Lengyelország hazánkhoz hasonlóan a korábbi keleti "blokk" államai közé tartozott, amelynek országaiban a társadalom minden szegletét a szocializmus építésének és ápolásának követelménye hatotta át. Mint ismeretes, ezek a társadalmak saját állampolgári köreikben nem ismerték el hivatalosan a deviancia, illetve annak egyes formáinak létezését - legtöbb helyütt egyedül az alkohol élvezte az "elfogadottság" kiváltságát.
A XX. századi lengyel kábítószer-fogyasztás történetét négy fő korszakra szokás bontani.[1]
a) Az orvosi vagy medicinális szakasz, amely az ötvenes évek végéig tartott, és amelynek jellemzője, hogy a kábítószer-fogyasztás leginkább a művészek, orvosok, gyógyszerészek vagy kábítószerrel kezelt betegek körében bukkan fel kevés számú érintettel.
b) Az ifjúsági vagy fiatalkori fogyasztás korszaka a hatvanas évek elején kezdődött, ebben az időszakban érte el Lengyelországot a nyugati országokból érkező kábítószer-fogyasztási láz, amely bizonyos új (szub)kultúrák integráló eszközeként is nagy szerepet játszott, de talán éppen emiatt még az akkori társadalom legfontosabb szervei sem tulajdonítottak nagy jelentőséget a kérdésnek. A probléma elhanyagolásában szerepet játszott az is, hogy a több százezres alkoholista "populációhoz" képest a 1970-es évek elejére 1 -2 ezerre duzzadt kábítószer-fogyasztói réteg még mindig kis létszámú volt.
c) A korábbitól jelentősen különböző ún. mák-korszak a hetvenes évek végével kezdődött, amikor is 1975-ben egy lengyel egyetemista kidolgozta az ún. "lengyel heroin", azaz a "kompót" receptjét, amelyet mákszalmából lehetett házi körülmények között előállítani. A recept - egyszerűsége miatt is - elképesztő gyorsasággal elterjedt Lengyelországban, és kb. tíz év leforgása alatt kétszázezres nyilvántartott(?)[2] kompót-fogyasztói kör alakult ki - ha pedig figyelembe vesszük a látenciát is, akkor a számuk kb. félmillióra is rúghatott.[3] A probléma súlyosságát még tovább tetézte az a tény, hogy a "lengyel heroin" rövid idő elteltével, akár ritka használattal is függőséget okozott, nem beszélve arról, hogy az eredeti recept és annak alkalmazott variációi - mivel a házi előállításra specializálódtak - igen szennyezett, de erős anyag előállítását tették lehetővé, ez pedig a mérgezések kockázatát is jelentősen megnövelte.[4]
d) A rendszerváltás új korszakot nyitott kábítószerekkel való visszaélés "történetében", a kábítószer-fogyasztás keresleti és kínálati oldala - egymással szoros összefüggésben - a határok megnyitására, a szabad utazási lehetőségekre a fogyasztott szerek bővülésével reagált: a ragasztószerek, sőt a kompót kereslete is csökkenő tendenciát mutat,[5] a korábban elérhetetlennek tűnő kábítószerek viszont egyre nagyobb fogyasztói kört hódítanak meg. A házilag előállított kábítószereket felváltották az ipari méretekben készülő, szintetikus drogok (főleg amfetamin-származékok), valamint az egyéb hagyományosnak mondható keleti kábítószerek. A kábítószerek illegális forgalma szempontjából mára Lengyelország tranzit-, felvevő, de előállító országgá "fejlődött" (pl. a nyugat-európai amfetamin-kínálat 10-25%-a Lengyelországban készült).[6]
A lengyelországi helyzet nem le-
- 145/146 -
het teljesen ismeretlen számunkra sem, hiszen a sokban hasonló történelmi múltból adódó társadalmi, politikai párhuzamokon kívül a lengyel szakkriminológia által elismert korszakolásban és az egyes időszakokhoz kötött fogyasztási szokásokban is a hazai helyzethez hasonló vonásokat fedezhetünk fel. A "homály időszakának" nevezte Lévai Miklós[7] a hatvanas évek közepétől a hetvenes évek elejéig terjedő szakaszt, amikor először lehetett tudomást szerezni arról, hogy léteznek egyáltalán hazánkban is kábítószerrel visszaélő személyek. A hetvenes évek elején érte el Magyarországot a nyugati kábítószer-fogyasztási hullám: erre a szakaszra a gyógyszerekkel való visszaélés volt jellemző, valamint az is, hogy leginkább a fővárosban folyt visszaélésszerű kábítószer-fogyasztás. Hazánkban a harmadik periódusban, a hetvenes évek közepétől a nyolcvanas évek elejéig, kezdett el a korábbiakhoz képest jobban terjedni a visszaélés, mind a használt anyagok (ekkor bukkan fel a ragasztózás is) mind pedig az érintettek köre (vidéki városokban is megjelenik, illetve a fiatalok körében tömegessé válik) kibővült. A mákkal való visszaélés nálunk a negyedik korszakban (nyolcvanas évek) válik jellemzővé - nem elképzelhetetlen, hogy épp lengyel hatásra.
