2016 júliusában az Egyesült Királyság 52%-os többséggel a Brexitre, vagyis az Európai Unióból történő kilépésre szavazott. Azonban az Európai Unióról szóló szerződés 50. cikk szerinti kilépési eljárás megindításáig egészen 2017. március 29-ig kellett várni. A döntés súlya már a szavazást követő időszakban is érzékelni lehetett. Az angol font árfolyama meredek zuhanásba kezdett, valamint a beruházások üteme is lelassult. A britek kilépésével összefüggésben számos lehetséges forgatókönyv merült fel, a megegyezés nélküli úgynevezett "hard Brexit" lehetőségétől kezdve a megállapodással lezárt "soft Brexit" lehetőségén át - amely a kiválással kapcsolatos bizonytalanságokat, nehézségeket hidalhatná át - egészen annak a lehetőségéig, miszerint a Brexit akár el is maradhat.
Az Európai Unió Bíróságának C-621/18. számú ügyben 2018. december 10-én meghozott ítélete azok számára jelenthet kapaszkodót, akik a Brexit elmaradásában reménykednek. A tanulmány célja, hogy az ítéletben foglalt főbb jogi érveket vizsgálja meg röviden. Nem volna teljes azonban e tanulmány, ha a Brexittel összefüggő eseménysorozatok nem kerülnének röviden ismertetésre, hiszen az ítélet jelentősége csakis így értékelhető igazán.
Mindenféle túlzás nélkül kimondhatjuk, hogy történelmi esemény tanúi lehetünk, mivel az európai integráció történetében még sosem volt példa arra, hogy bármelyik tagállam ki szeretett volna lépni az Európai Unióból. Emiatt pedig a tagállamok és az Unió számára is külön nehézséget jelent a Szerződés 50. cikkének szövegének gyakorlati alkalmazása.
Az Egyesült Királyság kilépése az Európai Unióból a 2010-es évektől kezdte a brit belpolitikát komolyabban foglalkoztatni, azonban annak gyakorlati megvalósulásának esélyét a 2010-től kormányzó Konzervatív Párt újraválasztási kampányában tett ígéret alapozta meg. David Cameron, a miniszterelnök, ugyanis megígérte, hogy újraválasztása esetén kiírja a népszavazást az Egyesült Királyság uniós tagságáról. A Konzervatív Párt 2015-ben megnyerte a választást, ezért a választási ígéretéhez híven kiírásra került az uniós tagságról szóló népszavazás. 2016 júliusában a szavazatok megközelítőleg 52%-a kilépés (Brexit) mellett szavazott, ami miatt a miniszterelnök lemondott. Cameron utóda a korábbi belügyminisztere, Theresa May lett, aki a kampányban még a bennmaradás mellett kampányolt. A népszavazás után számos fordulat követte egymást, a gyakori kormányzati személycseréktől kezdve egészen egy eltaktikázott előrehozott választásig, amely a Konzervatív Párt többségét erodálta végül a parlamentben.
Ez utóbbi különösen fájó pontnak tekinthető, mivel a parlamenti szuverenitás miatt a képviselők hozzájárulása szükséges az kilépésről szóló egyezmény elfogadásáról, amit az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bírósága (The Supreme Court) a Miller-ügyben[2] mondott ki.
Mindig is a Brexit megakadályozása mellett kardoskodtak a skótok, hiszen a 2014-ben megtartott, Skócia függetlenségéről szóló népszavazáson jelentős részben végül azért is döntöttek Skócia bennmaradása mellett, mivel ígéreteket kaptak arra, hogy az Egyesült Királyság a továbbiakban is az Európai Unióban marad. Nem is csoda hát, hogy az edinburghi Court of Session[3] elé került beadvány hat beterjesztője közül öten skótok voltak.[4] Beadványuk lényegileg arra kívánt választ kapni, miszerint az EUSZ 50. cikk alapján kinyilvánított kilépési szándék egyoldalúan visszavonható-e az Egyesült Királyság által? A skót bíróság érzékelte, hogy az ügy eldöntése olyan európai uniós jogot érintő kérdés, amely a szerződések értelmezését igényli, ezért 2018. október 3-án az Európai Unió Bírósága részére előzetes döntéshozatali eljárásra bocsátotta a következő kérdést:
"Amennyiben valamely tagállam az Európai Unióról szóló szerződés 50. cikkével összhangban értesítette az Európai Tanácsot azon szándékáról, hogy ki kíván lépni az Európai Unióból, lehetővé teszi-e az uniós jog ezen értesítésnek az értesítő tagállam általi egyoldalú visszavonását, és ha igen, milyen feltételek mellett, és ez milyen hatással van a tagállam Európai Unióban való maradására?"
Az ügy alperese a Secretary of State for Exiting the European Union, vagyis a Brexitért felelős miniszter
- 38/39 -
volt. Az alperes kérése arra irányult, hogy a Bíróság ne járjon el az ügyben, mivel álláspontja szerint semmilyen jogalapja nincs a feltett kérdés megválaszolására. Ugyanis már a nemzeti bíróság előtt lefolytatott eljárásban is konzekvensen kitartott amellett, hogy a kérdés elméleti jellegű - mert a kormányzat sosem mutatta jelét annak, hogy bármikor is visszavonná a kérelmet - valamint a kérdés megválaszolása uniós jogba ütközik, mivel a szerződések alapján a Bíróság alkotmányos jellegű kérdésekben nem adhatna ki tanácsadó véleményeket.[5]
Érdemes megjegyezni, hogy az Európai Bizottság a brit kormánnyal hasonló álláspontra helyezkedett. A Bizottság elméleti jellegűnek tekintette a kilépési nyilatkozat visszavonhatóságára vonatkozó kérdést, mivel álláspontjuk szerint a Bíróság válasza nem eredményez a felekre kötelező erejű határozatot. Ugyanakkor a brit kormánnyal ellentétben úgy látták, hogy a felek közötti jogvita valódi.
Bár csak egy kérdéssel kapcsolatban kért értelmezést a skót bíróság, azonban ez több kérdést is felvetett. Az első kérdés, amit Európai Unió Bíróságának meg kellett állapítania, hogy a felvetett kérdés mennyiben tekinthető pusztán elméleti jellegű, gyakorlati relevanciával nem rendelkező kérdésnek, valamint hogy van-e egyáltalán valódi jogvita a felek között? Mert ha nincsen valódi jogvita, hanem a jogorvoslati rendszer kijátszásával a cél egy általános jellegű iránymutatás kérése, abban az esetben a Bíróságnak meg kell tagadnia az eljárás lefolytatását.
A bíróság álláspontja szerint vélelmezni kell, hogy az alapügyben eljáró nemzeti bíróság az előzetes döntéshozatalra utaló határozatot a nemzeti jog hatályos eljárási, hatásköri és bírósági szervezeti szabályaival összhangban hozta meg. Ez alól azonban kivételt jelent, ha az alapeljárás tényállása és az előzetes döntéshozatalra bocsátott kérdés között nincsen összefüggés. A bíróság megerősítette, hogy az előzetes döntéshozatali eljárás célja nem egy általános vagy egy elméleti kérdésben való tanácsadás, hanem a konkrét jogvita eldöntéséhez szükséges az Európai Unió jogának értelmezése.
A főtanácsnok, és a főtanácsnoki indítvány alapján a Bíróság is arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kérdés befogadható. Az előzetes döntéshozatali eljárásra bocsátott kérdés semmiképp nem tekinthető elméleti jellegűnek, mivel annak megválaszolása a Brexitről szavazó brit parlamenti képviselők számára új szempontokat nyújthat, ami adott esetben lényeges kihathat a döntésükre. Vagyis a képviselők nemcsak a soft Brexit és a hard Brexit közül választhatnának, hanem a kilépési szándék visszavonásának lehetősége is megjelenne. Ezzel egyidejűleg az is megállapítható, hogy az alapeljárásban a felek között valódi jogvitáról van szó. Az indítványozók és a beavatkozók is parlamenti képviselők, akiknek a 2019. március 29-i kilépési dátum előtt kell majd döntést hozniuk.[6]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
