Megrendelés
Gazdaság és Jog

Fizessen elő a Gazdaság és Jogra!

Előfizetés

Gál Judit: A felülvizsgálati per ítéletének végrehajtása (GJ, 2021/2., 28-30. o.)

A jogi személyek - köztük a korlátolt felelősségű társaságok (kft.) - működése során gyakran előfordul, hogy a társaság tulajdonosai között vita támad, és ez olykor maga után vonja azt is, hogy a társaság legfőbb szervének döntését a kisebbségbe szorult tagok megkérdőjelezik, és azokat más eszköz híján peres úton támadják. A tagok között elmérgesedett helyzeteknél sokszor találkozunk olyan társasági döntésekkel, amelyek mögött meghúzódó indok nagy valószínűséggel az, hogy a terhessé váló kisebbségbe került és esetleg kevésbé tőkeerős tagot pótbefizetés vagy tőkeemelés révén szorítsák ki a társaságból, vagy legalábbis így "hatástalanítsák". Az ilyen határozatoknál pedig az érintett tag - ha a döntéshozatal során valamely társasági szerződésbe vagy jogszabályba ütköző körülményt észlel - igyekszik a tagi mivoltát vagy a társaságban játszott szerepét veszélyeztető határozatot hatályon kívül helyeztetni.

Az említett példáknál maradva, a tőkeemelésből kimaradó tag ugyanis a társaság tulajdonosi szerkezetének megváltozása folytán nyilvánvalóan elveszti a társaság irányításában addig betöltött szerepét; ha pedig a pótbefizetési határozat révén előállt befizetési kötelezettségét nem tudná teljesíteni, tagsági viszonya a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 3:183. § (4) bekezdéséhez képest alkalmazandó Ptk. 3:98. § (2) bekezdése alapján ex lege meg fog szűnni. A tagnak tehát elemi érdeke, hogy a pótbefizetést vagy tőkeemelést elrendelő határozatot, ha azon "fogást talál", hatályon kívül helyeztesse.

Ilyen helyzetben a tagok gyakran törvényességi felügyeleti kérelemmel fordulnak a cégbírósághoz, hivat-

- 28/29 -

kozva valamely, a határozatot hozó taggyűlés összehívása vagy megtartása során felmerült anomáliára, abból a megfontolásból, hogy a szabálytalanul összehívott vagy megtartott taggyűlés érvényes határozatot sem hozhat, legalábbis főszabály szerint. A kérelemben gyakran hivatkoznak a cégnyilvánosságról a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) 81. § (1) bekezdés c) pontjára, amire figyelemmel kérik a taggyűlési határozat megsemmisítését.

A kft. felett törvényességi felügyeletet gyakorló cégbíróság azonban az ilyen kérelemnek nem tesz eleget, tekintve, hogy a Ctv. 74. § (3) bekezdése szerint nincs helye törvényességi felügyeleti eljárásnak, ha az arra vonatkozó igény a Ctv. 65-70. §-aiban meghatározott, vagy más polgári perben, illetve közigazgatási eljárásban érvényesíthető.

Miután a tag számára nyitva áll a Ptk. 3:35. § szerinti, a jogi személy határozatának felülvizsgálata iránti perlés lehetősége, ezért a társasági határozatot törvényességi felügyeleti kérelemmel eredményesen nem támadhatja, mert kérelmét a cégbíróság a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 176. § (1) bekezdés b) pontja alapján vissza fogja utasítani. Ugyanakkor a Ptk. 3:35. §-a értelmében a jogi személy tagja keresettel kérheti a bíróságtól a jogi személy szervei által hozott határozat hatályon kívül helyezését, ha az jogszabálysértő vagy a létesítő okiratba ütközik.

A jogalkotó tehát a tagnak ezt a perindítási lehetőséget biztosítja, így a társasági szerződésbe vagy jogszabályba ütköző, vagy ily módon meghozott határozat megtámadására módja van, ezért hiányzik a törvényességi panasz benyújtásához a legitimációja. Ebben a perben célszerű kérnie a támadott határozat végrehajtásának felfüggesztését is, miután a Ptk. 3:36. § (4) bekezdése értelmében a perindításnak a határozat végrehajtására halasztó hatálya nincs, ez csak azzal érhető el, ha a perbíróság a határozat végrehajtását felfüggeszti. Ha ennek a kérelemnek a perbíróság helyt adott, és ha a támadott határozat cégadatot érint, a cégadat - taggyűlési határozat szerinti - bejegyzésére irányuló cégeljárás felfüggesztésének is helye van, ha a perbíróság felfüggesztő végzése a bejegyzés megtörténte előtt eljut a cégbírósághoz. Erre azonban rendszerint kevés a lehetőség. A társaság - amelyet a tag által vitatott társasági határozat alapján egyébként is harminc napos változásbejegyeztetési kötelezettség terhel - ilyen helyzetben a változás bejegyeztetésével minden bizonnyal sietni fog, a tagnak azzal kell szembenéznie, hogy a cégbíróság valószínűleg régen átvezette a cégjegyzéken a vitatott határozaton alapuló adatot, mire a perbíróság a határozat végrehajtásának felfüggesztése iránti kérelmet elbírálja.

A tag - tudomást szerezve a perrel támadott határozat ilyen módon történt végrehajtásáról - esetleg már a határozatot felfüggesztő végzés birtokában gyakran megkísérli a cégbíróság változásbejegyző végzésének a Ctv. 65. §-a szerinti változásbejegyző végzés hatályon kívül helyezése iránti perrel történő "semlegesítését", erre azonban nincs törvényes lehetőség, a kereset nem járhat eredménnyel. A cégbíróság ugyanis a bejegyzési eljárásban hivatalból törvényességi felügyeleti eljárást nem folytathat, csak azokat a tényeket és körülményeket vizsgálhatja, amelyek a cégeljárás formai előírásai szerint - a Ctv. 45-46. §-a alapján - észlelhetők és észlelendők, ezt a vizsgálati kört pedig a tag által támadott határozat tag által állított tartalmi fogyatékossága, létesítő okiratba ütközése többnyire meghaladja. Ezért az ilyen keresetet a Ctv. 65. § (1) és (3) bekezdése értelmében a bíróság el fogja utasítani, akár azért, mert - tényállástól függően - a határozat a tagra nézve a bírói gyakorlat szűkítő értelmezése miatt rendelkezést nem tartalmaz, akár azért, mert a keresetlevélben csak olyan jogszabálysértésre lehet sikerrel hivatkozni, amit a cégbíróságnak változásbejegyzési eljárásában észlelnie kellett volna. Lehetséges az is, hogy az ilyen perindításra megállapított jogvesztő törvényi határidőből is kicsúszott már a tag.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére