A gyerekeknek joguk van ahhoz, hogy védelmet élvezzenek az erőszak minden formája, így a bántalmazás és elhanyagolás ellen. Ugyanakkor a gyerekeknek joguk van ahhoz is, hogy a saját családjukban nőjenek fel, és akaratuk ellenére ne válasszák el őket szüleiktől, kivéve, ha az illetékes hatóságok úgy határoznak kellő megalapozottsággal, hogy az elválasztás a gyerek legjobb érdekeit szolgálja.[2] A gyerekek jogainak érvényesülése és érvényesítése nemcsak az országok között mutat jelentős eltéréseket, de egy-egy országon belül is, a gyerekek és családjaik társadalmi, szociális helyzetétől és a helyi ellátások, szolgálatok megközelítésétől, tevékenységétől függően. Annak ellenére így történik ez, hogy a gyermeki jogok minden gyerekre egyformán kellene, hogy vonatkozzanak, és ezek érvényesítése minden ratifikáló államnak kötelessége lenne.
Ebben a tanulmányban azt mutatom be nagy vonalakban, és a fellelhető korlátozott információ, adat figyelembevételével, hogy a roma kisebbséghez tartozó gyerekekkel és családjaikkal szembeni diszkrimináció, a gyerekek családjuktól való gyakran indokolatlan elválasztása Európa számos országában évszázadok óta követhető. Megrendítő módon ma is jelen van annak ellenére, hogy nyilvánvalóan súlyosan sérti a gyerekek jogait, ami 36 évvel az ENSZ Gyermekjogi Egyezmény és számos nemzetközi és nemzeti gyermekjogi ajánlás, jogszabály elfogadása után sem változott alapvetően. Nem térek ki a magyarországi helyzetre, annak elemzése, további kutatásokat és önálló tanulmányt igényel.
A kisebbségekhez tartozó gyerekek aránya az alternatív gyermekvédelmi gondozásban minden fejlett országban felülreprezentált, nem csak Európában, noha nem mindenhol dokumentált. Sok elemzés, kutatás keresi a választ arra az aggasztó jelenségre, miszerint sok hasonlóságot mutat bizonyos etnikai kisebbségekhez tartozó gyerekek nagy számban történő kiemelése a családjukból a különféle országokban, mégpedig hasonló módon és mértékben. Az Egyesült Államokban az afroamerikai gyerekek, Kanadában, Ausztráliában, Új-Zélandon az őslakos gyerekek, míg Európában a roma gyerekek a leginkább érintettek.[3]
Kérdésként merül fel újra és újra, hogy bizonyítható-e az etnikai diszkrimináció a kisebbségekhez tartozó családok, gyerekek esetében, vagyis rendszerszintű-e a diszkrimináció, vagy arról van szó, hogy az érintett családok körében magasabb az aránya a szegényeknek, beilleszkedési gondokkal küzdőknek, az eltérő kultúrából adódóan más nevelési-gondozási elveknek és gyakorlatnak, nyelvi problémáknak, a helyi szociális szolgáltatásokban, oktatásban, egészségügyben dolgozókkal való kommunikációs zavarnak és más okoknak. Vagyis, hogy a családból való kiemelés nem tekinthető direkt vagy rendszerszintű diszkriminációnak, még ha közvetetten sok esetben bizonyítható is.[4] Kizárólag szegénység, materi-
- 21/22 -
ális depriváció esetén a nemzetközi egyezmények, ajánlások és a nemzeti jogszabályok alapján is tilos a családból való kiemelés, a közép-kelet-európai országokban, még akkor is, ha ezt gyakran elhanyagolásként, rossz bánásmódként értelmezik, ez a leggyakoribb ok a szakellátásba utalásra.
A roma gyerekek családjuktól való elválasztása Európa számos országában hosszú múltra tekint vissza, és máig sok helyen jellemző a felülreprezentáltságuk az alap- és szakellátásban, bár a pontos adatok nem ismertek, és többnyire becslésekre kell hagyatkoznunk.[5]
A politikák, szakpolitikák és szakmai megközelítések változó módon gondolkodtak és léptek az asszimilációs törekvések és a hagyományok tiszteletben tartása, a szegregáció és a befogadás szempontjai alapján. Az interszekcionalitás okozta dilemmák, az etnikai hovatartozás, a szociális helyzet, a nem, az életkor, és a speciális szükségletek szempontjainak mérlegelése és az ezekre adott válaszok sokféle téves értelmezéshez és lépéshez vezettek és vezetnek ma is.
