Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

Lentiné Györky Erika: A megújult teljesítményértékelési rendszer (Jegyző, 2013/4., 11. o.)

A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 130. §-a által nyújtott keretek szerint, valamint a közszolgálati egyéni teljesítményértékelésről szóló 10/2013. (I. 21.) Kormányrendelet alapján, amely 2013. július elsején lépett hatályba, megújult a közszolgálati dolgozók teljesítményértékelési rendszere.

A korábbiaktól eltérően közös jogintézmény lett a teljesítményértékelés (TÉR) és a minősítés. Megszületett egy olyan központi teljesítményértékelő rendszer, amely folyamatosan (évenkénti gyakorisággal) lehetővé teszi annak mérését, hogy a munkavállaló feladatait milyen minőséggel végzi. Ez a rendszer az egyik meghatározó eleme lesz a jövőben az új közszolgálati életpálya alakulásának.

Ismeretes, hogy korábban a minősítés volt az alapja az előresorolásnak és a címadományozásnak, most az új szemléletű teljesítményértékelés szerint fizethető a jutalom, valamint ez az alapja a személyi illetménynek és az alapilletmény-eltérítésnek is. A teljesítményértékelésnek köszönhetően tehát több előnyhöz juthat az, akinek munkája az átlagnál jobb minőségű, azonban a hanyagul dolgozók esetében az értékelés a jogviszony megszüntetés alapja is lehet!

A TÉR kötelező és ajánlott elemeket tartalmazhat. A kötelező elemek a munkaköri leírást követik, annak alapján kerülnek meghatározásra a munkakörrel összefüggő egyéni teljesítmény követelményei. A munkaköri leírás szerepe tehát növekszik, hiszen ez képezi az értékelés lényegét. Olyan munkaköri leírásra van szükség, amelynek tartalma jól megfogalmazott és kellően körülhatárolt, ezáltal alkalmassá váljon arra, hogy alapul szolgálhasson egy mérhető és elemezhető teljesítményértékelés elkészítésének. A jövőben ezért kiemelten fontossá válik, hogy vezetői oldalról naprakész és a valóságot tükröző munkaköri leírások készüljenek.

A munkaköri leírás alapján történő kötelező teljesítményértékelési szempontokon túl a közigazgatási szerv vezetője további értékelési szempontokat (ajánlott elemek) is meghatározhat.

A Kormányrendelet ajánlott elemként említi a stratégiai egyéni teljesítménykövetelményeket. Ezek az adott szervezet stratégiai célkitűzéséből lebontott olyan egyéni feladatok, amelyek teljesítésével a közszolgálati tisztviselő a szervezet stratégiai céljainak elérésére befolyással lehet, és elősegítheti a szervezet eredményes és hatékony munkáját.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére