https://doi.org/10.59851/jk.81.11.5
2025 elején Jonathan Todres és Ursula Kilkelly szerkesztésében jelent meg a Children's Rights and Children's Development című kötet a New York University Press gondozásában, a "Családok, Jog és Társadalom" sorozat részeként.[1] A könyv az ENSZ 1989-ben elfogadott Gyermekjogi Egyezményének (a továbbiakban: Gyermekjogi Egyezmény) szemléletét átemelve a gyermek holisztikus értelemben vett fejlődését és a gyermeki jogok kapcsolatát mutatja be. A kötet interdiszciplináris jellegű: a tíz fejezet összesen tizenhét szerzője közül mindössze nyolc kötődik szorosan a jogi területhez, a fennmaradó szerző széles körből, a pszichológia, pedagógia, fejlődés- vagy egyéb társadalomtudományok és a kriminológia területén végez kutatásokat és kapcsolódott be a projektbe, melynek eredménye a kötet. Ezen a ponton érdemes előrevetíteni: a könyv hiánypótló a nemzetközi és hazai akadémiai szféra számára, de álláspontom szerint minden, gyermekkel foglalkozó szakember számára tartalmaz alapvetéseket.
Miben rejlik a kötet hiánypótló jellege? Céljában, koncepciójában és tartalmában egyaránt. Az előszó alapján célja, hogy a gyermekjogok interdiszciplináris jellegére reagálva egy kötetben fogja össze a jog- és fejlődéstudomány, valamint a pszichológia eredményeit, miközben aktuális gyermekjogi kérdésekre is reflektál. A mű jól strukturált, kézikönyvként is könnyen használható. Koncepcionális megközelítése szerint a gyermekek[2] életének három fő fejlődéstani szakasza (kora-, illetve közép-gyermekkor, valamint kamaszkor)[3] mentén rendezi a tanulmányokat három egységbe, melyek szintén tovább tagolhatóak. Ezen egységek ugyanazon felépítést követik: a kezdő fejezetek az adott életszakasz fejlődéstani eredményeit prezentálják, ezt követik az életszakasz-specifikus gyermekjogi rendelkezések olyan állandó elemekkel, mint a gyermek részvétele, legfőbb érdeke, valamint védelemhez való joga. Zárásként pedig az adott életszakaszra vonatkozó, aktuális gyermekjogi kérdések, problémák tárgyalása történik meg, mely így dinamikusan alkalmazkodik a korcsoport által megélt tapasztalatokhoz. Az így kapott komplex kép a felvonultatott nemzetközi példákkal új ismereteket, szemléletmódot nyújt, miközben meglévő intézmények, koncepciók értelmezésében is segíti az olvasót. A néhol megfogalmazott kritikák álláspontom szerint megalapozottak és gondolatébresztőek, miközben szándékuk egyértelműen a gyermekjogi tudományterület továbbfejlesztésére irányul.
A koragyermekkori fejlődéstan kapcsán Iheoma Iruka tanulmánya a gyermek első kétezer napjának kulcsfontosságát hangsúlyozza azzal, hogy ez túl is mutat kizárólag a koragyermekkor szakaszán. Ez az időszak lesz a bázis, amely pozitív faktorok esetén - egyébként a Gyermekjogi Egyezmény céljával is összhangban - biztosítja a testi, érzelmi, értelmi és erkölcsi szempontból egészséges gyermek felnevelkedését. A szerző meghatározza a gyermek megfelelő fejlődésének kívánt eredményeit, ilyen a fizikai jóllét és biztonság, az érzelmi és viselkedésszabályozási képesség, a szociális kompetenciák, valamint a kognitív készségek megléte.
A koragyermekkorban a leggyorsabb a neurobiológiai, szociális- és kognitív képességek fejlődése. A gyermek elkezdi megtanulni az ön- és érzelemszabályozást, kommunikációs képessége és szociális készségei elkezdenek kialakulni. Az érzelmi fejlődés szempontjából nagyon fontosak lehetnek a környezeti hatások is, melyek a gyermek személyiségét más-más módon képesek befolyásolni. A szerző a koragyermekkori megfelelő fejlődésre negatívan ható faktorokat is összefoglalta, említve többek között a szegénységet, a hátrányos megkülönböztetést, valamint a
- 494/495 -
negatív gyermekkori élményeket (adverse childhood experiences - ACEs) is. Egyértelmű konklúzió, hogy a gyermek felnőtt léte ebben az időszakban kaphat megfelelő megalapozást, melyre számos faktor pozitív és negatív hatással is bírhat, ezért már a fogantatástól kezdve fontos, hogy ezzel a szülők is tisztában legyenek, ahogy a gyermek életének előrehaladtával az egyre bővülő, őt körülvevő szociális közeg is.
A szülők mint a gyermek elsődleges gondozói követik végig testközelből azt a rendkívüli fejlődést mely a koragyermekkorban, ebben a születéstől körülbelül nyolcéves korig tartó időszakban történik. A Gyermekjogi Egyezmény oldaláról az időszak rendkívül érdekes, ugyanis bevezeti a gyermek fejlődő képességeinek koncepcióját, amely ebben a korai szakaszban erősen épít a szülők általi támogatásra, gondoskodásra. Azaz, - mint arra Meredith Johnson Harbach szerző rávilágít - a gyermekek jogainak érvényesülése nagymértékben a szülőktől függ. Az Egyezmény gyermekképe, az aktív jogalany gyermek így ebben az értelmezésben kevéssé érhető tetten, ugyanakkor a szülők feladata az is, hogy a gyermeket támogatva, képességeit fejlesztve, fokozatosan érjék el az idealizált állapotot. A részvételi jogokkal kapcsolatos gondolatokra reflektálva jegyzem meg, hogy nagyon fontos annak hangsúlyozása, hogy minél hamarabb, már korai életkorban szükséges a gyermek véleménynyilvánítási képességének fejlesztése, akár csak a mindennapi élet körébe tartozó döntésekkel. Ez képes lehet fejleszteni a gyermek döntéshozatali- és önérvényesítő készségét. A részvételi jogok pedig - ahogyan arra a szerző is rámutat - a gyermek legjobb érdekeivel kapcsolatos döntéseknél is elengedhetetlenek és érvényesítendőek. Ennek a részben konklúziója, hogy a gyermekjogok ebben az időszakban ugyanúgy elválaszthatatlanok és hatnak egymásra, mint a gyermek szűk kapcsolatrendszere az ő fejlődésére.
Kortárs reflexióként egy igen érdekes területet választott az E. Kay M. Tisdall - Caralyn Blaisdell szerzőpáros: az életkor kérdését. Felvetik ugyanis, hogy a gyermekjogi érdekképviseletben, illetve az akadémiai szféra részéről a gyermekjogi párbeszéd gyakran az idősebb gyermekekre koncentrál kizárólag.[4] Tanulmányuk reflektál a gyermekkorra, mint társadalmi konstrukcióra és végigvonultatja azon érdekes gondolatot, mely szerint a gyermekekre - jogaik elismerése, garantálása mellett - lényegében csak éppen "folyamatban lévő" felnőttekként tekint, elvetve ezzel a gyermekkor - valójában hatalmas - jelentőségét is mindamellett, hogy az érdemi részvétel is csorbát szenvedhet.
Az egység tanulmányai egybehangzóan reflektálnak azon tényre, hogy amennyire fontos volt a koragyermekkor a neurobiológiai, a kognitív képességek, illetve a gyermek fizikai fejlődése szempontjából, ebben az életszakaszban a változó közegek, melyben a gyermek mozog, főleg szociális készségeire, önképére, önmagába vetett bizalmára, illetve problémamegoldó képességére lesznek erőteljes hatással.
A fejlődéstani fejezetben Josephine Grant az adrenarche nevű hormonális változást (és annak hatásait) helyezi vizsgálata középpontjába. Hatása, hogy a gyermekek önmagukról és másokhoz való kapcsolódásaikról alkotott képe változik és ezen időszakban kezdenek el kialakulni a felnőtt élethez szükséges készségek is. Pszichológiai szempontból a korszak a 6-12 éves életkorra tehető, de egyre inkább elmosódnak a határai. A szerző különböző markereket fogalmaz meg, melyek változása követhető ebben az időszakban. Megkezdődik a test fizikai változása, kezdenek kialakulni a gyermek felé különböző elvárások, mint a házimunka, teljesítmény a sportban stb. Változik a szülőkkel, illetve a kortársakkal való kapcsolat, illetve előtérbe kerül a szisztematikus gondolkodás, az erkölcsi, igazságossági szempontú döntéshozatal is. A gyermek önképére ekkor erőteljesen hathatnak az előítéletek, az egyenlőtlenségek, illetve olyan hatások, mint az idő előtti nemi érést követő szexualizáció vagy a pandémia időszakában tapasztalt elszigeteltség is. Összegzésként a szerző listázza, hogy melyek a konkrét szükségletek ezen életszakaszban, megfogalmazza, hogy minél tovább tart, annál alaposabban tudnak kibontakozni a szükséges képességek.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
