A polgári életben felmerülő viták peres és nem peres eljárások keretében oldhatók meg. A peres eljárások kerete egy igen formalizált konfliktuskezelési módszer, amelyről - hosszú távon - nem mondhatunk le, mert a bíróság jogerős döntése - rendes perorvoslatokkal - támadhatatlan. A nem peres eljárások az élet számos területén a polgári per megelőzésére irányulnak.[1]
A jogviták peren kívüli rendezésére két módszer kínálkozik, amelyre a nyugat-európai országok és az Egyesült Államok után már Magyarországon is találunk példát. Az egyik az arbitrációs eljárás, amelynek során választottbíróságként működő testület bírálja el az ügyet. A választottbírósági eljárást az 1994. évi LXXI. törvény szabályozza. Hasonló rendelkezéseket tartalmaz továbbá a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, amely egyes jogviták rendezésére vezetett be arbitrációs jellegű eljárást, részletesen szabályozva a békéltető testület hatáskörét, illetékességét és a legfőbb eljárási kérdéseket. A törvényben szabályozott eljárás átmenetet képez a választottbíráskodás (arbitráció) és a békéltetés, közvetítés (mediáció) között.[2] A felek akkor alkalmazhatják a konfliktusmegoldásnak ezt a módját, ha azt egy sikertelen egyezségi kísérlet előzte meg, valamint az adott ügyre nézve törvény nem állapítja meg más szerv kizárólagos hatásköret. Attól függően, hogy a felek a határozathozatalkor vagy az eljárás korábbi szakaszában önként alávetették-e magukat a döntésnek, a határozat lehet kötelező erejű, illetve ajánlásnak minősülhet. A határozat ellen fellebbezésnek nincs helye, de (szigorú feltételek mellett) érvénytelenítésére van lehetőség.
A jogviták rendezésének másik lehetséges megoldása a mediációs eljárás bevezetése. Hatályos jogunkban a mediációs eljárás szabályozására az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény adott felhatalmazást. Ennek alapján született meg az egészségügyi közvetítői eljárásról szóló 2000. évi CXVI. törvény, amelynek rendelkezései szerint a közvetítői eljárásra kizárólag akkor kerülhet sor, ha erre mindkét fél igényt tart.
A közvetítői eljárás legfontosabb alapelve, hogy az érintett felek önkéntesen válasszák ezt a lehetőséget. A bizalom és a titoktartási kötelezettség vállalása is rendkívül fontos tényezők a mediációs eljárásban. A közvetítői eljárás keretében a jogvita gyors megoldására kerülhet sor, ami egyformán szolgálja mindkét fél érdekét. Lényeges szempont az is, hogy a közvetítői eljárás - eltérően a választottbírósági eljárástól - nem zárja el a feleket a bírósági út későbbi igénybevételétől.
A tanulmány célja azon hazai törvények elemző összehasonlítása, amelyek alternatív konfliktusmegoldási lehetőségeket[3] (Alternativ Dispute Resolution) szabályoznak. Az értekezés középpontjában a közvetítői vagy mediációs eljárások állnak. Az arbitrációval kapcsolatos kérdések csak annyiban kerülnek elemzésre, amennyiben azok kapcsolatban állnak a közvetítői eljárással.
Kronológiai sorrendben vizsgálva a joganyag fejlődését, a mediációt érintő szabályozás először a gazdasági életben, a kereskedelemben felmerülő viták eldöntésére, megoldására jelent meg.[4] A közvetítői tevékenység világszerte és Magyarországon is nagy múltra tekint vissza. Nálunk a XIX. század második felétől alakultak meg először a szervezett választottbíróságok, de a II. világháborút követően a választottbíráskodást a gazdasági kapcsolatokból kiiktatták, és alkalmazása csak a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok területén maradt meg. A választottbíráskodás újjáélesztésére a rendszerváltás után került sor (1994. évi XXI. tv.).
A következő jogszabályt az Országgyűlés annak érdekében alkotta meg, hogy biztosítsa a fogyasztói érdekek érvényesülését, hozzájáruljon az áruk és a szolgáltatások forgalmának biztosításához, a vagyoni érdekek védelméhez, a megfelelő tájékoztatáshoz és oktatáshoz, a hatékony jogorvoslathoz (1997. évi CLV. tv.). Ez az eljárási forma, a fogyasztói jogok érvényesítését a békéltető testületeken keresztül valósítja meg. Közösségi normák is tartalmaznak a közvetítői eljárás szabályozásának jellegére irányadó rendelkezéseket.[5]
Harmadik területkent említendő, az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 34. §-a, amely a betegek és az egészségügyi szolgáltatók között felmerülő jogviták peren kívüli rendezésére egy sajátos jogintéz-
- 151/152 -
ményt, illetve eljárást vezetett be. Ennek megfelelően a felek, a köztük létrejött jogvita esetén kezdeményezhetik annak közvetítői tanács előtt történő rendezését. Tekintettel a jogintézmény újszerű voltára és a kérdés jelentőségére, az egészségügyi törvény a közvetítői eljárás szabályainak és a közvetítői tanács összetételének meghatározását külön törvény rendelkezéseire bízta (2000. évi CXVI. tv.).
Az új intézménynek köszönhetően a beteg gyorsan jut hozzá a kártérítéshez, az egészségügyi szolgáltató, de még a felelősségbiztosító is előnyösebb helyzetbe kerül, hiszen a több évig elhúzódó per következtében súlyos kamatköltség is terhelné.
A törvény kétlépcsős hatálybalépésről rendelkezik, ugyanis a közvetítői névjegyzéket még azt megelőzően ki kell alakítani, mielőtt a felek a közvetítői tanács eljárását a törvény szerint igénybe vehetnék. A törvény emellett felhatalmazza az egészségügyi és az igazságügyi minisztert, hogy a közvetítői képesítés megszerzésének módját, valamint a közvetítői eljárás költségelemeinek összegét rendeletben állapítsa meg. Ezen felhatalmazás alapján született meg az egészségügyi miniszter és az igazságügyi miniszter 4/2001. (II. 20.) EüM-IM együttes rendelete az egészségügyi közvetítői eljárással kapcsolatos egyes kérdésekről.
Az egészségügyi közvetítői eljárásról szóló törvényt követő két év elteltével, az Országos Ítélőtábla székhelyének és illetékességének megállapításáról, valamint az igazságszolgáltatás működését érintő egyes törvények módosításáról szóló 1999. évi CX. törvényhez kapcsolódó feladatokat meghatározó 102/1999. (XII. 18.) országgyűlési határozat felkérte a Kormányt, hogy vizsgálja meg a polgári jogi jogviták bíróságon kívüli rendezésének lehetőségét, a permegelőző egyeztetések fórumainak kialakítására, és vizsgálat eredményének megfelelően dolgozza ki az erre vonatkozó jogi szabályozást. A polgári jogviták bíróságon kívüli rendezésének szabályozása elsősorban azért került előtérbe, mert az egyrészt - az érdekelt felek ügyére - sokkal gyorsabb és olcsóbb megoldással szolgálhat, másrészt, mert a közismerten túlterhelt bíróságok tehermentesítését jelentheti. Ennek jegyében készült el utóbb a közvetítői tevékenységet szabályozó törvény (2002. évi LV. tv.).
A választottbíráskodás a rendes bírósági eljárás pótlására szolgál, hagyományosan főleg gazdasági tevékenységgel kapcsolatban (itt a felek egyike gazdasági tevékenységgel hivatásszerűen foglalkozó személy és a jogvita e tevékenységgel kapcsolatos). Ahhoz, hogy az állam a bírói hatalmat a feleknek átengedje, törvényben meghatározott feltételeknek kell teljesülniük [1994:LXXI. tv. 3.§ (1) bek.]
A fogyasztóvédelmi vitás ügyekben a "békéltető testületek" járnak el. Az eljárás célja a fogyasztó és a gazdálkodó szervezet közötti vitás ügy (fogyasztói jogvita) egyezségen alapuló rendezésének megkísérlése, ennek eredménytelensége esetén az ügy eldöntése a fogyasztói jogok gyors, hatékony és egyszerű érvényesítésének biztosítása érdekében [1997. évi CLV. tv. 18.§ (1) bek.].
Az egészségügyi közvetítői eljárás célja az egészségügyi szolgáltató és a beteg között az egészségügyi szolgáltatás nyújtásával összefüggésben keletkezett jogvita peren kívüli egyezséggel történő rendezésének elősegítése, a felek jogainak gyors és hatékony érvényesítése [2000. évi CXVI. tv. 1.§ (1) bek.]
A közvetítői tevékenységről szóló a 2002. évi LV. törvény 1.§ (1) bekezdése célként tűzi ki azt, hogy elősegítse a természetes személyek és más személyek személyi és vagyoni jogaival kapcsolatban felmerült azon polgári jogviták rendezését, amelyekben a felek rendelkezési jogát törvény nem korlátozza. (A törvény hatálya nem terjed ki a külön törvényben szabályozott más közvetítői vagy békéltetői eljárásra, továbbá a választottbírósági eljárás során lefolytatandó közvetítésre.)
