Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

Tóth János: Társasházak törvényességi felügyelete - Beszámoló a Jegyző és Közigazgatás szemináriumáról (Jegyző, 2016/1., 11. o.)

Új feladatok, aktuális kérdések

Változó világunkban, a közigazgatás állandó megújítási törekvései közepette nagyon fontos, hogy azokról a kérdésekről, amely mindannyiunkat érdekel és érint, váltsunk eszmét.

Lapunk kiadója ezt az eszmét felismerve, ebben az évben több témában is úgy ítélte meg, hogy szervezzen szemináriumot, kiemelt feladataink végrehajtásának megkönnyítése érdekében.

Elsőként a "Társasházak törvényességi felügyelete" címmel került sor 2016. január 25-én a szeminárium megtartására. Bár a feladat elvben minden jegyző kollégát érint, ténylegesen és elsősorban a városokban jelentkeznek az ezzel kapcsolatos ügyek. Így a szemináriumon résztvevők is ezt reprezentálták. (Megjegyzem, kúriai bírók is részt vettek, ami szintén jelezte a rendezvény fontosságát). A jelenlévő több, mint 50 fő már nagyrészt találkozott a konkrét feladattal, hiszen a nagy számok törvénye, tehát a számosság együtt jár a bejelentések, probléma felvetések jelentkezésével. Az 1990 utáni lakásrendszer változása, a kissé elhanyagolt állapotok, a házfelügyelői rendszer megszűnése, a közös képviselői forma kezdetlegessége, bizonytalansága jelenti a törvényességi felügyelet nehézségét, de a feladatok számosságának növekedését is.

De lássuk, miről is szólt a szeminárium?

A hallgatóság három kiváló és felkészült kolléga előadását követhette nyomon, akik napi munkájuk során már eddig is több alkalommal találkoztak a feladattal, illetve elméleti szinten is behatóan tanulmányozzák a témát.

Elsőként dr. Kasza Mónika (Bp. IX. ker., hatósági irodavezető) az új jegyzői hatáskör történeti előzményeit vázolta fel a hatáskörrel kapcsolatos dilemmák és a törvényi szabályozás nehézségei tükrében. A részletes történelmi előzmény után, a napjainkra kialakult helyzetről szóló gondolatok voltak a leginkább érdekesek, hiszen az egy nagyon felemás helyzet, hogy a társasházak törvényességi felügyeletét fél év alatt "lepasszolta" az ügyészség, s a jogszabály egy huszárvágással a jegyzők hatáskörébe utalta azt.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére