betegséget, hanem mi gyógyítja meg.
Az irodalom és a medicina után az egyik par excellence görög[24] tudományról, a Muszeion-beli matematikáról kell említést tenni. A számok tudományában Eukleidész (323-283) professzor matematikája 2000 évre (Gaussig és Bolyaiig) meghatározta a gondolkodást. Az ún. "Ludolf-féle" számot 3,14-ben meghatározó, a gömb térfogatának képletét, a saját magáról elnevezett törvényt megalkotó Szürakuszai-i Arkhimédész (287-212) is itt kezdte tudományos karrierjét. Az alexandriai gépész és matematikus Héron (270-200) találmányai máig azonos elven működnek. Fiatalabb kortársa a pergai (Kis-Ázsia) születésű Apollóniosz (265-190), a Nagy Geometer a Muszeionban tanult és annak professzora. Ö írta talán az egész antikvitás legeredetibb, legjelentősebb tudományos könyvét a kúpszeletekről. E művében vezette be a parabola, az ellipszis és a hiperbola elnevezéseket. A d értékét pontosabban állapította meg, mint Arkhimédesz. Egyik fontos műve a "Gyűjtőtükör", egy másik "A dodekaéder és az ikozaéder összehasonlítása". Bevezette az excentrikus és epiciklikus mozgás fogalmát a bolygók mozgásának magyarázatára (akkor járt a Pergamoni Hellén Királyságban, amikor épült az itteni Muszeion - egyetem és könyvtár - és itt írta a kúpszeletekről szóló könyvének első változatát). Ahogyan a nagy alexandriai orvosoknál felsorolhatatlanok eredményeik, ugyanúgy Apollóniosznál is!
- 160/161 -
A tudománytörténetbe nevüket örök időkre bevéső tudósok és művészek felsorolhatatlanul hosszú sora alkotott itt. Ilyen volt az orgonaépítő Ktészibiosz (290-210). Ilyenek voltak a heliocentrikus[25] világképet kidolgozó Arisztarkhosz (300-230) és Eratoszthenész (275-195), továbbá Hipparkhosz (160-125) matematikus-fizikus-csillagászok, továbbá a görög irodalomtörténet alapjait lerakó Kallimakhosz (310-240), vagy az ún. alexandriai kanón összeállítója,[26] Arisztophanész Büzantiosz (257-180).[27] Mellettük olyan történészek, mint az itt tanuló vagy dolgozó Polübiosz (200-118),[28] Diodórosz (80-20),[29 ]Plutarkhosz (42-126) és Appianosz (78-166).[30]
A képző- és iparművészeti alkotások létrehozói közül sokan ugyancsak a Muszeionban tanultak. Így a Laokoón szoborcsoportot megalkotó rhodoszi szobrászok, a 136 méter magas Pharosszigeti világítótorony mérnöke, Szósztratosz (320-250) is itt tanult és dolgozott. De itt tanult Epigonosz (260-200), a Haldokló gallus és sok más híres szobor megálmodója. De itt vált híres szobrásszá a milói Venus eredetijét kifaragó Alexandrosz (160-90) és névrokona (200-130), a talán leghíresebb, legismertebb Homérosz szobrot (148-ban) elkészítő mester.
A Muszeion olyan vezetői, mint éppen az első, az epheszoszi Zénodotosz (333-260), az első görög költők szövegeinek gondozója, az első filológus,[31] vagy az olyan vezető, mint a már említett, líbüai Kürénéből való Kallimakhosz, továbbá tanítványa, az alexandriai Apollóniosz (293-200) is itt tevékenykedtek. Vagy a másik nagy filológus, a számotrakéi Arisztarkhosz (216-144): a ma olvasható homéroszi eposzok szövegeinek minden sora az ő olvasatában maradt ránk (aki a több mint félmillió kéziratos kötetet számláló könyvtár[32] egyik legjelentősebb vezetője volt).[33]
Érzékeltetendő a Muszeion jelentőségét, a fenti közel két tucat nagyságból néhánynak a munkásságát érintenünk kell. Így a fentebb említett tudósok közül pl. Eukleidész matematikája 2000 évre (Gaussig és Bolyaiig) meghatározta a gondolkodást. Fiatalabb kortársa, Arisztarkhosz egy egész háromnegyed évezredre megelőlegezi a heliocentrikus világképet, amikor kimondja, hogy a Föld a saját tengelye körül forog és kering a Nap körül. Fiatalabb professzortársa és munkatársa, Eratoszthenész elvileg hibátlan módszerrel kiszámította a Föld nagyságát, kerületének a ma ismert 40 millió méterét 39,7 millió méterben határozva meg. Egy generációval később élő, kutatásaikat folytató Hipparkhosz kimutatja, hogy a Föld a Nap körül ellipszis alakú pályán kering, s a Földet hosszúsági és szélességi körökre osztja. Ezek a tudósok szinte pontosan meghatározták a Földnek a Naptól és a Holdtól való távolságát (ezeken kívül sok csillagászati műszert szerkesztettek, amelyek közül nem egy évezredig szolgált). A Muszeionban tanult Arkhimédesz Szürakuszaiban végez kutatómunkát, megalapozva a mechanika és a hidraulika tudományát. Nevéhez fűződik a gömbölyű testek mértanának megteremtése a d felfedezésével. Antik források szerint mintegy 40 szerkezetet talált fel (csigasor, vízemelő, optikai eszközök, fogaskerék stb.). A Muszeionbeli tudósok közül a kor talán legegyetemesebb koponyája (költő, irodalmár, természettudós) - a már említett - kürénéi Eratoszthenész (275-195) volt, aki Khronographiai c. művében egységes kronológiát adott. Kiindulópontja a Kr. e. 776. évi olimpia volt: ekkor jegyezték fel a távfutás győztesének - Koroibosz atlétának - a nevét (előtte már kb. 200 év óta tartottak játékokat). Az ókori történészek ezt az Eratoszthenész kidolgozta érát alkalmazták (az utolsó olimpiai játékokat Kr. u. 391-ben tiltotta be mint pogány szokást Nagy Theodosius római császár). Összesen 293 olimpia adatai maradtak ránk (a betiltás és az újranyitás közt 1500 év telt el!). Eratoszthenész tehetségét egyebek között az is mutatja, hogy 20 évesen a könyvtár vezetője lett, s naptárához hasonlóan fontos kronológiája, amelyet a trójai háborútól kezdett. Mint költő[34] földije, Kallimakhosz, nyomdokain járt. De hatással volt rá egy másik kürénéi, az egyik itteni filozófus, Euhémerosz (310-230), aki egy olyan fantasztikus útleírást alkotott, amely szerint Uranosz, Kronosz, Zeusz egykor élt földi uralkodók voltak.
A későbbiekben a római korban[35] tovább működő alexandriai Muszeionban olyan tudósok dolgoztak, mint Arisztodémosz, az Alexandriában élő görög filológus a Kr. e. 2. században. Arisztarkhosz tanítványaként foglalkozott a klasszikus kori görög irodalommal, főként Pindarosz költészetével. Régészeti kutatásainak középpontjában Pindarosz szülővárosának, Thébainak a régmúltja állt. Arisztarkhosz egy másik kitűnő tanítványa Dionüsziosz Thrax (170-90) görög nyelvész, grammatikus (Alexandriából később Rhodosz szigetére költözött, ott működött tanítványai körében). Lexikográfiai magyarázatokat készített Homérosz Iliászának egyes részleteihez. Elsőnek írt rendszeres görög nyelvtant Tekhné grammatiké címmel. E grammatikája úttörő jelentőségű. Miután szamotrakéi Arisztarkhosz kritikai jelei idők folyamán hibásan hagyományozódtak át, ezért Arisztonikosz (Kr. e. 30-Kr. u. 30.) görög grammatikus a romlott jelzéseket sorra vette és kijavította. A homéroszi költeményekhez kommentárokat írt,
- 161/162 -
magyarázta Hésziodoszt és Pindaroszt is. Értéke Arisztarkhosz közvetítésében van.
A bekezdés elején állított "tovább működés" nem minden nehézség nélkül ment. A nem Plutarkhosz "méretű" apologeták tudják, hogy Caesar 4000 katonával partra szállva Kr. e. 48-ban megostromolta a Királyi Negyedet, s a könyvtár ekkor lett a lángok martaléka (így pl. tudja a nem görög római, Titus Livius, aki azt írja, hogy Alexandriában 400 ezer könyvtekercs égett el, amikor 48-ban Caesar elfoglalta a várost). Kleopátra (és Antonius) 200 ezer kötettel alapozta meg az új könyvtárat. Később a tudós római császárok, Hadrianus (117-138) és Marcus Aurelius (161-180) is részt vettek a Muszeion tudományos vitáiban. A város és a Muszeion első vesztét mégis a rómaiak okozták: az apa-, a testvér- és tömeggyilkos császár (aki még az óriási méretű római fürdőjéről is nevezetes), Caracalla (211-217) Alexandria stadionjában vérengző kedvének újabb bizonyságát adva legyilkoltatta a városi fiatalok összefogdosott ezreit, miközben a korábbi császárok kedvelt tudományos központját, a Muszeiont feloszlatta (fél évszázad múlva, 269-ben a rendkívüli szépségű palmírai arab királynő, Zenobia (267-272), aki magát Kleopátra leszármazottjának tekintette, fél évtizedre elfoglalta Alexandriát, saját magát Zenobia Augusta-nak nevezve kisebbik fiát Egyiptom királyává tette). A várost Aurelianus császár (270-275) "felszabadította" 273-ban, és lerombolta. A rombolást tovább folytatták: I. Theodosius császár bezáratta a pogány templomokat, lerombolták a Szerapisz templomát, ledöntötték az isten szobrát, majd Jusztinianosz záratott be minden templomot és iskolát (539). A Kleopátra által Antoniusnak építtetett, Caesareumnek nevezett templomot a keresztények saját templomnak alakították át, mígnem 914-ben az első siíta fátimida kalifa, al-Mahdi (Obeidallah; 909-934) le nem romboltatta.
Majd jöttek az új Szotérok: Kleopátra, a Caesareum fenségét emelendő, Héliopoliszból Alexandriába, a Caesarium mellé két obeliszket hozatott, amelyeket a későbbi megmentők (= rablók) Londonba és New Yorkba szállítottak. Megjegyzésre érdemes: Egyiptom ősi földjén a görögök várost a tengerparton alapítottak (Naukratiszt, majd 300 év múlva Alexandriát), az arabok pedig a sivatag szélén (Fusztát, később: Kairó). Ez a földdarab tehát kb. 2500 évig volt a fáraói Egyiptomé, majd a görög kereskedők alapította város megjelenésétől a római uralomig több mint fél évezredig görög. A római uralom itt alig több mint négy évszázadot ért meg, a bizánci még ennyit sem: mindössze negyed évezredet. Kb. ugyanennyi volt a par excellence arab uralom is, hogy azután 3 nagy "egyiptomi" dinasztia uralja mintegy 600 éven át (fátimida, ajjubida, mameluk). Ezután 300 évig a muszlim török az úr, majd - Mohamed Ali Egyiptomának csaknem független évtizedei után - az európai gyarmatosítók évszázada következik a Szuezi csatorna államosításáig. Egyiptomnak 50 évvel a csatorna államosítása után csaknem fél évszázados független története van (benne Alexandriának). Írott történelme több mint 5000 éves.
Napjaink egyik izgalmas kérdése volt legalább is a 2007. év elején világszerte: az antik világ 7 csodája[36 ]mellett a mai világ 7 csodája (amelyek közül 2 valójában ókori).
