Aligha vitatható, hogy a szerzői jogi jogérvényesítés legnagyobb kihívását napjainkban az internetes környezetben elkövetett jogsértések jelentik. Az illegális p2p rendszerek elterjedésének következtében a jogosultak széttárt karokkal szembesülnek műveik, teljesítményeik folyamatos jogosulatlan felhasználásával, míg az általuk igénybe vehető jelenlegi eszköztár úgy tűnik, nem alkalmas e folyamat hatékony ellensúlyozására. Ez nem is csoda, hiszen az Európai Unió jogérvényesítés terén irányadó legutóbb megalkotott irányelve 2004-ben született. Megalkotásakor még merőben más körülmények képezték a jogérvényesítés fő problémáit, így a jogérvényesítési uniós acquis az internetes IP jogsértések kezelésére sajnos semmilyen speciális rendelkezést nem tartalmaz. A tagállamoknak tehát jelenleg egy elavultnak tekinthető uniós jogi keret tiszteletben tartásával kell kezelniük a problémát, mely vonatkozásában a piac sürgős lépéseket követel.
Bár a vonatkozó uniós szabályozás megalkotását megelőzően nem volt ilyen egyértelmű, de ma már úgy tűnik, hogy a világhálón folyó jogsértések visszaszorítása tekintetében az internetes forgalom kapuőreinek tekinthető internetszolgáltatók jogérvényesítésbe történő bevonása a legkézenfekvőbb, legkevésbé megkerülhető és emiatt valójában jelenleg a leginkább alkalmazott eszköz az Unióban.
A fenti körülményből kiindulva e tanulmány célja annak vizsgálata, hogy a jelenlegi uniós keretek között mennyiben valósítható meg a közvetítő szolgáltatóknak a szerzői jogi jogérvényesítésbe való mind kiterjedtebb bevonása, ennek milyen lehetőségei léteznek.
A téma kibontását a közvetítő szolgáltatók jogérvényesítés terén történő általános közreműködését biztosító uniós szabályozás bemutatásával kezdem, majd kitérek annak vizsgálatára, hogy ezen entitások tekintetében milyen speciális kötelezettségek szabhatók ki. Végül külön részt szentelek az alapvető jogok és az adatvédelem érvényesülése fontos aspektusának és az Európai Bíróság vonatkozó joggyakorlatának górcső alá vételére.
A bevezetőt követően, de a tanulmány első címét megelőzően, úgy gondolom fontos meghatározni az írás által vizsgált személyi körbe tartozó közvetítő szolgáltató fogalmát. Az internetes közvetítő szolgáltatók mibenlétének meghatározásához az információs társadalmi szolgáltatás fogalmából kell kiindulni. A 98/48/EK irányelv által módosított műszaki szabványok és szabályok terén történő információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló 98/34/EK irányelv 1. cikke alapján információs társadalommal összefüggő szolgáltatásnak minősül az információs társadalom bármely szolgáltatása, azaz bármely, általában térítés ellenében, távolról, elektronikus úton és a szolgáltatást igénybe vevő egyéni kérelmére nyújtott szolgáltatás.
A közvetítő szolgáltatók típusai kapcsán az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv rendelkezései adnak eligazítást (12-14. cikkek).
(i) Első csoportként azon közvetítő szolgáltatók emelendők ki, melyek az adatok "egyszerű továbbítását" végzik. Az irányelv definíciója szerint itt az információs társadalommal összefüggő olyan szolgáltatásról van szó, amely a szolgáltatás igénybe vevője által küldött információnak hírközlő hálózaton keresztül történő továbbításából
vagy a hírközlő hálózathoz való hozzáférés biztosításából áll. (12. cikk)
(ii) Ezen csoporttól különböznek az ún. "gyorsítótárolóban történő rögzítést (caching)" végző közvetítő szolgáltatók. Ezek a szolgáltatás igénybe vevője által küldött információnak hírközlő hálózaton keresztül történő továbbítása során az információ automatikus, közbenső és átmeneti tárolását végzik abból a célból, hogy az információ későbbi továbbítását a szolgáltatás más igénybe vevői számára, azok kérésére hatékonyabbá tegyék. (13. cikk).
(iii) Végül az irányelv 14. cikke az ún. tárhely szolgáltatók kategóriáját vezeti be. Ezek az információs társadalommal összefüggő olyan szolgáltatást nyújtanak, ami a szolgáltatás igénybe vevője által küldött információ tárolásából áll.
E tanulmány tehát a fenti szolgáltatásokat a világhálón végző internetes közvetítő szolgáltatókkal, egyszerűbben internetszolgáltatókkal (angol kifejezéssel internet service provider vagy ISP) foglalkozik, melyek tulajdonképpen a világhálón elhelyezett valamennyi tartalom tekintetében a továbbítást, a tárolást és az elérhetőség biztosítását végzik.[1]
Az ISP-k jogérvényesítésbe való bevonása alapvetően két fő alapon történik az Európai Unióban. Az egyik alap a jól felfogott érdekük, a másik pedig a jogalkotók, a bíróságok és hatóságok által rájuk kiszabott közreműködési kötelezettség.
Ami az első irányt illeti, az lényegében az ISP-k jogsértésekért való felelősségének kizárása érdekében történő önkéntes részvételét biztosítja a jogérvényesítés elleni harcban. Ennek alapját egyik oldalról az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv[2] (40.) preambulum-bekezdése adja, mely azt a megközelítést hangsúlyozza, hogy a szolgáltatóknak bizonyos körülmények között kötelességük fellépni azzal a céllal, hogy a szolgáltatásaikat érintő jogellenes tevékenységeknek véget vessenek.
Ennek elérését az irányelv oly módon éri el, hogy kimondja, a közvetítő szolgáltató az általa nyújtott egyszerűsített továbbítási, gyorsító tárolóban történő rögzítési és tárhely-szolgáltatási tevékenységei tekintetében csak bizonyos esetek teljesülése esetén mentesülhet az ezekkel összefüggésben történt jogsértésekkel kapcsolatos felelősség - egy része - alól.
Mint látszik tehát, pragmatikus szempontból az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv oly módon biztosítja az ISP-k jogérvényesítésben való közreműködését, hogy saját felelősségük megállapíthatóságát helyezi kilátásba, amennyiben nem működnek együtt a jogsértés felszámolásában. Az irány-elv 40. és 46. preambulum-bekezdése emellett tagállami feladattá teszi olyan eljárások kialakítását, melyek a jogsértő tartalmak gyors és hatékony eltávolítását teszik lehetővé. (Ezen előírások révén jöttek létre számos tagállamban az ún. notice and take down eljárások).
Az uniós jog emellett a jogalkotások, bíróságok és hatóságok számára az ISP-k szélesebb körű és más jogszabályi alapokon nyugvó igénybevételét is lehetővé teszi. E vonatkozásban külön kiemelendő a fokozatos választ alkalmazó tagállami jogrendszereknek az ISP-k jogsértőkkel szembeni kifejezett fellépést is előíró másik iránya. Ennek keretében a nemzeti jogszabályok által előírt és a jogsértőket egyre hátrányosabban sújtó jogkövetkezmények alkalmazása az ISP-k bevonását is egyre jobban igényli. Itt az ISP-k révén a tagállamok, bíróságok és hatóságok által bevethető "repertoárba" tartozik a közvetítő szolgáltatók adatszolgáltatásra (azaz zömében a felhasználóik IP címeinek kiadása, vagy az előfizetői adataik kiadása), a hálózataikkal kapcsolatos monitoring tevékenységre, bizonyos webhelyek blokkolására illetve az adatforgalom filterezésére, valamint adott internet-hozzáférések korlátozására vagy felfüggesztésére történő kötelezése.
A jelen tanulmány - a fenti második megközelítés szerinti - azon rendelkezésekre koncentrál, melyek az ISP-k jogérvényesítésbe való összetett bevonását nem felelősségkorlátozási alapon biztosítják.
Az ISP-k szerzői jogi jogérvényesítésbe való bevonását biztosító uniós aquis tekintetében a jogérvényesítési irányelv,[4] az INFOSOC irányelv,[5] valamint a már hivatkozott elektronikus kereskedelemről szóló irányelv tartalmaz rendelkezéseket. A rendelkezések egyrészt általánosságban írnak elő a jogérvényesítés terén a tagállamok által bevezethető vagy bevezetendő rendelkezéseket, másrészt külön, a közvetítő szolgáltatók tekintetében is tartalmaznak szabályozást. Ezeket a rendelkezéseket konkrétan az ISP-k digitális harcba való bevonása alternatíváinak uniós jogi alapjáról szóló részben mutatom be. E helyt a jogérvényesítési irányelvben lefektetett és a szabályozás kiindulópontját jelentő azon garanciális feltételeket sorolom fel, amikre tekintettel az ilyen szabályozások bevezethetők.
A jogérvényesítési irányelv kimondja, hogy a szellemi tulajdonjogok érvényesítésével kapcsolatos szabályok megállapítása során szem előtt kell tartani:
- az információáramlás valamint a személyes adatok védelmét;[6]
- tekintettel kell lenni az egyéb alapvető jogokra is;[7]
- a keretében bevezetett intézkedéseknek, eljárásoknak és jogorvoslatoknak méltányosnak és igazságosnak kell lenniük; ezek nem lehetnek indokolatlanul bonyolultak és költségesek és nem eredményezhetnek ésszerűtlen határidőket és indokolatlan késedelmeket; [8]
- a keretében bevezetett intézkedéseknek hatásosnak, arányosnak és elrettentőnek kell lenniük.[9]
A közvetítő szolgáltatók szerzői jogi jogérvényesítésbe való bevonásának tagállami jogalkotáson keresztüli megvalósítása terén tehát e fenti elveknek érvényesülniük kell. A lefektetett keretek bemutatását követően lássuk tehát, hogy az ISP-k digitális harcmezőn való bevetése milyen intézkedésekkel nyerhet értelmet. (Zárójelben jegyzem meg, hogy e tekintetben nem térek ki azon, jogértelmezési kérdéseket kisebb mértékben indukáló lehetőségekre, melyek az ISP-knek az IP tudatosságnövelési és egyé tájékoztatási tevékenységeire vonatkoznak, mert úgy vélem, ezek tagállamok általi előírása nem sok aggályt ébreszt, különösen mivel főként jogon kívüli eszközként valósulnak meg.)
E pont bemutatja, hogy milyen uniós jogi környezetben lehetséges valamely tagállam számára, hogy egy ISP részére előírja jogsértő tevékenységet folytató előfizetője adatainak harmadik fél részére való kiadását. Az uniós jogi háttér vizsgálata előtt azonban utalok egy máig hivatalos fordításainak elkészülte hiányában hatályba nem lépett, de 2010 novemberére már kvázi véglegesített szövegű nemzetközi jogalkotási kezdeményezésre is, a Hamisítás elleni Kereskedelmi Megállapodásra (Anti Counterfeiting Trade Agreement, ACTA),[10] abból az okból, hogy annak többek között az Európai Unió és annak valamennyi tagállama is a részese lesz.[11] [12]
Azért a kitérő, mert az ACTA az internetes közvetítő szolgáltatók adatszolgáltatásával kapcsolatosan konkrét rendelkezést tartalmaz, mely igaz ugyan, hogy a rendelkezésben szereplő "may" szócska okán csupán lehetőségként írja elő a szerződő államok részére bevezethetőségét (így jelentősége valószínűleg nem lesz átütő), de mindenképpen rámutat e kérdés nemzetközi jogalkotási úton való kezelésének igényére is. Az Egyezmény 27. cikk (4) bekezdése azt írja elő, hogy minden tagállam feljogosíthatja valamely szervét, hogy egy internetszolgáltatót arra utasíthasson, hogy az olyan előfizetőjével kapcsolatosan, aki azzal gyanúsítható, hogy előfizetését állítólagosan jogsértéshez vették igénybe, az annak azonosításához szükséges információt szolgáltasson a jogosult részére, amennyiben a jogosult a szerzői vagy szomszédos jogi jogsértéssel összefüggésben keresetet indított és az adatokat abból a célból kéri a jogosult, hogy a jogait védje vagy érvényesítse.[13] E bekezdés aztán előírja, hogy az eljárásokat oly módon kell átültetnie a tagállamoknak, hogy azok ne korlátozzák semmilyen módon a törvényes működést, így az elektronikus kereskedelmet, s legyenek tekintettel a véleménynyilvánítás szabadságára, a fair eljárásra és az adatvédelemre (privacy).[14] Az ACTA e rendelkezésének tagállami szabályozásokba ültetése tehát nemzetközi szinten kezelhetné az internetes jogsértések elleni fellépések ezen, internetszolgáltatók bevonásával kapcsolatos lehetőségének alkalmazhatóságát. Ehhez azonban két körülmény együttes bekövetkezése szükséges. Egyrészt természetesen az Egyezményt a tagállamoknak ratifikálniuk kell. Ha ezt megtették, akkor pedig a benne foglalt szabályozási lehetőséggel élve be kell, hogy vezessék az adatszolgáltatásra vonatkozó speciális jogszabályi előírást. E rövid nemzetközi jogi vonzat után következik az uniós jog ISP-k igénybevevőikkel kapcsolatos adatszolgáltatási kötelezettségével kapcsolatos releváns rendelkezéseinek bemutatása.
A jogérvényesítési irányelv bírósági eljárás keretében előírt általános adatszolgáltatási kötelezettséget állapít meg, mely az ISP-k tekintetében is irányadónak tekinthető. Az irányelv tájékoztatáshoz való jog elnevezésű 8. cikke[15] alapján ugyanis a tagállamok kötelesek biztosítani, hogy a szellemi tulajdonjog megsértése miatt indított eljárásokkal összefüggésben és a felperes indokolt és arányos kérelmére az illetékes bíróságok elrendelhessék, hogy a szellemi tulajdonjogot sértő áruk vagy szolgáltatások eredetéről és terjesztési hálózatairól a jogsértő és/vagy olyan személyek adjanak tájékoztatást, akik üzletszerűen nyújtottak szolgáltatásokat jogsértő tevékenységekhez. A cikk második bekezdése ezen eljárásokkal összefüggésben többek között a jogsértő termékek forgalmazói, terjesztői nevének és címének kiadását írja elő. Az internetes jogsértések tekintetében az ISP-k a 8. cikk alá tartozó entitásoknak tekintendők, a jogsértő nevének és címének kiadása pedig irányadó lehet az IP cím és minden személyes adat kiadásának lehetőségére is, amennyiben ez a jogérvényesítéshez szükséges.
Az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv már arra is ad jogalkotási felhatalmazást a tagállamok számára, hogy bírósági eljárás keretein kívül kötelezzék az ISP-ket felhasználóik azonosítására. Az irányelv 15. cikk második bekezdésében foglalt rendelkezés szerint a tagállamok ugyanis jogosultak az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások nyújtói számára olyan kötelezettségek megállapítására, amelyek szerint ezeknek tájékoztatniuk kell az illetékes közigazgatási hatóságokat a szolgáltatásuk igénybe vevői által folytatott, jogellenesnek vélt tevékenységekről vagy nyújtott információkról, illetve a hatóság ilyen irányú kérelmére közölniük kell azokat az adatokat, amelyek lehetővé teszik szolgáltatásuk olyan igénybe vevőinek azonosítását, akikkel, illetve amelyekkel adattárolási megállapodásaik vannak.[16]
Az IP címek kiadására az uniós jog alapján tehát két jogcímen kerülhet(ne) sor. Egyrészt a jogérvényesítési irányelvben előírt és a bírósági eljárások során elrendelhető adatszolgáltatási kötelezettség keretén belül, másrészt az elektronikus kereskedelmi irányelv azon szabályának tagállami átültetése révén (szintén hatósági, bírósági eljárásban), mely kifejezetten az ISP-k tekintetében írja elő szolgáltatásaik igénybevevőinek a hatóságok számára történő azonosítását. A két szabály tehát ugyanarra adhat felhatalmazást, csak a jogérvényesítés különböző szereplői szempontjából.
Annak megállapítása során azonban, hogy e kötelezettség miként írható elő, az adatvédelmi szabályozás áttekintése is relevanciával bír, arra való tekintettel, hogy mind a jogérvényesítési, mind pedig az elektronikus kereskedelemről szóló és az (Infosoc irányelv ugyanígy) az adatvédelmi szabályok érvényesülésének biztosítása mellett ad lehetőséget e szabályozások bevezetésére.[17] (Zárójelben jegyzem meg, e tanulmányban nem térek ki arra, hogy az előfizetők azonosítását lehetővé tevő IP címek miként minősíthetőek a személyes adatok védelmét élvező előírások hatálya alá tartozónak, csupán annyit jegyzek meg, hogy az Európai adatvédelmi biztos 2010/C 147/01 számú véleményében úgy foglalt állást, hogy bizonyos körülmények között ilyennek minősíthetők.)
Ami az általános adatvédelmi szabályozást illeti, a tekintetben a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló 95/46/EK irányelve ad iránymutatást. 7. cikke szerint a tagállamok rendelkeznek arról, hogy a személyes adatok csak abban az esetben dolgozhatók fel, ha az adatfeldolgozás az adatkezelő vagy az adatokat megkapó harmadik fél vagy felek jogszerű érdekének érvényesítéséhez szükséges, kivéve, ha ezeknél az érdekeknél magasabb rendűek az érintettnek a védelmet élvező érdekei az alapvető jogok és szabadságok tekintetében. Az irányelv ezen általános kötelezettség alól azonban kivételt enged, amennyiben a tagállamok jogszabályokat fogadhatnak el e jogok és kötelezettségek körének korlátozására. Erre akkor van lehetőség, ha ez az érintett vagy mások jogainak védelme, bűncselekmények vagy a szabályozott foglalkozások etikai vétségeinek megelőzése, vizsgálata, felderítése és az ezekkel kapcsolatos eljárások lefolytatása érdekében szükséges (13. cikk).
Az elektronikus hírközlési ágazat tekintetében a személyes adatok kezeléséről, feldolgozásáról és a magánélet védelme tekintetében speciálisabb iránymutatást a 2002/58 európai parlamenti és tanácsi irányelv ad. E jogszabály 5. cikke[18] szerint a tagállamok nemzeti jogszabályok révén biztosítani kötelesek a nyilvános hírközlő hálózatok és a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatások segítségével történő közlések és az azokra vonatkozó forgalmi adatok titkosságát és különösen meg kell tiltaniuk a közlések és az azokra vonatkozó forgalmi adatok felhasználókon kívüli személyek által történő, az érintett felhasználó hozzájárulása nélküli meghallgatását, lehallgatását, tárolását vagy más módon történő elfogását vagy megfigyelését. Ezen általános tilalom alól azonban ezen irányelv is kivételt enged, amennyiben a tagállamok jogszabályi intézkedéseket fogadhatnak el az irányelvben foglalt jogok és kötelezettségek hatályának korlátozására vonatkozóan, ha az ilyen jellegű korlátozás egy demokratikus társadalomban szükséges, megfelelő és arányos intézkedésnek minősül a nemzetbiztonság (vagyis az állam biztonsága), a nemzetvédelem és a közbiztonság védelme érdekében, valamint a bűncselekmények, illetve az elektronikus hírközlési rendszer jogosulatlan használata megelőzésének, kivizsgálásának, felderítésének és üldözésének a biztosítása érdekében [15. cikk (1) bek.] [19]
A fenti jogérvényesítési, elektronikus kereskedelmi és adatvédelmi szabályok összevetéséből következik, hogy bár az általános adatvédelmi, de a kifejezetten az elektronikus hírközlési ágazatban történő személyes adatkezelést lefektető uniós szabályozás is alapesetben akadályozza a tagállamok által olyan kötelezettség előírását, mely az ISP-ket előfizetőik azonosítására és az általuk elkövetett jogsértő cselekmények tekintetében a hatóságok részére adatszolgáltatásra kötelezze, de a jogszabályokban meghatározott kivételeknek megfelelő jogalkotás révén az uniós jog nem tiltja ilyen előírások bevezetését. Ezt a jogértelmezést támasztja alá az Európai Bíróság joggyakorlatának elemzése is. Mint e tanulmány későbbi részében látni fogjuk, az Európai Bíróság a Promusicae kontra Telefónica de España SAU ügyben (C-275/06) az adatszolgáltatási kötelezettség tekintetében kimondta, hogy tagállami előírása során a tagállamoknak figyelemmel kell lenniük arra, hogy ezen irányelvek ne olyan értelmezésére támaszkodjanak, amely az említett alapjogokba vagy más közösségi jogi általános alapelvbe, mint az arányosság elve ütközik. Amennyiben tehát ezeknek az előírásoknak a megalkotása során figyelemmel vannak a fenti körülményekre, úgy bevezetésük megengedett lehet.
Az ISP-knek a jogérvényesítés rendszerébe történő összetettebb és folyamatos bevonására megfelelő eszköznek tűnik az előfizetők internet-hozzáférésein keresztül lebonyolított adatforgalom folyamatos nyomon követése és a jogsértések ily módon való detektálása, azaz a monitoring. A monitoring két fajtája képzelhető el. Az egyik esetében az ISP általános és minden előfizető adatforgalmára tekintettel történő nyomon követést végez, míg a másik esetben csupán bizonyos feltételek bekövetkezte esetében, adott felhasználó tekintetében követi az adatforgalmat.
Azzal együtt, hogy kétségtelen, az általános nyomon-követési kötelezettség megállapítása hatékony eszközét nyújtaná a jogérvényesítésben való ISP-k nyújtotta lehetőségek kihasználásának, de többek között a fentebb bemutatott adatvédelmi szempontok alapján és az e kötelezettség bevezetése esetén keletkezett költségekre is tekintettel az uniós jog konkrét tiltó rendelkezései szerint sem minősül elfogadható eszköznek. Az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv (47) preambulum-bekezdése például konkrétan kimondja, hogy a tagállamok nem írhatnak elő a nyomon követésre vonatkozó kötelezettséget a szolgáltatók számára, de az irányelv 15. cikke[20] is ekként rendelkezik, amennyiben tiltja a szolgáltatókat terhelő olyan általános kötelezettséget, mely szerint az általuk továbbított vagy tárolt információkat nyomon kellene követniük, vagy olyan általános kötelezettségek megállapítását, amely szerint jogellenes tevékenységre utaló tényeket vagy körülményeket kellene kivizsgálniuk.
Bár az Unió e kérdésben már az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv elfogadásakor tulajdonképpen állást foglalt, de érdekességgel bírhat, hogy az európai adatvédelmi biztos - már hivatkozott - 2010/C 147/01 számon kiadott véleményében az ACTA által bevezetni javasolt monitoring kötelezettség tekintetében ismét rámutatott, hogy ennek bevezetése nem szükséges és arányos eszköze a szellemi tulajdon interneten történő védelmének. Erre való tekintettel is került az ACTA végleges szövegébe e kötelezettséggel összefüggésben a tagállamoknak csupán jogalkotási alternatívát, de nem kötelező erejű előírást tartalmazó "may" fordulat.
A tanulmány EB joggyakorlatát bemutató vonatkozó részére tekintettel e helyt csupán utalok arra, hogy a Bíróság az általános monitoring kötelezettség kérdésében is állást foglalt. A L’Oréal kontra e-Bay ügyben (C-324/09) kimondta, a tagállamok által az érintett online szolgáltatásnyújtók tekintetében - azok internetes szolgáltatása igénybevételével történő valamennyi jövőbeli jogsértés megakadályozása érdekében - előírt intézkedések nem állhatnak az ISP valamennyi ügyfele adatai összességének tevőleges nyomon követésében.
A konkrét monitoring kötelezettség
Ami pedig a konkrét előfizetők saját adatforgalmát illető speciálisabb monitoring kötelezettséget illeti, e tekintetben az uniós jog megengedőbb. Az elektronikus kereskedelmi irányelv (47) preambulum-bekezdése ugyanis konkrétan kimondja, hogy a nyomon követési tilalom csak az általános jellegű kötelezettségekre vonatkozik; nem érinti azonban az egyedi esetben alkalmazandó nyomon követési kötelezettségeket, és különösképpen nem érinti a nemzeti hatóságoknak a nemzeti jogszabályokkal összhangban e tekintetben hozott intézkedéseit. Megjegyzendő azonban, hogy ebben az esetben természetesen szintén irányadóak a már korábban részletezett uniós adatvédelmi rendelkezések, melyek megnehezíthetik egy ilyen nemzeti kötelezettség uniós joggal konform és az alkotmányosság próbáját is kiálló bevezetését.[21]
Az ISP-k jogérvényesítésbe történő bevonása elképzelhető lehet arra való kötelezésük révén is, hogy bizonyos, kifejezetten jogsértő tevékenységek folytatására létrehozott - vagy kizárólag ilyen gyakorlatot folytató - internetes helyek elérhetőségét blokkolják vagy a jogosultakkal közreműködve olyan jellegű filtereket (szűrőszoftvereket) vezessenek be hálózatukban, melyek bizonyos technológiák alkalmazása révén a jogsértő tartalmak kiszűrését végzik.
E tekintetben a jogérvényesítési irányelv 11. cikke bír leginkább relevanciával, de ugyanígy hivatkozási alap az irányelv (24) preambulum-bekezdése[22] is. A 11. cikk alapján a tagállamok biztosítják, hogy amennyiben bírósági határozat szellemi tulajdonjog megsértését állapítja meg, úgy a bíróságok a jogsértőt határozattal a további jogsértéstől is eltiltják. Emellett a tagállamok azt is kötelesek biztosítani, hogy a jogosultak ezen eltiltást olyan közvetítők ellen is kérelmezhessék, akiknek szolgáltatásait harmadik személy a szellemi tulajdonjog megsértése céljából veszi igénybe.[23]
Az elektronikus kereskedelemről szóló irányelv 18. cikke[24] szintén megemlítendő lehet ezen aspektus esetében, mert ez alapján a tagállamok kötelesek biztosítani azt, hogy a nemzeti jog alapján indítható, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatási tevékenységekkel kapcsolatos bírósági keresetek tegyék lehetővé az olyan intézkedések - így ideiglenes intézkedések - gyors elfogadását, amelyek célja az állítólagos jogsértés megszüntetése és az érintett érdekek minden további sérelmének megelőzése.