Választottbírósági eljárás esetén a felek (legalább) egyike gazdasági tevékenységgel hivatásszerűen foglalkozó személy (természetes személy pl. vállalkozó, őstermelő) és jogi személy, továbbá jogi személyiség nélküli gazdasági társaság [1994. évi LXXI. tv. 3. § (1) bek.].
A fogyasztóvédelmi eljárásban az a személy tekinthető fogyasztónak, aki gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül árut vesz, rendel, kap, használ, illetve akinek a részére a szolgáltatást végzik, továbbá aki az áruval vagy szolgáltatással kapcsolatos tájékoztatás vagy ajánlat címzettje [1997. évi CLV. tv. 2. § e) pont].
Egészségügyi közvetítői eljárást kezdeményezhet a beteg, a beteg halála esetén annak közeli hozzátartozója vagy örököse és az egészségügyi szolgáltató [2000. évi CXVI. tv. 1. § (2) bek.]. Ezen közvetítés vonatkozásában
- a beteg: az egészségügyi szolgáltatásokat igénybe vevő vagy abban részesülő személy;
- az egészségügyi szolgáltató: a tulajdoni formától és a fenntartótól függetlenül minden, egészségügyi
- 152/153 -
szolgáltatás nyújtására az egészségügyi hatóság által kiadott működési engedély alapján jogosult jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet és minden olyan természetes személy, aki a szolgáltatást saját nevében nyújtja;
- közeli hozzátartozó: a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és nevelt gyermek, az örökbefogadó, a mostoha- és a nevelőszülő, a testvér valamint az élettárs; [6]
- örökös: aki a Ptk. szerint annak minősül.[7]
A polgári jogviták bíróságon kívüli rendezésének elősegítése érdekében a közvetítői tevékenységet a vitában érdekelt felek kérhetik [2002. évi LV. tv. 2.§].
A közvetítő minden esetben olyan személy, illetve testület, aki, illetve amelynek tagjai tevékenységük során lelkiismeretesen, pártatlanul, legjobb tudásuk szerint törekednek az ellenérdekű felek békí-tésére, és a bírói út igénybevételének mellőzésével a felek közötti egyezség létrehozásán munkálkodnak.
Az Igazságügyi Minisztérium a közvetítőkről és a közvetítőket foglalkoztató jogi személyekről vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaságokról közvetítői névjegyzéket vezet, amelybe - kérelemre - fel kell venni azt a természetes személyt, aki felsőfokú végzettséggel és annak megfelelő legalább ötéves igazolt szakmai gyakorlattal rendelkezik, büntetlen előéletű és nem esik a jogszabályban foglalt kizáró ok alá [2002. évi LV. tv. 5. § (2) bek.].[8]
Az itt felsorolt feltételek az egészségügyi közvetítői eljárás szabályozásában is szerepelnek, csak sokkal rigorózusabb kitételekkel. Ilyen kitétel, mi szerint: "Nem vehető fel a névjegyzékbe és az egészségügyi közvetítő tanácsba a bíró, az ügyész, továbbá az a személy, aki köztisztviselői jogviszonyban áll, a jogviszonya fennállása alatt."
A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara a közvetítői névjegyzéket számítógépes rendszerben vezeti, a jogi illetve az egyéb végzettségű közvetítők szerinti tagolásban. A kamara a névjegyzékbe kérelmére azt veszi fel, aki jogi, orvosi vagy egyéb felsőfokú egészségügyi végzettséggel, továbbá szociológusi vagy klinikai szakpszichológusi végzettséggel rendelkezik, legalább nyolcéves szakmai gyakorlata van, és a külön jogszabályban meghatározott közvetítői tanfolyamot elvégezte (alaptanfolyam és a továbbképző tanfolyam). Óhatatlanul felvetődnek ezzel kapcsolatos kérdések:
- miért itt a legmagasabb a kötelező szakmai gyakorlat, és
- miért csak itt követeli meg a jogalkotó a tanfolyamokat (beleértve az ötévenként végzendő továbbképző tanfolyamot is), továbbá
- az egészségügy sajátos jellege indokolja-e a közvetítői eljárás különlegességeit?
