Tobias Jonesnak Az olasz futball sötét oldala című műve[1] sportkönyv, de olyan, amely még jogi folyóirat szakirodalom-ajánlásában is szerepel.[2] A kötet kézbevétele után az érdeklődést a sportrajongóban és a jogászban egyaránt jócskán mélyíti a címoldalon olvasható sor: "Meghalnak a csapatukért. De akár ölnek is." A hátoldal ajánlószövege pedig tovább orientál, hogy az olasz ultrák kapcsán egyrészt sportról, közösségről, szurkolásról, másrészt jogról, bűnbandákról, bűnözésről is szó van.
Az olasz futball a sötét oldala ellenére ez idő tájt a napos oldalát éli, hiszen Olaszország 53 év után, 2021. július 11-én nyerte meg ismét a labdarúgó Európa-bajnokságot, miután Londonban, a Wembley Stadionban lejátszott döntőben Angliát (hosszabbítás után, tizenegyesekkel) legyőzte. A szurkolói erőszak éppenséggel az olasz-angol közös múltban és a jelenben sem ismeretlen. A labdarúgás történelmében örök mementó a Heysel-tragédia, amikor 1985. május 29-én a brüsszeli Heysel Stadionban, a BEK-döntő előtt az angol Liverpool FC drukkerei rátámadtak az olasz Juventus FC híveire, majd őket egy támfalhoz szorították, amely ledőlt, és ennek következtében 39 néző halt meg, több mint 600 szenvedett sérülést.
Az idei EB-döntő sem volt mentes az erőszaktól. A mérkőzés előtt jegy nélküli angolok rohamozták meg a Wembleyt s jutottak is be a biztonsági őrök ellenállását leküzdve jó néhányan a lelátókra,[3] míg a mérkőzés után a csalódott hazaiak a rendezőkön és az olasz nézőkön álltak tettleges bosszút, amelynek folytán 19 hatósági személy sérült meg és 49 rendbontót vettek őrizetbe.[4]
Az angol futball sötét oldala persze nemcsak ezekben az eseményekben - vagy ha már labdarúgó Európa-bajnokság, akkor az előző kontinentális torna 2016. június 11-ei Anglia-Oroszország csoportmérkőzése előtti marseille-i háromnapos utcai háborúban -, hanem leginkább a Hillsborough-tragédiában ragadható meg, amikor 1989. április 15-én a Sheffield Wednesday pályáján, a Hillsborough Stadionban a Liverpool FC - Nottingham Forest FA-kupa elődöntő előtt a forgókapuknál feltorlódott Liverpool-szurkolók előtt a kapukat hirtelen megnyitották, és a beözönlő tömeg két, már zsúfolt szektorban a nézőteret a pályától elválasztó vasrácsoknak szorította a bent lévőket, akik közül 96-an meghaltak, több mint 700-an pedig megsérültek.
Visszatérve Az olasz futball sötét oldala című kötethez, ami a mű egészét illeti, a szerző előszava alapján (is): "Ez a könyv számos tekintetben egyáltalán nem a fociról szól, sokkal inkább arról az olasz szubkultúráról, amely a futball körül alakult ki" (11. oldal), az olasz ultrákról, akik mindenekelőtt túlfűtött lokálpatrióták. "Ultrának lenni nemcsak azt jelenti, az ember szereti a helyet, ahol él, hanem azt is, hogy gyűlöl másokat, különösen azokat, akik a környéken, akár ugyanabban a városban élnek, ahol ő" (12. oldal).
A szerző (szintén a saját szavai szerint) egy országszerte létező jelenség mibenlétét igyekszik megismerni, országos mozgalomról azonban szó sincs, ezért úgy döntött, hogy ugyan az országos képet is figyeli, de egyetlen helyre koncentrál, egy kis délolasz városra fekteti a hangsúlyt, abban a reményben, hogy az ott tapasztaltak valamilyen szinten egész Itáliára is vonatkoztathatók. A közel hetvenezer lakosú Cosenza mellett döntött, mivel ez a város játékos, jólelkű, kaotikus, gyönyörű, ám csapata sosem számított sikeresnek, fanatikusai zömmel helyiek, így sokkal többet tudnak az ultrák gyökereiről, a szegénységről, mint a sikeresebb együttesek együttvéve.