A Türoszban született, a Muszeionban tanult görög epigrammaköltő, a Cicero által is nagy csodálattal emlegetett Szidóni Antipatrosz (170-100) Anthologia Graeca[37] című gyűjteményének egyik darabjában nevez meg először(?) hét olyan alkotást, amelyek a későbbiekben "az ókori világ 7 csodája" név alatt váltak ismertté:
"Ló és harci szekér robogott falain Babülonnak,
éliszi tájon állt Phídiász műve: Zeusz.
Függőkertek amott s dőlt kolosszusa Éeliosznak,
fáraók gúlái s Mauszólosz sírja meg itt.
Mindezt enszemeim látták s én egyre, egyre csodáltam,
mígnem elém tárult Artemisz temploma is,
felhőkbe mártva fejét. Kérdeztem én hangosan akkor:
olümpi oromról látja-é mindezt a Nap?"[38]
Itt is tudtul kell adnunk azt a véleményünket, hogy soha nem lehet azt mondani: ez a szerző vagy ez az esemény volt a történelemben az első: vagyis azt, hogy Antipatrosz volt az első leírója a 7 világcsodának. Ugyanis egyharmad évezreddel korábban ugyancsak 7 világcsodát ír Hérodotosz (484-425): Babilon falai (71 km hosszú, négyesfogat elfért rajta), Szemirámisz függőkertje (alapja 1200 m hosszúságú), ugyancsak Babilonban Zeusz hatalmas ülőszobra (24 tonna arany). A többi egyiptomi: Kheopsz és Kephrén piramisai, a Labürinthosz (3000 helyiséggel; a fentebb idézett Sztrabón kétezer évvel ezelőtt még épségben találta a labirintust) és a mesterséges Moirisz-tó (kerülete 530 km, benne két 149 m magas piramissal). Ez a hét világcsoda tehát Hérodotoszé.
Egy kis ízelítő, hogy mi mindennel foglalkoztak a Muszeion tudósai. Dionüsziosz Szkütobrakhión görög író Alexandriában működött grammatikusként, ahol Cicero egyik mesterét, Arkhiaszt is tanította. Mitológiai összefoglalásokat írt. Dionüsziosz Halikarnasszeusz (Kr. e. 70-Kr. u. 10) szónok, esztéta és történetíró 30 és 8 között Rómában retorikát oktatott. Alapos ismerője a klasszikus irodalomnak. Egyik művében Lüsziasz, Iszokratész, Iszaiosz,
- 152/163 -
Démoszthenész művészetét méltatja.[39] Dionüsziosz Halikarnasszeusz (80-140) irodalom- és zenetörténész. Múzsai története a zenekísérettel előadott költemények történetével foglalkozik.
A későbbi Muszeion-beli orvosok közül megemlítjük Aszklépiadészt (130-40; egy sokáig élő orvosi iskola[40] alapítóját), Ammónioszt (90-20; a lithotómoszt, aki a városban dolgozott), Marinoszt (120-52; az anatómust), akit Galénosz nem győz dicsérni, s aki 20 könyvben írta le saját megfigyelései alapján az anatómiáját: az anatómia történetének egyik legnagyobb személyisége, aki Pergamonban, Alexandriában és Rómában tanult jeles orvosok keze alatt. Epheszoszi Rufosz (80-138) ugyancsak anatómus, az egész Római Birodalom Galénosz melletti legnagyobb orvosa, akinek munkássága Hérophilosz és Eraszisztratosz művein alapul. Nagyon sok szervről és betegségről ír, majmok és sertések boncolásával fogalmazta meg anatómiai, idegrendszeri megállapításait. Egy nagy alexandriai orvosról feltétlenül meg kell emlékezni: epheszoszi Szóranoszról (98-138), aki a Muszeionban tanult orvoslást és Rómában praktizált, mint nőgyógyász. Méhtükröt és kényelmes szülőszéket készített. Az antik nőgyógyászat legjobb tankönyvét írta (ami az egész középkorban is alapműnek számított). A módszertani orvosi iskola képviselője volt.
De itt tanult az ókor Hippokratész melletti legnagyobb alakja, Galénosz is (120-200), aki egységes és hiánytalan rendszerbe foglalta az antik világ összes gyógyászati ismeretét, s rendszertana a középkoron át az újkorig abszolút tekintélynek örvendett (az ókori négynedvtant egy sajátos és különös pneuma elmélettel kombinálta). Állatokon végzett boncolásaiból vonta le anatómiai következtetéseit.
Egy nagy orvosnak még szerencséje volt: azért lehetett orvos és kiváló szakember, mert II. Theodosius császár Muszeiont bezáró rendelete előtt fejezte be tanulmányait: a pergamoni Oreibasziosz (326-403). Szülővárosa Muszeionjában kezdte, az alexandriaiban folytatta (ahol ekkor már skolasztikus jellegű volt az oktatás!). Athénba ment, ahol barátságot kötött Nagy Konstantin császár unokaöcs-csével, Iulianusszal (a későbbi császárral: 361-363). Lutetiától Perszepoliszig számtalan helyen szolgált mint katonaorvos. Császári barátja biztatására írta meg 72 könyvből álló Szünagogai iatrikai címen a legnagyobb görög orvosok munkáinak kivonatolását (amiből orvos fia számára Szünopszisz néven 9 kötetben összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat).
Végül szólni kell a Muszeion egyik legnagyobb hatású tudósáról, akinek felfedezése a leghosszabb ideig élt: Ptolemaiosz Klaudioszról (90-180). A Muszeionban tanult és hosszú élete során mindig itt dolgozott. Matematikus, csillagász és földrajztudós. Geocentrikus világképét Hipparkhosz és pergéi Apollóniosz tudományos eredményeire támaszkodva fogalmazta meg: a világmindenség középpontjában helyet foglaló Föld körül kering a Nap, a Hold és az 5 bolygó, rajtuk kívül helyezkedik el az állócsillagok szférája. Fontos történeti munkája a Baszileioi kanonész, a babiloni, perzsa, egyiptomi, római uralkodók pontos dátumaival 747-től Diocletianus császárig (284-305). Fontos zeneelméleti könyvet is írt Harmonikon címmel. Feltételezi egyik művében, hogy a látás a szemből kiinduló látósugarak segítségével történik. Fontos geográfiai műve 8100 nevezetes ókori földrajzi helyet ír le.
