Fizessen elő a Családi Jogra!
Előfizetés2019. november 29-én került sor az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán az ENSZ Gyermekjogi egyezménye 30. évfordulójának megünneplésére. Az egyetem és a kar által egyaránt támogatott rendezvényen több gyermekjogi kérdés is részletesen tárgyalásra került. A Darázs Lénárd egyetemi tanár, általános rektorhelyettes által megnyitott konferenciának délelőttjén előadást tartott Vaskuti András PhD, kúriai bíró, címzetes egyetemi tanár, aki azt vizsgálta, hogy a Gyermekjogi egyezmény büntető tárgyú rendelkezései miként érvényesülnek az új hazai büntetőeljárási kódexben. Kitért a Gyermekjogi Bizottság által 2014-ben megfogalmazott javaslatokra, majd részletezte a különleges törvények jelentőségét, a fiatalkorúak bíróságának témakörét, a fiatalkorúak letartóztatásának kérdését és a késedelem nélküli elbírálás szükségességét. Lázár-Kocsis Edina, az ELTE ÁJK Polgári Eljárásjogi Tanszékének megbízott oktatója, ügyvéd, gyermekjogi szakjogász ezt követően azt vizsgálta, hogy a gyermekjogi követelmények miként érvényesülnek a magyar Polgári Perrendtartásban. Foglalkozott az egyezmény polgári perjogra alkalmazandó elveivel, a gyermekbarát igazságszolgáltatás követelményeivel, azzal, hogy a polgári peres eljárás előtt, során és azt követően miként kerülnek érvényesítésre a gyermeki jogok; végezetül pedig kitért a gyermek mint fél, illetve mint tanú lehetőségeire. Előadását azzal zárta, hogy összevetette a hatályos szabályozást az Európai Alapjogi Ügynökség vonatkozó követelményrendszerével.
Az ELTE Gyakorló Országos Pedagógiai Szakszolgálatának (GYOPSZ) igazgatója, Mlinkó Renáta PhD, tanácsadó szakpszichológus, valamint igazgatóhelyettese, Marosiné Pásztor Éva gyógypedagógus, a köznevelésben résztvevő gyermekek pszichodiagnosztikai vizsgálatának egyes kérdéseiről számolt be, kitérve arra is, hogy a GYOPSZ milyen feladatokat lát el ebben a körben. Az előadás lehetőséget nyújtott arra, hogy az elsősorban jogász végzettségű és/vagy gyermekvédelemben dolgozó hallgatóság a gyermek helyzetének gyógypedagógiai aspektusait is sajátos szempontból érzékelje.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás