A csődjog jelentősége a mentesítés révén érezhetően megnőtt a német jogrendszerben (is). Harsányan kívánkozik ide az a fajsúlybeli változás, ami a tágan vett német irodalomból kiolvasható. Míg a jeles író és jogász (a sorrend kommutatív), Herbert Rosendorfer, az 1970-es évek végén keletkezett regényében a csődjogot, tegyük hozzá, teljes joggal, "mellékterületnek" aposztrofálta beszédes című regényében,[1] addig a XXI. század csődjogi szakirodalma már saját bevallása szerint is kiemelkedő fontosságú jogterületről értekezhet.[2]
Az elismert jelentőségbeni növekedés ellenére sem mondhatjuk, hogy az új reorganizációs (Insolvenzplan, Eigenverwaltung) szabályok, illetve a csődjogi mentesítés (Restschuldbefreiung) intézménye gyökeret eresztett volna.[3] Először az 1970-es évek közepén merült fel az adósság alóli mentesítés hitelezői beleegyezés nélkül a szakirodalomban.[4] Még mindig jórészt másodlagos kérdésként kezelik a mentesítést,[5] bár
- 25/26 -
itt mutatkozik messze a legnagyobb fogékonyság,[6] ami aligha meglepő. Az eljárások statisztikai feldolgozása nincs megalapozva, részterületeken látható előrelépés.[7] A mentesítés alaptörvénybe ütköző volta korábban égető kérdés volt,[8] ma már inkább csak hamu alatti parázs. A törvény maga is még "érési periódusban" van, ahogyan azt a német csődjog élő legendája, Wilhelm Uhlenbruck írja jeles, és általunk is gyakran idézett szerzőtársával egyetemben.[9] A német szakirodalom általánosságban is csak napjainkban lát hozzá a gazdasági bukás, mint a piacgazdaság természetes velejárója feldolgozásához.[10]
A csődjog és a mentesítés előtérbe kerülése annak a társadalmi-gazdasági folyamatnak az eredménye, amely a háztartásokat európaszerte túladósította. Ez nem kerülte el a német háztartásokat sem. Az 1990-es évek elejére 2,6 millió német háztartás került a túlzott adósság csapdájába.[11] Túlzás nélkül állítható, hogy a túladósodottság társadalmi tömegjelenséggé vált.[12] Ennek megfelelően tömegessé vált a fogyasztói csődnyitás is. Az 1999-es nyitóév 2030 eljárásával szemben 2007-ben nem kevesebb, mint 77010 ilyen eljárás indult.[13]
- 26/27 -
A német csődjog három forrásból táplálkozott. Abban minden kutató megegyezik, hogy ősforrásnak a római jog tekinthető. Jelentősnek tartják a középkori itáliai városi jogból és a spanyol csődeljárásból eredő hatásokat.[14] Ettől eltérő álláspont szerint az itáliai "Arrestprozess" és a germán kényszervégrehajtás (germanisches Zwangsverfahren) voltak azok az eljárások a római jogi csődeljárás (römisches Konkursverfahren) mellett, amelyekből a német közönséges jog szerinti csődeljárás (gemeinrechtliches Konkursverfahren) kialakult. Ez az eljárás három részből állt, úgymint: bevezető eljárás (Praeliminarverfahren), értékesítési eljárás (Liquidationsverfahren) és felosztási eljárás (Verteilungsverfahren).[15] Más szerzők is kifejezetten a spanyol gyökereket, és jelesül Salgado de Samoza 1663-as munkáját[16] emelik ki.[17]
A német végrehajtási eljárás önálló fejlődési úton indult el. Sajátos megoldásai még az angol jogfejlődésre és jogi irodalomra is hatással voltak.[19] Ugyanúgy, mint az angol jogot, sokáig az elsőbbségi elv (Prioritätsprinzip; race of diligence; first come, first served) jellemezte. A hitelezők egymásra tekintettel történő kielégítése (Gleichbehandlungs-grundsatz) csak a XVII. századtól vált általánosan a gyakorlat részévé.[20] További jellemzője volt még a megelőző kényszer (vorsorglicher Zwang).[21]
A tartozásért való felelősség egységes volt, az adós a maga egészében, teljes testi mivoltában, ideértve vagyoni és társadalmi viszonyait is, felelt a tartozásért. Ezt a lehető legtágabban kell értelmezni, mert az akkori (jogi) logika[22] az elvonatkoztatás más szintjén állt. Ez az értelmezés a következő konkrétumokban testesült meg.