A kereszténység térhódításával a Muszeion helyzete mind nehezebbé vált. Bár a római hódítás kezdetén ízelítőt kaptak a hódítónak a görög (egyáltalán: az idegen) kultúrával szembeni ellenséges magatartásából,[41] de mindez elhanyagolható volt a keresztény bandák egymással leszámoló utcai harcaihoz, romboló, sőt a hivatalos egyházi emberek embertelen cselekedeteihez viszonyítva is. A keresztény főiskola, a Didaszkaleion - Órigenész vezetésével - olyan szellemet honosított meg a kereszténnyé váló Alexandriában, ami méltó volt a Muszeion[42] hagyományaihoz addig, amíg Pantainosz, Kelemen[43] és Órigenész állt az intézmény élén.
Az alexandriai egyetem, a Muszeion Kr. u. 391-ig állt fenn, amikor a pogány hagyományokat gyűlölő I. (Nagy) Theodosius császár (379-395) bezáratta. 700 évet élt.
Így élt tovább a pogány athéni Akadémia szelleme fennállásának több mint 9 évszázada[44] alatt párhuzamosan több más korabeli intézményben is.[45] Ha világtörténelmi jelentőségűnek mondhatjuk a platóni Akadémia 916 éves, továbbá a több mint fél évezredet megélt arisztotelészi Lükeion működésének tudományos eredményeit, mindez együtt szinte alig fogható az alexandriai Muszeion kétharmad évezredes (Kr. e. 308-Kr. u. 391) csodálatos tudományos tündökléséhez. ■
JEGYZETEK
[1] "A bennünk lakozó lángész sajátja a kalandvágy, amelynek köszönhetően legyőztünk minden földet és minden tengert" - idéz Thuküdidész (460-400) Periklésznek (494-429) a háború áldozatai felett tartott gyászbeszédéből.
[2] Ha a mumufikálással kapcsolatos ilyen jellegű tevékenységet nem tekintjük boncolásnak.
[3] Nem véletlen, hogy a piramisokat "a királyok kincsei ostoba fitogtatásának" tekintette.
[4] Sztrabón (Kr. e. 64-Kr. u. 26): Geógraphika, Budapest 1977
[5] Egy 3000 sztadion kerületű terület 24.316 km[2] nagyságú föld. Annak a tíz kormányzóságnak a területe, amely eb-
- 163/164 -
ben a térségben van, 1964-es adatok szerint, 24.600 km[2] volt.
[6] A Nagy Sándor alapította Alexandria nevű városok közül az első Alexandreia Troasz volt, Trója közelében (amelyet negyed évezred múlva Caesar a Római Birodalom fővárosává akart tenni). Az egyiptomi a harmadik volt. A legtöbb Alexandria - kb. egy tucat - a Tigris és az Indus közötti hatalmas térségben volt.
[7] Bár talán közismert, megjegyezzük, hogy a Nílus-delta nem volt ismeretlen a Nagy Sándor korát megelőző görög gyarmatosítók előtt, hiszen Naukratisz alapítása negyed évezreddel előzte meg Alexandriáét.
[8] Sándor Pellában három éven át magántanítványa (oktatója volt még - mások mellett - a szigoráról híres Leonidász és Lüszimakhosz), ahol - a királyi udvarban - Ptolemaiosz is élt, mint a fiatal Sándor barátja és hallgathatta a filozófust, Démétriosz pedig a Lükeionban volt 330 körül Arisztotelész, ill. Theophrasztosz tanítványa (egyébként jó barátjával, a komédiaköltő Menandroszszal együtt, aki azonban nem fogadta el I. Ptolemaiosz meghívását a Muszeionba). És még egy negyedik Arisztotelész tanítványról is meg kell emlékezni a Muszeion kapcsán, aki talán nem is az utóbbi kettőhöz (Ptolemaioszhoz és Démétrioszhoz) hasonlítható, hanem az elsőhöz (Nagy Sándorhoz), sőt magához a Mesterhez (Arisztotelészhez). Theophrasztoszról van szó, aki - amikor a politikai helyzet megengedte - Athénben (éppen Démétriosz arkhónsága kezdetén, a 318/317-es tanévben professzora és barátja, Arisztotelész tiszteletére megalapította az irodalom és a művészetek házát a Múzsáknak szentelt templom mellett ôï oi Iiooaszii (Muszeion - Múzeum) néven. Démétriosznak menekülnie kellett Athénből évtizedes kormányzóság után. Az arisztotelészi Lükeion igazgatója (322-288), Theophrasztosz a nagy filozófus, közös mesterük, Arisztotelész emlékére létrehozott múzeuma alapján javasolhatta Démétriosz a mindezen személyekhez kötődő Ptolemaiosznak a Muszeion elnevezést Alexandriában.
[9] A Szotér (megmentő) nevet 305-ben, Rhodosz felszabadítása után kapta (azt a Démétriosz makedón királyt űzte el, aki Protogenész, a festő védelmére őrséget állíttatott).
[10] A 350 és 283 között élt athéni államférfi, szónok és filozófus 317 és 307 között Athén kormányzója volt (erre a tisztségre Kasszandrosz makedón hadvezér nevezte ki). A komédiaköltő Menandrosz barátja. A régi athéni demokrácia visszaállítása után előbb Thébába menekült, majd Egyiptomba ment. Itt szónokként tüntette ki magát I. Ptolemaiosz udvarában, s azzal, hogy javaslatot tett a Muszeion létrehozására. Az Iliászról és az Odüsszeiáról írt irodalomtörténeti tanulmányokat és kiadta Aiszoposz bölcs mondásait és az un. hét görög bölcs szentenciáit.
