https://doi.org/10.59851/imr.14.2.11
Nizsalovzsky Endre 1984-ben azzal kezdte az előadóművészek jogállását bemutató írását, hogy a "technika fejlődése tűzte napirendre" az előadóművész "bizonyos ismert típusú alanyi jogokban részesítését, illetőleg javára újfajta jogok elismerését".[2] Békés Gergely könyve két okból is időszerű: egyrészt arra hívja fel a figyelmet, hogy az előadóművészek esetében bizonyos jogok elismerése még mindig hiányzik jogrendszerünkből az azóta eltelt negyven év ellenére, másrészt időközben berobbant egy új típusú, az előadóművészek teljesítményét és személyiségét erősen érintő kihívás. Mindezek mellett az is több mint időszerű volt, hogy az előadóművészi jogokat önálló kötet dolgozza fel - ebben az értelemben is kiemelkedően hiánypótló műről van szó. Ahogyan a szerző is utal rá, nemhogy monográfia nem készült korábban az előadóművészi jogokról, de hazánkban a vonatkozó tanulmányok száma sem éri el a tucatnyit (18. oldal). Holott Palágyi Róbert - ahogyan Nizsalovszky hivatkozott rá - már 1959-ben kijelentette, hogy az előadóművészekkel azért nem foglalkozik írásában, mert "ez a nagy jelentőségű problémakör külön megvitatást igényel".[3] Azonban erre a nemes feladatra csak hat évtizeddel később akadt vállalkozó - Békés Gergely személyében.
A feladat nemcsak azért volt óriási, mert az előadóművészek jogai széttöredezetten vannak jelen jogunkban, így mozaikkockáról mozaikkockára kellett haladnia ahhoz, hogy kirajzolhassa a rendszert, hanem azért is, mert az idő mint tényező több szempontból is sajátos koordinátarendszert követelt az ábrázoláshoz. A múlt nem csupán jogtörténeti jelentősége okán volt feltárandó: a nemzetközi egyezmények és a hazai jogfejlődés mérföldkövei alapján láthatunk rá, hogy egyes jogelemek miért hiányoznak, és egyáltalán miért alakultak a szerzők jogaihoz képest kullogva, sajátos szabályozói megoldásokat követve az előadóművészi jogok. A jelen Sein és Sollen tengelye is egyforma hangsúllyal megjelenik, sőt az utóbbi talán még hangsúlyosabban is. A jövő dimenzióját illetően arra is rájövünk, hogy valójában nagyon is a jelenben járunk - nem arról van szó, hogy egy adott ponton a sci-fi műfajába csap át az írás, hanem hogy
- 217/218 -
a szerző a mesterséges intelligencia kapcsán négy parallel utat is vázol, amelyek valójában már nagyon is a jelenben aktuális problémákra kínálnak lehetséges válaszokat.
Békés Gergely könyvéből a gyakorlati tapasztalat akadémiai dogmatikai precizitással és kutatói kíváncsisággal vegyítve köszön vissza. A perspektíva tehát kettős, egyszerre engedi rálátni az olvasót az előadóművészek helyzetére az íróasztal mögül és a színpadról is, ami azzal a következménnyel jár, hogy nagyon élesen kirajzolódnak az előadóművészek kapcsán a gócpontok, és világosan azonosíthatóvá válik az összes részkérdés, ahol jogi változás lehet szükséges. A kötet szerzője akár elfogultnak is mondható, de semmiképp nem a szó "nem tárgyilagos" értelmében. Az elfogult ellentéte a semleges - márpedig a kötet éppen annak ékes bizonyítéka, hogy Békés Gergely nem semleges az előadóművészeknek a társadalomban, a kulturális életben és a gazdasági szektorban betöltött szerepét illetően. Meggyőződése, hogy "az előadóművészi jogok kizárólag akkor tölthetik be társadalmi küldetésüket, ha megteremtik a személyesség megjelenésének jogi, kulturális és gazdasági feltételeit" (277. oldal). Éppen ezért logikusan felépített rendben végigveszi, hol szükséges e feltételeken csiszolni vagy akár komolyabban alakítani.
A rendkívül javaslatorientált könyvből az alábbiakban szemezgetünk a felvetések közül. Rögtön az előadóművészi teljesítmény fogalma kapcsán teljesen észszerű és logikus javaslatot fogalmaz meg.[4] Az előadást a középpontba helyező fogalomalkotás mellett fontosnak tartja, hogy a védelem köréből ne záródjanak ki azok az előadások, amelyek nem szerzői jogi védelem alatt álló művek előadásai, pusztán amiatt, hogy a nemzetközi egyezmények fogalomalkotásakor még fel sem merült más - így a mesterséges intelligencia segítségével generált - tartalom előadásának a lehetősége (35. oldal).
Az, hogy a vagyoni jogok az előadóművészek esetében nem a "minden jog fenntartva", hanem a "néhány jog fenntartva" elvére épülnek, önmagában alapvető különbségeket idéz elő a szerzők és az előadóművészek státusza és jogai között. Ezek egy része érthető és indokolható (különösen a nemzetközi egyezmények rendelkezéseinek rendszerébe ágyazva, amelyeket Békés táblázatok segítségével átláthatóan és informatívan tár az olvasó elé), azonban épp a személyhez fűződő jogok kapcsán több olyan következménye van ennek a megoldásnak, amelyet nem lát fenntarthatónak (100. oldal). Megkérdőjelezhetőnek tartja azt a megoldást, hogy a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (Szjt.) egyrészt csupán az előadás kapcsán meghatározott engedélyezési jogokhoz fűzve említi a névfeltüntetés jogát [75. § (1) bekezdés] - mintegy a vagyoni jogok kísérőjeként -,[5] másrészt azt, hogy a nyilvánosságra hozatal joga teljes mértékben hiányzik a jogok sorából. Ez utóbbi magyarázható azzal, hogy az előadás megtörténte maga a nyilvánosságra hozatal,[6] így nincs szükség e jog külön rögzítésére, hiszen az elő-
- 218/219 -
adóművésznek az a döntése, hogy előadását megtartja, e külön nem nevesített "jog" gyakorlásának tekinthető. Békés álláspontja szerint nemcsak e hiányosságok orvoslására, hanem általában véve a személyhez fűződő vonatkozások összehangolására is nagy szükség van (114. oldal). A mintavételezésnek - okkal - szánt külön fejezetben azt is hozzáteszi az érvekhez, hogy miután a mesterséges intelligencia "alkalmazása a korábban megszokottnál is kisebb kontrollt enged az előadóművésznek az előadás azon változatának elkészítésében, amellyel később a közönség tagjai találkoznak", ez lényegében "olyan egyensúlyvesztést eredményez az előadóművészi jogosultak és felhasználók (előállítók) között, amelyet a nyilvánosságra hozatali jog létrehozásával lehet csupán helyrebillenteni" (268. oldal).
A kötet olyan anomáliákra hívja fel a figyelmet, amelyek az orrunk előtt vannak, mégis igazi "aha" érzést keltenek. A vagyoni jogok kapcsán kifejti, miért látja veszélyesnek - és egyúttal indokolatlannak - a törvény által használt "az előadóművész hozzájárulása szükséges" fordulatot [Szjt. 73. § (1) bekezdés], és miért kellene felszámolni az eltérő megfogalmazást még akkor is (vagy talán épp azért még inkább), ha az alkotók és az előadóművészek jogai terjedelmében jelentős különbségek vannak (138. oldal). Az előadóművész egyes vagyoni jogait elemző III.3. fejezet mutat rá a leginkább, mennyire otthonosan mozog Békés ezen a területen. A nemzetközi és az uniós szabályozás pontos feltárása és értő vonatkoztatása után a kizárólagos engedélyezési jogoktól a díjigényekig számba veszi a vagyoni jogokat, kifejezetten a szerzők jogaival párhuzamba állítva. A védelmi idő különbségei mellett leginkább a rögzített előadások nyilvánossághoz közvetítése általános jogának hiányát látja tarthatatlannak (282. oldal). Nemcsak elképesztően komplex a rendszer, ami már önmagában nehézségeket hordoz - az egyedileg gyakorolt kizárólagos jogoktól a közös jogkezelés útján gyakorolt díjigényig sokféle megoldással találkozhatunk -, hanem az elemzés több következetlenségre, hiányosságra is felhívja a figyelmet. Így többek között arra, hogy van olyan nyilvánossághoz közvetítési jog, amelynek esetében az Szjt. alapján még a jog terjedelme sem állapítható meg egyértelműen (159. oldal).
Következetlennek tartja azt a megoldást, hogy a szomszédos jogi jogosultak tekintetében a jogalkotó csak beleértett szabályt helyezett el a kábeles díjak vonatkozásában, és emellett több dogmatikai problémára hívja fel a figyelmet, például a kereskedelmi forgalomban már nem kapható előadások kapcsán az engedélyezési jog gyakorlásának bizonytalanságára. Mindezt csak fokozza az a tény, hogy az engedélyezési joggal nem párosított díjigények szétszórtan, általában valamely más jogosultra vonatkozó rendelkezések mellé illesztve szerepelnek a jogszabályban, ami valóban művészetté teszi ezek átfogó megértését és pontos alkalmazását (140-141. oldal). Nyilvánvalóan nem segíti a jogosultakat az sem, hogy a közös jogkezelés és az egyéni joggyakorlás esetenként úgy kombinálódik, hogy az a gyakorlatban lényegében megvalósíthatatlan (186. oldal). Hasonlóan nem látja értelmét az olyan "látszatjogoknak", mint amilyen a kiegészítő díjazás intézménye, amely - a beszedhető jogdíjak összege révén - valójában alkalmatlan az uniós jogalkotó által megjelölt cél betöltésére, a jövedelemkiesés negatív hatásainak mérséklésére (227. oldal).
