A platformmunkavégzés keretében végzett ételfutár-tevékenységre kötött szerződés minősítése tárgyában hozott a Kúria 2023. december 13-án ítéletet.
Az alperes az általa üzemeltetett platformon keresztül közvetítő tevékenységet biztosít az ételeket, italokat megrendelő ügyfelek és az adott éttermek között. A kiszállításban a felperes ételfutárként megbízási szerződéssel mint egyéni vállalkozó vett részt.
A felperesnek a munkaviszony megállapítására irányuló keresetét elutasító elsőfokú ítéletet a másodfokú bíróság megváltoztatta, és megállapította, hogy a felperes heti negyvenórás általános munkaidő figyelembevétel havi alapbér mellett munkaviszonyban állt az alperesnél.
A Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Megállapította a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 42. § (2) bekezdése és 45. § (1) bekezdése alapján, hogy a munkaviszony - mint függő munka - elsődleges minősítési jegyét jelentő alá-fölé rendeltség fennálltát igazoló széles körű, a munkavégzés helyére, idejére, módjára is kiterjedő utasítási és az ezt biztosító ellenőrzési jog a perbeli esetben az alperes oldalán nem állt fenn.
A felperes által végzett tevékenység az alperessel szerződött éttermekből termékek kiszállítása volt. Az a körülmény, hogy a foglalkoztató bizonyos körben felügyeli és meghatározza a futárok részére az egyedi feladatok teljesítésének a módját (arculati elemek viselését), és az a követelmény, hogy a vállalt aktív periódusban egyfajta rendelkezésre állást és előírt időn belüli fuvarelfogadást várt el az alperes, nem minősülnek az Mt. szerinti széles körű munkáltatói utasításnak. A felperes nem az alperes szervezetében munkát végezve látta el feladatait, hiányzott a hierarchikus kapcsolat, a függőség. Az utasítás jogosultságától nincs megfosztva a megbízó sem. Az adott esetben az utasítás a munkavégzés minden fázisára, elemére nem terjedt ki. Az, hogy a feladatkiosztás a futárok esetében egy applikáción keresztül történt, önmagában az alá-fölé rendeltséget nem igazolja. A kiszállítás megtörténtének ellenőrzése pedig a díjazás alapjául szolgáló teljesítésigazolásához volt szükséges.
A felperes maga osztotta be azt az időtartamot, amikor feladatokat kívánt ellátni; ezt senki nem ellenőrizte, és nem kérte számon. Az aktív periódusok vállalásának lehetőségét ugyan befolyásolta a futárok rangsora, azonban a feladatellátásra fordított időtartamot ekkor is a felperes határozta meg: az ő döntése volt, hogy vállal-e és mennyi aktív periódust. A magyar munkajog nem ismer olyan munkaviszonytípust, amelynél a foglalkoztatás óraszáma kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodna.
A díjazás formájának a jogviszony minősítése szempontjából nincs döntő jelentősége, mert tartós megbízási jogviszonyban a nyújtott szolgáltatás után is rendszeresen visszatérő díjazás illeti meg a megbízottat. Az a tény, hogy az alperes kéthetes időszakonként számolt el a teljesítések alapján a felperessel, illetve hogy a díjazás az elvállalt és ténylegesen teljesített aktív periódusban történt feljelentkezés után részben óradíjat is tartalmazott, nem jelentheti azt, hogy mindez munkabérnek minősül. A díjazás a felek által nem volt fixált vagy maximalizált.
A felperes a futár tevékenységet saját eszközeivel végezte, így a feladatok ellátáshoz feltétlenül szükséges erőforrásokat döntően nem az alperes biztosította (Kúria Mfv.VIII.10.091/2023/7.).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
