Az Európai Gazdasági Közösségben, valamint az ebből létrejött Európai Közösség-/Unióban[1] jelenleg tizenöt szuverén európai állam működik együtt szerződéses alapon. Ez az együttműködés minőségileg egyértelműen több egy klasszikus kormányközi nemzetközi szervezetnél, ahogyan ezt az EB már 1964-ben a Costa/ENEL[2] eset kapcsán megállapította. Azonban ebből a "szövetségből" még ma is hiányzik az államiság attributuma, amiért is nem nevezhető föderációnak, legfeljebb egy pre-föderális, in statu nascendi képződménynek. Ez a megállapítás különösen akkor válik érthetővé, ha szem előtt tartjuk a cilviljog (magánjog) területén a jogharmonizáció fejlődési tendenciáit és jelenlegi állapotát. Ennek a történetileg legnagyobb múltra visszatekintő jogterületnek az alapkoncepciói ugyanis még mindig nemzeti keretekben hagyományozódnak, alakulnak ki és szegmentálódnak. Következésképpen egy egységes ius europaeum civile létezéséről nem beszélhetünk; inkább csak egymás mellett létező és egymással rivalizáló jogrendszerek halmazáról, amely a common law-ra és a kontinentális jogokra, ez utóbbi pedig a germán és a római jogterületre osztható fel.
Legelőször is az EK általában véve nincs felhatalmazva az egységes vagy harmonizációs magánjogi előírások kibocsájtására. A hatáskörfelépítés ugyanis korlátozott "eseti" hatáskör alapelve szerint ("compétence d'attribution") történik; az európai központi főhatalom
- 435/436 -
ezen jogosítványai pedig exemplifikativan a közösségi szerződésben találhatók.
Erre a "katalogizálásra" mindenekelőtt az egységes "belső piac megteremtése és működése" jegyében került sor [EKSz 95. cikk (100/A.) Cikk[3]]. Azonban az egységes belső piac tárgyát, amint azt az Európai Bíróság az 1990-es "titan-dioxid" eset kapcsán kifejezésre juttatta, nemcsak a közösségen belüli kereskedelmi korlátok leépítése képezi, hanem - ezen túlmenően - egy torzításmentes verseny is [Vö. EKSz 3. Cikk 1. bekezdés g) pont].
Ilyen felhatalmazások találhatók az EKSzben például a fogyasztóvédelem támogatására irányuló szabályok körében [EKSz 153. cikk (129/A.) Cikk], valamint a társasági jog területén [44. cikk (54.) Cikk 2. bekezdés g) pont]. Kivételes esetben azonban szóba jöhet a EKSz 308. cikk (235.) Cikk hézagpótló klauzulája (implied powers clause) is. E kisegítő szabály értelmében a Közösség - a közös piac keretében - "céljai egyikének megvalósítása érdekében" akkor is "tevékenykedhet", ha erre az EKSzben nem található specifikus jogalap, azaz felhatalmazás.
Kiegészítésként kapcsolódott fentiekhez az 1997-es Amszterdami Szerződés azon rendelkezése, amely - a több államra kiterjedő - nemzetközi vonatkozású polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés területén olyan közösségi intézkedések kibocsájtására jogosít, melyek különösen magukban foglalják a:
a) fejlesztést és egyszerűsítést
- peres és nemperes ügyiratok határokon túlra történő kézbesítése;
- bizonyítékok felvételében történő együttműködése;
- polgári és kereskedelmi jogi ügyekben hozott peres és nemperes határozatok elismerése és végrehajtása vonatkozásában;
b) a tagállamokban alkalmazandó kollíziós, illetve hatásköri összeüközések elkerülésére irányuló szabályok összeegyeztethetőségének előmozdítását;
c) polgári eljárások megfelelő lefolytatását akadályozó tényezők kiküszöbölését, szükség esetén a tagállamokban alkalmazandó polgári eljárási szabályok összeegyeztethetőségének előmozdításával" [EKSz 65. cikk (73/m.) Cikk].
Felemás helyet foglalnak el az európai közösségi jog és a partikuláris európai nemzetközi jog között az EKSz 293. cikkére (220.) Cikkére támaszkodó azon egyezmények, amelyeket a tagállamok egymással kötöttek. Ezen egyezmények többek között a "választottbírósági és bírósági ítéletek végrehajtása és kölcsönös elismerése érdekében a formaságok leegyszerűsítését" hivatottak biztosítani [EKSz 293. cikk (220.) Cikk].