Már a bírósági ügy későbbi bemutatása előtt e helyt utalok arra, hogy a jogérvényesítési irányelv 11. cikke vonatkozásában a Bíróság a L'Oréal kontra e-Bay ügyben (C-324/09) kimondta, azt úgy kell értelmezni, "hogy az megköveteli a tagállamoktól annak biztosítását, hogy a szellemi tulajdonjogok védelme tárgyában illetékes nemzeti bíróságok az online piac üzemeltetőjét kötelezhessék olyan intézkedések meghozatalára, amelyek nem csupán az e jogoknak az említett piac használói által történő megsértésének megszüntetéséhez járulnak hozzá, hanem az ilyen jellegű jogsértések megelőzéséhez is."[25] A filterezés pedig (és egyébként az előbbi pontban megjelölt konkrétabb monitoring kötelezettség is) ilyennek minősíthető intézkedés lehet.
E tekintetben különös jelentőséggel bír majd a jelenleg is folyamatban lévő Scarlet Extended kontra Societé belge des auteurs compositeurs et éditeurs (SABAM) ügy (C-70/10) ügy, mivel az ügyben eljáró Főtanácsnok véleménye is már fontos aspektusokra mutatott rá a filter és blokkoló rendszerek bevezetését illetően (lásd alább).[26]
E helyt az ISP-k által a tagállami szabályozások alapján az előfizetők hozzáférésének korlátozását és annak felfüggesztését lehetővé tevő rendelkezések uniós jogalapjának elemzése következik. E kötelezettségeket több az ún. három csapást vagy fokozatos válasz modelljét alkalmazó jogrendszer is bevezette.
Az internet hozzáférés korlátozásának és felfüggesztésének szerzői jogi jogérvényesítés érdekében történő bevezetésének lehetséges jogalapjaiként e helyt csupán utalok az Infosoc irányelv 8. cikkében található rendelkezésére, az elektronikus kereskedelmi irányelv 18. cikkére, valamint a jogérvényesítési irányelv 11. cikkére, és ugyanezen irányelv (24) preambulum-bekezdésére. Fontos kiemelni, hogy ezen intézkedés tagállam általi bevezethetőségét az uniós jog konkrétan ismeri. A 2009/136/EK irányelv[27] ugyanis az egyetemes szolgáltatási irányelv módosítása keretében olyan rendelkezést illeszt a 2002/22/EK irányelvbe, mely a tagállamoknak lehetőséget ad arra, hogy az ISP-kre olyan kötelezettségeket rójanak, melyek alapján azok korlátozhatják az egyes szolgáltatások, vagy alkalmazások végfelhasználók általi hozzáférését és/vagy használatát, amennyiben ezt a nemzeti jogszabályok megengedik és összhangban van a közösségi joggal. Az irányelv előírja, hogy ezen intézkedéseknek tiszteletben kell tartaniuk a természetes személyek alapvető jogait és szabadságait, egyúttal kötelezővé teszi az ilyen feltételekről való tájékoztatást is. [28]
Amint az a fentiek is igazolják, megfelelő garanciák mellett az uniós joggal nem ellentétes az internet-hozzáférés korlátozásával, illetve felfüggesztésével kapcsolatos intézkedési kötelezettség ISP-kre történő tagállami kiszabása, melyet a számos tagállamban bevezetett példák is mutatnak (Franciaország, Belgium). E szem előtt tartandó garanciák tekintetében e rész kezdetén felsorolt, többek között az emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletben tartása lehetnek, melyek közül a véleménynyilvánítás szabadsága bírhat a leginkább relevanciával.[29]
Úgy vélem, az ISP-k bevonásával alkalmazható intézkedések uniós jogi bemutatása nem végezhető el teljes körűen a vonatkozó EB gyakorlat vizsgálata nélkül. Erre való tekintettel alább kitérek a Bíróság három relevanciával bíró ügyére, melyek közül kettőben már született ítélet, egy esetében pedig jelenleg csupán a Főtanácsnok véleményének bemutatására szorítkozhatok az ügy folyamatban léte miatt. Az ítéletek ismertetése során könnyebb érthetőségük biztosítása érdekében fontosnak tartottam ténybeli hátterük rövid bemutatását is.
A Productores de Música de España (Promusicae) jogosultakat képviselő nonprofit szervezet ideiglenes intézkedés iránti kérelemmel fordult 2005 folyamán egy madridi bírósághoz abból az okból, hogy a Telefónica de España SAU) internet-hozzáférési szolgáltatást nyújtó cég szolgáltatásaival összefüggésben az általa képviselt jogosultak szellemi tulajdonjogát sértő cselekményeket tapasztalt. A bíróság révén arra kívánta kötelezni az internetszolgáltató céget, hogy az az általa átadott IP címek alapján bocsássa rendelkezésére a Kazaa elnevezésű program használatával jogsértést elkövető előfizetőinek elérhetőségét annak érdekében, hogy polgári peres úton felléphessen ellenük. A cég azonban megtagadta utóbbiak kiadását arra hivatkozással, hogy az előfizetői azonosítását lehetővé tevő IP címek hozzáférhetővé tételére a hatályos spanyol jog alapján csupán nyomozás keretében, illetve közbiztonság vagy nemzetbiztonság védelme céljából kötelezhető, azonban polgári eljárás keretében vagy ilyen eljárásra irányuló ideiglenes intézkedés címén nem. A Promusicae ezzel szemben azzal érvelt, hogy a spanyol jogot a 2000/31, 2001/29 és 2004/48 irányelvek rendelkezésével, valamint a charta 17. cikkének (2) bekezdésével és 47. cikkével összhangban kell értelmezni, amelyek nem teszik lehetővé a tagállamoknak, hogy az érintett adatok közlésének kötelezettségét kizárólag az e törvényben említett célokra korlátozzák.[30] (Itt jegyzem meg, hogy az Alapjogi Charta a Lisszaboni Szerződés[31] hatályba lépését követően az Európai Unió elsődleges jogát képező kötelező erejű dokumentum.) A fenti kérdésben való állásfoglalás érdekében a madridi bíróság az alábbi kérdéssel fordult előzetes döntéshozatali kérelemmel az Európai Bírósághoz:
"A közösségi jog, egészen pontosan a [2000/31] irányelv 15. cikkének (2) bekezdése és 18. cikke, a [2001/29] irányelv 8. cikkének (1) és (2) bekezdése, a [2004/48] irányelv 8. cikke, valamint a [...] charta 17. cikkének (2) bekezdése és 47. cikke lehetővé teszi-e, hogy a tagállamok - a polgári jogi eljárásoknak e kötelezettség hatálya alól történő kivételével - nyomozásra, illetve a közbiztonság vagy nemzetbiztonság védelme esetére korlátozzák valamely információs társadalommal összefüggő szolgáltatással létrejött kommunikációval kapcsolatos - a hálózatüzemeltetőket, az elektronikus kommunikációs szolgáltatásokat nyújtókat, valamint a távközlési hálózathoz való hozzáférést biztosítókat és az adattárolást nyújtó szolgáltatókat terhelő -, a hálózatra való kapcsolódásra és a forgalomra vonatkozó adatok megőrzésével és rendelkezésre bocsátásával összefüggő kötelezettséget?" Másképpen mondva: a közösségi jogot úgy kell-e értelmezni, hogy az megköveteli-e egy tagállamtól, hogy a szerzői jog hatékony védelmének biztosítása céljából előírja a személyes adatok polgári eljárás keretében történő közlésének kötelezettségét.
A Bíróság a kérdésben hivatkozott három irányelv által elérendő együttes célként az információs társadalomban a szellemi tulajdonjogok és különösen a szerzői jog hatékony védelmét jelölte meg, azonban kimondta, hogy a 2000/31 irányelv 1. cikke (5) bekezdésének b) pontjából[32], a 2001/29 irányelv 9. cikkéből[33] és a 2004/48 irányelv 8. cikke (3) bekezdésének e) pontjából[34] az következik, hogy e védelem érvényesítésekor tiszteletben kell tartani a személyes adatok védelméhez kapcsolódó követelményeket.[35] A fő megválaszolandó kérdés tehát az lett, hogy hogyan lehet a különböző alapjogokat, tehát a magánélet tiszteletben tartásához való jogot és másrészt a tulajdonhoz és a hatékony jogorvoslathoz való jog védelméhez kapcsolódó követelményeket egyensúlyba hozni. E vonatkozásban bár konkrét válasz nem született, de azt kimondta a Bíróság, hogy a szellemi tulajdonnal kapcsolatos jogérvényesítésre vonatkozó szabályozások kialakítása során tagállami feladat az irányelvek olyan értelmezésére támaszkodni, amely lehetővé teszi a közösségi jogrend által védett különböző alapjogok igazságos egyensúlyának a biztosítását. Ami pedig az irányelvek végrehajtását jelenti, ezek során a tagállami hatóságoknak és bíróságoknak nemzeti jogukat nemcsak hogy az említett irányelvekkel összhangban kell értelmezniük, hanem arra is figyelniük kell, hogy ezen irányelvek ne olyan értelmezésére támaszkodjanak, amely az említett alapjogokba vagy más közösségi jogi általános alapelvbe, mint az arányosság elve ütközik.[36]
A fenti megállapításokat figyelembe véve az előterjesztett kérdésre pedig azt a választ adta, hogy bár "a 2000/31, 2001/29, 2004/48 és 2002/58 irányelv nem kötelezi a tagállamokat, hogy olyan helyzetben, mint az alapügy, a szerzői jog hatékony védelmének biztosítása céljából előírják a személyes adatok polgári eljárás keretében történő közlésének kötelezettségét […]", de ezt biztosító és az adatvédelemi szempontokat megfelelően figyelembe vevő ilyen szabályozás kialakítható.
2007 májusában a L'Oréal cég tájékoztatta az e-Bay céget arról az általa sérelmezett körülményről, hogy utóbbi internetes piacterein a szellemi tulajdonjogait sértő ügyletek meglehetősen nagy számban fordulnak elő. Az e-Bay e megkeresésre adott válasza a L'Oréal számára azonban nem volt kielégítő, mely következtében végül keresetet nyújtott be az e-Bay ellen több tagállamban, köztük a High Court of Justice (England & Wales), Chancery Division előtt, annak megállapítása érdekében, hogy az e-Bay és az alperes természetes személyek felelősek az ez utóbbiak által a www.ebay.co.uk internetes oldalon lebonyolított azon tizenhét tárgy adásvételéért, amelyek állítólag sértették a L'Oréal-t megillető jogokat.[37] A High Court of Justice a keresetet befogadta, ám eljárása során az uniós jog értelmezéséhez előzetes döntéshozatali kérelemmel fordult a bírósághoz.
A Bíróság a védjegyhasználatot és az online piacterek elektronikus kereskedelmi irányelv szerinti tárhely szolgáltatókénti minősülését érintően feltett - egyébként alkérdéseket nem számítva összesen 10 kérdés - vonatkozásában több tekintetben adott a témám szempontjából releváns iránymutatást, [38] de úgy vélem a tizedik kérdés a legizgalmasabb: "Amennyiben egy közvetítőnek, mint például egy internetes oldal üzemeltetőjének a szolgáltatásait harmadik személy arra használta, hogy egy lajstromozott védjegyet bitoroljon, a [2004/48 irányelv] 11. cikke előírja-e a tagállamok számára annak biztosítását, hogy a védjegyjogosult kérelmezhesse, hogy a közvetítőt eltiltó határozattal a további védjegybitorlástól eltiltsák, szemben az adott jogsértés folytatásával, és amennyiben igen, a biztosítandó eltiltó határozatnak mire terjed ki a hatálya?" Egyszerűbben fogalmazva: kötelesek-e a tagállamok biztosítani olyan intézkedések jogosultak kezdeményezésére történő elrendelhetőségét, melyek a közvetítő szolgáltatók jövőbeli jogsértések megelőzése érdekében történő fellépését kényszerítenék ki. Amennyiben igen, akkor pedig ezek milyen intézkedések lehetnek.
A Bíróság a tizedik kérdés első felének megválaszolását lényegében a jogérvényesítési irányelv 11. cikke[39] értelmezésével végezte el. Kimondta, hogy annak: "harmadik mondatát úgy kell értelmezni, hogy az megköveteli a tagállamoktól annak biztosítását, hogy a szellemi tulajdonjogok védelme tárgyában illetékes nemzeti bíróságok az on-line piac üzemeltetőjét kötelezhessék olyan intézkedések meghozatalára, amelyek nem csupán az e jogoknak az említett piac használói által történő megsértésének megszüntetéséhez járulnak hozzá, hanem az ilyen jellegű jogsértések megelőzéséhez is."[40] Ami pedig a legfontosabb, a Bíróság iránymutatást is adott a tekintetben, hogy milyen az uniós joggal konform intézkedések végrehajtásával követelhető meg az ISP általi megelőzés. E tekintetben az ítélet 139-től 144-ig pontjáig terjedő részek bírnak relevanciával, melyek lényegét az alábbiakban foglalom össze:
- a tagállamok által bevezetett szabályoknak tiszteletben kell tartaniuk a 2004/48/EK irányelvből, valamint az említett irányelv által hivatkozott jogforrásokból következő korlátozásokat;
- az érintett on-line szolgáltatásnyújtótól elvárt intézkedések nem állhatnak valamennyi ügyfele adatai összességének tevőleges nyomon követésében;
- az eltiltó határozatot hozó bíróságnak ügyelnie kell arra, hogy a meghatározott intézkedések ne képezzék a jogszerű kereskedelem akadályát;
- az eltiltó határozatoknak hatékonyaknak, visszatartó erejűeknek és egyben arányosaknak kell lenniük és elrendelésükkor szem előtt kell tartani a különböző jogok és érdekek megfelelő egyensúlyát;
- az azokkal szembeni hatékony jogorvoslathoz való jog biztosítása érdekében, akik valamely on-line szolgáltatást szellemi tulajdonjogok megsértésére használtak, a közvetítő szolgáltató kötelezhető arra, hogy intézkedéseket hozzon eladóként tevékenykedő ügyfelei azonosításának lehetővé tétele érdekében. (Fontos, hogy ezt a Bíróság csupán az on-line piactér üzleti szférája és nem a magánélet keretein belül mondta ki.)
A fentiekben olvasható iránymutatás ha nem is szűk, de valamilyen keretet mégis nyújt a nemzeti jogalkotók számára. Így bár a L’Oréal kontra e-Bay ügy nem szerzői jogi vonatkozású, de egyértelműen irányadónak tekinthető a szerzői jogi jogérvényesítés területén is. A Bíróság a Promusicae ügyet követően arra mutatott rá, hogy az ISP-k szerepének kiaknázása bizonyos esetekben nem csupán az uniós jog biztosította tagállami lehetőség, de kötelezettség is.
Bár ez az ügy még nem jutott el a Bíróság ítélethozataláig, de mivel a Főtanácsnoki vélemény, mely sok esetben a végső ítélet eredményét is előrevetíti, már 2011 áprilisában napvilágot látott egy bírósági sajtóközlemény[41] révén, úgy vélem megemlítése feltétlenül relevanciával bír, mert rámutat a filter és blokkoló rendszerek ISP-k általi alkalmazhatóságának korlátaira.
A Societé Belge des Auteurs Compositeurs et Éditeurs (a továbbiakban: sabam) ideiglenes intézkedés iránti kérelemmel fordult a Bírósághoz a Scarlet Extended nevű ISP ellenében. Elsősorban annak megállapítását kérte, hogy az ISP szolgáltatásait igénybevevő előfizetők az általa képviselt jogosultak szerzői jogait megsértették azzal, hogy illegális p2p oldalakon a repertoárjába tartozó szerzői műveket töltöttek le, másodsorban pedig bírság kilátásba helyezésével arra kívánta rászorítani az internetszolgáltatót, hogy működjön közre e jogsértések felszámolásában oly módon, hogy blokkolja, vagy egyébként tegye lehetetlenné előfizetői számára a jogosultak engedélye nélküli illegális p2p használatot. Egy 2004. november 26-i ítélet megállapította a szerzői jogi jogsértések megtörténtét, egy 2007. június 29-i ítélet pedig napi 2500 euró kötbérteherrel arra kötelezte a céget, hogy valamely módon szüntesse meg e jogsértő fájlok előfizetői által történő megosztását az ítélet meghozatalát követő hat hónapon belül. Az ISP azonban nem hagyta annyiban a dolgot, s egy brüsszeli feljebbviteli bírósághoz fordult a rá kirótt intézkedés megszüntetése érdekében. E feljebbviteli bíróság fordult előzetes döntéshozatali kérelemmel az Európai Bírósághoz az abban való állásfoglalás érdekében, hogy összeegyeztethető-e az uniós joggal, különösen pedig az Alapjogi Charta-val egy filter-rendszer (az internetes tartalmakat és forgalmakat szűrő alkalmazás) bevezetését vagy az elektronikus kommunikáció blokkolását elrendelő bírósági kötelezés.
A Főtanácsnok véleményében megállapítja, hogy e feladat ellátása elsőként valójában a Scarlet hálózatán történő teljes adatforgalom szűrését igényelné annak megállapíthatóságához, hogy mely adatok forgalma jelent ténylegesen jogsértést. Másodsorban, az ezen eredmények alapján bevezetendő rendszer a jogsértő tartalmak blokkolását végezné el akár az adatforgalmat kezdeményező, akár az adatot fogadó vonatkozásában. E kötelezettség tekintetében a Főtanácsnok kiemeli, hogy egy ilyen általános jellegű kötelezettség idővel a Scarlet cégen túlmutatóan állandó jelleggel más ISP-kre is kiterjedne, de már a Scarlet-et sújtó elrendelése is kihatna olyan felhasználókra, melyek nem az ő előfizetői, és nem is belga illetőségűek, sőt, megelőző jellegének köszönhetően még deklaráltan jogsértőnek sem minősített cselekmények esetében is alkalmazandó volna. Véleményében aggályosnak tartja, hogy az e rendelkezés által bevezetett új kötelezettség gyakorlatilag az ISP-kre terhelné a hálózatukon folyó, ámde mások jogait sértő cselekmények megakadályozásának valamennyi költségét.