1. A felelősségből részesedtek az adóstól függő személyek, így családtagjai és szolgái is. A családtagok osztoztak az adóssal a tartozás jogkövetkezményeit illetően, hiszen vele együtt a hitelező hatalma alá kerültek (Leibeigenschaft) mind a
- 27/28 -
Schwabenspiegel, mind pedig a Sachsenspiegel szabályai szerint.[23] A cselédeknek is vallomást kellett tenniük az adós vagyoni viszonyairól, és ennek valóságtartalmáért felelősséggel tartoztak.
2. Nem vált szét, illetve összemosódott a vagyonra és a személyre vezetett végrehajtás.[24] Az adós személye és vagyona egyszerre szolgálta a követelések kielégítését. Ezért volt a menekülés és a vagyonmentés quasi szinonim fogalom és bevett gyakorlat. Támadás in toto - védekezés in toto.
3. A követelés kielégítésére való törekvés és az adós megbüntetése a teljesítés elmaradása miatt nem váltak el egymástól. Ez az elválás majd csak az újkor hajnalán, a modern büntetőjog alapelveinek megjelenésével történik meg.[25]
4. A fenti két pontból következően az adóssal szemben alkalmazott változatos megbecstelenítő eljárások,[26] valamint az adós becsületének az elvesztése (Ehrlosigkeit) és a kapcsolódó megvetés (Verachtung) nem büntetőjogi jellegű, hiszen mind a praeventio specialis, mind a praeventio generalis teljesen idegen ettől a kortól,[27] hanem az adósi felelősség egységének a logikus kifejezése és egyenes következménye. A büntető jellegnek az is messzemenően ellentmond, hogy az említett következményeket az adós jellemzően saját maga is vállalhatta, szerződésszegése
- 28/29 -
esetére.[28] Az Einlager (Enreiten, obstagium) pedig lényegéből fakadóan előre vállalt, önkéntes jogkövetkezmény volt.[29]
5. A követelés kielégítésének és az adós személyének a biztosítása a fentiek értelmében egységet képezett. Ebből logikusan következnek a menekülő adóssal szembeni kényszerintézkedések, a menekülésnek és a fizetésképtelenségnek az összeolvadása,[30] valamint az a tény, hogy az elmenekült adós és az elhunyt adós az eljárás szempontjából azonos volt.[31] Erre találja meg az adekvát kifejezést jeles forrásunk az "Überantwortung" fogalmában.[32]
6. Nem vált szét, illetve csak elméletileg szétválasztható a követelés fennállásának bizonyítására, illetve annak érvényesítésére irányuló eljárás. A gyakorlatban a kettő egymással összefonódott.[33]
7. A követelés biztosítására irányuló intézkedések nem váltak el a bírósági joghatóságot biztosító intézkedésektől.[34] Ez teljesen természetes módon következik a középkori fragmentált joghatóságból, különösen német területen.[35]
8. Mindezek értelmében a mentesítés egyszerre jelenthetett személyi és vagyoni mentesítést, eljárási és anyagi jogi mentesítést, büntetőjogi és polgári jogi mentesítést, de mindezeket csak mai fogalmaink korlátai között.
A német csődjog három fejlődési vonulata különíthető el a középkori és a koraújkori német jogrendszer partikularitása miatt. A legkorábbi, mai értelemben vett, a par conditio creditorum alapelvén nyugvó eljárásokat a városi jogok (Stadtrechte), különösen a Hanza-városok kezdték szabályozni a XIII. századtól.[36] A városok önálló jogfejlődését jelentősen befolyásolta a római jog meginduló,[37] majd kiteljesedő[38]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