Szempont volt még más klubok és városok kiválasztásánál a gyász, mert a szenvedély és a szenvedés érzése a szurkolói lét fontos eleme; az, hogy az ultracsoportok magukon viselik szűkebb pátriájuk jellegzetességeit; a helyi rivalizálás; a szélsőjobboldal előretörésének megértése is.
Ami a könyv szerkezetét illeti: a szerzői előszó után következik a megértést segítő szójegyzék, majd egy térkép és az előszó, a két fő rész (az első és második), aztán az utószó és a köszönetnyilvánítás (az ultracsoportoknak, a cosenzai embereknek, az olasz újságíróknak és másoknak), a (memoárok, másodlagos források, fikciós művek, angol nyelvű források, újságcikkek, filmek és weboldalak listájára bontott) felhasznált irodalom, amely kellően gazdag és szerteágazó, végül zárásként a szerzőről szóló pár sor, amelyből megtudjuk, hogy Tobias Jones hét kötet szerzője, a BBC és a RAI által készített több dokumentumfilm írója és szereplője, az Observer és az Internazionale című lap állandó szerzője, a Windsor Hill Wood társalapítója, az angol íróválogatott középpályása, aki az olaszországi Parmában él.
Ami a mű tartalmát illeti: nehéz bármit is kiragadni belőle, mert szinte minden epizódja, mondata súlyos. Ezért aztán a "leletezés" (tartalmi ismertetés) a recenzió műfajának szabályaitól eltérő, azaz nonkonform lesz.
Az előszó fő szubsztanciáját nem a leírt eset adja, hanem a konklúziója, mely szerint "soha nem fogsz megérteni minket, ha nem vagy velünk". A kötet első fejezetének a veleje a Cosenza-ultrák egyik (volt) vezetőjének
- 70/71 -
a kijelentése: "Sokkal hamarabb lettem ultra, mint szurkoló." Aki ultra, az (a szó jelentéstartalma szerint) felkelő, lázadó, útonálló, partizán, bandita, radikális és csirkefogó, törvényen kívüli, vállalhatatlan stb. Másik jelentésében viszont szélsőséges, keményvonalas. Olaszországban az ultrák számát hivatalosan mintegy negyvenezerre becsülik, az érintettek szerint viszont jóval többen vannak. Küzdenek a szerintük brutális állami elnyomás ellen, és a lázadás számukra szinte szent dolog. Alapelveik között ott van a hit, áldozat, jelenlét. Az ultrák közül sokan nem is nézik a meccset, egymással beszélgetnek, vitatkoznak, számukra az igazi gyönyörűséget a táborban zajló karnevál jelenti, nem pedig a foci. Olyan futballszurkolók, akiket nem különösebben érdekel a futball. ("Azt sem tudom, kivel játszunk szombaton. Mondjuk, nem is nagyon érdekel. A lényeg az, hogy képviseljük a színeinket, hallassuk a hangunkat, és kivívjuk mindenki tiszteletét" [44. oldal]). Vallják, hogy a politikát távol kell tartani a lelátóktól, mégis egyes csoportjaik tagjai aktívan politizálnak. Az ultrák és a maffia között gyakori az átfedés, de sokan épp a maffiából menekültek az ultrák közé. Kirekesztők, de rendkívül befogadók is lehetnek. Mindennapos náluk az erőszak, ahogyan az önzetlenség is. Mindennél fontosabb számukra a hűség, a kötődés és az összetartozás, s legalább annyira jelen van az életükben a szolidaritás és a kohézió, mint a bűn, az erőszak és a kapzsiság. Az azonos klubok körüli különböző ultracsoportok egymással is harcolnak, noha az ultra szó szinonimája a superunismo (szuperegység). A megosztottságnak sokféle oka van, a legfontosabb az "ultraság" lényege: a rendíthetetlenség, a kompromisszumok elutasítása és a megingathatatlanság, aztán a szakadások a nézetkülönbség, az egoizmus, az új vezérszerep miatt és folytán. Az ultrák élete valamiféle függőség vagy betegség, ami nélkül nem lehet létezni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
