https://doi.org/10.59851/jk.81.06.1
"Vagy leállítjuk mi a növekedést,
vagy összeomlunk." (Pogátsa Zoltán)
A tanulmány a klímaváltozásért viselt megosztott felelősség (shared responsibility) jogi és morális dilemmáit elemzi arra a hipotézisre építve, hogy a globális kár oksági láncolata aszimmetrikusan oszlik meg a gazdasági szereplők között. A dogmatikai áttekintés bemutatja, hogy a klasszikus, individuális kauzalitáson alapuló jogi megközelítések (például a kártérítési jog) elégtelenek a hálózatos, kumulatív kockázatok kezelésére. A nemzetközi jogi környezetben a "közös, de differenciált felelősség" (CBDR) átalakulását, a potyautas-probléma tartós fennállását, valamint a termelésalapú számvitel igazságtalanságait vizsgálja. A fenntartható jogi megoldás a hibrid modellek felé mutat: a bírói aktivizmus, a polgári jogi tömeges perek, a piaci nyomásgyakorlás (ESG) és a büntetőjogi szankciók együttes alkalmazására van szükség a potyautasok visszatereléséhez az együttműködés keretei közé, megerősítve az állam végső szabályozói hatalmát a klímaváltozás romlásának territoriális lassításában.
Tárgyszavak: klímaválság, megosztott felelősség, klímabűnöző, számonkérhetőség, szankció
This study analyzes the legal and moral dilemmas inherent in the concept of shared responsibility for climate change, based on the hypothesis that the causal chain of global harm is distributed asymmetrically among economic actors. The dogmatic review confirms that traditional legal approaches (e.g. tort law), which rely on individual causality, are inadequate for managing network-based, cumulative environmental risks. The analysis of the international legal framework addresses the metamorphosis of Common but Differentiated Responsibilities (CBDR), the persistence of the free-rider problem, and the inequities of production-based accounting. To be sustainable, legal solutions must move towards hybrid models: a combined application of judicial activism, mass civil litigation, market pressure (ESG), and criminal law sanctions is required to compel free-riders back into the framework of cooperative action, reaffirming the State's ultimate regulatory authority in mitigating the worsening of climate change at a territorial level.
Keywords: climate crisis, shared responsibility, climate criminal, accountability, sanction
A klímaváltozás alakulásában - ideértve e folyamat jelenbeli és jövőbeli hatásait - az emberi tevékenység kauzális szerepe ma már tudományosan bizonyított tény. Ezen oksági láncolat jogi leképezése azonban korántsem magától értetődő. Tanulmányom kiinduló hipotézise, hogy bár az antropogén eredetű klímaváltozásért viselt felelősség globális, az korántsem egyenletesen terül szét a társadalmak szereplői között. A felelősség dogmatikai megállapítása során differenciált értékelésre van szükség, amely elválasztja egymástól a döntéshozókat, a szennyező technológiák haszonélvezőit és a kényszerpályán mozgó végfelhasználókat.
A "klímabűnözés" - vagy a kriminológia nyelvén a zöld kriminológia (green criminology) által vizsgált környezetpusztítás - elkövetői köre heterogén. A főszereplők között találjuk az államokat és azok döntéshozóit, a fosszilis alapanyagok kitermelését és a klímakárosító termékek előállítását végző vállalatokat, valamint a fogyasztói lánc végén álló egyéneket is. A jelen tanulmány célja annak vizsgálata, hogy a megosztott felelősség (shared responsibility) jogi és morális konstrukciója miként járulhat hozzá a klímaváltozás lassításához, és hogyan oldható fel az a feszültség, amely a kollektív kár és az egyéni felróhatóság között feszül.
A tanulmány célja, hogy feltárja a megosztott felelősség elméleti és gyakorlati kihívásait a klímaváltozás kontextusában, különös tekintettel a klímabűnözők számonkérhetőségének dilemmáira. Az írás első része a megosztott felelősség fogalmi alapjait és kettős természetét vizsgálja, míg a második rész a klímaváltozás károkozási struktúráját elemzi, bemutatva az államok, vállalatok, pénzügyi intézmények és egyének differenciált szerepét, valamint azokat a jogi és morális tényezőket, amelyek a számonkérés lehetőségét vagy korlátait meghatározzák. A tanulmány szerzője arra tesz kísérletet, hogy a diffúz oksági láncok és a kollektivizálódó döntési rendszerek világában újragondolja a felelősségi viszonyokat, és hozzájáruljon a klímaválság szakszerűbb kezeléséhez szükséges normatív és intézményi keretek kijelöléséhez.
- 245/246 -
A megosztott felelősség fogalma olyan helyzeteket ír le, amelyekben több szereplő járul hozzá egy adott kár, veszély vagy hátrányos következmény létrejöttéhez, ezért a felelősség megállapítása nem szűkíthető egyetlen cselekvőre. E koncepció különösen releváns a klímaváltozás vizsgálatában, ahol az oksági láncok diffúzak, a döntések sokszereplősek, és a következmények időben elnyúlva jelentkeznek. A megosztott felelősség ezért nem pusztán a kötelezettségek szétosztásának technikája, hanem olyan normatív eszköz, amely képes a kollektív cselekvés szükségességét és a differenciált felelősségi pontok kijelölésének igényét egyszerre megjeleníteni.
A modern társadalmakban egyre több olyan probléma jelentkezik - a klímaváltozástól a közegészségügyi válságokon át az energiaellátásig -, amelyek túlmutatnak az egyéni döntések szintjén, és kollektív, rendszerszintű felelősségi struktúrák felismerését teszik szükségessé. A felelősség klasszikus modellje, amely az egyéni cselekvés és a közvetlen oksági kapcsolat meghatározására épít, egyre kevésbé alkalmas e komplex problémakörök leírására. A kollektív cselekvés dilemmái, a közös erőforrások használatából eredő konfliktusok és a globális ellátási láncok szerepe mind arra utalnak, hogy a felelősség megosztott: több szereplő együttes, de eltérő súlyú és minőségű hozzájárulása formálja a kimenetet.
A megosztott felelősség koncepciója a nemzetközi jogban és a jogelméletben válaszként született a komplex rendszerek által okozott károkra. Andre Nollkaemper találó megfogalmazása szerint a megosztott felelősség természete eredendően duális. Egyfelől rendelkezik azzal a potenciállal, hogy áthidalja a globális kormányzásban tátongó "felelősségi hézagokat" (accountability gaps). Másfelől azonban ugyanez a koncepció magában hordozza a "felelősséghígulás" (diffusion of responsibility) kockázatát is. Ha mindenki felelős, akkor a gyakorlatban senki sem az. Ez a jelenség alááshatja a jogérvényesítés hatékonyságát, és paradox módon újabb felelősségi réseket generálhat. A klímabűnözés kontextusában ez a dilemma élesen jelentkezik.[1]
A morálfilozófiai szakirodalom a kollektív felelősség formáit vizsgálva rámutat, hogy a döntési kapacitások, a tudás és a befolyás mértéke különbséget tesz kollektív ágensek és egyének között. Säde Hormio részletesen elemzi a kollektív cselekvésben rejlő felelősségi viszonyokat, hangsúlyozva, hogy a kollektív ágensek - például államok vagy vállalatok - felelőssége nem vezethető vissza pusztán az egyéni döntések összegére.[2]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
