A hivatásos sportolók sporttevékenységének alapját jelentős mértékben a játékjoguk és annak a használata határozza meg, ugyanis a sportolók a munkaszerződés vagy a megbízási szerződés értelmében a játékjogukat ideiglenesen átruházzák az őket foglalkoztató sportszervezetre. Kizárólag ebben a konstrukcióban valósulhat meg a hivatásos sporttevékenység, melynek alapja egy elidegeníthetetlen, személyhez fűződő vagyoni értékű jogra irányuló jogügylet. Akár egymást követően több alkalommal is jogügylet tárgyát képezheti a játékjog használatának az átruházása, tehát gyakorlatilag ilyen esetekben aligha száll vissza a sportolóra a játékjoga a sporttevékenységre irányuló szerződés megszűnését követően. A kutatás célja ezért a játékjog törvényi szinten való megjelenésének és fejlődésének áttekintése, amelynek fényében lehetőség nyílik következtetéséket levonni a normaszöveg egyes elemeiből. Ezáltal a játékjog fogalmának aspektusai vizsgálhatók a korábbi és a hatályos törvény vonatkozásában is.
The basis for the sporting activities of professional sportsmen and sportswomen is to a large extent determined by their playing rights and the use to which they are put, since sportsmen and sportswomen temporarily transfer their playing rights to the sports organisation employing them under an employment contract or a contract of assignment. This is the only way in which professional sporting activity can take place, based on an inalienable transaction involving a right in a personal property right. The transfer of the use of the playing rights may be the subject of successive transactions, so that in practice in such cases the playing rights are unlikely to revert to the sportsman or sportswoman after the termination of the sports activity contract. The aim of the research is therefore to review the emergence and development of the law on the right to play, in the light of which it will be possible to draw conclusions from certain elements of the text. In this way, aspects of the concept of the right to play can be examined in relation to both the previous and the current law.
Die Grundlage für die sportliche Betätigung von Berufssportlern wird weitgehend durch ihr Spielrecht und dessen Nutzung bestimmt, da die Sportler ihr Spielrecht im Rahmen eines Arbeits- oder Abtretungsvertrags vorübergehend auf die Sportorganisation übertragen, die sie beschäftigt. Nur auf diese Weise kann eine professionelle sportliche Betätigung auf der Grundlage eines unveräußerlichen Rechtsgeschäfts mit einem persönlichen Eigentumsrecht erfolgen. Die Übertragung der Nutzung der Spielrechte kann Gegenstand aufeinander folgender Transaktionen sein, so dass es in der Praxis in solchen Fällen unwahrscheinlich ist, dass die Spielrechte nach Beendigung des Vertrags über die sportliche Betätigung an den Sportler zurückfallen. Ziel der Untersuchung ist es daher, die Entstehung und Entwicklung des Spielrechts zu untersuchen, um daraus Schlüsse für bestimmte Elemente des Textes ziehen zu können. Auf diese Weise können Aspekte des Konzepts des Spielrechts sowohl in Bezug auf das frühere als auch auf das aktuelle Recht untersucht werden.
A játékjog mind az amatőr, mind a hivatásos sportoló sporttevékenységével kapcsolatban központi szerepet tölt be, ugyanis a sportról szóló 2004. évi I. törvény (továbbiakban sporttörvény / Stv.) 5. § (7) bekezdése[2] szerint az adott sportegyesületben betöltött tagsági jogviszony keretében, illetve a Stv. 9. § (3) bekezdése alapján a sporttevékenységre irányuló hivatásos sportszerződés keretében a sportolók ideiglenesen átruházzák a játékjogukat a velük jogviszonyban álló sportszervezetre. A játékjog használatának átruházása jelentős értékű jogügyletek - mondhatni tranzakciók - tárgyát is képezhetik, mivel ellenérték fejében is történhet az átruházás, amely leginkább a hivatásos sportolók esetében jellemző.
