A technológiai fejlődés még a múlt században túljutott az azt leíró grafikon görbéjének "térdén" és innentől, jelenleg is meredeken ível felfelé. Ma még inkább igaz Neumann János 1950-es években tett megállapítása, miszerint "[a] technológia egyre gyorsuló fejlődése azt a látszatot kelti, mintha fajunk történetének valamiféle lényegi szingularitásához közelednénk, amelyet elérve nem folytatódhat az emberi élet az általunk ismert formájában" (Kurzweil, Ray: A szingularitás küszöbén. Ad Astra Kiadó, Budapest, 2014.). Elképzelhető, hogy valóban egy humán evolúciós határhoz érkeztünk. A folyamatot időről időre robbanásszerű változások jellemzik. Ezeket a robbanásszerű változásokat hívjuk technológiai forradalmaknak. Ma, a negyedik ipari forradalom idején ugyancsak egy ilyen robbanásszerű változást élünk meg.
A jelenleg zajló technológiai forradalmat hajlamosak vagyunk pusztán az informatika forradalmának tekinteni, és ebben van igazság. Azonban ez a forradalom valamennyi tudományágat egyszerre érinti, a matematikától kezdve a fizikán, kémián, biológián, genetikán keresztül a robotikáig, nanotechnológiáig és a társadalomtudományokig, amelyek immár fej-fej mellett egymáshoz felzárkózva és egymást támogatva, gyakran összeolvadva fejlődnek gyorsuló ütemben, nem utolsósorban azért, mert ezt a kölcsönösen egymásra ható elemekből álló, egyre összetettebb rendszert ideghálóként szövi át, foglalja hálózatba, kapcsolja össze, fejleszti, támogatja és mozgatja az informatika. Az informatika hálózatfejlődésben betöltött szerepe az, ami az informatikát sok más hasznos tulajdonsága mellett igazán fontossá teszi ebben a folyamatban.
Ez az egész fejlődő rendszer előbb-utóbb hozzámért jogi szabályozást igényel. Olyan szabályozást, amely tekintettel van a tudományterületek és kultúrák interakciójára, azaz nem csupán ágazati, felszíni és regionális, hanem egyidejűleg mélyebb, közös mintázatok mentén kialakított szabályozást is, ami a teljes rendszer működését a jogkövetkezmények szempontjából képes egyensúlyban tartani. Sokan most valószínűleg úgy gondolják, hogy értelmetlen ezen gondolkodni, hiszen ilyen szabályozásra egyébként sincs esély, vagy gondolhatják azt is, hogy fölösleges szabályozásra gondolni mindaddig, míg a szabályozandó jelenség fejlődő stádiumban van, azaz várjuk ki a végét, és majd azután gondolkodunk a szabályozáson. Én nem így gondolom, mert a komplexebb rendszer komplexebb szabályozást, és komplexebb jogalkalmazást igényel.
Az új digitális technológia mindenütt jelen van, és az általa érintett valamennyi terület egy csapásra mérhetővé és kiértékelhetővé válik. A növekvő számítástechnikai kapacitás a modellezés soha nem látott távlatait nyitja meg. Az emberi civilizáció hatalmas mennyiségben termeli a digitális adatokat, legyen szó egészségi állapotról, fizikai mozgásról, munkavégzésről, kommunikációról, vagy szórakozásról. Tulajdonképpen minden cselekedetünk, amelyhez elektronikus eszköz vagy szolgáltatás kapcsolódik, adatokat rögzít ezekről a folyamatokról egyre növekvő tömegben (Big Data). Ahogy mondani szokták, "[m]inden billentyűleütéssel egy algoritmust tanítunk", és ezzel az emberi tevékenység egyre szélesebb területen válik mérhetővé olyan részletességgel, amilyenre korábban nem volt példa. Nem csoda, ha az adatvédelmi szabályozás kiemelten érzékeny területté vált. A mérhető emberi tevékenység pedig tudományos módszerekkel megismerhető, és ennek során a tevékenységeinknek olyan mintázatai rajzolódnak ki előttünk, amelyek korábban rejtve maradtak. E mérésnek köszönhető az is, hogy ma összehasonlíthatatlanul több információval rendelkezünk egy-egy jogalany közelmúltjáról és jelenéről, mint korábban.
