"Huszonéves koromban kértem Istentől egy nagy házat, melyben minden betérő szíves fogadtatásban részesül. Eddig senkit sem kellett elküldenem, nálunk mindenki otthonra, szállásra, vacsorára, s ha igényli, talán még egy jó pohár borra is találhat."
(Csaba testvér)
Az alábbiakban olyan Alapítványt szeretnék bemutatni, amely szervesen nem része a román "állami" gyermekvédelmi rendszernek, a céljai mégis hasonlóak.
Böjte Csaba 1959 január 24-én született Kolozsvárott. Neve ma már sok embernek, itthon és külföldön egyaránt ismerősen cseng. Ő és kollégái már több mint kétezer szociálisan rászorult gyermeket mentettek meg, Az ő szavaival élve: "Nekiálltam, hogy a világot egy kicsit jobbá tegyem, néhány gyerek szeméről letöröljem a könnyet". Böjte Csaba civilként autóvillamossági szerelőnek tanult, majd miután ezt a szakmáját feladta, egy évig élt és dolgozott bányászként a Hargitán. Édesapja költő volt, s egy verse miatt a Ceauçescu-rezsim bírósága hét évi börtönre ítélte, ahonnan négy és fél év múlva szabadult. A börtönben elszenvedett kínzások és egyéb megpróbáltatások következtében szabadulása után másfél hónappal meghalt.[1] Az ekkor öt éves gyermeknek ez alapvető momentum volt annak megértésében, hogy a baj nem az emberben, hanem a tudatlanságban lakozik. Ennek hatására döntötte el, hogy pap lesz. Az általa létrehozott gyermekmentő szervezet célja az Erdélyben embertelen körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása.[2] Böjte Csaba és munkatársai áldozatos munkájának köszönhetően már több mint kétezer gyermek nevelkedik az intézmény valamely otthonában, megmenekülve a mérhetetlen nyomor jelentette kilátástalan sorstól. A ferences rendbe még a Ceaucescu-diktatúra alatt, 1982-ben jelentkezett, a legnagyobb titokban. Tanulmányait Gyulafehérváron és Esztergomban végezte, mielőtt 1989-ben pappá szentelték.
Több helyen eltöltött papi szolgálata után 1992-ben Dévára helyezték, ahol jelentős fordulatot vett élete. Oltalmába fogadott néhány utcagyereket, és a lakatot leverve az elhagyott és évtizedek óta üresen álló ferences kolostorba költöztek. A román hatóságok ellenezték ezt a lépését, és többször felszólították az épület elhagyására. Csaba testvér válasza az volt, hogy a gyerekeket rakják az utcára a rendőrök. Ez végül is nem történt meg. Az árvákat befogadó ferences rendi szerzetesnek hamar híre ment Déván. Mára tevékenységét elismerik egész Erdélyben, Romániában és Magyarországon is. Az alapvető életfeltételeken kívül (ruha, étel stb.) taníttatásukkal is foglalkozik, amelybe vallási és erkölcsi nevelésük is beletartozik. A Hunyad megyei Gyámhatóság 1998-ban ismerte el hivatalosan a magán-gyermekvédelmi központot.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány 2002-ben jött létre, elsősorban az erdélyi ferencesek által fenntartott gyermekvédelmi intézmények, iskolák, óvodák támogatására. Céljai közt szerepel a gyermekek érdekeinek képviselete, szellemi és szociális fejlődésük elősegítése, szociális védelme; a gyermekek hagyományőrző tevékenységének, nevelésének elősegítése, támogatása; ennek során a nemzetközi kapcsolatok kiépítése és ápolása; a nemzeti kulturális értékek megismertetése nemzetközi szinten; magyarországi és nemzetközi táborok szervezése, a táborokban való részvétel finanszírozása; segítségnyújtás a hátrányos helyzetű gyermekek ellátásában, beiskoláztatásban, pályaválasztásban, szakmai képzésben, számukra munkahelyek létrehozásában, kialakításában.[3]
Az Alapítványnak 2012-ben már számos lakóotthona, napközi otthona, képzési központja van, ezen kívül vannak nagycsaládosok, ahol 7-8 gyermek él együtt a nevelőjével. Létezik a "keresztszülőség" nevű program, amelynek lényege, hogy bárki, aki szeretne, "örökbe" fogadhat egy gyermeket, akinek havi ellátását kisebb pénzösszeggel támogatja. Böjte Csaba nehéz, fáradtságos munkájának értékét nemcsak a gyermekek, hanem szervezetek, hírlapok, humanitárius szervezetek, a szomszédos országok, sőt az Európai Parlament is különböző elismerések adományozásával juttatta kifejezésre.[4]
Két alkalommal volt szerencsém ellátogatni az Alapítvány dévai központjába. Először a három évvel ezelőtt "Diákok a Gyermekekért Program" szervezésében, másodszor 2012-ben, amikor kifejezetten
- 261/262 -
Csaba testvérrel történő beszélgetés volt a célom. Mindkét alkalommal lenyűgözött a gyermekek szeretetteljes fogadtatása, a mosoly az arcukon, az egyszerűség és tisztalelkűség. A focipálya zsongott a gyermekek ricsajától, nevetgélésétől, az udvar úgyszintén. "Csodálatos lehet itt élni a gyermekekkel" - gondoltam magamban. Odaérkezésünkkor az egyik gyerek éppen elesett és a torkán leszaladt a cukorka. Sírni kezdett, ezért társaimmal gyorsan a segítségére szaladtunk. Végül kiderült, hogy nagyobb volt a dolog füstje, mint a lángja, ugyanis két perc múlva már szaladt is vissza, játszani kis barátaival.