Ezek alapján meglehetősen érdekes konstrukció keretében történik a hivatásos sporttevekénység végzése, illetve a hivatásos sportolók foglalkoztatása, hiszen egy gondossági kötelem jegyeit viselő, ilyen jellegű szerződés mellé társul egy ideiglenes használati jog átruházása. A sporttörvény 9. § (5) bekezdése nyújt
- 18/19 -
iránymutatást a játékjog definíciójával kapcsolatban, amely rendelkezést alapul véve és egybevetve a fentiekben hivatkozott jogszabályhelyekkel és a sportvilágban kialakult gyakorlattal, árnyalható a játékjog fogalma és annak egyes aspektusai. Erre a hipotézisre alapozva a tanulmányban először áttekintem a játékjog megjelenését a sporttevékenységre irányuló korábbi prominensebb törvényeken keresztül, majd elemzem a játékjogról rendelkező jogszabályhelyek szövegrészeit. Ezzel párhuzamosan kitérek a szakirodalomban található álláspontokra is. A vizsgálat szempontjából fontos kiemelni, hogy az elemzést a hivatásos sportolók játékjogára irányulóan végzem, tehát az amatőr sportolók játékjogával kapcsolatos törvényi rendelkezések és gyakorlat vizsgálata a tanulmány keretén kívül esik.
Meglátásom szerint az első sporttörvény megalkotásának időpontját értelmezhetjük tágan, illetve szűken is. Ennek oka, hogy egyes álláspontok szerint az első sporttörvény 1921-ben született meg,[3] míg mások az 1996. évre datálják ezt az időpontot.[4] A tág értelmezés alapján a két világháború között 1921-ben született meg a 1921. évi LIII. törvénycikk a testnevelésről. A törvénycikk elnevezése közvetlenül nem a mai értelemben vett versenysportra utal, ebből adódóan nem is rendelkezhetett a sport napjainkra intézményesült hivatásos formájáról. Ennek ellenére azonban fontos alapkövet helyezett el a sportigazgatás területén, ugyanis megteremtette a sport fejlődéséhez szükséges infrastruktúrát és az ahhoz szükséges pénzügyi feltételek rendszerét.[5] A 11. §-ból álló törvénycikk nem rendelkezik preambulummal, ezért lényegre törően az 1. §-ban rögzíti a testnevelés feladatát, amellyel kapcsolatban az alábbiak szerint fogalmaz:
"[...] az egyének testi épségének és egészségének megóvása, lelki és testi erejének, ellenálló képességének, ügyességének és munkabírásának kifejlesztése által megjavítsa a közegészség állapotát, gyarapítsa a nemzet munkaerejét."
Ezzel kapcsolatban a törvénycikk a hátralévő terjedelmében az állam feladatait, kötelezettségét, jogait és az ezekre a feladatokra irányuló forrásainak a lebontását rögzíti. A törvénycikk beterjesztésének egyik oka, hogy gróf Klebelsberg Kunónak, az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszternek meggyőződése volt a Trianon után uralkodó gazdaság-politikai környezetben, hogy a testnevelés elsőrangú stratégiai feladat, amelynek a fejlesztése több évtizedes távlatokat nyitott meg.[6] Tehát a törvénycikk a magyarországi testkultúra addigi megválaszolatlan kérdéseit igyekezett rendezni állami úton, amelynek köszönhetően a rendelkezések betartása és követése minden személytől kötelező jelleggel követelhető volt. A törvényjavaslat beterjesztője és elfogadásának legkiemelkedőbb szorgalmazója Karafiáth Jenő, későbbi kultuszminiszter volt.[7] A törvénycikk által megteremtett szabályozási alapon felül adalékként szolgáltak a második világháborút követően hozott kormányrendeletek[8], törvényerejű rendeletek[9], illetve Minisztertanácsi rendeletek[10], amelyek szintén az állam sporttal kapcsolatos feladatairól és kötelezettségeiről, illetve a feladatok ellátásának intézményi formában történő szervezésről rendelkeztek.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
