Várnay Ernő: Mikroszkóp alatt az előzetes döntéshozatali eljárás* (ÁJT, 2004/3-4., 341-350. o.)[1]

Mintegy húsz évvel az európai közösségi jog első nagymonográfiája[1] után megszületett a magyar jogirodalom első szak-nagymonográfiája is.

Blutman László munkája jókor érkezett, hiszen Magyarország uniós csatlakozása nyomán a történet immár tényleg rólunk is szól, a közösségi (uniós) jog értelmezése illetve érvényessége kapcsán ma már a magyar bíróságok is előterjesztést tehetnek az Európai Bírósághoz, amely előzetes döntése aztán kötelező lesz rájuk.

A tagállami bíróságok és az Európai Bíróság közötti egyetlen eljárási kapcsolódás, miközben óriási elvi jelentőséggel bír, a jogélet mindennapjainak is része. Az eljárásra vonatkozó szabályozás maga is értelmezésre szorul, az eljárásra vonatkozó szabályok már eddig is sokoldalú értelmezést nyertek. A tárgy jelentős monografikus feldolgozásai tehát egyszerre nyújtanak elméleti megközelítést és gyakorlati útmutatót. A két cél azonban eltérő szempontok érvényesítését követeli. Míg az elmélet számára a teljességre törekvés, a lehető legaprólékosabb megközelítés a feladat, addig a gyakorlati kézikönyvnek óhatatlanul egyszerűsítenie kell, az adott gyakorlat számára hasznosítható tudnivalókra kell összpontosítania.

- 341/342 -

Kettős szempontrendszer adódik onnét is, hogy az eljárás, egyszerre része a közösségi jognak, mint önállóan is értelmezhető rendszernek, és a tagállamok jogrendszereinek, azok bírósági gyakorlatának, távolról sem azonos funkciókkal. Míg a közösségi jog, illetve az Európai Bíróság felől a Közösség-szerte egységes alkalmazás, esetleg a jogfejlesztés dominál, addig a tagállami bíró számára a nemzeti jogba-ágyazottság, az előtte fekvő ügy helyes eldöntése alapvető. További kettősség, hogy a könyvnek egyszerre kell ismertetni, leírni, és elemezni, értelmezni egy olyan rendszert, amely állandó változásban van.

A műfaj így értelmezett követelményei igen nehezen teljesíthetők, ha viszont mégis sikerül megfelelni, akkor a tudományt és a gyakorlatot egyszerre szolgáló művet kapunk.

Vajon sikerült-e a szerzőnek?

Nos, meggyőződésünk szerint igen. A siker titka könnyen megfejthető. A források között két elméletileg is erősen felvértezett gyakorló jogászi munka[2] jó kiindulópontul szolgálhatott az önálló kutatáshoz, amelynek alapanyaga az Európai Bíróság esetjoga volt. A vonatkozó esetjog példaadó mélységű feltárása nemzetközi mércével mérve is komoly teljesítmény. A kérdéskör összehasonlító jogi szempontú vizsgálatához autentikus alapanyagot szolgáltatott a az előzetes döntéshozatalról tartott konferencia, amelyhez tagállami jelentések készültek.[3] Ugyanígy a szerző rendkívüli készsége a rendszeres feldolgozáshoz és kifejtéshez. Ez igen nagy intellektuális erőt feltételező módszer alkalmazása - miközben hihetetlen segítségére van a gyakorló jogásznak, s jó néhány eredeti kutatási eredményt produkált - számtalan további jogdogmatikai, jogelméleti vagy akár jogszociológiai kutatás kiindulópontját szolgáltatja. Meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy az olvasónak néha olyan érzése támad, hogy a rendszer néha elnyomja a történetet, hogy a feldolgozott hatalmas anyag alapján merészebb konklúziókra is lehetőség nyílt volna. A könyv csak magyar szerzőtől várható hozzájárulása a magyar vonatkozások mondhatni kimerítő tárgyalása.

Az alábbiakban fejezetről-fejezetre haladva megkíséreljük a könyv vázlatos tartalmi ismertetését.

- 342/343 -

Az első fejezet a szó szoros értelmében vett bevezetés, amely azok számára is használhatóvá teszi a könyvet, akik nem járatosak a közösségi jogban. "Felhasználóként" első helyen a tagállami bíróságok, a bírák adódnak. (Ez azt is jelenti, hogy az ügyfelek, a jogi képviselők sajátos szempontjai a második helyen állnak.) A jogforrási rendszer, a bírósági jogalkalmazás szempontjából vett jogelvek, a közösségi bíróságok bemutatása megfelelő alapot nyújt a tulajdonképpeni tárgy vizsgálatához.

A második fejezet "az előzetes döntéshozatali eljárás általános kérdései" cím alatt először is egy rendezett csokrot nyújt át azokból a nemzetközi és nemzeti jogintézményekből, amelyek rokonságot mutatnak a közösségi jog előzetes döntéshozatali eljárásával. Ez a bemutató nagyon érdekes, de mivel nincsenek szerves kapcsolatba hozva a könyv "igazi tárgyával" az Európai Közösséget létrehozó szerződés (EK) 234. cikke[4] szerinti "klasszikus" eljárással, a hasznuk mindenekelőtt abban áll, hogy megtudjuk, hasonló jogintézmények korábban is léteztek, másutt is léteznek. Arról is ismertetőt kapunk, hogy az EK 234. cikk mellett az Európai Bíróságnak számos más rendelkezés is hatáskört biztosít előzetes döntéshozatalra. Bár ezek a rendelkezések (a megfelelő szövegrészletek helyet kaptak az 1. számú mellékletben) sem elméleti, sem gyakorlati szempontból nem bírnak különösebb jelentőséggel, bemutatásuk arra int, hogy az alaposan körültekintő számára a kép jóval gazdagabb, mint ami a csak a "lényegre" koncentráló számára adódik.

A fejezet elméleti kérdése a hatáskör és megengedhetőség vizsgálata az előzetes döntési eljárásban. Itt az Európai Bíróság hatásköréről, illetve a neki előterjesztett kérdés megválaszolhatóságáról esik szó. A szerző komoly szellemi energiákat mozgósítva izgalmas fejtegetést nyújt a két fogalom elméleti elhatárolására. Az igazán hasznosítható eredmény azonban

- 343/344 -

elmarad, mert a hatáskör és a hatáskörrel élés feltételrendszere nehezen különíthető el, s maga az Európai Bíróság is jószerivel szinonimaként kezeli ezeket a fogalmakat. A gyakorlat számára nagyjából mindegy, hogy az Európai Bíróság azért nem válaszol a feltett kérdésre, mert úgy ítéli meg, hogy nincs hatásköre, vagy azért, mert nincsenek meg a hatásköre gyakorlásához szükséges feltételek.

Végül a 234. cikk szerinti jogi konstrukció fogalmi elemeinek - jogszabály, értelmezés, érvényesség-vizsgálat, tagállami bíróság, a szükségesség - első megközelítésű bemutatása, illetve a tagállami bíróság előtti eljárás, valamint az előzetes döntés hatályának kérdését exponálja a fejezet.

A harmadik fejezetben indul a részletes elemzés. Itt azoknak a jogi aktusoknak - a szerző szóhasználatában jogszabályoknak - az áttekintésére kerül sor, amelyek tekintetében értelmezésre, illetve érvényesség-vizsgálatra kerülhet sor az előzetes döntéshozatali eljárásban.