Ha az EKSz idézett rendelkezéseit áttekintjük, felismerhetővé válik egy olyan magánjogi vonatkozással bíró, lényegében azonban mégis eltérő normák diszparát konglomerátuma, amely kohéziós erejét csupán a belső piac funkcionálisan laza összefüggéséből - az EK ún. kemény magjából - meríti.
Az Európa Parlament ugyan már egy 1989-es határozatában megfogalmazta a Közösségre kiterjedő anyagi magánjog nagyobb területeinek (pld. a kötelmi jognak) az egységesítését egészen egy Európai Polgári Jogi Törvénykönyv kidolgozásáig. Eltekintve azonban olyan speciális joganyagok - mint a fogyasztóvédelem, a munka-, bank- és a biztosítási jog - egyes kérdéstől, meg kell állapítani, hogy fentiekre mindezidáig még nem került sor.[4] Ennek magyarázatául nem utolsósorban az szolgál, hogy a szabályozási igény ezeken a területeken - legalábbis részben - a nemzetközi konvenciók (mint pld. az adásvételről szóló 1980-as UNCITRAL Egyezmény) révén már "lefedésre" kerültek. Következésképp egy önálló fogalmiságú, zárt rendszerű és egységes szerkezetű európai magánjog még nem létezik.[5] A vonatkozó közösségi jogi aktusok túlnyomórészben punktuális szempontokat követnek, és sporadikusan érintenek egyes szabályokat. Úgy is mondhatnánk: európai szirtek a nemzetállami jog széles óceánjában.
Leegyszerűsítve tehát közösségi szinten a magánjogi szabályok arzenálja három fő típusra osztható: a kollíziós jogra, a fogyasztóvédelmi jogra és a társasági jogra.
Itt lényegében azokról a nemzetközi jogi szerződésekről van szó, amelyeket az Európai Közösség tagállamai magánjogi kérdések egységes megoldásának céljából kötöttek.[6]
a) Gyakorlati jelentősége miatt legelőször a bírói joghatóságról, valamint a polgári és kereskedelmi ügyekben
- 436/437 -
hozott bírói ítéletek végrehajtásáról szóló 1968. évi Brüsszeli Egyezményt kell említenünk[7], amely az EKSz 293. cikk (220.) Cikk 4. bekezdése alapján a nemzetközi elemmel rendelkező eljárásokat fogja át a szerződő államok eljárási jogainak egységesítése érdekében.
A Brüsszeli Egyezmény a Közösségben székhellyel rendelkező személyek jogvédelmének erősítésére törekszik. Ennek érdekében egyrészről megállapítja a bíróságok nemzetközi - közvetlen - joghatóságát, másrészről megkönnyíti a bírói ítéletek kölcsönös elismerését, végezetül pedig bevezeti a bírói ítéletek, közhiteles okmányok és bírósági egyezségek végrehajtására irányuló ún. gyorsított eljárást. A Brüsszeli Egyezmény funkcionális kiindulópontja egy olyan közös piac megteremtése, ahol belső piachoz hasonló viszonyok uralkodnak. Mindezt azonban csak akkor lehet megvalósítani, ha mindazokat az akadályokat leépítik, amelyek egyrészről a bírói ítéletek elismeréséről illetve végrehajtásáról szóló eltérő belső nemzeti szabályokból adódnak, másrészről azokat, amelyek a közösségi polgár határokat átlépő jogkövetését nehezítik ("bírósági ítéletek szabad mozgása"). Ennek - a Brüsszeli Egyezmény egy a Közösség területére kiterjedő - egységes joghatósági és végrehajtási terület megalkotásával kíván eleget tenni. A Brüsszeli Egyezmény egy ún. convention double, azaz nemcsak a bírósági ítéletek végrehajtásáról és elismeréséről tartalmaz szabályokat, hanem létrehozza a nemzetközi bírósági joghatóságnak önálló rendjét (közvetlen joghatóságokat) is, és ezzel a tagállamokban addig érvényesülő minden, a nemzeti bíróságok nemzetközi joghatóságát meghatározó kollíziós jogi szabályt hatályon kívül helyez.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
