I. Az államszervezet demokratikus működésének fontos jellegzetessége az egyes szervek felelőssége, aminek viszont értelemszerű előfeltétele a szervezetek vezetőinek elszámoltathatósága.
Az ügyészi szervezet közhatóság, s mint ilyen, feladatai ellátásáért felelős a társadalomnak. Ez a háttere annak az alkotmányos kötelezettségnek, hogy a legfőbb ügyész évente beszámolóval tartozik az Országgyűlésnek. E beszámolók tartalmát és szerkezetét - külső támpontok híján - az 1990-es évek elején maga a Legfőbb Ügyészség alakította ki aszerint, hogy működéséből mit tartott olyannak, ami az Országgyűlés érdeklődését kiváltja. Ebben a tekintetben azóta sem fogalmazódtak meg félreérthetetlen igények.[1]
Az ügyészség alaptevékenysége egyedi ügyek tízezreinek intézésében, illetőleg abban valósul meg, hogy elbírálásukban közreműködik. Az éves beszámolók egyrészt a szervezet létszámviszonyainak és munkafeltételeinek alakulásáról, másrészt a végzett tevékenység különféle dimenziókban kimutatható számszerű összefüggéseiről, harmadrészt azokról a következtetésekről adnak képet, amelyek ezek tükrében a társadalom életének és működésének alakulásáról a bűnügyi tudományok segítségével levonhatók. Mivel több ezer ügyész és más ügyészségi alkalmazott több száz ügyészségi hivatalban és több tízezer egyedi ügyben végzett tevékenységéről fest összefoglaló képet, jellemzően leginkább számszerű, mennyiségi összefüggések olvashatók ki belőle. Kvalitatív megállapításokra a feldolgozott anyag természete is csak korlátozott lehetőséget adna. A beszámoló funkciója az, hogy az olvasónak tájékoztatást adjon, és a tárgy komplexitása folytán arra is alig nyújt lehetőséget, hogy az olvasó maga alkosson értékítéletet.
Minthogy továbbá az ügyészség szakhatóság, a beszámoló szakmai munkáról szól. Címzettje viszont egy politikai testület; nem véletlen ezért, hogy mérsékelt iránta az érdeklődés, és csekély visszhangot szokott kiváltani. Talán részben ezzel is magyarázható az a - széles körben hangoztatott - vélekedés, amely szerint az ügyészség "állam az államban", és ezért sem a legfőbb ügyésszel, sem a szervezettel szemben nem érvényesíthető felelősség - holott ez az államszervezet demokratikus működése szempontjából mellőzhetetlen lenne.
Ez a vélekedés ugyan alapvetően téves, de - mint látni fogjuk - mégis vannak olyan elemei, amelyek némi - nehezen vitatható - érvelési anyagot szolgáltatnak a támogatására.
Felelősségről - a szó jogi vagy etikai értelmében - csak akkor lehet beszélni, ha egyrészt a megoldandó feladat, másrészt a megoldás módjára és kimenetelére vonatkozó követelményrendszer félreérthetetlen, s ezek a nyújtott teljesítmény minősítéséhez, tehát ahhoz, hogy jónak, megfelelőnek vagy elfogadhatatlannak lehessen azt értékelni, zsinórmértékül szolgálnak.
Az ügyészségi alaptevékenységhez tartozó ügyintéző munkát illetően a feladat - egy-egy jogvitás ügyben a vádemelés felőli döntés előkészítése, valamint a vádemelés és a megfelelő bírói döntés szakszerű szorgalmazása - adott, s a megoldás módjára vonatkozó követelményrendszert az anyagi és eljárásjogi szabályok, továbbá bűnügyi tudományok tantételei szolgáltatják. Az ügyintéző munkában nemcsak a beosztottak vesznek részt, hanem a különféle szintű vezetők is, s a döntésekért a morális felelősségen túl ki-ki szerepének megfelelően és a körülményektől függően fegyelmi, magánjogi és/vagy büntetőjogi felelősséggel tartozik.
A vezető beosztású ügyészek nemcsak az alaptevékenységben (az ügyintéző munkában) vesznek részt, hanem munkaköri kötelességük egy kisebb vagy nagyobb hivatali szervezeti egység vezetése is. Kötelesek tehát annak ügyintéző munkáját megszervezni és vezetni, beosztottaik tevékenységét összehangolni, támogatni, felügyelni, segíteni, ellenőrizni, kijavítani. Kötelesek továbbá a szervezeti egység megfelelő munkafeltételeinek megteremtéséről gondoskodni, beleértve azt is, hogy munkatársaik szakmai felkészültsége a követelmények alakulásával tartson lépést.