[11] Hogy a nagy király, I. Ptolemaiosz Szotér az általa megismert világból mit meríthetett, arra néhány példát (a Muszeion megalapítása előtti 2-3 évtizedből, vagy még korábbi időkből, amelyeknek tárgyiasult emlékeit saját szemével láthatta). Indiában, Takszasílában láthatta, tapasztalhatta azt a tárgyiasult orvosi kultúrát, aminek megteremtése - mások mellett - Átreja nevéhez fűződik (ha személyesen nem is láthatta Kási - ma Benares - egyetemét, de hallhatott az előző évszázad nagy sebészprofesszoráról, Szusrutáról), s tudhatott ezen professzorok (Átreja, Szusruta) korabeli kiemelkedő tudású követőiről. Láthatta Perzsiában azoknak a perzsa mestereknek a műveit, amelyek oly naggyá tették Szusza, Perszepolisz, Ekbatána és a többi hatalmas, rendezett és gazdag perzsa várost (és láthatta a megelőző negyed évezred perzsa hadjáratai alkalmával összehordott kincseket). Az egykori Mezopotámia eredményeit már gyermekkorában jól ismerhette a tőle kevesebb, mint 100 évvel korábban itt járt Hérodotosz leírásából. Kis-Ázsiából két "szerzeményt" említünk: első udvari orvosát, Hérophiloszt és a Nagy Geométert, Apollónioszt. Hazáját, Hellászt pedig már a Muszeion alapításakor is 60 éves király jól ismerte, legfeljebb azt sajnálhatta, hogy meghívását - elvi okokból - többen nem fogadták el (éppen mint katonatársának, Démétriosznak jó barátja, a Hellászban oly nagy becsben álló komédiaköltő). Milétoszban járva a nagy Hékataioszra gondolva szerezte meg kortársát, az abdérai Hékataioszt (360-283), a Homéroszról és Hésziodoszról alapmunkákat író tudóst, aki Aigüptiaka címmel az ország őstörténelmét egyiptomi források felhasználásával írta meg (hasonlóan az egyiptomi görög pap, Manethón azonos című csaknem kortárs művéhez). De ismerte abdérai Ktésziász (460-390), a híres orvosdinasztiából származott orvosnak és történésznek - a talán az első európai orvostörténésznek is nevezhető - Perszika, Asszüriaka, Indika című műveit, "az elbeszélés gyönyörűségeit", ahogyan egy és negyed évezred múlva Phótiosz (820-891) nevezte e munkákat, amint kitűnően ismerte Ptolemaiosz az udvarában élő Lükosz (340-270) Hisztória Libüész című (Kallimakhosz által is sokszor használt) munkáját is. Líbüáért (ez volt a mai Afrika neve még évszázadokkal később is!) pedig még fegyvert is képes volt fogni: hiszen csak Küréné olyan tudósokkal volt tele, mint akár Athén: a legnagyobb Muszeion-tudósok közül való volt Kallimakhosz és Eratoszthenész sok más kürénéi szerzemény mellett. A tudományosság magában Egyiptomban még mindig világszínvonalú volt. A Ptolemaiosz szemében halhatatlan király, Nagy Sándor azt akarta megvalósítani tudományos céllal, amit előttük az egyiptomi XXVI. dinasztia egyik fáraója véghezvitetett (talán megjegyzésre érdemes: Nekao (609-593) "Afrika" körülhajózására adott megbízatását teljesítő föníciai hajósok beszámolóját a 150 évvel későbbi tudós történész, Hérodotosz azért nem hitte el, mert a hajósok azt állították, hogy az út során kétszer is a fejük felett volt a Nap, egyszer pedig tőlük északra). Mindez a válogatás a nagy király zsenialitását dicséri.
[12] Ugyanúgy, mint sors- és kortársa, Arisztobulosz (390290), aki tisztként vett részt Nagy Sándor háborúiban, az indiai hadjárat (327-325) alatt pedig parancsnoki posztot töltött be. 84 éves korában írta Nagy Sándor életéről szóló művét. Az Alexandrosz hagyomány egyik kiemelkedő továbbörökítője. Lukianosz indokolatlan negatív értékelésével szemben a római császárkor Alexandrosz ellenes műveinek visszautasítása Arisztobuloszé (nyilván ilyen, Nagy Sándor emlékét befeketítő "levél": "Sándor, a király, Iuppiter Hammón (ilyen erővel azt is írhatta volna: Buddha) fia üdvözletét küldi anyjának, Olümpiának", aki erre azt válaszolta: "Fiam, ne gyanúsíts és ne vádolj be engem Iuno (természetesen: Héra) előtt, aki bizony bajt fog zúdítani rám, ha leveledben te nyíltan kijelented, hogy én az ő vetélytársnője vagyok").
[13] Vagyis 309 és 307 közöttre teszik születését a különböző források.
[14] Kallimakhosz (310-240) kürénéi család sarja. II. Ptolemaiosz meghívására került a nemrég alapított egyiptomi királyi könyvtár és múzeum (Muszeion) munkatársai sorába. Rendkívül széles körű tudományos tevékenységet fejtett ki: 800 tekercsnyi tudományos műveinek legnagyobb része elveszett, de felölelte a néprajz, a mitológia, a nyelvészet, az állattan és a fizika több területét. 120 tekercsből álló bibliográfiát állított össze alfabetikus elrendezésben és műfaji szempontok szerint. Esztétikájának alapja a kis-műfajiság (ezért is szokta volt mondogatni: "Nagy könyv, nagy gonoszság"). Himnuszai nélkülözik a korábbi hasonló költészet fenséges áhítatát.
[15] Theokritosz (305-260), a világirodalmi rangú költő idilljeivel Ptolemaiosz Philadelphoszt dicsőíti, s életének utolsó évtizedét a költészetet nagyvonalúan támogató király udvarában töltötte.
[16] Ez nem is volt kis feladat, hiszen ekkor már a Muszeion könyvtárában 90 ezer mű volt 400 ezer kötetben. Új könyvtárat kellett építeni a túlzsúfoltság miatt, a Szerapeiont. Ezt 389-ben Theophilosz érsek (t412) romboltatta le (és nem az "öreg arab király, Omar, aki a fürdőben a könyvtár értékes könyveivel fűttette be a kemencéket", amint állítják a történelemhamisítást iparszerűen űző historikusok; Omar kalifa, mellékesen, soha nem járt itt). Theophilosz volt az az egyházi vezető, aki a ke-
- 164/165 -
resztény egyház egyik valaha élt legnagyobb lángelméjének, a Muszeion egykori hallgatójának, Órigenésznek (184-254; a Didaszkaleion nevű alexandriai katekétaiskola vezetőjének 217-231) még a gondolatait is üldözte, nemcsak a híveit (még az utóbbiakat befogadó Jóannész Krüszosztomosz (344-407) konstantinápolyi püspököt - akit éppen ő, Theophilosz, mint alexandriai pátriárka szentelt fel 398-ban - is halálba kergette).
[17] Ha valahol, akkor Egyiptomban elmondható Thomas Mann-nal szólva, hogy mélységesen mély a múltnak kútja. Már a termővé tételét megkezdte Menész fáraó csaknem 3000 évvel korábban, majd II. Szeszósztrisz fáraó az egész térség rendezését megpróbálta elvégeztetni (és két piramist is építtetett).
[18] Aki idilljeivel Ptolemaiosz Philadelphoszt dicsőíti, s aki életének utolsó évtizedét a költészetet nagyvonalúan támogató király udvarában töltötte.
[19] Moszkhosz (190-120) szürakuszai költő és grammatikus, Arisztarkhosz barátja és tanítványa, aki ugyancsak huzamosabb időt töltött Alexandriában, s a Theokritosz által meghonosított bukolikus költészet egyik legnagyobb alakja. Faludi és Vörösmarty idejében rendkívül kedvelt volt; de az ókorban Ovidius (+Kr.e. 18), majd később Tasso (+1595) is nagyra becsülte.
[20] Akinek verseit Sallustius (+Kr.e. 35) adta ki, amely kiadást még 1000 évvel később is szívesen forgatták. Ovidius is feltétlen tisztelettel emlegeti, műveit Jusztinianosz (527-565) korában is szívesen olvasták, maga tudós keresztény császár is.
[21] Bár magát az iskolát később haireszisz logiké (vagyis dogmatikus) iskolának nevezték.
[22] "Ők még élő bűnözőket boncoltak fel, akiket a királyok a börtönből a rendelkezésükre bocsátottak, s amíg volt élet a vizsgáltakban, addig szemlélték azt, amit a természet elrejtett előlük, amíg lélegeztek, addig figyelték a szerveket... Nem kegyetlen dolog bűnösöknek a halálbüntetése révén keresni a gyógyulás útját minden elkövetkező ártatlan nemzedék számára".
[23] Ezzel szemben nem kisebb tudós, mint Arisztotelész a szívet tartotta a mozgás és a gondolkodás szervének, amint ennek alapján egy későbbi irányzat, a pneumatikusok is (ennek a hosszú időt megért irányzatnak az alapítója a görög - kilikiai származású - Athénaiosz (Kr. e. 1. század) volt, aki a betegségek okát a pneuma - levegő, lélegzet, lélek - elváltozásaiban kereste, s aki az Istent azonosította a világmindenséget betöltő pneumával; így azt mondhatjuk, hogy - miután hatott rájuk a sztoikusok pneuma-tana - hidat képeznek a kitióni Zénón (336-264) kidolgozta sztoikus irányzat és a Plótinosz (205-270) körül kibontakozó újplatonikus áramlat között). A pneumatikusok közé sorolják a Kr. u. első században élt, a Muszeionban tanult orvost, Aretaioszt is, akinek - halála után másfél évezreddel - nagyon sok műve előkerült: rendkívül sok mindenről írt meglepően korszerű színvonalon és magas etikai mércével.
[24] Vannak szaktudósok, akik állítják, hogy az indiaiak a 10-es alapú számírásukhoz (amelyet, kialakulása után több mint egy évezreddel az arabok közvetítettek Európába) a nullát a görögöktől (esetleg a kínaiaktól) vették át (tény, hogy a fiatal Ibn Színá 996-ban azt írja, hogy "an-Nátilinál tanulva megismertem az indiai számokat", amelyekről viszont az 1003-ban elhunyt II. Szilveszter pápa úgy beszél, mint arab számokról).
[25] Kortársa volt az ugyancsak az alexandriai könyvtár élén állt Apollóniosz Rhodiosz (295-210), a híres költő, a trónörökös nevelője, kezdetben Kallimakhosz barátja. Négy kötetből álló eposza az Argonautika, a hellenisztikus költészet legterjedelmesebb emléke (fele az Odüsszeiának!): a kisműfajúsággal szemben a homéroszi nagyepikát újította fel, s Kallimakhoszt ezzel ellenségévé is tette (nem kétséges, kire értette: "Nagy mű, nagy gonoszság!").
[26] 62 évesen került a Büzantionból származó tudós a Muszeion könyvtára élére, ahol összeállította azon költők jegyzékét, akiket olvasni érdemes.