Mégsem gondolom, hogy a jövő az összetettebb jelenségek tekintetében, mint amilyenek például a jog által értelmezett jelenségek többsége, kiszámíthatóbb volna, mint bármikor az emberiség korábbi történetében. Ha hiszek is Marcus Aureliusnak a tekintetben, hogy nincs véletlen, csak beláthatatlan okozat, a hangsúly különösen a jövőt illetően a beláthatatlanságon van, állítom, hogy a jogviszonyok területe a jövőre nézve ma sem kiszámíthatóbb, mint a múltban volt, sőt, talán még kevésbé kiszámítható, és ennek a kiszámíthatatlanságnak fő okait a humán környezet technológia által hajtott növekvő komplexitásának tényében és a továbbra is kiismerhetetlen emberi motivációban látom, amely területeken a technológia, a rendelkezésünkre álló algoritmusok, eleve fennálló korlátozottságuk miatt, csak korlátozott segítséget nyújthatnak.
Márpedig egy kiszámíthatatlan jövőre felkészülve a biztonság intézményei, amilyenek például az átgondolt szerződések, a követelések jövőbeli érvényesítését biztosító közjegyzői okiratok, az újabb és újabb konfliktusokat kiegyenlíteni és nem csupán elodázni képes bírói ítéletek - maguktól értetődően felértékelődnek.
A mesterséges intelligenciával (MI) foglalkozó, a technológia és a jog kapcsolatát elemző szakirodalom ma már igen terjedelmes. Ennek az ismertetése meghaladja ennek a cikknek a kereteit, ezért első lépésként röviden felvázolom a közelmúltban kizárólag humán sze-
- 1/2 -
replők által uralt tevékenységi területeken alkalmazott algoritmusok és az MI jelenlegi tényeit.
A folyamatosan bővülő, hatalmas adatmennyiséggel a magunk humán erejéből, a korlátos teherbírásunkkal, korlátos memóriánkkal és szűk időkeretünkkel már nem boldogulnánk. Valójában egy ideje már nem is boldogulunk azok nélkül az algoritmusok nélkül, amelyek a segítségünkre vannak ezeknek az adathalmazoknak a tárolásában, rendezésében és elemzésében. Ezek az algoritmusok az utóbbi tíz évben jelentős fejlődésen mentek át. Közülük néhány, mint például az IBM Watsonja, már van olyan fejlett, hogy képes megcélozni az emberi intelligencia egy-egy területét, ahol a humán erőforrás mindeddig egyeduralkodó volt. Ezeken a megcélzott területeken pedig az algoritmusok előbb-utóbb túlszárnyalják az embert (pl. Jeopardy, Sakk, Go). A játékok területén például ezek az algoritmusok jelenleg olyannyira meghaladják az ember képességeit, hogy már nem is játszunk velük, legfeljebb az egyszerűbb, hozzánk mért változataikkal, mert ez már nem játék, hanem pontosan belátható folyamat, legalábbis a tekintetben, hogy ki fog nyerni a játékban, a játék pedig sok más szerethető tulajdonsága mellett éppen a nyertesi pozíció megszerzésének kiszámíthatatlansága miatt érdekes számunkra.
Annak ellenére azonban, hogy a köznyelv minden olyan algoritmust MI-nek nevez, amely képes néhány művelet elvégzésére, a jelenleg használatos algoritmusok nem nevezhetők valódi vagy erős mesterséges intelligenciáknak, sőt attól még nagyon távol állnak. "Mindegyiknek van egy csodálatos tulajdonsága, ami mellől hiányzik az összes többi tulajdonság" a humán vagy általános intelligenciához képest (Bostrom, Nick: Szuperintelligencia. Ad Astra Kiadó, Budapest, 2016.). A lehetőség azonban megvan bennük, hogy általános intelligenciává váljanak.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