1. A lengyel jogban az ún. kábítószer-büntetőjog legfontosabb jogforrásaként - több más országhoz hasonlóan - külön "drogtörvény" szolgál, ez határozza meg a kábítószerekkel való legális érintkezésre, illetve az azokkal való visszaélésre vonatkozó szabályokat. A lengyel büntető törvénykönyv[8] rendelkezései általános részi hátteréül szolgálnak a drogtörvény büntető szabályainak (mint önálló bűncselekményi tényállásoknak). Ez a szerkezet a külföldi jogrendszerekből is ismert "főbüntetőjog - mellékbüntetőjog"[9] kettősségét tükrözi, azaz a büntető kódexen kívül más, egy-egy speciális jogterületet szabályozó törvények is tartalmazhatnak az adott jogterület különös rendelkezéseinek megsértésére szóló büntető tényállásokat (pl. katonai, fiatalkorú, gazdasági, környezetvédelmi büntetőjog területén).
1985. március 1-jén lépett hatályba az első lengyel drogtörvény, de ezt a jogszabályt a következő tíz év társadalmi változásai meghaladták: az 1997. június 6-án elfogadott új lengyel Btk. hatálybalépésével (1998. január 1.) és az új drogtörvény[10] (hatálybalépés 1997. október 15.) megalkotásával a lengyel "drogjog" teljes újraszabályozásra került.
A lengyel büntetőjog (és nem csupán a kábítószer-büntetőjog) nagy változáson ment keresztül, a jogalkotó teljesen új büntetőkódex elfogadásával is jelzi, hogy lezártnak tekinti a lengyel történelem legutóbbi - hazánkéhoz sokban hasonló - szakaszát. Az új Btk. jogállami eszméken alapul, és elutasítja azt a nézetet, miszerint a bűnözés elleni harc hatékonysága nagymértékben függene a büntetőjogi represszió mértékétől. Éppen emiatt is prioritást élveznek a szabadságelvonással nem járó szankciók, azaz szabadságvesztést csak akkor kell alkalmazni, ha a többi szankció nem elegendő a büntetési célok eléréséhez. A jogalkotó ebben a szellemben racionalizálta a különös részi tényállásokat is, de a bírák büntetéskiszabási mozgástere is megnőtt.[11]
2. A kábítószer-büntetőjog "különös részének" is nevezhető büntető tényállások az 1997. évi Kábítószertörvény 40-58. szakaszaiban találhatóak. Az új törvény parlamenti vitái során többféle elképzelés is napvilágot látott, legtöbb vitát azonban a kábítószer birtoklásának büntetőjogi megítélésével kapcsolatos előterjesztések keltették. A csekély mennyiségű, saját használatra szolgáló kábítószer birtoklásának büntetlenségének megtartása mellett volt a képviselők nagy része, csupán az volt kérdés, hogy mi minősüljön csekély mennyiségnek. Erre született is egy javaslat, amely a törvény mellékletében kívánta volna lefektetni a csekély mennyiség határértékét. Sok képviselő szerint azonban a határértékek rögzítése kiváló alapot teremtene a kereskedőknek arra, hogy a bizonyítási nehézségeket kihasználva visszaéljenek a törvényi lehetőséggel és ők maguk is csupán egyszerre csekély mennyiséget tartva maguknál kibújjanak a felelősség alól... Végül nem került kriminalizálásra a csekély mennyiségű, saját használatú birtoklás, de a csekély mennyiség felső határának törvényi lefektetése sem történt meg.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