Itt ismét teljes fegyverzetben találjuk a szerzőt. Minuciózus vizsgálata rávilágít, hogy a vonatkozó szerződési rendelkezés szövege alapján önként adódónál - a Szerződés és a közösségi intézmények (és az EKB) által jellemzően kibocsátott kötelező aktusok (rendelet, irányelv, határozat) - a szóba jöhető jogi aktusok köre sokkal, de sokkal bővebb. Az Európai Bíróság joggyakorlata alapján világossá válik, hogy nemzetközi szerződések különböző válfajai (a Közösség nem tagállamokkal kötött, a tagállamok egymással, illetve kívülállókkal kötött egyes szerződései), a közösségi jog hatókörén kívül eső normák (a közösségi jogra visszautaló, a közösségi norma szövegét magában foglaló belső jogszabály), nem kötelező aktusok (ajánlások) is idetartozhatnak.

A negyedik fejezet az értelmezési kérdések vizsgálatával kapcsolatos európai bírósági "viselkedés" jellegzetességeinek feltárására tesz kísérletet a szerző. A tárgyalt négy problémakör: A közösségi jog és a belső jog összeegyeztethetőségének vizsgálata az előzetes döntéshozatali eljárásban, az értelmezés kontra jogalkalmazás kérdése, az értelmezés kontra ténymegállapítás, és a közösségi bíróságok jogértelmezési "technikái".

Az Európai Bíróság annak ellenére, hogy formálisan erre nincs felhatalmazva, különböző formulákat felhasználva, megadja a "hasznos választ" azokra a kérdésekre is, amelyek ténylegesen a tagállami jogszabályi rendelkezés és az adott közösségi jogi rendelkezés (jogelv) összeegyeztethetőségre irányulnak.

- 344/345 -

Az értelmezés vagy/jogalkalmazás kérdésfeltevés onnét adódik, hogy míg a Szerződés szövegéből egyértelmű munkamegosztás adódik, miszerint a Bíróság a közösségi jogot értelmezi, a tagállami bíróság pedig alkalmazza, a gyakorlatban azt láthatjuk, hogy a Bíróság előzetes döntései nem hagynak mozgásteret eltérő alkalmazásokra, kvázi vagy tényleges jogalkalmazásra kerül sor. Blutman László a joggyakorlat alapján eredeti tipológiát produkál, amely szerint a Bíróság - nem függetlenül a feltett kérdés jellegétől - (A) ténylegesen levonja a végső következtetést az ügy tényeire vonatkozóan (gyakorlatilag jogalkalmazás), (B) általánosabb megállapításokat tesz, amelyek azonban a tagállami bíróság számára csak egy következtetést engednek, (C) az általános megállapítások megalapozzák a konkrét ügy tényeire alkalmazást, de több következtetés vonható le (értelmezés).

A tényeket mindenekelőtt a tagállami bíróság szolgáltatja. A Bíróság azonban maga is beszerezhet tényeket, s a felek, vagy az észrevételt-tevők is közölhetnek tényeket. Úgy tűnik, hogy a további tények, információk csak annyiban játszanak szerepet, amennyiben kiegészítik a tagállami bíróság által előterjesztetteket, a Bíróság még akkor is ez utóbbiakhoz igazodik, amikor megalapozottságukat illetően komoly kétség merül fel. (Ennél a pontnál a szerző csak jelezni tudja a bizonyítással kapcsolatos súlyos problémákat. 146.)

Az értelmezésre irányuló előterjesztések kapcsán természetesen vetődik fel az Európai Bíróság(ok) értelmezési technikái kérdése. Hogyan készül a válasz az előterjesztésben feltett kérdésre. A szerző itt - eltérve könyve általában követett eljárásától - nem a "szokásos" értelmezési módszerek bemutatásával kezd. Azzal, hogy ezen módszerek közötti választás szabálya ismeretlen, maguknak a módszereknek a tartalma sem egyértelmű, rögtön azoknak a "tájékozódási pontoknak" a bemutatásához fog, amelyek a Bíróság gyakorlatát meghatározzák a normaszöveg jelentésének megállapításakor. Ezután azonban a közösségi bíróságok jogértelmezési gyakorlatáról megfogalmazott "általános megállapítások" között viszontlátjuk a klasszikusokat (nyelvtani/szövegszerinti, történeti, rendszertani, teleologikus) (151-153.). Végül a Bíróság által követett értelmezési elvek lényegre törő ismertetését kapjuk. Ezek közül a kivételek szoros értelmezése, a közösségi jogi fogalmak önálló jelentése, és közösségi jog többnyelvűségéből adódó értelmezési konzekvenciák érdemelnek különös figyelmet.