Első látogatásom alkalmával lehetőségem nyílt betekinteni egy család életébe, hétköznapjába. Egy ilyen család apartmanban él egy nevelővel. A nevelő nem nyolc órában dolgozik, hanem mindig a gyerekekkel van, ezáltal sorsközösséget vállal velük. A gyerekek délelőtt iskolában vannak, délután segédkeznek a házimunkában, rendrakásban, takarításban, ezáltal önkéntelenül is megtanulják a háztartásvezetés alapvető szabályait. A főzésben is közreműködnek, a nagyobbak felügyelnek a kisebbekre, segítik őket az öltözködésben, lefoglalják őket, együtt készítik el a házi feladatokat, utána esetleg rajzolnak, vagy lemennek az udvarra játszani. Teljesen lenyűgözött a gyerekek szeretetteljes egymáshoz fordulása, ahogy gondoskodnak egymásról, segítik egymást, figyelnek a másikra.
A második látogatásom célja elsősorban Csaba testvérrel való beszélgetés volt. Kíváncsi voltam arra, hogyan működik ez a rendszer, honnan kerülnek be a gyerekek, hogyan szerez tudomást róluk, hogyan kezelik a problémásabb eseteket, egyáltalán melyek a rendszer alappillérei és mitől működik, miben más, mint a többi gyermekotthon.
Hogyan szereznek tudomást azokról a gyerekekről, akik bekerülnek az otthonba?
Legtöbbször a legközelebbi rokon plébános, hitoktató, tanár, egy jó asszony, szomszéd az, aki szól, hogy ottan baj van. Na, mostan azért 90%-ban behozzák a gyereket. Nálunk a gyerekek nagyon nagy százaléka közvetlenül a családból jön, nem járja meg az állami intézetes utat. Persze olyan gyerek is van, aki az állami árvaházból kerül ide.
Milyen környezetből érkeznek ezek a gyerekek?
Régebb szinte minden gyereket valamilyen tragédia sodort ide, valamilyen baleset vagy válás. Sok gyereknek ép, egészséges apja, anyja van, csak egyszerűen képtelenek ellátni szülői funkcióikat. Régebb ez a fajta ember, ha volt is, kevesebb volt. A szegénységet lehet mondani első számú oknak, de itt mérhetetlen számú lustaság is van. Régebb olyan családok gyerekei kerültek ide, akiket az ember megértett, és én sem tudtam volna mást csinálni. Most sajnos sok olyan gyerek kerül hozzám, akiknek szülei magukon viselik az elmúlt 20 év pedagógiai csődjének minden következményét.
Ön szerint környezetük mennyire befolyásolja a gyerekeket abban, hogy jogsértéseket kövessenek el?
Azt látom, hogy a létfenntartás alapjait, a fizikai munkát, a termelést, azt, hogy abból a sáros földből hogyan lesz paprikás pityóka, ezt nem tanítja meg a mai világ az embereknek. Márpedig a létet fent kell tartani. És ha ez az út nem járható, sajnos más utat is meglátogatnak.
Az otthonon belül milyen szankciórendszert alkalmaznak a szabálysértő, jogsértő gyerekekkel szemben?