A korlátozottan elérhető történeti tények és elemzések is megmutatják a kirekesztés, diszkrimináció, elutasítás folyamatát és ezek következményeit, egészen máig hatóan, amikor pedig ezek ártalmai, következményei már évtizedek óta bizonyosan ismertek voltak, vagy lehettek volna a döntéshozók és jogalkalmazók számára.
Sajnálatos tény, hogy nem történt meg mindenhol és minden módon a tanulságok levonása, a történtek megfelelő értékelése és ezek alapján a gyerekek jogainak érvényesítése, jólétük és jóllétük biztosítása azokban az esetekben sem, amikor a család magában nem volt erre képes, nem tudott, vagy nem akart a gyerekek gondozásával és nevelésével kapcsolatos elsődleges felelősségének megfelelni. Nem kétséges, hogy vannak olyan esetek, amikor a gyerekek kiemelése a családból indokolt és szükséges, függetlenül a gyerek etnikai vagy vallási hovatartozásától, de ezekben az esetekben annak bizonyítása is fontos, hogy erre a gyerek legfőbb érdekeinek figyelembevételével került sor, és minden lehetséges törekvés arra irányult, hogy a szülők, a család képes legyen a gyerek gondozására, nevelésére, elkerülhető legyen az elválasztás.
Az alábbi történeti előzmények csak vázlatos és messze nem teljes képet adnak arról, hogy néhány európai országban a roma gyerekek elválasztása, erőszakkal való elszakítása a családjaiktól nagyon hosszú múltra tekint vissza, és sajnálatos módon sok helyen a mai napig hatással van azokra a kirekesztő, diszkriminatív nézetekre és tevékenységekre, amelyek nem az egyes családok, szülők vagy gyerekek élethelyzete, nehézségei, kihívásai, cselekedetei alapján döntenek a szükséges és lehetséges segítségnyújtásról vagy éppen szankciókról, hanem csoportok vallási vagy etnikai hovatartozása alapján. A tanulság így is egyértelmű, ha nem változik meg ez a szemlélet és gyakorlat, akkor a jövőben is súlyosan igazságtalan, sok fájdalmat, veszteséget jelentő lépések történnek annak ellenére, hogy a nemzetközi és nemzeti jogi szabályozás sok évtizede tiltja ezt a megközelítést és lehetőséget, és káros voltuk sokszorosan bizonyított.
A roma népességet többféle okból egyre inkább ellenségként kezelték az európai országok, és az 1600-as évektől kezdve dokumentáltan sokféle szigorú rendelkezést hoztak jogaik és lehetőségeik korlátozása érdekében, ami nagymértékben meghatározta a gyerekek sorsát és életkilátásait is. Az ellenérzések oka sokféle volt, részben mert egyes országokban török kémeknek tartották őket, részben az egyház rossz szemmel nézte a "nem keresztényi" szokásokat, például a tenyérjóslást, más tekintetben versenytársakat láttak bennük sokan, nehezményezték vándorló életmódjukat, életformájuk és szokásaik eltértek a többségi társadalométól, és ezért egyre több országban cigányellenes, korlátozó törvényeket léptettek életbe, determinálva a gyerekek sorsát is.
Az Osztrák-Magyar Monarchia területén Mária Terézia és később II. József szabályozást vezetett be a romák letelepítése és asszimilációja érdekében. Olyan jogszabályokat fogadtak el, amelyek a cigányok letelepedését írták elő, földet kaptak, nem beszélhettek romani nyelven és nem házasodhattak egymás között, nyilvántartásba vették őket, és elvették tőlük az ötévesnél idősebb gyerekeiket, földműves, keresztény, nem roma családokhoz helyezve őket, hogy elveszítsék identitásukat, nyelvüket, és jó alattvaló váljék belőlük. Beiskolázták őket, hogy szakmát tanuljanak, és elszigetelték őket a családjuktól. Ezeket az intézkedéseket Nyugat-Magyarországon, Burgenlandban és a szomszédos területeken tudták bevezetni. Egy francia utazó beszámolója szerint a katonák brutálisan bántak a gyerekeik elvitele ellen tiltakozó szülőkkel, akik nemegyszer öngyilkosságot követtek el, mivel elszakították őket a gyerekeiktől.[6]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