Úgy gondoljuk, hogy az értelmezési technikák kapcsán feltétlenül említést érdemelt volna a jogösszehasonlító módszer alkalmazása, különös

- 345/346 -

tekintettel a tagállamok jogaira.[5] Azt is megemlítjük, hogy az értelmezés kapcsán fontos szerepet kapnak a közösségi jog alapelvei is.

Ötödik fejezet. Előzetes döntés érvénytelenség kérdésében.

A fejezet rendkívüli alapossággal vizsgálja az érvénytelenség-vizsgálat korlátait az előzetes döntéshozatali eljárásban, az érvénytelenség felmerülését a tagállamok bíróságai előtt, illetve az idekapcsolódó ideiglenes intézkedések kérdését. Ezután kerül sor az érvénytelenségi okok bemutatására. Úgy gondoljuk, hogy az Európai Bíróságnak a 230. cikkben foglalt érvénytelenség-megállapítási hatásköre és a 234. cikk keretében adódó hasonló hatásköre összevetésekor ki lehetett volna térni a magánfelek hatékony bírói jogvédelme szempontjaira. A megtámadhatóság vonatkozásában az eltérést a normatív illetve egyedi aktusok közötti különbségtételhez kötni[6] az esetjog fényében ma már nem tűnik meggyőzőnek. Az Európai Bíróság, amikor a 230. cikk (4) bekezdésében a magánfelek keresetindítási jogát megszorítóan értelmezi (csak közvetlen személyes érintettség esetén enged keresetet), egyebek mellett azzal védekezik, hogy a 234. cikk keretében erre a magánfeleknek van lehetőségük.[7] Ez a védekezés nem vitathatatlan.[8] Az érvénytelenség alapjának ismertetése talán jobb helyen lett volna a jogintézmény legalapvetőbb sajátosságai körében (az 5.1. pont után)

A hatodik fejezet a 234. cikk értelmében vett "tagállam bírósága" kifejezés értelmezését vizsgálja. A tagállamhoz tartozás kritériuma nem mindig magától értetődő. A Bíróság ilyennek tekintett bíróságot, amely nem tagállamhoz tartozik, mivel a közösségi jog a Szerződésnél fogva az illető állam jogának része. Ilyennek minősült a Benelux bíróság is. A "bíróság" fogalmát

- 346/347 -

illetőn az Európai Bíróság - amely végső soron maga adja meg a jelentést - meglehetősen ellentmondásos helyzetet teremtett. Egyrészt adott olyan kritérium-rendszert, amely alapján kétség esetén eldönti, hogy "bíróságnak" tekinti-e az illető szervet, másrészt azonban ezek a kritériumok nem kellően világosak, és a Bíróság nem teljesen következetes alkalmazásuk során. Bár a kritérium-rendszer megragadására a Vaassen ítélet[9] vállalkozott először, ma már az irodalom a teljességre törekvő, és általánosítóan fogalmazó Dorsch Consult ügyet[10] tekinti meghatározónak (leading case).[11] Ezért kissé zavaró a szerző ragaszkodása a "Vaassen-kritériumokhoz".[12]

Az Európai Bíróság esetjogának aprólékos, igényes elemzése ezen a ponton mondhatni ellentétébe csap át, mivel kiderül, hogy a kritériumok között egy sincs, amelyhez a Bíróság konzekvensen tartotta volna magát. Így aztán igazán örülhetünk annak, hogy a fejezet végén a szerző rendszeres áttekintést ad arról, hogy a magyar jogrendszerben mely szervek tehetnek, és melyek nem előterjesztést. (Azt csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a határesetekben hozott - nem mindig teljesen megalapozott - ítéletek elemzése könnyen elfedheti, hogy a gyakorlatban a nem-határesetek dominálnak, a tagállamok rendes bíróságai fordulnak az Európai Bírósághoz, amely bíróság-mivoltuk külön vizsgálata nélkül jár el.)

Hetedik fejezet. Az előterjesztés megengedhetőségének kérdése. Az Európai Bíróság nem válaszolhat a tagállamok bíróságai által feltett bármilyen kérdésre, vonatkozzék bár az a közösségi jog értelmezésére, illetve érvényességére. A kérdés megengedhetőségének vizsgálatakor a szerző megkülönbözteti a Szerződésben foglalt feltételt (a kérdés megválaszolásának "szükségesnek" kell lenni az ítélethozatalhoz), és a Bíróság esetjogában kialakult feltételrendszert (a kérdés nem lehet általános, vagy hipotetikus, az ügyre vonatkozzon, a kérdést valódi jogvita keretében tegyék fel, a felterjesztő bíróság előtt ne szűnjön meg azon eljárás, melyben a kérdést feltették).

- 347/348 -

A szükségesség kapcsán az esetjog elemzése oda fut ki, hogy a Bíróság csak akkor nem válaszol, ha az előterjesztés ténybeli vagy jogi hiányosságai miatt a szükségesség nem állapítható meg, vagy bizonyíték van arra, hogy a válasz nem szükséges az ítélet meghozatalához. (Kár, hogy ennél a résznél nincs konkrét példa, hiszen a "kezdő kérdésfeltevő" talán ilyen hibába eshet legkönnyebben.) Amennyiben az ügy anyagából nem tűnik ki egyértelműen, hogy miért van szükség a kérdés megválaszolására, akkor az előterjesztő bíróságnak megfelelő információt és indoklást kell nyújtani. Ezen a ponton az esetjog fejlődését is bemutatja a szerző.

A nem valódi jogvitáról (Foglia-ügy), mint a válasz megtagadásának másik alapjáról kimerítő fejtegetést kapunk mind elméleti szempontból, mind az esetjog fejlődéséről. A végeredmény: A vita nem valódi, ha az alapjául szolgáló jogviszonyt a felek mesterségesen, eleve peres eljárás indítása céljából hozták létre. A Bíróság egyébként általában nem kutatja eleve a vita valódiságát, ezzel csak akkor foglalkozik, amennyiben a vita látszólagosságára utaló jelek vannak. (258-259.) A úgynevezett hipotetikus kérdés olyan tényálláson vagy tényállási elemen nyugszik, amely az adott ügyben nem valósult meg. A "kezdő előterjesztők" kedvéért talán megemlíthető lett volna, hogy az Európai Bíróság - magától értetődően - akkor sem adhat választ, ha a kérdés a közösségi joggal összefüggést nem tartó a tagállami jogi aktusra vagy jogszabályra vonatkozik.[13]

Nyolcadik és kilencedik fejezet. Az előterjesztés joga illetve kötelezettsége.

Az "előterjesztés joga" cím alatt voltaképpen azokat a gyakorlati szempontból is kiemelkedően fontos kérdéseket tárgyalja a mű, amelyek közösségi jog és a tagállami jogok egymásra vonatkoztatott elemzésével érdemi tájékozódási pontokat nyújtanak a jogintézménnyel kapcsolatba kerülő magyar jogalkalmazók, mindenekelőtt a bíróságok számára. Az előterjesztés kötelezettsége kérdéskör elemzése a megszokott elméleti igényességgel szerepel. Kiderül, hogy ez a kötelezettség sok vonatkozásban nem igazán kemény, hiszen egyrészt meglehetősen nehéz egyértelműen meghatározni azt a szituációt, amelyben a kötelezettség egyértelműen fennáll (gondoljunk itt mindenekelőtt a Cilfit-formulára), másrészt ezzel összefüggésben a hatályos szankciórendszer erőtlen.

- 348/349 -

Tizedik fejezet. Az előterjesztés eljárási szempontból.

A gyakorlati szakemberek számára talán a legértékesebb fejezetet olvashatjuk. A nemzetközi összehasonlítással is megalapozott, a magyar vonatkozásokat is meggyőzően tárgyaló rész ugyanakkor elméletileg is nagyon értékes munka.

Számunkra meggyőzőek a magyar jogban az előterjesztés fellebbezhetőségével kapcsolatban megfogalmazott felvetések. Különösen megfontolandónak ítéljük az egyfokú eljárásban - ahol a közösségi jog felmerülése talán a leggyakoribb - a fellebbezési lehetőség kizárásával kapcsolatos bírálatot, hiszen igaz, hogy itt egyben olyan határozatokról van szó, amelyekkel szemben már nincs rendes jogorvoslat, a bíróság tehát előterjesztési kötelezettség alatt áll. A fél tehát elesik annak lehetőségétől, hogy egy másik bírói fórumot vegyen igénybe annak felülvizsgálatára, vajon ezen kötelezettségnek eleget tett-e a bíróság.

Tizenegyedik-tizenkettedik fejezet: az előzetes döntés joghatása (hatálya)

A kérdésnek külön aktualitást ad a szerző vitája a 2003. évi XXX törvény indoklásában foglalt sommás kijelentésekkel, miszerint az előzetes döntésnek kötelező hatálya lenne.[14]

Amint az a két fejezetből szépen kiviláglik, itt is egy jócskán összetett problémával állunk szemben, ahol a szerzőtől már megszokott rendszeres megközelítés igencsak elkél. A Bíróság esetjoga alapján csak az tökéletesen biztos, hogy az előzetes döntés az előterjesztő bíróságra az adott ügyben kötelező. Az erga omnes hatály - tehát a minden más tagállami bíróságra is kötelező hatály - az érvényességi döntések esetében egyértelműnek látszik, míg az értelmezési döntéseknél teljesen megalapozottan csak úgy értelmezhető, hogy a többi bíróság hivatkozhatja az Európai Bíróság döntését (az kellő autoritással bír), és nem térhet el a más ügyben hozott előzetes döntéstől, de kétség vagy egyet nem értés esetén nyitva áll előttük az előterjesztés lehetősége.

Az időbeni hatály tekintetében mind az értelmező, mind az érvénytelenséget megállapító döntéseknél az ex tunc hatály tekinthető főszabálynak. A visszamenőleges hatály korlátozásának - kizárólag az Európai Bíróság joga! - esetei mára nagyjából körvonalazódni látszanak, a Bíróság a jogbiztonság, illetve a súlyos pénzügyi-gazdasági konzekvenciák esetén hajlik rá. Igen fontos, hogy azokat, akik "a nemzeti jogszabályok szerint jogi eljárást indítottak vagy annak megfelelő igénnyel éltek", a Bíróság kiveszi a korlátozás alól.

- 349/350 -

A könyvet mellékletek gazdagítják, amelyek közül mindenekelőtt a 2. (Az Európai Bíróság iránymutatása az előzetes döntés iránti előterjesztésekről), a 3. (Az előzetes döntéshozatali eljárás menete az Európai Bíróság előtt), és a 4. (Előzetes döntés iránti előterjesztés - határozatminta) lehet hasznos a gyakorló jogászok számára.

A jogesetmutató közlése a hasonló munkák elengedhetetlen tartozéka. Sajnos az időrendi-számszerinti mutató mellett az esetek "névszerinti" mutatója nem szerepel, holott sokszor jó szolgálatot tenne. Ugyanígy hasznos lett volna, ha az egyébként példásan hivatkozott - elsősorban angol és magyar nyelvű - irodalomról is kapunk egy teljes jegyzéket.■

- 350 -

JEGYZETEK

* BLUTMAN L.: EU-jog a tárgyalóteremben. Az előzetes döntéshozatal. KJK-Kerszöv, Budapest, 2003. 506 oldal.

[1] MÁDL F.: Az Európai gazdasági Közösség joga. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974.

[2] DAUSES, M. A.: Az előzetes döntéshozatali eljárás az EK Szerződés 177-e cikke szerint. 2. kiadás, Budapest, 2000, ANDERSON, D. W. K-DEMETRIOU, M.: References to the European Court. Sweet and Maxwell, London, 2002.

[3] Le renvoi préjudiciel à la Cour de justice des Communautés européennes. Colloque à Helsinki/20 et 21 mai 2002.

[4] Amint a szerző is rögzíti:, az EK-Szerződés 234. cikke a jelen munkában végzett elemzés alapja. A cikk szövege a következő: A Bíróság hatáskörrel rendelkezik előzetes döntés meghozatalára a következő kérdésekben:

- e szerződés értelmezése;

- a közösségi intézmények és az EKB jogi aktusainak érvényessége és értelmezése;

- a Tanács jogi aktusa által létrehozott szervek alapokmányának értelmezése, ha az alapokmány így rendelkezik.

Ha egy tagállam bírósága előtt ilyen kérdés merül fel, és ez a bíróság úgy ítéli meg, hogy ítélete meghozatalához szükség van a kérdés eldöntésére, kérheti a Bíróságot, hogy hozzon ebben a kérdésben döntést.

Ha egy tagállam olyan bírósága előtt folyamatban lévő ügyben merül fel ilyen kérdés, amelynek határozatai ellen a nemzeti jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség, e bíróság köteles a Bírósághoz fordulni.

[5] Lásd ehhez Koen Lenaerts az Európai Bíróság bírájának esetjogot is felvonultató friss írását: LENAERTS, K.: Interlocking Legal Orders in the European Union and Comparative Law. International and Comparative Law Quarterly, vol. 52. (2003) 873-906.

[6] BLUTMAN: i. m. 160-161. Mára a Bíróság túllépett az úgynevezett absztrakt terminológia-teszten, s a megengedhetőséget nem az aktus normatív vagy egyedi jellegétől, hanem a magánszemély közvetlen és személyes érintettségének fennállásától teszi függővé. Lásd Codorniu SA v Council (Case C-309/89) [1994] ECR I-1853., Timex Corporation v Council and Commission (Case C-279/87) [1985] ECR 849.

[7] Union de Pequeńos Agricultores kontra Tanács ügy[7][7] Cases T-173/98 [1999] ECR II-3357 és C-50/00 P [2002] ECR I-6677.

[8] VARJU M.: The Right to Effective Judicial Protection in the System of Judicial Review in the European Community. Acta Juridica Hungarica, 44, Nos 1-2, 99-127. (2003), ARNULL, A.: Private Applicants and the Action for Annulment after Codorniu, Common Market Law Review, Vol. 38. (2001) 7-52.

[9] Case C-61/65. G. Vaassen-Göbbels v. Management of the Beamtenfonds voor het Mijnbedrijf, [1966] ECR 261.

[10] Case C-54/96, Dorsch Consult Igenieurgesellschaft mbH v. Bundesbaugesellschaft Berlin mbH [1997] ECR I-4961.

[11] Lásd ANDERSON-DEMETRIOU: i. m. 32., de BURCA, C.: EU law. Oxford, 2003. 436.

[12] Ezen a ponton tehát a szerzővel szemben (BLUTMAN L.: Az eljárási törvények újabb módosítása és az uniós jog. Európai Jog, 2003/5. 18-19.) az eljárási törvény indoklását tartjuk célszerűbbnek.

[13] Case C-54/72, Fonderie officine Ruite [1973] ECR 193., 8. pont, Case C-77/72, Capolongo [1973] ECR 611., 8. pont.

[14] BLUTMAN L.: Az eljárási törvények újabb módosítása és az uniós jog. i. m. 12-20.