Házon belül nem tolerálunk semmi ilyesmit, a Tízparancsolatot be kell tartani. Elsősorban a nevelők, a házak vezetői vagy én is elbeszélgetek velük, ha ilyen történik. Sajnos rengeteg negatív példa van a gyerekek előtt. Próbáljuk szembesíteni őket azzal, hogy minek mi a következménye. Fontos, hogy a tetteink következményeit lássuk, tehát én elviszem a gyerekeket a börtönbe is, Karácsonykor énekelünk, a raboknak is ajándékot adunk. A kiskorúak börtönéből például eljöttek hozzánk focizni. Volt, ami jól sült el, s volt, ami rosszul. Elsősorban informálni kell a gyereket, hogy miből mi lesz, és utána motiválni a jóra, hogy lelkesedjen. Miért éri meg a jó mellett dönteni. Van olyan, ha valakivel nem tudunk nagyon egyezni, leülünk, és akkor leírjuk, hogy én mit vállalok és ő mit vállal. Érezze, hogy ennek egyfajta súlya van. Elviszem őket az alkoholistákhoz, hogy nézzék meg, teljesen le vannak épülve. Vagy kimegyünk az állomásra, hogy a hajléktalanoknak fagyit vegyünk. Az a cél, lássa, hogy miből mi lesz. Ez nagyon fontos. Itt minden évben meg kell küzdeni azért, hogy ösztöndíjat kapjon a gyerek, mert ez nem állami intézet. Volt olyan is, akinek azt mondtam, hogy nézd fiam, nyolc osztály a kötelező, amikor azt elvégezted hazaviszlek a legközelebbi rokonodhoz.
Volt arra példa, hogy a gyerek jogsértést követett el, és a hatóságot Önök értesítették?
Hál' istennek ilyen szituációban még nem voltunk. Örömmel mondhatom el, hogy nálunk nem szoktak ilyen nagy kilengések történni. A húsz év alatt tudtommal egyetlen olyan fiúnk volt, aki végzett nálunk, és utána bezárták. De azzal is levelezési viszonyban voltam. Most volt, hogy egy üzletben két
- 262/263 -
fiúnkat, az egyik ötödikes fiúcska, lopáson kapták. Egy villanyborotvát emeltek el, kérdeztem, miért, és azt válaszolták, ki akarták próbálni. Ezek a gyerekek súlyos létbizonytalanságon mentek keresztül, és úgy látom, amikor ide kerülnek, nagyobb a felelősségérzetük. Például páran elmentek gólyabálba, és korán hazajöttek. Kérdeztem, hogy mi baj, aztán kiderült, hogy valami füvet szedtek a városi gyerekek, és ők úgy gondolták, jobb, ha hazajönnek.
Az otthonon belül jelen van a drogprobléma?
Én a húsz év alatt részeg gyereket nem láttam. Tudtommal elvonókúrára vagy kimosatni gyereket nem kellett vinni. Szakember segítségét sem kellett kérnem. Talán anyagilag sem engedhetik meg magunknak. Próbálunk tudatosan olyan örömforrást felkínálni a gyerekeknek, amelyek boldoggá teszik őket. Például vannak nagyobb végzős gyerekeink, akik példaként jelennek meg a többiek előtt. Olyan örömök is vannak, amitől az emberek nem lesznek másnaposak, és próbálják azok után nyújtani a kezüket. Igyekszünk ezt az utat megmutatni. A hit, Isten szeretete segít abban, hogy kezelhetőbbek legyenek.
Hogyan korrigálják azokat a hiányosságokat, amelyeket a gyerek otthonról hoz magával?
Amikor bekerül egy gyermek, elmondom a szabályokat. Ez olyan, mint egy edzés, nem az a lényeg, hogy lötyögjünk, hanem hogy bajnokok legyünk. Megkérdem, hogy akarsz-e bajnok lenni, és elmondom, hogy ez azt jelenti, hogy reggel felkelünk, kicsit keményebben élünk, mert én más kitörési pontot nem tudok felajánlani, csak a saját eszedet, ügyességedet, értelmedet. Ha ezt megérti és vágyik arra, hogy kitörjön, akkor könnyű. Igaz mondás, hogy ha hajót akarsz építeni, ne a gerendákat kezd keresni, hanem beszélj az embereknek a messzi tájak szépségéről, és akkor ők maguk állnak neki hajót építeni. A vágyat kell a gyerekben és önmagunkban is felébreszteni, és ha ez megvan, akkor ő is jobban szeretne tanulni, küzdeni a céljáért, áldozatokat hozni. Mindenki vágyik a sikerélményre, a fényre. Csak nem mindegy, honnan jön az a fény. Esetleg bandától-e. A szabad akaratot sehol nem lehet kikapcsolni. Vágyat kell ébreszteni a tiszta, becsületes élet után és hitet is, hogy Te azt el tudod érni.