A felsorolt kritériumok sem a békéltető testület tagjaival, sem a polgári jogvitákban eljáró közvetítőkkel szemben nincsenek megfogalmazva. Csak a 2002. évi LV. törvény indoklása utal arra, hogy "e tevékenység körében igen fontos szempont az emberismeret, a gyors helyzetfelismerés, a jó kommunikációs készség és konfliktuskezelő képesség, így a közvetítői tanfolyamot elvégző személyek hatékonyan és eredményesen irányíthatják és vezethetik a közvetítői eljárást, kiegészítve a tanfolyamon szerzett tapasztalataikat a hivatásukban, szakmájukban megszerzett tudással és gyakorlattal".
A 2002. évi LV. törvény 13-16. §§-aihoz tartozó indokolás szerint "A törvény előírja, hogy a névjegyzékbe történő bejegyzést követően a közvetítő köteles külön jogszabályban előírt időszakonként továbbképzésben részt venni. A továbbképzés célja, hogy a közvetítői tevékenységet ellátó természetes személy a közvetítői tevékenységhez kapcsolódó szakmai és gyakorlati ismereteit folyamatosan bővítve, a nemzetközi tapasztalatokat megismerve gyakorolhassa közvetítői működését". Erről a továbbképzésről azonban egy szó sem esik a törvényben. A tanfolyam szükségességéről csak a 44. §-ában történik említés, amely szerint "a törvény hatálybalépését követő két év elteltével a közvetítői működés gyakorlati tapasztalatairól, a bevezetésének hatásairól, a közvetítői tanfolyam szükségességéről készült hatástanulmány megállapításait tartalmazó jelentést a Kormánynak az Országgyűléshez kell benyújtania".
A törvényben meghatározott időtartam eredménytelenül telt el, tehát a Kormány mulasztásos alkotmánysértést követett el. Véleményem szerint indokolt lenne hasonlóan szigorú feltételeket támasztani a közvetítők e csoportjával szemben, mint az egészségügyi közvetítőkkel szemben, mivel félő, hogy a szakmai színvonal rovására mehet a szabályozás nagyvonalúsága. Ezen törvény értelmében ugyanis csak az nem lesz mediátor, aki nem akar, csupán a törvény által megfogalmazott objektív feltételeket kell teljesítenie. Ez pedig mindössze három kritérium, amiből az első - az 5 éves szakmai gyakorlat - amit ki kell várnia a jelentkezőnek.
A békéltető testület működésének ellenőrzésével kapcsolatban a törvény nem tartalmaz rendelkezéseket. Az egészségügyi közvetítői eljárás keretében sem a törvény, sem a rendelet nem fogalmaz meg
- 153/154 -
teendőket, ellenben a közvetítői eljárásról szóló másik törvény egy egész fejezetet szentel a közvetítői működés ellenőrzésének. Eszerint az Igazságügyi Minisztérium jogosult hivatalból vagy az eljárásban érintettek kezdeményezése alapján a közvetítő természetes személynek vagy jogi személynek a rendszeres vagy eseti ellenőrzésére. Ez abból adódhat, hogy sokkal több közvetítői eljárás történt (mintegy 8000),[9] mint egészségügyi közvetítés (öt év alatt - az Igazságügyi Szakértői Kamarák-tól begyűjtött adataim szerint - mindössze 129).
A választottbíróság kikötéséhez írásbeli szerződés szükséges, annak érdekében, hogy a felek erre irányuló akarata minél kevesebb akadályba ütközzön, és a kötelező alakiság ne okozzon túlzott kötelezettséget. Írásban létrejött szerződésnek kell tekinteni azt a megállapodást is, amely a felek közötti levélváltás, táviratváltás, géptávírón, vagy más a felek üzenetét tartósan rögzítő eszközön történt üzenetváltás útján jött létre [1994. évi LXXI. tv. 5. § (3) bek.].
Az eljárási rendre vonatkozó javaslatot a fogyasztó vagy - a több fogyasztót érintő vitás ügyben az érintettek felhatalmazása alapján - a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezet terjesztheti elő, és a kérelmet a békéltető testület elnökéhez kell írásban benyújtani.
Egészségügyi közvetítői eljárás kezdeményezése esetén a kérelmet a beteg lakóhelyéhez vagy az igénybe vett egészségügyi szolgáltatás helyéhez legközelebb eső területi igazságügyi szakértői kamaránál (továbbiakban: kamara) kell előterjeszteni. A kérelemnek tartalmaznia kell a beteg nevét, lakóhelyét a szolgáltató nevét, székhelyét, a sérelmezett magatartás megnevezését és időpontját, következményeinek leírását, valamint az igényt [2000. évi CXVI. tv. 1. § (2)].
Közvetítői tevékenység szükségessége esetén a felek közös megegyezés alapján az általuk választott természetes személy vagy jogi személy közvetítőként történő felkérését írásban kezdeményezhetik, egyidejűleg több természetes személy vagy jogi személy felkérését is kezdeményezhetik.