[27] Dionüsziosz grammatikus, zenetudós, irodalomtudós. Az ókor egyik leghíresebb grammatikusának, Arisztophanész Büzantiosznak a tanára. Arisztophanész Büzantiosz (257-180) Alexandriában elhunyt grammatikus, aki fiatalon a Muszeionba került olyan kiváló mesterek keze alá, mint Kallimakhosz, Eratoszthenész, Zénodotosz és más professzorok. De tanítványa sem akárki: saját kutatási területén legkiválóbb tanítványa szamotrakéi Arisztarkhosz (aki a homéroszi tanulmányokkal nála kezdte pályafutását). Büzantiosz készített egy Homérosz kiadást, amelyet kritikai jelekkel látott el. A Mester mellett lírikusokkal és drámaírókkal is foglalkozott. Különösen fontosak Pindaroszra vonatkozó kutatásai.
[28] 20 éves kora után tanult a Muszeionban, míg 170-ben haza nem hívták az akháj szövetség hipparkhoszának. A történelem tanulmányozása a legigazibb nevelője a politikusnak, egyedüli tanítómestere a sors változásait önérzettel elviselő embernek. Pontos és hiteles történészként kiemelkedő hely illeti meg a történetírók panteonjában.
[29] Diodórosz (90-21) 30 évet áldozott történeti munkája megírására. Nagy utazásokat tett, megtanult latinul is. Hosszabb ideig tartózkodott Alexandriában és Rómában. Terjedelmes világtörténeti munkájának címe: Bibliothéké (a mitikus kortól 54-ig). Phótiosz és VII. Kónsztantinosz császár sok töredékét őrizték meg (volt egy Diodórosz nevű költő és grammatikus, aki Sztrabón jó barátja).
[30] Alexandriai születésű görög történetíró, aki a városban különböző közigazgatási tisztségeket viselt, majd Hadrianus császár (117-138) alatt Rómába költözött, s lett 3 évtizeden át császári hivatalnok. Rhómaika c. nagyszabású történelmi munkája szakított az addigi történetírás annalista hagyományaival és a római históriát a birodalom egyes területeinek történetére tagolva tárgyalja. Itt meg kell jegyezni, hogy olyan történészek és írók, mint pl. Augustus császár műveinek fennmaradása is csak a véletlennek köszönhető, illetőleg annak, hogy esetleg sokan mások hivatkoztak rájuk, így élve túl a századokat. Az egyiptomi születésű, Muszeionban tanult, a könyvtár anyagát használó Athénaiosz (202-284) hatalmas műveltségű író volt, aki tudatosan a jövőnek dolgozva 29 tudós férfit szólaltat meg különböző felfogások képviseletében és több mint 800 idézetet mondat el velük (vesz ki műveikből), amelyeket innen ismerünk (15 könyvéből 12 fennmaradt, így még szerencséje is volt).
[31] Bár a kürénéi Eratoszthenész nevezte magát először filológusnak.
[32] A Kr. e. 297-ben megépült könyvtár újjáéledt 2300 év múlva. A Bibliotheca Alexandrina alapkövét Mubarak elnök 1988 nyarán tette le, s a norvég Snohetta cég terve alapján a munkálatok 1993-ban kezdődtek. 2001-re felépült 88 milliárd Ft-os költséggel a világon egyedülálló könyvtár (összesen majd 5 millió kötettel). Olvasóterme a világon a legnagyobb (70 ezer m[2]; akkora, mint a 4 utca által határolt, 12 kat. holdnyi orvoskari tömb; ami akár néhány személyes kutatótermekre is pillanatok alatt átalakítható).
[33] Arisztarkhosz Arisztophanész Büzantiosz tanítványa. Arisztarkhoszé pedig VI. Ptolemaiosz király (181-146). Munkásságából a Homérosszal kapcsolatos tevékenysége emelkedik ki. Álláspontja szerint Homéroszt Homéroszból kell magyarázni. Elutasította Kratész (220-148) és a pergamoni iskola allegorizáló Homérosz magyarázatát, s azt a felfogást is, hogy Homérosz minden tudás és bölcsesség összefoglalása (ennek az iskolának egy későbbi nagysága Dionüsziosz Attikosz (Kr. e. 40.-Kr. u. 40.) rétor a pergamoni szónokiskolában Apollodórosz tanítványa, irányvonala az atticizmus volt). Szerinte a költő a gyönyörködtetés kedvéért beszél. Homéroszt élő személynek és athéninek tartotta és mindkét eposz szerzőjének. Hatása rendkívül nagy volt. Jelentős hatást gyakorolt a nyelvtudományra is. Amikor 146-ban egykori tanítványát, VI. Ptolemaioszt meggyilkolták, eltávozott Alexandriából.
[34] Meglátván Melitét c. versében írja a történelem egyik
- 165/166 -
legeredetibb tudósa:
Meglátván Melitét, elsápadtam, hogy a férj is
ott van véle s imígy szóltam ijedt-remegőn:
"Ajtódról a reteszt levehetném-é ma, szabaddá
téve a két szárnyát, két meredek fala közt
léphetnék-e előre az udvar harmatos alján,
kulcsomat illesztvén legközepébe tövig?"
S ő könnyed nevetéssel urára kacsintva felelte:
"Udvaromat kikerüld, mert harapós a kutyám."
[35] Itt egyértelműen meghatározható: Kr. e. 30-ban következett be. Makedóniában (Hellászban) 146-ban, a Földközi tenger keleti partjaitól az Indusig terjedő Szeleukida Birodalomban 133-ban. E hatalmas térségben a csaknem folytonosan zsugorodó birodalom mellett félig vagy teljesen független államok is létrejöttek. Ilyen volt pl. a csodálatos Pergamoni Királyság (263-133). Ilyennek tekinthető a nagy kereskedő sziget, Rhodosz, amely már 407-től lényegében önálló városok egyesüléséből alakult. Nemcsak fantasztikus építményeiről volt híres, hanem tudományos eredményeiről is: a híres rhodoszi szónoki stílus hatása olyan nagyságokat vonzott mint Marcus Antonius 121 körül, aki tanulni jött Apollónioszhoz, egy emberöltővel később ennek fiát sem kisebb nagyságok keresték fel a 70-es években, mint pl. Cicero és Caesar. Itt alkotott Kharész, a 30 méteres Rhodoszi Kolosszus létrehozója.