E fenti körülményekre való tekintettel Cruz arra a megállapításra jut, hogy a filter és blokkoló rendszerek bevezetése az Alapjogi Charta által elismert magánjellegű kommunikációhoz, valamint a személyes adatok védelméhez fűződő jogok megsértését eredményezné és egyúttal az információszabadság csorbításával járna. Az Alapjogi Charta pedig bár lehetőséget ad a benne foglalt jogok korlátozására, de erre csupán megismerhető, egyértelmű és kiszámítható jogalkotási folyamat által kerülhet sor. Ugyanígy kijelenti, hogy egy ilyen rendszer költségei ISP-kre való terhelésének lehetősége nem vezethető le a belga szabályozásból. Sőt, véleménye szerint sem a szisztematikus, mindenkire kiterjedő állandó és folyamatos szűrő, sem pedig az általa érintettek ellene való fellépésére módot nem adó blokkoló rendszer alkalmazásának elrendelhetősége nincsen körbebástyázva megfelelő biztosítékokkal.
Fentieknek megfelelően a Főtanácsnok a következő bírósági határozat meghozatalát javasolja: "az EU joga kizárja, hogy valamely tagállami bíróság olyan rendelkezést hozzon a belga jogszabályi rendelkezések alapján, mely egy internetes közvetítő szolgáltatót arra kötelez, hogy megelőzés céljából, saját költségén, valamennyi előfizetője tekintetében állandó jelleggel in abstracto a saját hálózatán történő teljes elektronikus kommunikációját (főként a p2p szoftverrel kapcsolatos) szűrő és blokkoló rendszereket vezessen be annak érdekében, hogy hálózatán azonosíthassa a zenei, mozgóképes és audiovizuális azon fájlok cseréjét, melyek tekintetében harmadik személy jogait érvényesíteni kívánja (claims rights), valamint hogy haladéktalanul blokkolja ezen fájlok cseréjét akár a fogadásuk akár a küldésük pontján."
Az ISP-k jogérvényesítésbe való bevonásának lehetőségét biztosító elsődleges és másodlagos uniós jog vizsgálata alapján azt a következtetést lehet levonni, hogy meglehetősen széles körben van mód ezen entitások digitális jogsértések visszaszorítása elleni küzdelembe történő bevonására. E szabályozások tagállami kialakítása terén azonban elsőrendű kötelezettség az alapvető jogok, az arányosság, a méltányosság követelményeinek tiszteletben tartása is.
A jelenlegi szabályozás azonban meglehetősen kidolgozatlan, melyet a közvetítő szolgáltatókat konkrétan érintő szabályok alacsony száma is mutat (Ennek fő oka persze nyilvánvalóan az, hogy a jogérvényesítési irányelv elfogadására még a digitális jogsértések csökkentése iránti szükséglet felismerését megelőzően került sor.) A fenti kidolgozatlanság révén jelenleg hatalmas szerepe van a Bíróság jogértelmezési gyakorlatának, de a másodlagos jog egyik alkotójához beérkezett e területet érintő előzetes döntéshozatali kérelmek alacsony száma sem jelentősen tölti fel az egyelőre hézagos jogi keret lyukait.
Mint az a jelenlegi uniós térképen is látszik, a jogi keret ilyetén állapota kétfajta megközelítésre sarkallta a tagállamokat; egyrészt az uniós cselekvésre (jogalkotásra) számító kivárás taktikájának alkalmazására, másrészt pedig a piac sarkallta, a probléma kezelését saját kézbe vevő, lényegében uniós jogi szempontból sötétbe ugrást jelentő tagállami jogalkotás megkezdésére. Ami az előbbieket illeti, várakozásaik hamarosan gyümölcsöt érlelnek, mivel az Unió időközben megkezdte a jogérvényesítési irányelv felülvizsgálatával kapcsolatos munkákat, s az Európai Bizottság, ha állja szavát, a jövő év első felében a módosítására irányuló olyan javaslatokkal fog előállni, melyekben kezelni fogja a digitális jogsértések problémáját. Ami az utóbbiakat illeti, velük kapcsolatban elképzelhetetlennek tartom, hogy a némileg egymáshoz hasonló szabályozásaikban lefektetett rendelkezéseket és ezek kezdeti eredményeit az Unió pont e jogalkotási folyamat során figyelmen kívül hagyná. Valamennyire tehát mindketten jól járhatnak. ■
JEGYZETEK
1 Lilian Edwards: Role and responsibility of internet intermediaries in the field of copyright and related rights http://www.wipo.int/copyright/en/doc/role_and_responsibility_of_the_internet_intermediaries_final.pdf [2011-11-21]
2 Az Európai Parlament és a Tanács 2000/31/EK irányelve (2000. június 8.) a belső piacon az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem, egyes jogi vonatkozásairól
3 Az Európai Parlament és a Tanács 2000/31/EK irányelve (2000. június 8.) a belső piacon az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem, egyes jogi vonatkozásairól
4 Az Európai Parlament és a Tanács szellemi tulajdonjogok érvényesítéséről szóló 2004/48/EK irányelve
5 A Európai Parlament és a Tanács 2001/29/EK irányelve (2001. május 22.) az információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról
6 (2) A szellemi tulajdon védelme lehetővé kell, hogy tegye a feltaláló vagy alkotó számára, hogy találmányából vagy alkotásából jogos haszonhoz jusson. Lehetővé kell tennie továbbá a művek, ötletek és az új know-how lehető legszélesebb elterjedését. Ugyanakkor e védelem nem akadályozhatja a szabad véleménynyilvánítást, a szabad információáramlást és a személyes adatok védelmét; ez vonatkozik az internetre is.
7 (32) Ez az irányelv tiszteletben tartja azokat az alapvető jogokat és alapelveket, amelyeket különösen az Európai Unió alapjogi chartája elismer. Ez az irányelv különös tekintettel biztosítja a szellemi tulajdon teljes mértékű tiszteletben tartását a Charta 17. cikke (2) bekezdésének megfelelően
8 3. cikk Általános kötelezettség (1) A tagállamok rendelkeznek azon intézkedésekről, eljárásokról és jogorvoslatokról, amelyek az ezen irányelv által szabályozott szellemi tulajdonjogok érvényesítésének biztosításához szükségesek. Ezen intézkedéseknek, eljárásoknak és jogorvoslatoknak méltányosnak és igazságosnak kell lenniük, és nem lehetnek indokolatlanul bonyolultak és költségesek és nem eredményezhetnek ésszerűtlen határidőket és indokolatlan késedelmeket.
9 3. cikk (2) Ezeknek az intézkedéseknek, eljárásoknak és jogorvoslatoknak ezen túlmenően hatásosnak, arányosnak és elrettentőnek kell lenniük, és úgy kell őket alkalmazni, hogy a jogszerű kereskedelemnek ne állítsanak korlátokat, és hogy az azokkal való visszaélés esetére biztosítékok rendelkezésre álljanak.
10 http://trade.ec.europa.eu/doclib/docs/2011/may/tradoc_147937.pdf 2011-11-23
11 A Megállapodást a következő országok kötik egymással: Japán, Egyesült Államok, Kanada, Európai Unió, Svájc, Ausztrália, Mexikó, Marokkó, Új-Zéland, Koreai Köztársaság Szingapúr.
12 E nemzetközi szerződés szintén a szellemi tulajdoni jogérvényesítés joganyagát fogja képezni, igaz azonban, hogy a tagállamaira kötelező érvénnyel a TRIPS Megállapodásban már lefektetett garanciális elemekhez képest tulajdonképpen semmilyen többletet nem tartalmaz, így az uniós tagállamok szempontjából belső joguk tekintetében nagy változásokat nem indukál majd. A dokumentumra való utalást mégis indokoltnak tartom, mert jól mutatja a digitális szellemi tulajdoni jogsértések elleni küzdelem nemzetközileg is propagált voltát, mivel 2. fejezetén belül kifejezetten a digitális környezetben történő jogérvényesítéssel kapcsolatos rendelkezéseket tartalmaz. Az Egyezmény 2.18. cikk első bekezdése arról rendelkezik, hogy minden tagállam köteles biztosítani, hogy a Megállapodás polgári és büntetőjogi részei oly módon szerepeljenek saját jogában, hogy hatékony fellépést tegyenek lehetővé a digitális környezetben történő szellemi tulajdoni jogsértésekkel szemben, mely megelőző és elrettentő jogorvoslati eszközöket egyaránt tartalmaz. Az Egyezmény kimondja, hogy az eljárásokat oly módon kell átültetnie a tagállamoknak, hogy azok ne korlátozzák semmilyen módon a törvényes működést, így az elektronikus kereskedelmet, s legyenek tekintettel a véleménynyilvánítás szabadságára, a fair eljárásra és az adatvédelemre (privacy).