Különleges helyzetet teremt az egészségügyi közvetítői eljárásról szóló törvény 6. § (1) bekezdése, amely szerint "a közvetítői eljárás megindulása esetén a szolgáltató értesíti az eljárásról azt a biztosítót, amellyel felelősségbiztosítást kötött" (a továbbiakban: biztosító), és a biztosító nevéről és székhelyéről tájékoztatja a kamarát. A tanács üléseire a biztosítót is meg kell hívni, és részére észrevételezési jogot kell biztosítani. A szolgáltató úgy is nyilatkozhat, hogy a közvetítői eljárásban a biztosítója részvételének mellőzését kéri." Ez nagyon fontos kitétel, mert ha a biztosítót nem értesítik , a biztosító részéről - mivel nem tud róla - nincs kárigény, tehát nem fog helytállni a mediáció végén.
A békéltető testületi eljárás megindításának feltétele, hogy a fogyasztó az érintett gazdálkodó szervezettel közvetlenül megkísérelje a panaszos ügy rendezését. Ezen egyeztetést követően - kérelemre - indul a békéltető testület eljárása. A kérelmet a fogyasztó, vagy a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezet terjesztheti elő - írásban - a békéltető testület elnökéhez. A kérelemhez csatolni kell azt az okiratot (vagy másolatát) amelynek tartalmára a fogyasztó bizonyítékként hivatkozik. Az eljárás megindítása az elévülést megszakítja.
A békéltető testület elnöke az eljárás megindításától számított három munkanapon belül megvizsgálja, hogy az ügy a testület hatáskörébe és illetékessége alá tartozik-e. Ezt követően - az eljárás megindulásától számított - harminc napon belül meghallgatási időpontot tűz ki a felek számára. E meghallgatás és eljárás során a tanács elnöke egyezséget kísérel meg létrehozni a felek között. Ennek eredménytelensége esetén az eljárást folytatják.
Az eljárást a megindulását követő hatvan napon belül be kell fejezni (indokolt esetben legfeljebb harminc nappal hosszabbítható meg ez a határidő).
A tanács határozata ajánlás, ha a panasszal érintett gazdálkodó szervezet a tanács döntését nem fogadja el; kötelezést tartalmazó határozat, ha a döntést magára nézve kötelezőnek elismerte. A tanács határozata ellen fellebbezésnek nincs helye.
Az eljárás kérelemre indul, amelyet a beteg (vagy más jogosult) lakóhelyéhez vagy az igénybe vett egészségügyi szolgáltatás helyéhez legközelebb eső területi igazságügyi szakértői kamaránál kell benyújtani. Személyes adatokon túl, a kérelemnek tartalmaznia kell a sérelmezett magatartás megnevezését és időpontját, következményeinek leírását, valamint az igényt.
A beadás időpontjától 15-15 nap áll rendelkezésre, hogy a kamara a kérelmet megküldje a másik félnek, illetve, hogy a másik fél nyilatkozzon, hogy hozzájárul-e a közvetítői eljárás lefolytatásához.
Ha mindkét fél az eljárás folytatása mellett dönt
- 154/155 -
és az általános eljárási költséget megfizették, meg kell állapodniuk a közvetítői tanács összetételében. A már korábban említett névjegyzékből a felek választják ki a közvetítő(ke)t. A kijelölésről - kamarai értesítés kézhezvétele után az érintett(ek)nek - nyolc napon belül kell nyilatkoznia a jelölés elfogadásáról vagy visszautasításáról (amelyet nem kell megindokolnia). A jelölés elfogadása esetén arról is nyilatkoznia kell, hogy nem áll fenn összeférhetetlenség. A közvetítői eljárásban, a közvetítő, vagy a tanács a feleket részletesen meghallgatja, amely történhet együttes vagy külön-külön tartott megbeszéléseken, biztosítva mindkét félnek az egyenlő elbánást.
A felek kifejthetik érdekeik alapján kialakított álláspontjukat és a rendelkezésükre álló iratokat is bemutathatják. A közvetítő az egyik féltől kapott tájékoztatást közölheti a másik féllel, hogy a másik fél ennek figyelembevételével kialakíthassa álláspontját, kivéve, ha a tájékoztató fél úgy nyilatkozik, hogy a tájékoztatás nem hozható a másik fél tudomására. Az egészségügyi közvetítői eljárásban különleges szerepet tölt be a biztosító, amely egyedülállóan csak ebben a törvényben szerepel résztvevőként. A tanács üléseire a biztosítót is meg kell hívni és részére észrevételezési jogot kell biztosítani. A szolgáltató úgy is nyilatkozhat, hogy a közvetítői eljárásban a biztosítója részvételének mellőzését kéri. Az egyezség a biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha azt a biztosító tudomásul vette, vagy részben tudomásul vette és meg kell jelölnie, hogy milyen összegben veszi tudomásul a felek egyezségében foglaltakat. Az el nem ismert részt a szolgáltatónak magának kell teljesítenie.