[36] A mai világ 7 új csodája múlt évi 100 millió leadott szavazata után Alexandriánál nem tehetjük meg, hogy ne szóljunk az antik világ csodáiról, ill. ezek első leíróiról.
[37] A legnagyobb emlékére így ír
"Nagy hősök dalosát, s haláltalanok híradóját,
Hellász létének második Hélioszát,
múzsák fénye Homéroszt, Kozmosz tiszta igéjét
rejti, o vándor, e sós tenger ölelte halom."- a Homérosz sírjára c. epigrammájában. A görög emberek a legtökéletesebb szobrászati alkotásnak (a végtelenül sok nagyszerű közt) Müron Tehén c. remekművét gondolták. Erről így ír Müron érctehene c. versében Antipatrosz:
"Hogyha Müron nem erősiti lábamat egykor e kőre,
ott legelésznék én most is a csorda között." Lehetett csodálni mint költőt.
[38] A középkor vége óta e hét fantasztikus alkotás közül csak a piramisok állnak, mint a világ legnagyobb és legrégebbi, leghíresebb csodája immár 4800 éve. Vagyis pontosabban: nem a költeményben felsoroltak közül, hiszen "Babilon fala" más felsorolásban alig szerepel. Azt gondolom, nehéz görög költőről elképzelni (ha valóban látta e világcsodákat és még azt a néhányat, amelyek hasonlóképpen számításba jöhettek), hogy a születése előtt 1200 évvel korábban készült, 15,6 m magas két hatalmas ülő szobrot, amely a több mint harmad évszázados uralma alatt békét és hihetetlen jólétet, fényűzést teremtő III. Amenhotep fáraót (1413-1377) ábrázolja Luxor közelében (s amelyek görög néven Memnón-szobrokként ismertek már a korai ókor óta is) nem inkább számította volna bárki is a világcsodák közé, mint pl. az ő idejére már a tűz martalékává lett eredeti epheszoszi Artemisz templomot, vagy a II. Nabukodonozor babiloni király (604-562) által felesége, Szemirámisz számára Kr. e. 600 körül épített "függőkertet" (ami alig élte túl a költőt, Antipatroszt, mert egy földrengés végzett vele a Kr. e. I. században) - nem is számítva Babilon falait, hiszen a költő születése előtt már állt a hsziung-nuk (a hunok) ellen emelt, Cin-Si Huang-ti császár (221-209) által létesített kínai nagy fal (az ókori, nem pedig a ma is álló, a középkor végén, az újkor elején létrehozott ún. kínai Nagy Fal).
[39] Terentius Varro műveit is bedolgozta annalészeibe. Konstantinosz Porphüregonnétosz is használta műveit.
[40] Aszklépiadész később Rómában lett orvos, ahol 40 éves kora körül telepedett le, mint egy szónoki iskola alapítója. Később a jobban fizető orvosi mesterséget választotta (Cicero és Crassus barátja volt). Még megérte a Iulius Caesar által Kr. e 46-ban biztosított római polgárjogot. Ez a kiváló, egykor Alexandriaban tanult művelt orvos volt az ún. methodikus iskola megalapítója.
[41] És itt nemcsak Catóra gondolunk. "Caesar kényszerült felgyújtani a hajókat a kikötőben; az így keletkezett tűz következtében hamvadt el az alexandriai nagy könyvtár" - írja Plutarkhosz (a római hadvezér azonban néhány papirusztekercset megmentett!?).
[42] Muszeion nevű oktatási-tudományos-sport és művészeti központ még volt Antiokheiában, Pergamonban és Szürakuszaiban (ezek a városok alig több mint fele annyi lakossal rendelkeztek, mint az ebben a korban 900 ezer lakosú Alexandria).
[43] Alexandriai Kelemen (140-215) felszabadított rabszolga. Hellasz, Magna Graecia, Szíria szinte minden jelentős oktatási intézményében megfordult, végül az egyiptomi fővárosban telepedett le: a Didaszkaleion vezetőjénél, Pantainosznál találta meg az igazi tudást. Kelemen az első keresztény tudós, aki a Biblia és a görög filozófia igazságai között megtalálta az összhangot (360 világi szerzőt idéz). Egész munkássága az oktató (propreptikosz), a nevelő (paidagógosz) és a tanító (didaszkalosz) embert mutatja (művei címét is e 3 fogalom adja).
[44] A Jusztinianosz bezáratta athéni Akadémia 916 évet élt. A nagy császárnak oly kedves alkotás, a Tralleszi Anthémiosz tervezte és építette Hagia Szophia, mint keresztény templom nem volt képes túlélni: 537-re készült el s a török 1453-as hódításáig állt fenn (keresztény templomként), tehát 916 évig.
[45] Az Akadémia, a Lükeion, a Muszeion a több mint 2000 év alatt sok-sok százezer (talán millió) embert ismertettek meg korszakaik tudományaival (akik közül a Platón - Arisztotelész - Zénodotosz tanítványok, mestereikhez hasonló nagy tudósok, művészek). Ha szellemük - a következő évszázadok során - szenvedett is (gyakran igen jelentős) sérülést, Európában mégis a kereszténység tartotta ezt fenn évszázadokon keresztül (pl. IX. Gergely pápa, maga is nagy jogtudós - átszervezve a párizsi egyetemet - lehetővé tette Arisztotelész tanulmányozását; de a tudós pápa azért nem tagadta meg magát a filozófus gúnyolásával: "Dat Galenus opes, dat Iustinianus honores, pauper Aristoteles cogitur ire pedes"). A fentiek miatt nem túlzás a görög civilizációt és a keresztény vallást Európa szellemi fejlődése alapjának tekinteni.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi docens, PTE Általános Orvostudományi Kar.
Visszaugrás