Ön szerint mennyire fontos a család egysége?
Legfontosabb az, ha össze tudnánk rakni a családot, hogy talpra álljanak. Ha ez nem sikerül, legalább vakációra behívom a szülőket, ha nem tudják hazavinni a gyerekeket, hogy együtt legyenek. Szülői értekezleteket szervezünk nekik, volt kenyérsütő lelki gyakorlat az anyukáknak, kertépítő lelki gyakorlat az apukáknak. Őket is kéne nevelni.
Vezetnek esetleg statisztikát a gyerekek utóéletéről?
Nyugtatgassuk magunkat, hogy elkészítsük őket az önálló életre, de ezt nem lehet mérni. Az önálló házvezetésre is meg kellene tanítani őket, ezt is próbáljuk. Eddig 4800 gyerek volt nálunk, ebből 2000 még a rendszerben van. Nyilvántartást vezetni elég komplikált. Sokszor felhívnak, beszámolnak, hogy Csaba testvér apa lettem, én meg nagytata.
Ön szerint mennyire befolyásolja a gyerekeket a média, az általa közvetített értékrend?
Hál' Istennek nálunk sokkal nagyobb dolog focizni, mint Tv-t nézni. Nem azért, mert tiltottuk volna, hanem mert nem nagyon van jelen a gyerekek életében a média. De nem érzem, hogy partner lenne a gyereknevelésben a sajtó. (Tisztelet a kivételnek.)
Mennyire van jelen a gyerekek életében, nevelésében a vallás?
Meg vagyok győződve arról, hogy ha az ember nagyon hisz a Jóistenben, a szeretet parancsában, még akkor is nehéz kitartani a pozitív értékek mellett. Ha egy gyermek ezeket az értékeket nem kapja meg, nagyon nehéz hinni, bízni és a jövőjét építeni.
Melyek a Szent Ferenc Alapítvány elemei?
Minden városban, faluban van egy kis napközis otthonunk, egy prevenciós központ. Ez azt jelenti, hogy ha a nevelési funkciók sérülnek, akkor azt átveszi egy közösség. Ha valaki nem tudja táplálni a gyermekét, vagy elementáris funkciókra megtanítani, akkor ezt valaki vegye át. Persze fogat sem húznak ki, csak végső esetben. Tehát ott van egy szakember, aki eldönti, hogy milyen szintű beavatkozásra van szükség. Ez egyfajta besegítés, de a szülő marad szülő. Ha ez nem elégséges, akkor tudja a szakember kanalizálni a gyereket valamelyik bent lakó otthon felé. Mi úgy nevezzük, hogy kollégium. Ez árvaházi ellátást is jelent, de az durva szó. A nevelő tartja a szülőkkel a kapcsolatot.
Ön szerint melyek a legnagyobb különbségek az állami otthonok és a Szent Ferenc Alapítvány otthonai között?
Azáltal, hogy összeköltözünk a gyerekekkel, és nincs más lakásunk, csak a gyerekekkel élünk, ezáltal sorsközösséget is vállalunk. A nevelő velük kel, fekszik, egy asztalnál esznek. Mélyebb az összetartozás, és úgy látom, hogy ez eredményesebb nevelési mód. Hiába van egy körte és egy kapcsoló, ha nincs egy drót, amely összekösse, nem fog működni. Kell a bizalom drótja. Ezt elősegíti az együttélés.
Érik-e kritikák állami részről?
Hát, tíz nekifutásból tíz gólt nem lehet rúgni. Én sem várom el a nevelőimtől, hogy mindig minden
- 263/264 -
kanyart jól vegyenek be. De hál' Istennek nincs erre példa. Most egy román újságban jelent meg egy nagyon szép cikk. Nagyon meglepett. A kritikát inkább mi fogalmazzuk meg magunkkal szemben. Mert néha úgy látom, hogy egy-egy gyerekből még többet ki lehetne hozni.
A nevelés része, hogy a gyereket önállóságra tanítják. Hogyan tudnak olyan bizalmi kapcsolatot kialakítani a gyerekkel, hogy megfogadja a jó tanácsokat, ugyanakkor megtartani a kellő távolságot?
Ezt nem azért csináljuk, mert ez a munkánk, hanem mert úgy érezzük, hogy az Isten tőlünk ezt kéri, ezért megtesszük. Ezért el is szoktam mondani, hogy kicsi szívem, én nagyon szeretnélek megtanítani úszni, mert ebben az életben biztos, hogy lesz tenger, de ezt te kell megtanuljad. Nem szeretném azt a függőségi viszonyt kialakítani, hogy a gyerek azt mondja, hogy "ő oldja meg, az ő dolga". Nem, az a gyerek dolga, én legfeljebb segíteni tudok ebben. Ezt ki is fejezem velük szemben. Biztos, hogy minden szülő, tanár felel a gyerekért, de elsősorban magunkért felelünk, és ezt meg kell tanítani, el kell mondani a gyereknek.
Hogyan választják ki a nevelőket?
Az a probléma, hogy rengeteg pedagógus van, rengeteg tábornokot képeznek, de közkatonát nem. Eleinte annyi reményt fűztem, hiszen ennyi pedagógus van. Most a 67 helyből kettőt be fogunk zárni, és mindkettőt egyetemet végzett szakember vezeti. Azért kell bezárni, mert rendetlenség, büdösség van a napköziben. A nyolc osztályt végzett nénike meg jól végzi a dolgát. Én nagyon sok háztűznézőben voltam. Abból is nagyon sokat lehet megtudni az emberről. Az én elvárásaim gyakran magasabbak, mint az állami. Én nem állami alkalmazott vagyok és nevelő sem.
Véleményem szerint a leghatékonyabb gyermeknevelés, ha a nevelő a gyermekkel együtt él. Azok a nevelők, akik nyolc órában végzik munkájukat, ugyanolyan elkötelezettek, elhivatottak a gyermekek iránt, lelkiismeretesek és nem kevésbé szeretik őket, mint akik a gyermekkel élnek. Mégis azáltal, hogy van külön lakásuk, életük, megoszlik a tevékenységük, a figyelmük és a gyermekotthon ajtaján kilépve már rengeteg más feladat, kötelesség vár rájuk. Az a nevelő, aki a gyerekekkel és saját családjával együtt él, nincs másik lakása, önkéntelenül is nagyobb sorsközösséget vállal a gyermekkel.
A beszélgetés során arról is szó esett, hogy Csaba testvér nemcsak arra törekszik, hogy a gyermeket kiemelje a családból, megfelelő ellátást, taníttatást, környezetet biztosítva, hanem felismeri a család egységének fontosságát. Mindig arra törekszik, hogy ne csak a gyermeket, hanem a szülőt is nevelje. Azt a szülőt, aki maga is éretlen, képtelen a szülői funkciókat ellátni. Ez szinte ugyanolyan fontos feladat, mint a gyermek nevelése. Véleményem szerint erre több hangsúlyt kellene fektetni mindkét országban.
Egyet értek Csaba testvér szavaival, miszerint "rengeteg tábornokot képeznek, de közkatonát nem". Úgy gondolom, hogy amikor a médiában hallgatjuk a gyermek- és fiatalkorú bűnözésről szóló híreket, adatokat, a nehéz helyzetű, éhező gyermekek sorsait, meg kell, hogy szólaljon bennünk a lelkiismeret. A társadalom minden tagja felelős a gyermekekért. Nemcsak a szülő, hanem a tanár, a barátok, a rokonok, a szűkebb és tágabb környezet, a média stb. Minden tettünkkel, szavunkkal értéket közvetítünk a gyermekekhez, akik szivacsként szívnak magukba minden információt. És nemcsak a nehéz sorsú gyermekekre kell figyelnünk, hanem a szétesett családokra is. Végül, ahogy Böjte Csaba, úgy én is üzenem a nagyvilágnak: "Nézem a gyerekeket, kicsik, alultápláltak, soványak. Nagy, kék szemekkel néznek rám, bíznak bennem, de bíznak Benned is Te Nagyvilág ... Légy méltó a gyermekek bizalmára!" ■
JEGYZETEK
[1] Karikó Éva: Ablak a Végtelenre. Helikon Kiadó, Budapest 2011. 255 o
[2] A Dévai Szent Ferenc Alapítvány hivatalos weboldala: www.devaigyerekek.hu (letöltés ideje: 2012.02.03.)
[4] Év embere díj 2004, a Magyar Hírlaptól (a díj átvétele 2005-ben volt)
Aphelandra Díj 2005 - Humanitárius díj
Sütő András-díj 2007
A Pannon Példakép Alapítvány díja 2008-ban
A Százak Tanácsa által alapított Haza Ember díj első kitüntetettje 2008-ban
2010-ben Zajzoni Rab István Díj Négyfaluban (Erdély, Brassó megye)
Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje 2010
Az Európai Parlamenttől 2011 júniusában Európai Polgár Díj (Civil Europaeo Praemium)
Lábjegyzetek:
[1] A szerző V. évfolyamos hallgató.
Visszaugrás