A felek közös megegyezés alapján az általuk választott természetes személy vagy jogi személy közvetítőként történő felkérését írásban kezdeményezhetik, egyben nyilatkoznak arról, hogy vitás ügy megoldását közvetítői eljárás keretében kívánják rendezni.
A felkért közvetítő(k)nek - csakúgy, mint az egészségügyi közvetítői eljárás esetén - nyolc napon belül írásban kell nyilatkozni a felkérés elfogadásáról, (visszautasításáról) illetve összeférhetetlenségről.
Az eljárás csak abban az esetben indulhat meg, ha azon a felek mindegyike (vagy meghatalmazott képviselőjük) megjelenik. Ha az első közvetítői megbeszélésen a felek változatlanul kérik a közvetítői eljárás lefolytatását, ezt a tényt - a közvetítővel egyetemben - írásban rögzítik. Ez az okirat tartalmazza, a felmerülő költségekre (és azoknak megfizetési módjára), az elállás és megszüntetés eseteire, a titoktartásra (és egyéb szükségesnek tartott kérdéseket) vonatkozó megállapodásokat.
A közvetítői eljárás megállapodással zárul (minden résztvevő egyetértő aláírásával), amely nem érinti a feleknek azt a jogát, hogy a vitás ügyben igényüket bírósági vagy választottbírósági eljárás keretében érvényesítsék (tekintettel arra, hogy a közvetítői eljárásban létrejött megállapodáshoz a törvény kényszert - végrehajthatóságot - nem kapcsol).
A választottbírósági eljárás nem nyilvános, hacsak a felek ellenkező megállapodást nem kötnek [1994. évi LXXI. tv. 29. §]. Az, hogy nem nyilvános teljesen érthető, mert a gazdasági életben az üzletemberek üzleti tevékenységükből származó jogvitájukat, annak eredményeit nem kívánják a nyilvánosság elé tárni, mivel akár ronthatja is a róluk alkotott pozitív képet és üzleti kapcsolataikat. A fogyasztóvédelmi eljárás nyilvános, azonban bármelyik fél kérheti a nyilvánosság kizárását [1997. évi CLV. tv. 30. § (3) bek.]. Az egészségügyi közvetítői eljárás esetében az első ülésen a tanács tájékoztatja a feleket többek között a titoktartási kötelezettségről [2000. évi CXVI. tv. 10. §]
A törvény a felekétől eltérően szabályozza a közvetítők és a szakértők titoktartási kötelezettségét. Mind a közvetítőt, mind a szakértőt az eljárás tartama alatt és az eljárás befejezését követően is titoktartási kötelezettség terheli. A feleket és a biztosítót az eljárás alatt titoktartási kötelezettség terheli, az eljárás befejezését követően pedig csak akkor, ha a felek között egyezség jött létre. A titoktartási kötelezettség az eljárás folyamán elhangzottakra, valamint az egyezség tartalmára terjed ki. Ha a felek az egyezséget megtámadják a bíróság előtt, a feleket és a biztosítót a titoktartás már nem terheli [2000. évi CXVI. tv. 10. §].
Az általános közvetítői eljárásban - ha törvény másként nem rendelkezik - a közvetítőt titoktartási kötelezettség terheli mind az eljárás alatt, mind pedig annak befejezését követően [2002. évi LV. tv. 26. §].
A választottbírósági eljárásban a törvény a szakértők személyére, illetve kirendelésére vonatkozóan kötöttségeket nem tartalmaz [1994. évi LXXI. tv. 36. §]. A fogyasztóvédelmi eljárás esetében a fogyasztóvédelmi törvény nem tesz említést szakértő bevonásáról.
Az egészségügyi közvetítői eljárás során a jogvita természete miatt általában olyan szakértő közreműködésére van szükség, akiben a felek megbíznak. Nem előfeltétel, hogy a szakértőként eljáró személy bejegyzett igazságügyi szakértő legyen, lényeges azonban, hogy a jogvita eldöntése szempontjából szakértelemmel rendelkező legyen és véleményét a felek elfogadják. A szakértő a felkérés kézhezvételét követően nyolc napon belül köteles nyilatkozni arról, hogy a felkérést elfogadja-e. Főszabályként a szakértőnek szakvéleményét írásban kell előterjesztenie, amelyet lehetőség szerint a meglévő egészségügyi dokumentáció alapján készít el, szükség esetén az egészségügyi közvetítői törvény értelmében meg is vizsgálhatja a beteget, a beteg hozzájárulásával. A szakértő a véleményét a felkérés kézhezvételétől számított 30 napon belül írásban terjeszti elő. A határidő a felek egyetértésével egy alkalommal meghosszabbítható [2000. évi CXVI. tv. 9. §].
A közvetítői tevékenység esetében a szakértő részvételére vonatkozó szabályok lényegében megegyeznek az egészségügyi közvetítésben lefektetett szabályokkal [2002. évi LV. tv. 33. §].
- 156/157 -
A közvetítői eljárások szabályozása során általában figyelemmel vannak a költséghatékonyság elvére, amely azt a törekvést fejezi ki, hogy olcsóbbak legyenek a bírósági eljárásoknál.
A fogyasztóvédelmi közvetítői eljárások során felmerülő költségekről a törvény úgy rendelkezik, hogy a békéltető testület tagjai tevékenységüket külön jogszabályban meghatározott díjazás ellenében végzik [1997. évi CLV. tv. 21. § (7) bek.] Az eljárás költségeit az a fél viseli, akinek terhére a tanács az ügyet eldöntötte.
Az egészségügyi közvetítői eljárásról szóló törvényben az egészségügyi miniszter és az igazságügy-miniszter kapott felhatalmazást, amely alapján együttes rendeletben állapítottak meg - többek között - a közvetítői eljárás költségelemeinek összegét.[10] Az eljárás lefolytatásának megkezdése előtt a kamara felhívja a feleket, a Kamarát megillető általános eljárási költség egyenlő arányban történő megfizetésére. Az eljárás során felmerült egyéb költségek viselése a felek szabad megállapodásának tárgya.
Az általános közvetítői eljárásnál a közvetítő tevékenységéért közvetítői díj és költségtérítés jár. A díj mértékében a felek szabadon állapodnak meg [2002. évi LV. tv. 27. §].[11]
A közvetítői eljárások egyik legfontosabb értéke a gyorsaság kell hogy legyen, így nem húzódhat el hosszú ideig.
A fogyasztóvédelmi eljárást a törvényben foglaltaknak megfelelően a tanács az eljárás megindulását követő hatvan napon belül befejezi, indokolt esetben ezt a határidőt a testület elnöke legfeljebb harminc nappal meghosszabbíthatja. Az eljárás tehát maximálisan kilencven napig tarthat, és a kötelezést tartalmazó határozatot a tanács írásba foglalja, és egy-egy példányát legkésőbb nyolc napon belül megküldi a feleknek és a területileg illetékes fogyasztóvédelmi felügyelőségnek. A tanács határozata nem érinti a fogyasztónak azt a jogát, hogy igényét bírósági eljárás keretében érvényesítse. A tanács határozata ellen fellebbezésnek helye nincs. A határozat érvénytelenítése azonban kérhető a bíróságtól.
Az egészségügyi közvetítői eljárásban, ha az első üléstől számított négy hónapon belül nem jön létre egyezség, a tanács az eljárást megszünteti. A négy hónapos határidő meghatározása során a törvény arra is figyelemmel volt, hogy a Polgári perrendtartás szerint a szünetelő per hat hónap elteltével megszűnik.[12] A felek által megkötött egészségügyi közvetítésben, a megkötött egyezséget a tanács írásba foglalja, azt a tanács tagjai és a felek is aláírják. Ha a fél az egyezségben foglaltakat a teljesítési határidőn belül nem hajtja végre, a másik fél kérheti bíróságtól az egyezség végrehajtási záradékkal történő ellátását [2000. évi CXVI. tv. 11. § (3) bek.]. Amennyiben nem sikerül négy hónapon belül az egyezséget létrehozni, a tanács az eljárást megszünteti. Ha létrejön a megegyezés, a közvetítő - a felek együttes jelenlétében megkötött, együttesen megfogalmazott megállapodást - írásba foglalja és a résztvevők aláírása után a megállapodást tartalmazó okiratot a feleknek átadja.