Békés a vagyoni jogok részletes elemzésével távolról sem csak a szerkezeti problémákra kíván rávilágítani, hanem elsősorban arra, hogy sem a nemzetközi szerződések, sem azok háttéranyagai nem adnak magyarázatot arra, hogy "miért volt indokolt, illetve szükségszerű az előadóművészek számára gyengébb jogokat biztosítani, mint az alkotóknak" (282. oldal). Mindezt különösen annak fényében látja indokolatlannak, hogy a kulturális termékek fo-
- 219/220 -
gyasztására vonatkozó trendek alapján a közönség ma már jellemzően az előadóművészek közvetítésével találkozik a különféle művekkel - elsősorban nem a kottákat kapkodják le az emberek a zeneboltok polcairól, hanem az előadóművészek legkülönfélébb előadásait streamelik (tegyük hozzá, sokszor magát az alkotót nem is ismerve), de a moziba sem egy film forgatókönyvének csoportos olvasgatására özönlenek a nézők (17. és 24. oldal).
Tomori Pál arra hívja fel a figyelmet, hogy a szomszédos jogi jogosultak közül kizárólag az előadóművész nyújt a személyiségén keresztül megnyilvánuló, kreativitást tükröző teljesítményt.[7] Békés Gergely könyvéből azt is megtudjuk, mit értünk ez alatt és milyen következtetéseket kell belőle levonnia a jogalkotónak és a jogalkalmazónak.
Az ezredfordulón tömegessé váló internetes felhasználások elsődleges hatása még "csak" az volt, hogy az előadók elveszítették kontrolljukat a már rögzített előadásaik felhasználása felett. A mintavételezés és a mesterséges intelligencia azonban immár a közönség elé kerülő előadás - tehát a kulturális termék - ellenőrzését is kiveszi az előadók kezéből. Az említett - részben kulturális, részben gazdasági természetű - változások következményei ugyanakkor mindaddig nem mérhetőek fel, amíg az előadóművészi jogok átfogó elemzése nem készül el (18. oldal).
Ez a mű nemcsak a szerzői jogi szakirodalom régi adósságát rótta le, hanem alátámasztott, átgondolt, kiérlelt, "tudományos igényű védőbeszédnek" is tekinthető egy olyan jogosulti csoportért, amely az "alkotók, az előállítók és a felhasználók érdekeinek hármas szorításában" sokszor szorult háttérbe az elmúlt évtizedekben (277. oldal). Békés érvei és meggyőződése világos: az, hogy az előadóművészek szomszédos jogi jogosultnak minősülnek, nem azt jelenti, hogy a szerzőkhöz képest másodlagos jelentőséget kell tulajdonítanunk nekik. A "szomszéd" szláv eredetű szó, elemei az "együtt ül" jelentésből állnak össze - a szerzők és az előadóművészek mint szomszédos jogi jogosultak teljesítménye, munkája, eredménye oly sok ponton kapcsolódik össze, hogy valóban "együtt ülnek" a kreatív szektort húzó szekér bakján. A kötet mesterien világít rá, hogy a mesterséges intelligencia olyan kihívások elé állítja a személyiségvédelmet és a személyiség kifejeződésére, a személyesség megjelenítésére épülő összes iparágat, hogy épp itt az ideje komolyan venni minden érintett jogosulti csoport esetében. ■
JEGYZETEK
[1] Nizsalovszky Endre idézi ekként Palágyi Róbert szavait, lásd Nizsalovszky Endre: Az előadóművész jogállása. In Mádl Ferenc - Peschka Vilmos (szerk.): Tanulmányok a jogról. Budapest, Akadémiai, 1984, 146.
[2] Uo.
[3] Uo. Az eredeti szöveg: "az előadóművészek problémáját ezúttal kirekesztjük, azt más alkalommal külön megvitatás tárgyává kell tenni. Az előadóművészek kérdése ugyanis olyan nagyjelentőségű, hogy a felvetett és a jelen vizsgálódás tárgyát képező probléma kereteibe bele nem illeszthető." Palágyi Róbert: Rádió-televízió és a magyar szerzői jog. Jogtudományi Közlöny, 1959/12., 680-681.
[4] Lásd még korábban Békés Gergely: Előadóművészi teljesítmény. In Jakab András et al. (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia (Szerzői jog és iparjogvédelem rovat, rovatszerkesztő: Grad-Gyenge Anikó - Pogácsás Anett), 2021, https://bit.ly/49JbtP4.
[5] Uo.
[6] Cseporán Zsolt - Grad-Gyenge Anikó - Sápi Edit: Színház és szerzői jog. Budapest, MMA MMKI, 2025, 53.
[7] Tomori Pál: A szerzői joggal szomszédos jogok védelme. In Gyertyánfy Péter - Legeza Dénes (szerk.): Nagykommentár a szerzői jogi törvényhez. Budapest, Wolters Kluwer, 2023, 552.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző habilitált egyetemi docens, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar. ORCID-azonosító: https://orcid.org/0000-0003-0832-5515.
Visszaugrás