13 A Party may provide, in accordance with its laws and regulations, its competent authorities with the authority to order an online service provider to disclose expeditiously to a right holder information sufficient to identify a subscriber whose account was allegedly used for infringement, where that right holder has filed a legally sufficient claim of trademark or copyright or related rights infringement, and where such information is being sought for the purpose of protecting or enforcing those rights.
14 These procedures shall be implemented in a manner that avoids the creation of barriers to legitimate activity, including electronic commerce, and, consistent with that Party’s law, preserves fundamental principles such as freedom of expression, fair process, and privacy.
15 8. cikk Tájékoztatáshoz való jog (1) A tagállamok biztosítják, hogy a szellemi tulajdonjog megsértése miatt indított eljárásokkal összefüggésben és a felperes indokolt és arányos kérelmére az illetékes bíróságok elrendelhessék, hogy a szellemi tulajdonjogot sértő áruk vagy szolgáltatások eredetéről és terjesztési hálózatairól a jogsértő és/vagy a következő személyek adjanak tájékoztatást:a) aki jogsértő árukat üzletszerűen birtokolt; b) aki jogsértő szolgáltatásokat üzletszerűen vett igénybe; c) aki üzletszerűen nyújtott szolgáltatásokat jogsértő tevékenységekhez; vagy d) aki az a), b) vagy c) pontban említett személy állítása szerint részt vett jogsértő áruk előállításában, gyártásában vagy terjesztésében, vagy ilyen szolgáltatások nyújtásában. (2) Az (1) bekezdésben említett tájékoztatás szükség szerint magában foglalja: a) az előállítók, gyártók, terjesztők, szállítók nevét és címét, az áruk vagy szolgáltatások egyéb korábbi birtokosainak nevét és címét, valamint a címzett nagykereskedők és kiskereskedők nevét és címét; b) az előállított, gyártott, kiszállított, átvett vagy megrendelt mennyiségekre vonatkozó adatokat, valamint az érintett árukért vagy szolgáltatásokért kifizetett árat. (3) Az (1) és (2) bekezdés nem érinti azokat az egyéb törvényi rendelkezéseket, amelyek: a) a jogosult számára szélesebb körű tájékoztatáshoz való jogot biztosítanak; b) az e cikk szerint közölt információ polgári vagy büntetőeljárásban való felhasználását szabályozzák; c) a tájékoztatáshoz való joggal történő visszaélést szabályozzák; vagy d) lehetővé teszik az olyan tájékoztatás megtagadását, amely az (1) bekezdésben említett személyt arra kényszerítené, hogy magát vagy közeli hozzátartozóját a szellemi tulajdon megsértésében való részvétellel vádolja, vagy e) az információs források bizalmasságának védelmét vagy a személyes adatkezelést szabályozzák.
16 15. cikk (2) bekezdés: A tagállamok az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások nyújtói számára megállapíthatnak olyan kötelezettségeket, amelyek szerint azonnal tájékoztatniuk kell az illetékes közigazgatási hatóságokat a szolgáltatásuk igénybe vevői által folytatott, jogellenesnek vélt tevékenységekről vagy nyújtott információkról, illetve olyan kötelezettségeket, amelyek szerint az illetékes hatóságokkal, azok kérésére, közölniük kell azokat az adatokat, amelyek lehetővé teszik szolgáltatásuk olyan igénybe vevőinek azonosítását, akikkel, illetve amelyekkel adattárolási megállapodásaik vannak.
17 Lásd a jogérvényesítési irányelv (2) preambulum-bekezdését és az Infosoc irányelv 8. cikkét.
18 5. cikk (1) bekezdés: A tagállamok nemzeti jogszabályok révén biztosítják a nyilvános hírközlő hálózatok és a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatások segítségével történő közlések és az azokra vonatkozó forgalmi adatok titkosságát. Különösen megtiltják a közlések és az azokra vonatkozó forgalmi adatok felhasználókon kívüli személyek által történő, az érintett felhasználó hozzájárulása nélküli meghallgatását, lehallgatását, tárolását vagy más módon történő elfogását vagy megfigyelését, kivéve, ha az ilyen személy a 15. cikk (1) bekezdésével összhangban jogszerűen jár el. Ez a bekezdés nem akadályozza a közlés továbbításához szükséges műszaki tárolást, a bizalmas adatkezelés elvének sérelme nélkül.
19 5. cikk (1) A tagállamok jogszabályi intézkedéseket fogadhatnak el az ezen irányelv 5. és 6. cikkében, 8. cikkének (1), (2), (3) és (4) bekezdésében, valamint 9. cikkében előírt jogok és kötelezettségek hatályának korlátozására vonatkozóan, ha az ilyen jellegű korlátozás - a 95/46/EK irányelv 13. cikkének (1) bekezdésében említettek szerint - egy demokratikus társadalomban szükséges, megfelelő és arányos intézkedésnek minősül a nemzetbiztonság (vagyis az állam biztonsága), a nemzetvédelem és a közbiztonság védelme érdekében, valamint a bűncselekmények, illetve az elektronikus hírközlési rendszer jogosulatlan használata megelőzésének, kivizsgálásának, felderítésének és üldözésének a biztosítása érdekében.
20 15. cikk Az általános nyomon követési kötelezettség hiánya (1) A tagállamok nem állapítanak meg a szolgáltatókat terhelő olyan általános kötelezettséget, amely szerint a 12., 13. és 14. cikk hatálya alá tartozó szolgáltatások nyújtása során az általuk továbbított vagy tárolt információkat nyomon kellene követniük, sem olyan általános kötelezettséget, amely szerint jogellenes tevékenységre utaló tényeket vagy körülményeket kellene kivizsgálniuk.
21 A fentieket követően érdekes kérdés, hogy az Írország tekintetében nem jogszabályi alapon, hanem a piac egyezsége révén hadrendbe állított és tulajdonképpen általános monitoring módszereket alkalmazó DTECNET cég működése mennyiben konform az uniós joggal. A modell alapján a cég peer to peer forgalom kliensprogrammal történő kvázi monitoringja révén bukkan ugyanis a jogsértésekre, melyekről aztán a jogosultakat értesíti. (A nemzeti jogba való ütközés feltételezhetően nem vitatható, hiszen az ír bíróság a későbbiekben jóváhagyta a működését megalapozó egyezséget, melyre annak nemzeti jogba ütközése esetében természetesen nem kerülhetett volna sor.)
22 (24) preambulum-bekezdés, az adott ügytől függően és a körülmények által indokolt esetben az előírandó intézkedések, eljárások és jogorvoslatok magukban kell hogy foglalják az olyan eltiltó határozatot, amelyek célja a szellemi tulajdonjogok további megsértésnek megakadályozása. […] E kiegészítő intézkedéseknek figyelemmel kell lenniük a harmadik személyek, így különösen a jóhiszeműen eljáró fogyasztók és magánszemélyek érdekeire.
23 11. cikk Bíróság által elrendelt eltiltó határozatok, A tagállamok biztosítják, hogy amennyiben bírósági határozat szellemi tulajdonjog megsértését állapítja meg, a bíróságok a jogsértőt eltiltó határozattal további jogsértéstől eltiltsák. Amennyiben a tagállam joga így rendelkezik, az eltiltó határozat be nem tartása esetén indokolt esetben pénzbírságot vethetnek ki a teljesítés kikényszerítése érdekében. A tagállamok emellett biztosítják, hogy a jogsértő magatartástól való eltiltást a jogosultak kérelmezhessék olyan közvetítők ellen, akiknek szolgáltatásait harmadik személy a szellemi tulajdonjog megsértése céljából veszi igénybe, a 2001/29/EK irányelv 8. cikke (3) bekezdésének sérelme nélkül.
24 18. cikk (1) A tagállamok biztosítják, hogy a nemzeti jog alapján indítható, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatási tevékenységekkel kapcsolatos bírósági keresetek tegyék lehetővé az olyan intézkedések -így ideiglenes intézkedések - gyors elfogadását, amelyek célja az állítólagos jogsértés megszüntetése és az érintett érdekek minden további sérelmének megelőzése.
25 C‑324/09. sz. ítélet rendelkező részének 7. pontja.
26 Ami a tagállamok ezen eszközökkel kapcsolatos hozzáállását illeti, többek között a jogsértések filter technikával történő kiszűrését célzó nemzeti rendelkezések bevezetését fontolgatja jelenleg Hollandia, az internetszolgáltatók webes elérhetőségek blokkolására történő kötelezése kapcsán pedig az Egyesült Királyság Digital Economy Act-je ezen intézkedésekkel összefüggésben konkrét rendelkezéseket is tartalmaz.
27 Az egyetemes szolgáltatásról, valamint az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz kapcsolódó felhasználói jogokról szóló 2002/22/EK irányelv, az elektronikus hírközlési ágazatban a személyes adatok kezeléséről, feldolgozásáról és a magánélet védelméről szóló 2002/58/EK irányelv és a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok közötti együttműködésről szóló 2006/2004/EK rendelet módosításáról szóló 2009/136/EK irányelv.