A vezetői kötelezettségek követelményeit lehetetlen a büntetőtörvényhez hasonló tételes szabályokkal megfogalmazni. Itt egy folyamatos és céltudatos tevékenység lenne a szabályozás tárgya, nem egy-egy - szituációhoz igazodó - tett vagy mulasztás. Ennek megfelelően a velük járó - közjogi természetű - felelősség sem egy-egy tetthez kapcsolódik, hanem egy hosszabb időn át kirajzolódó eredményhez. A vezetői megbízásnak a nem megfelelő minőségű vezetői munka miatti visszavonása lehet egyszerű közjogi következmény; nem feltétlenül fegyelmi büntetésként alkalmazott represszív szankció.
A rendszerváltozást megalapozó 1989. évi alkotmánymódosítás óta a legfőbb ügyész - mint ezt az Alkotmánybíróság is kimondta - nem politikai szereplő, ezért tisztán politikai felelőssége nincs.[2] Vezetői hatás-
- 334/335 -
köre folytán azonban gyakorlati lehetősége van arra, hogy akár konkrét ügyek eldöntésénél az állami jogpolitika kereteihez is igazodva érvényesítse személyes politikai preferenciáit, hosszabb távon pedig azt sem lehet jogi szabályozással kizárni, hogy - a kinevezési gyakorlat és a vezetők személyi állományának alakítása révén - az ügyészség általánosan érvényesülő szemléletébe (ahogy angol nyelvterületen mondják, "policy"-jába) szinte észrevétlenül építsen be politikai preferenciákat. Így pusztán jogi eszközökkel soha nem váltható biztonságosan valóra az az elvi követelmény, hogy - akár egyedi ügyekben a legfőbb ügyész személyes véleménye révén, akár az ügyészség személyi állományában hosszabb távú működése folytán kialakított uralkodó szemlélet folytán - ne juthasson bizonyos mértékig törvényes keretek között is érvényre pártpolitikai befolyás.[3] Ezen a téren mindig is igen nagy jelentősége lesz a legfőbb ügyész jellemének, személyes szakmai és erkölcsi felfogásának abban, hogy megtalálja-e az államszervezet demokratikus működése szempontjából még elfogadható mértéket.
Ő az egész közvádlói hatóság munkájának megszervezéséért, munkafeltételeinek biztosításáért felelős ugyan, de a felelőssége részben közvetett.
Azoknak a hivatali egységeknek a munkáját, amelyek nem a közvetlen irányítása alatt működnek, köteles ugyan megfelelően figyelemmel kísérni, ellenőrizni, felügyelni, hogy szakszerűen dolgoznak-e, sőt, szükség esetén a korrekcióról is gondoskodnia kell, beleértve a közvetlen vezetők vezetői felelősségének érvényesítését is, de csak ennek a felügyeleti kötelezettségének körében elkövetett esetleges mulasztások miatt tehető felelőssé, a mindennapi munkamenetben itt elkövetett hibákért nem. Megbízatásából fakadó hivatali kötelessége az is, hogy a szervezet irányításában az állam jogpolitikáját érvényre juttassa.
A jogállása folytán a hatáskörébe tartozó szakmai ügyintéző munka és a vezetői feladatok keretében felelősségi szabályai nem különböznek más ügyészekétől.
A jogpolitika (s ezen belül a büntetőpolitika) - szakpolitika: a jogalkotás és a jogalkalmazás terén érvényesítendő, ideológiailag színezett törekvések megvalósításának programja. "Jogpolitikája" (jogpolitikai elgondolásai, célkitűzései, törekvései) a politikai élet bármely résztvevőjének (egyénnek és csoportosulásnak) lehetnek. Az eltérő, sőt részben ellentétes érdekű politikai csoportosulások jogpolitikai törekvései mintegy vektorokként működnek, és a parlamenti erőviszonyaihoz igazodva - eredőjük gyanánt - alakul ki az államnak a pártokétól (s így esetleg a kormányerőt adó pártokétól is) eltérő jog-, és ezen belül büntetőpolitikája, amely azután törvényhozási aktusokban jelenik meg.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