Közvetítői eljárásról szóló törvényben az eljárás megállapodással zárul, amikor az egyik fél közli a másikkal és a közvetítővel, hogy a közvetítői eljárást befejezettnek tekinti. Ugyancsak befejeződik a közvetítői eljárás - a felek eltérő megállapodás hiányában - a nyilatkozat aláírásának napjától számított négy hónap elteltével [2002. évi LV. tv. 35. §]. ■
JEGYZETEK
[1] Kengyel Miklós: Magyar Polgári Eljárásjog. 8. kiadás Osiris Kiadó, Budapest 2006. 728. o.
[2] A törvény létrehozta a területi gazdasági testületek által működtetett Fogyasztóvédelmi Békéltető Testületeket, amelyek tagjait a testületek és helyi fogyasztóvédelmi szervezetek paritásos arányban delegálják. Elnökét a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség javaslatára az ágazatért felelős miniszter nevezi ki.
[3] Alternative dispute resolution: Why it does not work and why it does? Harvard Business Review 1994/3.
[4] 1994. évi LXXI. törvény a választottbíráskodásról
[5] Az Európai Bizottság az EU-tagállamok állam-, illetve kormányfőiből álló Európa Tanács 1995. júniusi cannes-i ülésére elkészítette a közép- és kelet-európai társult országok számára az egységes belső piaci közösségi jogszabályok átvételéhez iránymutatást adó ún. Fehér Könyvet. A Fehér Könyv mellékletének 23. fejezete határozza meg a fogyasztóvédelmi szabályozás területén szükséges jogharmonizációs feladatokat. A tagállamok saját nemzeti jogalkotásukon keresztül eltérő jogforrási szinten vezetik be a közösségi előírásokat. Ennek megfelelően nem minden EU tagállamban fogadtak el fogyasztóvédelmi törvényt, az EU azon tagállamai azonban, amelyek önálló fogyasztóvédelmi törvényt alkottak, a törvények szabályozási tárgyát és körét illetően eltérő megoldásokat alkalmaznak.
[6] 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről, 3. § a), e) és r) pont.
[7] Ptk. 599. §
[8] Az 5. § (2) bekezdése szerint nem végezhet közvetítői tevékenységet, aki cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság alatt áll, vagy gondnokság alá helyezés nélkül is cselekvőképtelen. A (3) bekezdés előírja, hogy a névjegyzékbe fel kell venni azt a jogi személyt, amelynek létesítő okiratában a közvetítői tevékenység feltüntetésre került, és van közvetítői tevékenység folytatására feljogosított tagja, vagy alkalmazottja.
[9] A törvény rendelkezik arról, hogy a vizsgálatot az Igazságügyi Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatában erre kijelölt alkalmazottja, mint vizsgálóbiztos folytatja le. Ha az eljárás folyamán kötelezettségszegés nem állapít-
- 156/157 -
ható meg, az igazságügy-miniszter határozatával az eljárást megszünteti. Ha a vizsgálat során megállapítást nyer, hogy a közvetítő a vizsgálattal érintett, a törvényben meghatározott kötelezettségeit megszegte, az igazságügy-miniszter határozatával figyelmeztetésben részesíti őt, és felhívja figyelmét a törvényes rendelkezések betartására. Ha kötelezettségét ismételten vagy súlyosan megszegi, illetve annak a figyelmeztetés ellenére nem tesz eleget, az igazságügy-miniszter határozatával törli a közvetítőt a névjegyzékből. A névjegyzékből való törlés - mint legsúlyosabb szankció - visszatartó hatású lehet valamennyi közvetítővel szemben.
[10] 4/2001. (II.20.) EüM-IM együttes rendelete az egészségügyi eljárással kapcsolatos egyes kérdésekről: Az általános eljárási költség összege 16 000 Ft. A közvetítői díj közvetítőnként külön-külön 5000 Ft/óra, de ügyenként legalább 50 000 Ft, kivéve, ha a) a követelés összege nem haladja meg a 300 000 Ft-ot, b) az eljárást megindító fél pénzbeli követelést nem támaszt, c) a felek az első ülésen egyezséget kötnek, vagy d) a felek az első ülésen az eljárás megszüntetése mellett döntenek (4. §).
[11] Ez a rendelkezés az egészségügyi közvetítő eljárás díjazásához képest igen nagyvonalúan a felekre bízza az összegszerű megállapodást. Valószínűleg, azért mert az első "valódi" mediációs törvény az egészségügyi közvetítői eljárásról szóló - 2000. évi CXVI. törvény - volt, és talán ezért kellett szigorú, tételesen felsorolt összegszerűséget megállapítani.
[12] Pp. 137. § (3) bek.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző orvos, PhD-hallgató.
Visszaugrás