28 Ez az irányelv nem ad felhatalmazást, de nem is tiltja a nyilvánosan hozzáférhető elektronikus hírközlési szolgáltatók számára, hogy olyan feltételeket szabjanak, amelyek korlátozzák az egyes szolgáltatások vagy alkalmazások végfelhasználók általi hozzáférését és/vagy használatát, amennyiben ezt a nemzeti jogszabályok megengedik és összhangban van a közösségi joggal, de kötelezettséget ír elő az ilyen feltételekről való tájékoztatásra vonatkozóan. A szolgáltatások és alkalmazások végfelhasználók általi elektronikus hírközlési hálózatokon keresztül történő használatára vonatkozó nemzeti intézkedéseknek tiszteletben kell tartaniuk a természetes személyek alapvető jogait és szabadságait, ideértve az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény 6. cikkében meghatározott, a magánélethez és a tisztességes eljáráshoz való jogot is.
29 Ezen aspektusokkal összefüggésben Gyenge Anikó felhívja a figyelmet - még publikálás előtti, "A szerzői jogi jogérvényesítés aktuális dilemmái" című írásában -, hogy relevanciával bírhat az ENSZ véleményszabadságért felelős különleges jelentéstevőjének az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa számára készített és 2011. április 20-án megjelent, a véleménynyilvánítás és a kifejezés szabadságáról szóló jelentése is. Gyenge Anikó kiemeli, hogy a jelentés következtetések része rámutat, az internet-hozzáférés megszüntetése, függetlenül annak indokoltságától (ide értve a szellemi tulajdonjogok megsértését is), aránytalan és így sérti Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 19. cikke (3) bekezdését és "felhívja az országokat, hogy az internet-hozzáférést tartsák fenn minden körülmények között és vonják vissza azokat a szellemi szerzői jogi (sic!) szabályokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a felhasználók internet-hozzáférését felfüggesszék, és kéri, hogy a jövőben tartózkodjanak ilyen jogszabályok elfogadásától." Ugyanígy megemlítendő, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartája 11. cikkében elismeri a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságát, utóbbi tekintetében pedig kimondja, hogy ebbe beleértendő az információk és eszmék megismerésének és közlésének szabadsága anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhatna. Ennek annál is inkább jelentősége van, hogy egyrészt az internet-hozzáférés felfüggesztése a jogsértő cselekmények folytatásának megakadályozása mellett a rendelkezéssel sújtott internet adta információszerzési, így tájékozódási vagy akár elektronikus levelezési lehetőségei megszűnését is eredményezi. Ugyanígy nagyon is releváns aspektus, hogy a jogsértés okán elrendelt szóban forgó szankció az illegális cselekményeket el nem követő, de az internet-hozzáféréshez például a háztartáshoz tartozás révén használó személyek alapvető jogait is csorbítja. Fentiekből tehát következik, hogy annak biztosítására, hogy a jogérvényesítés terén bevezethető intézkedésekkel és eljárásokkal szemben a méltányosságot, igazságosságot és arányosságot előíró uniós jogi követelmények is tekintetbe legyenek véve a tagállami jogalkotások által, megfelelő garanciákat is indokolt bevezetniük. Ilyenek lehetnek például, hogy ilyen súlyú szankciókat csupán bíróság rendelhet el, s e jogalkalmazó is csupán akkor, amennyiben a jogsértés súlyos és minden kétséget kizáróan igazolt is.
30 C-275/06. számú ítélet 33. pontja.
31 Lisszaboni Szerződés az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról
32 "Ez az irányelv nem alkalmazható: […] b) az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokkal kapcsolatos, a 95/46/EK és a 97/66/EK irányelvben szabályozott kérdésekre;"
33 "Ez az irányelv nem érinti a különösen a szabadalmi jogokra, a védjegyekre, a formatervezési és használati mintákra, a félvezető termékek topográfiájára, a tipográfiai jelekre, a feltételes hozzáférésre, a műsorközvetítő szolgáltatások kábelrendszereihez való hozzáférésre, a nemzeti kincsek védelmére, a törvényi letétbe helyezési követelményekre, a versenykorlátozó magatartással és a tisztességtelen versennyel kapcsolatos szabályokra, az üzleti titokra, a biztonságra, a titok- és az adatvédelemre és a magánélet védelmére, a közérdekű dokumentumokhoz való hozzáférésre, valamint a szerződési jogra vonatkozó rendelkezéseket."
34 (3) Az (1) és (2) bekezdés nem érinti azokat az egyéb törvényi rendelkezéseket, amelyek: a) a jogosult számára szélesebb körű tájékoztatáshoz való jogot biztosítanak; b) az e cikk szerint közölt információ polgári vagy büntetőeljárásban való felhasználását szabályozzák; c) a tájékoztatáshoz való joggal történő visszaélést szabályozzák; vagy d) lehetővé teszik az olyan tájékoztatás megtagadását, amely az (1) bekezdésben említett személyt arra kényszerítené, hogy magát vagy közeli hozzátartozóját a szellemi tulajdon megsértésében való részvétellel vádolja, vagy e) az információs források bizalmasságának védelmét vagy a személyes adatkezelést szabályozzák."
35 C-275/06. számú ítélet 57. pontja
36 C-275/06. számú ítélet 65. és 68. pontja
37 C-324/09. sz. ítélet, 34. pont
38 Többek között állást foglalt abban a kérdésben, hogy amennyiben az on-line piac üzemeltetője tudomással bír arról, hogy lajstromozott védjegyekkel összefüggő jogok megsértésének valószínűsége folyamatosan fennáll, ez [a 2000/31 irányelv] 14. cikkének (1) bekezdése értelmében vett "tényleges tudomásnak" vagy "tudomásnak" minősül-e? [C-324/09. sz. ítélet 50. pont 9. kérdés c) alpont] E kérdésnek abból a szempontból van relevanciája, hogy a jogalkalmazói gyakorlat számára véleményem szerint nehezen értelmezhető, elvont, ámde a tárhely-szolgáltatónak minősülő ISP felelőssége szempontjából kulcsfontosságú "tudomással bírás" fogalma tekintetében bírta rá a másodlagos uniós jog letéteményeseként működő Bíróságot állásfoglalásra. A válasz értelmében a tudomással bírás tulajdonképpen azon tények vagy körülmények ismeretét jelenti, amelyek alapján valamely gondosan eljáró gazdasági szereplőnek fel kellett volna ismernie a szóban forgó jogellenességet és az elektronikus kereskedelmi irányelv rendelkezései alapján ezeknek megfelelően el kellett volna járnia. A Bíróság egyebekben azt is kiemeli, hogy ahhoz, hogy az ezen irányelvben foglalt szabályok hatékonyan érvényesülhessenek, "azokat úgy kell értelmezni, hogy minden olyan helyzetre vonatkoznak, amikor az érintett szolgáltató bármilyen módon tudomást szerez ilyen tényekről vagy körülményekről." Ennek pedig feltételezhető körülménye olyan tevőleges feladatok ellátása, melyek a tárolt adatok ismeretével vagy kezelésével járnak. E tevőlegességet egyébként a tekintetben vélte majdan a High Court of Justice által megállapíthatónak a Bíróság, hogy az e-Bay a kérdéses termékeket a Google segítségével elhelyezett keresőmarketing lehetőségek révén külön reklámozta, sőt gyakorlata szerint sok esetben az értékesítés előmozdítása céljából külön segítséget is nyújt felhasználóinak. E megközelítés a közvetítő szolgáltató direkt gazdasági érdekeltségét is szem előtt tartva (az e-Bay részesedést kap a nyélbe ütött üzletek után) úgy hiszem valóban az indokolt megközelítés, s vélhetően a Judge is hagyatkozik majd rá.
39 11. cikk "Bíróság által elrendelt eltiltó határozatok, A tagállamok biztosítják, hogy amennyiben bírósági határozat szellemi tulajdonjog megsértését állapítja meg, a bíróságok a jogsértőt eltiltó határozattal további jogsértéstől eltiltsák. Amennyiben a tagállam joga így rendelkezik, az eltiltó határozat be nem tartása esetén indokolt esetben pénzbírságot vethetnek ki a teljesítés kikényszerítése érdekében. A tagállamok emellett biztosítják, hogy a jogsértő magatartástól való eltiltást a jogosultak kérelmezhessék olyan közvetítők ellen, akiknek szolgáltatásait harmadik személy a szellemi tulajdonjog megsértése céljából veszi igénybe, a 2001/29/EK irányelv 8. cikke (3) bekezdésének sérelme nélkül."
40 C-324/09. sz. ítélet rendelkező részének 7. pontja.
41 Court of Justice of the European Union Press release No 37/11 Luxembourg, 14 April 2011
Lábjegyzetek:
[1] Lábody Péter, infokommunikációs szakjogász, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Nemzetközi Szerzői Jogi Osztályának szerzői jogi referense.
Visszaugrás
